Második nap: Eperjes Nagymágocs – „Jól megy ez már”
Reggel elmentünk a nálunk lévő autóval Eperjesre és ott hagytuk. Ilyenkor mindig megkérdezünk valakit a településen, - mondjuk az önkormányzatnál, vagy boltban, hogy ott hagyhatjuk-e a kocsinkat. Ettől kezdve már nem idegenként kezelik a kocsit. Ez még vidék, itt figyelnek mindenre az emberek. Az lenne a gyanús, ha csak úgy otthagynánk. A kocsmában egy fiatal „pulisuhanc” fogadott minket, veszett ugrálásával és játékával alig beengedve a pecsétért. Érdekes egy kocsma volt, olyan kihalófélben lévő. A polc és hűtő tartalmát ketten egy fél délelőtt fel tudtuk volna élni. A hűtő aljában a sör és unikum alatt a tegnapi ebéd maradványa egy tányéron, a pulton rolnizásra váró aprópénzek. Pecsételtünk, fogyasztottunk, ahogy illik és beszélgettünk a kocsmárossal. Jól tettük, mert közölte, hogy Árpádhalmon a bolt bizony csak délig van nyitva. Ajjaj: alig volt kettő és háromnegyed óránk a tizenkét és fél kilométeres távra. Elvileg belefér, de csak pihenő nélkül és semmi bámészkodás. Nekilódultunk hát.
Eperjesről végig aszfalt Gádoros széléig és onnan a Kiskunfélegyháza-Orosháza vasútvonalig. Ez még az eleje volt, gyorsan haladtunk. Közben észrevettük Gádoros-külsőn, hogy műanyag kannák vannak a házak előtti kapuknál. Gondolom a vízvezeték rendszer hiánya és a rossz vízminőség az ásott/fúrt kutakban indokolja, hogy működik egy vízszállító szolgálat, ami kihordja az iható vizet ezekre a helyekre.
A vasúti síneknél letérve a földútra, olyan forgalmat tapasztaltunk, amit álmunkban sem gondoltunk. Volt itt mindenféle gép és jármű, száguldoztak az amúgy jó minőségű földutakon. Javában folyt az őszi mezőgazdasági munka. A száguldással elég nagy por is járt, így hát „egyenszürkében” értünk be Árpádhalomra, ahol éppen csak, de elértük a boltot és tudtunk pecsételni, valamint vásárolni. Bementünk a kastélyparkba, leültünk a hatalmas Turulszobor alá és táplálkoztunk, frissítettünk. Egyébként a település nagyon tetszett, egy arborétumba beleépített kis ékszerdoboznak tűnt, a maga nyugalmával, ebédelni vonuló kisiskolásaival, közmunkásaival. A kastélyban volt az iskola, a parkja is rendben volt, szóval tetszett és kész.
Mielőtt elindultunk volna a Turultól, ránéztem a térképre és láttam, hogy jelez egy kocsmát. No, ezt talán még megnézzük. Ahogy elindultunk és kiértünk a parkból a közútra, egy alaposan felmálházott kerékpárossal találkoztunk. Köszönés, együtt kocsmakeresés és elkeseredés: régi jelölés, két éve nincs kocsma. Hát akkor beszélgessünk és haladjunk. Tolta mellettünk a kerékpárját és eléggé szitkozódott az útminőség és a haladás okán. Tíz napja indult Sátoraljáról és a hét végéig végig akarja kerekezni az egészet. Egyébként szokott néha a Kéktúra fórumon is megjelenni, ha jól értettem „Múbarak”, vagy valami hasonló néven. Hegymagason lakik, a Szászi pince közelében, folyami tengerész (no ez egy kicsit képzavar), kétszeres OKT-s, egyszeres RP-DDK-s, és hamarosan az OKK is teljesítve lesz. Elég sok mindenről dumálgattunk (iránytáblák hülyesége és hiánya, jelzőkövek félbehagyottsága…) egészen a már Nagymágocs Szendrei-majorhoz vezető egyenes földútig. Itt úgy döntött, hogy felül és megpróbál tekerni. Elég lassan távolodott, amit a földút minősége indokolt. Kb. egy kilométer után elértük a műutat, amin be kell menni Nagymágocsra. Akkor következzen az e napi kövezés: mi kihagytunk és egyenesen továbbhaladva a földúton mentünk be a településre, elkerülve az autóforgalmat. Gondolom az alkalmi kerékpáros túratársunk nem így tett és gyorsan eltűnt a szemünk elől.
Nagymágocson frissítettünk egy kocsmában, majd elérve a tegnap itt hagyott autónkat a kastély előtt, lemálháztunk. Bejelentkeztünk a már ismert portásfülkénél és irány a kastély. Kellemes meglepetés volt az épület állapota, főként a belsejében lévő gyönyörű fa lépcsősor az emeletre és az emeleti kápolna. Ez a kastély sosem volt az ideiglenesen hazánkban tartózkodók tulajdona, nem volt TSZ iroda, valahogy mindig megmaradt kastélynak. Bár volt a Csepel Vas- és Fémművek üdülője, majd görög szabadságharcosok szállása, legvégül szociális otthon a mai napig. Közben az otthon lakóinak élénk érdeklődése kísért utunkon, mindenhonnan fürkésző szemek villantak elő. Kijőve körbejártuk a kastélyt, megnéztük az üres szökőkutat, - azaz teli volt galambtetemekkel, mert az itt lévő kövér macskasereg (úgy húsz macskoszt számoltunk meg) már csak kedvtelésből vadászott és ölt -, valamint a tavat és az arborétum szerű parkot.
Kastélytúránk végeztével hazafelé vettük az irányt, azaz még megálltunk Sándorfalván és megnéztük a darubehúzást. Csodálatos volt a naplementében hazaérkező több ezer daru látványa.
Első nap: Nagymágocs-Ludashalom – „Újra együtt és újra úton”
Egy két éves kényszerszünet után ismét folytattuk az Alföldi Kéktúrát a barátommal. Mivel a lába még lábadozott (mi mást is csinálhat egy láb: lábadozik), de már terhelhető volt, ezért csupán húsz kilométeres szakaszokat terveztem. Szint nem igazán van errefelé, legfeljebb a Kunhalmok és a töltések, így hát hajrá.
A logisztika egyszerű volt, mivel a túratárs szegedi lakos, ott szálltunk meg és „kétkocsiztunk”. Első nap én Székesfehérvárról indultam hajnalban és Ludashalomnál találkoztunk 8-kor. Kecskemét után a kocsikázás is tetszett, mert varázslatos ködlepel volt végig, úgy fél-egy méter magasan és kb. 2 méter vastagon. A felkelő nap és a szűrődő fények és őszi színek tényleg gyönyörű látványt eredményeztek. Találkozás után az egyik kocsival átmentünk Nagymágocsra és ezt az autót a kastély parkolójában hagytuk, hogy holnap ide érve Eperjesről, legyen mivel Szegedre mennünk.
Rövid szerelés ellenőrzés, gps indítás és portási beszélgetés (holnapi kastélylátogatás megbeszélése…) és bélyegzés után vágtunk neki az első távnak. „Hittem kék jelednek, mégis megcsalá…” plagizált átköltéssel realizáltuk az első 200 métert. Ahogy a kék útjelzőnél balra letértünk a Mágocs érrel párhuzamos „útra”, irtózatos dzsindzsa, bogáncsok ezrei, magas fű fogadott. Minden rosszban van valami jó, száraz volt a terület, nem lettünk vizesek. 200 méter után megunva az úttörő mozgalmat és a jelzések hiányát (csak egy ösvényt találtunk, lehet, hogy letértünk a kékről?), a telep kerítése után kitörtünk a párhuzamos műútra és ott folytattuk a gyaloglást. Itt megjelent a kék jelzés is. Talán nem lett volna indokolatlan eleve a merőleges úton hozni a kéket. Ortodox kéktúrázók most vessenek meg, de nem túl egyszerű dolog volt eltávolítani a bogáncsot a polárról és egyéb helyekről.
u.i.: „bocs a képek minőségéért, de kicsit pipa voltam a készítésükkor”
A műúton már gyorsan haladtunk a Nagymágocs-Derekegyház közútig, ahol egy régi, de jó minőségű beton kerékpárúton értük el Ótompahátot, amit elneveztem macskás falunak. Szinte minden ablakban és kapuban egy-egy macska napozott, de jutott az udvarokra is bőven a cicusokból. Kutyát viszont alig láttunk, tehát „macskásfalu” és kész. Volt viszont komoly játszótér benne egy rertró pörgőhintával.
Ezek után következett a rónaság „megunhatatlan” végtelensége egészen Tompahátig. Tompaháton a boltnál pecsételtünk. Szerencsénkre kívül van a pecsét, mert a bolt csak 7-9.00-ig van nyitva, ráadásul október 23-át írtunk, tehát még akkor sem. Leülve a bolt előtti padra és táplálkozva megállapítottuk, hogy itt sem halnak meg sűrűn szívinfarktusban. Az a nyugalom, ami végig kísért minket a Tompahát előtti mezőkön, bizony ráült a településre is. Csupán egy-két függönyrebbenésből tudtuk, hogy laknak errefelé és vigyázó szemüket ránk vetik. Saját és egymás szívverését is hallani véltük a nagy magányos csendben.
Tompahátot a műúton elhagyva kb. 1km után letértünk a földútra, megkerültük a Kéktói erdőt és egy öntöző csatornaparton haladtunk Ördöngős felé. Az öntöző csatorna már-már kiszáradt, az iszapos pocsolyákban apró snecik küzdöttek az életükért. Megfigyeltük az óriás önjáró locsoló működésének elvét, majd egy számunkra ismeretlen kereszthez érkeztünk. Megfejteni azóta sem tudtam (felirat: Emlékül Ágitól), hátha valaki tud róla valamit. Rövidesen elértük az ördöngősi libafarmot, valamint megcsodáltuk az óriás kerítést az erdő szélén. Én fácánnevelőre gondoltam, és mint a régi zöld kapu díszítéséből kiderült, jogosan. Valamikor fácánkeltető és nevelő telep működött itt. A farmot elérve láttuk, hogy itt esetleges szálláslehetőség is van, hátha valaki ilyet keres ezen a környéken. Lovarda, vendégház, minden volt itt. Elég kiépítettnek tűnt a farm.
Egy halott fás rész után gyorsan elértük a Ludashalommal szemközti mezőt, amin, - és jöhet az ortodoxok kövezése- átvágtunk. Még gyerekkoromban sem láttam ennyi ürgelyukat. Szinte nyüzsögtek a jól felhízott ürgék, terített asztalt kínálva a ragadozóknak. Ludashalmot és a mindszenti elágazást elérve készítettünk egy igazoló képet, hiszen két éve pont itt hagytuk abba ezt a részt és akkor is készült fotó. Megállapítottuk, hogy sokat nem öregedtünk, inkább vénültünk a két év alatt. Irány Szeged és pihenés holnap reggelig.
A tanösvényről jut eszembe-igaz, az iszkaszentgyörgyi Kastélybirtok tanösvényről van szó.
A tanösvény táblái rendben vannak, de a TUHU-n és az OSM-en jelölt T jelzés nincs felfestve.
Véleményem szerint kevés a tanösvény tábla alján levő eligazítás, pl: "Utad az eddigi úton haladva folytasd tovább". Különösen hiányzik a lakott területeken a jelzés, mert sajnos hiányzanak az utca névtáblák is (legalább az utcasarkokon lenne-de nincs...)
Fényképes beszámoló az őszi szünet végén teljesített Bakonybél - Zirc OKT szakaszról, amelynek során négy (plusz egy) bakonyi pecséttel gazdagítottuk a gyűjteményünket. A reggeli újratervezés miatt végül Bakonybélből nem Városlőd felé indultunk, így aztán felmásztunk a Kőris-hegyre, elképzeltük, hogy milyen lenne egy kosztümös filmben szerepelni, a végén pedig elmulasztottunk egy fiatalító arcmosást...
Ez újabbnak tűnik, de amiért feltettem annak van még egy oka.
A ponttól észak felé is felmértük az új tanösvényt (PT), de az egy idő után elindult kelet felé, le a völgybe.
Ez viszont az ottani jelzés alapján É felé tovább.
Sajnos, ott már nem fényképeztünk:-(
Amikor felszerkesztettük az útvonalat a térképre (TUHU), akkor láttam, hogy nem voltunk messze az aszfaltos úttól. Pár héttel később autóval indultunk Monostorapáti felől, de akkor más volt a cél.
Ha tehát van kapcsolat az aszfaltos úttal, akkor Szentbékkálla és Monostorapáti között ez a jelzés a nyerő. Nincs sok, de ahol kell, ott van.
A völgyben az egykori ZÖLD, szerintem illegális, csak régi jelek vannak, igaz Szentbékkállán és Monostorapátiban tűrhetőek a jelzések.
Na mindegy ez egy izgalmas út bazaltkövek szegélyezik, itt-ott panoráma is van.
Ha egyszer eláll az eső, visszamegyünk, és majd beszámolok.
Picit OFF, de ha emlékeim nem csalnak, Szentbékkállán, ott, ahol a kék "elhagyja" az országutat és "indul" kelet felé, mintha láttam volna az autóból hasonlót.
nem kevés idő a fényképeknek csak a végiggörgetése sem, de megéri (legjobb lenne mindet egyesével megnézni és elolvasni hozzá a kommenteket, dehát rengeteg van! kár hogy nem tudtam róla az induláskor, akkor minden napra jutott volna pár darab
Többen is érintették a Fancsika víztároló és környékének állapotát. Ezt és más AK szakaszokat érintő módosításokról ad tájékoztatást az MTSz honlapja: http://mtsz.org/cikk/az_alfoldi_kektura_felujitasa
Sziklás, köves, száraz csúcsokon kímélni szokták az állományt, mert nehéz felhozni az újulatot és nem garantált a siker, különösen most, amikor őrült száraz nyarak (és őszök) vannak.
Ezzel együtt egy szép kilátással kecsegtető helyen lehetne turisztikai szempontot is figyelembe venni, de úgy látom, ez még mindig nem nagy divat a szakmában (tisztelet a kivételnek).
kíváncsiságból megnéztem zádorfalvára a szallas.hu-t, persze nincs találat
Aggtelken van sok olcsó szállás (ezt tudtam is, de az most nekünk nem passzolt a tervbe) Jósvafőit ahol mi is aludtunk 15-ért, szallas.hu 18-ra hozza 3 főnek (ennyit levesznek egy foglalásból?)
Kilátás a Látó-hegyről a Fancsika I-re, 2011-ben; esősebb időszak után jártunk ott (OFF kisvasúti naphoz kapcsolódó teljesítménytúrán), a turistautakon méretes tócsákat kellett kerülgetni.
Szombat reggel rugaszkodtunk neki a füredi Közösségi Háztól a túrának. Én, az öcsém, a párom, és a kutyánk. A pecséthely mellett a földön maradt egy termosz kiborult tartalma. No mindegy. A Papsoka hangulatos régi temetőjén keresztül, hamar az erdőbe jutottunk, nagyobbrészt fiatal tölgyesek kísértek minket az Evetes-völgyig. Balatonszőlős mellett egy nagy bekerített legelő van, lovakkal, mezőgazdasági kisrepülővel. A közúthoz érve egy pár fős csapatba botlottunk - egy fiatal vadászt a kalapjára tűzött tölgylevéllel fényképezték a társai: látszott rajta hogy őszintén örül az elejtett apróvadnak. A tótvázsonyi út éppen átépítés alatt van, így a gyaloglás nem volt annyira kényelmes (egy sávos szakaszok miatt). Úgyhogy örültünk, mikor megkezdhettük a kapaszkodást a Kis-Gellára. Annak tetején kimentünk a déli oldalra, a túraatlasz kilátást ígért - körpanoráma ugyan nem volt, de jól esett a napsütésben megpihenni, úgy hogy Tihany egy kis szelete látszott.
A Nagy-Gelláról kilátás nincs. A Cseri kastélyszálló kertjén átvezet a jelzés - kulturált, szép hely. Innen mintegy háromnegyed óra volt a Zádorvár. A vár előtti nyeregben indul egy kék forrás jelzés, ami nincs a térképen - nem néztük meg, de feltehetően a Zádor-kúthoz vezet. A várudvarban körbetébláboltunk - a "kőhordással" úgy tűnik hogy végeztek, így abban segíteni nem tudtunk, de a várkápolna felújításához adományt gyűjtő perselyt sem találtuk meg. Pihenő után irány a gerincen tovább, szűk ösvényeken kanyarogva. A Hideg-hegy alatt volt a legszebb kilátópont - a Pécselyi-medence, és a tó felé. A zöld jelzésnél öcsém elvált tőlünk, mivel haza kellett utaznia, mi pedig átszeltük a mezőt, a feltámadó szélben, melybe már egy-egy esőcsepp is keveredett. Imádom ezt a hangulatot, ilyenkor olyan kicsi lesz a turista a tájban. :)
Egy földmunkával érintett mélyedés után nem sokkal volt egy érdekes pont. A jelzés egy Y-elágazásban a völgytalpra ért, amin haladtunk 100 métert, és két fém kék jelzéssel találkoztunk, ami visszafelé mutatott. Tovább lefelé meg szürkézett fák. Némi tanácstalanság után visszafordultunk, és az Y másik szárában, egy pirinyó fém kék jelzést követve újra megleltük az útvonalat. Amúgy a Zádorvártól errefelé nagyon sok az ilyen, úgymond "nem szabványos" jelzés. De legalább van... Mencshely fölött is időnként sasolni kell, de a Halom-hegyet eltéveszteni nem lehet. Mire odaértünk, már jól benne jártunk a délutánban. Jöttünk lassan 7 órája, de az avarban, bóklászó kutyával, pihenőkkel, nem ment az átlagunk 4 km/ó fölé, és az eső is jobban rákezdett. Így lemondtunk a szentantalfai befejezésről és a tanösvényről, inkább megkerültük gyorsan a hegyet, hogy elérjünk egy hamarabbi járatot vissza Balatonfüredre. Dörgicsére érve örültünk mikor be tudtunk húzódni a buszmegállóba. A visszaútban már csak csendesen, és kellemesen elfáradva szemléltük az alkonyi, borongós hangulatú tájat.
A Bódva-völgyi vasútvonal népessége meg egy külön fejezet :/
Egy jegyvizsgálóval beszélgettem egyszer Miskolcon, ő azt mondta hogy a nádaskai vonal jobb mint a Hidasnémetibe menő, mert ezen a szegény romák laknak, akik alapjáraton kevésbé balhésak mint a gazdagabbak.
Sajnos már két éve is csak ezt tudtam megállapítani:
"Kérem szépen, én őszintén megmondom, de ezektől a Debrecen alatti tavaktól többet vártam. Se tó, se víz, csak nád, csupán a Fancsika III. ordasul benőtt gáti útjáról lehetett némi vízfelületet látni, de itt meg az úttal voltunk elfoglalva. A leeresztőnél egy srác mondta, hogy ezt a tározót meg leengedték, tele van döglött halakkal, meg kagylókkal, aminek a szagát néha-néha éreztük is."
Minden esetre jól járható földúton értük el az üdülőket, majd szinte észre sem vettük a Fancsika III. víztározót, annyira be volt nőve. A Fancsika II-höz a műúton érve a barátomat azzal vigasztaltam, hogy kocsival elmegyünk egy nem messze lévő, remek kilátóhoz (Látó-hegyi régi kilátó, kicsit felújítva, megvasalva), ahonnan… Mint kiderült, semmit nem látni, mert lombkorona alá került az idő múlásával, csak egy nyiladékra látni rá, ami mint kiderült a Fancsika I. náddal benőtt, szinte száraz medre volt.
Ezek szerint a nemzetközi helyzet azóta csak fokozódott. Szomorú, de még a kilátóból sem lehetett látni semmit, ráadásul az állapota is hagyott némi kérdést bennem. :(
igen, a zöldnél szorított az idő, hogy a szürkézők előtt járjak
az OKT-nél feltételeztem hogy ilyen gond nem lesz
de mostmár azért égeti a talpam a dolog, szeretném már befejezni mert elég sokat kotlottam rajta, és volt egy fogadalmam magamnak hogy amíg OKT nincs kész addig nem kezdek bele se AK-ba se DDK-ba (és ezekre is már azért mennék lassan.. :-)
Pont az OKT 24-re Putnoktól Bódvaszilasig keresek túratársakat (dec 18-tól). Látom a szállás eléggé kulcskérdés. Gömörszőlősön tudtam visszamondható szállást foglalni max három főre. Kb. ennyi emberrel lehet akkor tervezni. A második napon a Baradla barlang körül terveztem megszállni, ott még most találni olcsó megoldásokat. Köszönöm egyébként a megosztást, és írjon aki velem tartana.
(Mostanában csináltam az OKT 27-től a -26-osig, majd a 25-ös szakaszt.)
Legutóbbi ottjártamkor egy helyi kisebbség mesélte a haverjának a bz-n, hogy bajban van, mert a részletre vett plazmatévéje mellett hasogatta a fát, és egy elrepülő hasáb teljesen összetörte a képernyőt.
Tanuljunk belőle, és ne favágás közben nézzük a kedvenc sorozatunkat - ami természetesen a másfélmillió lépés, hogy mégse legyek teljesen off...
Akkor nem volt éppen kis költségvetésű a túra. Alpokban volt olyan hogy az utazással együtt fizettem ekörül (kirándulójegy vagy félárú már nem tudom, szállások, kevés kaja), de még ott sem volt jellemző ekkora költség.
Szép volt, ez a lényeg. Durva, hogy az ÉZ/északi szürke előbb meglett mint pl Derenk :O
A Bódva-völgyi vasútvonal népessége meg egy külön fejezet :/
