Engem is láthattak már autóból kiszállva pecsételni, de ennek nem volt soha köze a rövidítéshez ☺. Annál inkább ahoz, hogy pl. a pecsét nem a jelzett út mellett volt jelentős kitérővel. Vagy pl mint a peresi gátőrháznál tervezett látogatás miatt nem tértem le,/meg hajnal is volt/ majd gondolván nyitvatartási időben visszatérünk. Majd zárva volt. De ilyen ez a popszakma.☺
Komolyan, mintha elfelejtenénk, hogy az egész kéktúra lényege a túrázás. Nem a nyomkövetés pontossága, nem ennek a bizonyítása, nem a csalók lefülelése, hanem a túrázás. Persze a durva csalók ellen vizsgálatra is szükség van, de erre a két ellenőrünk vállalkozott, tisztelet a munkájukért! Ezek elsősorban önmagukat csapják be, rajtuk nehéz segíteni, kár velük foglalkozni.
Annak aki komolyan gondolja, egy olyan úton, amin havonta, hetente változtatják a hivatalos útvonalat, kb. annyira értelmetlen pontos útkövetésről beszélni, mint az 1100 km-nél méter, deciméter pontosságot emlegetni. Én azt hiszem, ha valaki a lelkiismeretére hagyatkozik, nem hibázik nagyot.
Én mindenesetre azt tudom, hogy amióta befejeztem az OKK-t, már legalább kétszer végigjárhattam volna ismét, amennyit azóta is túrázom. Ha valaki ráérez a túrázás ízére, úgysem tudja abbahagyni, így bőven levezekeli a régi "bűneit".
Sokan, sokat tudnának arról is mesélni az alföldi kéktúrák mentén élők, boltosok, kocsmárosok, hogy hányan érkeznek kocsival a bélyegzőkhöz. És ez már nem az aszfalton optimalizáló kerékpárosokról szól, sőt! Miközben a klasszikus bakancsosok nagy hátizsákkal (ugye, Hörpölin?) végig követik a jelzés ÚTVONALÁT.
üdv. Lassan belefáradok vicceskedve magyarázni, hogy ÚTVONAL követő mozgalom. Egyszerűen azt érzem sokan nem azt élvezik, hogy ott lehetnek, hanem valami ördögi tervnek tartják az útvonal kijelölését. Mintha versenyeznénekcki tud két ellenőrző pont között rövidebb utat találni. Öregszem na. ☺
Egy biztos, a mai sok "okos" teljesítéstől valamilyen módon távolodni kellene. Most kevés a szerinem elvárható igazolópont, amik pedig léteznek, azoknak túl nagy része túl könnyen elérhető és csábít a nem kéken történő teljesítésre. Így meg kétes értéke van és egyre inkább lesz annak a teljesítésnek is, amit valaki ortodox módon végig a kéken követett el.
a Helena-tavaknál nincs nagy élet. Semmilyen élet nincsen. Mármint emberi, mert állatok és növények azok vannak. És ha jól tudom - bár elég nagy a Szigetköz és sok kis tó van - csak a Helena-tavakban van medúza.
A képen láthatóhoz hasonló kenu katamaránhoz még nem volt szerencsém. Képeken már láttam :) ilyesmit, de azok egy irányba voltak összerakva, így mindenki egy irányban ült.
Nem is értem ezt a fordított elrendezést. Hogyan lehet ezzel egyenesen menni? Vagy csak körtúrán vesztek részt? :D
A kőbányászat miatt kialakult tó vizében természetes módon került be az édesvizű medúza. A polipalak bonyolult fejlődésmenetű, a nagyméretű, úszó formája csak a vizek felmelegedésével alakul ki. Emberre ártalmatlan.
Múlt héten a Dachstein felé menet megálltunk "terepasztalozni"
Látszottak a múltkor szóbakerült "Wieneralpenbogen" (=WAB túramozgalom), a Bahnwanderweg (ezen nem tudom van-e mozgalom, úgy tudom nincs) sőt még az Alpannonia nyomai is (persze erről az utóbbi útról hallottam már és persze Kőszegen/Velemben láttam is, fenn is van a bakancslistámon de az hogy innen (is) indul az valahogy nem volt a fejemben. Az innen is az meg arra utalna, hogy ennek az útvonalnak van egy csomó sárga kiágazása, a piros főútvonal indul innen a közelből (illetve az egyik ága, mert ebből is van kettő hogy egyszerűbb legyen :-) , az S6 autópályától délre a Hirschenkogel felvonótól. Mi viszont ettől északra voltunk és se a honlapon se az OSM-en nem találtam ezt a sárga kiágazást, pedig nagyon is létezik! Elég misztikus ez az út..)
néhány kedvcsináló kép, vonatmániásoknak kötelező! :-)
(a zentral se megy innen messze, ugye? az alpannonia másik ágával halad a Stuhlecken át ha jól nézem..)
Ma már semmin sem csodálkozom el. Holnap jönnek a majmok, vagy a jegesmedvék. A lényeg, hogy "Nincs klímaváltozás!" Legalább is egyesek szerint (No jó, nem Trumpkodok tovább). :)
Van valakinek információja az Eisenach-Budapest túramozgalomról? Én az MTSZ-t hívtam, de ott nincsenek képben. Viszont van egy német oldal, ahol élő mozgalomként van feltüntetve.
Ezért baj, hogy a vidratanyai és vésztői bélyegző is autóval elérhető a monostori szomszédságában, meg még sorolhatnám a hasonló szakaszokat. Ezért hamarosan GPS-es nyomkövetővel lehet csak az AK-n elindulni és aki aszfalton ment végig (autó/motor/busz/kerékpár...) az ún. alternatív AK díjazást kap (meleg kézfogás). :-))
Viccet félretéve tervben van az AK-s igazolópontok jelentős átgondolása. Hamarosan kiderül mi valósul meg belőle.
hát igen.Érdekes a kérdés,csak ennél a példánál maradva. Ha vki Vésztőn jár kirándulni,etc és nyom a füzetébe(papírra) ell.pecsétet a monostornál a Körösladány-Okány szakaszt (cca 37km) simán elbliccelheti és még csak meg sem fogható az illető. Én ezt akartam kihámozni a dologból . És még rengeteg ilyen példát sorolhatnék. Ezeket gondolom roppant nehéz kiszűrni.....
Fecnit nem szokás elfogadni, a kiírás ebben is egyértelmű. Ha sok beragasztott van, az is okot ad az elbeszélgetésre, mert egyszer még esetleg otthon marad a füzet. Na mondjuk kétszer, de 1-200 km igazolása így az már nem OK.
Ez megmutatja térképen Vas megyében az OKT 500 méteres körzetében a padokat, piknikezőhelyeket, és esőbeállókat. Az Export menüpont alatt le is töltheted gpx-ként
Volt már erről szó, a beragasztott igazolás sem baj, ha nem az egész füzet ilyen. Ugyanis olyan még a legjobb családban is előfordul, hogy otthon marad a füzet, vagy olyan túraalkalom adódik, melyre előzetesen nem számított az illető.
már sokszor diskuráltunk a témáról,de mindig van újabb... A héten a Viharsarokban kevertünk(no most nem az AK kapcsán) és elvetődtünk a Csolt nemzetség monostorához is,ahol mint tudjuk AK stempli is van. Beszélgetésbe elegyedtünk a minket vezető hölggyel.Persze szóba került az AK és ,hogy mi is járjuk. Rögtön ajánlotta a pecsétet és,hogy ad Emlékhelyeset is,de mi most csak a 10 megye... füzetbe kértünk. Csodálkozott,mert többen jönnek úgy (láthatóan nem túra közben vannak vagy autóval önnek)megnézni a helyet,hogy hozzák az AK füzetüket is.... Sőt olyanok is vannak akik kérnek egy A4-es lapot s arra nyomnak igazolást,hogy majd mellékelik a füzethez.......
Kérdés a zellenőrökhöz: Elfogadjátok az ilyen fajta igazolást is,volt már példa rá,hogy papírfecnit fogadtatok el igazolásul,vagy csak a füzetbe látható stemplik játsznak?
A mőcsényi alagút bejáratánál lévő kicsi megállóban léptem le a vonatról, hogy jó negyven perces gyaloglással elérjem bázisomat, a szálkai strand kempingjét. Pikk-pakk bejelentkeztem, sátrat építettem, és sietségem nem volt hiábavaló, hiszen így a szürkületben még a tóban is sikerült megmerítkeznem…
A szakaszolás és a kiválasztott táborhely nem passzolt teljesen (hiszen az egyik napi táv így majdnem a következő napi duplája volt), de úgy voltam vele hogy jó az ha nem kell a hátamon hordani a szállásomat. Szálkán pedig jópár évvel ezelőtt télen voltam, és azóta vágytam ide vissza nyáron is - na meg a strandolás, a nap végén, az volt a szemeim előtt...
Szóval, éppen csak virradt, mikor másnap reggel (a hőségriadó napján) útra keltem, a már ismert úton, vissza a vasúti megállóba. Szeretett vasúttársaságom gondoskodott az adrenalinszint növeléséről, mivel 16 perces késéssel jött a reggeli vonat – és pontosan ennyi állt rendelkezésre a mázai átszállásra. Volt egy kis futás, de elértem a buszt, így végül is 8 órakor már el is indulhattam Zobákpusztáról. Amint elhagytam a szászvári út völgyét, egész meseszerű szakasz várt, ami szinte kanyarról kanyarra lett szebb. Először csak kis pangó vizes völgytalpakat láttam. Aztán jött egy jobbkanyar, picinyke táborhely maradványait találtam, amihez beépített folyóvíz is volt – hiszen alatta a betorkolló patak egy szikla tetejéről csobogott le. Ha a délutáni időben járok erre, valószínűleg alá is álltam volna. Tovább aztán sűrűbb lett az erdő, magasabbak a fák, a köves, lassan csordogáló patak fölé borultak. Kis kapaszkodással felértem a Cigány-hegy alatti nyeregbe. Mivel ebben a kilátóban már többször jártam, ezúttal folytattam utamat Kisújbányáig. A táblák alapján az előző napokban nagyszabású rendezvények voltak a faluban (többek között új üveghutát is avattak), ennek tudtam be hogy nagyon csendes volt minden, gondolom ki kellett pihenni az előző napokat. :) Tovább tehát Óbányának. Erre is voltam már, de meglepett hogy mennyire nem maradt meg akkorról a szakasz képe, ami egyébként a hatalmas kőteraszokkal, szép erdőkkel most nagyon megfogott (az valami meleg tél végi nap volt – fene se érti ezt, még arra is úgy emlékeztem, hogy a régi térképeken földútként szerepel ez a szakasz, miközben már ahhoz képzelőerő kell, hogy itt valaha szekerek forgalmát feltételezzem).
11 előtt valamivel beérkeztem Óbányára. Tankoltam (vizet is, sört is, a kocsma német ajkú vendégei elismerően bólogattak mikor meglátták hogy pecsételek). Továbbvándoroltam, a Réka-vár alatti emelkedő a vártnál könnyebben adta magát (van egy olyan dőlésszög – egyszer ki kéne mérni mekkora – ami az én testi adottságaimhoz tökéletesen passzol, nem fáraszt ki), egy szuszra fel is értem. Egy nagy rét szélén megpihentem, innen délnyugat felé kitárult a látóhatár. A régi kövesútról elég hamar levergődtem a 6-oshoz, majd azt keresztezve egy aszfaltút jött, délidőben a sok nyílt tereppel ezt már kevésbé élveztem. Az Apátvarasd-telepnél néhány gyerek játszott a kertben, de egyébként pangás, száraz meleg volt. A jelzések eddig elég jól vezettek, itt kellett talán kicsit jobban figyelni, melyik szekérút lesz az, ami végigfut a gerincen. Ez is olyan volt innentől, mint a legtöbb gerincen futó út: jó hogy nem kell nagy szintet menni rajta, de pár kilométer után megunod. :) A Hesz-keresztnél túrázó kollégával találkoztam: ő már két hete úton volt, majdnem teljesen egyben csinálta a túrát a nyugati végektől. Sátorral, de napközben inkább sokat pihengetve. Beszélgettünk egy negyed órát erről-arról, aztán tűz tovább. Ebédemet (egy normafai grillezés két napos maradványát) a Héthárs fái alatt fogyasztottam el. Most volt talán a legmelegebb, fogyott a vizem, Bátaapáti előtt nem nagy kedvem volt a nyílt terepre kilépni, bár innen már volt némi kilátás.
Beestem a faluba, a kúria előtti közkifolyónál frissítettem, majd becsengettem a fagyizóba: jött elő a hölgy, és két perc múlva már a napernyők alatt ültem egy sör és egy fagylalt mellett, nem mellesleg céges pecsétet is szerezve. (A sokadik templomos pecsét helyett egy kis változatosság…). Négy körül indultam tovább, nagy zsákos kollégámmal a falu szélén még találkoztam, erősen érdeklődött a kút holléte felől – azt mondta, a Héthárs alatti forrásban nem volt víz. Ha ott nem is, a Henrik-forrásban viszont bőven akadt pár kilométer múlva, odáig az út elsősorban erdészeti út, jól járható, nem is meredek. A Mórágy előtti kitérő…hát, ez tényleg nem lehet senki kedvence. Gondolom én, amikor kijelölték, még volt kilátás a fenyvesekkel tarkított tetőről, de így most talán csak a növényvilág változatossága miatt lehet érdekesebb. És ahogy a hegyen is kanyarog, még ott is ment felfele, ahol nem vártam. :) De nem baj, tudtam hogy ide már nincs messze Mórágy. A Patak csárdába (ami ugye ivó, itt nincs kaja) belépve elnéztem a központban, tűző napon álló kijelzőre, mely 40 fokot mutatott. Egy fröccsel frissítettem (rendes tolnai borból, jó is volt), aztán erőt vettem magamon, és nekivágtam az utolsó résznek. Úgy terveztem, ha nagyon elfáradok, legfeljebb kiszállok itt – de szerencsére jobb erőben voltam. A falu feletti tetőre érve ezen ugyan már gondolkodtam, lankadt a figyelem (vagy jobban érdekelt, hogy itt már szőlőket is látok, meg más a táj?), úgyhogy behúztam egy bő másfél kilométeres pluszt, miután sok nyílt terepen haladás után konstatáltam hogy a sárga jelzéssel találkozom. Az eltévedés helye a tetőre érkezés volt, ahol az út balra kanyarodva áttör egy cserjés erdősávot – ennek szélén viszont az ösvény magas fűben vezet, és a távoli vadászlesen lehet csak megsejteni a kék festést. Az ereszkedő végén a régi mórágyi állomás áll (kár hogy ez nem feltételes megállóként üzemel, hanem teljesen kiiktatták), majd kis talpalás jött a kocsik között. A mezőgazdasági telepen nyugodtan üldögélt egy öreg, odaintett, így feltételeztem, szabad az út a mellette vezető emelkedőn. Így is volt, viszont sokáig hallottam a nyáj bégetését, mely éppen a hegyhát mögött, tőlem balra tömörült. És akkor, végre a szőlők, ha már Szekszárd és vidéke. (Apósommal örök hitvita: Villány vagy Szekszárd? Szerintem utóbbi…). Az utolsó, levezető szakaszról a tóig tartottam, többen írták hogy gazos, néhol nehezen követhető: szerintem utóbbi nem állja meg a helyét, talán egy elágazás van, ahol sötétedés után nincs azonnal jelzés, de egyébként vegyes erdők között, elég egyértelműen le lehet találni a rétig, ahonnan már a tó tükre is látszik. Fél nyolcra értem vissza a kempingbe. Lestrapáltnak néztem ki (ezt másnap mondta az egyik arc akivel beszélgettem), merthogy izzadtan, lassú mozgással érkeztem, és elhaló hangon kértem egy sört...). Gyerünk gyorsan a vízbe, ismét csudajó volt a szürkületben úszni…a tó egyébként itt nem túl mély, már majdnem a közepéig kellett mennem, hogy teljesen ellepjen – rengeteg családos vendég volt, nekik ez ideális.
A második nap reggelén beballagtam a faluba, a vegyesboltban reggelit vettem, melyet a közeli padon fogyasztottam el. Aztán indulás, megnéztem a vendégházat ahol annak idején aludtunk, ráérősen mentem fel az emelkedőn, és közben azon gondolkodtam, itt is kéne egy ház (mintha ezt elmondtam volna már kis hazánk tucatnyi másik helyén…). A Grábócra tartó út nem volt különösebben izgalmas. A faluról elég vegyes dolgokat lehetett olvasni, nem tudtam mit várjak – az első benyomást egy guberáló tette rám, aki a kolostor szemétgyűjtőit ellenőrizte. Településmarketing rulez :) A boltnál csak pecsételtem, majd felkaptattam a falu feletti kilátóhoz. Ez is olyan mint a baktakéki: a falut lehet látni, de kb. ez az egyetlen célja. De nem bántam meg, így a túra elején kellett is ez a kis mászás, és odafenn jobban járt a levegő. Vissza a völgybe, majd az Új sor végén szorongva léptem be a tanyaközponton átvezető útra, tudva hogy itt vannak őrkutyák, melyek akár szabadon is lehetnek. Teljes némaság honolt, a haszonállatok nagy része máshol volt, amit meg láttam, azok csak kérődztek magukban. Tulajdonképpen itt lenne jó egy olyan útterelés, ami a kilátó után csak valahol a tanya felett találja meg a mostani nyomvonalat, de elég valószínűnek látom, hogy a legeltetési terület elég nagy, hatalmasat kellene kerülni, és lehetnek bekerített részek is. Fújtam egy nagyot, mikor felértem a völgyfőbe. Innen az erdészházig egy elég vegyes rész volt, újulatos, tarvágásos résszel is, a jelzésekre figyelni kellett. Az épület odalenn romos, valami állat viszont volt körülötte (róka, kutya vagy aranysakál, micsoda fura hangja volt…), úgyhogy nem mentem közelebb.
Ahogy közeledtem a Haramia-forráshoz, kezdett változni a táj: a talaj más lett, az erdő is sűrűbb lett. A forrás szuper hely, hosszan üldögéltem mellette. Innen az ösvény úgy kanyarog, picivel mindig a völgytalp felett van: így a réteket inkább csak sejtettem, a sötétvölgyi erdészháznak is csak a hátát láttam. A gyerektábor után jött a nap utolsó jelentősebb emelkedője, mely azért nem volt vészesen nehéz (a vége felé néhány somfáról lehetett fanyar frissítőt szerezni). A gerincen előbb vegyes erdők jöttek, majd az út fonódott a Mária-úttal, onnantól főleg egy löszmélyútban lehetett haladni. Ez annyira nem szép, ellenben utána a Szarvas-szurdik egy külön világ, az a pár perc amíg áthaladsz rajta, teljesen magával ragadott. Már kilométerekkel korábban kiszúrtam a Bati-kereszt közelében lévő kilátó tetejét: oda is elérkeztem végül, pár száz méteres letérés a jelzésről: nagyon érdemes volt felmenni, a látóhatár valahogy így alakult: északnak Paks, és az erőmű, keletre Gemenc és Baja, délnek a Zengő, nyugatnak meg Bonyhád környéke. És akkor az apró részletek, a hol van szőlős, hol fut a főút, hol van egy kis külterület…hosszú időt töltöttem fenn. Aznap délutánra esőt mondtak, de hiába meresztgettem a szememet, északnyugat felé még tiszta volt a látóhatár. Úgyhogy sietnem nem kellett. A szőlőkről el kell mondani, hogy többségük be van kerítve – és ki van rájuk írva, melyik pincészet tulajdona. És itt jön be a borvidék szerepe: a táblák egységes stílusúak, ez az elvárás. Ha van brand, annak csak sikere lehet…A Szekszárdra bevezető szakasz innentől sok helyen régi kövesúton halad, árnyék nincs sok. A Kápolna tértől egész városias a környezet, szűken építkeztek, valami különleges keveréke van itt az olasz-sváb-magyar hangulatnak. A Babits szülőháza melletti egységben öblítettem egyet, majd a háromnegyed öt körül induló busszal visszamentem Szálkára. Itt beültem a Trófeába enni, egy jó kisebbségi pecsenyére és pár palacsintára. Forgalom volt rendesen, egy gyerekcsapat (ha jól vettem ki, tánctábor) jött vacsorázni. Lassan azért borult be az ég, de egy fürdésre még maradt idő, majd utána jóízűt beszélgettem egy öreg biciklistával, aki Szegedtől kerekezett idáig, és a Balatonra készült. Ő két pihenőnapot vett ki itt: egyet a meleg miatt, egyet meg az eső miatt – ami késő estére megérkezett…
Ahogy tehát várható volt, reggel csapkodó esőben, a nedves sátrat csomagoltam, idős barátom meg is szánt egy frissen főzött kávéval, tevékenységemet látva. :) Mire beértem a faluba, még jobban rákezdett, szerencsére a nagy elázást megúsztam... Fél kilenckor indult a busz, Szekszárdon még elzarándokoltam Mészáros Pali bácsi borboltjába – majd hazavonatoztam.
Kellemes napok voltak. Egyedi helyekkel, és még a Geresd sem az a hely, ahová ne mennék vissza (pláne mondjuk ősszel, vagy tavasszal), hiába volt viszonylag kevés látnivaló. Szekszárd környéke meg továbbra is a kedvencek között, ide bármikor vissza lehet jönni, akár egynapos, laza túrákra is…
