08/18-án jártam be és nem találkoztam lódarázzsal. Igaz csak begyűjtöttem a pecsétet és kocogtam tovább. Legyek viszont voltak dögivel a pecsétet tartó fánál, a tövében lévő gyümölcsök miatt.
Konkrét információm nincs a kérdésről, de tavaly a Bükkben Pazsagon és Répáshuta fölött is volt szintén darázs fészek, ami miatt még a jelzésfestést is ki kellett hagyni egy rövid szakaszon. A jó hír, hogy a hűvösebb idő beálltával már nem aktívak a darazsak, így akkor érdemes arra járni. Mi is szeptember második felében pótoltuk a kimaradt jelzéseket, gond nélkül.
A kerékpár út az kézenfekvő valóban. De ugye az most nem tárgy a jelzésfelújítási hullámnak. Továbbá a Bükkben a teljes kerékpárút hálózat teljes revízióra szorul. Az egy külön téma lehetne.
Itt pontosan a leírt megoldás felé hajlunk. Az út két végén táblával jelölnénk, hogy az aszfalt úton el lehet jutni Bolhás, vagy Sebes-víz irányába, illetve ellenirányban Jávorkútra. De nem lenne közben (letérés nincs) turistajelzés. A vita a turista jelzés megszűnése miatt van. Ráadásul a most kiadás alatt álló 2019-es Cartograph térképen - ellenünkre - a K+ jelzés fent maradt. Ez is vita a térképésszel.
Az útfelületre való jelzéselhelyezést nem tartom jó megoldásnak. Tamással azonos véleményen vagyok, a hó, jég eltakarja, de még az avar, esetleg a sár is zavaró lehet ilyen helyeken.
Járt valaki az elmúlt két hétben Rozsnakpusztán? Azt olvastam hogy haladéktalanul el fogják bontani / kiirtani a lódarázsfészket, szakszerűen - de igencsak tartok a "lakóktól", ezért nem merek nekiindulni a 22. szakasznak. Van valami friss információ? Biztonságos a hely?
Nem tudom mennyi leteresi lehetosegnek tuno pont van ezen az aszfaltos szakaszon, de nem lehet pl kilometer tabla oszlopara, ut szelet jelolo fehet karora es hasonloakra festeni? Emlekeim szerint az kek szarvasko-sirok szakaszan az aszfalt teljesen egyertelmuen kovetheto.
A turistautak.hu-n jól, az openstreetmap-on viszont rosszul van a RP-DDK útvonala a Jáki templomnál. A kék nem a főúton megy végig, hanem útba ejti a templomot és annak parkolóját, ahol az információs tábla van a pecséttel. A kék a Szabadnép utcán, majd a parkolón át vezetve tér vissza a főútra.
Ez (aszfaltos úton hosszabb szakaszon jelzés) sok helyen problémás, kérdőjeles.
Véleményem szerint, a hálózatos gondolkodás, útvonaltervezés, táblás jelölések miatt meg kéne tartani ezeket az utakat, de olyan módon, hogy (szakmai füzetek/szabvány szintjén szabályozva) ezen utak esetében
- elegendő lenne az aszfaltos rész elején és végén egy irány- és távolságjelölő tábla, valamilyen egyértelműsítő felirattal/ikonnal ("Végig az aszfalton"). /Természetesen aszfalt-elágazás esetében az elágazásnál jelölés kell, de ez viszonylag ritka "esemény" az erdei műutakon/
Továbbgondolás tárgya, hogy szükséges-e ezen felül a szokásosnál lényegesen ritkább, de mégiscsak egyéb festett jelzés is - ha igen, akkor megfontolandó lehetne az aszfaltra festés is - tapasztalatom szerint kisforgalmú utakon ez meglepően sokáig bírja.
A Jávorkút-Sebes közötti jelzés megszüntetés még nálunk is vita tárgya. A sok látványosságot felvonultató útszakasz megtartása csábító. Ami ellene szól, az épp az aszfaltosság. Elvileg ide nem szükséges a jelzés, anélkül is jól követhető. Ugyanakkor a jelzéselhagyással csökkenhet az amúgy is sok jelzett út, aminek a karbantartása nem kis feladat.
Köszönöm, a Z+ Z-re változtatásáról (tervéről) nem tudtam. Mondjuk az egyéni problémám, de a sárga létrási becsatlakozásától a piros jávorkúti letéréséig tartó utat nagyon hangulatosnak tartom aszfaltossága ellenére is.
Ez úthálózat rendszer rendezési kérdés. A Lusta-völgy - Jávorkút - Ómassa Bükki kékjét és a majdani Nagyvisnyó-Bánkút-Nagymező-Török út Z sávját így K+ jelzés köti össze. Tehát két hosszútávú sávjelzés átkötése a magasabb rendű jelzés színét kapta.
A megyehatáron futó Z jelzés gondozása már Heves megye felségterülete. Amit én tudok róla, hogy Bánkút és Nagymező között a Z+ jelzés még e hónapban Z sávra változik. Aztán tovább, a Nagyvisnyóra menő Z+ is megváltozik, de nem az idén.
Mi baj volt a vadkerti zölddel? A felújításra (mert az ráfért volna) nem jár annyi, mint az új K+ jelzésre? Most a Z+ a zöld végétől indul majd Nagyvisnyóra?
Kedves Erdőjárók! Turistautak változásai a kelet-bükki Kis-fennsík és Garadna-völgy térségében 2019. 1. • A kék kereszt (Kohász kék) jelzésű turistaút nyomvonala Szentlélek - Ómassa - Garadna - Közép-Garadna közötti szakaszon törlésre került. Új nyomvonal: Szentlélek - Szentléleki-völgy - Heteméri-völgy - Három-kúti-völgy -Helyiipari-forrás - Közép–Garadna. A nyomvonalváltozás indoka: A korábbi Ómassa - Garadna - Közép-Garadna közúti forgalommal terhelt aszfaltos út kiváltása, ill. Ómassa - Szentlélek között a Bükki kék sáv jelzéssel való fonódás megszüntetése. • Köpűs-forráshoz déli irányból kék kör jelzés vezet a korábbi, most megszüntetett sárga kör jelzés helyett. • A sárga négyzet turistaút Szentlélek és Garadna vá. között megszűnt, helyét átvette Szentlélek és Három-kúti-völgy/Pisztráng tanösvény útelágazás között az új kék kereszt jelzés, Három-kúti-völgy/Pisztráng tanösvény útelágazás és Garadna buszmegálló között a korábban is létező sárga kereszt jelzés. A fenti leírások az 1. számú térképvázlaton tekinthetők meg! 2. • Zöld sáv megszűnik Garadna vá és Nagymező között. A megszüntetés indoka: a Bükki kék sáv jelzéssel való fonódás megszüntetése, aszfaltos utak jelzettségének csökkentése. • Garadna – Sebes-víz mésztufa vízesés elágazás között ezentúl a sárga kereszt jelzés vezet, mely a Örvény-kői elágazás - Aranylépcső - Három-kúti-völgy - Garadna korábbi sárga kereszt jelzés meghosszabbítása, így összekötve két bükki sárga sáv jelzést. (2.sz térképvázlat) • Garadna - Szövetség-forrás - Huba-forrás között sárga kör jelzés vezet a korábbi, most megszüntetett zöld kör jelzés helyett. (2.sz térképvázlat) • Nagymező – Kecskeláb-rét között ezentúl a kék kereszt jelzés vezet, összekötve a Zöld sávot és a Kék sávot (Bükki kék) (3.sz térképvázlat) • Kecskelábrét - Jávorkút - Bolhás - Sebesvíz panzió elágazás közti Zöld sáv jelenleg megszüntetés alatt áll.
Három nick-em van. Remélemilyennicknincs, Morcos Indián és Gizi Alias Feri.
Az ok - sosem tudom megjegyezni a jelszavamat. Háromszor kellett gépet cserélnem, mind a háromszor új nick lett, mert nem tudtam megoldani máshogy. Igen van, amikor szőke vagyok a számítógéphez.
Jelenleg két gépem van. A régi gépem két nick jelszavát mentette el Giziét és Remélemilyennicknincsét. Az új gépembe találomra beírtam a két jelszó közül az egyiket, amit a Google Chrome jóvoltából sikerült előbányászni, így a régi gép Gizi az új gép Remélemilyennicknincs.
Tehát én nyugodt szívvel felvállalom mind a hármat. Nevem adom mindegyikhez. Ezekután azt hiszem Wikiben is lehetne ennyi gerinc.
És még valamit a jótollú topik társunkról. Ne felejtsük el, hogy ő kezdetektől fogva odatörleszkedett a szervhez- Élénken él az emlékezetemben, hogy mekkora truvájl volt neki megszerezni a szervezet vezetőségének e-mailcím listáját. Még kezdő túrázóként és szerintem kérdezzük meg Hörpölint is, hogy indult a cikksorozata.
Ezzel nem a teljesítményét akarom leszólni, csak azért nyissuk ki a szemünket, hogy az ángyom-térgye kalácsa rendszer nem múlt el.
És jelenleg egy ángyom nincs, akinek a tégye kalácsát örömmel nyalogatnám. :)
Imádtam a mászásos részeket, bár volt, hogy roppantul be voltam tojva - ott ahol a plató alatti részen egy függőlegeshez közelítő falon csak egymás felett álló harántlefutású lemezekbe kapaszkodva, fél talpszélességben lehetett haladni.
Jó móka volt.
Összevetve a Tátrával - azt hiszem, az Alpok azért kellemesebb, mert itt változik a táj, színesebb, erdősebb. A Tátrában egy-egy úton napszámra ugyanazt a sziklát fogod látni.
Ettől függetlenül a Rysy megmaradt még teljesítendő feladatnak.
Nyugodtan használhatnád a saját nick-ed :) Nos már küldtem anyagot, nem is egyet, le se szarták. Úgyhogy én is leszarom őket. Ide beírom, hátha egynek eszbe jut ötletet lopni. :D