Börzsönyi második napunk is sok örömmel ajándékozott meg bennünket. Teljesen a rabjaivá váltunk még biztos visszatérünk felfedezni( Börzsönyi kék...) Meglátszik,hogy talán ez a legkedveltebb turista célpont az országban. Hétköznap ellenére számtalan túrázóval,több kékezővel is találkoztunk. Nagyon élveztük a fingatós kaptatót az Inóci-vágásban. Kicsit szomorúan néztünk körül a NHH sokkal jobb sorsra érdemes sípályáin-remélem lesz tőkeerős befektető aki felvirágoztatja az ország talán legjobb adottságú sípályáját. Elismerés a turistaházat üzemeltető házaspárnak,hogy dacolva a néha nagyon rossz körülményekkel kitartanak.Nagyon finomak a Balassagyarmati kézműves sörök (Vidrócki-vörös. Jó Palóc-pils) és árban is teljesen korrektek.
Bejött a Csóványosig tartó szakasz is a rengeteg látnivalóval,útközben a Rakódónál Emlékszalagot kötöttünk a Szt. István Emlékkeresztre. Csóványoson a kilátóba csak az asszonyt küldtem fel,mi a majréval lent maradtunk. Csóványosról lefele a fenséges bükkösök jöttek be,a Fultán-kereszttől már kevésbé tetszett a nyomvonal,de soha rosszabbat. A Nógrád előtti villanypásztor hektikusságáról már esett szó. A végére maradt még egy élvezetes utazás a Piroskával(csöcsrázó) Vácig.
Emlékeim szerint nem nagyon lehetséges a Sajóban úszkálni. Elég alacsony a vízszint, különösen a Hernáddal való egyesülés előtt. Egy gumipapucsos, hátizsákos folyóban gyaloglás viszont lehet hogy megvalósítható, bár elég meredek megoldás.
Szerintem rákattintottál valahol egy négy kilométeres szakaszra, és nem vetted észre, hogy ki van jelölve. Ha a jobb felső sarokban a kilométer adatra kattintasz, akkor alaphelyzetbe tudod a kijelölést állítani, azaz lenullázod a tervezést. Szakasz alapadatok az elmúlt hetekben csak Csobáncnál módosultak, mivel ketté lett bontva az új bélyegző miatt, illetve ma este lett felbontva a Bodajk - Gánt szakasz Bodajk - Csókakő és Csókakő - Gánt szakaszokra, de egyik sem járt a távolság változásával.
Amikor a bejegyzést írtam, akkor az említett adatok voltak láthatóak a tervezés menüpont alatt. Egy gyalog galoppos idézettel élve: "... de már elmúlt"
Hát ez a nap is eljött: a legelején évekre saccolt bejárás utolsó három napos túrája előtt álltam. Az időjárás jelentés szerint jó idő volt várható, a maradék 45 km-es távra. A napra pontosan egy év alatti bejárás nem sikerült, június vége helyett másfél hónap csúszással augusztus elején vágtam bele az utolsó etapba. A hátralévő 45 km nem sok 3 napra, de a nagyzsák+sátor kombó és a nem kevés szint (melyet bevallom kissé alábecsültem) megnehezítették a túrát, de végül is sikerrel vettem a nehézségeket. A keleti Alacsony Tátra kevésbé népszerű mint a nyugati felé, kevésbé attraktív és látogatott csúcsokkal, ezek közül a Király hegy a kivétel. A kiindulási ponttól, az Ördöglakodalom hágótól egészen a Priehyba nyeregig (vagy éppen hágóig, amely nem kis nehézséget jelent) sok volt a korábban sok más helyen is látott letarolt erdő, erre Sétálós kolléga már előre felkészített. Ettől függetlenül lelkesen készültem és vártam az indulás napját.
A magyar 1-es számú Bp-Hegyeshalom vasútvonal menetrendi mezőjének egyik szimpatikus oszlopában megfelelően korai időadatok mellett, ismét a hajnali első 4910-es számú vonatot vettem igénybe a Komáromig történő utazáshoz. Tavalyhoz képest ez a vonat mostanság 5:48 helyett 10 perccel később ér Komáromba (korábban nem volt állás Tatabányán, jelenleg van), így bő 40 perc állt rendelkezésemre az átsétáláshoz, ami nem valami sok, de azért elegendő. A sörellátmányt már sietősen vettem meg majd szálltam fel a vonatra, amely hétköznap lévén Érsekújvár helyett Pozsonyig közlekedett, így Galántáig átszállás nélkül utazhattam a régebbi típusú termes kocsiban. Galántán a fél órás várakozás következett, melyben sikeresen szereztem be egy hotdogot Coca Colával (0,25 l-es kiszerelésben, az ember fél fogára nem elég) az állomás melletti büféből, magyarul, minden gond nélkül. Kisebb késést leszámítva eseménytelenül telt az út Zólyomig, ahol átszálltam a Besztercebányára tartó vonatra, amelyen Besztercebánya város (Banská Bystrica mesto) megállóhelyig utaztam. Innen a belváros főterének érintésével jutottam el az SNP múzeumhoz, ahol a Sétálóstól ajándékba kapott eredeti SNP füzetbe pecsételtem, az előző beszámolóban érintett „best of” túra kapcsán, meg igazából volt időm és lehetőségem is volt rá. Innen a buszállomás felé vettem az irányt, mivel számomra megfelelő időben vonat nem közlekedett Brezno felé (pedig az átszállás kényelmes lehetett volna ugyanis itt is a vasút mellett van a buszállomás), így kénytelen voltam buszozni Breznoig is, onnan pedig tovább az Ördöglakodalom hágóba. A hágóba közlekedés szempontjából nincsen elkényeztetve az utas ugyanis nem sok járat közlekedik erre, amellyel messzebbre/ről lehet tervezni, ezek is az országot szinte átszelő távolsági járatok, az én járatom konkrétan Pozsony-Bártfa között közlekedett. Indulás előtt vásároltam a buszállomás melletti üzletben, majd felszálltam a buszra. Egy órás volt az út, némi késés után szálltam le a levegőtlen buszról. Evés és pakolászás után pecsételtem a most már nyitva tartó másik fogadóban (májusban csak a szomszédos volt nyitva) az új SNP füzetembe, mivel tervezek egy visszatérést a Chopok és a hágó közötti szakaszra.
Ezek után indultam el a keréknyomon felfelé a szűrt napsütésben. Az emelkedős úton jobb kéz felé hamar kirajzolódott a Gyömbér tömbje, ezúttal persze jó látási viszonyok között (mivel nem vagyok ott, így az idő jó, ez Murphy törvénye szerint így szokott lenni). Az elején egy idősebb párt előzött le, majd nem sokkal később egy fiatal pár közeledett az úton, akikkel szóba elegyedtem és kiderült, hogy mindketten magyarok. Donovalyból indultak pár napja és a teljes gerinctúrát teszik meg hozzám hasonlóan Garamfőig. A nagyjából velem egykorú páros női tagja nem, de a srác anyanyelvi szinten tudott szlovákul. Beszélgetve mentünk együtt a nem sokkal messzebb lévő Sedlo za Lenivou pontig, útba ejtve egy medveveszélyre figyelmeztető táblát. Az elágazásban elköszöntünk, ők folytatták az útjúkat tovább a piroson, én pedig egy tervezett kitérőt kezdtem meg a közeli Benyuska (Beňuska) magaslatára a zöld jelzésen. Az út első méterei keréknyomon vezettek, a törpefenyvesben elrejtettem a nagyzsákomat és a barátnőm kis tornazsákjával vágtam neki az útnak. Egy kis púpon keltem át, majd egy szép fekvésű menedékház (chata Barbora, Lenivá pont) mellett, a Chopokkal és a Gyömbérrel a háttérben kezdtem az hegyre vezető ösvényen a kapaszkodást. Útközben is látszott, hogy a Magas Tátrába megérkezett a délutáni vihar, a korábban is halványan kivehető csipkék egyre jobban belevesztek a szürkeségbe. A ritkás fenyvesben (ez is egy letarolt hegyoldal volt) vezető ösvényről szép kilátás nyílott a környékre, megérte ezt a kitérőt megtennem. Felmentem egészen a csúcsra (1542 m), ahol egy smerovnik állt, innen tovább haladva lehet lejutni a zöldön Benyus faluba, és az előző alkalommal végigutazott vasútvonalhoz. A csúcsról szinte alig volt némi kilátás, így visszafordultam. Visszafele is szépen látszódtak a nyugati Alacsony Tátrában korábban végigjárt hegyek.
1. indulás után az Ördöglakodalom hágó szélén
2. visszafelé nézve a Gyömbér irányába
3. medveszély tábla
4. kilátás a Benyuska lejtőjéről észak felé
5. Benyuska csúcsa smerovnikkal
Visszatérve az elágazásba, ahol nagy nehezen megtaláltam és magamhoz vettem (olyan egyforma tud lenni a törpefenyves helyenként) a cuccaimat, folytattam az utamat az SNP piros sávján tovább. A V alakban futó út jobb oldali szárán haladtam a Čertova svadba oldalában majd tovább a hullámzó ösvényen. Valamikori összefüggő erdőség helyén most helyeként néhány fa áll (ritkábban van egy-egy tenyérnyi összefüggőbb fenyves), a maradék területet bokrok, cserjék és magas fű uralja, helyenként szép kilátópontokkal a környező hegyek és völgyek irányába. Tetszett a kilátás, azonban a letarolt erdő helyén lévő susnyás nem jött be, sokkal jobban értékeltem a megmaradt kevés összefüggő erdőfoltot. A nem sokkal ezelőtt másodszorra is kicserélt nagyzsákom bal pántja zsibbadást okozott, így a finombeállítás miatt meg-meg kellett állnom. A hullámzó ösvény nem jelentett nagy szintkülönbségeket, de mégsem mondanám kímélő terepnek. Egy részen különösen nagy, embermagasságú susnyásban verekedtem magamat át a szűk csapáson, és ezek után érkeztem meg a Vacoki nyeregbe (Bacúšske sedlo, 1319 m, opís text igazolópont), ahol egy rövid pihenőt tartottam. Miközben ücsörögtem irányonként egy-egy túrázó vágott át a ponton, tehát az alacsony tátrai gerinctúrának jó időben a keleti felén is intenzív a forgalma. Ismét útra keltem a korábban már látott következő magaslat, a Jánov grúň 1388 méteres pontja felé. Fújtatva értem fel a tetőpontra ahol az előzőleg a nyeregben beelőzött túrázó ejtőzött, váltottam vele pár szót, majd tovább ment. Innen is látszott a nem sokkal ezelőtt bejárt Benyuska, pár fotó után nem sokkal később én is leereszkedtem a magaslatról, ami után újra két túrázó jött velem szembe, a középkorú nő mosolyogva haladt, a páros férfi tagja pedig morcos tekintet kíséretében kérdezte, hogy mennyire van még Čertovica, 2 órát saccoltam neki, ami lehet kissé túlzó volt, mivel ők nem nagy zsákkal haladtak. A szép napsütéses időben szép képeket lehetett csinálni a tájról, egyik balos kanyarnál jól látszott ismét a Gyömbér és környéke. Ezek után ismét erdő-letarolt mező váltogatta egymást, nem volt hiány a kidőlt fákból sem az úton. A kiindulási pontomtól az Ördöglakodalom hágótól 7,5 km-re feküdt aznapi alvóhelyem, a Ramža kunyhó, amely a Vacoki nyeregtől mindössze 2,7 km-re van, de valahogy mégis nehezen akart eltelni ez a kis távolság is, köszönhetően a hullámzó ökörhugyozás jellegű ösvénynek. 19 óra előtt 10 perccel pillantottam meg a Ramžát, nem sokkal később be is futottam a nyeregben, védett helyen lévő kis házikóhoz. Ha végiggondolom akkor a Stefánik házon kívül ezen a helyen tartottam be a sötétedés előtt egy órával elhagyni az utat szabályt. A házikó előtt gyújtott tűz környékén többen is voltak már, köztük a már korábban megismert magyar pár is. Benéztem a kunyhóba, finoman fogalmazva is elég egyszerű kivitelű helyen már érkezésemkor teltház volt.
6. a Benyuska kiagázása után nem sokkal a Ramža felé, a Priehyba nyeregig hasonló volt az út jellege
7. Jánov grúň púpja közeledik
8. susnyás közvetlenül a Vacoki nyereg előtt
9. egy balos kanyarnál visszanézve nyugati irányba a Gyömbér felé
10. kilátás a Jánov grúňról kelet felé
11. érkezés a Ramžahoz
Erre számítottam, azért is cipeltem magammal a sátrat, másrészt nem akartam megismételni a Durkovában megélt kevésbé pihentető élményt, tehát nem kívántam egymás hegyén-hátán aludni mások között. A magyar párral beszélgetve egy arrébb ülő, előtte szlovákul más túrázókkal kommunikáló idősebb úr szólalt meg magyarul, hogy majd hoznunk kell fát (mindenkire értette), majd mosolygott. Kisvártatva odalépett hozzám és Vlad néven mutatkozott be. Közben megsütöttem a vacsorára szánt kolbászt és közben újdonsült ismerősömmel beszélgettünk négyesben magyarul: elmondta hogy korábban az Andrejcová háznál szolgált (következő napom esti pihenőhelye) és a Ramžát tervezi kibővíteni, hogy kissé komfortosabb és nagyobb legyen. Terveit csak támogatni tudom, jó dolog, hogy vannak elhivatott emberek akiknek fontos ez a kérdés. Elmondta, hogy korábban Komárnoban lakott és emiatt tud magyarul, de nem helyeselte, hogy szlovák földön magyarul beszélnek ott sokan. Ez volt az a pont amikor véleményem szerint nem szabad közbeszólni, ugyanis ezzel kapcsolatos vitát generálni teljesen fölösleges. Ő mint szlovák állampolgár teljesen másként látja a dolgokat mint én magyarként egy korábban sokáig magyar területről. Nem sokkal később körbe is kínálta a kis lapos üvegébe hozott tömény italát nekem is, a párnak is a többieknek is. Közben az idő múlásával egyre többen érkeztek, voltak akik a szabad ég alatt helyezkedtek el, voltak akik ugyanezt a fejük fölött védőfelülettel tették, és volt egy sátras túrázó is, ő volt az akivel korábban a Vacoki nyereg után találkoztam. Ideje volt nekem is sátorhelyet keresnem, amelyet meg is találtam a háztól nagyjából 40 méterre a fenyőfák alatt az úttól egy szempillantásnyira. Miután felállítottam a sátramat néhány túrázó társaságában Vlad arra járt és dicsérte a jó helyválasztásomat. Ezek után elindultam a kicsit arrébb lévő forráshoz melyhez az úton visszafelé kellett jobbra letérnem és egy kicsit felfelé haladnom. Újjászületésként éltem meg a forrásnál való fürdést a jócskán izzasztó idő után. Visszatértem a házhoz, néhány ember horkolása már ekkor hallatszott. A tűznél és a sátramnál még csináltam pár képet a teliholdról, majd befészkeltem magamat. Ekkor hallottam, hogy egy korábban elhanyagoltnak vélt tényező jócskán zavarja a csendet, ugyanis éppen a nagy hangyák vonulási útvonalába tettem le a sátramat, amelyek ott zizegtek alattam. Tehát kijöttem a sátorból és arrébb húztam egy már alkalmasabb helyre. Ezek után már lefeküdtem és eltettem magamat másnapra.
12. esti hangulat
13. műveszkedés a holdfényben
Mivel nem akartam vekkerre kelni, így már napos időben ébredtem reggel, hallottam a többiek mozgolódását is. Mire kikeltem a sátorból éppen Vlad igazította útba a magyar párt, ezek után már csak ketten maradtunk a háznál. A megmaradt kolbász megsütése és elfogyasztása közben beszélgettünk, mondta, hogy még pihen egy kicsit majd lebiciklizek a közeli a Vacokba (Bacúch), ahonnan előző nap este feljött. Reggeli után még elmentem vízért a forráshoz, majd a közben lepihent Vladtól elköszöntem és útnak indultam. A smerovnik után nem sokkal balra fordultam, majd továbbra is többnyire susnyásban kanyargott az ösvény. A fák és bokrok között egy meghatározott szögben kivehetővé vált a Magas Tátra széle a Kriván jellegzetes csúcsával. Ezek után nagyrészt a letarolt erdők helyén lévő bokor és gazrengeteg között, kisrészt a maradék megmaradt zsebkendőnyi területű erdőben vezetett az utam kilométereken keresztül. A tikkasztó napsütésben vezető utamat néhány szép kilátópont fűszerezte (helyenként ismét látható volt a Gyömbér és környezete) és két forrásnál álltam meg, de nem tetszett ez a susnyásban vezető útvonal, a nehéz zsák és a tartósan forró napsütés tovább nehezítette a haladásomat. Több túrázóval is találkoztam akik kivétel nélkül gyorsabban haladtak nálam, ami nem volt túl jó érzés, de nem tudtam ezzel mit csinálni. Havrania pol’ana pont környékén láthatóvá vált a fák között a Nyugati Tátra (Západné Tatry), majd fárasztó és hosszú emelkedő következett a Homôl’ka felé, útközben újabb túrázók előztek le. Az út elkerüli a csúcspontot, azonban nem sokkal alatta a nyeregben egy smerovnik van, az elágazásból a zöld jelzésen lehet lejutni a korábban már Vacok mellett többször megpillantott völgyben fekvő Polomkára. A smerovik melletti I gerendára öntöttvas emléktáblát helyeztek el, a jócskán rozsdás vas táblán néhány lövésnyom éktelenkedett. Itt már a törpefenyves fogytán volt, így füves területen lépkedtem tovább, bal kéz felé szép rálátással a Nyugati Tátrára, jobbra a többi vonulatra, előrefelé pedig lassacskán a Király hegyi adótorony és az alatta elterülő kúpszerű Király hegy vált kivehetővé és az előtte lévő hegyek. A tűző nap egyeduralkodását a pár kis felhőfoszlány nem ingatta meg, így kitikkadva értem fel a következő, Zadná hol’a nevű csúcsra (1620 m, opís text igazolópont). Itt pár lépést letértem az útról és kitaposott ösvényen értem el a csúcspontot, ahol ledobtam a táskámat és ettem egy kicsit. Körbefotózva a panorámát, majd a pár lépéses kitérőt déli irányba is megtéve indultam el lefelé a hegyről, a smerovnik után egy szembejövő párral találkoztam, majd megkezdtem az ereszkedést először ismét törpefenyves/borókásban majd egyre több lett a fenyőfa is újra.
14. a menedékház belseje
15. reggeli készül
16. visszafelé nézve a Ramza után egy bő kilométerrel, lehangoló volt a hiányos erdő
17. hasonló tájkép délkeleti irányba, legalább volt némi kilátás
18. az út jellege nem sokat változott a kilométerek alatt
19. újabb kilátópont
20. a fák között megpillantottam a Nyugati Tátrát
21. Nyugati Tátra a Zadná hol'a előtt
22. Zadná hol'a
Sajnos egy idő után újra ritkássá vált a fenyves amikor elértem az Oravcová nyerget, innentől újra emelkedő vezetett a következő, Kolesárová csúcsra. A smerovnik előtt nem sokkal néztem rá az órára és láttam, hogy eljött az idő, ugyanis éppen akkor töltöttem be a 26. évemet, ezúttal is az SNP-n túráztam, akárcsak tavaly, akkor éppen a cseh szakaszon ért utol a 25. szülinapom. Kicsit megpihentem a smerovnik tövénél, majd folytattam a kapaszkodást, bal kézre felé, északi irányban szépen látszott a Magas Tátra a tűleveles ágak között. Átbukva a csúcson (1508 m) újra előre is kiterjedtebb lett a kilátás a Király hegy felé, a nap is kitartóan sütött, lassan ezt a bőröm is kezdte „szóvá tenni”. Innen vette kezdetét a kellemetlen, köves, nyaktörő lejtő amely a Priehyba nyeregig tartott. A netes és Sétálós képei alapján nem teljesen jött át a terep meredeksége, de a térkép sűrű szintvonalai alapján számítottam a nehézségekre. Sok túrázó sok káromkodását hallhatta már ez a szakasz, ugyanis nem éppen könnyű részről van szó: a piros az 1508 méteres Kolesárováról leereszkedik az 1190-en lévő nyeregig, hogy utána 3 km alatt 500 szintet produkálva ismét 1690 méterre vezessen fel a Vel’ká Vápenicára, utána meg onnan is leereszkedik, ez a felső nyereg, a neve a Priehybka, mindkettő nyereg opís text igazolópont is egyben. Leérve a Priehybára kereszteztem az aszfaltos utat, itt van esőbeálló (szükség alvóhely), szemetes. Kicsit arrébb a patakból van némi vízszerzésre is mód. Mivel már 17:15 körül járt az idő, így egy rövid kajaszünet és fotózkodás után vágtam neki a kíméletlen felfelé vezető ösvénynek. Nem is csalódtam, pillanatokon belül már patakokban folyt rólam a víz és ez tartott egy jó darabig a délutáni napsütésben, a megadott szintidőt itt is sikerült jócskán túllépnem. Eleinte összefüggőbb erdőben haladtam, majd egyre ritkultak a fák és utána a törpefenyvesek és füves területek vették át a stafétát a hegy tetejénél. Visszafelé nézve szép naplementében részesülhettem nyugati irány felé, ezt az egyik sziklán ülve néztem egy darabig, ott ahol már az ösvény durva emelkedése megszűnt. Szemben a Tátra csipkéi zárták a látóhatárt.
23. Király hegy a távolban
24. szedett-vetett növényzet Kolesárová előtt
25. lejtő kezdete, szemben a Vel'ká Vápenica
26. az ott lent a Priehyba nyereg
27.ugyanez immáron közelebbről
28. fárasztó felfele út kezdetén
29.-30. naplemente fényei
31. Magas Tátra
32. még egy naplementés, napsugaras kép
Az idő múlása és a távoli esőfelhők látványa indított újra útnak, az egyre közeledő király hegyi tv tornyon már villogott a viharjelző hófehér fénye. Pár perc után értem el a Vel’ká Vápenica (1691 m) smerovnikját, tőlem balra a Tátra vonulatai is kezdtek elborulni és a nagy felhő nyugat felől egyre nagyobb lett. Innen viszont már láthatóvá vált az Andrejcová ház ahová igyekeztem, de még jócskán odébb volt. A naplemente után is szép fények maradtak a horizonton, pontosan kirajzolva a domborzatot a látóhatáron. Jókora lejtő után értem el a már említett Priehybka nyereg (1550 m, innen még kereken 3 km volt az Andrejcová) smerovnikját, a keresztező kék jelzésen kiszállási lehetőség adódik dél felé Hel'pára, é’zak felé is hosszan kanyarog az út a Pozsony-Poprád-Kassa fővonal Vychodná állomásáig. Ismét egy kis emelkedő következett, ezen a napon már a sokadik, majd felérve az aktuális púpra az út már lejteni kezdett kényelmes léptékben, nem sokkal később az ösvényből keréknyom lett. Közben az eső is erőlködött egy keveset, de szerencsére nem érte el az esőkabátom elővételének ingerküszöbét. Nemsokára balról összefüggő fenyves társult az út mellé, jobbra is egyre több fenyőfa lett, ismét kék jelzés ágazott ki balra, észak felé. Valahol az elágazás közelében mutatott a szlovák mapy internetes térkép egy bivakhelyet, de ennek felkeresését a rohamosan közeledő sötétedés miatt kihagytam. Pár száz méter múlva már tábla is jelezte az útról való letérést a menedékház felé, ahová néhány lépés után meg is érkeztem.
33.-34. kezd beborulni a Vel'ká Vápenicán
35. visszanézve a Vápenicára a Priehybka nyereg után
36. érkezés az Andrejcová házhoz
Ezúttal is voltak bőven túrázók a helyszínen, a magyar pár éppen cseh túrázókkal beszélgetett amikor én is letelepedtem a pad és asztal kombóhoz megmelegíteni a vacsorámat jelentő babgulyás konzervet. Némileg megnyugtatott, hogy a Ramza-Homol’ka szakaszon ők is túllépték a szintidőt (elmondásuk szerint alapból több a tényleges idő mint a megállapított, nem kizárt, hogy a nagy viharok előtt jobban volt járható az a rész és még ehhez igazították a szintidőt akkoriban), nem csak nekem sikerült kb a nap negatív rekordját felállítani. Mivel ők is nagy zsákkal mentek (igaz, sátor nélkül), de viszont már Dóval óta folyamatosan úton voltak, így volt némi összehasonlítási alapom, megjegyzem nem az én előnyömre. De hát ez van, az elmúlt időszakban nem túl sok időm jutott a túrák és a munka mellett a teljes fizikai pihenésre, ez szerintem meg is látszódott a menetidőmön. Végül is ezen a napon tök mindegy volt a részidők taglalása, mivel nem kellett elérnem semmilyen közlekedési eszközt, nem voltam időhöz kötve. Igaz, ezúttal sem sikerült egy órával a sötétedés előtt a kijelölt helyre érkeznem, de ez szemmel láthatóan nem túl komolyan vett szabály itt, ezt Vlad is megerősítette előző nap este. Néhány szó váltása és a vacsora után felállítottam a sátramat, majd lenéztem a ház melletti forráshoz, mely a Durkovához hasonlóan bővízű volt. A ház egyébként két szintből áll, az alsón egy étkező/közös helység található asztalokkal, a tetőtérben pedig a hálóhelyiség található. Az épület oldalában pedig konyha üzemel, ahol a ház személyzetétől (ott jártamkor két fő, egy férfi és egy nő volt ott) lehet vásárolni sört, teát és egyszerűbb ételeket. Az alvás a házban becsületkasszás, tehát fix szállásdíj nincs. Mivel én sátraztam a ház mellett és nem vettem igénybe semmilyen szolgáltatást, így én nem dobtam a perselybe semmit. Viszont a büfé bejáratánál lévő pecsétet használtam, nyomtam bele a füzetembe egy lenyomatot. Az Andrejcová nem igazolópont, de a nem messze lévő Ždiarske sedlo viszont igen, ahol viszont Sétálós elmondása szerint hiányzott a smerovik. Ennek tudatában jó ötlet volt a háznál való pecsételés. Miután teljesen besötétedett (itt is telihold hasonlóképpen az előző nap estéjéhez) és az emberek döntő többsége a házba vonult (voltak kint, szabad ég alatt alvó emberek többen is, többségében fiatalok), a fürdőszoba felé vettem az irányt. A melegvíz csap hiányzott a forrásról, de azért elég jól esett ez az ismét újjászületésérzés-szerű fürdés. Ezek után visszatértem a sátramba és elhelyezkedtem. A ház mellett kint hallottam a sátramban, ahogyan bent horkolnak a házban, ezúttal sem bántam meg, hogy sátraztam, a vele járó nehézségek ellenére sem. Válaszoltam a szülinapi sms-ekre még, kihasználva a roaming megszűnését. Nem sokkal később nyomott el az álom.
Verőfényes napsütéses időben ébredtem, mocorgás és készülődés zaját hallottam a sátramban, melyből kibújva láttam hogy többen is útrakész közeli állapotban vannak. A magyar páros éppen az utolsó simításokat végezte az indulás előtt, elköszönés után indultak is. Ekkor fél 7-re járt az idő, még távolinak tűnt a 15:23-kor induló vonat Garamfőről, így el is szöszöltem az összepakolással és a reggelivel bő 1,5 órát. A Tátrát szépen megvilágította a reggeli nap, lehetett szép képeket csinálni. Ezek után meglátogattam a budit, összepakoltam a sátramat, kolbászt sütöttem reggelire, megnéztem a házat belülről, írtam a vendégkönyvbe és vizet vételeztem, mindezt a már említett nem túl sietős tempóban. Többen is hasonlóképpen tettek, volt aki a saját kajáját fogyasztotta, volt aki a ház személyzete által készített reggelit választotta. Negyed 9-kor indultam útnak a háztól és a neki helyet adó viszonylag védett nyeregből és kezdtem meg a soron következő emelkedőmet, mely ezúttal hiánytalan fenyvesben vezetett az Andrejcová hegy 1520 méteres magaslatán át. A nap pont szembe sütött, így előző napon megégett testrészeim ezt eléggé jelezték, így muszáj voltam a felső testemet is jobban takarni mint tegnap. Ezek után a már említett Ždiarske sedlo (bivakhely) következett és a hiányzó smerovnik tényét nekem is sikerült megerősítenem, ugyanis a jellegzetes kétágú fa táblák nélkül meredt az ég felé.
37. Magas Tátra reggeli fényekben, fél 7-kor
38. Andrejcová hálókörletének részlete
39. indulás előtti fotó a házról és a háttérről
40. Ždiarske sedlo, mögötte a Bartkovával
Innen újból egy hosszú emelkedő kezdődött a Bartkovára, eleinte hiányos fenyvesben (már itt is jöttek szembe a nagy valószínűséggel a király hegyi szükségszobában éjszakázott emberek) majd később törpefenyvesben haladt az ösvény. A tempóm vánszorgássá vált, és kritikusan lecsökkent 2 km/h sebesség alá is több helyen. Ekkor gondolkoztam el komolyan, hogy ezt a nagyzsák+sátrazást befejezem, mert egyszerűen kínlódás így a túra szinte minden perce. Nem azért indulok el otthonról, hogy menet közben a nap végét várjam, meg hogy a nehéz zsák cipelése tönkretegye az élményt amelyet a hely é a természet adna. Ez az álláspontom nem egy pillanatnyi hiszti volt, ugyanis már korábban is sokat rontott ez a körülmény az élményen, legutóbb a Jánoshegy-Dóval túrán, amely viszonylag kis magasságai mellett helyenként brutális terepviszonyokkal rendelkezett. Az ez előtti sztracenai túrát jobban viseltem a kisebb távok és sintek miatt, valamint arra előtte jobban rá tudtam pihenni. Ezzel az egésszel nem akarom azt mondani, hogy sátrazni nem fogok többet, mert ez nem lenne igaz, de egész más mondjuk egy Nájvyššie pont felkeresése így (tömegközlekedéssel a legközelebb a hegyhez, felmenni, sátrazni, reggel lejönni), mint erre építeni egy túramozgalom részleges bejárását. A teljes igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy sok helyen nem is lett volna lehetőség fedett helyen aludni, a házak és bivakhelyek híján. A másik nagyszabású külföldi túramozgalomnál, az osztrák Zentralalpennél pedig egyszerűen a terep, a nehézség és a távolságok lehetetlenítik el a sátrazást helyileg (sok sziklás rész, mellesleg a sátrazás amúgy is tilos) és fizikailag is (rengeteg plusz energiát igényel a cipekedés). Tehát inkább adok valamivel többet egy szállásért, mint hogy tönkretegye az élményt a (túl) nagy zsák felküzdése a hegyekbe. Ezen kívül az is rendkívül zavar, hogy nem érzem a haladást, a 2 km/h körüli tempónál olyan hatást kelt az egész mint valamilyen lidérces álomban lenne az ember és menne, de nem tud, mert valami láthatatlan erő visszatartja. Küszködik az ember és alig halad előre, mint a magyar valóság csak kicsiben. Ahogyan az élet egyéb dolgai kapcsán, úgy a túrán is szeretem érezni a haladást és azt hogy tartok valahonnan valahová.
Visszatérve az SNP-re: nagy nehezen elértem a Bartková (1790 m) kőtörmelékbe helyezett smerovnikját (szándékosan nem csúcsot írtam), kicsit lepihentem és élveztem a Tátra látványát szemben. Mire újra elindultam már fél 11-re járt az idő, lassan kezdtem belegondolni, hogy így a Király hegyre tervezett fél órás ücsörgés nem biztos, hogy össze fog jönni. Ahogy haladtam tovább jobbról egy csúcsot került meg az ösvény, erre én tévesem azt hittem, hogy a következő csúcsnál, az Orlovánál járok, holott valóságban még ez csak a Bartková csúcsa volt, de ekkor ezt még nem tudtam. A kavarodást a Bartková tényleges csúcsa előtt kihelyezett smerovnik okozta, ami miatt tévesen azt hittem, hogy az a csúcs, valójában nem, ez viszont megmagyarázta amit a térképen nem értettem, de végülis a térkép teljesen fedte a valóságot. Lejtő után ismét emelkedett az út, a hosszú lejtő végén ismét sziklás csúcsok látszódtak, melyről tévesen azt hittem, hogy már a Stredná hol’ara kapaszkodok fel, közben pedig még csak az Orlovára. Felértem a sziklás csúcsokhoz (déli irány felé kereszt), szép kilátás nyílott a kilátópontokról minden irányba, én pedig örültem, hogy ha nyögvenyelősen indult is a nap, de most legalább egy kis előnyre tettem szert, ugyanis előbb értem fel a Stredná hol’ara mint számoltam. Leérve a sziklás magaslatokról smerovnik közeledett, én pedig döbbentem vettem tudomásul, hogy még csak az Orlován vagyok. A hidegzuhanyból kijózanodva megszaporáztam a lépteimet lefelé és kezdtem meg a következő emelkedőt, amely már valóban a Stredná hol’ara vitt fel. A begyorsítás eredményeként a szintidőnél lényegesen kevesebb idő alatt tettem meg a két magaslat közötti utat, a három nap alatt most először sikerült ez. Itt már csak szűrt napsütést kaptam, a borultságnak köszönhetően (minimális esőt jelzett az időjárás előrejelzés, de nem lett belőle semmi), és a gerinctúrákon megszokott szél is kezdett érezhetőbb lenni, örültem ennek a kis hűsítőnek. Stredná hol’a smerovnikja tövébe ledobtam a batyumat és tettem egy rövid kitérőt balra egy kis sziklához az északi irányú kilátás fotózása végett. Visszatérve és újból elindulva már jócskán látszódott a túra legmagasabb pontja, a két napja nézegetett Király hegy, amitől nagyjából már csak 2 km választott el.
41. Bartková smerovnikja, mögötte a Tátrával
42. egy másik oldalgerinc észak felé
43. visszafelé nézve a Bartkovára, hamisítatlan alacsony tátrai táj
44. közeleg a Király hegy
45.-46. kilátás északi és északkeleti irányba
A zöld domborulatokon vezető ösvény mellé nem sokkal később sziklás részek társultak és az út ismét emelkedni kezdett, ekkor érett meg elhatározássá amit az imént gondoltam a rendszeres túl nagy zsákos túrázásról. Egy óra alatt értem fel a Stredná hol’atól a Király hegyre, az ismét viharjelzést mutató tv torony közeli szakasz már ismerős volt, ugyanis egészen a nyugati Alacsony Tátrás túrámig ez a hegy volt magassági rekordom, igaz, akkor még gépi erővel értem el ezt a magasságot és nem saját erőmből, tehát többszörösen megdőlt ez a dolog, de a Király hegy ezelőtt és azóta is egy jelképes pont számomra. A korábbi előrejelzésem igazolás nyert, ugyanis 13 óra előtt pár perccel értem fel a hegy smerovikjához (1948 m), ahol egy arra járó családfővel lefotóztattam magamat, ezek után csináltam még néhány tájképet, de nem vittem túlzásba ugyanis 3 évvel ezelőtt közel hasonló időben és fényviszonyok között jártunk itt fent és ezen kívül az idő is jócskán fogyóban volt. Elhaladva a tv torony mellett, egy pillanatra betértem a Sétálós által említett szükség alvóhelyre (ő itt aludt tavaly amikor erre járt, nekem is volt egy ilyen szakaszolási tervem,de szerencsére elvetettem), amely összesen két kisebb szobából állt. Fedett hely, a semminél több, de nem sokkal. Számomra nehezen felfogható, hogy miért nem aknázzák ki jobban a turisztikai lehetőségeket itt, bőven vannak erre rendes és „hétvégi” autós túrázók és kutyasétáltatók is (akár a 3 évvel ezelőtti útnál is és most is jelen voltak), szerintem lenne létjogosultsága egy egyszerűbb szálláshelynek és büfének is, még ha nem is non-stop jelleggel, de legalább nyáron biztosan nem lenne ráfizetéses, és biztosan akadna pár nem használt helyiség az épületben erre a célra. Persze nem kívánom a ló túloldalát sem, amit pl. a németországi Harz hegység legmagasabb csúcsán, a Brockenen tapasztaltunk: kisvasút, büfék, szuvenírbolt, tömeg. Azt már én is soknak tartottam. Vlad is említette, hogy a tv torony üzemeltetője teljesen elzárkózik ettől, tehát nem mostanában lesz előrelépés ebben, ha egyáltalán lesz belátható időn belül. Jobbra sárkányrepülő-szerű alkalmatosságok gyűjtőhelye, távolban Sumjác falu, majd egy újabb smerovnik (Král’ova hol’a, pod vysielačom, Király hegy, a tv torony alatt a magyar megfelelője, kék jelzés kiágazása Sumjác felé) után látszódott a Király szikla (Král’ova skala) 1690 méteres magaslata, melyre Sétálós és én is tervezetünk eredetileg kimenni, de végül is egyikünk sem ment rá ki (ő az eső, én meg időhiány miatt, de úgy voltam vele, hogy a hegyről láttam a lényeget).
47.-48. érkezés a Király hegyre
Az aszfaltos útról jobbra letérve ösvény vette kezdetét, balra az utolsó szép rálátással a Tátrára, majd lejtő következetett és az aszfaltos út keresztezése után (az ösvény levág egy kanyart) pár lépésre a Zubrovice forrás volt balra, ahol egy több tagú túrázó csapat pihent meg. Köszönés után haladtam is tovább, ugyanis volt még elegendő vizem, később többször is kereszteztem a kis patakot, ezeken a pontokon tudtam egy kicsit frissülni. Közepesen lejtős szakaszon haladtam tovább már a törpefenyők között, tőlem jobbra magasodott a Király szikla, balra pedig egy trafóházban végződött a villamos vezetékek útja, ezeknek a vezetékeknek a nyiladékában tettem meg a hátralévő lejtő nagy részét. A Király hegytől Garamfő központjáig tartó 6,3 km-es úton 1061 méter szintcsökkenés van, amire elegendő időt akartam hagyni. Az ösvény hol patakmederként, hol száraz verzióban vezetett egyre lejjebb a nyiladékban jókora nagyságú lejtésekkel, közben a törpefenyvest igazi fenyves váltotta fel két oldalt. Fárasztó volt ez a lefele út is, nem szívesen tettem volna meg felfelé.
49. ereszkedés megkezdése után visszanézve a jellegzetes toronyra
50. ösvény lefelé, szemben a Király szikla, mögötte pedig a Szlovák paradicsom lankái
51. ösvény a távvezeték nyiladékában
A nyiladék jobbos kanyarja után nem sokkal kellett volna balra letérnem be az erdőbe, hogy ott tegyem meg a faluig hátralévő nagyjából 2 kilométert, de ez a letérés kimaradt (egyetlen szóba jöhető pont volt egy keresztező keréknyom, de itt nem utalt jelzés letérésre, így maradtam a biztosnak látszó nyiladékban), helyette sikeresen összevizeztem a cipőimet az út közepén lévő vizenyős szakaszon, mondanom sem kell, hogy ez mennyire hiányzott. Tehát a falu határáig a nyiladékban haladtam, szemben egyre jobban látszódtak a házak, a már említett különleges vonalvezetés miatt a vasútvonal nagy íve, ezek mögött pedig a Szlovák paradicsom hullámzott. A falu szélén az ösvény kitért a vezetéktartó oszlopok mellől és mezőn keresztül (itt már ismét eléggé sütött a nap) értem el egy keréknyomot , majd ezek után az aszfaltos utat a házaknál. A piros balról érkezett meg a kijelölt útról amin ezek után már én is újra haladtam. A nagyrészt egyszerű házakból álló Garamfő egyik utcájában haladtam még egy kicsit és értem el egy vegyesboltot. Gondoltam itt most tudok pecsételni, mert a múltkori sztracenai túrán ez ugye elmaradt. Belépve a boltba körbe pultok fogadtak, a vevő nem tudott hozzáférni sok mindenhez, nagyjából mindent az eladóktól kellett kérni, gondolom a helybeli cigányság nem elhanyagolható létszáma indokolja ezt az elrendezést. Az egyik fiatal eladóhölgy sikeresen megértette, hogy mit szeretnék és nyomott is egy lenyomatot a füzetembe, mely egyben a túra során az utolsó is volt. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy sem hűtött sör, sem hűtött üdítő nem áll rendelkezésre, így megköszöntem a pecsetét és ugyanannyi euróval léptem ki az utcára mint amennyivel beléptem. Felvettem a zsákot és mentem még pár száz métert a központig. A főút mellett állt a smerovnik (Telgárt, námestie, 890 m, tehát majdnem 1100 méterrel a Király hegy szintje alatt), mögötte kocsma és bolt, vele szemben pedig iskola és SNP emlékmű állt. Betértem a kocsmába és egy korsó sör mellett ünnepeltem a teljesítést, mely már lényegében a zsebemben volt, mindösszesen a vasútig tartó 900 méter volt hátra, a 769 kilométerből. Felhajtva a sört felvettem a zsákomat, hogy egy utolsó gyalogos nekifutással elmenjek a vasútállomásig az ezúttal is késő (most már lehet mondani, hogy szokásosan késő) délutáni margitfalvi gyorshoz. Lefotóztam az emlékművet majd köszöntem a buszmegállóban várakozó túrázóknak (ők a pár percen belül érkező poprádi buszra vártak) akiket már látásból ismertem az útról és Andrejcovából. Eseménymentes út következett a főúton a vasútállomás előtti vasúti hídig, ahol felmentem a megállóhely bódéjáig ahol összeért egy év túrázásának a gyümölcse: teljesítettem az SNP-t! Örömteli pillanat volt ez, a sok nehézség ellenére nagyon tetszett ez az út és sokat tanultam önmagamról és másokról is, ajánlani tudom mindenkinek! Nem sokkal több befektetés sem időben sem anyagilag mint Magyarország egyik végéből átmenni a másikba túrázni, de alapvetően egy teljesen más élményanyagot ad mint pl. az Országos kék. Persze ettől az sem lesz kevésbé értékes, de teljesen más az élmény, elég csak arra gondolni, hogy Magyarországon nincsen magashegység, 1000 méter feletti csúcsunk is csak mindössze egy darab van. Számomra mondjuk nem is a legmagasabb heggyel bíró Mátra, hanem a legmagasabb magassági átlaggal rendelkező Bükk a magyar kedvenc.
52. közeleg Garamfő
53. Garamfő, SNP emlékmű
54. Garamfő panzió megállóhely, összeért a két nagy megtett szakasz, végállomás, SNP teljesítve!
Ezúttal is bő 10 perces késéssel futott be a Búvár mozdony 3 személykocsival, de már nem kellett szerencsére a csatlakozáson aggódnom, minden gond nélkül érkeztem Margitfalvára és onnan Kassára, majd haza.
Egy sajnálatos hiba történt, ugyanis az igazolópontokról nem szóltam, ezt most korrigálom:
- Nízná záhrada: opís text
- Cuntava: opís text/pecsét
- Besník nyereg: opís text
- Telgárt: pecsét
Hiányzó mondatok és mondatrészek, így már a teljesség igényével:
"Lefotóztam a Nízná záhrada pont (1086 m, opís text igazolópont a füzetben Hanisej néven) smerovnikját feltűnés nélkül osontam be ismét az erdőbe, közben láttam a lovakat őrző juhászt ücsörögni az erdő szélén."
"Nem sokat időztem a csúcson, hamar visszatértem a nagyzsákomhoz, előtte ismét átverekedtem magamat a gallyakon, immáron jobb kéz felé a hegyoldalpusztító gép továbbra is rendíthetetlenül dolgozott. Az eredetileg tervezett kis kitérőt Čuntavára kihagytam, itt a nyitva tartó szálláson talán lehetett volna pecsétet kapni a füzetembe, de így maradt az opís text, a füzet lehetővé teszi mindkét igazolási módot. Felvettem a nagyzsákomat majd nekiálltam a következő emelkedőnek, újra keréknyomon haladva."
"Szemben a Király heggyel leereszkedtem az aszfaltos úthoz (sedlo Besník, 994 m, opís text igazolópont), amely a hegy lábai alatt vezetett Garamfő felé."
"Néhány száz lépés után értem el a falut, és rögtön a szélén lévő megállóhelyet ahol már egy idős páron kívül egy nagyjából alsó/felső tagozatos iskolásokból álló csoport is várakozott. Volt egy olyan ötletem korábban, ha úgy érek be a faluba, akkor szerzek pecsétlenyomatot, de ez most idő hiányában elmaradt, gondoltam majd elintézem ezt amikor a Király hegy felől érkezek."
Megnéztem a csereháti teljesítői listát. Sok-sok ismerős név. Örülök, hogy én is rajta lehetek a listán. A túratársam, Kiss Péter azonban hiányzik a listáról. Van helyette Nagy Péter.
A történet a következő: én postáztam a füzeteinket Miskolcra. Egyszer csak felhívott a szervező hölgy, hogy baj van. Az egyik füzetet kivitte a huzat az ablakon, és a tízemeletes panel valamelyik erkélyén tette le. A szervező sok lakásba becsengetett ezügyben, de Péter füzete nem került elő. Péter füzet nélkül megkapta a díjazást. Feltehetőleg emlékezetből, tévesen került a név a listára...
/Hasonló eset volt, amikor nyíregyháziakkal egyeztettem az AK Szabolcs megyei jelvényem kapcsán. Közölték, hogy a füzetem feltehetőleg tűz áldozata lett. Küldtek egy üres füzetet, díjazással együtt. Később szerencsére mégiscsak előkerült a füzetem, és azt is elküldték./
Érdekes mozgalom volt, az biztos; kár érte. Díjazás nélkül is érdemes bejárni. Nem hiszem, hogy nagyobb a dzsindzsa, mint a Széchy Mária úton a Nagy Bucsony oldalában...
Vajon a "Sajó forrástól torkolatig" mozgalom még él? Évekkel a kiírás után én voltam a kiírók utáni első teljesítő. Ott tényleg elmondható az érdektelenség. Vagy esetleg azóta felpörgött a teljesítés?
Gyulán töltöttük a hosszú hétvégét (gyönyörű város), és vasárnap személyesen vehettem át az Alföldi Kéktúra Békés megyei szakaszának szép, tűzzománc jelvényét a Körös Klub székhelyén, Pósteleken. Soha nem kaptam még kézhez ennyire autentikusan jelvényt. Gyulai szálláshelyünkről reggel a piros, majd a zöld sáv jelzésen futottam el Póstelekre, a Boros László Kutatóházhoz. Ott egy rövid, nagyon jó hangulatú beszélgetést követően megkaptam a jelvényt, megtöltöttem vízzel a kulacsomat, majd ugyanezen az útvonalon visszafutottam a szállásunkra.
A Börzsöny gyönyörű, pláne így ősszel. Viszont jól látjátok, komolyan kell venni a maga 900 m körüli csúcsaival. Nagyon meg lehet szeretni, bár nekem aránylag közel is esik a budapesti lakhelyemhez. Szép környékeken jártatok, de (mint általában a kéktúra) csak alig ad ízelítőt a hegység szépségeiből. Majd később érdemes lenne visszatérni, mert a Börzsöny megérdemli.
Okt.19.én jártuk le a Nagymaros-Kisinóc th. közti szakaszt.Sajnos a várt panorámák ezúttal is elmaradtak számunkra,de az idő a köd ellenére nagyon rendben volt. Mi még nem túráztunk a Börzsönyben,de nagyon ,megfogott bennünket a zártsága és a csodái. Élveztük a meredek kapaszkodókat és lejtőket. Sajnos mind a Törökmezei,mind a Kisinóci th. csak korlátozottan működött hétköznap lévén. Bár azért Törökmezőn be tudtunk csókolni egy-egy Staroprament. Hétköznap ellenére több túrázóvalés egy csoporttal is találkoztunk,kikre az alant említett jelzők illettek. Kóspallagon szálltunk meg JOE Bácsi Börzsönyi Házában,amit csak ajánlani tudok mindenkinek.Nagyon kedves,aranyos igazi békebeli Úr a gazda.
Háromszori halasztás után, amelyek legfőképpen a rossz időjárás előrejelzések miatt voltak, végre negyedszeri időpontban, július közepén el tudtam indulna erre a rövidebb két napos túrára. Az SNP útvonalán 17 km-t tettem meg (619 m szinttel), de a kitérők hossza is közel ennyi volt, szám szerint 14,5 és ezen kívül volt még 800 méter kényszerű hosszabbítás.
A túra két mozgalomban is folyt, először is a NVSP, vagy röviden csak Nájvyššienek nevezett hegycsúcsfelkeresős túrán érintettem egy Sztracena feletti magaslatot, az 1156 méter magas Holló sziklát (Havrania skala), majd visszatérve a faluba tettem meg még egyszer a Voniarky felé vezető 3,5 km-es utat, ahogyan májusban is tettem. Immáron az SNPO-n Voniarky után nagyjából egy kilométerrel sátraztam, majd másnap tettem meg a Garamfőig vezető utat, az 1268 méteres Borovnyákra tett kitérővel együtt. Mivel az előbb már említettem a sátrazás tényét, így ennek megfelelően nagyzsákkal mentem, ahogyan sokadszorra az SNP-n, önellátó módban.
Tekintettel arra, hogy Besztercebánya felől napi 2 vonatpár közlekedik Sztracena (Margitfalva) felé, ebből a reggeli vonatpárt Magyarországról elérni esélytelen, a délutáni vonatpárhoz pedig nem kellett a hajnali első vonattal utaznom, ráértem fél 7 magasságában kiérni az állomásra. Eseménytelen út után szálltam le Komáromban, majd sétáltam át a szlovák oldalra. A komárnoi állomás előtti boltból történő sörbeszerzésre ezúttal is jutott idő. A 8:42-kor induló személlyel mentem el Érsekújvárig, majd átszállás után emeletes vonattal utaztam Galántáig, ahol csak fél órát kellett várni a Besztercebánya felé közlekedő gyorsvonatra. Rutinos módon a vonat elejébe szálltam fel az egyik fülkés kocsiba, így kényelmesen és nagyrészt egyedül utazhattam le a 171 km-es távot. Zólyomból már 10 perc volt a vonat késése, Besztercén 5 perc van átszállni, de a kalauz megnyugtatott, hogy megvár a margitfalvi vonat. Így is történt, Besztercén gyorsan átsiettem az első vágányon álló 3 kocsis vonathoz, mely szintén 10 perc körüli késéssel indult, egy öreg Búvár becenevű dízelgéppel az élén. Eleinte nem túl izgalmas vonalvezetésű vasútvonal, de az elejétől már szépen látszik az Alacsony-Tátra. Egy-egy pillanatra megpillantottam a májusi eleji Alacsony-Tátrás túrám főbb állomásait, köztük a Chopok-ot és a Gyömbért. Borosznófürdő (Brusno kúpele) után helyenként már szebb részekén egy patak szomszédságában haladt. Zólyombrézó (Podbrezová) állomás épületének nagysága meglepett. Ezután egy vasgyár látszódott a patak túloldalán, majd egy elágazás (Chvatimech) után nem sokkal érkeztünk Breznóbányára. Idáig van normálisnak nevezhető menetrend a vonalon, innentől a két gyorsvonatpárt leszámítva már csak pár személyvonat közlekedik a Vereskőig, a hosszú vasútvonal szakaszhatáráig, ugyanis a 172-es számú vonal Besztercebánya-Vereskő között húzódik, a folytatása Margitfalváig a 173-as számot kapta. Brezno után egy elágazás (Brezno Halny) van jobb kéz felé, ezen a vonalon Tiszolc és Rimaszombaton át Feledre lehet eljutni. Jó 60-as tempóban robogtunk át az állomások és megállóhelyek jó részén, ahol megálltunk azok is szépen fogytak ahogy haladtunk: Benyus (a róla elnevezett hegynek a következő túrán lesz szerepe), Polomka, Závadka nad Hronom, Helpa, Pohorelá. Útközben nézegettem a keleti Alacsony-Tátra hegyeit, amelyek között fogok haladni, a következő és egyben utolsó SNP túrámon (természetesen az első bejárás keretein belül, második bejárást nem tervezek, legfeljebb a legjobb helyekre mennék újra el, „best of” jelleggel). Egyre jobban közeledett a tetején tv tornyot viselő Király-hegy, mely jelezte, hogy nemsokára célhoz érek. Ezen a vonalon is volt néhány lerongyolódott állomás, például a Vereskő előtti Nová Masa, amely több vágányos állomásból deklasszálódott megállóhellyé, azonban vakolathiányos magyar építésű állomásépülete továbbra is sikerrel dacol az idővel. Vereskő és Dobsinai jégbarlang állomások között a reggeli és délutáni oda-vissza gyorsvonat jelenti a kötöttpályás közlekedést. Garamfő (Telgárt) állomáson nem álltunk meg, viszont a falu túloldalán lévő Telgárt penzión megállónál igen. Érdekes építészeti megoldás láthat aki erre jár: a megállóhely egy híd és egy alagút közötti rövid területen helyezkedik el (a peronra nagyjából 2 kocsi fér fel), az alagút spirál alakban tekeredik felfelé, nem kis szintkülönséget legyűrve, majd a megállóhelyről is jól látható szép viadukton halad tovább, nem sokkal később Garamfő határában egy másik viadukt is található a fenyveserdők ölelésében. Dobsinai jégbarlangnál állomás után Sztracena következett a szép vasútvonalon, a tíz perces késésből több is lett, de itt már nem bántam, hogy 15:40 helyett nagyjából 55 körül szálltam le a vonatról.
1. kanyargás az Alacsony Tátrai hegyei alatt
2. Telgárt penzión megállóhely, jól látható az alagút és háttérben a viadukt is, kereken egy nappal később itt fejeztem be a túrát
3. Sztracena és a jelképének számító sziklás háttér, a vonat ablakából
Tervem a következő volt: nagyzsákomat a Sztracenán áthaladó 67-es úton a kis faluban elhelyezkedő Statá Krčma nevű fogadóban hagyom, majd a barátnőmtől kölcsönben lévő tornazsákkal mászok fel a Holló sziklához és onnan visszatérve a kocsmához megyek tovább az SNP felé. Így is tettem, bátran próbálkoztam a fogadóban, ugyanis már email-ban kommunikáltam velük, amikor kerestem Sztracenán szállást, de ez nem sikerült (eredetileg nem akartam nagy zsákkal menni). A középkorú úr meg is engedte, hogy ott hagyjam a nagy cuccomat, ezek után visszatértem a központban lévő buszmegállónál lévő smerovnikhoz, innentől a zöld jelzésen mentem Občasný prameň elnevezésű forrásig. Az út egy rövid utcácska és a temető után hatolt be a Sztracena jelképének számító két sziklás hegy közé. A temető után hallottam és láttam a délutáni vonatpár Beszterce felé tartó vonatát kigyorsítani a megállóból, ekkor megbántam, hogy nem figyeltem erre jobban oda, ugyanis szép képeket lehetett volna csinálni, akár innen is de az erdő miatt ez már nem volt lehetséges. Az ösvény egy szerpentin után is meredeken emelkedett a köves területen, közben többen is jöttek velem szemben lefelé, köztük kisgyerekek is szüleikkel. Tetszett a sziklás és vadregényes ösvény. Elérve az aktuális tetőpontot az ösvény emelkedése megszelídült, majd némi lejtés után hangulatos ösvényen jutottam el a zöld jelzés végét jelentő forrásig 960 méter magasságba, 155 méterrel feljebb a falutól. Emléktábla és pihenőhely volt a forrás mohás foglalata környezetében, július közepén is jéghideg vizet adott a forrás, a fém tartályba benyúlva szinte sajgott a kezem a hidegtől. Innentől a sárga jelzésen mentem tovább, jócskán emelkedős ösvényen és egy újabb tetszetős sziklás rész (itt volt egy kis rövid barlang is) után értem fel a Holló szikla alatt lévő kiágazáshoz. Itt volt a smerovnik, de a kilátóponthoz még egy kicsit feljebb kellett menni. Az elágazás és a tényleges kilátópont között volt egy másik pont ahonnan nyugat felé és észak felé egy darabot lehetett látni a Magas-Tátrából. Egyből lelkes lettem a „nagy” Tátra látványára, amelynek csak a keleti fele látszott, de mégis alig vártam a 1,5 hónappal későbbi túrámat melyet oda terveztem. A délutáni napsütés szépen megvilágította a sziklás csipkéket a láthatáron. Kicsivel feljebb érve érkeztem meg a szép és kiterjedt kilátást nyújtó kilátóponthoz. Déli és délnyugati irányba szépen el lehetett látni messzire, megérte feljönni ide, tetszett a kilátás! Leültem a padra elmajszoltam egy banánt és egy „csúcs csokit”, ez volt tehát a Szlovák paradicsom nájvyššie pontja.
4. az előbbi sziklák előtt immáron gyalogszerrel
5. vadregényes ösvény vezetett felfelé
6. Občasný forrás, jobbra a sárga jelen a Holló szikla felé
7. egy darabka Magas Tátra
8. kilátás a Holló szikláról déli irányba
Nem sokkal később próbáltam kicsit keresgélni, hátha találok a Tátrára jobban rálátó pontot, de a sűrű erdő miatt ennek nem láttam esélyét. Visszatértem a kiágazáshoz és folytattam az utamat lefele. Egy szép réten vezetett át nem sokára az utam, majd ismét erdőben haladtam tovább. Alapvetően ösvényeken haladtam, de időnként keréknyomon is, helyenként szép rálátás nyílt a Király hegyre a tv toronnyal. Nem sokkal később kezdett beszűkülni a völgy és pillanatok alatt egy sziklás völgyben találtam magamat, melynek közepén patakocska csordogált. Szép látvány volt ez az ismételten vadregényes rész. Nem sokáig tartott ez a szakasz, Stratenský kaňon pontnál bukkantam ki az aszfaltos útra, amely a 67-es úthoz vezetett le immáron a piros jelzésen. Csináltam egy pár képet a főúton lévő hosszabb, de egyenes alagútról majd elindultam Sztracena irányába. A falu határában egy hegyoldalban csattogott el Margitfalva felé egy Bz szerelvény, ekkor ismét bántam, hogy nem bújtam jobban a menetrendet át. Visszatértem a csendes kis faluba, a fogadóban ezúttal már egy hölgy állt a pultnál, akinek a délutáni nulla forgalommal ellentétben most már jócskán volt dolga. Megköszönve a segítséget indultam el a kék jelzésen a májusban már megismert úton Voniarky felé, útközben láttam egy szép szivárványt is. Megérkezve a már ismerős Voniarky ponthoz csináltam pár képet, majd ezúttal nyugat felé mentem tovább a keréknyomon. Jócskán sötétedésre állt az idő amikor Voniarky után nagyjából 1 km-rel megálltam egy faháznál a Gápel nevű (közelben lévő 961 méteres hegy neve) helyen. Mivel itt volt forrás és sátrazásra alkalmas terület is, így mindent adva éreztem a letáborozáshoz. A bekamerázott faház előterében lévő asztalnál egy SNP-ző házaspár már elhelyezkedett, váltottunk néhány szót, egy hónap alatt tervezik bejárni az utat, Duklától per pillanat idáig jutottak. A beszélgetéssel a maradék kis világosság is sötétbe fordult, így már lámpafényben állítottam össze a sátrat és költöztem be. A forrás néhány lépésre volt, a babkonzerv elfogyasztása után mosdottam majd ledőltem. A forrás csörgedező hangja szépen hallható volt. Hallottam már pár embertől, hogy ez vizelésre ösztönzi, nekem nem volt ilyen gondom: a relaxációs hangok között is található patakcsörgedezés, rám is így hatott a dolog, ugyanis meglepően hamar elaludtam. Az éjszaka tomboló villámlásokkal és széllökésekkel járó vihar sem tudott kizökkenteni nyugalmamból.
9. lefelé menet a Király hegyet és környékén szépen sütötte a nap
10. a sztracenai kanyon részlete
11. lebukott a nap Voniarky környékén
Másnap hajnalban a negyed hat előtt az úton elhaladó erdőgazdasági járművek hangja azonban már megzavarta a nyugalmamat, így ezek után egy-egy bebólintást leszámítva már nem sokat aludtam. Szép napsütéses reggel volt, a sátramból kinézve láttam, ahogy a házaspár elindul útjára. Egy autó érkezett a házhoz, intettem az úriembernek, aki visszaintett és cseppet sem problémázott a sátrazásomon, majd bement a faházba. Mivel a szomszédos fából készült budi zárva volt, így kénytelen voltam a szabadban elvégezni a dolgomat, majd lebontottam a sátrat. A sátor helye mellett lévő pavilonba húzódtam be, ennek falán szárítottam meg a vizes sátrat, közben pedig reggelit készítettem. Időközben jött két fiatal is akik a forrásból vizet vettek és szintén az SNP-n indultak fel Garamfő felé. Népszerű ez a mozgalom, főleg nyáron. Finom sült kolbászt sütöttem, azonban mire mindennel végeztem és elkészültem, már 9 óra felé járt az idő és előttem volt még 16 km és a Borovnyákos 2x1,3 km-es kitérő. Nem állt szándékomban rohanni szóval el is indultam. A keréknyom eleinte erdőben vezetett majd egy rétre tért ki, ahol egy rossz minőségű aszfaltos útba csatlakozott bele, amely fenyvesben folytatódott. Elérve az aszfaltos út legmagasabb pontját fakitermelő brigádra botlottam akik már jócskán dolgozhattak egy ideje, innentől lejtett az út, majd egy másik favágós csoportot érintve érkeztem meg a Pod Hanesovou I. nevű pont smerovnikjához. Innentől jelentős emelkedésű keréknyom következett, amelyen kb 1060 méterig kapaszkodtam fel. Az emelkedő út után egy rét következett amelyet fenyőerdő határolt, a füves terület szélénél egy zárva tartó ház állott, az előtte lévő kivágott fatörzsön pihentem egyet majd nekivágtam a következő emelkedőnek. Ezt is leküdzve a Honzovské nevű hegy oldalából jutottam ki a következő legelő és fenyves kombó szélére, ahol lovak legeltek, ekkor örültem, hogy nem lefelé a sárga jelzésen kell mennem a Dobsinai jégbarlang felé, nem szerettem volna, ha valami pásztorkutya megkerget. Lefotózta a Nízná záhrada pont (1086 m) smerovnikját feltűnés nélkül osontam be ismét az erdőbe, közben láttam a lovakat őrző juhászt ücsörögni az erdő szélén.
12. reggel a Gápel háznál
13. a reggeli tálalva
14. fakitermelés a fenyvesben
15. legelő lovak Nízná záhradánál
Az ösvény emelkedni kezdett, az emelkedő vége után letértem egy kis kilátópontra. Ezek után ismét rét következett és látszódott már az Ondrejisko hegy 1266 méteres púpja. Újra emelkedett az ösvény erdőben, majd nem sokkal újra egy réten, de már lejteni kezdett. Bal kéz felé egy menedékház mellett haladtam el, majd folytattam az utamat tovább, egészen egy keréknyomig. Nem utalt semmi arra, hogy nem a kijelölt úton lennék. A rét emelkedős részén tehenek legeltek, a pásztorkutya a két juhász közelében foglalt helyet így nem volt veszélyhelyzet, köszönés után mentem is tovább a keréknyomon. Mivel jelzések egyre inkább nem akartam szembe jönni, így ráeszméltem, hogy a jelzett út valahol elkanyarodott a lábaim alól, de a térkép tanúsága szerint a kijelölt úttal nagyjából párhuzamos keréknyomon haladtam. Ebben a megnyugtató tudatban mentem tovább és kisvártatva egy smerovnik tűnt fel az úton. Mosolyogva közeledtem hozzá, mondom mi más lehetne ez mint a Pod Ondjeriskom nevű pont smerovnikja, a jobb oldali út pedig a Borovnyákra vezető kitérőm kezdete. Már fényképezés közben vettem észre, hogy ez a Čuntava nevű következő pont smerovnikja…kis számú túrás tévedéseim közé így bekerült ez az epizód is. Immár kézzelfogható tény birtokában elemeztem a helyzetet és rájöttem, hogy valahol a legelésző tehenek környékén hagytam el az utat, az sem kizárt, hogy közöttük kellett volna mennem. Nem volt a szituáció problémás, ugyanis a Pod Ondrejiskom és Čuntava között 800 méter volt a távolság, elhanyagolható emelkedéssel, de ezzel a plusszal időben nem kalkulálhattam, így sietősen ledobtam a zsákomat egy farakás mögé és a torzsákkal indultam el felfelé, ugyanis a Borovnyákra való kitérésről nem akartam lemondani. Néhány száz méter után egy munkagép zaja ütötte meg a fülem ami a kisebbik probléma volt, a nagyobbik az, hogy fakitermelő munkája révén az ösvényt és a környéket teleokádta mindenfelé hulladékfával és ágakkal, jócskán megnehezítve a tájékozódást. Mivel az ösvény a gallyak alatt feküdt így csak a „sötétben tapogatózás” maradt, az erdőt így is a kijelölt úttól nagyjából 100 méterre keletebbre értem el. Az erdő szélén keresgélve az utat találtam meg az ösvényt, innen pár lépés volt a Pod Ondrejiskom pont smerovnikja, jobb kéz felé jól látszott a lefelé vezető ösvény Voniarky felé, én viszont balra tértem a Borovnyákra vezető útra. Eleinte mezőn haladt a keréknyom majd erdőbe tért, utána ismét mezőn mentem majd itt kellett letérnem egy ösvényre. A szint jelentős része ezek után következett a füves réten, majd utána az erdőbe ismét betérve felfelé a nyirkos, vizes talajon. Az erdőből ismét kijutva és füves emelkedőt megmászva érkeztem meg a Borovnyák (Borovniak) 1268 méteres magaslatára, ahol rajtam kívül egy három tagú szlovák fiatalokból álló csoport is tartózkodott. Az egyik srác meg is kért, hogy fotózzam őket le, cserébe ők is lőttek rólam képet a saját gépemmel. Szép volt a kilátás a napos időben, legfőképpen a bal kéz felé lévő Király hegy tömbje volt hangsúlyos, melynek teteje ezúttal sajnos felhőben volt (akárcsak a távoli Magas Tátra), ami gyakran megesik. Bal oldalon látszódott az földút lefelé, melyen később haladtam. Jobb oldalt látszódtak a Sztracena környéki hegyek. Hivatalosan a Szlovák paradicsomnak a legmagasabb csúcsa ez a hegy, a nájvyššie pontként megjelölt és előző nap bejárt Holló szikla pedig inkább a jellegzetesebb csúcsok közé sorolandó, mely 1156 méteres magasságával 100 méterrel múlja alul a Borovnyákot. Több helyen is van példa rá, hogy nem a legmagasabb hegy a kijelölt nájvyššie pont.
16. tovább a Szlovák paradicsom szélső lankái között
17. keresd az utat..
18. kilátás északkelet felé a Boronyákról
19. kilátás a Király hegyre
Nem sokat időztem a csúcson, hamar visszatértem a nagyzsákomhoz, előtte ismét átverekedtem magamat a gallyakon, immáron jobb kéz felé a hegyoldalpusztító gép továbbra is rendíthetetlenül dolgozott. Felvettem a nagyzsákomat majd nekiálltam a következő emelkedőnek, újra keréknyomon haladva. Nagyjából 10 perc után haladtam át a Pred Čuntavou (1166 m) nevű ponton, ahol kék jelzés ágazik ki. Innen már lejtett az új, nem sokkal később egy erdőgazdasági sorompót kikerülve folytattam az ereszkedést lefelé. A jól járható keréknyom fenyőfák és némi irtásos terület után vezetett egyre lejjebb közben jó pár helyen rálátást nyújtva a környék legmagasabb hegyére, a nemrég érintett Borovnyákra. Újabb, ezúttal nyitott sorompó után érkeztem meg egy pihenőhelyhez, itt kiérve a védett részről érezhetően hangsúlyos szél fújt. Szemben a Király heggyel leereszkedtem az aszfaltos úthoz (sedlo Besník, 994 m, pont), amely a hegy lábai alatt vezetett Garamfő felé. Az út viszonylag forgalmasnak mondható, de azért jó ütemben haladtam lefelé. Nem sokkal később egy tisztáson láttam meg távolról a Garam forrást, melyhez természetesen lementem. Mire odaértem három autónyira cigány család érkezett a forráshoz, vizet tölteni meg ott igénytelenkedni, konkrétan a két gyerek a forrás foglalatának belsejében volt megtalálható mire odaértem. Magyarul kommunikáltak, valahogy elfogott helyettük is a szégyenérzet. Tisztelet a kivételnek de ez a népcsoport akárhova megy a viselkedésük nem sokat változik, ez itt is megtapasztalható volt. Nem szólaltam meg, semmi kedvem nem volt velük beszélni, örültem, hogy a gyerekek kimásztak a forrás helyéről és tudtam egy-két képet csinálni, majd hamar tovább is álltam.
20. haladva lefelé a keréknyomon, jobb kéz felé látszik az imént bejárt Borovnyák
21. "a király lábainál"
22. Garam forrás
Viszonylag idővel is jól álltam megálltam egy alkalmas helyen pihenni (eredetileg a forrásnál ültem volna le egy kicsit) és az internethez kapcsolódva néztem meg telefonomon, egy ismerősöm által nem sokkal korábban javasolt oldalt, melyen a szlovák személyszállító vonatok pillanatnyi helyzete tekinthető meg. Döbbentem néztem a térképet, amelyen ugyanarra a vonatra amellyel tegnap Sztracenába utaztam (ugye ez a délutáni margitfalvi gyors) 26 perc késést jelzett. A dolog pikantériája, hogy Margitfalván 21 perc idő van a csatlakozó kassai gyorsvonatig, Kassán pedig 10 perc átszállási idő van a magyar vonathoz. Másnap reggel természetesen dolgozni kellett mennem, tehát egy késésből eredő kint maradás eléggé érzékenyen érintett volna. Elindultam ismét tovább, nem jutott mentő ötlet az eszembe, azon kívül, hogy a vonat személyzetének jelezni fogok átszállási szándékomat. Garamfő előtt láttam a már említett második viaduktot, ekkor még azt hittem, hogy ez is magyar kezek munkája, de nemsokára kiderült, hogy nem. Néhány száz lépés után értem el a falut, és rögtön a szélén lévő megállóhelyet ahol már egy idős páron kívül egy nagyjából felső tagozatos iskolásokból álló csoport is várakozott.
23. vasúti viadukt Garamfő határában
24. Telgárt penzión, a túra vége
Néztem a telefonomon a vonatot, de az egy perccel csökkent késés nem lendítette előrébb a helyzetet. Ezek után csináltam néhány képet a megállóról, az alagútról, a hídról és a megálló bódéja mellett tábláról, amelyen az állt, hogy a 30-as években épületek a viaduktok és az alagutak is, tehát akkor ez a terület már Csehszlovákia részét képezte (sajnos). A várakozó csoport irányába intéztem egy ki beszél angolul tartalmú kérdést amire a csoport vezetője helyeslő választ adott. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet és megbeszéltük, hogy ő majd jelzi szlovákul is az érkező vonat kalauzának az átszállási szándékomat. Nemsokára be is futott a Bz+2 mellékkocsiból álló vonat (Búvár mozdony+3 kocsi helyett) én rögtön az utolsó mellékkocsi hátsó perinjához siettem, mivel onnan szép képeket lehet csinálni. A vasútvonal szépségében ezúttal sem csalódtam: Sztracena, a Dedinky (Imrikfalva) tó és környéke szép volt, valamint a folytatás is Margitfalva felé később a Gölnic patak völgyében. Reméltem, hogy újdonsült segítőm átadja a megbeszélt információkat a kalauznak. Dedinkyben le is szállt a kis csapatával együtt, majd kitartotta kezét, melybe indulás után a sajátommal adtam pacsit, ezzel a gesztussal nyugtázta, hogy teljesítette a kérésemet melyet megköszöntem neki. Mlynky (Hollópatak) állomáson a délutáni besztercei gyorrsal kereszteztünk, melyre szerencsére 10 perc idő volt a menetrendben szánva, így sikerült faragnunk a késésből, mely innentől már csak 17 perc volt. Ezt nagyjából tartottuk is Margitfalváig, ahol sikeresen átszálltam a Pozsony felől érkező gyorsra és Kassán ismét sikeres átszállást hajtottam végre a Pest felé közlekedő Intercityre.
25.-26. a Dedinky tó a vonat utolsó kocsijának peronjáról
Valahogy úgy ahogyan írod. Eleivel bosszantott, aztán végiggondoltam: én nyerek bármit is azzal, hogy járhatom ezt az utat. Az igazolás, az elismerés, a kitűző, már csak ráadás. Ha megkapom, megköszönöm, ha mégsem, az sem túl nagy veszteség.
Én élveztem a csodákat, én aludtam holdfényben az elszáradt, öreg fa alatt, én láttam a mókust, én hallottam éjszaka a vaddisznók közeli csámcsogását, és az én szívem vérzett Zsibrik lebontott templománál. Közvetlen része lehettem a sebezhető és mégis örök természetnek erre a néhány napra. Nekem ez jelenti a legtöbbet!
Kaptam egy levelet a Cserehát Turistája mozgalom szervezőitől amit átküldtem neked is, őszintén elmondják benne mik az okok a megszüntetésnek, de egy a lényeg: mehetünk, minden rendben.
Nézegetem is a logisztikát, háááát... egyedi ötletekre lesz szükség, annyi bizonyos. :-)
De hát voltunk mi már ott együtt, 6 éve, avagy az első közös túránk:
A minap abszolváltuk az Apátvarasd (pecsételőhely) - Zobákpuszta távot és az Apátvarasd "feletti" erdőből kiérve, ahogy elindultunk az aszfaltozott úton a 6-os út felé, jobb oldalon a bokrokon kb. 20 méteres távolságokban egymástól kis tenyérnyi műanyag zacskókra lettünk figyelmesek. Mintha sóval lettek volna megtöltve és általában egy vékony gallyon lógtak. Ez kb. 150-200 m-en keresztül tartott. Van tippetek, hogy mi lehet ez és mi célból került ide? Eléggé tervezettnek tűnt az egész.
És akkor még, az ilyenkor tömegesen burjánzó koldustetűről nem is szóltam. Ráadásul az egész környéket a kullancslegyek lepték el. No, az is egy szép élmény. Mindenhová bemászik és cseszeget egész nap. Még jó, hogy az emberre nem veszélyes, nem fúrja be magát, de állatfajonként van egy-egy fajtája. Ezek, általában juh-kullancslegyek, legalább is remélem.
Ellentétben a három szóval illetett "embertársainkkal", akik lassan mindenhová befúrják magukat.
Tegnap, kisebb „lökött örökösöm” névnapján, egy jó kis túrázós nap volt a kérés. Olcsó névnapi ajándék, gondoltam kicsit „gonoszan”.
A tervem egy Nagybörgő-Tátika kirándulás/túra volt, amit én megspékeltem a Szádeczky-Kardoss Géza féle „Várak a Balaton-felvidéken” mozgalomhoz tartózó kód cserkeléssel. Míg én cserkelek és átmegyek gyalog Tátikára, addig ők visszamennek a kocsiért és áthozzák a tátikai parkolóhoz. Nagygörbő Varott-hegyen(vagy Varrott-hegyen?) lévő vár maradványait nagyon szép, őszi ködös túrában értük el, és mire visszatértem a sáncoktól, már sütött is a nap.
A csajok kocsikáztak egyet, én meg nyakamba vettel a lában és a régi aszfalt úton átvágtattam a kékre, és irány Tátika. A parkolónál már várt rám a „hölgykoszorú”, így innen hármasban mentünk a kék rom kiágazásig. Itt én tovább mentem a kéken, hogy megkeressem az Alsó-vár nyomait. A megközelítés és a megtalálás nem volt könnyű, a bazaltos vidék, sziklák, eléggé meghülyítették a gp-eszemet, így maradt Gejza leírása és a kutakodás. Meglett, kicsit leültem a sziklaszakadék peremére, mely utána a műútról, kocsiból elég magasnak tünt, és sajnálkoztam, hogy párás az idő, nem igazán látok semmit.
Átrohantam a várba, ahol békésen beszélgetett társaságom többi tagja, majd mivel látták, hogy szakad rólam a víz, közölték: akkor induljunk! Biztos nem akarták, hogy megfázzak. J Azért egy kicsit feltöltődtem a nem túl jó panorámától, aztán irány lefelé, hiszen még két kód, két maradvány vár rám. Az első, az egyéb erődítések feltárási munkálatait jelző, nem volt túl messze, de igazi bozótharccal, tökös emelkedőn értem el. Szép rejtés, meg kell érte dolgozni.
Lerongyoltam és irány az Asszonyvár. Már a leírás is sejtette, nehéz dolgom lesz.
„Itt a jelzéstő balra, északkeletre letérve, eddigi utunkon haladunk tovább, és felmegyünk a kb. 350 méterre lévő nyeregbe. Ahol ismét balra, északra fordulva a nyiladékon haladunk. November vége és március közepe között, amikor az erdő lombtalan, jól láthatók a hasadék-vulkán kúpjai. A nyiladék a nyeregtől kb. 180 méterre, a harmadik csúcsocska mellett keresztezi a buckasort. Mi azonban 80-100 méter után, ahol nyiladékot szegélyező bokrok megritkulnak jobbra, kelet-északkeleti irányba térünk, s a negyedik csúcs oldalában, a hamvas szederrel benőtt kőgörgetegen, a csúcsot jobbról kerülve, az ötödik bucka előtti nyeregbe kapaszkodunk fel. Innen már az apró csúcsokból álló gerincen haladva felmegyünk a hetedik, egyben legmagasabb pontra.”
Kérem szépen, ez nekem földi halandónak, aki azért rendelkezik némi túrázási tapasztalattal, egy kicsit sok volt. Először is, a hamvas szeder nem csupán a negyedik csúcs oldalában volt. Mindenütt bazaltomlások, természetesen benőve, kidőlt fák tömkelege. Szorgalmasan számoltam a kúpokat és buckákat, majd felkeltem és számoltam tovább. A blöki is szenvedett, puli lévén, nem igazán szederálló a szőre. Nem akart meglenni a kód, bolyongtam körbe-körbe, gps-jel egy darab se, marad a józan paraszti ész és erő: „hetedik, egyben legmagasabb pontra”. Kinéztem a pontot, húztam egy vonalat és hajrá. Metszőolló elővesz és harc! Felértem. Ilyen jól már nagyon régen éreztem magam. Olyan érzés volt, mint amikor egy elég szűk társaság tagjává válsz. Nyalogattuk sebeinket, bár többségét csak otthon fedeztem fel. Remek rejtés, nagy gratula érte Gejzának. Asszonyvár, ahová a török és egyéb ember elől eldugták a fehérnépet és a gyerekeket, veszély esetén. Szerintem, nem volt az az álló … török, aki ide feljött asszonyért. A lefelé úton legfeljebb Newton bácsi segített, egyre több esést és sérülést produkáltam, de leértem az erdei útra. Innen már gyerekjáték volt kiérni a kocsihoz, az akkorra tömegében megjelenő „enyémazerdő, teleordítom, telerondítom” turisták között.
Lehet, hogy valaki kedvet kap ezek után a túramozgalomhoz, de ne becsülje le, kösse fel a harci alsóneműt: rohadt piszok nehéz helyek is vannak közöttük. Gondolom, ugyanez jellemző Gejza többi vármozgalmaira is.
A fórumot én is olvasom, még ha nem is járom az útvonalat. Úgy tűnik Baranyában nem sokat pecsételtél :-( csak addig volt fontos nekik amig az új honlapot és a vándorlást csinálták 2016-ban, most már nem is olvassák és nem is törődnek az útvonallal.
Köszönöm a jókívánságokat! Nagyon élvezetes szép túra volt. Remélem még sokáig lesz erőm járni hazánk tájait!
Pulmy
Nincs még tervem újabb mozgalomra, bár mostanában izgat az északi határ vidéke. (Érdekelnek a medvék... :) Talán Északi Zöld, Kohászok útja, vagy csak szabadon amerre a kedvem tartja. Majd meglátjuk.
HEV
Nem kapkodtam el, most tervezem elküldeni az igazoló füzetet, bár a fórumra már beírtam a friss infókat.
kérdéses volt a csüt-pén vagy a pén-szombat,de az előrejelzések döntöttek a csüt-péntek mellett. Egyébként a villanypásztorral nem lenne gond,csak lenne rajta egy kiakasztható "kapu",mint máshol.
