Azt tudja-e valaki, hogy a Budai-hegységben a zöld jelzés miért kerüli a Ferenc-halmot jelenleg? Valamikor a csúcsán ment keresztül és az az útvonal most is járjható.
"Véleményünk szerint a védelem érdekében le kell állítani a Bazaltutcát kétfelől faló, a láptavakat lecsapoló kőbányák működését még mielőtt az eddig megkímélt természeti értékeket is tönkre tennék. Nem lehet akkora értéke a bazaltzúzaléknak /és kockakőnek/, mint az igen ritka geológiai jelenségek között élő szintén ritkaságszámba menő élővilágnak."
Zalaszántóról indul egy régi makadám út ami a sztupához is elágazik de valószinű, hogy a régi köbányához használták korábban. A jelenlegi kék sávból kiágazó kék kereszt egy szakaszon ezen az úton vezetne majd elméletileg nyílegyenesen átszeli a hegyet K-NY irányban a tavakig majd onnan indul D-felé a kék háromszög.
Ez utóbbiról nincs információm de a kék keresztről van. Azon akartunk menni de ahol még a makadámon vezet ott se láttam jelzést. Ahol pedig letér NY-felé ott valójában még út sem volt 2015 őszén. A tanösvény táblákat is csak romokban láttam.
A tőle É-ra kanyargó makadámon mentünk tovább ez egy szép út és nincs már rajta forgalom, nyilván néha az erdészet használja, de kiváló túristaút lenne. A Nagygörbő felől érkező sárga sáv létező, követhető jelzés ez vezet a bazaltutcába majd le Vindornyaszőlősre.
A hegy tetején a régi bányát már nem használják le van zárva egy jelképes sorompóval de be lehet sétálni nyilván az esetleges omlás miatt a függöleges fal közelébe nem ajánlott menni.
A Kovácsi-hegyről szép gyalogút vezet le , egy kiépített merítős forrást is érintve és rácsatlakozik a most is üzemelő bánya aszfaltútjára.
Innen csak a hegy D-i oldalán lehetne visszakanyarodni Zalaszántó felé de a kéktúra szerintem az én időmben már nem for erre vissza térni.
Emlitette valaki, hogy jó lenne ha ismét arra menne a Kék! De amint láttuk a Kovácsi hegy eléggé "pókhálós" lett a módosítások után. A Cartográfia közelmúltbeli térképe (amit érhető okok miatt nem teszek be) jelez egy kék kereszt jelzést (abból ahol északi irányt vesz fel egy rövid kék háromszöget, majd miután az ut derékszögben jobbra (keletre fordul) balra derékszögben egy kék omega jelzést, ami le visz az általatok is járt sárgára. Ha a sztupa "marad" akkor elég kacskaringós lenne az út!
"Az országos Kék-tura útvonala mentén" könyvben Csiki László igy irja le azt a vidéket:
Ismerem persze, én is végigkövettem az útvonalat, elég szép helyeken megy. Majd ha egyszer nekivágok, nem lesz kis pálya a logisztikát kivitelezni. A Király-hegyen meg Certovicánál (Ördöglakodalma hágó) én is voltam már, két igen szép hely ez is. :)
Amúgy az SNP igazolófüzet netről letölthető, ha valakit érdekelakkor belinkelem (vagy mail-be elküldöm).
Köszönöm! Akkor megerősítettél abban, hogy mindkét helyen jártam. A kútgyűrű (ugyanaz, ami efemm képén is szerepel, de belefolyó cső nélkül) közelében nagy dagonyát láttam. A tanya közelében pedig a másik forrást is megleltem. Nem volt egyszerű most sem lejutni hozzá (lehetséges, hogy némi magánterület-sértéssel is járt).
Ha jól emlékszem a Vöröskő vendégház kerítésen (ahol hörpölin megszállt egy éjszakára, olvasható az egyik útvonalleírásában) volt a Sátoraljaújhely feliratú pecsét. Néztem az új kéktúraatlaszt és láttam, hogy Makkoshotyka felől már nem balra kell lemenni a Bányi-nyereg felé, hanem szinte egyenesen fel a Nagy-Nyugodóra ahol az új pecsét is van (hogy ne lehessen lecsalni a módosított útvonalat), most meg kiderül, hogy a régi helyen is van pecsét? Akkor most ez alternatív útvonal? (Nem hiszem).
elvileg én is kerestem mindkét forrást (többször is), de fogalmam sincs megtaláltam-e? :-)
a Mária-forrás feltételezett helye közelében egy afféle birka-itató volt, tudod, összejárt összebogyózott terep és egy kútgyűrű
minden vizes-saras volt, akár az is lehet hogy a kútgyűrűből jött a víz (ebben maradtam magammal)
itt egy 2005-ös ortofotó, rajta a forrás és az OSM útjai
Csaja: erre meg úgy emlékszem (mondjuk több mint 5 éve volt) hogy egy mélyút féleségnél kellett fölfelé indulni, és egyszercsak jobbról kifolyt az útra némi víz valami kővályú-féleségnél, próbáltam volna követni a víz útját de nagy dzsindzsa volt úgyhogy feladtam
Ha pontos a tuhu(OSM), akkor az alábbi fotók talán segíthetnek: a tanya a fehér tetejű kis épület és a forrás egyvonalban vannak. Van lépték is
Akkor hajrá! És mindenkinek, aki különféle jelvényszerző túramozgalmakban "érdekelt", sikeres és elsősorban élményekben gazdag teljesítéseket kívánok az új évre! Induljunk el egy(-két) úton 2016-ban is.
Ismered a mapy.hiking.sk-t? (ilyesmi akar lenni a ttrmap is gondolom)
Naszóval sikerült rajta végigkövetni a hágótól dél felé indulva az utat a piros sávon egészen Dévényig
Van ahol 3 felé ágazik a piros, de kis próbálkozással azért kitalálható..
Mondjuk tőlem a partizánság hypeolása kissé messze áll, viszont ezt a feltehetően nagyon szép útvonalat egyszer szívesen végigjárnám, remélem lesz rá még lehetőségem majd egyszer
A térképet böngészve rájöttem, hogy néhány szakaszán (pl Alacsony-Tátra) már jártam és az nagyon tetszett :-)
Szerintem ez idén az utolsó postom, mindenkinek sikeres túrákban gazdag 2016-ot kívánok!