a bemutatkozásod alapján geoládázol. Ha túramozgalmat nem is merek javasolni, de a valamilyen szempontból legérdekesebb képes fáknak kalapálhatnál ládatervet új rejtés reményében. Nyilván valamivel meg kell győzni a moderációt, de ha sikerül 1-2 új ládát bevinni a játékba, azzal elindulhat valami. Az 1-2 láda után jöhet az újabb fejlesztés és így tovább. Egy-egy tájegység képes fáit multi ládává is összefűzheted. Szerintem lenne rá érdeklődés.
Az a furcsa, mert ez a jelzés a P és Z sáv jelzés Szénpataki útra csatlakozásától ÉK-re (Nógrád felé) van, a Várhegyi kilátó pedig a P-Z- jelzésen és a P 3szög jelzésen érhető el legkönnyebben. Igaz, van egy két húzósabb letöréses szakasz azon az ösvényen, télen azért a veszélyes lehet, lehet, ezért festették ezt fel kis kerülővel. Elég furcsa jelzés, nem igazán illeszthető a szabványba (már amennyire laikusként van rálátásom a szabványra...).
én azt számolgattam hogy ha az egyben kivehető szabimat (ami általában egyben max 2 hét, de imádkozással könyörgéssel rózsafüzér-olvasással 3 hétre bővíthető) naszóval ha ezt a kb. 500 km-eket erre fordítanám akkor legalább 9 nyáron keresztül lenne program :-)
Korábban az országot körtúraként a határokhoz közel körbefutó turistautat nézegettem (kék-piros-narancs-citromsárga színek ezen a térképen), ezek szerint időközben továbbfejlesztették egy kicsit az ötletet.
Nem feltétlenül túramozgalom, de hátha itt valaki tudja, hogy az alábbi képen látható képesfa pontosan merre lehet. Csak azt tudom, hogy Kóspallag környékén van.
(Most ez az új "vezérhangya" nálam. Egyébként lehetne egy jó kis túramozgalmat csinálni belőle, én már 53-at regisztráltam Mo. területén.)
Aki már itthon unatkozik esetleg, annak ajánlom ezt Csehországban. Ahogy látom, garantáltan leköti majd magát az illető egy ideig. A honlap is igen részletesnek tűnik, és könyv kiadványok is vannak.
Hencida után még unalmasabb lesz a pusztai keringő. Autópálya hídja után tavaly októberben még vetés szélén is kellett menni, mert elszántották az utat is. A csatorna hídján átérve meg volt egy jó 5 km-es út, ahol egyre távolodva az autópályától tényleg szó szerint a puszta közepén mentél se tábla, se más csak egy ösvény egy kietlen pusztaság közepén, pár km után már láttál egy templomtornyot, aztán jó hosszú séta után. Bojt. Utána még volt 5 km Nagykerekiig egy csatorna partján sétálva. Bojt nem jó be és kiszállási hely, a busz menetrend nagyon gyenge. Nagykereki jobb volt egy vasútállomás közeli kocsmában vártuk meg a következő vonatot.
2024-ben én nem jártam le ezt a déli szakaszt. Péceltől keletre mentem, (vagy inkább keletről jöttem Pécelre) és ez már a Tápió-m. zöldnek egy variánsa. A déli vidéket elég jól ismerem, mert arra van telkünk, s így sokat barangoltam arra, s így nem igazán érdekelt. Így született a hadidoki féle Pest m. piros & Tápió-m. zöld túra.
(Ha esetleg valakit érdekel, a weblapomon, a szokásos helyen megtalálja.)
Ismét irány Berettyóújfalu! A rideg hangulatú IC-vel Püspökladányig, aztán a kellemesen ringató fülkés gyorsvonati kocsival tovább. Aztán az utolsó szakasz busszal – metálzene szól a vezetőnél, ahogy nekilódul a kietlen 47-es útnak, én meg utoljára elgondolkodhatok, miért is vállalkozom a fakó tél végi tájon bő 30 kilométernyi gyaloglásra. A kérdésre nincs logikus válasz, de ellenérv sem.
Úgyhogy, 8:50 körül nekiindulok az első kilométereknek, Zsáka községig (a két falu szinte egybeépült). A lakott területet érintő túrakezdés meghatározó lesz: az út során a gondolataim sokat járnak aztán a politikai, társadalmi ügyeken – ez alapvetően talán nem lenne kikapcsoló, de úgy hogy közben nem olvasok híreket, egyáltalán nem zavaró. Elnézegetem a Rhédey-kastély romantikus stílusú épületét, meg a falu többi házát, elképzelem az itteni alföldi társadalmat anno. A mocsarak eltűntek, az úri világ pár évtizedig jól összeszedhette magát a korábban értéktelen földterületeken. Aztán ennek vége lett, a városhiányos térségében csak a dzsentri érzés maradt. A kálvinista, megalkuvó, elég egyszerű paraszti népség pedig nem sokat tudott hozzátenni ehhez a történethez. Na ez így leírva talán kicsit erős. Leegyszerűsítő. Mindegy. Élvezzük ki inkább a 7 kilométeres, Bakonszegre vezető átkötő utat!
Nagy forgalom nincs, tereptárgy sem sok, nyugat felől sötétlik a látóhatár. Még nem érem el a Berettyó gátját, mikor átvonul felettem belőle az első permetező esőhullám. Talpalok, pörög a képzeletbeli lépésszámláló, és előbb-utóbb megmászom a folyó feletti hídra vezető lépcsősort, mint jelentős emelkedőt a nap folyamán. A faluban a jelzés jobbra fordul, itt találok egy kisboltot, veszek pár apróbb élelmiszert, miközben újra szemerkélni kezd az eső. Örömmel érem el a pecséthelyet jelentő emlékházat. A kertben kellemes, fedett helyen pihenek meg (bár közben meg elvonul a csapadékhullám, kisüt a nap). Az épület zárva, az ajtó előtt valaki összekupacolt némi lehullott falevelet – valamikor, régebben. Olyan, mintha télen nem nagyon lett volna nyitva.
11 óra elmúlik már, mire továbbindulok Bakonszegről, kimegyek az utca végéig, és a 36-os folyamkilométernél bemutatkozom a Berettyó jobbparti védművének. Ez itt burkolt, a haladás könnyű rajta. Látványosságok? Egy kis holtág-maradvány ligeterdő, egy gátőrház, aztán egy biciklis. Leketyeg egy óra, dél körül beütöm a berettyóújfalui pecsétet a vízügyi igazgatóság épületének kapujánál. Innentől a gáton nincs aszfalt, amit nem bánok, jobb a lábnak. A rácsos szerkezetű vasúti híd távolról uralja a látképet, átbújok alatta, aztán jön a 42-es úté is, ami hozzá képest szinte észrevétlenül olvad a környezetébe. Szűk kilométerrel utána leereszkedem a gát folyó felőli oldalára: egy korábbi hozzászólás szabadon lévő kutyákra figyelmeztetett a másik oldalán lévő tanyánál. Kutyaürüléknek vélt nyomokkal találkozom is – hogy aztán kellett-e tőlük félni, az nem derül ki. Az égkép megint változik, újra borul. Az M4 híd a következő, nagyobb objektum. Érezhetően fáradok, nehezen közeledem hozzá.
Jön végre a letérés a szentpéterszegi pecsétpontra – a nap legsárosabb szakasza ez, de tökéletes időzítéssel érkezem meg a horgásztó jurtaépületéhez, ugyanis rákezd az eső: a rövid, de nagyon intenzív záporozást már a tető alól nézem. Ebédelős pihenés, kellemes itt lenni, bár a közeli épületnél valami zajos géppel dolgoznak, így nem teljes az idill. Majdnem megfeledkezem a pecsételésről is. A gát legegyenesebb része jön. Már az érdekesség, mikor friss keréknyomokat fedezek fel az úton. Vagy mikor a vakond földhányásait követi az ember métereken át, amint oda-vissza fúr a gát alatt. A gátőrnek is biztos tetszik az ilyen...Gáborjánba érkezni viszont érdekes. A gát ellaposodik, mert a folyó itt mély bevágódásban halad a kertek alatt: a település házai viszont évszázadok óta biztonságos, ármentes térszínen állnak. Két italmérés is csábítana, de most már úgy vagyok vele, szeretnék kényelmesen végigérni, és ha megállok, lemerevedem, aztán kakukk. Kicsit már nyomja a cipő az egyik bokámat. Még egy esőt kapok, miközben a Csererdő nevű, hangulatos ártéri erdőt keresztezem, és a végén kibukkanva már látszik is Hencida templomtornya. A gátat az 58-as kilométernél elhagyva, 16 óra előtt pár perccel érek célba. Van még kb. fél óra a buszig (ne zavarjon meg senkit, hogy rosszul van feltáblázva a két ottani buszmegálló, a berettyójfalui járatok a vegyesbolton túlról, a központ felé lévő megállóból indulnak). Eseménytelen hazaút. Hát, ez a kaland ennyi volt, de jó volt…
Pár hangulatkép a végtelenbe szaladó párhuzamosokkal:
Juli néni alapból jól van, csak hát a biológia meg a kor dolgozik, sajnos ő sem kivétel. Én is sok beszélgetésen vagyok túl már vele, és sajnos mentálisan vannak már vele problémák, őt sem kíméli.
Kicsit off:
Én is évtizedek óta ismerem, kedves aranyos hölgy, mindig tele életvidámsággal. Sokat beszélgettem vele többek között az ország első számítógép fejlesztéséről, merthogy matemtikusként benne volt (ha jól tudom doktorija is ebből született). Próbáltam rávenni, írjon már róla egy könyvet, hatalmas érték lenne szerintem. Sajnos nem sikerült, és most mg már nem is akarja :-(
