Keresés

Részletes keresés

lgt99 Creative Commons License 2010.03.21 0 0 91
Még abbyit a nagy archoz, hogy Sopront a kommunista uralom majdnem kitaszította az országbál, csak mérsekelten fejlesztette, elvesztette megyeszékhelyi rangját, fele egyetemét és még sok minden mást. A soproniakat szigurúan ellenőrizte a határőrség már Fertőszentmiklós előtt a vonaton, minden lépésünket figyelték. Nem csoda, hogy kialakult egy átlagnál erősebb összetartozás éerzés, aminek néhe ilyen túlzó megnyilatkozásai lehetnek.
lgt99 Creative Commons License 2010.03.21 0 0 90

Soproni vagyok,igaz 27 éve csak látogatóba járok haza. Így is tapasztalom, hogy több smerősömet, akik az elmúlt években költöztek a városba diszkriminálták a soproniak. A legjobb példa egy nyugdíjas búcsúztató volt. A két éve Sopronban dolgozó hölgy k'zvetlen kollégája ment nyugdíjba. Nagyon jóban voltak, így lelkesen nekiállt a búcsúztató szervezésének. Egyszer csak azt vette észre, hogy a többiek vele nem akarnak a búcsúztatóról beszélni, majd amikor megkérdezte, akkor most ki a szervező és kinek fizesse az ajándék ráeső részét, közölték vele, hogy bár az egész részleg ott lesz, őt nem hívják meg, mert ő nem soproni. Akik a barátomat kiközösítették, nem voltak öregek, a 20-as 30-as éveikben jártak.

 

Szüleim (80 körül) is 40 évre visszamenőleg megmondják, hogy ki, mikor vándorolt be a városba, de náluk nem látom ezt a negtív diszkriminációt.

 

 

akire78 Creative Commons License 2009.11.27 0 0 89

Sziasztok!!!

 

Én Győrből költöztem Sopronban már vagy 6 éve. Állítólag Győr és Sopron két ellenvár, de én ezt soha nem éreztem. Se Győrben sem Sopronban. Szerintem már felhigult ez a város annyira, hogy az idegeneket is befogadják, nem érezni a kiközösítést. Ez az én tapasztalatom.

La tulipe noire Creative Commons License 2009.08.20 0 0 88
Ésn Sopronban voltam középiskolás, a  Berzsenyibe jártam. Én szeretem ezt a várost....
nellyg Creative Commons License 2009.07.29 0 0 87
Én még emlékszem, amikor a Fertőre is csak külön engedéllyel és ellenőrzés után lehetett strandolni járni. A nagyszüleim udvarának a végén szögesdrót volt. A határőr katonák életünk minden mozzanatát figyelték, ellenőrizték. Sopron az ország többi településéhez képest elszigetelt, zárt határváros lett. Gyakorlatilag mindent elvittek innen Győrbe. A soproni emberek is zárkózottá váltak és amikor a rendszerváltás után hirtelen ebbe a zárt közösségbe özönleni kezdtek az osztrák bevásárlóturizmus miatt az országból a gazdagodni vágyók, akkor alakulhatott ki az a nézet, hogy a soproniak nem annyira „mosolygósak-hogy idézzek, mint a kecskemétiek és nem fogadják be hamar az idegeneket.” Bár sz.tem ez is már csak az idősebb generációra vonatkozik. Előzetes ismeretek hiányában igazságtalanság kritizálni a soproni embereket. Az osztrákok meg hozzátartoznak a városhoz, ha tetszik, ha nem, ezt el kell fogadni. (Én is sokszor a hátam közepére sem kívánom őket, és néha kedvem lenne felrúgni egy-kettőt a pökhendi stílusuk miatt) . Sajnos mi magyarok szegényebbek vagyunk hozzájuk képest és Sopronban rengetegen belőlük élnek. (Fogászatok, szépségszalonok stb… ) Na de kedves HP13 tedd a szívedre a kezed, ne mondd, hogy nem ugyanez lenne a helyzet, ha mondjuk Győr, vagy akármelyik másik magyar város lenne az osztrák határ mellett???
Viszont maga Sopron az egyik legszebb az országban. Imádom a belváros régi házait, a Lővereket, a jó levegőt. Múltkor Győrben jártam és szó szerint fuldokoltam, kaparta a torkomat a kocsik bűze, a por és örültem, mikor újra Sopronban lehettem. Mellesleg a férjem is győri (volt), már soproni. Sokkal jobban tetszik neki, mint Győr. Rengeteget kirándulunk, javult az asztmája. Ja és soha nem volt gond azzal, hogy befogadják a soproniak, tehát ez az egész egy értelmetlen hülyeségen alapuló topik, amivel nem kell foglalkoznia annak, aki ide akar jönni.
nicewoman Creative Commons License 2009.06.20 0 0 86
Kedves Soproniak!

Kérdezni szeretnék Tőletek: tudnátok 2 fő (1 fő nem dohányzó, vega) részére hosszú távra albit ajánlani?

Üdv.:
nicewoman
Előzmény: szepensutanap (15)
Erik777 Creative Commons License 2008.09.06 0 0 85
Nina, sztem azért Sopron gazdaságilag nem áll olyan jól. Győr abszolut és relative is jobb Sopronnál.
Előzmény: N i n a (79)
sopronchat Creative Commons License 2007.12.31 0 0 84
SopronChat Közösségi Portál - Keresd meg a barátaid, rokonaid és csevegj az ismerõsökkel! A SopronChat online közösség, amelyen keresztül barátaid barátaival ismerkedhetsz meg . Rendszerünk legtöbb regisztrált tagja, Soproni vagy Sopron közelében él . Képeslapküldés, letöltések, linkek, szavazások, fórum, chat, játékok, SopronChat Messenger. http://www.sopronchat.eu vagy http://www.sopronchat.hu
etit Creative Commons License 2007.12.17 0 0 83
Travett! Szerintem te csukott szemmel járhattál a városban, ha semmi sem fogott a szépségéből. A mentalitás meg persze, hogy más, mint az Alföldön, vagy akár Pesten, na de bárhova mész az országban, mindenhol különböznek az emberek, a szokások. Rossz körökben mozoghattál, míg itt voltál nálunk.
Előzmény: travett (77)
N i n a Creative Commons License 2007.11.26 0 0 82
kubizo: 1-2 eset alatt mit ertesz? írnál nekem a mail címemre, lenne még pár kérdésem, ha nem nagy gond.
Előzmény: kubizo (81)
kubizo Creative Commons License 2007.11.24 0 0 81
Mi egy pár hónapja költöztünk az ország másik végéből ide, de nem tapasztaltunk ellenszenvet, egy-két esetet leszámítva, de az sem volt túl szigorú.Ez egy nagyon kulturált, csendes, nyugis hely, mondjuk BP után lehet, hogy furcsa valakinek egy kicsit.Viszont a csodás kirándulóhelyek, Ausztria közelsége, a pazar alpoki levegő, a csodás történelmi belváros, a lassan eltűnő határok kárpótolják az embert az úgynevezett "nagyvárosi előnyökért".
N i n a Creative Commons License 2007.11.22 0 0 80
Én a soproniakat kedves, barátságos, szolíd (nem duhajkodnak, nem orditoznak szombat esti a buli után) embereknek ismertem meg.
Lenne egy kérdésem a soproniakhoz. Igaz az, hogy más városból jött embereket nem igazán fogadnak be? Vagy ez blődség, hisz, nem is lehet tudni, hogy ki őslakos, s ki új ott élő?
Köszönöm a választ előre is
N i n a Creative Commons License 2007.11.22 0 0 79
szia!


én budapesti vagyok, de erősen gondolokom, hogy oda költözöm...
...szerintem a város tisztasága, összeszedettsége, gazdasági helyzete példázandó.
Mifélékre gondolsz? Milyeneknek ismerted meg az ott élő embereket?
Előzmény: travett (77)
karcsi9641 Creative Commons License 2007.11.11 0 0 78
"Engem semmi nem fogott meg Sopron szépségéből!"
Na látod ez Téged minősít! "Teljesen" egy "s"-el írandó!

Egy "nagyarcú" soproni
Előzmény: travett (77)
travett Creative Commons License 2007.11.10 0 0 77

Igen, nagy az arcuk!! Ott voltam 18-hónapig. Alföldi vagyok. Engem semmi nem fogott meg Sopron szépségéből! Teljessen más a mentalitásuk, mint a többi embernek.

makedonkirály Creative Commons License 2007.10.06 0 0 76
MONDVACSINÁLT PROBLÉMA .fŐLEG EGY Móvári szájából hangzik hitelesnek(?) Mellesleg mégis mindenki,aki megtudja hogy soproni vagyok,rögtön azzal kezdi:de jó nektek soproniaknak! Az meg, ha büszke vagyok a nagyvilág előtt  a városomra, az nem nagyarcúság, hanem egészséges lokálpatriotizmus!
Előzmény: bokor (11)
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.23 0 0 75
Szerintem ez hülyeség, mivel több barátom és ismerősöm is van és mind normális.

Előzmény: sbarrett (74)
sbarrett Creative Commons License 2007.05.25 0 0 74

Tényleg nagy az arcuk a soproniaknak.

 

egy soproni

rosie Creative Commons License 2007.05.01 0 0 73
Akárcsak én. ;p (nemsoproniként)
Előzmény: oldtiger (72)
oldtiger Creative Commons License 2007.04.27 0 0 72
Hegylakóként :) 100-200 év ide vagy oda nem játszik! Sajnos valóban csak a 700. évfordulót ünnepeltem akkor - persze csak az éberségeteket akartam tesztelni, hiszen soproniként matekzseni is vagyok!!!
Előzmény: mabelle (67)
M.D. Creative Commons License 2007.04.18 0 0 71
M.D. Creative Commons License 2007.04.18 0 0 70
Minek menjünk Pécsre???? Nekünk Sopron a mindenünk. És ezerszer gyönyörűbb Pécsnél.
Előzmény: cziklop_e_f_H (69)
cziklop_e_f_H Creative Commons License 2007.03.31 0 0 69

Gyertek Pécsre!

Sokkal szebb város!

karcsi9641 Creative Commons License 2007.02.23 0 0 68
Nyilván 700-at akart írni, néha az ember melléüt.
Előzmény: mabelle (67)
mabelle Creative Commons License 2007.02.22 0 0 67

Kisiskolásként ünnepeltem Sopron várossá válásának 500. évforulóját.

 

nem lehetsz akkor egy mai csont:))))

Előzmény: oldtiger (59)
rosie Creative Commons License 2007.02.10 0 0 66

 

Értettem, igazodtam: "Áll néma csend; légy szárnya bent, / Se künn, nem hallatik"!


Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt:
fiókjában törpék ültek,
vizilányok hegedűltek.

Öreg anyók szőttek-fontak,
apró manók táncot roptak.
Lidérc ugrált az udvarban,
kaszás pók varrt az ablakban.

A lámpában ecet égett,
az egylábú kettőt lépett,
cégére egy tündér volt:
ilyen volt a mesebolt.

 

 


Előzmény: oldtiger (65)
oldtiger Creative Commons License 2007.02.06 0 0 65
Az eredeti kérdésre az elmúlt napokban nem meglepő módon a budapesti FŐtéren kaptunk egyértelmű választ. Akár be is lehet zárni itten a boltot.
rosie Creative Commons License 2007.01.06 0 0 64
megvolt...
Előzmény: oldtiger (63)
oldtiger Creative Commons License 2006.12.24 0 0 63
Igen. Így már érthető. Én is boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek! O.T.
Emberi, túlontúl emberi Creative Commons License 2006.12.24 0 0 62

 

Lehet, hogy sok olyan soproni van, akinek nagy az arca, de ez szerintem nem annyira a soproniság, mint inkább a magyar emberre jellemző kivagyiság, a státuszszimbólumokban való gondolkodás következménye.

 

A magyar társadalom beteges rangkórságban szenved: elég ha megnézzük a magyar ember autóőrületét. Töredékét keresi a nyugat-európai állampolgárénak, mégis az utolsó vasát is arra költi, hogy lizingelhessen magának egy fiatal kocsit. Miért? Mert ebből azt látja a többi, hogy ő "vitte valamire" az életben. (Közben meg persze még az alsógatyáján is jelzálog van.)

 

A soproniság is valami hasonló, sajátosan magyar szindróma. Kell valami, kell egy ürügy, amivel rálicitálok a többire, amivel föléjük kerekedek. Ha pedig egy lúzer kelet-európai ország polgára vagyok, ami Nyugat-Európához képest úgy néz ki, mint egy szemétdomb, akkor kézenfekvő, ha ennek a szemétdombnak a legnyugatibb csücskében lakva arra a tévhitre hordom fenn az orromat, hogy én már valamiféle átmeneti élőlény vagyok a magyar és a nyugat-európai polgár között, én már fél lábbal kint vagyok a szarból, bübű.

 

Persze a valóságban pont az ilyen antiszolidáris, lenéző, arrogáns attitüdtől válik az ilyen mentalitású ember sajátosan magyarrá, lábszagúan kivagyi kelet-európáivá, csak ő nem látja, hogy az outsider szemszögéből nézve ez már 35 méterről lerí róla. Egzisztenciális kategóriákban gondolkodik, és azt gondolja, hogy ha nincs kupleráj a kertje végében meg van két kocsija, mint a burgenlandi parasztnak ott a szomszédban, akkor attól kezdve ő már nem "átlagmagyar", hanem valami speciális, felsőbbrendű átmeneti kategória. Valójában persze pont ettől a gondolkodásmódtól lesz teljesen középszerű, átlagosan arrogáns magyar ember, mert a többi is ugyanilyen aberráltan gondolkodik. (Tisztelet a kivételnek.)

 

Csak ő ezt a játékot azzal űzi, hogy soproni. Bp-i társa meg űzheti azzal, h ő a modern, "nagyvárosi értelmiségi individuum", buga jakab meg azzal, hogy neki x5-ös bmw-je van. Pistike meg azzal, hogy az apja főosztályvezető a GKM-ben és sofőr cincálja a seggét.

 

Valójában tökmindegy, mivel. Csak legyen valami, mert ez kell a magyar embernek. (Tisztelet a kivételeknek.)

 

Ha éppen Sopron, akkor Sopron.

 

A születési helyét legalább még a legnagyobb lúzer sem tudja elbaszni.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!