Keresés

Részletes keresés

VadalmaX Creative Commons License 2000.05.20 0 0 366
érdekes észrevétel.
Előzmény: Horusz (365)
Horusz Creative Commons License 2000.05.19 0 0 365
Még egy érdekes észrevétel:

A kiscsajt csak azért nem kefélte meg, mert túl fiatal volt hozzá. Egyébként megtette volna, ha a lány idősebb, mint ahogy a piros kocsit is megvette, és kondizott. Mert elfogadta alapvető értéknek a fogyasztói társadalom értékeit. Ha viszont megkeféli a lányt, azzal rossz képet
festett volna magáról, akinek torz az értékrendszere (a pedofil hajlamúakat az emberek nagy többsége megveti). Holott az nem lett volna jó Hollywoodnak, hiszen ez a lépése esetleg a korábbi értékválasztására (kocsi, kondi) is rossz fényt vetett volna. A visszalépéssel Lester józanságát bizonyították, aki jól tudja, mi az érték, és mi kerülendő. A szőke nő az jó, de ha fiatal, az már tabu. Ez inkább Lester normakövetését mutatja. Ha igazán lázadó lett volna, normát és tabut sértett volna, de nem tette meg. Mert csak egy állázadó. Ezért akkor nem jött rá semmire. Amikor pedig a családját nézte a képen, ez is inkább a korábbi értékrendhez való visszatérésre utal (milyen jó a család, nem szabad szétrombolni). Az utolsó mosoly oka pedig nem derült ki. De ez nem feltétlenül az jelzi, hogy Lester "megtudott" valamit, sejtésem szerint inkább azt, hogy Hollywood nem tud semmit (vagy: semmi biztosat). Mert az csak egy modern mítosz, hogy a halál kellemes állapot, és a halál pillanatában lepereg az életed. Ezzel nem mondott semmi újat. De lehet az is, hogy azért mosolygott, mert rájött, hogy a normakövetés a helyes, hiszen a film végére ide jutott el (családi fotó, visszalépés).

Ehhez mit szóltok?


Boribon Creative Commons License 2000.05.18 0 0 364
OFF (már megint)
De nem ám!
Két dolog érdekel a világegyetemben! A gúnyolódás és Horusz. Non plusz ultra: gúnyolódni Horuszon.
Bocs, ma se volt jó napom, és mindig csak Rajtad köszörülöm a nyelvem.
Előzmény: Horusz (363)
Horusz Creative Commons License 2000.05.18 0 0 363
Te viszont nem mutatkozol sokoldalúnak. Sőt, meglehetősen unalmas, hogy következetesen nem a filmről és az érveimről, hanem rólam beszélsz. Vonatkozik ez bokorra is. Gondolatot várok üres gúnyolódás helyett.
Előzmény: Boribon (362)
Boribon Creative Commons License 2000.05.18 0 0 362
Horusz, örök kedvencem!

Mit hallok! Könyvet is írsz? Milyen sokoldalú vagy!

Amúgy igazán több szót is fecsérelhettél volna a topikban megjelent egyetlen (ál?) rajongódra!

Előzmény: Horusz (361)
Horusz Creative Commons License 2000.05.16 0 0 361
"konkrét személy(ek) választották volna a például a zacskót"
Tömeg és hatalom: nincsenek konkrét személyek. Magatartás- és gondolkodásformák vannak.

"A főhős “kivégzése” a filmvégén csak a másság, a kitörés kisérletének büntetése lenne a hatalom részéről. Ezt is jól érteném?"
Nem a másságról van szó. Túlpörgette a "lázadást", ezért kellett meghalnia.

"Szerinted, ez lehetséges ebben az iszonyúan komplex világban? S ha igen, hogyan?"
Tömegbefolyásolási eszközökkel. Minden hatalom ezzel dolgozik.

"azaz tehát, mik azok az igazán értékes, fontos dolgok, amit keresni kell, fontos szabályok,
amik szerint élni kell…"
Készülő könyvemben részletesen írok nézeteimről, ezt most hosszú lenne itt fejtegetni.

Előzmény: RIPityom (360)
RIPityom Creative Commons License 2000.05.16 0 0 360
Szervusztok, orcák!

Elöljáróban:
nekem tetszett. Sokkal jobban mint a –számomra – tripperes FC. Az nagyon felb@szott agyilag. De mindegy is. Ez a topic idáig a legjobb az életemben. Komolyan. Nagyon sok új, totálisan új megközelítést mutatott be a számomra. Szóval, csak figyelek.

Másrészt:
az életem változóban, nagyon sok minden változott meg.. de ez mindegy is. Nagyon sok mindent másképp éltem volna meg a filmmel kapcsolatban, mondjuk ha két évvel ezelőtt látom. De hála Istennek, most már nem annyira volt durva a görbetükör. De még így is jutott a pofámba elég rendesen. Nekem. S itt kifejezetten csak a magam nevében beszélnék, szóval semmi objektívitás, csak a felkavart szubjektum.

De:
Kedves Horusz! Nagyon tetszik a hozzáállásod. Komolyan. Korábban vmiért nem tettél rám mély benyomást, sőt… de most, keményen belehúztál. Sok mindennel nem értenék egyet, s elnézést a hiányosságokért, de most nem idézlek, mik is a traumáim, ha lesz időm alaposan átrágni ezt a topicot, részletesen fel fogom tenni a kérdéseim.

Szóval:
nekem olybᒠtűnik, mintha Te kedves Horusz feltételeznéd: konkrét személy(ek) választották volna a például a zacskót és a személyt, burkolt üzenet formájában, mintegy pontosan, előre kiszámítva az üzenetét (miszerint tilos lázadni, mondja a hatalom, csak sodródni ér!) Jól értem?

Továbbá:
A főhős “kivégzése” a filmvégén csak a másság, a kitörés kisérletének büntetése lenne a hatalom részéről. Ezt is jól érteném?

Mert ha igen,
eszerint Hollywood mögött olyan konkrét személyek állnak –szerinted- akik antiutópiaként tudják irányítani a tömeget. Szerinted, ez lehetséges ebben az iszonyúan komplex világban? S ha igen, hogyan?

Nagyon őszintén érdekel a válaszod, kérlek vegyél komolyan.

S az utolsó, így hirtelenjéből,
nagyon-nagyon szeretném tudni, hiszen nekem úgy tűnik, keményen ostorozod a könnyen fogyasztható hamis értékek kergetését ebben a világban… azaz tehát, mik azok az igazán értékes, fontos dolgok, amit keresni kell, fontos szabályok, amik szerint élni kell…

Köszönöm előre is,
Így hirtelenjében ennyi…
de még visszatérek :)

RiP

Horusz Creative Commons License 2000.05.05 0 0 359
"És szerinted a pénz önmagában elég a hatalomhoz??!!??"
Ezt én nem mondtam, de megint nagyon eltértünk a tárgytól (AB).
Előzmény: DcsabaS_ (358)
DcsabaS_ Creative Commons License 2000.05.05 0 0 358
Kedves Horusz!

Írod:
"Ez nagy tévedés. A tehetség és a tudás önmagában kevés."
És szerinted a pénz önmagában elég a hatalomhoz??!!??

Kérdezed:
"Mi a különbség a római gladiátorjátékok nézője és a Quake 3 játékosa között? Nem sok, pedig 2 évezred választja el őket. A "közízlés" tehát könnyen kiszámítható, mert a tömeg(ember) nem változik."
Az Ember és az ő közízlése nem egyforma sebességgel változik a lehetséges szempontokból. Van ami évezredes távlatokban is ugyanaz marad, és van olyan is, ami évente megváltozik. Meg a kettő között is.

Írod:
"Egy ember (2,3,stb.) nem nevelheti (válthatja meg) az emberiséget, ez nem kétséges. Az én javaslatom nem az, hogy jöjjön a messiás, aki megmondja az igazságot. Az embernek önmagát kell megváltania. És bizony ez a nehezebb út. Mennyivel könnyebb másokra hagyatkozni. "
Én nem hibáztatom a "megváltókat", de nem hibáztatom azokat sem, akik csupán kisebb (ámde legalább megvalósítható) feladatokra vállalkoznak.

Írtam:
"ők is szépen beállnak a sorba, és produkálják azt, amire fizetőképes igény mutatkozik."
Mire Te:
"Megint végletekben gondolkodsz. Én el tudok képzelni áthidaló megoldásokat is."
Dehogy gondolkodom végletekben. Csupán utaltam egy jellemző tendenciára.

Ami a lényeg: nem attól művészi valami, hogy (mindenáron) világmegváltó. A művészet éppúgy nem váltja meg a világot, mint ahogy a technika, a sport, vagy a pénz sem.

Előzmény: Horusz (357)
Horusz Creative Commons License 2000.05.05 0 0 357
"Ha a pénz hatalom, akkor hatalom a tehetség is, meg a tudás is."
Ez nagy tévedés. A tehetség és a tudás önmagában kevés.

"mielőbb ízelítőt adjanak valamiből, ami a gyártók szerint megfelelhet a közízlés(telenség)nek"
Mi a különbség a római gladiátorjátékok nézője és a Quake 3 játékosa között? Nem sok, pedig 2 évezred választja el őket. A "közízlés" tehát könnyen kiszámítható, mert a tömeg(ember) nem változik.

"Persze időről időre akadnak emberek, akik mindenáron nevelni akarják a népet"
Egy ember (2,3,stb.) nem nevelheti (válthatja meg) az emberiséget, ez nem kétséges. Az én javaslatom nem az, hogy jöjjön a messiás, aki megmondja az igazságot. Az embernek önmagát kell megváltania. És bizony ez a nehezebb út. Mennyivel könnyebb másokra hagyatkozni.

"ők is szépen beállnak a sorba, és produkálják azt, amire fizetőképes igény mutatkozik."
Megint végletekben gondolkodsz. Én el tudok képzelni áthidaló megoldásokat is.

Előzmény: DcsabaS_ (356)
DcsabaS_ Creative Commons License 2000.05.04 0 0 356
Kedves Horusz!

Ha a pénz hatalom, akkor hatalom a tehetség is, meg a tudás is. Hatalma lehet a Te szavaidnak is, ha elég jól beletalálsz velük bizonyos fontos, eddig ki nem mondott dolgok közepibe. De csak akkor. Innen látszik az is, hogy igazából nem a Te szavad a lényeg, hiszen csak triggerként funkcionál.

Ami a hollywoodi milliókat illeti, ott éppen az van, hogy azt díjazzák (próbálják meg "hatalmasítani") ami "beletaláló" a kasszánál. A reklámoknak, videóklipeknek és hasonlóknak sem igazán az a céljuk, hogy velük a közízlést javítsák/rontsák, mint inkább az, hogy mielőbb ízelítőt adjanak valamiből, ami a gyártók szerint megfelelhet a közízlés(telenség)nek. A verseny atéren folyik, hogy ki talál bele gyorsabban, gyakrabban és mélyebben.

Persze időről időre akadnak emberek, akik mindenáron nevelni akarják a népet, de átmeneti kísérletezés után többnyire ők is szépen beállnak a sorba, és produkálják azt, amire fizetőképes igény mutatkozik. Vagyis megelégszenek olyan gondolatok, érzések, konfliktusok, szemléletek és történetek előadásával, amelyek elég sok ember számára elég érdekesek.

Ha most pl. az Amerikai szépség c. film sikere felől mélázunk, akkor a fentiek szerint nem az a lényeg, hogy "sikeres propaganda", hanem hogy "azért lehetett sikeres, mert mond valamit a ma emberének". Ezért akit netalán bosszant a film sikere, az azt vegye górcső alá, hogy vajon miért volt hiányuk ilyen gondolatokra sokaknak? (Filmkészítőket is beleértve.)

Előzmény: Horusz (355)
Horusz Creative Commons License 2000.05.04 0 0 355
"amerikában a filmeket (pláne a jókat) jórészt a hatalom készíti"
Aki nap mint százmillió dollárokról rendelkezik, az igenis hatalom. Mindegy, hogy mit mond magáról, vagy mit mondanak róla.

"Mintha hinnél abban, hogy a modern társadalom fölötti totális kontroll egyáltalán kivihető"
Miért kell a szavaimat kiforgatni? Soha nem írtam le ilyet, hogy totális kontroll. A propaganda nem azt jelenti, hogy totális államban élünk, és a hatalom mindent és mindenkit ellenőriz. Sugall valamit, de ez is elég, hidd el. Ha jól megnézed a látszatra teljesen különböző hollywoodi filmeket, a reklámokat, a videoklipeket, láthatod, hogy nem is annyira különbözőek ezek, már ami a sugallt értékrendszert illeti.

Előzmény: DcsabaS_ (354)
DcsabaS_ Creative Commons License 2000.05.04 0 0 354
Kedves Horusz!

Soraidat olvasva könnyen azt hihetnénk, hogy amerikában a filmeket (pláne a jókat) jórészt a hatalom készíti. Mintha hinnél abban, hogy a modern társadalom fölötti totális kontroll egyáltalán kivihető, illetve hogy a hatalom mindig tudja, mi számára a jó. Te még nem találkoztál olyannal, hogy időnként az emberek szabadon, mások által nem befolyásolva is kilyukadnak hasonló gondolatokra? Amikor az egymásra rímelő gondolatok forrása nem valamiféle propaganda, hanem a felismert helyzet?

Előzmény: Horusz (353)
Horusz Creative Commons License 2000.05.04 0 0 353
"Az ilyen AmerikaSötétebbUndergroundArca filmek pont úgy meg vannak tervezve, mint pl. a StarWars..."
Természetesen azt nem állítom, hogy minden film ennyire megtervezett, az már paranoia lenne. De nem is kell mindet jól megtervezni, csak egy-két jobbat, mint az utóbbi évben is: SW, FC, AB, Matrix. Mindenki ismeri őket. Ez a néhány film jobban hat, mint bármi más. És mindenki megnyugodhat: odamondták keményen a rendszernek (FC, AB). Holott dehogy. A hatalom soha nem fogja maga alatt vágni a fát, mert nem érdeke. Csak csinál egy kis gyenge ellenzéket. Ráadásul ez is egy piaci szegmens igényeit elégíti ki, azokét, akik intelligensnek hiszik magukat, mert ilyen kommersz "lázadó" filmeket néznek. De a néző nem fogja a FC után eladni lakását és a kocsiját, eldobni a mobilját, vegyétek észre. Teljesen abszurd lenne. Átélte a lázadást a film nézése közben, és megnyugodott. Ennyi elég is. Ezt akarta Hollywood, és elérte a célját. És senki nem Hollywoodot szidja, hanem engem!!! De bízom benne, most már kezd derengeni, miről beszélek.
Előzmény: supremacy (352)
supremacy Creative Commons License 2000.05.03 0 0 352
Szerintem Horusznak igaza van annyiban, hogy bizonyos mértékben propagandafilm. Persze csak annyiban, amennyiben ezeket a lázadás dolgokat a rendszer már régesrég magáévá tette... Minden lázadás frankón meg van írva arrafelé, meg errefelé is...
Az ilyen AmerikaSötétebbUndergroundArca filmek pont úgy meg vannak tervezve, mint pl. a StarWars...
Ez a film kb. olyan, mint az MTV alternatív: Önmagával ellentmondásos. Oximoron szintű...
Horusz Creative Commons License 2000.05.03 0 0 351
Lester boldog, mert valóra váltotta a fogyasztói társadalom legsablonosabb álmait (vagyis e célok jók és értelmesek), de átment a még elfogadható határán (füves cigi, kíméletlen leszámolás a hazugsággal, stb.), és ezért meg kellett halnia.
Tehát: ez a film propagandafilm.

"...Szálinhoz kezdett hasonlítgatni..."
Ne beszélj itt összevissza. Nem téged hasonlítottalak Sztálinhoz.

Előzmény: ZBB (350)
ZBB Creative Commons License 2000.05.03 0 0 350
Horusz: az számít lázadásnak, ami valakt boldoggá/szabadabbá(vagy szerinte szabadabbá) tesz, lehet hogy szánalmas Lester, de legalább boldog, és nem árt senkinek, a családjának már korábban vége lett, ugyhogy azt sem a lázadásával rombolta szét.

Én azért igyekszem a filmről beszélni, Horuszról nem akar vitatkozni, az előbb is Szálinhoz kezdett hasonlítgatni, ugyhogy inkább hagyom.

tejfigura Creative Commons License 2000.05.03 0 0 349
van egy olyan topic, hogy "személyiségfejlesztő csoport indul" vagy vmi ilyesmi, szóval horusz ha van kedved, akkor ott folytathatjuk.
Horusz Creative Commons License 2000.05.02 0 0 348
Én pedig továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy van humorérzékem.

De már megint én vagyok a téma...

Előzmény: bokor (347)
bokor Creative Commons License 2000.05.02 0 0 347
Egyszer azt írtad, van humorérzéked. Én továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy nincsen. éps különben is, annyira off vagyunk, hogy az már pofátlanság, szóval én befejeztem.
Horusz Creative Commons License 2000.05.02 0 0 346
Horusz bokornak: "Kicsit vegyél vissza szerintem az arcodból, sokat képzelsz magadról."
bokor Horusznak: "nagy, üres, semmitmondó, manipulálható tömegember vagyok"

Most inkább már azt mondom, túl keveset képzelsz magadról. Szedd össze magad. :)))

Horusz Creative Commons License 2000.05.02 0 0 345
Ezt írtam korábban:
"Hiszek a nézetem helyességében, de ez nem jelenti azt, hogy nem fontolom meg mások érveit. Attól nem fogom nézetemet megváltoztatni, hogy érveket irogattok. Nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg."

Tehát nem az számít, hogy valamilyen érveket írtok, hanem az érveitek elméletemhez viszonyított súlya (amit persze cak szubjektíven ítélhetek meg).

"magam is egy nagy, üres, semmitmondó, manipulálható tömegember vagyok, ezt már nevelő célzatú szólamaiddal bebizonyítottad nekem."
Csak a helyes diagnózis eredményezhet megfelelő kezelést és gyógyulást. De nem akarok senkit megbántani. Téged sem.

bokor Creative Commons License 2000.05.02 0 0 344
Sólyomisten, kihez földi halandó föl nem érhet, alázatosan kérek engedélyt meghunyászkodni!!!!
(Őszerénysége aszongya, hogy én vegyek vissza az arcomból, meg hogy én túl sokat képzelek magamról. Most magamba zuhantam...)
Előzmény: Horusz (341)
bokor Creative Commons License 2000.05.02 0 0 343
Kedves Horusz!
Nem akarok érveket írni. Eleve azt írtad valahol, hogy más érvei nem fogják megváltoztatni a véleményedet, hogy KONKRÉTAN hol írod, és KONKRÉTAN milyen szavakkal, azt most KONKRÉTAN nem tudom, de megkeresem a kedvedért. egyáltalán nem zavarnak az üres, semmitmondó általánosságaim sem, magam is egy nagy, üres, semmitmondó, manipulálható tömegember vagyok, ezt már nevelő célzatú szólamaiddal bebizonyítottad nekem.
Horusz Creative Commons License 2000.05.02 0 0 342
Az összeesküvésről annyit, hogy valaki (fáraó) kb. 5000 évvel ezelőtt azt mondta magáról, hogy ő az isten (Horusz) leszármazottja, ezért joga van arra, hogy uralkodjon, és másokat rabszolgasorba süllyesszen. És így is történt.

Vajon tényleg isten leszármazottja volt?
Aki netán ebben kételkedett, az is (egy beteges, hamis) összeesküvés-elméletet gyártott?
Aki mást mond, mint mások, az bolond? Gondolkodjatok el ezen.

Horusz Creative Commons License 2000.05.02 0 0 341
Ráadásul, kedves bokor, mindezt olyan fölénnyel mondod, mintha arra velem szemben akár a legcsekélyebb okod lenne. Mintha az elméletem _eleve_ hamis lenne, pusztán egy beteg elme képzelgése. Kicsit vegyél vissza szerintem az arcodból, sokat képzelsz magadról.
Horusz Creative Commons License 2000.05.02 0 0 340
Nem zavar, hogy csak semmitmondó, üres általánosságokat írsz, ráadásul csak velem kapcsolatban?

Javaslatom: Konkrét érv - konkrét válasz.

Előzmény: bokor (339)
bokor Creative Commons License 2000.05.02 0 0 339
Te jó ég, mi történt itt megint, amitóta nem jártam erre. Vagyis mi nem történt. Hiszen továbbra is arról szól ez a topic, hogy Horusz összeesküvés-elméleteket gyárt (milyen furcsa, de éppen tegnap jutott eszembe Horusz a film kapcsán, és azon gondolkodtam, vajon mit szólna hozzá), a többiek pedig szerencsére nem dőlnek be neki, és meglehetősen korrekt érvekkel védekeznek. A probléma továbbra is csak az, hogy minden erőfeszítésük felesleges, Horuszt nem lehet kizökkenteni az üldözési mániájából, erre akkor döbbentem rá, amikor megmagyarázta, hogyan manipulál bennünket a Párbaj...
vicc Creative Commons License 2000.05.02 0 0 338
Érdekes, sőt jó volt a film zenéje... Gondolom annyira megtetszett a zeneszerzőnek, hogy az egyik fő motívumot áttette az Erin Brockovich-ba. Ez egy picit demoralizáló. Julia Roberts illeg-billeg, én meg várom Lester-t :)) Még akkor is, ha (gondolom) ugyanaz a zeneszerző.

ui: Szegény Horusz, őt mindenki csak bántja... :))

Horusz Creative Commons License 2000.05.02 0 0 337
"nekünk senki meg ne mondja, hogy szórakozzunk a hétvégén, mit együnk, mit igyunk."
Próbálj kicsit gondolkodni. Ma éppen az van, hogy megmondják, mit egyél, mit igyál, mit nézzél a moziban és a tévében, stb. Ez a "jobboldal" lényege: tömeg és hatalom.

A "baloldal" pedig azt mondja, hogy az emberek egyenlőek is lehetnének (nem jogilag), ha az esélyek is azok lennének, továbbá minden ember maga döntse el, mit akar, ne a hatalom...

"...akarnak ránkerőszakolni egy olyan filozófiát, amit nem tartunk a magunkénak..."
Bulizni, szórakozni: igen. Gondolkodni, felelősséget vállalni: nem. Ez egy fantasztikus filozófia... Persze, ez sem manipuláció, a nép akar tudatlan tizenéves gyerek értelmi szintjén élni, és közben tökéletesen boldog, hogy nézheti a brazil sorozatokat és eheti a hamburgert. Az emberek többsége szegény akar lenni, míg kevesen gazdagok. Ez szabad választás eredménye.

Előzmény: tejfigura (336)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!