Ezt írtam korábban:
"Hiszek a nézetem helyességében, de ez nem jelenti azt, hogy nem fontolom meg mások érveit. Attól nem fogom nézetemet megváltoztatni, hogy érveket irogattok. Nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg."
Tehát nem az számít, hogy valamilyen érveket írtok, hanem az érveitek elméletemhez viszonyított súlya (amit persze cak szubjektíven ítélhetek meg).
"magam is egy nagy, üres, semmitmondó, manipulálható tömegember vagyok, ezt már nevelő célzatú szólamaiddal bebizonyítottad nekem."
Csak a helyes diagnózis eredményezhet megfelelő kezelést és gyógyulást. De nem akarok senkit megbántani. Téged sem.
Sólyomisten, kihez földi halandó föl nem érhet, alázatosan kérek engedélyt meghunyászkodni!!!!
(Őszerénysége aszongya, hogy én vegyek vissza az arcomból, meg hogy én túl sokat képzelek magamról. Most magamba zuhantam...)
Kedves Horusz!
Nem akarok érveket írni. Eleve azt írtad valahol, hogy más érvei nem fogják megváltoztatni a véleményedet, hogy KONKRÉTAN hol írod, és KONKRÉTAN milyen szavakkal, azt most KONKRÉTAN nem tudom, de megkeresem a kedvedért. egyáltalán nem zavarnak az üres, semmitmondó általánosságaim sem, magam is egy nagy, üres, semmitmondó, manipulálható tömegember vagyok, ezt már nevelő célzatú szólamaiddal bebizonyítottad nekem.
Az összeesküvésről annyit, hogy valaki (fáraó) kb. 5000 évvel ezelőtt azt mondta magáról, hogy ő az isten (Horusz) leszármazottja, ezért joga van arra, hogy uralkodjon, és másokat rabszolgasorba süllyesszen. És így is történt.
Vajon tényleg isten leszármazottja volt?
Aki netán ebben kételkedett, az is (egy beteges, hamis) összeesküvés-elméletet gyártott?
Aki mást mond, mint mások, az bolond? Gondolkodjatok el ezen.
Ráadásul, kedves bokor, mindezt olyan fölénnyel mondod, mintha arra velem szemben akár a legcsekélyebb okod lenne. Mintha az elméletem _eleve_ hamis lenne, pusztán egy beteg elme képzelgése. Kicsit vegyél vissza szerintem az arcodból, sokat képzelsz magadról.
Te jó ég, mi történt itt megint, amitóta nem jártam erre. Vagyis mi nem történt. Hiszen továbbra is arról szól ez a topic, hogy Horusz összeesküvés-elméleteket gyárt (milyen furcsa, de éppen tegnap jutott eszembe Horusz a film kapcsán, és azon gondolkodtam, vajon mit szólna hozzá), a többiek pedig szerencsére nem dőlnek be neki, és meglehetősen korrekt érvekkel védekeznek. A probléma továbbra is csak az, hogy minden erőfeszítésük felesleges, Horuszt nem lehet kizökkenteni az üldözési mániájából, erre akkor döbbentem rá, amikor megmagyarázta, hogyan manipulál bennünket a Párbaj...
Érdekes, sőt jó volt a film zenéje... Gondolom annyira megtetszett a zeneszerzőnek, hogy az egyik fő motívumot áttette az Erin Brockovich-ba. Ez egy picit demoralizáló. Julia Roberts illeg-billeg, én meg várom Lester-t :)) Még akkor is, ha (gondolom) ugyanaz a zeneszerző.
ui: Szegény Horusz, őt mindenki csak bántja... :))
"nekünk senki meg ne mondja, hogy szórakozzunk a hétvégén, mit együnk, mit igyunk."
Próbálj kicsit gondolkodni. Ma éppen az van, hogy megmondják, mit egyél, mit igyál, mit nézzél a moziban és a tévében, stb. Ez a "jobboldal" lényege: tömeg és hatalom.
A "baloldal" pedig azt mondja, hogy az emberek egyenlőek is lehetnének (nem jogilag), ha az esélyek is azok lennének, továbbá minden ember maga döntse el, mit akar, ne a hatalom...
"...akarnak ránkerőszakolni egy olyan filozófiát, amit nem tartunk a magunkénak..."
Bulizni, szórakozni: igen. Gondolkodni, felelősséget vállalni: nem. Ez egy fantasztikus filozófia... Persze, ez sem manipuláció, a nép akar tudatlan tizenéves gyerek értelmi szintjén élni, és közben tökéletesen boldog, hogy nézheti a brazil sorozatokat és eheti a hamburgert. Az emberek többsége szegény akar lenni, míg kevesen gazdagok. Ez szabad választás eredménye.
elég végigolvasni a hozzászólásokat ebben a topicban, és máris látható, hogy holivúd minden igyekezete ellenére sokféle interpretációja született a fenti műnek.
lehet, hogy a hatalom birtokosai dörzsöltek, de mi, a pórnép se vagyunk ám hülyék! megjegyzem azt se szeressük, ha balról közeledve akarnak ránkerőszakolni egy olyan filozófiát, amit nem tartunk a magunkénak. nekünk senki meg ne mondja, hogy szórakozzunk a hétvégén, mit együnk, mit igyunk. mer mi esendő emberek szeretjük a hamburgert meg a hottogot, és nem azér esszük ám, mer' ránktukmálják, hanem azér, mer' a mcdoladsba sütik a legjobban a krumplit, a kokakóla meg lenyomja a bambit azér isszuk azt. a levisnek meg jobb a szabása mint a trappernak, és mi ez alapján válasszuk ki a nadrágot, nem pedig azt nézzük, hogy kinek a zsebébe csúsztatjuk a zsetont.
"kiből milyen érzéseket vált ki, legalább annyira függ a befogadó személyétől, mit magától a "műtárgytól"."
Bizonyos esetekben, különösen művészi alkotásoknál. De Hollywood gondosan ügyel arra, hogy a filmjeit lehetőleg ne értelmezzék mindenféle módon. Ezek egyszerű és világos filmek: ópium a népnek.
"ahogy én látom horusz, te az embereket 3 kategóriába sorolod"
Két kategóriába: tömeg és hatalom. De ez nem általános és örökérvényű kategória, és csak bizonyos esetekben alkalmazható.
És hogyan akarsz lázadni? Elmész kondizni? Veszel egy piros kocsit? Megkívánsz egy szőke lányt?
Eszembe jut erről egy jégkrémreklám, az is lázadó hangnemű volt, meg a zenéje is valami kemény beatzene volt. Kész röhej az üzenete: Lázadj, vagyis: egyél egy jégkrémet!
ugyan az a dolog sokféle képpen értelmezhető, az, hogy egy "kulturális jelenség" (esetünkben az amerikai szépség) kiből milyen érzéseket vált ki, legalább annyira függ a befogadó személyétől, mit magától a "műtárgytól". ahogy én látom horusz, te az embereket 3 kategóriába sorolod: 1. a manipulált tömeg, 2. a manipulátorok (a hatalom birtokosai) 3. te meg a hozzád hasonlók (akik átlátnak a szitán). namármost szerintem a "világ" ennél sokkal bonyolultabb, aki ennyire leegyszerűsíti, az hibát követ el.
Nézd meg az összeesküvés elméletet! abban is Mel Gibson szerint minden összesküvés, végülis neki lesz igaza a film végén. Ez hogy manipulál minket?
szerinted mi húdenaivak vagyunk, mert bedőlünk ennek a manipuláló filmnek?
Egyébként meg pont az jön le a filmből (nemcsak nekem), hogy igenis érdemes lázadni, mert még úgy is "megéri" (szóval Lester boldog), hogy meghalt, még ennek allenére is!!
Minden és mindenki manipulál valamilyen módon, a kérdés az, hazudik-e közben? Jó irányban lehet manipulálni, nekem a tömegek butítása, kihasználása nem tetszik. Mégpedig azért, mert az egész hazugságra (és elnyomásra) épül.
Az a mondanivalója szerintem, hogy magasabb, az ember számára megfoghatatlan erők működnek felettünk, és ezek ellen az ember nem tehet semmit, jobb, ha beletőrödik ebbe a helyzetbe és elfogadja, hogy nem ő irányítja az életét, hanem mások (értsd: kormány, Isten, multinacionális cégek), hisz ez a mormális. (Más esetekben tehet valamit, és ennek megfelelően a hős amerikaiak meg is mentik a világot a pusztulástól.)
Nem kell tehát a "kisembernek" gondolkodni, következményeket vállalni, minden felelősség a "magasabb erőket" terheli.
Ezeknek a filmeknek a lényege ugyanaz, mintha a híradót néznéd (balesetek, katasztrófák, stb.) csak a (propaganda)film látványosabban van megcsinálva.
Horusz:
Igen, szokatlan a véleményed, mert mindent a "hol akar már megint manipulálni minket a hatalom" című szemüvegen keresztül nézed, talán Mel Gibsonról vetted a mintát az Összeesküvés-elméletből (Conspiracy theory, most jut eszembe: Julia Roberts volt ott is a főhősnő. :-) Ezért értetlenkedünk. Vagy precizebben (a mi szempontunkból): te értetlenkedsz. A hatalomról és tömegember elméletetedről amúgy is kifejtettem már annak idején a véleményemet a "Ha nem akarsz tömegembert nevelni..." c. topicodban, már nincs
kedvem tovább vitázni erről.
Boribor:
Szerintem nem vagy érthetetlen, csak Te vagy az egyetlen, aki ezt a szélmalom-harcot ilyen hosszan képes vagy folytatni.
SunshineSally:
Ne felejtsük el, hogy Spielberg a Párbaj című filmmel kezdte, csak aztán úgy döntött pénzt is akar keresni. :-)
Agica:
Szerintem ez a korrekt vélemény, ha nem is értek Veled egyet. Nem éreztél benne atmoszférát, nem tetszett, kész. (És Horusz is boldog lehet, mert végre van, akit nem sikerült manipulálni.)
tejfigura:
Sajnos én ehhez túlságosan tömegember vagyok, hogy ilyen részletekbe menően, intellektuális módon ki tudjak elemezni egy filmet :-), egyszerűen azt tudom csak leírni, ami a saját élményeim alapján eszembe jutott róla, esetleg, ha megbírom fogalmazni, akkor amilyen érzéseket keltett bennem.
szerintem kanyarodjunk vissza a "miért szívott (egyedül szívott?) füvet K. S. a filmben problémához! (ez egy rendkívül fontos kérdés!!!) és ha már ott vagyunk, tegyük fel a következő - szintén igen lényeges - kérdést: de miért kondizás közben? (testkultusz a posztmodern társadalomban) szintén kivesézendők az alábbi témák: miből van a zacskó, amit a szél sodor? van-e összefüggés a zacskó anyaga és a poszt-indusztriális társadalom erkölcsi normái között? a filmben többször is visszatérő "rózsaszirom-motívum" vajon a gyökereitől elszakadt, modern társ. segélykiáltása-e a koherens, egyértelmű (szexuális) viselkedés-mintákat előíró normarendszer iránt? van-e isten? van-e élet a halál után? miért nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel az amerikai szépség? vagy foglalkozik?
"Azért csak lehet ebben a filmben valami, hogy ilyen sokat lehet róla beszélgetni!"
A Star Wars topicban több ezer hozzászólást olvashatsz, a film mégis egy lufi.
Erről a filmről azért beszélünk ilyen sokat, mert a többiek értetlenkednek. Mivel szokatlan a véleményem, valahol azért megértem őket.
"Igen sokszor fordult elő a hivatkozásaitokban"
hivatkozásaimban. De talán nem véletlenül.
"...mielőtt Horusz ideírná..."
Megelőztél. Egyébként Hollywood számomra: világlátás, életérzés, és hogy milyen stúdió készíti a filmet, engem nem nagyon izgat. Ebben az értelemben inkább a hollywoodias lenne a helyes kifejezés.
Ez a film talán annyiban különleges, hogy itt a szokásos tömegbefolyásolási eszközöknek inkább a negatív lenyomatát találjuk. Viszont az egész csak trükk, hisz az egész mégis ugyanabba a (hamis)világképbe torkollik bele.
És mielőtt Horusz ideírná, hogy Dreamworks=Hollywood, hozzátenném, hogy a DW anno, ha jól tudom, azért alakult, hogy ne csak tömegfilmeket gyártsanak, hogy teret adjanak a kis neveknek stb. Más kérdés, hogy ezt eddig nem nagyon sikerült megvalósítani, leginkább Spielberg filmeket csináltak :)))
Igen sokszor fordult elő a hivatkozásaitokban Hollywood (persze leginkább lesajnálva, negatív értelemben) Ehhez csak annyit, hogy az a Hollywood, amit ilyen sűrűn emleget leginkább Horusz, NEM akarta ezt a filmet, szerencsétlen író nem is tudom meddig kilincselt, míg végül eljutott a Dreamworks-höz, ahol nagy merészen pénzt (és nagy neveket) adtak az ötlethez. Én személy szerint ki nem állhatom Spielberget, de azt el kell ismerni, hogy most jóra költötte a pénzét, nem tuti befutóra tett, és bátran vállalt egy kockázatos filmet (más kérdés, hogy amilyen mázlista, ez is bejött neki) Szóval kérném, hogy Hollywoodot hagyjuk ki, mert az már csak az ünneplésben vett részt, a készítésben nem.
"Hollywood csak annyi szerepet játszik, hogy az adott könyvet választja a film alapjául, nem pedig a Kisherceget."
Azért az is elég néha. Másrészt a megvalósítás módja egyáltalán nem mindegy. "
A zacskó színével volt bajod, vagy azzal, hogy egy fal volt a háttér?
"mi számít minőségnek? Mert ha az elfogadottság, akkor könnyű lenne találni itt olyan embert, akinek a véleményét NEM FOGADJA EL SENKI"
Nem az elfogadottság számít. És a tudósokra valóban helyesen utaltál.
"Hollywood csak annyi szerepet játszik, hogy az adott könyvet választja a film alapjául, nem pedig a Kisherceget."
Azért az is elég néha. Másrészt a megvalósítás módja egyáltalán nem mindegy.
A tanár nem tudhatta mit gondolt a költő, hacsak nem járt az agyában, amúgy John Malkovich-módra.
"...hanem hogy addig döngölsz, amíg mindenkinek el nem megy a kedve a eszmecserétől.
"Hiszek a nézetem helyességében, de ez nem jelenti azt, hogy nem fontolom meg mások érveit. Attól nem fogom nézetemet megváltoztatni, hogy érveket irogattok. Nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg."
És ne haragudj, de ha eddig a világ legjobb cimbije lettél volna, ezen akkor is iszonyúan kiadnék. Én azért olvasom a topikot, mert szeretnék olyat olvasni, ami új megvilágításba helyezik számomra a filmet. Mert több szem többet lát. És igenis lehet, hogy valamit máshogy fogok gondolni,-bármilyen furcsa, de- még attól is, hogy a Te érveidet elolvasom.
Mellesleg, ki dönti el, hgy mi számít minőségnek? Mert ha az elfogadottság, akkor könnyű lenne találni itt olyan embert, akinek a véleményét NEM FOGADJA EL SENKI, tehát nem minőségi, amit ír. Persze erre lehet azt mondani, hogy XY tudóst sem értette meg senki, és aztán mégis, mégis.... az utókor, meg ilyenek.
"Sallyt kérdezd meg az eredeti forgatókönyről, és csak utána szapuld Hollywood-ot, amiért éppen egy zacskóra esett a választása?)"
Leírtam, miért esett arra a választása."
Ne legyél már _ennyire_ okos. És amikor egy könyvet dolgoznak föl, akkor Hollywood csak annyi szerepet játszik, hogy az adott könyvet választja a film alapjául, nem pedig a Kisherceget.
Valaki más szóljon már hozzá, mert én szívesen abbahagyom a próbálkozást, ha más is megírja, hogy az én gondolatmenetem nehezen érthető, és nem Horusz ért folyton minden félre.
Ui.: legalább Függetlenség napja ügyben egyet érünk, bár azért iagazán érdemes volt az ablakon kidobálni a milliókat, hogy lássam Will Smith-t, amint rugdossa az UFO-polipot. (mondjuk az takarékosabb lett volna, ha a MIB-be beleteszenek egy rugdosós jelentet is...)