Kedves Sally!
igazán nagyon kedvellek és nyomon követem munkásságodat minden mozis topikban, de szerintem most a többiekkel együtt fölöslegesen kritizálod "szegény" Horuszt, aki otthon nyilván jót röhög azon, milyen ügyesen megszivatta a társaságot. Nem állítom persze, hogy nem létezik olyan ember, aki nem lát egy filmben a dolgok mögé, na de azért mégiscsak csúnya dolog azt gondolni, hogy Hórusz pl. az én 4 éves unokahúgom értelmi színvonalán lenne, aki a Macskarisztokratákat érti jól, mert ott nincs mögöttes mondanivaló.
Szóval Sally kedves, megnyugtatlak, szerintem Hórusz csak viccel velünk, és érti a filmet nagyon jól, de élvezi ezt a provokálást.
Ez jó gondolat. Környezeten a családját értettem, ami nem volt jó, de valahogy azért mégiscsak döcögött a szekér, ő viszont a viselkedésével tragédiát idézett elő, mert atomjaira hullott a család, tagjai teljesen elidegenedtek egymástól. A feleségével nem volt gond, és talán a lányával sem annyira, hisz azután mondta rá, hogy zselé alak, miután megkívánta a barátnőjét. Ezzel kezdődött a film, és ez nagyon fontos, mert egyből megadja az alaphangot: Lester egy balf..., és nem (hétköznapi) hős.
Lehet, hogy a korábbi életük hazugság volt, de a lázadás sokkal rosszabb, mert tragédiához vezet - sugallja ezt Hollywood, szerintem.
Horusz, szerintem sem fogtad a filmet, de ezért nem kell, hogy megkövezzenek... viszont lenne egy kérdésem. Azt írtad, hogy Lester "szétrombol mindent a környezetében" - mit????? Egy egyáltalán nem funkcionáló, "zombi" családot, aki minden este gyertyafényes vacsoránál nem képes kommunikálni? Azon már nem volt sok rombolni való... Vagy a szöszit tette volna tönkre? Ez sem igaz, épphogy az ő közeledése késztette arra a lányt, hogy végre egyszer az életben bevallja az igazat...
Azért próbálj szerintem érvelni. Én is érvelek: nem a másik személyét támadom, hanem a véleményét. Lehet, hogy tévedek, de akkor győzz meg, de ne sértegetéssel.
Na ez most már súlyos. Horusz, téged továbbképeztek, vagy egyedül küzdötted le magad erre a szintre? Mi voltál előző életedben? Párttitkár?
Azt hiszem, nem érdemes tovább odafigyelnem rád. Azt sem hiszem, hogy érdemes érvelni. Toth Kalmant juttatod az eszembe, ő volt ilyen... sajátságos. Jobbulást!
"átlagos problémákkal, amiből elege lesz, és fellázad."
Igen, és hogy lázad? Azt választja felnőttként (ezért is szánalmas), amit egy átlagos tizenéves fiatal értéknek, menőnek tart: fű, piros kocsi, kiscsaj, kondizás. Azaz maximálisan materialista. A fogyasztói társadalom logikájában gondolkodik, nem tud nyitni a lélek és a másik ember felé. Nincsenek eszményei, csak valami furcsa szabadságvágya, de azzal csak kárt okoz, mert önző, durva viselkedésével csak szétrombol mindent a környezetében. Az "erkölcsös" Hollywood ezért már előre megírja a halálos ítéletét és végül kivégzi.
Lester nem hős. (negatív hős semmiképpen sem, szerintem olyan nincs is) Ő csak egy átlagember, egy rettenetesen átlagos családdal, átlagos problémákkal, amiből elege lesz, és fellázad. És ettől a lázadástól boldog, még akkor is, ha agyonlövik érte. És azt hiszem, ez a boldogság a jutalma a lázadásért.
Kedves Hórusz, én figyelmesen elolvasom a hozzászólásaidat, de ezekből nem derül ki számomra, hogy igazad lenne... Talán én sem vagyok nevelhető.
Lester nem hős. (negatív hős semmiképpen sem, szerintem olyan nincs is) Ő csak egy átlagember, egy rettenetesen átlagos családdal, átlagos problémákkal, amiből elege lesz, és fellázad. És ettől a lázadástól boldog, még akkor is, ha agyonlövik érte. És azt hiszem, ez a boldogság a jutalma a lázadásért.
Kedves Hórusz, én figyelmesen elolvasom a hozzászólásaidat, de ezekből nem derül ki számomra, hogy igazad lenne... Talán én sem vagyok nevelhető.
1et értek Horusz! Amikor kiléptem a moziból, rögtön párhuzamot vontam egy nem rég látott filmmel, A harcosok klubjával. A körülöttem sétáló embereket figyeltem, amint a vásárláson törték fejüket. A kirakatok lassan de biztosan megvették ezeket az embereket.
Ha jól megfigyelitek, Lester lázadásával a test és az élvezet felé fordul: kondi, kiscsaj, piros kocsi. Ugyanúgy, mint a verekedő Tyler. Ők tehát a fogyasztói társadalommal teljesen azonos paradigmarendszerben gondolkodnak, csak ezt a "normális" értékrendet eltorzítják. Ezért nem igazi a lázadásuk: az igazi forradalom mindig az agyban, és nem az izomban van.
Horusz, asszem te teljesen félreértetted a filmet, erre már nem tudok mit mondani, EMBEREK-ről szól a film. lehet hogy nálad már csak az pozitív hős aki megmenti a világot és SEMMI hibája nincs? szerintem a való életben MINDENKINEK vannak hibáji. Lsternek is, és nem egy csődtömeg, elég szerencsétlen, de pont ezt akarjafeladni, és az én szememben is több értelme volt az utolsó évének, mint az előtte levő szerencsétlen életének.
"Ugye nem minden fekete vagy fehér?"
Erről Hollywoodot kérdezd.
Édes Anna pozitív értékeket és eszmét (szabadság) képvisel, de Lesternél nem látok ilyen pozitív értéket, az ő torz lázadása és ostoba igazságkeresése értelmetlen, hisz Hollywood annak bélyegzi: Lester figurája kisszerűvé válik, és meg is hal. És nem hősi halált hal, hanem lelövik, mint a veszett kutyát.
"Ezért nem pozitív hős ő.."
Ugye nem minden fekete vagy fehér? Vannak szürke emberek is, sőt, ezekből van a több. Éppen ez a lényeg, hogy milyen is szürkének lenni. Aztán ha valamit nem úgy csinálunk, ahogy a többiek, akkor lehet belőlünk hétköznapi hős.
Ha meg már itt tartunk, erről az jut eszembe, hogy gimnáziumi tanulmányaink szerint "Édes Anna ugyan bűnt követett el, de az erkölcsi győzelem az övé..." Szóval ő most pozitív vagy negatív hős?
"Hollywood nem jutalmazta a lázadót, hanem büntette. "
Biztos, hogy Hollywood volt a tettes? Nem az élet?
A Szólj igazat, betörik a fejed magyar mondás sem arra biztat szerintem, hogy ne mondj igazat, csak megállapítja, mi szokott ilyenkor történni. Tehát, mik is az alternatívák? Ezen el lehet gondolkodni.
Szerintem ERRŐL szól a film! (Többek között)
Horusz: Egyre inkább az a véleményem, hogy nem kellő figyelemmel nézted meg ezt a filmet. Lester már a film elején azzal nyit, hogy "egyébként már halott vagyok". Szerintem itt nem lázadásról volt szó, hanem az értékek felismeréséről. Megkívánta a lánya barátnőjét, mert szépnek látta. De aztán amikor majdnem "arra" került sor, rájött, hogy tettével bemocskolná a szépségét, és ezért leállította magát. Nagyon helyesen, megjegyzem.
Én így értelmeztem a filmet. Lester ráébredt arra, hogy mi az, ami értéket jelent számára. Egyszer talán te is ráébredsz. Egyszer mindannyian rájövünk...
Itt az a lényeg, hogy Lester egy morális tetű, hulla már azelőtt, mielőtt meghal, legalábbis erköcsileg. Kitör a szürkeségből? Hogy füves cigit szív? Megkívánja a lánya barátnőjét? A forradalom sosem a külsőségekben vagy az izomban van, hanem az agyban. Lester agyában nincs semmilyen pozitív eszme. Ahogy Tyler fejében sem volt: ő is csak rombolt, lezüllesztett, de nem teremtett semmit.
Horusz: nem szerintem, hanem a film szerint, mert ki tudott törni a szürkeségből, a családja sincs széthullóban, mert a felesége is rájön hogy nem jó ez így, meg a lánya is. és szerintem a filmben ez pozitívumnak van ábrázolva, Lecter is mondja, hogy nem dühös a történtek miatt, szal szerintem tök nem az van amiről te beszélsz
"Lester boldog, hogy lázadást álasztotta, már így halála után is"
Boldog, csak épp agyonlőtték, a családja pedig széthullott. Ez a boldogság szerinted? Hollywood nem jutalmazta a lázadót, hanem büntette.
A hős az eszmétől hős, Kevin előtt viszont nem lebeg semmilyen nemes eszme. Ezért nem pozitív hős ő, csak egy szánnivaló tetű, mint Móricz Kis Jánosa, aki ki akarja enni a vagyonából a gazdag földesurat.
"mivel a film L. halálával ér véget, ki tudja mi történik aztán a családdal..."
Az történik, hogy meghalt a lázadó, minden mehet tovább úgy, ahogy eddig. Mert a feleségnek a korábbi, hazug és ostoba életforma megfelelt.
"Szerintem a legtöbb néző felfogta, hogy NEM az az üzenet, hogy ne lázadj."
Akkor mi az üzenet szerinted?
Végre egy ember akinek ugyanaz a véleménye mint nekem, többenmondták, hogy az a film üzenete, ogy ne lázadj, szrintem azok teljesen félreértelmezték a filmet. Én nekem az jött le az egészből, hogy Lester boldog, hogy lázadást álasztotta, már így halála után is, amiből nekem az jön le hogy igenis érdemes lázadni, és nem hétköznapi embernek lenni. Mint ahogy azt a kiscsak is megfogalmazta, hogy az számára a lehető legrosszabb dolog, hogy ha átlagos. És szerintem EZ a film fő üzenete. És szerintem minden karakterben van valami jó, a katonatiszt apukában is, a fia érdekeit nézi csak, csak kicsit bególyózott a végére, és ezért lőtte le Lestert, ő is csak a fiát akarta védeni, ugyhogy szerintem benne is van pozitív tulajdonság.
Én pec. egy órán át nm tértem magamhoz a film után, és szerintem attól, hogy valamit sokan szeretnek még lehet jó, bár általában a tömegdolgok elég silányak, de szerintem ez a film egy kivétel, ami erősíti a szabályt. Én meglepődtem hogy a Dreamworks egy ilyen kevéssé látványos, és elég olcsó filmet csinált, de nem csalódtam bennük.
a hős nem attól lesz hős, hogy a rsszakat írtja, mindegy lehet hogy rosszul fogalmaztam, nem hős hanem pozitív figura, mert akármennyire is szánalmas, szinpatikus, mert égülis elég emberi a figura, nem a tökéletes férfi.
Horusz:
"Lester halálával újra helyreáll a rend" - ezt te sem tudhatod, mivel a film L. halálával ér véget, ki tudja mi történik aztán a családdal...
"a néző hazamegy, és éli tovább IKEA-életét, nem lázad, mert abból mindig csak baj származik... " - ha te ezzel az érzéssel mentél haza, akkor nem fogtad a film lényegét :((( Szerintem a legtöbb néző felfogta, hogy NEM az az üzenet, hogy ne lázadj.