akkor szokott megrepedezni a lakk, ha keményebb réteget kensz puhábbra. Nemtudom van-e még abból a lakkból, amivel lakkoztál? Mert ha van, akkor megteheted, hogy érzésre egy keveset teszel bele elsősorban dammárt, meg levendulaolajat, meg egy nagyon pici morzsányi benzoe mandeln-t, de ez utóbbi elhagyható. Ha egy finom csiszolóval átcsiszolod a felszínt (szappanosvizesen), utána ezt a puhított lakkot rákened mint befejezőréteget. A puha réteg jól terül majd, és kitölti a repedéseket. Nem garantált a siker, de ennél rosszabb már nem lesz. Legrosszabb esetben újralakkozod. Van egy módszer a szeszlakk leszedésére, akkor működik jól, ha olyan porlós, spröd a lakk:
fogsz egy akkora rongyot, amibe bele lehet csomagolni a hegedűt, meg egy akkora nejlonzsákot, amibe berakva rongyostul, el tudod kötni a száját. Felitatod denszesszel a rongyot, és rátapasztgatod a lakkra lehetőleg mindenhol. Bele teszen így a zsákba, és vársz negyed órát. Mikor kiveszed, megpróbálod óvatosan letépni a rongyot, ha szerencséd van, lejön a lakk, mert jobban tapad a rongyhoz, mint a fához.
Mindenképp kipróbálom, legalábbis a tripoliföldet biztosan, mert abból van nekem. Köszönöm a tippet!
Egyébként, ez egy érdekes lakk. Még néhány évvel ezelőtt kaptam egy üvegcsével, nagyrészt szesz, de van benne egy kevés olaj is. Sajnos ugyan a puhulást még megállíthatom, de ahogy nézem, kissé megrepedezett a lakk "húsa", így szép már sosem lesz....
Ahogy így olvasgatom, amit írsz, szeszlakkod lehet neked, amit a viasz oldószere akár meg is lágyíthatott. Ha a viasz nem ette be magát a lakkba, akkor még van remény, ha beleoldódott, lakk anyagába, akkor azt nem szeded ki többé onnan. Talán ha vársz, és az oldószer elillan - ha elillan - akkor még így is jó lehet. Az a baj, hogy nem tudom mit kentél rá, és most hiába mondasz márkát, mert biztosan valami szintetikus cucc, amiket nem lehet józan ésszel kiismerni, legalább vegyésznek kell lenni, hogy eligazodj közöttük.
Még egy tipp: Überol
Ezeket a Szép Mesterségek Boltjában tudod beszerezni, a tripoliföldet is, a kaolint meg onnan nem messze az Azúr vegyszerboltban, ezek Budapesten vannak a nyóckerbe, a 32-esek terétől nem messze.
Próbálkozz tripoliföld és lakkbenzin keverékmasszájával. A gyantát le szokta szedni, szerintem a viaszt is le fogja, és fényez is a lakkon. Autófényezős waxos cuccok mind felejtősek, csak az abrazív finomszemcséket tartalmazó polírpaszták jöhetnek szóba. Mostanában gondolkodok, hogy még a kaolint is ki lehetne próbálni
Sajnos most nagyon pórul jártam. Veszélyesek a különféle tisztító/polírozó szerek. Egy héttel ezelőtt Németországban jártam és vettem néhány prémium viaszos lakktisztító folyadékot. Nos azt tanácsolom, ha tehetitek, mindenképp kerüljétek ezeket. Elsőre úgy tűnt, hogy fantasztikusan szépek lesznek tőle a hegedűk, de hamar kiderült, hogy ez csupán a látszat. Úgy sejtem, hogy megpuhította a lakkot, mivel azóta a porszemek, amik ráhullnak a hegedűkre, szépen beledolgozzák magukat a lakkba, továbbá "maszatos" a felület, gyűjti az ujjlenyomatokat. Talán, ha a felületéről le tudnám "mosni" az anyagot, akkor még megmenthető lenne a lakk, de egyelőre ötletem sincs, hogy mivel tudnám leszedni róla....
ilyen anyag nincs. Újra és őjra be kell kenni, közben egy párszor beázik és a nyál szárazanyagával is telítődik. Előtte lehet próbálkozni fenyőgyantás sellakkal, viaszokkal, és szikkatívmentes lenolajjal, illetve ezek megfelelő keverékével. Mindezek előtt először kálivízüveg néhányszor beereszteni. Fontos, hog mielőtt újra kened valamivel, hagyd megszáradni az előző réteget rendesen (2hét is lehet) és ugyanez érvényes az első használat előtt. Telíteni kell a rostokat minél mélyebben, minél többféle anyaggal, de előbb utóbb úgyis átázik, és egy párszor meg kell ismételni az egészet, de mindig kevesebbet fog beinni és előbb-utóbb dagadás és beázásmentes lesz a dugó.
Tudna valaki tanácsot adni, hogy fa fúvókát mivel lehetne felületkezelni, amiből nem oldódhat ki egészségtelen anyag és elég ellenálló a nyálnak, nem oldódik/ázik fel, tartós bevonatot ad?
Vettem egy régi cimbalmot (Mogyoróssy féle, 1902), de nincs meg rajta a pedál és annak teljes szerkezete. Az alján a rögzítés helye megvan, de semmi egyéb.
A kérdésem az lenne, hogy hogyan néz ki a szerkezet a húrok felől. Azt Google-s képekből látom, hogy a pedál hogyan mozgatja a felső "rudakat" (mi a hivatalos nevük?), de azt nem értem, hogy a rúd hogyan áll meg a helyén?
A rugólemez gondolom csak támaszkodik. A rugólemezben lévő csavar alsó pontja is csak támaszkodik? (Nyomát sem látom a cimbalom, hogy hol lett volna.)
A "rudak" harmadik feltámasztási pontja az alúlról a pedál felől érkező rúd lenne?
Hogyan maradnak a rudak a helyükön, mi biztosítja, hogy nem csúsznak el?
Ha nem taposom a pedált, akkor a húrokra támaszkodnak a "rudak"?
Hogy kellene működnie? Pár magyarázó képet hálásan megköszönnék.
Egy másik kérdés, hogy több képen is láttam, hogy maga a cimbalom belső szerkezete és a külső kerete nem alkot szerves egységet, így elképzelhető, hogy a keretet le tudom szerelni anélkül, hogy a cimbalom szerkezetében kárt tennék?
amikor a lélek annyira kinyomja a tetőt az f-lyuknál, ahogy írtam, hogy éppen érezni lehet tapintással, hogy kinnebb van, akkor még eléggé könnyen megy be, ha nehezen megy be,akkor vagy túl hosszú, vagy túlnyomtad. A lélek pontos illesztését a léleknek egy finom reszelővel szoktam befejezni, de lécre ragasztott csiszpapír is jó. Fontos, hogy kicsi rányomással, gyengéd mozdulatokkal reszeld a végét, nehogy megnyomódjon a rostok vége, vagy nehogy belemorzsolódjon a csiszoló szemcse. Egy ici-pici nüansznyit lehet domború. Ha résmentesnek látszik minden oldalról, kellő megvilágítással, akkor még lehet hiba az illeszkedésben, de csak annyi, hogy egy-két nap alatt elmúlik, mert a fa idomul, ugyanígy a húrlábnál. Ha a fát vízüvegezték, akkor hajlamosabb a zizegésre, és jobban kell figyelni a tökéletes illesztésre. A húrlábtalp illesztésére két módszerem van, egyik a faragás, másik a csiszolás. A csiszolásnál egy finom csiszpapírt a hegedű tetejére fektetek, és rajta óvatosan oldalirányba mozgatom a húrlábat, így ki lehet alakítani a pontos dőlésszöget és ívhajlást, amikor már csak kicsi hiba van, de így mindig egy kicsit párnás lesz, ezért faragással kell befejezni, és előtte a nagyolást is azzal kell csinálni.
A faragáshoz kell egy keskenyre hegyesedő pengéjű kicsi faragókés, sniccer, mely mondjuk 6mm szélességről kb 3 cm hosszon elkeskenyedi 1-1,5 mm-re. az oldalát kicsit domborúra kell fenni, és nagyon élesnek kell lennie. Ilyen kést lehet csinálni egy régi bicskaborotvából. Az ilyen késsel könnyen lehet faragni kicsi belső íveket, tulajdonképpen, ha magad csinálod az egész húrlábat, de ha boltit veszel, akkor is ezzel a késsel meg lehet csinálni az egész készrefaragást.
Visszatérve: A hegedű tetejére ráfektetek egy papírt, és puha grafitceruzával jó feketére satírozom a húrlábtalp várható helyén, majd megmozgatom rajta a húrlábtalpat. Ahol befogta a talpat, onnan kell lefaragni. Ezt egészen addig lehet finomítani, míg egyenletesen az egész talpfelületet befogja a grafit. Ha szép sima és jóállapotú a lakk a húrláb alatt, és nem nyomta még be a húrláb, akkor be is lehet a lakkot kenni finoman, vékonyan rúzzsal, vagy szemceruzával. Ahol befogja a húrlábtalpat, onnan kell lefaragni, addig míg végül az egész húrlábtalpat egyenletesen befogja. Ha kész az illesztés, akkor le lehet törölni a rúzst a lakkról egy ruhával A húrlábtalpat úgy kell illeszteni, hogy a háta, melyet hegedüléskor látsz, merőleges legyen a tető érintőjére a felfekvési helyen. A húrláb készrefaragása azonban nincs készen a húrlábtalp illesztésével. A következő lépés a a húrmagasságok beállírása, ha ez kész utána kell vékonyítani 4,5-5mm vastagságra a talpnál, fent pedig az él 1-1,2 mm vastag legyen. A húrok helyénél az élet egy vékony kerek tűreszelővel be kell reszelni, hogy a húrok átmérőjük feléig belesüppedjenek - vigyázz ez csökkenti a húrmagasságot. A vékonyítást pici gyaluval és finom reszelővel lehet csinálni. Ha a vékonyítás is kész, akkor karcsúsítani kell a talpak fölötti keresztgerenda részt. Először a talpakat kell felülről is elvékonyítani egészen 0,3-0,5mm-re, majd a bokáknak fölfelé is hosszabbodnia kell a keresztgerenda rész boltosításával - annyira kell kivékonyítani, amilyen erős a húrozat, ha erősebb akkor olyan 7mm-re kell meghagyni, ha gyengébb, akkor 5,5-6mm-re. A középső lyukat lefelé is és oldalra is tágítani kell, hogy a két fanyak vékonyodjon, ennek érdekében a két oldalsó gallér lyukat is befelé kell faragni szép ívesen. A fanyakakat is a húrersségnek megfelelően kell vékonyítani, erősebbnél 6mm, gyengébbnél 5mm. A kunkori gallérok aljál fel kell faragni, hogy a bokák fölött lévő rés nőjön, mert különben a terhelés hatására felütközhet bokák tetején, ha ez is megvan, a gallér csúcsát el kell keskenyíteni és csőrszerűen ferdé le kell vágni, hogy kecsesen hegyesedjen. A húrláb ilyen kialakítása kellő rugózó mozgást biztosít a rezgés átadásakor, így zavarszűrő funkciót lát el, kiszűri a csörgést, csattogást, a hegyes gallér is erre hivatott, mert a fában terjedő hanghullám egy bizonyos frekvencián kimegy a gallér csúcsára, és mivel az hegyes, onnan nem tud visszaverődni, így elnyelődik. Ezzel (is) arra törekszünk, hogy a voló által keltett cikk-cakk alakú jelalakot simítsuk, ezáltal a hang kellemesebbé váljon. A húrláb kellő megfaragása, vékonyítása továbbá azt a célt is csolgálja, hogy a húrláb minél kisebb tömegű legyen.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire "hosszúra" kell hagyni, meglep. Még 2003-ban egy cremonai látogatásom során beszélgettem Stefano Coniával, ő akkor azt mondta, hogy a lelket mindig úgy méretezi, hogy nyomás nélkül olyan lazán, könnyedén behelyezhető legyen, de mindenképp stabilnak kell lennie.
Egyébként a húrlábtalp látszólag jól illeszkedik, de szerintem a látszat csal. Mivel szoktad a talpat a tetőhöz igazítani? Úgy értem, az utolsó simításokat, a lehető legpontosabb illeszkedést mivel éred el?
Akkor még hosszabb kell, annyira kell feszülni, hogy az f-lyuk felső részén a belógó kis fanyelv tapinhatóan kiemelkedjen a felületből, mikor rajta a húr akkor már visszanyomódik, de még akkor is kicsit kiáll.
Ha vastag a tető meg a hát, attól nem lesz karcos a hang, hanem vékony lesz, cincogó, mint a Szokol rádió, nem lesz hangereje, de könnyen szól, könnyű a vonóval bánni. Ilyen a túl vastag hegedű. Ha karcos, akkor olyan, mint amikor énekel az ember úgy, hogy a foga majdnem összeér, és akkor a hangnak megfelelő frekvenciával összecsörren a fog, és így zizeg. Ez van a hangszerben is: valamilyen alkatrész amjdnem összeér, ami ragasztóelválásra, vagy illeszkedési hibára utal. Vastag hangszernek is lehet ilyen. A húrlábtalp jól illeszkedik? kisebb illesztési hibák idővel al szoktak tűnni, ha nyomott felületek között van, mert összeidomul a fa felülete, ha nem tűnik el, az repedés, vagy elválás olyan helyen, ahol nincs szorítóerő, hanem valami más igénybevétel. Így látatlanba meg hallatlanba ennyit tudok mondani.
Sajnos nem a lélek volt a probléma. Habár nyilvánvalóan azzal is probléma volt, mert jobb lett a hang, de alapvetően még mindig karcos, zajos. Arra tippelek, hogy túl vastag a tető. Nagyon merevnek, keménynek tűnik és jól láthatóan vastag is. (A hangszer súlya is arra utal, hogy nem vékony darab).
Most csinálom neki az új lelket, de ezzel mindig hadilábon állok. Ha nincs nyomás a tetőn - mivel kivettem a farszeget is - akkor mindig kiesik a lélek. Túl laza, pedig hosszabbat csináltam neki.
Lehet húrláb illesztési probléma is, de a lélek illeszkedése is lehet rossz, meg lehet, hogy kigödrösödött a tető e léleknél. Ha kiveszed a farszeget, bele tudsz nézni és onnan jól látszika lélek illeszkedése felül is. Nekem abból amit így leírtál, illeszkedési problémának tűnik, esetleg még szóba jöhet valami ragasztáselválás, mondjuk gerenda. Lehet, hogy egy új lélek megoldja a problémát, nem annyira bonyi megcsinálni.Az is lehet, hogy csak simán elfordult a lélek, és akkor nem jó irányba ferdül vége. ha három éve használják a hangszert és még nem cseréltek benne lelket, akkor tuti, hogy az már nagyon érik. Új hangszernél kinyúlik a tető meg a hát, ezért egy év után mindig cserélni kell a lelket.
Van egy hegedű, amivel nem tudok mit kezdeni. Gyönyörű hangszínnel rendelkezik, félelmetesen szép a fa, de egyszerűen túl kemény, „reszelős” a hangja. Nehezíti a dolgot, hogy olyan formában kemény, amivel még nem találkoztam. Az alaphang jó, de sok a mellékzörej. Zizeg, karcos és emiatt nem mondanám, hogy minőségi hatást kelt a szólása. Elvileg - és minden bizonnyal gyakorlatilag is - játszottak már közel 3 évet rajta, gyengébb húrokat is próbáltam, de eredményt nem hozott. Ha a lelket nagyon távol helyezem a húrlábtól (5-6 mm), akkor már közelít a megfelelő hanghoz, de még az se elegendő. Szerintetek mi lehet a lehetséges oka?
Én mindig a lehető legrövidebbre kötöm, márcsak amiatt is, mert a fémhúrhoz kellenek a finomhangolók. Más húranyaggal nem kísérleteztem, amit én játszok, ahhoz nincs jobb a fémhúroknál. Mindenesetre érdekes, pl, hogy a Thomastik húrtartónál előírják a húrlábtól mért távolságot gyárilag. Én arra gyanakszok, hogy az optimális hossz inkább függ magénak a húrtartónak a hosszától és a súlyától, minél hosszabb és minél nehezebb, annál messzebbre kell tenni a húrlábtól. Finomhangolós esetben 3/4-es húrtartó. Egyszer kiptóbálom, hogy milyen az, ha nincs húrtartó, vagyis, lekötöm az összes húrt a farszeghez valamilyen erre alkalmas előkével.
Értem. Mit gondolsz a húrtartó bél hosszáról? A hegedű beállításánál szoktam vele trükközni, úgy vettem észre, hogy eléggé befolyásolható vele a hang. Viszont arra nem jöttem rá, hogy melyik hegedűhöz melyik hossz „illik”, nem volt egyértelmű az eredmény. Például legutóbb egy erős, kemény hegedű járt nálam, a súlya is jelezte (503g), hogy nem egy vékony darabról van szó. Ehhez a hegedűhöz egyértelműen a rövid kötés passzolt jobban, hosszabbra engedve rendkívül érzékeny volt a hangszer.
Az elérhetőségem az adatlapomon a bemutatkozás rovat utolsó sorában megtalálható. Ha adsz egy email-elérhetőséget, semmi akadálya, hogy elküldjem, ami érdekel.
(A könyv terjedelme mintegy 190 oldal. Lehet belőle csemegézni!) :))
A fogólap homorításának mértékéről is elfelejtettem szólni, tehát amikor nagyobb húrlábmagasság van és kevésbé merev húranyag, akkor a húr kilengése azonos hangerő esetén nagyobb, emiatt a fogólapot jobban meg kell homorítani, mint egy kemény fémhúros szerelésnél, ahol a húrlábmagasság kisebb.
Minden attól függ, mivel elégszik meg a használó. Az igaz, hogy nem az adott húr márkájára, de a húzóerejére mindenképpen lehet tervezni a hangszert, nevezetesen a tartóelemek (tető, hát, gerenda) vastagságának, erejének pontos beállításával. Emiatt már a vastagsági méretezéskor, mikor faragjuk a tetőt és a hátat, tudni kell, hogy milyen erős húrokat akarunk majd rátenni. Ezzel jó magam is szoktam számolni, pedig én nemhogy mester, de papíros szakember sem vagyok, biztos van olyan mester is, akinek "lila gőze sincs", akit én ismerek, annak van. Persze más is befolyásolja a húr tényleges nyomóerejét, nemcsak a húr erőssége, hanem a húrláb magassága is. Azoknak a húrtipusoknak, melyeknek várhatóan nagyobb a kilengése azonos hangerő esetén, magasabb húrláb kell, ami miatt ugyanolyan húrerő jobban nyomja a tetőt, mert ekkor élesebben törik meg a húr a húrlábon, és a tetőre merőleges erőkomponens nagyobb lesz. Így van az, hogy pl ha tudom, hogy fürge népizenét akarok játszani, akkor ugyanolyan hegedűre alacsonyabb húrlábat, de erősebb húrt kell tennem, hogy gyorsabb legyen lenyomni a húrokat, de vonó nyomóereje még így se nyomja rá a fogólapra a rezgő húrt. Egy olyan zeneműfajnál, ahol a hangokat definiáltabban kell megszólaltatni, és inkább a nemes hangképzés a fontos, jobb egy gyengébb húr, puhább anyaggal (nem fém) de magasabb húrlábbal. És még nem elítettem azt, hogy mik a szokásai a játékosnak, mennyire dobja rá a vonót a húrra, milyen magas húrállást szeret a keze, vannak-e technikai hibái, amit a megfelelő hangszerbeállítással palástolni kell..stb. Szóval a képlet nemhogy egyszerűbb, de bonyolultabb, mint amit ez első körben írtam: Nemcsak a húrtipus számít, hanem a hangszer ereje is, és az is ki, mit és hogyan akar rajta játszani. Sajnos ezeket egy komoly hangszernél és konkrét vevőnél mind figyelembe kell venni. Lehet ezek nélkül is élni, működhet a hangszer, de ott már a szerencse dolgozik és nem az ész.
A legtöbb hegedűkészítőnek általában lila gőzük sincs, hogy milyen húr menjen a hegedűre (még hazai igen neves mestereknek se). Készítik a hangszert egy bizonyos elv/séma alapján, aztán kipróbáltatják 3-4 féle húrral, és amelyik jó volt, azzal szerelik fel. A fa tulajdonságai (rezgőképesség) túl sokat számít.
Az, hogy ki készítette a hgedűt, nem mutatja meg, hogy milyen erős húr kell rá, maximum van a készítőnek ajánlott húrtipusa az adott hegedűhöz. Én ismerek olyan hegedűkészítőt, aki többféle húrhoz és húrerúhöz is készít hegedűket.
