Szégyellem, hogy nem december 3-án írtam ige a Nyugat-ban 1937-ben megjelent cikket;
ILLYÉS GYULA: JÓZSEF ATTILA
Nem tudok most róla irodalmi szempontból beszélni. Félórája kaptam halála hírét, rögtön azzal, hogy emlékezzem meg róla itt a Nyugat hasábjain, azonnal, mert a lapot már nyomják. Még el se hittem, egész valómmal még meg sem érthettem s máris képviselnem kellene a gyászt. Félóráig csak álltam az ablaknak dőlve, a végén vettem észre, hogy a könny végigfolyt az arcomon. Még nem a költőt sirattam, másként fogjuk azt megsiratni. A barátot? Ifjú korunkban jóbarátok voltunk, aztán eltávolodtunk egész mostanáig, mikor vidékre utazása előestéjén magához kért s déltől estig, feloldva s feledve minden ellentétet, félreértést, ismét úgy voltunk, mint hajdanában. A szenvedő embert siratom? Vagy a keserűség buggyan ki, az önvád, hogy rajta sem segíthettem, a tehetetlenség keserve, hogy most már sose segíthetek? Nem az irodalom gyászát fejezhetem ki, nem egy folyóiratét, hanem a csak enyémet. S ezt is csak úgy, hogy egy szörnyű hír hatása alatt az első pillanatban.
Kortársak, bajtársak, eszmetársak voltunk, s mégis, szinte kegyetlen szántszándékkal, mennyi kínzó ellentétet vetett közénk a sors; a legszörnyűbbet, melyről még beszélni sem tudok, ép az utolsó esztendőben. Szenvedtünk egymást miatt s mégis barátok voltunk. De mit jelentett ez, mi értelme volt ennek? Most majd teljes egészében átérezhetem, most, hogy ő már semmit sem érezhet belőle. Minden halál vád az élők ellen, akik még bírják az életet.
Ő kezdettől fogva csak lázzal bírta, a gyermek vad makacsságával, dühkitöréseivel, elragadottságával, azzal, hogy nem fogadta el, semmibe vette az életet, a saját magáét is. A költő őbenne annyira megvetette a világ ál-valóságát, hogy ez az eredendően költői szemlélet végül érzékszerveit is meghódította. Beteg volt, de én betegségét átmeneti állapotnak tartottam, olyasfélének, mint az ihletet, ezt mondtam neki utolsó találkozásunkkor is. Orvosai menthetetlennek mondták - Hölderlini sors vár rá, - gondoltam ekkor, még mindig önzően az irodalomra gondolva, arra, hogy mit adhat még az embereknek ez a rendkívüli, a fájdalom legmagasabb csúcsaira jutott lélek.
Rendkívülit adott eddig is. Mindezt a korai, ifjú halál fényében még tisztábban látjuk. Most láthatjuk majd, hogy mindig milyen meredélyen járt. Vibráló, nyugtalan műve hirtelen kerek egész lett, a halál zománca, mely szivárványló burkot von köréje, egységesnek mutatja, minden darabot a helyére tesz benne s mindent világosan kiemel. - Mennyi érték, - mondjuk majd, mikor az egészet számbavesszük, amikor majd a költőt is el tudjuk siratni.
De én hasztalan akarnám, hogy mást sirassak benne, mint az embert; ez volt a legfontosabb. Hogy eltörpül minden veszekedés, harc, ellentét, még az elv is, ami mindennek célt adott, amellett, hogy ő meghalt. Még a vitára is őt becsültem legjobban, - minek a szó már? « - Meg fogok halni», - mondta, mikor elváláskor könnyezve összeölelkeztük. «Ördögöt halsz meg», - feleltem vigaszul neki, tréfásan, de magam is könnyezve. Hozzátehetném most, hogy művei révén lelke sohasem fog meghalni. De ez sem vigasz.
Hát, ezért Micimaci amit írtál. Mégegyszer nézd át!
Dicsértem a gyerekeimet, nem sajnáltattam. (Dicsekedtem azzal, mire mentek, eltávolodva a JAG-tól.) Ellenben felhívtam a figyelmet a pedagógiai tevékenység visszásságaira (értékelési zavarok, követelményrendszer zavaraira, módszetan). A József Attila - Szent István gimnáziumban.
Angol emeltszint - középfokú nyelvvizsga; történelem emelt szint. Lett fakultációban szakma is. Matek 2-es. Minden más ötös. Sajnálhatja és ma már fújhatja is a ciszter, hogy elengedte a gyereket. Indul az egyetem...
sztem megmarad es mintha az aula melletti ablaknal meg vmi tablanak a helyet vesnek...az ablakok kulso parkanyai ha jol lattam fako-bugyisargak lesznek, a labazat koveit pedig homokfuvassal tisztitottak, igy "Ballo Janinak" mar emleke sem marad:-)
Nem gondolták az Istvánban, hogy neki megfelelő a színvonala, nem javallották neki az előrehozott angol érettségit. Most megcsinálta a szomszéd gimiben ötösre. A Szent Istvánban "lyól" átlátták, hogy milyen a tudása...
Aha, és a fizika, amiből buktatták, hogy pótvizsgázzon, ötös lett évvégén.
Ezek persze nem számítanak, ugye, minden tökéletes és egyedülállóan precíz a Szent Istvánban (volt József Attila Gimnáziumban).
Catly: írd át így bemutatkozásodban Sanyika énekét, jobban olvasható, így jobb a
s t í l u s. :)
Nézd, én gyűlölöm, ki engem sírni lát én eltemetném mélyen, amit érzek nézd, én úgy szeretnék élni, mint a fák ők úgy maradnak állva, ahogy éltek, s élnek.
Estis gyermekem, akit két egymás utáni évben szivattak történelemből zéróra, pótvizsgán is, jelentem, jó rendű érettségit produkált történelemből. S az egész érettségije jó rendű.
Jobb módszer szerint vizsgázott, vagy tanult, vagy nem tudom. Át kellene világítani az Istvános pedagógiai módszertant, hátha javulna a diákok eredményessége.
Közelebb a vetítéshez, áthárításhoz. Semmi köze a tapasztalathoz. A tapasztalat konkrét és nem sztereotíp általánosítás. Pl. szőke nő. Tapasztalat? Nem. Kivetítés, saját gyengeség fedésére.
Nem általában miért van esti, hanem nálunk miért van esti. Egyszerűen... ennek a sulinak valahogy nem való, de tényleg. Mi rettegünk az estisektől, a tanárok nem örülnek, mert be se jár a nagy többség és akkor is nehéz megtalálni a mindenkinek jó megoldásokat (vagy nem is lehet talán), meg ráadásul azért ez nem az a suli, amelyik három-négy órára kiürül. Sőt, én is nemegyszer voltam bent nyolcig, és term. nem egyedül.
Csak valami akkor is... más. (?) Ez ugye nem mismásolás és nem is valami másságolás? Mert ha az, akkor igen megharagszom.:)
És...
Esti azért van, mert igény van rá. Mert az is szeretne előbbre jutni, aki valamiért arra kényszerül, hogy munkát végezzen saját életben tartása érdekében.
Nem ilyesmire gondoltam. Csak valami akkor is... más. De azt hiszem, az csak stílusban látszik.
Az estit meg nem tudom. Pláne, hogy azt sem értem, egyáltalán minek van nálunk esti tagozat. Biztos megvan az oka, de hogy egyik félnek sem jó így, se tanárnak, se diáknak, az biztos.
