Ezt neked magadnak kell eldöntened (márhogy a trágárságot humornak tartod-e ?). Persze a football huligánok sem hiszik el soha magukról, hogy ők fotball huligánok. Meg vannak győződve róla, hogy ők szurkolók.
Verebes nem SZDSZ-es, ő csak örök ellenzéki, mint ebben a műfajban a legtöbben. Max az elvei, nézetei az SZDSZ-hez állnak a legközelebb. Nekem is, szeretem is a Kuncét, de nem szeretném mégegyszer miniszterenek (egyszer sem, de most már mindegy:)), mint ahogy az szdsz hibáit is ugyanúgy utálom mint bármelyik másik pártét. Sőt a politikusokat sem szeretm. A politikai kabarét azonban igen, és azt csak ellenzéki szemszögből lehet művelni, tessék visszaemlékezni a régi kabarékra 94-98 között.
1,Magyarország lakosságának nagyobbik fele magasról leszórja,hogy ép melyik kis büdös trónol odafenn.
2,Röhögni szabad!
3,Innen a napi politikai homokozóból tünik másnak a világ.
4,Nem tetszik a bohóc?Ez most komoly uraim?
A bohóc lett az oka a kontár munkának?
Pontoson nem tudom idézni, de számomra sok mindent elmondott V. személyiségéről
a tegnap esti 7i7-esben az egyik aranyköpése, ami valahogy így szólt:
Most a büdös szoclibek oldalán állok , négy év múlva a büdös jobbos nemzetiekén, na
ja, hiszem ebből élek...
Kedves aggályos
Nem kell félrevezetni a népet. Betlen nem rigójancsit, hanem franciakrémest zabált a tévénégyesben. De azt tálcaszámra.
Verebes is igen visszafogott volt 1994 és 1998 között. Csak semmi belpolitika, ez volt az elve. A műsor többnyire arról szólt, hogy Havas régi katonatörténeteket mesélt, Horvát kubai élményeit taglalta, Verebes nem csinált semmit, csak cigizett és biztatta többieket, mondjanak már valamit, Betlen megelégedett a zabálással.
Hali!
Azt írod, belterjes társaság a vicces fiúké. Valaki úgy tíz évvel ezelőtt (nem esküszöm rá, hogy nem átvéve egy sokkal előbb élt kollégától) azt mondta: kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van. Nos, szvsz ez érvényes mind a humoristákra, mind a topicok hozzászólóira...
Kis gazdám!
Nem-e lehet-e volna, hogy Te is ottjártál ezen a szadeszes honlapon, netán ott hagytad kéznyomodat is? Biztos, hogy szadis(ta) volt, aki pénzzabálónak hítta V.-t?
Na neee!
Nemsokára bevezeted a „Verebes-közeli” kifejezést a Fidesz (korábban SZDSZ-, MSZP) -közeli mintájára? Csak arra ügyelj, nehogy azt írd egyszer, hogy mondjuk Verebes-vélemény, Verebes-stílus stb., mert még be találnak pörölni!
Ide hallgass, Baboska!
Attól tartok, Neked tökmindegy, mit mond, mit ír, mit csinál V., olthatatlan antipátiád mián akkor is fikázod, ha kijelenti, Beany a legfrankóbb ember, mindenki más elmehet a p...
Ne csípőből, ember, agyból (ha van...)!
a tv-s négyes is jó volt(Havas, Verebes, Horvát, Betlen), 1995-ben a Betlen már sunyi módon csak a rigójancsikat ette benne, csak hogy ne kelljen horngyuláznia, a Boross idején bezzeg nagy volt a pofája
Az én olvasatomban ez a topic arról szól, hogy a Verebes talán mégse pártkatona, hanem egy saját véleményét - pártutasításoktól függetlenül - megfogalmazó független személyiség. A védelmemre nyilván nem tart igényt, de nem is ez volt előző hozzászólásom célja.
Egyébként én azóta becsülöm mióta - jó régen még a nyiregyházi stúdióból adták - asszem a Szív TV-n ment a beszélgetős műsora.
Szerintem az, hogy Verebes ezt leirta azt jelenti, hogy az SZDSZ tenyleg total padlon van. Vagy esetleg azt, hogy szivatni kell az Onody fele Uj Generacio-sokat (a humor szabadsagaert kampany az o nevukon fut), vagy esetleg mindkettot. Vagy valami mast.
Udv.
"Korábban számomra Verebes hiteltelennek tünt, azzal a kijelentésével, hogy ő a mindenkori hatalmat támadja. Vizosnt semmit nem tudtam arról, hogy az elöző kormányzat alatt betiltották a "Régi idők szicija" cimű kabaréját. Ezt annak idején szerintem agyonhallgatta a média. Ezzel epizóddal viszont eléggé más színben tűnik fel a Verebes történet."
Nahát milyen érdekes, Verebes is agyonhallgatta. Írtam oda, tehát tudom, hogy 3 évvel ezelőtt is volt SZDSZ honlap, benne fórum. Sőt, éppen a szólásszabadságról voltak nagy viták. Ha akkor olvasom ezt Verebestől, ma esetleg ő a kedvenc humoristám. Döglött oroszlánba azért
már nem olyan nagy kunszt belerugni. (Különben álnéven is megírhatta volna) Különben ott most éppen az SZDSZ-esek fikázzák. (Pénzt reggelizik és ebédel, stb). A fiúknak ez mindig is
ment (Verebest is beleértve).
Ez a topic biztosan nem erről szól. Megengedem, hogy a többi topicban tényleg szívatták Verebest, de itt nem. Inkább némi meglepetés érezhető.
Korábban számomra Verebes hiteltelennek tünt, azzal a kijelentésével, hogy ő a mindenkori hatalmat támadja. Vizosnt semmit nem tudtam arról, hogy az elöző kormányzat alatt betiltották a "Régi idők szicija" cimű kabaréját. Ezt annak idején szerintem agyonhallgatta a média. Ezzel epizóddal viszont eléggé más színben tűnik fel a Verebes történet.
Kedves szimpatizans!
Elfogadom, de a topiknyitás felvezetésében ez nem egyértelmü. Ha a copy elé kifejtetted volna szándékodat, könnyebben megértettem volna indítékodat.Ha a többi hozzászólást nézed, azok sem mind értették.
Az szdsz keménynek indult. 89-ben tulzottan radikális irányzatot mutatott, és ezért a mérsékeltebbnek tűnő mdf lett a befutó. 94-ben már átértékelődtek, kissé nagyobb hangsulyt fektettek a humánumra. Felismerték, ha nem szövetkeznek az mszp-vel és nem kerülnek be a hatalomba, akkor a következő választáson elvesznek. szocik kicsit kemény diónak mutakoztak és ezért vesztettek imázsukból. Most a tisztesség, a becsületesség, a megbizhatóság lehetne a jelszavuk, mert valóban nem lehet annyi botrányhöst találni köztük mint a többi pártban, de most meg a HIT tette be a lábát. Vidéken egyáltalán nincs bázisuk. Azt hitték először, hogy az értelmiség pártja lehetnek, de ezt már eljátszották. Sok értékes ember van (volt) közöttük akik személy szerint becsülendők, sőt felnézek rájuk, de mint pártnak nincs arculatuk.
Ez a párt középszerüségre van itélve tele intellektusokkal. Kár értük. Soha nem lesz döntő szerepük a magyar politikában.
A topic arról szól, hogy ha valaki, ebben az esetben Verebes, liberális gondolkodásmódjával kivívja egyesek haragját az akkor is "tuti" pártkatona, meg bérenc, meg holdudvar, meg más ilyen marhaságok, ha valójában nem az. Csak éppen az a véleménye a világban folyó dolgokról, ami, ezt nyilvánosan felválallja és el is mondja (erről szól a demolrácia, "mint olyan") ez pedig sokaknak nem tetszik.
Ez a topic nem Verebesrol kivant szolni, hanem az SZDSZrol. Arrol, amit Verebes igy fogalmaz meg: "az szdsz aztán később sem győzőtt meg arról, hogy olyankor is szabadelvű és nagyvonalú volna, amikor vezetőinek bőrére megy a játék" illetve, hogy "mindenesetre több elégedettséggel töltött volna el, ha a mai felhívásuk kicsivel előbb, mondjuk 1996-ban lát napvilágot, amikor is az akkor már mszp-befolyás alatt álló komédium vezetősége kilenc előaadás után levette műsorokról RÉGI IDŐK SZOCIJA című kabarémat". Verebes csak annyiban erdekes, hogy szokatlan ma Magyarorszagon az ilyen jellegu nyilatkozat mint ez amit o irt, illetve annyiban, hogy csak izgalmasabb ha o mondja, mintha mondjuk en mondanam.
Nem értelek rokakutya. A többi topikhoz képest még ez a legkorrektebb. Talán az indítását nem értem egyedül. Igaz, ha valaki felteszi a véleményét a netre, az nyilvánosságra szánja és akár vitába is lehet szállni vele az ilyen forumokon. Amit nem értek az az, miért kell ezért új topikot nyitni. Kedvelem Verebest és azt több helyen is kifejtettem, de ugy gondolom, hogy egy forumon belül nem kellene ennyi helyen és ennyi féle képpen foglakozni vele. Az köztudott volt, hogy igazából megcsömörlött minden párttól, és minden hatalmi harctól és nem kívánja tolni senki szekerét sem. Azt is elmondta már egypárszor, hogy vannak barátai akik valamilyen formában kötödnek különböző pártokhoz, de nem azért a barátai. Azért mert a politikailag esetleg elkötelezettek valamelyik párttal és más a véleményük, azért még lehetnek "rendes" emberek.
Én tisztességesnek tartom ezt a hozzáállását. Ha emlékeztek a Szörényi - Bródi haragszom rádra az Antall kormány alatt, akkor megértitek mire gondoltam.