Az Európa kiadó posztert nem láttam, de a szerelőműhelyben volt egy gumiabroncs plakát, ami szerintem 20 évvel később születhetett. És igen, azok a kodák, Ladák, Daciák picit lehettek volna piszkosabbak. Bár a korabeli Csöpi filmekben is minden kocsi makulátlan tiszta volt.
A karaktert hozta, de ez nem volt nagy szám egy habkönnyű filmben. Az saját szubjhektív mércém szerint a 3 nagy (Katona, Radnóti, Örkény) és egy kicsi (Studio K) játszanak a jók. A vidéket nem tudom.
A tavalyi Cannes-i fesztivál zsűri fődíját elnyerő film. Nem mondanám, hogy valamiféle hipnotikus alkotás, de tényleg olyan mintha nem is filmben lenne az ember, hanem fenn a hegyekben a két főszepelővel. A film elvitathatlan erénye, hogy mellőz minden stresszes drámát, szájbarágó magyarázatot. Lehengerlően erős olasz művészfilm*. A két barát története (véééhhéégre!!) egy pillantra sem megy át gay-vonulatba, ennek a lehetősége sem merül fel. OLyan életszerű beszélgetések vannak benne,olyan ábrázolások..kiváló. Pl. ahogy 20 év mulva visszamegy a régi hegyi házukba a főszereplő, tök kicsinek tűnik a ház, ami gyerekkorban nagy volt, úgy csinálták meg a kamerával....vagy a reggelinél ahogy a beszélget Brunoval a vendéglátó anyuka
- Kivel laksz itt? - Nagynénémmel és a férjével....
- Apáddal mi van? - Ő külföldön kőműves, Németország, Ausztria... - Na és anyukád? - (csend)kérhetek még kekszet?
A film hátránya, hogy indokolatlanul hosszú. Nem a sok elmerengő kép miatt...egyszerűen olyan sok minden történik benne, hogy mondjuk 100 perc bőven elég lett volna a 140 helyett... (A 4:3-as képerányt viszonteleinte nem értettem, de aztán persze világossá válik, hogy nem a tájkép ábrázolás a lényeg) Valahogy így kell igazi filmet csinálni, de inkább nyáron érdemes nézni, mert most a minusz 10-ben a hideg téli tájat nézni nem volt olyan jó:-) Mindenkinek ajánlom aki vevő egy sallangmentes őszinte alkotásra, utána egész sokat lehet róla beszélni. 10/8
A VAN....-ban nagyon megkedveltem Mészáros Mátét, mint Amigo Dávid-ot, a kiégett földrajztanárt arra az 5 percre még szerepelt. EZ a Hurrá nyaralunk- film viszont csak és kizárólag a nosztalgiafaktor miatt nézhető. Amikor nézik a Zenebutikot, komolyan azt éreztem egy pillanatra hogy a 80-as években vagyok....furcsa volt--> minden elismerés a berendező, kellékesnek...bár azért akinek 84 (83?)ben ilyen színes tv-hez ilyen béna ülőgarnitúra dukált, neeeem, az nem így volt (+ az Európa Kiadó poszter kicsit meredek volt, lefogadom, hogy olyan nem is volt, hiszen mindent kézzel rajzolgattak akkoriban ezek az alter bandák) a seftelgetés, vagy a sörök,zenék, okés....bár az bajom ezzel is, hogy olyan....túl újszerű állapotúan régi. Sehol egy piszkos autó, vagy ilyesmi.
A 80-as évek hangulata miatt kezdtem bele, de szerintem még fél óra sem telt el (amikor elrabolták őket) és föladtam, nagyon nyögvenyelős, vontatott volt akkortájt. Mondjuk én a francia vígjátékokat (ahol realitás, logika nyomokban sem jellemző) sem bírom, és ez nagyon azokra hajazott.
Tetszett, minden hibájával együtt nagyon jól szórakoztam a film alatt. Van valami kedves, valami derű a 80-as évekből, ami mára talán eltűnőben van. Többször megnevettetett a film, amiért hálás vagyok. Gyurit és Krisztát (Mészáros Máté és Pokorny Lia) a szívembe zártam a gyerekekkel együtt, jöhet a folytatás!
Az elején gyanús volt, hogyan lehetne ennyire elszámolva a napok száma (hiszen az 35-40 évet jelentene, a lány pedig csak tizenéves), de végül helyrekerült
Spolier:
a látogató nő volt az első kísérleti embrió, a második a megsemmisített, a lány a harmadik. Mondjuk így viszont az nem világos, hogyan vesztette el az első az emlékezetét a bunkerben nevelkedésről, de nyilván megzakkant kissé az egyedüllétben. A végén így a teszteken átment lány veszi át a robotanya szerepét, más jelentést kap tehát az "I am mother"
Ezt is a fiam kérte, hát őrület, milyen jó ötletei vannak! :D A megjelenésekor kétszer is gyorsan megnéztem, azóta viszont egyszer sem és hát végülis örültem, hogy akkor most újra lehet. Egyébként ez például megint egy olyan film, ami nagy vásznon az igazán menő. Írtunk róla sokat akkor, nincsenek nagy megfejtések, a fakó, szótlan vadnyugati lovas története modern köntösben. A képi világ és a zene, Skorpió coolsága, szóval a hangulat még mindig páratlan. Gosling és Mulligan viszont tökéletes párt alkotnak. A synth-wave is azóta lett újra menő, lásd például Stranger Things. Mintha egy klasszikust néztem volna, annál is inkább, mert én a Drive hatására göngyölítettem fel a teljes Refn filmográfiát és hát a bűn-filmjei mind nagyszerűek. Mood film, nekem érdemes néha újra belekerülni a jelek szerint 8 / 10
Alapvetően szeretem a zenészekről szóló, vagy zenealkotással kapcsolatos filmeket. Mondjuk azért itt vakargattam a fejemet, hogy most egy karmestereset is biztos meg kell-e nézni... Nem is volt könnyű mindig követni, nézőpróbáló eligazodni ebben az elit-filharmonikus világban, zsargonban, szabályok és a fel-felemlegetett művészettörténeti-filozófiai aspektusok között. No, de szerencsére nem csak erről van ám szó! Van itt kis thriller, manipuláció, hatalmi játszmák, karakterdráma és művészportré. Nehéz film, több gyomros is van benne, sokáig velem fog maradni, sokat lehet majd róla beszélgetni. Miközben a legjobb motívumáról (cancel culture) úgyamúgy már nemigen szoktunk tudni. Nehezen indultam vele, de olyan mesterien adagolódnak az infók, öltenek testet a karakterek, hogy a végére eléggé behúzott. A (magas) művészet ára, hatalommal visszaélés, napjaink közbeszéde, filharmonikus kulissza és Cate Blanchett (ő amúgy BLANS vagy BLANSET? Sosem tudom...). Innentől nem lehet kérdés, hogy kit is illet az idei Oscar. Ha csak el nem kenszelezik tőle valahogy, mindjárt csekkolom is, hogy van-e nem fehér bőrű jelölt vagy valami :D 8 / 10
Hű, ez nagyon jó volt. Katia és Maurice Krafft, az ismert vulkanológus házaspár (minden van már!) munkásságát és kapcsolatuk meghittségét ábrázoló doksi. Már az első másodpercben jön az a jó kis DELTA-főcím hangulat, a házaspár archív felvételein keresztül mesélik el a történetüket. Nem lehet nem nézni, lenyűgöző képek, ahogy ilyen béna Pirx-es űrruhákban, a világ minden táján sétálgatnak pár méterre a tomboló, 1200 fokos lávafolyamok mellett. Zene: Nicolas Godin (gyengébbek kedvéért: az AIR zenekar <3 egyik fele), nagyon vastagon odatéve. Nyilván a 60-as, 70-es években mindent amatőr módon, kézi kamerákkal rögzítettek, de valamit biztos csináltak vele azóta, mert penge élesek a képek és nagyon-nagyon jó ezeket nézni! Ma már biztos drónnal csinálnak jobbakat, de mondom, ezek ott haláltáncoltak ketten a kráterek mellett, őrület. Érdekes, hogy tavaly ezen kívül még egy ugyanilyan archívos film készült róluk (The Fire Within: A Requiem for Katia and Maurice Krafft), amit ráadásul Werner Herzog (!) rendezett, ezek nem egyeztettek?!?! Most nézhetem meg azt is! :D Nem nagy spoiler: ahogy éltek, úgy is haltak. Van valami nagyon szépséges és felemelő abban, hogy a közös szerelmük, a föld egyik halálos szívdobbanása kötötte össze az életüket örökre. Gyerekkoromban állandóan néztem az ilyen doksikat és azok is pontosan így néztek ki, hegymászós, tengermélyi, barlangászós stb... Na pontosan ide, az öreg tévénk elé repített vissza ez a másfél óra, imádtam!
Kissé ambivalens érzéseim voltak ezen monstre hosszú reveláció után. Egyfelől igazán szuggesztív, kifejezetten filmbuziknak való remek belső hangulatokat, jelenetek kaptunk a filmkészítés folyamatáról, melyhez hasonló utoljára a szintén nívós Irma Vep sorozatban volt tetten érhető. Adja magát a korrajzi és tematikai hasonlóságok miatt összevetése Baz Luhrmann The Great Gatsby-jével, Tobey Maguire szereplése is egy érdekes összekötő kapocs. Vélhetőleg szeretheti a 20-as évek dekadens közegében játszodó filmeket.:) Mondjuk Luhrmann egy kerekebb, kompaktabb love storyt rendezett, elsőosztályúan. Itt viszont Shazelle rendesen szétaprózta magát a különféle történetszálak kibontásában. Rengeteget akart markolni, melyből pl a fekete trombitás szála vagy simán el is hagyható lett volna, sok egyéb más mozzanattal együtt vagy az egész filmet felére, de minimum kétőrásra össze lehetett volna vágni a legerősebb jelenetekből és akkor egy igazán, remek talán már zseniális film is kikerekedhetett volna belőle. Így is ütnek persze az erős részek rendesen, de a túl bő lére eresztett körítés sajnos sokat levon az összképből. Pitt és Robbie viszont élményszámba menően játszik.
Fentről lefelé lejtő színvonal jellemzi ezt a filmet. Amilyen szuperül kezdődik, annyira kínos már a vége.
Mindenesetre a korhű berendezési tárgyak, zenék, tévéadások, Skála póló, Kinyerma, "eskáhá", ezek nagyon bejöttek.
Veszprém és Füred a helyszín, az életem jó nagy szakaszát ezeken a helyeken töltöttem, az Annabéla Hotelben dolgoztam is (az éjszakai bár pedig szerintem a Marina lehetett, ott is dolgoztam). Szóval már csak emiatt is szívmelengető volt ez a film nekem.
Legnagyobb meglepetésemre a recepciós csajt egy volt munkatársam játszotta. Csodálkoztam, hiszen ő nem színész, de mégsem csak háttérbeli statiszta szerepet kapott, hanem szöveges karaktert. (A stáblistán elírták a nevét.)
A régi videofelvételekbe belemontírozott főszereplő itt-ott nem sikerült jól.
Az a BMW nyálcsorgatóan gyönyörű, de 84-ben nem voltak még nagylámpás E30-asok.
A férfiakat pompásan el-nyolcvanasévekbeliesítették, de a nőket nem. Némelyiknek kimondottan modern frizurája volt.
Na mindegy, bár a film a vége felé eresztett a nívóból, azért megnéznék egy folytatást, ahogy ez a család Zalakarosra megy a kilencvenes években.
"Hogyan dolgozza fel egy 13 éves fiú, ha a legjobb barátja öngyilkos lesz? Léo és Rémi a legjobb barátok, akik sülve-főve együtt vannak. A kapcsolatuk közeli, sőt, egyesek szerint már-már túl közeli. Bár még csak tizenhárom évesek, az iskolában azzal kezdik el csúfolni őket, hogy ők valójában szerelmesek egymásba. A Close (Közel) című film érzékeny és fájdalmas alkotás a kiskamaszok törékeny lelkivilágáról."
Hát én nem tudom, most biztos én leszek az érzéketlen bunkó, de senkinek sem tudom jó szívvel ajánlani ezt a filmet. Mégis, ki akarná nézni azt, ahogyan egy kisfiú egy bő órán keresztül gyászol és belülről felemészti a bűntudat? Mert ez a film roppant érzékletesen, de bizony ezt mutatja be. Lehet azt mondani persze, hogy a rendező és színészek mennyire egymásra találtak most és a kissrác tényleg óriásit alakít (respect), mert valóban nagyon hitelesen és szűkszavúan szomorkodik. Az utolsó 20 percben már nagyon szenvedtem, addigra már az összes kört megfutotta a film kétszer és bárhol abba lehetett volna hagyni és erőszakosnak éreztem az arra való törekvést, hogy a néző a következő csomag papírzsepijét is telezokogja. A film első fele valahogy ígéretesebb, meg ismét mondom, a kissrác alakítása mellet nehéz szó nélkül elmenni, de elnézést kérek, hitelesség ide vagy oda, de nem olyan nagyon érdekes téma ám ez összességében. Legalábbis engem ez most nagyon nem csapott meg. 6 / 10
teljesen rosszul megírt film, de mégis működik. a "vadon túlélés" teljesen rosszul van ábrázolva, ennek ellenére mégis érdekes valahogy... szép tájak, és az akciójelenetek - amik általában baromságok - is érdekesek és látványosak. azt nem értem hogy antony hopkins hogy vállalhatott el egy ilyen rosszul megírt filmet :)
én jellemzően inkább rendezőket szeretek "lekövetni", ritka, hogy egy színész diszkográfiáján megyek végig, szóval nemigen van ilyenem, de mondjuk a PIG-et azért szeretném megnézni
a régiek közül pedig ezekről vannak jobb/jó emlékeim
60 seconds
las vegas
national treasure
ál/arc
wild at heart
con air
birdy
city of angels
8mm
uhhh... milyen sok filmje van!!! szóval ezek nem voltak rosszak, de ezeket sem kifejezetten miatta néztem, hanem ő csak úgy benne volt :D
de hogy értelmeset is mondja, a leaving las vegas alakítása a leginkább emlékezetes számomra, asszem
