Ez az idei tavasz nagyon brutál. Nem hittem volna, hogy megesik, de megesett. Szerelmes lettem egy lányba, aki még csak véletlenül sem a barátnőm...
A lány meg véletlenül sem adja jelét a legkisebb vonzalomnak... pfff, akár csak érdeklődésnek. Nem rutinból csinálja, túl fiatal hozzá.
Meg vagyok zavarodva, a munkámra sem tudok koncentrálni. Igyekszem nem kerülni a közelébe, de hetente 2-3-szor rajtam kívül álló okokból muszáj.....
Olyan mint a filmekben, ha ott van csak őt látom...mintha csak neki lenne kontúrja, a többi összemosódik.... Pedig nem vagyok tini és kissé szkeptikusan is állok ehhez hozzá (..mindenki más esetében persze :)
Igazából úgy rossz, hogy jó. Szóval most nem tudom, hogy dicsexem vagy panaszkodom...
Amúgy nagy beszélgetéseink vannak:
- Hát szia.
- Hát szia.
- Jól vagy?
- Aha és te?
- Én is.
- Akkor jó.
- Igen.
- Hát szia.
- Hát szia.
Érzitek ti is, hogy szikráznak az érzelmek? :))))
Ahogy Johnny Bravo mondaná: "She wants me" :)
Kénytelen vagyok humorral felfogni, különben sírnék...
Tegnap láttam egy jó filmet a tévében. Angelina Jolie azt fejtegeti benne, hogy a szerelemről beszélni olyan, mintha az építészetre táncolnál. Lehetetlen megfogalmazni. Azt hiszem igaza van.
a SZERETET szerintem három dologra épül: adni, adni, adni -- amit egy
dolg tart össze: az önzetlenség. azaz ez egy hatalmas pozitív előjelű
érzés, a szív és az agy állapota, a legértékesebb. hosszú távon
építkezni csak erre lehet.
a SZERELEM ezzel szemben egy zsigeri, öszötönös, állati felinduláson
alapszik, ami a vágy. szexuális vágy, birtoklási vágy, kisajátítás,
megszerzés, elefántcsonttoronybazárás... azaz negatív töltetű, önző
érzés szerintem... ami futóhomok csak, jön és megy (mint a villamos --
szokták volt mondani) azaz párkapcsolatok épületeinek alapjaként éppen
ennyire nem is szolgálhat...
Nem tudom értelmezni a szerelmet olyan jelzőkkel, mint a nagy vagy kicsi:) Vagy szerelmes vagyok, vagy nem. Egy kicsit szerelmes nem szoktam lenni:) Na és milyen a szerelem? Biztosan mindenki másképpen éli meg. Eddig még nem gondolkoztam el rajta, most megteszem (játék a szavakkal:)...
Tehát: van valaki, akinek már a gondolatától repdes a szived (képzavar:), és az intenzitása ennek az érzésnek nem múlik. Ha megölel olyan, mint az áramütés, és azt kívánod, az ölelésnek sose legyen vége...Lehetséges, hogy idővel annyira természetes és mindennapos lesz a jelenléte, hogy nem akad el a lélegzeted minden alkalommal, amikor rápillantasz, de amikor üldögéltek esténként a kanapén egymásra dőlve, úgy érzed, nem létezik olyan hely a világon, ahol szívesebben lennél, nem létezik senki, akivel szívesebben beszélgetnél...Nem jó az álmod, ha nem egymásba gabalyodva alszotok el (na igen, függőség!:)...Amikor beszélsz, MI-t mondasz ÉN helyett...Amikor beteg, egész éjjel ébren maradsz, hogy teát készíts neki, mérjed a lázát és vigyázzad az álmát...Amikor szomorú, te is szomorú vagy, ha vidám, te is az vagy...Elfogadod a hibáit és képes vagy együtt élni velük.
Amikor szerelmes vagyok, a szerelmem képes mindenféle érzelmi viharokat kiváltani belőlem, a vágytól, hogy minden és mindenki elől megvédjem a vágyig, hogy ellenkezzek vele minden erőmmel- olykor a legnagyobb dühöt is képes kiváltani belőlem; megnyugtat, a biztonság érzetét adja, a "helyemen" tart, maga mellé köt valamilyen nem tolakodó képességével a "manipulációra"; minden tekintetével, szavával, tettével az egyre nagyobb kötöttség és hozzátartozás érzését kelti bennem úgy, hogy közben nem érzem magam kiszolgáltatottnak vagy rabul ejtettnek...; tökéletesen tudja hogyan kapjon meg mindent tőlem és belőlem, képes arra, hogy állandóan magáénak tudhassa a figyelmemet. A szerelem számomra arról is szól,hogy érzem a szerelmem erejét és a határozottságot, amelyet sugároz amikor a problémáim kerülnek szóba- már a hozzáállásával és a figyelmével is bátorít; arról is szól,hogy akit szeretek, teljes bizalommal van irántam, legyen szó a gondjairól, az életéről, mindarról, amit megoszthat velem és átadhat nekem; de arról is, hogy mindenkinek lehetnek titkai és "kimondhatatlan dolgai"; arról is, hogy tudjunk bocsánatot kérni és megbocsátani.
Amikor szerelmes vagyok és ez kölcsönös, szeretem a másikban azt, hogy van türelme igazán megismerni engem, hogy soha nem próbálja kihasználni a gyengeségeimet, hogy nem akar megváltoztatni, hanem elfogad éppen olyannak, amilyen vagyok, hogy nem korlátoz semmiben, hogy határtalan a megértése irántam, hogy teljesnek érzem magam és az életemet mellette. Apró dolgokért szeretem: a virágokért, amiket kapok, mert nevet, ha hülyeségeket beszélek, mert kávét hoz, ha bepánikolok, mert imádja az almás sütimet, mert nagyon gyakran megkíván és szeretkezni akar velem, mert szombaton felkel 6-kor, hogy elkísérjen futni, mert sokat nevetünk, játszunk és bohóckodunk, mert nem "görcsöl" és nem féltékenykedik...És mert a legjobbat adta az életemben, mert osztozik a boldogságomban, mert a kudarcaimban mellettem áll, a sikereimet velem ünnepeli, mert letörli a könnyeimet, ha sírok...
Na és a szerelem mindig akkor jött el, amikor a legkevésbé reméltem (sőt:akartam); való igaz, nem válogatja a helyet, időt és a körülményeket - csak jön, és "megéget":)
Az is vajon nagy szerelem részemről, ha néha azt érzem a nagyvilág elcsábítja, a nagyvilág néha többet jelent számára, mint én és a közös dolgaink?
Olyan furcsa, néhány hónapja még tervezgettünk, közösen akartunk lenni, most meg úgy érzem, ott kint külföldön a nagyvilági pörgés magával ragadta, még hazajönni is alig akar, nemhogy velem lenni....
Olyan szomorú vagyok néha, igazából olyan, mintha nem engem, hanem mást választott volna, de nincs ott senki, akire haragudhatnék ezért...
Mindemellett meg csak azt mondja, mennyire szeret engem és nem tudna elfelejteni, csak most hihetetlenül élvezi azt a kinti életet és azt itthon nem tudná elképzelni...
Ki érti ezt? Mi a megoldás? Én annyira szeretem őt, és nem tudok mit kezdeni már ezzel a helyzettel...
Megintcsak nem definíció, de valami olyasmi lehet, hogy a nap minden percében Rá gondolsz, mindenkiről, akire nézel Ő jut eszedbe, Bármit csinálsz, Ő van a szemed előtt, de ez idáig még csak plátói, az igazi az, ha tudod, hogy Ő is így érez. Biztonságot ad, mérsékletet, ugyanakkor önbizalommal tölt el, és erővel, képes lennél olyan dolgokat csinálni, amiket soha egyébként. És ha nincs veled Ő, akkor borzasztóan hiányzik, fájó űr tátong, kínoz a hiány, boldogtalanná tesz, de tudod, hogy hamarosan ott lesz melletted, és lám, nem is vagy szomorú, boldog vagy, ha hiánya gyötör, akkor is. Legalábbis nálam valami ilyesmi érzés fiziológiailag...
Nem enged a rendszer új topoc-ot nyitni ugyhogy ide bumat-bánatomat:
A dolog lassan már három hete kezdődött. Egy átlagos hétfő reggel a munkahelyen, kapkodás, senki nem tudja mit is kéne tenni, rohangálás, kapkodás... Stb...
Megpillantok egy eddig számomra ismeretlen arcot az egyik asztalnál és rögtön megfogalmazódik bennem egy kérdés: Ki ez a lány? (Nevezzük Krisztinek)
Sietve megyek oda az egyik kolléganömhöz, akivel viszonylag jóban vagyok ,és akivel sokat szoktam beszélgetni. Neki is felteszem az előbb említett kérdést, de Ö sem tud válaszolni.
Az adott hölggyel az első szemkontaktus után kiderült mindkettőnk számára, hogy nem is kis szimpátia, talán vonzalom van közöttünk. (Nem szerelem első látásra, de majdnem). Egész nap
csak azzal voltunk elfoglalva mind a ketten, hogy egymás tekintetét keressük, lopjunk egy kis időt, amíg csak egymást nézhetjük...
Később úgy hozta a sors, hogy beszélnem kellett vele munka ügyben. Mind a ketten zavartan bemutatkoztunk és éreztük mind a ketten azt a vibrálást, ami kettőnk között volt és Én még ilyen intenzív érzéssel nem találkoztam. Úgy éreztem, hogy olyas valamire találtam ami kiegészítheti eddigi hiányos oldalamat, mint az a bizonyos folt a zsákot. hasonló, varázsban telt el a hétfő és a keddi nap is kellemes vibrálásban telt. Szerdán már alig vártam hogy láthassam, szemeibe nézhessek, eddig nem ismert hiányt kielégíthessem a lényével, vártam hogy érezhessem illatát, hallhassam szavait. Tökéletesnek mondható volt a szerdai nap is! munka után felajánlottam, neki, hogy hazaviszem kocsival, és nem kell buszoznia.
Örömmel igent mondott. Hogy hogynem, nem haza vittem, hanem megkértem, hogy kísérjen el vásárolni, erre is boldogan igent mondott.
Olyan közel kerültünk ezen a délután egymáshoz, amit nem is mertem remélni. Sokat, beszélgettünk, apró érintések mind a két részről... Szinte, minden megvolt az első csókon kívül. Késő este végre hazavittem...
Alig vártam a másnap reggelt! De meglepődtem a hideg fogadtatáson: Csak egy odalökött, szia és semmi más, semmi varázs, rideg mosoly nélküli tekintet...
Azóta sokat beszélgettünk és olvadni látszott a jégpáncél, de nem nagyon enged közel magához. Azaz enged, de mindig el is lök! Eközben játszik ez egyik kollegámmal, bolondítja, szivatgatja. A srác már nagyon szerelmes...Szegény! Látom, hogy mi lesz belölle...
Az is kiderült hogy mi is volt az a hirtelen Párfordulás: Felhívta az exbarátja és ismét elcsavarta a fejét egy sexkaland erejéig... Valószínűleg ez váltotta ki belölle azt a kijelentést és érzést, amivel nem csak az Én ellenszenvemet, hanem az összes férfi kollégámét is kiváltotta: "Minden férfi mocskos g.ci állat!"
Kérdeztem, hogy rólam is ez a véleménye?
Meglepett a válasz, ami egy kérdés volt: "Ha férfinek érzed magad?!"
Nem értem a dolgot, mi baja lehet velem? Pedig tudja nagyon jól, hogy Ö lehettet, volna nekem a minden és mindenek előtt az első! Nem adtam okot arra, hogy így vélekedjen rólam is. Iszonyatos nagy szeretetigénye van Én, pedig nagyon tudtam volna szeretni...
Nem értem! Én rontottam el valamit?
Vagy a korának tudható be a dolog? Ugyani a hölgy 20 éves, de nem a mai ilyen korú lányok többségéhez hasonlóan gondolkozik dolgokról!
Én már döntöttem, hogy ennyi volt a Krisztivel a közös dolgunk, Én felkínáltam neki egy olyan dolgot, amit tudom (nagyképűség nélkül), hogy soha senki nem fog neki megadni!
Amikor azt érzem, szabadságot tudhat mellettem minden téren. Amikor azt érzem, akárhová is megy, tudja ki vagyok neki és tudja, hogy mindig minden helyzetben számíthat rám! És tudja milyen sokat jelent nekem az, hogy Ő boldog legyen!
A szerelem szabadságról kell, hogy szóljon, enélkül rabság lesz! Bizalom kell és semmi más!
"...a másik amikor meg se tudsz szólalni ha meg látod, vagy ha jön hang is ki a torkod irányából biztosan éktelen nagy hülyeséget fogsz produkálni, + ha rágondolsz hányingered van összeszorul a gyomrod, émelyeg a fejed és nem tudsz magaddal mit kezdeni..."
Minden egyes nap ezt érzem a főnökasszonyom iránt...magam nem kifejezetten a "szerelemmel" azonosítom az általa rám gyakorolt hatást....
Kedves Pici!
(Bocs, nem tudtam kihagyni...utálatos élcelődésemet tudd be annak, hogy tényleg azonnal a főnökbanya "ugrott be", valamint annak, hogy lassan 42 évesen én már biztos nem emlékszem arra, milyen is volt a szerelem.....azért nyomokban emlékszem, ha lemegyek alfába....tényleg valami olyasmi, mint amit Te írtál! Mégeccer bocs!)
szerintem kétféle vagy több???? szerelem létezik, előszöris van olyan amikor rószaszínben látod a világot természetesen mindig vele akarsz lenni és ha egy percre elmegy vahova a másik már hiányzik stb... és minden jó amit csak el lehet mondani.
a másik amikor meg se tudsz szólalni ha meg látod, vagy ha jön hang is ki a torkod irányából biztosan égtelen nagy hülyeséget fogsz produkálni, + ha rágondolsz hányingered van összeszorul a nyomrod, émelyeg a fejed és nem tudsz magaddal mit kezdeni, de amint azt mondaná jössz egy randira? bepánikolsz nemet mondasz és már nem is kell!! vagy talán még is!
Én most éppen dilemmázom!
elolvastam az elöttem szólókból néhényat és rájöttem a szerelem vak vezet világtalant szindróma
Sziasztok
Az előttem szólókra reagálva:hogy mi a szerelem,azt megfogalmazni én sem tudom-szerintem senki se tudja.Hiszen a szerelem egy olyan komplex "érzelem csomag"-hű de csúnyán hangzik-ami egyrészt személyenként más,és azonbelül is függhet életkortól,partnertől stb. ahogy mondtátok.
Egyszer egy általam nagyon tisztelt ember azt mondta,a szerelemben végülis önmagunkat szeretjük. Pontosabban azt a képet amit a szerelmesünk rólunk tükröz.Ha ez a tükör nagyon torz képet mutat,valószinüleg nem lesz hosszú a kapcsolat.Igazán tiszta képet pedig csak nagyon kevés ember tükröz felénk.
Na hát lehet hogy nem adtam vissza elég jól "mesterem" szavait,lényeg hogy mindenki önmagát keresi.
üdv
jedi1
Na igen, ebben sok igazság van.
Azon tűnödöm, vajon nem jobb-e, ha (á lá szemnek) kihagyjuk a katalizátorlépcsőt. Ha a kapcsolatokat hosszútávon nem a szerelem tartja össze, hanem ennél "gyengébb" érzelmek, akkor csak arra jó, hogy elvakítsa az embert. A szerelem függönyén át nem fogom meglátni, illetve nem akarom észrevenni, hogy a másik nem passzol. Kiábrándultság, csalódás, megcsalás, legyintés.
Aztán az ember azon kapja magát, hogy igényesedik. Válogatós lesz. Már se igénye, se ideje a "szerelemre", rájön, hogy könnyebb és egyszerűbb eligazodni, ha "csak" a szeretet, érdeklődő vonzalom után megy, nem pedig a szerelem után.
Elhiszem, hogy szerelem nélkül (de szeretettel) lehet egy kapcsolatot vinni, sőt. És elhiszem, hogy valakinek nincs rá szüksége (főleg ha nem élte át a szép oldalait), és hagyja a francba. Mi több elkerüli. Látható, hogy több ilyen ember is van, nem kell messziremenni se.
Az alábbiakat a HUSZ-naplóba írtam, de most veszem csak észre, hogy ide jobban passzol.
ny
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Megpróbálom.
Nehéz téma ez a szerelem téma. Azzal kezdem, hogy fogalmam sincs, mi az. Ezt úgy értem, hogy persze, voltam már szerelmes, de nem tudnám semmilyen szavakkal körülírni, milyen érzés a szerelem. Abból fogok kiindulni, hogy a többség szintén volt már szerelmes, és hogy ezért hallgatlagos megegyezéssel ugyanarról beszélünk (nagyjából).
Kezdhetném valamiféle biokémiai tudományos fejtegetéssel a hormonokról, a receptorérzékenységről és annak ligandtelítettségéről, de ezt a lépcsőt kihagyom. A lényeg valami olyasmi, hogy akármi okozza is a szerelmet, a szerelem elmúlik. Változó, hogy mennyi idő után. Hirtelen fellángolásnál akár 1 nap alatt is elmúlhat, jó kapcsolat esetén évekig kitarthat (bár az első 3 hónap után intenzitása mindenképpen csökken).
Mindazok, akik szeretnének hosszútávú kapcsolatban élni, számot kell vetniük vele, hogy nem a szerelem lesz az, ami összetartja majd a kapcsolatot. A szerelem fontos a kialakulásában és elmélyülésében, de tartós boldogságot okozni képtelen. Az érzések és gondolatok (bocs) melyek együttarthatnak embereket máshol gyökereznek. Néhány fontos dolog: szeretet, megbecsülés, őszinteség, bizalom, érdekesség.
A szerelmet nem tudom nagyra becsülni. Isteni érzés, de nem irányítható, szinte mindentől független "ostobaság". Szükséges jó és szükséges rossz.
Sok ember van, aki bepánikol, mikor azt érzi, hogy múlik a szerelem. Ilyenkor ha fiatal és tapasztalatlan, avagy naív az illető, könnyedén helyezkedik olyan álláspontra, hogy a kapcsoaltnak véget kell vetni, hiszen elmúlt az, ami miatt kialakult. Szerintem ez téves gondolkozás, és kiábrándultságot okoz hosszútávon.
A szerelmet hasznos katalizátornak tartom, mely a reakció lejátszódásához (gyorsításához) okvetlenül szükséges. A reakció viszont nem a katalizátor örökös jelenlétében folyik, hanem a kiindulási anyagok koncentrációviszonyainak fügvénye. (elnézést, mégiscsak bejátszott a kémia) A kiindulási anyagokat pótolni kell, a végterméket szűrni, a salakanyagokat pedig eltávolítani ahhoz, hogy a reakció tovább folytatódjék.
Biztos lehetett volna bővebben is, de nekem most ennyire fussa.
Sziasztok
Lehetetlen dolog a nagy szerelemről közhelyek nélkül irni.Közhely de igaz,aki igazán szerelmes az nem a szemével látja,nem a fülével hallja,nem a bőrével tapintja a másikat.Hanem a szivével érez mindent ami a másikkal kapcsolatos.Láthatatlan szál köti össze a szerelmes ember szivét,szerelme egész lényével.Maga a csoda,mikor szerelmesünk minden szava,minden rezdülése tovább hullámzik a szivünkben.Nem is jó szó hogy tovább hullámzik.Hisz ki tudja mi volt előbb?
Vajon a kedves mozdulata okozza azt a bóditó zsibbadást itt belül?Vagy csak a mi szivünk dobbant és az tükröződik szerelmünk mosolyában?
Szólnék arról is,milyen az ha vége a fenti szerelemnek.Bizony olyan mintha elevenen tépnék ki az ember szivét.Csak az üresség marad.A tér meg az idő végtelen.De az az üresség,azIGAZÁN végtelen tud lenni.
Helló Fiúk, Helló Lányok!
Az IGAZI NAGY SZERELEM:
mínusz 10 kiló, amit leadsz,
Őrá gondolsz folyton-folyvást,
Megváltozik az életfelfogásod,
Unalmasak lesznek a régi barátok,
Úgy végzed a munkádat mint egy gép, ezért a munkaadó örül Neked,
Állandóan kész vagy a szeretkezésre Vele.
Ez a topik teljes gáz, az érzelemelnyomási rendszerem nehezen bírja ki..
giud,
még januárban írtad:
Találkozol valakivel, rögtön értitek egymást, a szemek beszélgetnek csak, szavakra nincs szükség. Érezni a harmóniát a lelkek között.
Mégsem történik semmi, éli tovább mindkettőtök a maga életét.
Sokáig gondolsz még rá, hogy Ő az, aki hozzád illik, fáj a szived, hogy nem láthatod, tudod, hogy több nem lehet a dologból, mint ismeretség, az is csak felületes.
Az elejét annak, amit leírtál annyiszor éltem át.. Aztán nem tűntünk el egymás látószögéből, találkoztam a lánnyal másodszor, harmadszor, és a negyedik találkozás környékén ez az érzés elmúlt - az Ő részéről. Mindahányszor ezen átmentem, úgy éreztem hogy valami soha vissza nem térő lehetőséget szalasztottam el, és abban az időben szeretnék élni amikor volt remény hogy Ő az a lány akit keresek.
Tudom hogy nemsokára megint lesz egy ilyen alkalom, de egyre kevésbé vagyok képes hinni hogy Vele túljutok az első hónapon, és akkor is kedves leszek Neki amikor kezdem majd nagyon megszeretni.
Amikor minden Vele töltött perc ajándék neked.
Amikor hazafelé Tőle, máris hiányzik.
Amikor jobban aggódsz érte, ha náthás, mitha Te magad akár haldoklanál is.
Amikor behunyod a szemed és Ő vissza mosolyog rád.
Érdekes. A topic második fele nem a nagy érzelemről, hanem a nagy fájdalomról szól...:/
Mert része az egésznek...
Én is átéltem és átélem amit leírtok, de az hogy fáj az elválás, az mutatja, hogy megbecsülheten magam, mert valódi érzéseim voltak/vannak...
Szerintem normális, hogy szakítás után magányra vágyik az ember, de ekkor tud felkészülni egy másik ember iránti nagy érzelemre...
Ez eddig eléf offtopic...
A Nagy Szerelem?
Amikor hálás vagy a másiknak, hogy létezik. Szereted mert van. A szerelmednek nincsenek feltételei. Mindent akarsz adni. Mindig veled van a gondolataidban. Minden ereklye amit megérint. Őszinte vagy hozzá. Határtalan a bizalmad iránta.
De...
Csak az lehet hosszú életű, amely kiállja az élet és az idő próbáit. Na ez nem szokott sikerülni...
