Bruce Boxleitner, azaz Sheridan kapitány ma este 20 órakor és még 3 további időpontban a Hallmarkon a Rejtélyek asszonya sorozat Veszélyes vadnyugat című epizódjában. Szeretem ezt a sorozatot is, annak ellenére, hogy krimi, ami nem igazán az én stílusom, de legalább a két főszereplő csaj, Kellie Martin és Nina Siemaszko miatt érdemes megnézni, nagyon aranyosak.
Nocsak, Jeffrey Sinclair kapitány, azaz Michael O'Hare most a Hallmarkon a Halálos tévedés című 1986-os filmben. Nem néztem, csak épp odakapcsoltam, mert várom az utána lévő sorozatot.
Nem, a "kezére" került, nem a szkafanderre. Magyarázat lehet, hogy nem csak arra képesek, hogy mások előtt az adott faj szentjének/istenének nézzenek ki, hanem fel tudják venni egykori (esetleg humanoid) alakjukat, ahogyan azt a 4x22 - The Deconstruction of Falling Stars (Örökség az utókornak) részben szereplő jövőbeni fénylény-ember teszi. A mérgezés maga más kérdés. Lehet, hogy a "régi" alakját felvéve annak sebezhetőségét is vállalja, de az is lehet, hogy szándékosan hagyta magát megmérgezni (Elvben a vorlonok telepaták, így az álca ellenére fel kellett ismernie, hogy nem a kapitánnyal fog kezet). A kézfogás jellemzően emberi szokás, a többi faj nem ezzel él, legfeljebb az emberekkel szemben, így egy nagykövetnek nem kell, hogy keze legyen. A kérdés inkább az lehetne, hogy a kézfogással egyébként nem élő minbari merénylő miért számított arra, hogy Kosh ezt az emberi üdvözlést fogja alkalmazni...
Egyébként az "Örökség az utókornak" az egyik kedvenc részem, Alvin testvér haláli figura, szerintem az egész sorozatban az egyik legjobban kitalált és megvalósított epizódszereplő :-)
Bocs, lehet hogy butaságot mondok, mivel nagyon régen láttam már azt a pilóta epizódot, de szerintem a tapasz a skafanderének kezére került, amin keresztül átszivárgott a benne lévő hatóanyag, be a belsejébe, ahol aztán még egy fénylényt is -elvileg- megmérgezhet... A skafandernek pedig valszeg "diplomáciai megfontolásokból" készítettek kezeket (egy nagykövetnek mégiscsak sűrűn kell kezet nyújtania...) :-)
Lyta elmondja, hogy saját testét és nem Kostét látja majd. Az a kérdés, hogy a fizikai kontaktus hogyan jött létre, vagyis a már említett, a tapasz hogyan került kosh bőrére.
Úgy gondolom, hogy a szerző a sorozat elején még nem tudta, hogy milyen szerepet szán a vorlonoknak. Ezért lehetett az, hogy "simán" megmérgezhető volt Kosh egy kézfogással. Igazából tényleg vicces, hisz azóta már "tudjuk", hogy nincs is fizikai formájuk, leginkább fénylények.
Igen, a Jack karakter nyilvánvaló volt nekem, nem is ez volt a kérdéses ebben a hozzászólásomban. Abban az Inkvizítor eljövetele című 2. évad végi epizódban utaltak is erre, szóval szerintem korrekten lejött ebből, hogy ő az. Koshnak, illetve a vorlonoknak az emberszerűként való megjelenésére (Sinclair kezet fogott Kosh-sal) voltam jobban kíváncsi.
Mostanában megint archiválgattam Viasatos B5 felvételeket, és pont kezembe akadt az 1. évad 20. része, amiben a titokzatos módon eltűnt Babylon 4 űrállomásról volt szó. Előkerestem a 3. évad 16-17. részét, a Végtelen háború című dupla epizódot, érdekes volt megnézni így egymás után ezt a 3 részt. Korábban ugye amikor én az RTL Klubos vetítésből ismertem meg a sorozatot, és ott a 2. évaddal indítottak, kimaradt ez az előzmény.
TV6 nálunk nincs itt vidéken a T-Kábel-es kábeltévén, azért is írtam a Viasatról úgy. Talán ősszel változhat a helyzet, olvastam egy cikkben, hogy ősztől bevezetik a T-Home márkanevet egységesen minden szolgáltatásukra, így a kábeltévére is, és hogy ez a váltás hozhat fejlesztéseket is, ezért reménykedem, hátha beleteszik a csomagba a TV6-ot is végre.
Az jutott eszembe, hogy mivel az A Call To Arms c. film a Crusade sorozathoz kötődik, ezért nem adják le most. De hogy kinél van a Crusade vetítési joga, ki kéne deríteni, vagy esetleg írhatnátok többen is, hogy adják le azt is. A Viasat 3 sajnos nem adta le, pedig reménykedtem, hogy az 5. évad után sorra kerül, hisz egykoron az RTL Klubnál is így volt. Gondolom Viasatnál már nem számíthatunk B5 ismétlésre, mivel nem illik az új profiljukba, az Androméda sorozatot is levették vasárnap délelőttről, nem is adták végig az 1. évadot, de talán ez utóbbi kapcsán a nézettség is közrejátszott.
Még egy észrevétel a gyülekező epizód kapcsán. (Aki nem látta még, ne olvassa tovább!)
Nagyon furcsának hatott, amikor Lyta belenézett Kosh-ba, és látta miként történt a megmérgezése. Egy, a kapitánynak tűnő alak üdvözölte Kosh-t, ráadásul kézfogással, és akkor nyomott valami tapaszt a kezére, ami rettentően különös, hisz ugye a vorlonok nem emberek, nem lehet kezük. Vagy talán mégis?
Úgy emlékszem, egy 2. évados epizódban amikor az akkori kapitányt, Sheridant akarják a Földdel való nézetkülönbség miatt megölni, megmutatkozik Kosh igazi lénye, ami az öltözéke alatt van, és ugye minden faj másként látja, az idegen fajok saját istenségeik mását vélik látni benne, Londo-val ellentétben, aki valamiért nem lát semmit. Azonban a 4. évad elején van olyan rész, amikor ugye Sheridan visszatér Z'ha'dum-ból, vele van Lorien is, és már egy másik Kosh van, aki a háború miatt eléggé dacosan viselkedik. Nos, ebben az epizódban próbálják csapdába csalni, eltávolítani őt, mivel az állomáson tartózkodása veszélyeztetné az összefogott világok, így Sheridanék terveit, felkészülését. Ekkor Kosh ábrázolása inkább hasonlít fénylényre, szellemi jelenésre, és jóval kiterjedtebb mikor kiszabadul a szkafanderéből. Szóval nem értem, miként történhetett meg az a tapaszos mérgezés a bevezető filmben, ha a vorlonok annyira fejlettek, hogyhogy nem látták előre, vagy ilyesmi. Persze ez a kéz megjelenítés dolog betudható a sorozat kezdeti készítési szakaszának, meg lehet az is, hogy egy vorlon fel tud venni bármilyen formát, nagyobb a rezgése egy embernél, így alapból szellemi, szinte anyagtalan, de ha kell, bármivé át tud változni. Talán emberinek akart mutatkozni, amikor a kezét nyújtotta Sinclair felé. Hisz a többi faj is valamennyire emberszerű felépítésű - fej, törzs, kezek, lábak -, csak a fej és a bőr, na meg a belső szervek felépítése különböző. Így akár Kosh is lehetne efféle, míg az árnyak inkább állatszerűek, mint valami bizarr pók. Persze talán az árnyak is fel tudnak venni bármilyen alakot, a Z'ha'dum című 3. évad végi epizódban látni köztük valami Einstein-nek kinéző fickót, bár lehet az is, hogy őt is arról a hajóról szerválták, ahonnan Sheridan feleségét, Annát, és ahogyan Mordent is. Vagy még említhetem a Jack fickót Az inkvizítor eljövetele című epizódból. Az Elsők meg ki tudja mennyivel fejlettebbek, lásd az űrhajójukat a 4. évados csatajelenetekben, meg korábban, amikor keresi őket Ivanova. Persze ezzel szemben Lorien emberszerűbb. Eszerint emberek voltak valamikor az Elsők, csak jóval fejlettebbek a mai embereknél, hozhatunk példát a Bibliából is, amely szerint az Isten a saját képmására teremtette az embert. Így az Elsők is valamiféle teremtők, sőt talán mindenkiben megvan ez a képesség, ezt valamiképp felismeri Sheridan és Delenn, amikor vége a vorlon-árny háborúnak, és mondják, hogy most már az emberek és a többi hasonló fejlettségű fajon a sor, a vorlon-árny páros már nem fog többé a szülő szerepében tetszelegni, valamint mozgatni az evolúciót, most már a fejlődő fajoknak kell a kezükbe venni az saját sorsuk és az univerzum irányítását, formálását. Egy rendhagyó epizódban, a 4. évad zárásaként egy jövőképet mutatnak a készítők, mely szerint valamikor a mai ember is eléri a Vorlonok vagy Elsők fejlettségi fokát, lásd az embert, aki áttekinti az elmúlt idők fontosabb jeleneteit, és aztán átalakul, beleszáll egy hasonló szkafanderbe, mint amilyen Kosh-é.
A gyülekező (The Gathering) című bevezető epizód kapcsán felfedeztem egy érdekességet, hogy játszik benne a későbbi évadokból Mr. Morden szerepében közismert Ed Wasser. Itt valami Guerra-t alakít (az IMDb full cast and crew listája szerint), a tévés változat 2. felének a végén vettem észre, amikor a Vorlonok megérkeznek, valamint robbanás történik az egyik szektorban a parancsnok magánakciója közben. A vezérlőben az egyik tiszt ő, és érdekes módon nincs rajta felül egyenruha, csak egy szimpla fehér ing.
Köszi a linket. Épp tegnap néztem meg a B5 bevezető filmet, elfekvőben volt a 2. része itt gépemen régebbről, valahogy elfelejtődött, az 1-2. része meg egy másik szintén Viasatos asztali felvevős felvételből lemezen, így végignéztem és kiarchiváltam végre.
Na, végülis megnéztem, s bevallom őszintén, eddig még nem láttam, csak most és a többi nálunk még tévében nem adott filmet sem láttam eddig. Viszont nagyon tetszett, úgymond 9.9/10. Pont illett a sorozathoz történetileg, talán túlontúl is passzolt minden (ezért a mínusz .1). Szinkronilag szvsz 8/10, mert a hangokat megtartották a sorozatból (s ez jó dolog), kivéve Sinclairt, akihez a sorozatbeli Szakácsi Sándor jobban illett volna, s talán a szinkron készültekor még köztünk volt. A fordításhoz nem tudok hozzászólni, nekem elment. Összességében nagyon tecc.