"Hisz éppen azt láttam meg, hogy igenis mások. " Na ez az. A látszat. Ez nekik egy jó buli volt. Aztán hazamennek, és folytatják ott, ahol abbahagyták...
De tudod mit, komolyan úgy gondolom, legyen neked igazad.
Ja, amúgy nem magából a táncból vontam le (az énekből meg főleg, mert -bár a zene nekem tetszik - a szöveg szokás szerint elég ... hm... hgy-s, hogy finom legyek :DDD). Ahogy írtam is, az arcukon láttam, azon, ahogy együtt mozognak. Pontosan nem is tudnám leírni. Eléggé fanyalogva kezdtem nézni, jó nagy adag fenntartással, de ahogy néztem, elszégyelltem magam, ahogy írtam is.
Én nem is gondolom, hogy másnak kéne megtenni bármit is helyettünk. :D Ezzel nincs vitám, amit írsz. Kivéve azt az egyetlen mondatodat, hogy "ne vond le azt a következtetést, hogy a fiatalok mások lennének mint a felnőttek". Hisz éppen azt láttam meg, hogy igenis mások. Eddig én is azt gondoltam, hogy nem. A gyülekezetben úgy elsikkadnak, de egyre többen lesznek, figyeld csak meg! És egyre kevésbé fogják folytatni azt, ami a szüleik tradíciója. A világi fiatalok is lázadnak. Miből gondolod, hogy ők nem fognak? Főleg akiben tényleg ott a Krisztus szeretete és a Szellem vezetése. A tűz. Ezt a tüzet láttam én meg, és ezt a tüzet nem lehet eloltani! Jézus tűzzel keresztel, ne feledd el!
Remélem, a szavaimat azért senki nem veszi szó szerint próféciának, nem ezzel a szándékkal írtam. :)) (Nem szeretném, ha megköveznétek utóbb érte. :DD) Bár vállalom, mint véleményemet.
Értem amit mondasz. Most megpróbálok nagyon-nagyon finom lenni. Ebből a táncból és énekből ne vond le azt a következtetést, hogy a fiatalok mások lennének mint a felnőttek. Komolyan mondom.
Ha ébredést akarunk, akkor nekünk kell az Úr felé indulnunk, megtérni bűneinkből, hamisságainkból. Minekünk kell a vallásos karizmatikus dolgokat lerázni. Ezt senki sem teszi meg helyettünk.
Látom, nem értetted meg, amit írtam. Éppen az ebben a lényeg, hogy akár a hgy vezetőségének ellenében is, akik bármennyire is manipulatív szándékkal akarták esetleg népszerűsíteni a hgy-t, vagy ki tudja, mi volt a szándékuk, céljuk, ezek a fiatalok ezzel a tánccal igenis Jézust dicsőítették. Nem a hgy-t, nem NS-t, éppen emiatt engem már nem is érdekel, mit akart ezzel a hgy vezetősége, értsd meg! Pestiesen szólva a fagyi visszanyalt. És én ebben a sok lelkes és energiával teli fiatalban megláttam a jövőt. Még csak nem is a hgy jövőjét, és nem mindegyikben, de örömmel tölt el, hogy van népe az Úrnak a fiatalok között. Képzeld el, ha ezek a fiatalok egyszer lerázzák, mert lerázzák!!! magukról a tradíciók béklyóit, micsoda ébredés indulhat általuk az országban! Vagy gondolod, sokáig fogják még hagyni mindazt, ami gúzsba köti őket? Hiszen ők már másod-, esetleg harmadgenerációs keresztények. Akik közülük megmaradnak hitben, olyanok lehetnek, mint a Kánaánt elfoglaló Józsué seregei. Ma csak a táncukkal adnak fricskát a begyöpösödött, elöregedett vagy öregedőfélben lévő vezetőknek, holnap pedig fenekestül felforgatják az egész gyülekezetet, felrúgva a karizmatikus tradíciókat. Én ezt az energiát láttam meg bennük. Ki tudja, nem ők lesznek-e az utolsó idők Egyházának tagjai?
Itt nemcsak a boldogságról van szó. Amúgy se hinném, hogy a boldog, vidám vagy öröm szavak helyébe az áldottat téve értelmezhetőek lennének az Igék.
Ami a karizmatikus örömködést illeti: nézd meg kicsit elfogulatlanul azokat a gyerekeket (fiatalokat), akik ott táncoltak! Nézd az arcukat! Elég sok közeli képet láthatsz a videón! Utána nézz meg pár részeg vagy kábítószertől zavaros tekintetű fiatalt az utcán, a plázákban! Hasonlítsd össze a kettőt! Talán megérted, miért nem tudom negatívnak látni ezt a táncot, még akkor sem, ha első gondolatom nekem is az volt, amit Selay leírt ezzel kapcsolatban. Tudod, én komolyan elszégyelltem magam, amikor néztem a videót. Mégpedig azért, hogy lehetek ennyire elfásult, szkeptikus, negatív. No nem a gyülekezettel szemben, hanem ezekkel a mi gyerekeinkkel szemben, akik szemmel láthatóan komolyan vették, hogy Jézusért táncolnak. Gagyi lenne? Agymosottak lennének? Biztos? Nem mi, kiábrándult, fásult felnőttek vagyunk inkább olyanok, akik képtelenek a valódi vidámságra, örömre, átélésre?
Engem nem nagyon érdekel, őszintén szólva, mire akarták felhasználni ezt a videót a gyülekezet vezetői. Mert akármi is volt vele a céljuk, nem azt érték el. Hanem azt, hogy ezek a fiatalok itt valódi közösségként, egységesen, az Úr iránti szeretetből és lelkesedésből táncoltak. Nyilvánvaló, hogy nem mindegyikük. Látom azt is, nem vagyok vak. Látni lehet azokat is, akikben csupán a szereplési vágy, a magamutogatás munkálkodott. Mégis, összhatásában nem volt negatív. Ahogy azok számára sem, akik ott álltak körben, és nézték őket, mosolyogva. A lányom elmondta, hogy sok külföldi turista volt köztük. Én azt mondom: inkább ezt vigyék magukkal a turisták emlékként, mint azt a másik képet az országról, amit most nem írhatok le, mert kimoderálnának politikai tartalom miatt. Talán sejted, mire gondolok.
Hát most mondd, kinek ártottak ezek a gyerekek, a lelkesedésükkel, hogy egyetlen jó szavatok nincs feléjük, amióta ez a videó felkerült a youtube-ra? Én inkább ezen vagyok megrökönyödve, ezen a ti hozzáállásotokon. És végtelenül elkeserít, hogy magukat keresztényeknek nevező emberek, a krisztusi szeretet jegyében ilyen kíméletlen kritikával illetik ezt az igazán jó kezdeményezést. (Mondhatnám, ahogy írtam is az elején, hogy végre valami jó!) Komolyan, sírhatnékom van, ahogy olvaslak benneteket.
"Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik megvídámodtak te általad, atyámfia." Gondolod Timotheus reppelt nekik:-)
"Boldogok akik sírnak" Erről soha nem hallottam Németh Sándort tanítani, pedig ez az egyik kulcsfontosságú Ige: Jézus előre mutatott az Ő kereszthalála általi bűnbocsánatban való örvendezésre. De hogyan akar örömködni Jézus feltámadásában az, akinek az óembere a kereszten nem töretett meg Jézussal? Aki a keresztet kikerüli, az hogyan akar feltámadni Jézussal?
"Boldogok akik sírnak... mert megvígasztaltatnak"
Ahhoz, hogy valakit az Úr vígasztalni kezdjen, előtte sírnia kell: bűnei és elveszett volta miatt! A Hősök terei ugri-bugri valahogy nem erről szólt. De lehet, hogy a NS-i tanítás értelmében önvigasztalásnak (-síppal-dobbal-nádihegedűvel, zászlólengetéssel, reppeléssel -) lehettünk tanúi. Arra jó is volt. :-)
2Tim 1,16 Az Úr legyen irgalmas az Onesiforus házanépének: mert gyakorta megvidámított engem, és az én bilincsemet nem szégyenlette; Filem 1,7 Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik megvídámodtak te általad, atyámfia. Filem 1,20 Bizonyára, atyámfia, jótéteményt várnék tőled az Úrban: vídámítsd meg az én szívemet az Úrban!
És boldogságos:
Lk 11,28 Ő pedig monda: Sőt inkább boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt. Jn 20,29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek. Rm 4,7 Boldogok, a kiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és a kiknek elfedeztettek az ő bűneik. Rm 4,8 Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít. 1Pt 4,14 Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.
Direkte csak ÚSZ-i! Nehogy már ne lehessen vidám és jókedvű egy keresztény! Vagy netalán boldog! És nehogy már ne örülhessen!
Jn 16,24 Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. Jn 17,13 Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban. Csel 2,46 És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. Csel 2,28 Csak pár ige az örömről. Az öröm pedig bizony nem szomorúságot jelent, sem azt, hogy keresztényként savanyúnak kellene lennünk.
Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád előtt. Csel 13,52 A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel. Csel 14,17 Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket. Rm 14,17 Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm. Rm 15,13 A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által. 2Kor 8,2 Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük Gal 5,22 De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Jak 5,13 Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen.
És nem kéne keverni a szezont a fazonnal! Olvassátok Jakabot!
Jak 1,2 Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, 3. Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.
Lukács 2. 10. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: 11. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Olykor felnézek a fórumra, és ha van kedvem, szólok. Tán még lesz esélye számomra érdemi vitának e fórumon, de ahhoz téma és ember kell.
Ám erre te tök alkalmatlan vagy, te leszerepeltél nálam, nekünk semmi esélyünk egymással. Tőled meg még semmi értékes szerintem nem származott, egy eredeti gondolat sem. Híg, ... dolog viszont annál több. Hiába húztad fel az orrod,... ez van, ezt kell szeretned. Tőlem mást nem várhatsz, de látom, mostanában rádjött a hopphpp, és valahogy begerjedtél, ugrálsz, nem bírod elviselni. Pedig így marad köztünk, én szemétségnek, erőszaknak, hazudozásnak, kényszernek semmiképpen nem engedek, egy kicsit sem.
Ha valaha szólok, hát veled érdemben semmit soha nem szólok, ebben biztos lehetsz.
Egyébként nem sok vizet zavarsz, illesz hozzám, ígéret, hogy üldözők kellenek. Soha nálad erősebb, komolyabb üldözőm ne legyen, ilyen ... alakok ugyan mit zavarnak?
Szóval, ha ezután is hazudozol, hát tedd, ugyan mit érdekel engem? Most szóltam, mert kedvem volt, de általában szólni sem igen szólok veled, vagy rólad.