Ami rajtam segített, azt a Hgy-ben tanultam, méghozzá Ruff Tibitől: Ne mondd azt, hogy van olyan problémád, aminél Jézus ne lenne nagyobb, erősebb. Meg azt is ott mondták, vesd az Úrra a terhedet, Neki mondj el mindent, ha nincs megoldás, kérj vezetést Tőle, meg ilyenek. Persze ezt megcselekedni nagyon nehéz, megbocsátani is, de ha végül sikerül, akkor a megoldás is érkezik hamarosan. Az én megoldásom is fentről érkezett, és nem egy pillanat alatt.
Igen, szerintem is ez többet segítene. Az, hogy unalomig ugyanazt ismételgetik, nem segít. De a személyes tapasztalatok, elszakadás módjának leírása segíthetne.
A két javaslatod nagyon jó. De erről a fórumról nem ér célba. Itt azoknak mondhatnál valami használhatót, akik kínlódnak a Hgy miatt, akiknek az a gondjuk, mint neked volt, vagy nekem, pl. Használhatón azt értem, hogyan lehet túljutni a válságon, a sérelmeken. Hogyan lehet letenni magunkról, hogyan lehet túlélni. Azt, hogy a tojás büdös, sztem a legtöbben tudják és érzik. De mit ajánlanál helyette? Ne együnk többet tojást? Vagy ha együnk, akkor hol kapunk nem büdöset? Mintha Csajszi7 inkább erre gondolt volna, és nem arra, hogyan kellene a Hgy-nek és a FSZA-nak megváltoznia.
Nem feltétlenül. Tojást tojni sem tudok, de fel tudom hívni a figyelmet, hogy büdös, ne edd meg. Persze ha a kezemben volna egy jó megoldás, akkor adhatnék tanácsot. Néhány ötletet adtam már. Csak így hirtelenjében: -a közösségek építése érdekében fel kéne eleveníteni a házicsoport rendszert. De nem úgy, hogy egy újabb kis istentisztelet lenne, hanem valódi közösség. -Amikor Pált imádni akarták, akkor berohant a nép közé. Ezt a FSZA is megtehetné.
"Te mindig ((legtöbbször) Pállal és Lutherrel példálózol, ami nem baj, csak ők mindig adtak is útmutatást, hogy hogyan csinálják jobban, igazabban, "értelmesebben" az emberkék a hívő életüket."
Tehát: szorgalmasan olvasni a Bibliát, aztán mindent megvizsgálni. (Pl. Luther vagy a béreaiak Pálnál) Közben sokat imádkozni (nem csapkolódni, kötözgetni), hogy az Úr segítsen az olvasottak megértésében, és hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között. Azután a gyakorlat: szeretni felebarátainkat úgy mint önmagunkat. (Még az ellenségeinket is!) Ennyi. Folyt. köv.
Így van, nagyon fontos,hogy jól érezzük magunkat ott ahol vagyunk,hiszen ahol rosszul érezzük magunkat, onnan lelépünk, ezért léptek le sokan a hgy-ből is, mert rosszul érezték magukat a visszásságok, a személyes sérelmek, a tévtanitások, a bántások, a mittudomén mi miatt. De ez igy müködik az élet minden területén.
Miért baj ez? "Kicsit" farizeusinak tűnsz, de mind1, mindenki olyan, amilyen, nekem nem oszt,nem szoroz. Egyébként, ha megkérdezhetem, Te most hová jársz istentiszteletre? (nem provokáció) Te mindig ((legtöbbször) Pállal és Lutherrel példálózol, ami nem baj, csak ők mindig adtak is útmutatást, hogy hogyan csinálják jobban, igazabban, "értelmesebben" az emberkék a hívő életüket. Te mit tudsz Nekünk, élvhajhászoknak:) ajánlani?Hogyan csináljuk? Te hogyan csinálnád, hogyan szólnál az utca emberéhez "értelmesen", hogyan hírdetnéd(ted) az evangéliumot? Nem provokáció. Komolyan kérdezem, mert oké, elmondod(juk) a hibákat, (ahogy Pál és Luther:-), de ótán, mivan? Egyszóval azt szeretném tudni, Te hogyan csinálod?
Ez igen súlyos csúsztatás, sőt vád, ez a topik pedig a Hgy pozitívumairól szól, nem hibák feltárásáról, eretnekségekről. Írd a Hitbüfébe, ha velem kapcsolatos mondandód van.
"Na, akkor szólhatott volna értelmesen az Úr Jézus Krisztusról.:-) "
Ez pozitívum? Egyébként bármiről szólhatott volna, legfeljebb neked nem jön be. Miért akarja valaki megszabni, hogy mások mit csináljanak, mikor maga meg nem képes fele ekkorát sem csinálni....
Az én gyerkőceim is ott voltak, és mikor fel lett téve a jútyubra, azonnal küldték a világi barátaiknak, hogy nézzék meg milyen jó, utána persze szó-szót követett :) és máris Jézusnál jártak.
A gyerekek élvezték a próbát, élvezték egymás társaságát, nem érdekelte őket, ki van az első sorban, ki látszik, ki nem, csak az, hogy végre ők is tudnak tenni valamit, és még élvezik is.
Ez egy nem vallásoskodó, vidám megmozdulás volt, örülök, hogy a Hgy-ben ilyen is van. A gyerekeknek remek alkalom összejönni, mikor próbálják és szervezik. Sokkal jobb, mint plazázni vagy kocsmázni, és alkalom Jézusról beszélni az emberekkel az akció után.
Ugyan, most komolyan: érdemes ezen cicózni? Mindenki tudja, hogy NS azt csinál a gyülekezeti bevételekkel, amit akar, a befektetéseket éppúgy maga dönti el, mint a kiadásokat, és az sem titok, hogy luxusszinten él családostól, pedig nem így indultak az életbe.
Nem állna ki egy vagyonvizsgálatot, semmi olyan legális tevékenységet nem tudna igazolni, amiből ezt összerakhatta, az adott életszínvonal mellett.
Isten áldását is illik manapság bizonyítani legalább legy lottóötös erejéig...
Magyarország egyik leggazdagabbja, ha nem hiszed, járj utána!
Számolni tudsz?
adományok, belföld-külföld...., tized...., vállalkozások tömkelege...., állami támogatások, magán adományok sokasága....
Eleinte még büszkén vallották hány tagja van, ma nem igazán publikus...., hisz könnyen kiszámíthatóak az adóhivatal számára is, bár mint alapítvány, lelkészi hivatal, egyház sok mindenben adómentességet képez, nem is beszélve a büntetőjog védelmét is élvezi, hisz tőle nem kérhetnek semmiféle adatot, se választ nem várhatnak, mert egy lelkész mentességet élvez a jog szerint, se magára, se másra terhelőt nem kell mondania!