Nem. Hat év és nyolc műtét után nem gyógyult meg, dokumentálva. Aztután egy istentisztelet alatt meggyógyult egy perc alatt, találkoztam akkor velük, és ez is dokumentálva van.
Pontosítsunk: te ezt írod: "olyan példát szeretnék, amiben semmiféle orvosi beavatkozás nem történt a gyógyulás során, kellőképpen komoly és dokumentált volt a betegség."
Ha az esetnél nem volt orvos, akkor ki dokumentálja kellőképpen a gyógyulást? Az rendben van, hogy a vakok, sánták gyógyulását maga az eset dokumentálja, mert ha ismered az illetőt, aki vak volt, majd látod, hogy már nem az, akkor elég valószínű, hogy csoda történt. De az én esetem pl. nem ilyen. Olyan betegségem volt, ami kívülről nem látható. És a gyógyulásomat Istennek tulajdonítom, mert az orvosok kezeltek 15 évig, eredménytelenül. Majd ima után meggyógyultam, eredményesen. Lehet, hogy ez neked nem elég, de nekem igen.
Nem értettelek félre. Nyilván nem arról van szó, hogy ne lennének a hgy-n kívül is olyan felekezetek, ahol hisznek a hitből való gyógyulásban, és hirdetik és gyakorolják is ezt. Persze nyilván igazad van abban, hogy vannak vérhitesek, akik azt hiszik, csak ott van gyógyulás, csak ott van SzSz, stb. De én nem erről beszélek. Hanem arról, hogy a hgy-ben IS van ilyen. És mivel ez a hgy pozitívumairól szóló topik, gondoltam, helyénvaló ezt ide leírni.
Félreértesz. Isten bárhol gyógyíthat, nem nézi hogy a kapura Hit Gyülekezete van kiírva, vagy Kék Elefánt Gyülekezete. Így ez mint pozitívum, nem létezik. Persze sok Hit Gyülekezete tag azt hiszi, csak az ő gyülekezetében imádkoznak betegek gyógyulásáért, de ezt a hitet úgy tudják csak fenntartani, hogy nem mennek máshova.
Süket hallóvá vált, ilyen volt, mikor én még ott voltam, a közelmúltban. Novák Blanka bizonysága ilyen volt, dokumentálva van, amúgy meg személyesen ismerem és ott voltam az alkalmon, mikor meggyógyult. Itt megnézheted a videot róla.
"az emberek meggyógyulnak hit által " olyan példát szeretnék, amiben semmiféle orvosi beavatkozás nem történt a gyógyulás során, kellőképpen komoly és dokumentált volt a betegség. Pl. Vak látóvá vált.
Egy gyülekezet érdeme, hogy az emberek meggyógyulnak hit által? Egy keresztény minden gyülekezetben meggyógyulhat, ha Isten meggyógyítja, és ez lehet Jóccakát Károly egyszemélyes pócsmegyeri gyülekezete is.
Igen, azt látom. Kérdés azonban, hogy valóban ennyire kevés pozitívumot lehet írni a hgy-ről, és olyan sok negatívumot, mint egyéb hgy-s topikokban? (A kérdés persze nem kizárólag neked szól.)
Ne vicceljél. Nem tudod mit jelent az a szó, hogy szuperszellemi? Azt jelenti, hogy ott is szellemet lát, ahol csak matéria van. Ennek semmi köze Isten azaz a Szentlélek mindenhatóságához. Szerintem a szuperszellemieknek torzabb az istenképük mint a materialistáknak.
Az és?-edre a válaszom az amit írtam. Az, hogy a szuperszellemieskedés még jellemző rád. Mit lehet erre és?-sel válaszolni? Ez van, ezt mondtam, és pont.
Mert az egyházak már odáig mentek az értelmezésben, hogy a házasságon kívüli szex akkor is paráznaság, ha a felek nem élnek házasságban másvalakivel, azaz nincs mit megtörni. A magyarázat szerint a leendő házasságukat törik meg, ha netán nem a jelenlegi választásuk lesz a végleges.
Paráznaság továbbá, ha az elvált újraházasodik, akkor is, ha nem ő kezdeményezte a válást. Ez a protestánsoknál képlékenyebb, de az előbbi ott is kemény tanítás.
És a szuperszellemieskedő volt-H. Gy. tagokat elég szépen fel lehet ismerni a más gyülekezetekben is. Ezt nem megbélyegzésként mondtam, csak hát van miből "gyógyulni". Amúgy én is eltöltöttem ott majd' 2 évtizedet.