Edward Burns és Ben Kingsley lesznek a főszereplők, és azért kissé feltunningolják a sztorit. Remélem, nem lesz túl hálliwúdi, mint pl. a jó öreg P. K. Dick filmek (OFF mondjuk a Különvélemény első harmada még nem is volt olyan rossz, de eddig még nem igen készült hangulatához illő film...)
Bradbury sztem is a legnagyobb scifi-írók egyike. A Fahrenheit nekem nem jött be annyira, többet vártam vhogy tőle. Amikor először nekálltam a Marsbélinek, valahogy nem kaptam rá. Aztán 2-3 hónappal később újra a kezembe került, és azóta az egyik kedvencem. Valóban novellagyűjtemény, és elképesztően sok ötlet van bennük, több tucat regénynek elég. Ám szvsz mégis egyben az igazi, van egy íve, és sok apróság összeköti a "novellákat", visszautalások pl. Lehet külön-külön is olvasni őket, de így együtt valóban Krónikává állnak össze.
A Gonosz lélek nekem nagyon tetszett, volt egy hangulata, ami megfogott. A Holdkórosok... valóban nem a legjobb munkája, de egyszer-kétszer ebben is megéreztem a Gonosz lélek... hangulatát.
A novellái meg nagyszerűek, a tetovált asszonytól a most megfilmesítésre kerülő Mennydörgés robaja (nem biztos a címe). A Fahrenheitet is újra filmre viszik amúgy.
Ám a sf műfajban nekem is PKDick a csúcs. (Fantasyban meg Neil Gaiman, Tolkien kategóriákon kívül esik...)
OK, akkor ha már más nem teszi, leírom, mi a véleményem - nem csak a Marsbéli krónikákról, hanem Bradburyről, úgy általában...
Hát, amit az előttem szólók említettek: NAGYSZERŰ. Hat- hét évvel ezelőtt (azaz 17-18 éves koromban) ABSZOLÚT Ő volt az első számú sci-fi író számomra. Mára a második helyre szorult vissza.
A Marsbéli krónikákat részemről Inkább novellagyűjteménynek, mint regénynek tartom. Ez viszont előnyére válik - mindíg is előbbre tartottam egy-egy novella tömörségét, mint egy több kötetes regényt. Bradbury novellái a legélvezetesebbek közé tartoznak. a "krónikákban" sincs egyetlen olyan rész sem, amely értelmezhetetlen lenne az előzmények nélkül.
(Ugyanakkor eddig kétBradbury-regénynek ugrottam neki eddig:legutóbb a Gonosz lélek közelegnek(Something Wicked This way Comes)... Kb 15 oldalig jutottam. A másik a Holdkórosok temetője - aminek az újraolvasása NEM TARTOZIK legközelebbi terveim közé...)
Bradbury novelláira (így a 'Krónikákra is jellemző a FINOMSÁG (a fogalmazásban) és az, hogy lerí róluk az írónak az EMBEREKBE, A KULTÚRÁBA vetett feltétlen hite, Az emberiség Féltése. Ez még az olyan novellákra iis jellemző, mint pl. az Usher-ház vége (ha jól emléxem, ez a magyar címe - sajnos nincs előttem a könyv), melynek cselekménye legyen bármilyen véres és kegyetlen, végül is a humán értékek elpusztíthatatlamságáról szól.
Hmm...még tudnék értekezni pár oldalnyit a témáról, de ideje rövídre fogni...
tehát: a fentiek miatt a Marsbéli Krónikák mindenképpen a számomra legfontosabb öt könyv között van, azonban a mű első olvasása óta abszolvált élmények hatására Bradbury világát kevésbé realisztikusnak (ám felettébb vonzónak) találom. Bradbury helyett ma már Philip K. Dick a kedvencem.
A nyar vege fele tobbszor elovettem a sajat kotetem - egy szep narancssarga, kemenyfedeles peldany, amit vagy husz eve vettem 32 forintert egy antikvariumban (EK 1966). Benne van a Marsbeli kronikakon kivul a Farenheit 451, aztan meg 8 novella, es a vegen egy beszelgetes Bradburyvel. Egyik legnagyobb konyvelmenyem volt. Na mingya' neki is kezdek megint... ;-)
Én sajnos(?:) csak angolul tudtam elolvasni, egyszerűen nem találtam olyan könyvesboltot / antikváriumot, ahol meg tudtam volna venni a könyvet. Esetleg megvan vkinek elektronikus formátumban?
Sziasztok!
Keresem Ray Bradbury-től a Kaleidoszkóp című kötetet.
Nagyon sürgős! Sehol nem lehet kapni és ajándékba kéne.
Itt vagy az email címemen elérhető vagyok: sabreman@freemail.c3.hu
Találó leírás. Mindig csodáltam az írásmódját, a hasonlatait, a jelzőit, azt, hogy egyszerű témákból mit tud alkotni.
Bár az az igazság, hogy sokat számít a fordító is. Az 1982-es kiadású Ködkürtöt Sárközy Helga fordította, az 1993-ast Nemes István. Sárközyé költői, Nemesé ehhez képest kissé göröngyösebb.
A Fahrenheit 451 fokban a főhős pedig idéz Matthew Arnold "Doveri part" című verséből. Sokáig tartott, míg a teljes eredeti verset meg tudtam szerezni, végül a neten találtam rá. Azóta is az egyik kedvencem.
nekem olyan Bradbury novelláit olvasni, mintha verseket olvasnék... szinte folynak, hömpölyögnek a mondatok, a téma már szinte nem is érdekes, valami egyetemes szomorúság árad a sorokból... nagyon szépek
