Szerintem meg teljesen jól néz ki, ahogy eddig is, sőt, ez sokkal jobb mint a Utopia korszak maszkjai, de még ha nem is tetszik az öltözködése, azért Madonnát emlegetni eléggé merész, ha már ezt a szót említed. Madonnával nem a merészség vagy a menőség hiánya volt a gond mindig is, hanem a felszínessége, a tartalmatlan üressége, a kreativitás hiánya, a művészi mélység helyett gesztusokra szorítkozó ál-művészkedés. Björk meg hát pont ennek az ellentéte, Björk egy kifejetetten művelt, értelmes nő, akinek az alkotásai nagyon is átgondoltan, koncepciónak megfelelve jönnek létre, az organikus kultúrát avant-garde formában újrafogalmazva. Persze sokan egyáltalán nem értik ezt tőle, kell hozzá egy bizonyos szint, nyilván nem a sódereskanál mellett fognak Björköt hallgatni.:)
A Jlin nevű előadó új lemezén egy instrumentális zenében Björk is közreműködött állítólag. Jó kis vad IDM akar ez lenni, az Autechre is csinálhatta volna, de sajnos hiába akar ilyen "IDM-jazz" lenni, egyszerűen nincs benne igazán sem dinamizmus, nem atmoszféra, hanem a kettő közé esik, de igazán különleges zajt vagy effektet sem tartalmaz, ezért sajnos felejthető, pedig az ötlet nem lenne rossz:
Aki esetleg még nem hallotta, itt van Björk eredetileg tervezett verziója, a Sweet intuition, ez az a dal amit végül megírt Madonnának és a Bedtime Story című dal lett belőle, ami M. valószínűleg egyetlen tényleg jól sikerült vagy bármilyen szempontból művészi értékkel bíró dala.
A 23 éves Björk a Sugarcubes-al a 80-as években. Sokan elfelejtik, hogy Björk valójában csak 28 éves korában indított szóló karriert, addig ő "csak" egy érdekes hang volt a Sugarcubes-ban. Aztán később kiderült, hogy mennyire elképesztően tehetséges producer és komponista minőségben is.
Talán pont azért képes ma is aktív és kreatív lenni (még ha valakinek nem is tetszik a Fossora, azért azt el kell ismerni, hogy még mindig tele van elképesztően kreatív ötletekkel), mert nem égett ki hamar és csak a 30-as éveiben adta ki a legsikeresebb lemezeit. Gondoljuk például Björk egyik kedvencére, Kate Bush-ra és a The Dreaming lemezre, amit mindössze 23 évesen csinált. És tényleg sokkolóan kreatív album, de hát ő a 90-es évekre gyakorlatilag ki is égett sajnos, pedig még a 30-as évei elején járt. Kate Bush mindössze 7 évvel idősebb Björknél és mégis az egyikünket a késő 70-es évek/kora 80-as évekhez soroljuk, míg másikukat a késő 90-es évek/kora 2000-es évekhez, ráadásul azóta is aktívan jönnek a lemezek.
Nehéz is lenne megmondani, hogy melyik a legjobb filmje, ha nagyon kéne, akkor vagy a Táncos a Sötétben vagy a Melankólia lenne, ez a kettő tökéletes, de én az olyan filmjeit szeretem mint például a Főfőnök, mert szeretem azt a fajta szatirikus humort. A ház amit Jack épített is jó volt. És ott van persze a Birodalom sorozat is. Azért voltak gyengébb dolgai is, a Manderlay például.
Az biztos viszont, hogy Björk-el nagyon kikészítették egymást a film forgatása alatt. Utána Björk meg is fogadta hogy nem vállal többé filmszerepet.
Érdemes amúgy a többi LVT filmet is megnézni, szinte mind jó. Azokban klasszikus színészek szerepelnek, a kamera is hasonló és azok a színészek sem rosszak, sőt!!!
Ismét újranéztem a Táncos a sötétben-t. Ami nagyon feltűnő, hogy mennyire okos választás volt Lars von Trier-től, hogy egy ilyen "realista" módon, kézi kamerákat is használva rögzített filmhez olyan főszereplőt választott, akinek van tapasztalata a forgatásban (videoklipek, interjúk), de nem egy klasszikusan képzett színésznő, mert így a realista alakítása jobban érvényesül. Pontosan ezért a dráma sokkal közelebbinek érződik. Fantasztikus film, nem lehet megunni.
nem kell ezt így bekategorizálni, nincs ilyen, hogy csak ez tetszik, meg csak az tetszik
björk is mindig színes volt a számomra, a korábbi lemezein is vannak kevésbé tetszetős tételek, de közben maga a korong attól még üde és színes és átjön a koncepció és szép kerek egészt alkotnak stb... és azokat nem csak mint best of hallgatom, hanem szépen "lemegy", nem skippelek, egy utazás van közben és OK vagyok tőlük
a biotól kezdve viszont fakók, fádak, nem elég változatosak, fárasztóak, túl sok a modor, a furulya, a hárfa (vagy mi) x perc után rájuk unok, mert így beleszürkül az ember bármelyikbe meg ahogy már korábban írtam, igazából meg sem tudom már őket különböztetni egymástól valahogy annyira egy "tartományban" mozognak, hogy egyszerűen sok, eltelíti az embert, de most ezzel a best offal egészen jól el tudok lenni közben
jó, a bio-t mégis meg tudom különböztetni, mert az a legszikárabb és ki kell mondjam, számomra bántóan primitív a soundja is és igen, a számok jelentős része még ráadásul túl hosszú is
persze, mondhatjuk, hogy dehát a Volta is fád volt, de nekem az még belefért, ott az még nekem újdonság volt, bátor választás, tökoké, de utána szerintem ezek már nem jó döntések
kivéve Vulnicura, ami viszont picit biztonsági játék és retrozás, dehát ennyi ballépés közepén ez nekem pont bocsánatos
Csak arra utaltam, hogy nem teljesen derült ki számomra, hogy egyszerűen a zenék tempójával volt a problémád vagy pedig a konvencionális, hagyományos "pop" harmóniák és ütemek hiánya zavart? Mert azért elég sok zene van, ami sokkal "részletgazdagabb" és ütemesebb, mint pl a Black Lakehez hasonló dalok. Viszont cserébe azok már tényleg nem tartalmaznak szinte semennyi hagyományos harmóniát és ütemet. Azokról mit a véleményed?
Például az Autechre későbbi lemezeiről. Vagy akkor mondok Björk-hez közelebb álló példát és mondok nagyon tehetséges fiatal előadókat, mondjuk Laurel Halo-t. Nem tudom ismered-e, de kíváncsi vagyok hogy jobbnak vagy rosszabbnak tartod a zenéjét mondjuk a Biophiliánál, mert akkor jobban érteném, hogy a problémád vele. Mondjuk talán ez a legbefogadhatóbb legpopulárisabb albuma, két emészthetőbb dallal kezdődik (már magához képest): https://www.youtube.com/watch?v=nnY5ALyavrY&list=OLAK5uy_nkfSyTY-bXYWIZadAz7zlXf-kDCEbgAB4 Mert ez pl sokkal lendületesebb, mint Björk és nincsenek 10 perces dalok sem, viszont a harmóniák meg...
"aktív zenehallgatást, az odafigyelve hallgatást segíti, mert itt tényleg csakis akkor lehet élvezni, ha teljesen elveszel a zenében"
Üres, monoton, ötlettelen, hosszú dalok halmaza. Pont hogy nemigen van ott semmi, amit érdemes volna odafigyelve hallgatni vagy elveszni benne
"Mutual Core" büntetően hosszú, sűríteni kéne, mert a vége valóban pezsdítő, de ami addig történik...
"Vespertine" szerintem a legeslegjobb albuma, csodás hangok, sok kis apró esemény, dallamocskák, gegek, finom ritumusok stb... semmi köze a biohoz :) még ha mind a kettőn vannak is bridge-ek
"Black Lake" valóban jó, de hosszú, elunom és hát mindent már csak nem válogathattam be arról a lemezről, mindegy, a kevesebb több volna belőle
"Az Out there somewhere 24 perces, tele vannak 8-10-14-16 perces dalokkal." Dehát az hibátlan és eseménydús, konkrétan dalok VANNAK BENNE :D amik egymásba konvergálnak és egészítik ki egymást, ott érteni a koncepciót, a dalhossz kvázi rendező-elv benne, a Black Lake meg csak sokáig tart :D
"Ezt a lendületességet meg nem teljesen értem, látom a kommentjeiden hogy te is hallgatsz "lassú" zenéket is. Ha ezek a zenék nem "lendületesek", akkor mit mondjon Brian Eno vagy Biosphere? Akkor mi Jean-Michel Jarre 47 perces ambient dala?"
Van, akinek jól áll "lassú", terjengős zene (persze, ezzel most nagyon kisarkítod, de mindegy), például Hans Zimmer és Ludwig Göransson megy nálam elképesztően sokat és van, akinek meg nem, mert nem tölti meg tartalommal. Björk sajnos az utóbbiba tartozik ezekkel az újabb dagályos dalaival, miközben a Dull Flame of Desires az egyik legnagyobb kedvencem tőle pl :) 47 perces dalokat viszont nem szoktam végighallgatni, nekem az már ilyen felesleges izmozás, vagy max egyszer érdekes, vagy mondjuk egy masszázsszalonban is biztos lehet hasznosítani :D
Érdekes elemzés. Nos, másképp látunk szinte mindent, de ez rendben is van. Minden ember ízlése különbözik. Számomra nincs minőségi különbség a régi és az új lemezei között, ugyanolyan jónak tartom az újakat. Szerintem kifejezetten élvezetesek, dallamosak, érdekesek. Vannak persze nagyobb kihívást jelentő, kísérletibb jelegű dalok, de összességében tele vannak harmóniával, szépséggel, érzelemmel és persze a Björkre jellemző nagyon egyedi elemekkel.
Nekem meg például a Debut nem tartozik a kedvenceim közé. Vannak persze rajta fantasztikus dalok, a Human Behavior egy mestermű, de pl. olyanok is vannak rajta, mint a Violently Happy. Az a dal azért nagyrészt a 90-es évek tuc-tuc pop közhelyeit tartalmazza. Nekem Björktől nem ez kell, nem "chips meg cukorka", hanem valami tartalmasabb, mélyebb, nehezebben rághatóbb, ami egy fülbemászó pop refrénnél többet kínál. Szeretem a jó pop zenét, sőt, a Debut-tól ezerszer populárisabb zenéket is tudok élvezni, de Björköt nem azért hallgatok, hanem valami komolyabbért. Ezt a lendületességet meg nem teljesen értem, látom a kommentjeiden hogy te is hallgatsz "lassú" zenéket is. Ha ezek a zenék nem "lendületesek", akkor mit mondjon Brian Eno vagy Biosphere? Akkor mi Jean-Michel Jarre 47 perces ambient dala?
A Biophilia valóban a leginkább kísérleti lemeze és ez tényleg sok "odafigyelést" igényel. Szerintem nem fárasztó, hanem pont hogy az aktív zenehallgatást, az odafigyelve hallgatást segíti, mert itt tényleg csakis akkor lehet élvezni, ha teljesen elveszel a zenében. Pont úgy ahogy egy mély drámát vagy művészfilmet sem nézhetsz végig zabálva, hangoskodva és a telefont nyomkodva.
Kidobtad róla a Cosmogony-t, ami szerintem jó eséllyel az egyik leggyönyörűbb dal amit valaha hallottam, hagyományosan harmonikus, egy csodálatos himnusz, szerintem kétszer ilyen hosszú is lehetne, ráadásul fülbemászó. A Mutual Core is szerintem Björk legjobb dala között van, kifejezetten lendületes, főleg onnan, hogy "this eruption...", a lassú és az ütemes rész válaszolgat egymásnak. Mások, pl. a Dark Matter valóban nem jó "dalok" a hagyományos értelemben. De elég rövidek is, nekem inkább ambient összekötő elemeknek tűnnek inkább. Pont az a jó, hogy az a kevés, de nagyon sötét, erős hanggal amit használ benne, építi a lemez atmoszféráját. A Vespertine nem pont ilyen? Az An Echo, A stain nem pont ilyen "fárasztó", lendület és pop elem nélküli? Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Vespertine-ben sincs sok lendület a dalok jelentős részében, az is egy lassú, atmoszférikus album, mint a Biophilia.
A Vulnicura esetében jó, hogy végre valaki felismerte, hogy az első két dal milyen, sőt én továbbmegyek, szerintem könnyebben fogyaszthatók, mint a legtöbb dal a régi lemezekről. Az itteni listázásodnál egyedül az a felfoghatatlan nekem, hogy a Black Lake hiányzik a listáról. A Black Lake 10 perces, de nekem meg akárhányszor hallgatom mindig 2 percesnek tűnik. Egyetlen unalmas nanomásodperce nincs, a szövege egyszerű és őszinte, a dallama harmonikus, melankolikus és mégis erőteljes. Ez a dal magasan a legjobb Björk dalok között van. És ha jól értem, neked csak az a baj vele, hogy 10 perces? Az elektronikus zenében a 10 perc gyakorlatilag semmi. Hány 12, 15, 18, 20, 23, 27, 30 perces elektronikus dal van? Nemrég halgattam Orbitalt például. Az Out there somewhere 24 perces, tele vannak 8-10-14-16 perces dalokkal.
A Utopia-ból nekem sem maradt volna sok, de szerintem nekem más bajom van vele. Szerintem nem fárasztó, hanem pont hogy unalmas, mert sok dal van ami pont úgy hangzik mint egy másik a lemezen. Egybemosódik sok, szerintem valószínűleg a leggyengébb lemeze.
A Fossorából meg Ancestress-t sem tartod meg. Tényleg nagyon másképp látunk mindent, mert én meg elolvasom a címet és már konkrétan hallom is a dalt, ennyire megmaradt bennem.
Mindegy, érdekes. Neked ott vannak a régi lemezek, hallgasd akkor azokat, én meg hallgatom a régi és új zenéit is. Mindenki hallgasson amit szeretne.
Végigmentem az „új” Björk dalokon. Nem volt egyszerű, a felénél majdnem feladtam… Egyébként most tűnt fel, hogy milyen indokolhatatlanul és arcátlanul sok gyilkos hosszúságú dal van ezeken! Nem elég, hogy nehéz velük megbarátkozni, de még 6 és 7, vagy akár 8 meg 10 percesek is, ehh… Lemezenként mentem és megjelöltem azokat a dalokat, amiknél úgy egyáltalán éreztem valamit közben. Itt a lista, de ezek még bőven nem kedvencek, meg olyanok, amiket szívesen elővennék bármikor. És továbbra is az a véleményem, hogy ezek fele sem, bizony, még csak a Voltáig vagy a Medulláig sem látnak el sajnos. Furulykázás, hárfázgatás, terjengős, a végtelenbe (és akkor már jó hosszan!) kígyózva konvergáló tónustalan hömpölygés a java…
Szóval ez a bő lista, ezek még csak a „nem is olyan nagy szörnyetegségek” kategóriájúak:
Biophilia:
Moon
Thunderbolt
Crystaline
Cosmogony
Virus
Mutual Core
(itt jöttem rá, hogy túl lágy a szívem, ezeket már amikor beírtam is eluntam, szóval itt jöttem rá, hogy még egyszer át kell nézni majd, gyomlálni még)
Vulnicura:
Stonemilker
Lionsong
History of Touches
Notget
Atom Dance
Mouth Mantra
(hmmm… itt azért volt olyan is, ami kifejezetten a hossza miatt nem került rá, pedig nem lett volna rossz)
Utopia:
Arisen My Senses
The Gate
Sue Me
Saint
(itt már vagy rutinosabban válogattam, vagy elfáradtam, vagy ez valóban egy nagyon idegesítő lemez)
Fossoria:
Atopos Ancestress
Victimhood
Fungal City
Freefall
Fossora
Her Mother’s House
(talán valóban ez a legkönnyebben fogható az új lemezei közül)
Bónusz:
Oral (ez valami új, végülis, nem is rossz)
Ez így 24 dal és 2 óra, de én ebből még bőven szeretnék kidobálni, főleg a Biophiliát érzem elnagyoltnak. Most újra végigmegyek rajtuk, immár csak ezeken, hogy lássam, van-e egy lemeznyi olyan, amit szívesen hallgatnék még. Szóval egy kis felfeszesítés után ezek maradnak, ez afféle modern best of
Biophilia:
Moon
Thunderbolt
Crystaline
Virus
(vannak ezeken néha lendületek, de egyik dal sem igazán jó, viszont őrületesen fárasztóak, de most tényleg az összeset dobjam? ehh…)
Vulnicura:
Stonemilker (az első olyan dal, ami nem csak pillanatokra idézi meg Björk értékeit)
Lionsong (ez is! ez a kettő talán a kedvencem a Volta utáni időszakból)
History of Touches (ohh, ez sem rossz, sőt! van bőven feszültség, sokkal jobbak ezek, mint a Bio dalok)
Notget (igen, végülis ezek a dalok régebben is megjelenhettek volna)
Mouth Mantra (ááá, nem, ez, ez a kedvencem az újak közül!)
Utopia:
Arisen My Senses
Sue Me
(hát, ebből nem sok maradt)
Fossoria:
Atopos
Freefall
Her Mother’s House
Nagy-nagy meglepetésemre ebből sem maradt sok. Hát, szóval ezek a „gyöngyszemek”, amiket úgy ki tudtam túrni az új björk halmazból. Érdekes, hogy a Vulnicurán találtam csak kiugró teljesítményeket, sőt, igazából arról csak 3 dalt nem pakoltam be. Nagyjából egy vállalható lemezt össze lehetne rakni, valóban. Ez az 5-6 a Vulnicuraról és még mondjuk 4-5 random bármelyikről és készen is vagyunk :D
Esetleg ezt a koncertet tudom ajánlani azoknak, akik a Biophiliával nehezen boldogulnak. Persze a koncertet kezdő Thunderbolt elijeszthet sok embert, de érdemes folytatni utána, főleg mivel pár régi dalt is előad közben. Pl a Hidden Place-Virus egymás után nem érződik külön lemezről származó daloknak. A Biophilia igazából egy elvontabb verziója a Vespertine-nek.
szerintem tök jó a debut, mert még pop, de már avantgárd is
de nekem amúgy sincsen ellenemre a popzene, még a kevésbé avantgárdak sem
a Volta utáni björköket pedig unom, nagyon ritkán pendít meg bennem valamit bármelyik is, nem tetszik a hangzás, a különös-ség helyét mintha egyfajta őrület váltaná fel... nem varázsolnak el a dalok és jellemzően skippelek is sokat, összességében kifejezetten megterhelőnek érzem őket sajnos
de néhány jobban sikerült tétel azokon is van, valóban
Nem tudom, én nem érzem hogy az utóbbi 4 lemeze "hallgathatatlan" lenne, szerintem tele vannak dallammal, szépséggel, egyszerűen távolabb vannak a pop formátumtól, mint az első két lemeze. Nekem például a Debut a legkevésbé kedvenc Björk lemezem, pont azért mert az még nagyon kiforratlan, túlságosan is "pop" a későbbi zenéihez képest. Ha letisztult, egyszerű, könnyen fogyasztató popzenét szeretnék hallani, eleve nem Björköt kapcsolom be. Nálam olyan zenék, mint a Crystalline, a Mutual Core, a Virus, a Black Lake, a Notget, az Ancestress és még pár dal teljesen méltónak tűnik a Homogenic és Vespertine színthez és ugyanolyan fontos részei a Björk életműnek, mint egy Bachelorette vagy egy Unison.
De persze én később ismertem meg Björköt, ugyanaz a téma mint a Depeche vagy Jarre témánál, én nem érzek több személyes nosztalgiát a kezdeti lemezekhez, mert egyszerre ismertem meg a zenéinek nagy részét.
Persze én is kíváncsi vagyok, hogy mit állítasz össze.
Ha a Volta tetszett, akkor szerintem a tavalyi Fossora is kell, hogy tetsszen, mert azért vannak hasonlóságok és pl. tempó terén ez volt a legdinamikusabb a Volta óta. Viszont disszonanciákra azért készülj fel bizonyos dalokban.
A 2017-es Utopia szerintem magasan a leggyengébb volt. A 2011-es Biophilia tényleg a legelvontabb, elő hallgatáskor nem is tudtam mit kezdeni vele, de aztán meg nagyon megszerettem, sőt rájöttem, hogy van egy kis kapcsolata a Vespertine időszakkal, pl. a megjelenő hárfák és egyéb organikusabb elemek terén.
Hát, ehhez ismernem kéne egyenként az említett dalokat, de én annyira leálltam a Björk hallgatással, hogy csak na. A Volta volt még egy kis fellángolás, aztán fuccs. Majd egyszer, ha végre leülhetek egy sor albumot meghallgatni, akkor végigmegyek az életművén teljesen, de jelenleg a meghallgatásra váró egyéb CD-is itt állnak toronyban az asztalomnál, szóval egy darabig semmi esély rá sajna.
Azért dallam ma is nagyon sok van bennük... a hagyományos harmóniák persze már más kérdés.
De pl. a Fossorán az Ancestress, Ovule, Her Mother's House, ezek nagyon is érzelmes, dallamos, harmonikus, gyönyörű dalok, vagy neked ezek sem tetszettek? Björkben pont azt szeretem, hogy sosem veszíti el a tradicionális népzenei és klasszikus zenei gyökereit, nem véletlenül hívják folktronikának a műfaját és nem véletlenül mondja, hogy az organikus kultúrát félresöprő posztmodern művészetet ő elutasítja. Ő abban hisz, hogy ez elvolt avant-garde művészetet tradicionális kultúrával kell ötvözni. Emiatt kedvelem ennyire a zenéit.
