A LEO jelenleg nem olcsó, de azt értem, hogy egy küldetésben nem ez a legdrágább.
Viszont ha mondjuk egy rácsszerkezetet kell felvinni, amiből pl. a cycler váza készül, akkor ott a kilogrammonkénti ár lesz a döntő.
Egy kommunikációs műhold ára 50-400 millió dollár közé tehető (https://globalcomsatphone.com/costs/ szerint). Ugye a LEO-ra állítás ára pedig olyan 60 millió $ műholdanként, alaphangon.
Nyilván mások a számok, ha a JWST-ről, vagy egy Jupiter szondáról van szó.
Túlzónak tartom mindkét megjegyzést. Egy konkrét hibára kockázatelemzést végeznek, ez meglehetősen számszerű eredményt biztosít a teendők megítélésével kapcsolatban. Ha szétszedik az egészet, annak is van kockázata....
Sokkal veszélyesebb például a Virgin Galactic SpaceShipTwo, ahol már eddig négy ember halt meg. Ráadásul a koncepció maga meglehetősen kockázatos utazást tesz lehetővé.
Közben ma felment az NROL-108 a Falconnal, ez volt az idei 26-ik és egyben utolsó idei küldetésük. És nem mellesleg 70x hoztak vissza első fokozatot :)
Most így fejből nem tudom, majd utánanézek. De az időtartam irreleváns, ha közben közösségben vagy és van hasznos munkád. Márpedig a cycleren munka az lenne bőven. Ha végképp nem értesz semmi hasznoshoz, akkor is gondozhatod az állatokat, vagy dolgozhatsz a kertben.
Amúgy egyben célszerű megépíteni, hold körüli pályán, majd egy ion motoros vontató teszi szépen lassan, pár év alatt pályára az első személyzettel együtt, akik menet közben fejezik be a belsőépítészet egy részét.
A LEO most is olcsó. Egy átlagos küldetés költségének mindössze 3%-a a tömeg LEO-ra juttatása.
Ez egy elterjedt tévhit, hogy a LEO költség miatt drága az űrkutatás. Egy űrállomás költségének döntő többsége a fenntartás során keletkezik. Lehet hogy csak 6 ember lakik raja de a tényleges személyzet 1000 fő felett van, csak ezek ugye a földön vannak. Magasan képzett nagyon drága munkaerő.
Viszont a személyzet létszáma nem igazán nő a mérettel. Egy repülő falu ami a Jupiter és a föld között kering mondjuk 500-1000 fő kapacitással, na ennek a fenntartása alig kerülne többe mint az ISS-é, feltéve hogy lenne atomreaktora, és saját kertje.
Ez abszolút jól hangzik, Platon. Ráadásul egy rakat problémát megold: 1. mesterséges gravitáció (a mikrogav. negatív élettani hatásai kiküszöbölésére): ha elég nagy lehet a struktúra, akkor mehet. 2. sugárzás: ugynaez, mivel az egész lehet nagyobb/nehezebb, így a sugárvédelem is értelem szerint lehet jobb. 3. kényelmi, pszihológiai szempontok: nagyobb és változatosabb élettér sokat segít ezen a téren. Extra előny, a nagyobb létszám szintén. 4. védelem a mikrometeorok ellen: egy nagyobb hajó (kis állomás) egyrészt védettebb, másrészt joban szakaszolható esetleges sérülés esetén.
+1: dupla rendszer, ha két komplett cycler párban repül, akkor még egy egyébként katasztrófális veszély is jobban kiküszöbölhető (evakuálás a másikra).
És persze kell hozzá egy aránylag olcsóbb űrbe (LEO) jutás, és annak kialakítása éppen folyamatban van. Micsoda szerencse.
Egy nagy kérdés van:
hogyan építesz fel egy ilyet? Elkészíted egyben LEO-n, és uzsgyi, pályára állítod egyben? Ha az egész nagy, akor ez nem kis feladat. Vagy - ez talán jobban kivitelezhető - modulárisan kell felépíteni, és fokozatosan bővíteni (mindig, amikor Föld-közelben repül el, akkor indítani az új csatlakoztatandó modulokat). Persze ehhez kell, hogy fel legyen szerelkezve ilyen in-flight építkezésekhez (robotkarok, ...). Ellátmány és utasok így is úgy fel és leszállnak (csak az utasok) rá és róla.
...egy uncrewed tesztnél, ahol így egy picit csökken a redundancia. Tényleg elképesztő kockázat.
Az viszont megérne egy misét, miért terveztek úgy egy bonyolult rendszert, hogy egy ilyen egység kicseréléséhez atomjaira kelljen szedni. Mondjuk az is simán lehet, hogy pont ezért van benne nyolc...
A NASA remek úton halad egy újabb Challenger katasztrófa irányában. Ugyanaz a mentalitás, előbb a Crew Dragonnál, most az Orionnál. Ez nem egy grillsütő, emberéletekről van szó. Time Pressure vs. Safety.
Igazából az egész nem technológia kérdése, hanem infrastrukturális.
Pár cycler elszórva a naprendszerben elérhetővé tenne kb. mindent. A hosszú utazási idő nem probléma, ha jó életkörülmények között, hasznos munkát végezve tudod eltölteni az időt. Ugyanígy az üzemanyag sem gond, ha a bőséggel rendelkezésre álló vízből a naprendszer különböző pontjain hidrogént és oxigént gyártanánk.
"az űrállomásoknál meg mindig olyan érzésem van hogy ha már épül, annak min.50 évet ki kellene bírnia. legalább is a strukturális elemeknek."
teljesen egyetértek.
Az utazási időt nézve azért nem vagyok biztos, hogy annyira rossz lenne a helyzet, ha lényegesen javul az ISP (és persze a TTW aráynszám is fontos, hogy a meghajtás komplettül mekkora erőt tud leadni egységnyi tömegére nézve). Megpróbálok utánanézni.
aha. hát azt reméltem hogy a nukleáris energiában van annyi potenciál hogy legalább a jupiter elérhetővé válik annyira, mint a mars a hagyományos módon. de ha az egyik kb.3x-os szorzó a másik meg 10x vagy több, akkor túlzottan optimista voltam. ez az egész űrutazósdi egy roppant nehéz műfaj.
az Aldrin féle cycler ötletet pont nem rég hallottam valami műsorban, érdekes elképzelés, de az űrállomásoknál meg mindig olyan érzésem van hogy ha már épül, annak min.50 évet ki kellene bírnia. legalább is a strukturális elemeknek. (a műszerezettséget esetleg lehetne frissíteni).
Az elég durván rövid idő. A sorolt meghajtási módok kb. 2x, 3x, 4x rövidebb transzfer időket tudnak elérni, viszont a Marsig, ami lényegesen közelebb van a Jupiternél is, most kb fél évvel, de inkább háromnegyed évvel kalkulálnak.
Összehasonlításként, a Mars legközelebb kb 56 millió km-re van, míg a Jupiter a két bolygó legközelebbi állapotában kb 10x ekkora távolságra.
Trükkös, gravitációs parittya manőverekkel 5.6 év alatt tudtak eljuttatni a Jupiterre űrszondát.
A nagyobb távolságokhoz egyébként jobban megéri a jobb ISP-jű, de kisebb gyorsító erejű hajtóműveket alkalmazni (tipikusan az ion hajtómáű ilyen), mert hosszabb ideig lehet működtetni, és a fokozatos, de állandó kis gyorsulás (nagyon kicsi!) is nagyobb átlagsebességet fog eredményezni, tehát rövidebb utazási időt.
Ilyen hosszú utakhoz nagyobb hajók kellenek, amiken jobban ki lehet bírni hosszabb ideig is.
A Mars utazások alatt ezt sikerül majd kikísérletezni. Van az un. "Mars cycler" elképzelés, ami pont ezt célozza meg, nagyobb, biztonságosabb, egészségesebb űrhajó (kis űrállomás), amely pályája folytán a Földet és a Marsot "érinti", és csak az ellátmányt, üzemanyagot, és az utazókat és a rakományt kell feltenni rá, hagyományos gyorsítás segítségével.
igen. nem emberesen sikerült elérni a távolabbiakat is, de azok hosszú évekig tartottak. :) nos akkor másképp kérdezem: kb. fél - egy egyéves odautat tartok elképzelhetőnek amennyit egy ember kibír egy szűk helyre összezárva többedmagával, anélkül hogy be ne csavarodna be totál. és persze vissza is ugyanennyi. vajon hányszoros teljesítmény növekedés kellene - mondjuk kb egy saturnV/SLS szintű hordozóban kifejezve - amivel a fenti időn belül elérhetővé válna a jupiter(~félév) szaturnusz(~egyév) egy ilyen (akármilyen elven/módon működő) nukleáris meghajtással?
kössz... aha, akkor a "Breakthrough Starshot" volt a kulcsszó amit kerestem.
"Milner places the final mission cost at $5–10 billion, and estimates the first craft could launch by around 2036" - írják a wikin egy 2016-as forrásra hivatkozva, és ez is csak egyetlen javasolt célpontra (Proxima Centauri b, exobolygójára) vonatkozik (bár néhol "flottát" emlegetnek). mindössze csak 100M$ lett összedobva az alapítók által a megvalósítási tanulmányok kidolgozására. a lényeg hogy ha volna is rá pénz, a fenti dátumhoz még 20évet hozzáadunk plusz a 5év vissza, akkor is inkább már csak a következő generációknak hozna gyümölcsöt a vállalkozás.
A második kisérleti konfigurációnál járnak a PFRC reaktorral. Még 10 év mire eljutnak oda hogy ebből motor legyen. Ha minden az elméleti számítások szerint alakul. Eddig mondjuk jó.
A Marsot már többször sikerült elérni (nyilván nem emberekkel) a sima kémiai meghajtással is, elvi akadálya ennek nincs. Még emberes küldetéshez is megfelelő lehet. A távolabbi célokhoz már nem igazán. Azokhoz már a felsoroltak jönnek inkább szóba.
egy időben több helyen felvetettek közeli csillagokhoz szánt lézeres gyorsítású pehelysúlyú vitorlás szondákat, ilyen megoldáson vajon dolgoznak esetleg konkrétabban, vagy annyira meredek, kétséges és csekély a hozadéka, hogy megmarad ötlet szinten?
ha most hozzá kezedének talán még a mi életünkben megtudhatnánk konkrétabb információkat a szomszédos csillagok rendszereiről. az is valami. (de mondjuk el nem tudom képzelni hogy lehetne detektálni/szűrni onnan egy kisebb rádióadó jelét.)
ilyesmi meghajtással vajon mennyire válnának elérhetővé távolabbi célpontok? (pl. a Jupiter/Szaturnusz holdak. (tudom h jelenleg még a Mars se elérhető, és a Jupiternek ráadásul brutál mágneses tere van) de az embere marsutazásról van kb fogalmunk a menetidő és indítási ablakok periódusairól.)
