Keresés

Nem, de rahagyom...=O)

Khm.... ismerd be... most sincs igazad:)))

Szívesen beismerném, de ehhez az kéne, hogy legalább egyszer ne nekem legyen igazam.

Bevallom, nekem soha nem okozott gondot beismerni, hogy tevedtem... csak az a bibi, hogy ehhez a masiknak eloszor meg kel engem gyoznie arrol, hogy tenyleg nincs igazam...jjjoooo...ez ertelmes ervekkel eleg konnyen szokott menni. De olyankor miert ne ismernem be, hogy nincs igazam? Ebbol is tanul az ember... vagy nem?

igen,
de csak ha legalabb masik 2 megoldast mutatnak

nem, szerintem éppen attól lesz nagyobb, de a többség erre képtelen.
Mióta megnyitottam ezt a topikot, be-benézek néha a politika fórumba, ami részben hű mása a nagypolitikának, részben pedig a kicsinyesség és az emberi butaság kiváló mintája.

Miért, attól valaki "kisebb" lesz, ha beismeri, hogy tévedett???
És milyen az önbecsülése, ha ragaszkodik a tévedéséhez?
SZVSZ ragaszkodni egy tévedéshez (miután már tudja, hogy az) gerinctelenség... (esetleg, aki morálisan túl hajlékony nevezheti gyengeségnek is...)
Zs4zet.

beismerem : nincs igazam...

.kav]4t

Soha nem ismerem be, ha nincs igazam!
De most hazudtam ...

Épp ma tettem ezt meg, és igen jó érzés volt, hogy kibékütünk egyik barátnőmmel, miután pénteken igencsak összeszólalkoztunk.
Ha tényleg én voltam a hibás, ha tényleg én tévedtem, minden gond nélkül beismerem, hisz bárki hibázhat. HA viszont nem az én hibám, és rá akarnak venni, hogy bánjam meg, ezt nagyon nem szoktam birni, tűrni, és, főleg, megtenni.
Ha soha senki nem vállalná fel a tévedéseit, senkinek nem lennének barátai..

Csak olyan van!

Van olyan ember, akinek nincs mindig igaza?

Én azt hiszem magamról, hogy minig elismerem, ha tévedtem. Az esetek többségében bocsánatot is szoktam kérni érte. Sőt! Gyakran hibázok is, mint mindenki más. Másokkal ellentétben én mindig elismerem, ha hibáztam és rendszerint bocsánatot is kére érte. Én azt gondolom, hogy ez egy szint, ahová el lehet jutni. Emellett ne képzeljétek, hogy büszke vagyok magamra: jut minden jó tulajdonságomra vagy 3-4 rossz. Bocsánatot kérek értük!

Ez a "beismerem" szó nem tetszik, mert mintha valamit szégyellnem kellene. Az "elismerem" szerintem jobb... Szóval azonnal elismerem, hogyha a másiknak igaza van, sőt azt is, ha csak valami halovány igazságot látok a véleményében. Többnyire direkt keresem, hogy mi az, amelyben egyet érthetek a másikkal. Így konstruktívabb lesz a beszélgetés.

Belegondolva, elyen "elismeremből" szerintem naponta van egy-kettő, úgyhogy az elmúlt hónapban mondjuk 45-ször, de ezek apróságok, lehet hogy te csak a durvább dolgokra gondolsz.

Igen, beismerem.

Veszteni elvegre tudni kell. Egyszer nekem van igazam, egyszer a masiknak. Ez igy mukodik, igy van csak harmonia.

Az mas kerdes, hogy meg kell gyozni engem a masiknak az O igazarol, ami nem egyszeru.
De ha megtortenik, akkor igazat adok neki.
Mindig.

Igen, be.

:-)
Örülök - úgy érzem hozzám csatlakoztál!
S bennem, mint rókában nem is csalatkoztál!
:-))))

Mindig beismerem, ha tévedtem valamiben. Persze akkor egy kicsit gáz, ha előtte "véres" vitába szálltam a témában, és csak később derült ki, hogy nem volt igazam. De akkor is beismerem, és egy jót nevetek. Szerintem minden ember tévedhet, és ezt tényleg így is fogom fel. Persze azért elvárom másoktól is, hogy ők is ismerjék be tévedésüket....ez pedig nem mindig jön be.

én mindig azt hiszem, hogy nekem van igazam, de ha nincs is, mindig úgy próbálok belőle kijönni, hogy némi csűrés csavarás árán úgy tűnjön mintha legalább egy picit mégiscsak igazam lenne.....nem tehetek róla, olyan ez mint a kábszer

Be

természetes...
Nehogy valaki mezogazdasagi vonatkozasokat keressen:)

A 'masik'. Gondolom foleg az ember parjarol van itt szo. 'Neki' kulonosen joleshet egy ilyen bocsanatkeres,ellenben akarki massal - "fonok,tanar,vagy ormester". Nehezen kepzelnem el,ha masvalakitol kene bocsanatot kernem. Egyszeruen nem lenne termesztes...

Az attól függ kinek kell bevallanom:-))))

Nem hiszem, hogy ez a dolog férfiakra inkább igaz lenne.
Ha meg vagyok róla győződve, hogy igazam van, akkor én körömszakadtáig védem magam, ill. az ügyemet.
Persze, ha valaki olyan ügyes, hogy meg tud győzni észérvekkel, akkor beismerem, ha tévedek.De bocsánatot kérni - így szó szerint - utálok, szívesebben mondom azt hogy sajnálom, tévedtem.
Tényleg követtetek el már olyan bakit, amiért a másik szerint bocsánatot kellett volna kérnetek?

Szívesebben írnám ide azt hogy igen,
de mivel, hogy mégse, (nem visz rá a szívem)
A nagy beismerés - nékem túl nagy próba
ezer úton szököm - előle, mint róka...

Az attól függ. Fiúkkal szemben mindig nekem van igazam;-)
Ha komolyan akarok válaszolni - miért is ne akarnék - akkor azt kell mondanom: ezzel nálam nincs gond.
Ha őszintén akarok válaszolni, akkor azt mondom: bizony vannak olyan viták ahol az elvi meggyőződések olyan szinten állnak egymással szemben, hogy nem lehet beismerni, mert nincs mit beismeri. (Most nem olyan dolgokra gondolok mint: Drágám mennyiben is került ez a kabát? 13 ezer. Nem, nem drágám rosszul emléxel, stb. Ilyen esetben persze, hogy bevalljuk, hogy nem mi emléxül jól.??)
A megoldás: nem kell kisvacakkak vitatkozni:-O
kv.

Az esetek nagy százalékában nincs rá szükség, mert ugye.. :-)
Egyébként meglehetős nehezen, de beismerem.
Ebben a hónapban min. már egyszer történt velem ilyen. :-)))

A legtobben tenyleg nem mondjak. En kivetel vagyok akkor,mert az elmult 1 evben pontosan 2-szer ismertem el (tehat _ismertem el_ :) ) nonemu elott. Haveroknak eleg a "Ja,tenyleg!" ,de pl. egy baratnonek komolyabbak az ilyeten elvarasai is...

Hmmm... hát nem mindig sikerül ilyenre rávennem magam. Attól függ, mennyire sérti az önérzetemet a dolog...

De mi ez a diszkrimináció, hogy "a legtöbb férfi"? Mintha a nôk aztán jobbak lennének ilyen szempontból... ne mondd már, hogy éppen ez tipikus férfitulajdonság!

Igazából nem tudom, mert ilyen még nem fordult elő velem. Asszem gond nélkül és rögtön beismerném.
:-))