nagyon orulok, h napjainkban is sokan beszelnek a szerelemrol, az igaz szerelemrol, hisz ma mar szinte mindenutt altalanos lelki elsivatagosodasrol beszelunk. Szeretnem veletek megosztani problemamat, remelem, 1-2 jo tanaccsal is tudtok szolgalni.
25 eves lany vagyok. 4 evvel ezelott talalkoztam egy csodalatos ferfival, aki megbizhato, gyonged, simulekony, kivaltkepp csinos fiatalember volt(meg most is az). Akkora szerelem alakult ki kozottunk, h ugy dontottunk, orokre osszekotjuk eletunket. Csaladot nem igazan terveztunk, rabiztuk magunkat a felsobb korok akaratara-egyenlore semmi.
Az utobbi idoben ereztem, h vmi nem stimmel. Olyan monoton volt minden...o mindnekinek meg szeretne felelni, a nagyinak, szomszedoknak, kollegaknak, testvernek, kiskutyaknak stb.-en meg hatterbe szorultam.
Ahogy a lanyregenyekben is meg van irva, egy nyaralason osszeismerkedtem Vele. Rogton egy huron pendultunk, csomot nevettunk 1-utt, szorakoztunk, egyfolytaban egymas tarsasagat kerestuk. A kirandulas utan osszetalakoztunk. Az egyik egyuttletet kovette a masodik, majd harmadik stb. Egymasba szerettunk, olyannyira, hogy meghalok ha nincs velem, es nem erezhetem az illatat, nem hallhatom markans neveteset. Elcsabitott orult ferfiassagaval, sarmjaval, hatarozottsagaval., temperamentumaval. Termeszetesen a ferjem sejt vmit, de turelmesen var, mig "atmegy" rajtam ez az egesz. Meg nem csaltam ot meg, hiszen eddig meg nem szeretkeztunk. Pedig lett volna ra mod, es ido...de o tiszteletben tartja maganeletem.
Kivancsi vagyok egy kivuallo velemenyere. A jozan eszem term. azt diktalja, h jobb ferjet keresve sem talalhatnek,hisz vele minden rendben van vele es szarjak az egesz "ugyre". De mikor meglatom ot, ujra es ujra elcsabit. Tervezi velem a jovot, csaladot szeretne alapitani.
Olyan fura nekem ez a kérdés. Mi az, hogy hinni a szerelemben? Hogy elhiszem, hogy létezik? Vagy elhiszem magamnak, hogy én most az vagyok? Vagy másnak, hogy ő az most? Nem értem. :( Nem hiszek az éhségben. Szoktam éhes lenni. Gyomorgörcsöt tud okozni. Fájdalmat. Aztán jó mikor eszik az ember... Ha van mit enni. Két böjtös időszak közt.
Először azt hiszed tudod, aztán sok-sok év múlva rájössz, nem tudtad, mos jött el. De minek? Ha értelmetlen. S ezután? Majd kiderül. Vagy beborul. Szép volt, de múlik nagyon. Nem én akartam így, ezt kellett tennem. Rombolni. Mindent. Le. Neki.
A szerelemben szerintem csak addig lehet hinni, amíg az első olyan el nem érkezik, ami igazán lórúgásszerű és csak évek múltán vagy képes kigyógyulni belőle. Utána tudod, hogy ilyen csak egyszer fordul elő az életben, de valami hasonlót egész életedben keresel.
egyáltalán mi az a szerelem, amiben hiszünk? már elnézést, hogy ezt megkérdezem. mert én már sokat gondolkodtam, hogy vajon melyik a szerelem: az, amikor lángol az ember, vagy az, amikor nyugodt. a lángolás elmúlt. a nyugodt, tudatos szerelem pedig elvette belőlem azt a tulajdonságomat, amit a legtöbbre tartottam. az önmagamat figyelmen kívül hagyó szeretet tulajdonságát. szerintem a szerelem, amiben majd igazán hisz az ember, az az a szerelem lesz, amit még mindig hiszünk, akkor is, ha már vége van. amit megtartunk magunkban örökre. mint egy be nem teljesülő álmot. ilyen az én szerelemem. amiben a legjobban hittem, az tört meg. ezért én azt mondom, hogy a szerelemben csak egyszer lehet hinni(de azt örökre), de igazándiból lehet, hogy sosem jövünk rá, hogy mikor is hisszük el igazán. furcsa. remélem, nem teljesen volt érthetetlen.
Én azt hittem, hogy egyedi vagyok egészen addig, amíg meg nem néztem a bridzsit dzsonsz naplóját és akkor jöttem rá, hogy mennyire tipikus az életem :))) Ez mondjuk nem baj, mert sosem akartam különc lenni, így most is örülök, hogy nem vagyok egyedül a földön ezekkel a vágyakkal, érzésekkel és tapasztalatokkal :))
csepke, nekem gyakorta az az érzésem, hogy Te az én kedvesem vagy..:-))) persze, egy csomó apró dolog miatt tudom, hogy nem így van, mégis, amikor az érzéseidről, a vágyaidról, a tapasztalataidról írsz, mintha a kedvesemet hallanám..:-))
Ez az 5 év úgy látszik sztenderd. Én is 5 év káosz után találtam rá. Annak ellenére, hogy el sem tudtam már képzelni, hogy valakivel együtt éljek, az első éjszakánktól kezdve együtt élünk.
Nem kell várni, jön. Nem kell félni, mert nem lehet elrontani. Nem kell gondolkozni, mert úgyis ösztönös. Nálam így működött.
Én utáltam az 5 év kapcsolatait, mert fölöslegesnek tartottam őket. Mostmár elfogadom, tudom, hogy kellettek. És akkor tudom, hogy elhitettem magammal a szerelmet és akkor valósnak is tűnt.
Ez az amit nem lehet leírni. Érezni kell. Legingább a következő szavakkal/mondatokkal jellemezném. Állandó boldogság, ami nem ideig óráig tart, hanem folyamatosan ottvan az emberben. Felfokozott izgalom. Álmodozás. Csak Ő jár az ember fejében. Nappal munka, tévénézés, vagy éppen pihenés közben is. Tervezgeti a közös jövőt, mi hogy lesz, és mindennap hálát ad az istennek és megköszöni hogy van neki. Éjszaka gyakran álmodik róla. Boldog. Ha szar napja van akkor is. Minden nap egy kicsit jobban indul, mert tudja hogy sikerült találnia valakit akit nem szeretne soha elveszteni. A szerelemnél csak egy jobb érzés van: Ha a nagy Őt találtad meg, Akkor a fenti érzésekhez hozzáadódik egy nagyfokú elvakultság is. Nem gondolkodsz, nem érdekel semmi, akár a kútba is utánaugranál. Ami amúgy gondot jelentene, és soha nem vágnál bele, az ebben az állapotban teljesen megvalósíthatónak érzed. ELveszted a talajt, és érzed hogy a szíved diktál. Minden hibáját (testi/lelki egyaránt)megszépíti ez az érzés. Egyszóval felemelő csodálatos, csodálatosabb mint bármi, és nem tűnékeny érzés. Mondhatnám úgy is hogy enélkül szart se érne az élet. Volt szó itt korábban arról hogy a pénz boldogit, és mi ér többet, a lottó 5 -ös? Vagy egy igaz szerelem. Hát lottó ötösöm még nem volt, de a nagy őt megtaláltam, és sajnos el is vesztettem, de ha volna mégegy lehetőségem, és választhatnék a nagy Ő, és a főnyeremény között, én gondolkodás nélkül szarnék a pénzre. Könnyelmü kijelentés, de komoly. Mert szerelemben, csórón is nagyon boldog az ember, milliószor boldogabb, mint egy gazdag magányos ember. Bár magányos gazdagok nem nagyon vannak, mert a vastag buxtárcára sokan kiváncsiak... Semmivel összenem hasonlítható érzés, jobb mint egy drága pénzen megvett sportkocsiban ülni, jobb mint egy 24313 szobás villa a rózsadombon.
Ha elveszti az ember a szerelmét? Én nemrég vesztettem el az igazit. Nem vagyok hivő, de azon kapom magam, ha elmegyek egy templom mellett nem felejtek el soha néhány szaftos kökemény káromkodást intézni a kaporszakállashoz. Egy hatalmas üresség van az emberben, végtelen szomorúság, amit csak egy pótolhatatlan személy elvesztése okozhat. Szivesen visszaforgatnám az idő kerekét, ahhoz a ponthoz mikor még meg lehetett volna menteni, de rossz döntés született. Csak ténfergek, bizonytalan vagyok, azt hiszem eljátszottam az egyetlen esélyt, és többet már nem kepok. Szerelmes biztosan leszek még, de a nagy Ő csak egyszer jön az ember életében, rá vigyázni kell nagyon. Vigyázzatok ti is rá, ha találkoztok vele, mert megváltozik tőle az életetek, milliószor szebb lesz. És ha rosszul mennek a dolgok, valami közétek áll, oldjátok meg, mindegy milyen áron, ne hagyjátok elmérgesedni a problémát, mert elvesztitek egymást.
Szerintem ilyen az igaz szerelem. Én legalábbis ezt éreztem/érzem.
Jelen pillanatban én nem bírok benne hinni. És 5 éve nem találkoztam olyan pasival, akibe szerelmes lehettem volna, vagy akár csak a szikrája megérintett volna a szerelemnek a társaságában (pedig elég sok ismerősöm van). Voltak párkapcslataim, de azok tiszteleten és szereteten alapultak. Lehet, hogy kissé kiégtem, mindenesetre kíváncsian várom, hogy ki tudná belőlem a lángolást előcsalni.
ahányszor megérint.
Csak az életed végén fogod tudni melyik volt A SZERELEM. Én sokszor voltam szerelmes, és hogy most megtaláltam azt, akire vágytam, most is azt mondom, hogy akárhányszor.
Akkor, abban a helyzetben szerelmes voltam. Az, hogy most mit gondolok, az más. Akkor azok ott jók voltak és számítottak és szerelmek voltak.
Anita 31, szerintem hiszel, csak ez úgy van, hogy mivel akit szeretsz, borzasztó nagyra értékeled és el sem tudod rőla képzelni, hogy Ő? Engem? Legalábbis én ilyesmit érzek. Ami meg az alapkérdést illeti, szerintem az ember úgy van berendezve, hogy érik ugyan nagy traumák, de előbb-utóbb túlkerekedik rajtuk, és akkor ismét hinni tud, mert ez részét képezi az önfenntartó ösztönének. És szerelmesnek lenni annyira jó érzés, hogy már csak ezért sem tud róla lemondani.
Bennem rögtön kettévált a kérdés, és a válaszom így alakult: a saját érzéseimben nem hiszek, tudom. Tudom, hogy szerelmes vagyok, akkor is ha nagyon régóta tart, és bizonyos helyzetek sokkal intenzívebb fiziológiás tüneteket okoznak, mint a kezdeti lángolás idején.
A saját szerethetőségemről viszont (hogy más ugyanígy tud érezni irántam) már nem vagyok meggyőződve, sőt nem is hiszek benne.
Akkor most hiszek a szerelemben vagy nem? :o)
ancsa
Szerintem erre van egy általános képlet:
10 Közvetlenül szerelmi csalódás után az ebmer meg van győződve arról, hogy soha többet nem lesszek szerelmes. Aztán jön egy lány, aki meggyőz arról, hogy hülyeség ilyet akár gondolni is. Aztán előbb utóbb annak is vége.
GOTO 10
