Rég volt már ez. De aki valamit is tud azokról az időkről, nem is vár mást. Az eset csak mint szimptóma érdekes, ui látszólag lassan hatalmát veszti az a garnitúra, aki érdekelt volt a szálinista álhirek propagálásában. Nem meglepú, hogy ilyen sokáig éltek, csak nyomasztó. Akit érdekel ez a történet, olvashat a nyugati ujságirók többszörös megvezetéséröl, pl. a Dawn in Russia c. könyvvel kapcsolatban. Ezek az ujságirok, ha nagyon akartak volna, átláttak volna a szitán. Igaz, hogy az meg veszélyes volt.
Walter Duranty a Szovjetunióból tudósított a harmincas évek elején. Most a díjkiosztó-bizottság és a The New York Times, ahol Duranty dolgozott, úgy vélik, nem érdemelte meg a kitüntetést.
A tudósító finoman szólva is, nem ment utána a hivatalos forrásból származó információknak, azaz Sztálin propaganda-gépezetének szlogenjeit szajkózta.
A Pulitzer díjat odaítélõ zsűri ukrán magánszemélyek és emberi jogi aktivisták felhívása után kezdte újravizsgálni Duranty munkásságát.
A Times is viszgálatot indított, amelynek eredménye az volt, hogy a tudósító munkája "nem az olvasók érdekeit szolgálta".
Duranty például megfeledkezett beszámolni a 1932-33-as ukrajnai élelmiszerhiányról, ami több millió lakos életébe került.
A Pulitzer bizottság még nem döntött a díj sorsáról, de valószínûsíthetõ, hogy Durantyt poszthumusz megfosztják elismerésétõl. "
Pulitzer founder stresses press freedom
At an award-giving ceremony in Budapest Sunday for the Joseph Pulitzer Memorial Prize Foundation, Pál Fábry, founder of the New Orleans based award, said the prize contributes to national unity as does difference, the protection of public affairs and the freedom of individual voices. The founder said there is no democracy without tolerance and no good judgement without self criticism. Recipients included journalists from the daily press, TV and radio networks.
Meanwhile, criticism of Hungarian media policy was taken up in features published by The Economist and the French Le Point. The former finds it "surprising" that the coalition continues to challenge communist influence in the media despite Prime Minister Viktor Orbán's claim that post-communist transformation has ended. Conservatives are quoted as feeling unfairly treated in the media, which justifies government interference. Le Point said Orbán's has adopted an "apparatchik" style and deserves the three "yellow cards" his media policy has earned from the EU and US ambassadors and the International Press Institute. Fidesz MP István Simicskó said in Parliament Friday that Hungary's international prestige and reputation is continuously improving, despite ceaseless efforts by the Socialists and Free Democrats to discredit the cabinet. Szilárd Sasvári, chairman of the cultural and press committee, hopes the Socialists and Free Democrats will support the motion to amend the media act [HAC March 24, p.3], noting that if passed, the coalition will have to recall one delegate from the MTV board of trustees. Free Democrat MP Iván Pető said there are a number of problems regarding the operation of the National Radio and Television (ORTT) Board [the model proposed in the motion to amend the media act]. He said his party proposes that all parliamentary groups delegate one member to the boards of trustees, and that half the seats be reserved for the opposition. (N p.3; Nsz pp.9&14; MH p.5; VG p.6; NM p.4; MH Sat p.3; NM Sat p.3; MN Sat p.5; KR; M1)
Folytatódik a Tocsik-saga: Alfus te biztos emlékszel arra a majdnem sikerrel eltussolt hírre, amikor egy közös MSZP-SZDSZ pártvezetőség delegáció az M1-es egyik, határhoz közeli parkolójában, a borongós alkony jótékony leple alatt az elsíbolt pénz egy részéből lefizette az Economist és a Le Point munkatársait, hogy folyamatosan mószerolják a fideszpolgár kormányt! Jó sokat adhattak, hogy még mindig futja belőle! :-)
Minden nagyon szép, szinte mindennel nagyon meg vagyok elégedve.
Ámde: tiltakozom!
Meggyőződésem: a "nemzeti egység", a "különbség", a "közügy védelme", valamint "az egyéni hangok szabadsága" mindaddig írott malaszt marad, míg Runa Heilinga-t kirekesztik a Magyar Pulitzer díjból!
Remélem, jövőre őt is üdvözölhetjük a kitüntetettek rangos táborában.
Tizedik alkalommal magyar Pulitzer-díj
2000-03-27 (a nyomtatott MH cikke)
A Pulitzer-díj a nemzeti egységet éppúgy szolgálja, mint a különbségeket, a
közügy védelmét, valamint az egyéni hangok szabadságát - mondta Fábry Pál, a
Joseph Pulitzer Emlékdíj Alapítvány tizedik díjkiosztó ünnepségén, vasárnap
Budapesten. A díjat osztó kuratóriumnak a mindenkori kormányt tisztelni illik, a
kritikákat meghallgatni és figyelni kell, de beleszólást döntésükbe semmi oldalról,
tolem sem, megengedniük nem szabad. A rágalmazó, sérto írásokat el kell kerülni.
A díj New Orleansban élo alapítója hangsúlyozta: a média fo feladata lehet az
önmardosó hangulat, illetve az egymást harapó politikai vádak csökkentése,
hiszen tolerancia nélkül nincs demokrácia, önbírálat nélkül pedig helyes ítélet.
Fábry Pál véleménye szerint egy internetes újságírói kategóriát is érdemes lenne
alapítani, hiszen a jövo médiája a világháló. A cikkek társadalmi-politikai
eseményekrol, jelenségekrol kategóriában Ko András, a Magyar Nemzet
munkatársa, a publicisztika kategóriában a Magyar Hírlapban publikáló Nyerges
András író-újságíró, a képi megjelenítés kategóriában pedig Szalay Zoltán
fotómuvész kapott díjat. Életmudíjat Czigány György költo-író-újságíró, rádiós és
tévés személyiség és Polgár Dénes újságíró - aki az MTI külföldi tudósítójaként is
dolgozott - kapott. Az alkotóközösségek kategóriájában a több mint 30 éves
Rádiókabaré alkotógárdája kapott elismerést, amelyet Farkasházy Tivadar és
Sinkó Péter vett át. Televíziós riporteri, szerkesztoi, musorvezetoi tevékenységért
Hardy Mihály televíziós riporter és szerkeszto vehette át a díjat, a sajtótörténeti mu
kategóriában pedig Révész Sándor, az Egyetlen élet címu, Gimes Miklós életérol
szóló könyvéért kapott elismerést. A díjakat Fábry Pál adta át. A Pulitzer
Emlékdíjat - az Egyesült Államokban élo Pulitzer-család hozzájárulásával - a
magyar származású Fábry Pál és a Magyar Hitelbank Rt. alapította az újságírói,
szerkesztoi, illusztrátori és sajtófotós szakma képviseloinek egyik
legtekintélyesebb elismerése céljából. A pályadíj összege kategóriánként 300 ezer
forint és 1000 dollár. A díjakért - az amerikai Pulitzer-díjjal azonosan - hét
kategóriában lehetett pályázni, a kuratórium összesen 80 pályamuvet értékelt.
Rövidesen új elnöke lesz a kuratóriumnak, miután Vásárhelyi Miklós sajtótörténész
lemond e tisztségrol.
A Nemzetközi Újságíró Szövetség támogatja a MÚOSZ-t
,Sajnálatos, hogy Magyarország a rendszerváltás óta eltelt ilyen hosszú ido alatt
sem jutott el a közszolgálati televíziózás gyakorlatában a nyugati normák
alkalmazásához" - jelentette ki Aiden White, a Nemzetközi Újságíró Szövetség
(IFJ) fotitkára azon a megbeszélésen, amelyre Budapesten került sor a Magyar
Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnökével, Wisinger Istvánnal -
tudatta lapunkkal a szervezet közleménye. A találkozóra az adott alkalmat, hogy a
világ legnagyobb újságíró-szervezetének fotitkára, Aiden White Szegeden részt vett
a balkáni stabilitás elomozdítására rendezett konferencián, amelyen a IFJ
bejelentette: rendkívüli kampányt kezdeményez a jugoszláviai újságírók
védelmében. Aiden White Budapesten kijelentette, hogy teljes mértékben
támogatja a MÚOSZ álláspontját, amely szerint: a belpolitikai válságot okozó, a
médiakuratóriumi elnökségek összetételével kapcsolatos zsákutcából való kijutás
megoldása a médiatörvény olyan módosítása, amelynek nyomán a pártok
kivonulnak a közszolgálati intézmények irányításából és ellenorzésébol. Wisinger
István tájékoztatta Aiden White-ot a sajtószabadság érvényesülését akadályozó
politikai és gazdasági törekvésekrol.
off
Az Európai Újságírók Szövetségének Magyar Tagozata a Magyar Európa Díjat (Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében) Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió rendező főszerkesztőjének adta.
on
A valóság az, hogy Fábry Pál éppen a Jeszenszky levél következtében leváltotta Vásárhelyit a magyar Pulitzer kur(v)atórium éléről (Vásárhelyi természetesen "egészségügyi" okokból... na igen, de akkor ménem mond le a Soros helytartóságról is?). Fábry ui. télleg nem tud semmit, vagy igen keveset a magyar belpolról, hiszen elmenekült innen több mint 50 éve. Bár azért furcsa, hogy Vásárhelyiről sem tudta, kicsoda is valójában.
Mert a legnagyobb szégyen a magyar Pulitzer díj ügyben, hogy azt egy volt Szabad Népes osztogatja (Vásárhelyi). Aki nemcsak vérestollú kommunista újságíró volt -Kovács Imre kisgazda politikus mint a kommunista pártlap egyik uszítóját (halál Mindszentyre, halál a kulákokra stb jellegű cikkek szerzője) emlegeti könyvében, (Magyarország megszállása)-, de szorgalmas ÁVH feljelentgető is, emellett személyesen részt is vett a bolsevik vérbíróságok előtt zajló perek előkészítésében, értelmiségiek, papok százait juttatva börtönbe, akasztófára. Történelmünk szégyenfoltja, hogy ez a bűnös szházi díjakat osztogathatott eddig. Mintha egy volt náci újságíró dönthetne német újságírók elismeréséről. Amíg ilyen rovott múltú alakok élhetnek vissza Pulitzer József nevével, egyáltalán ne sajnáljuk, hogy csak hiénaházy tivadarok kaphatták meg a díjat. Megérdemlik. Lényeg, hogy Jeszenszky nevén nevezte őket.
MB
Ó ne! Neokoz nekem ijen csalódást! Eről selytésem sem volt edig és már egész mekkedvel-telek (Bocs, nem akarom belekeverni mindketőnket tizteségessen képvisselő külügyérünket!)!
Hogy kerülhetet ijen vastag lillaköd a szememre, hogy ezt nem találltamki?
1. mijaz, mijaz! ne értetlelkeggy! tisztességes magyarként a téged is képviselő JG felsorolta darabra azt a tizenhárom mit!
2. ez nem a dévényitibormusor, hukk, úgyho válaszki eggyet.