Nem szokás a PFT-n megjelent olvtársakról mindenféle ott, IRL megtudott információkat sem a topikokban hangoztatni, sem olyanoknak elmesélni, akik nem járnak közénk, csak tudni szeretnének egy s mást rólunk! Aki kíváncsi arra, hogy melyikünk kicsoda-micsoda a valóságban, jöjjön el, a PFT mindenki számára nyitott.
Arról, hogy hiába magyarázzák ezren, hogy fölösleges azon cirkuszolni meg nemzethalni, hogy egy rakás hülye szélsőjobbos fikkancs időnként egy-két nappal túléli önmagát, mert előbb-utóbb úgyis repül. És egyébként ez csak ürügy. Nem csak a szélsőjobbal van bajuk, hanem azzal is, hogy egyáltalán létezik az övéktől eltérő értékrend és nézet. Sőt, elsősorban ezzel.
A 2002-es kampányban megkértek, hogy moderáljak egy SZDSZ-es lakossági fórumot, ahol Kende Péter és Ungár Klára volt a vendég. Fölszólalt egy miépes csökkentértelmű, és a maga stílusában próbált harci zajt szítani. Helyreraktam.
Erre Ungár Klára áthajolt a Kende mögött és lerámolt, de úgy, hogy nem álltam a lábamon, hogy ne avatkozzak bele, ez dilettantizmus, nekik az a jó, ha van balhé, mert akkor van mire hivatkozni, azt lehet a sajtóban menedzselni.
Ott voltam az ominózus Kövér-fórumon is, ahol a kötelet emlegette: abszolút nem azt mondta, amit aztán úton-útfélen ragoztak. Mondom a szoci képviselőnek, te Karcsi, mire jó ez, te is tudod, hogy nem ezt mondta. Mire ő: tudom hát, de ezzel le lehet járatni a Fideszt. Fogadjunk, hogy két hét múlva már az is úgy fog emlékezni, hogy ezt mondta, aki ott volt, és hallotta, hogy tulképp mit mondott.
Mindez 2002-ben történt. Ahogy a 23millió román munkavállaló esete is (amit Fletó maga ismert el, hogy kampánytrükknek szánták), meg egyebek. Aztán 2006-ban és utána jó ideig csak néztünk, hogy hát Budaházy meg Toroczkai és társaik miért vannak még mindig szabadlábon? Mert "az a jó, ha van balhé".
Elszámították magukat, és most mindenki hibás és bűnös, mert nem kiabál elég hangosan a szélsőjobb miatt. Ennek a leképeződése zajlik itt a fórumon. Az SZDSZ megbukott az elhatárolósdival meg az elhallgattatósdival (PC), és most bűnbak kell. Itteni hívei pedig nem tudnak és nem is akarnak szembenézni azzal, hogy ők is hibáztak, hogy ez a csörtetés nem vezet sehova, és hogy nyolc ilyen év után nagyon kevés lesz a jobbikkal riogatás a ballib tényezőként megmaradásához.
Devalválták a szavak értékét: ma már röhögünk, hogy na mi van, te is elnácultál? mert mindenkit náciztak, rasszistáztak, aki óvatosan próbált új és más szempontokat is megemlíteni. Eljutottak oda, hogy aki nincs velük, az ellenük van. És nem jött be a dolog. Utolsó eszköz ez a látványos látszatkivonulás. Úgy tűnik, ez sem hozza meg a hőn áhított eredményt. Sem a moderatúra, sem a lenácizott normálisak nem ijedtek meg.
No, igen, ebben igazad van. Ha más írja, nem kapom fel a fejem.
Viszont őt valóban ismerem személyesen (és kedvelem), meg azt is, akinek írta, ezért bántott kicsit az a hangvétel és stílus.
Ilyen helyzetben nagyon nehéz (nekem nem is sikerül) úgy írni, hogy csak a hsz-t lássam, azt az általam ismert IRL személyt - aki beírta - azt pedig ne.
A Fidesszel kapcsolatban az volt a fő tragédia, ami miatt ment a rinyálás, hogy "úsztatták a koronát" és egy-két ilyen szimbolikus dolog. (OK, volt Kaya Ibrahim is, de lopásban ők kezdők voltak a szocikhoz képest.)
A szocikkal meg az a baj, hogy eszméletlen adósságot halmoztak fel, kilopták a szemünket.
Részemről -ha már megszólítottál- nincs szó ilyen magasságokról, nem tartok tőle, hogy a Fidesz tényleg meglépné mindazt, amivel a híveit eteti, csak éppen "a mocskos komancsok ellenzéke" attitűd kormányon súlyosbodhat bennük (mármint a hívekben, url és irl egyaránt) a siker által, a teszkógazdaságos magyarságtudatpumpálást a korábbinál is nevetségesebb csúcsokra járatják gondolom, ráadásul ha a Jobbik szavazóbázisának elszipkázásához ez kevés, itt-ott elszaladhat velük a ló. Ezt próbáltam még tömörebben megfogalmazni.
Hogy népiesen fejezzem ki magam: nem kéne rinyálni, mint a fürdős szexmunkás.
A hülyeség oldalsemleges. A ballibek részéről kb. ugyanannyi baromságot, gyűlölködést, szánalmas fröcsögést lehet olvasni, mint a népnemzeti lánglelkek oldaláról. Mi a jobb a gyurcsányi vagy a buktor, vikkancs, Mihály?
Másrészt: Ez az ország a béka segge alatt van. 8 éve a ballibek kormányoznak - akik rájuk szavaztak, nézzenek már egy picit magukba, és lássák már meg azt a qrva nagy gerendát a saját szemükben!
Én bevallom: nagy faßságot követtem el, amikor 2002-ben Medgyessyre szavaztam, mert ő tette lejtőre az országot gazdaságilag.
Akik meg Demszkyre és bandájára, Budapest lepusztítóira szavaztak, azok jobb lenne, ha nagyon magukba néznének és kb. 25 évig csak a szőnyeg alatt járnának.
Én se vagyok oda a Fideszért, pl. ha meglátom Szíjjártót, kiver a hideg veríték.
De talán 8 év szoclib ámokfutás után esetleg el lehet fogadni, hogy más jöhet.
Hm... ez is egy érdekes jelenség... Én nem ismerem ezt a nicket, akinek válaszoltál, és nem is éreztem benne semmi kioktatót. Elmondta a véleményét a hercehurcáról, ami zajlik.
Te valszeg ismered, többször is beszéltetek már, így lehet, hogy a korábbi tapasztalatok miatt olyan felhangokat is észlelsz a hsz-ban, amelyek talán nincsenek is benne.
Ez is lehetne egy jó módszer, hogy elhatározzuk: ezentúl csak az aktuális beírásra reagálunk, akárki is írta.
"Lehet, hogy hülye naív vagyok, de azt hiszem, hogy aki annyi időt eltöltött a cigányozósok között, mint én, az előbb-utóbb rájön, ellnfelei között is találhat "szövetségest", aki komolyan veszi a témát, aki időt szán a források felkutatására, a pontos adatok közlésére stb. Ez már siker:)"'
"Ugyanis akik eltöltöttek itt 10-11 évet, akik itt voltak a kezdet kezdeténél, akik sok érzelmi és intellektuális energiát és időt beleöltek ebbe az egész fórumba, és persze sokat kaptak is tőle, azoknak bizony nem mindegy, hogy milyen volt, milyen ma és milyen lesz."
Ha nem mindegy, akkor miért csináltatok külön fórumot magatoknak? Miért köszöntek el látványosan többen is? Miért lett ide is betéve a kommüniké?
Talán alapfokon talán igen. Mindenesetre '86-tól úgy 6-8 évig angol nyelven tanítottam egy magyar egyetemen. De a lényegre: Életrajz #3 Az 183*-as júliusi forradalom *t is belesodorta a diákmozgalmakba, és abba az emancipált gondolatirányba, melynek Heine volt a legfőbb vezére. Diáktársaival együtt hadat üzent a nyárspolgári álerkölcsöknek, s valami felszabadult életről álmodott, mely a polgári társadalom kalodája helyett korlátlan repülést biztosít az emberiségnek. A fiatal diák persze gyerekesen értelmezte a revolúció felszabadító hatását: tivornyázó, éjszakázó cimborák közé került, akiknek szemében a „modern élet” legfontosabb tartozékai a bor és a kártya. 183*-ben * már zeneszerzőként is megjelent a nyilvánosság előtt. B-dúr zenekari nyitánya egyelőre csak derültséget és csodálkozást keltett.
A lelkes fiatalembert magával ragadta a lengyel nép nagyszerű szabadságharca is, de igen nagy hatással volt rá nagybátyja, A* * is. Önéletrajzában így nyilatkozott erről a kapcsolatról: „Nagybátyámhoz az vonzott különös forrósággal, hogy megvetette az államban, egyházban és az iskolában fellépő szőrszálhasogatást (pedantizmust), és ez nála nyersen, de humoros formában nyilvánult meg… Valódi szabadgondolkodónak éreztem.”
183* őszén beiratkozott a L*i Egyetemre, hogy ott filozófiát és esztétikát tanuljon, de ebből nem profitált semmit. Szükségesnek tartotta, hogy ismét elkezdjen zenét tanulni, ezért beiratkozott a zenei fakultásra (Studiosus Musicae). Itt kezdett újra rendszeresen zeneszerzést tanulni Theodor Weinlignél, a lipcsei Thomas Iskola kántoránál. A kiváló tudású kántor, aki ugyanabban az intézetben tanított, ahol valaha Johann Sebastian Bach működött, a zabolátlan ifjú költőt végre komoly zenei stúdiumra fogta, s az összhangzattan, az ellenpont tudományát módszeresen átadta neki. * tanára segítségével igyekezett bepótolni azokat a hiányosságokat, melyek mindeddig a komoly zenei haladásban gátolták.
"Kicsit visszavehetsz a kioktató stílusból." Szó sincs kioktatásról, max. a részedről most. Én mindössze arról beszéltem, hogy akár annak a fórumnak a felhozatalára, népszerűsítésére, fejlesztésére, stb.. is lehetne fordítani az energiátokat az itteni sértődött hsz-ek helyett. És tudod miért mondom ezt? Mert én ezt tenném a helyetekben.
Különben meg a realitás az amit leírtam ill. amit most írtam e sorok felett. Tetszik ez neked vagy nektek, ez van.
Dehát... ahogy érzed. ha szerinted ez kioktatás volt, és nem kritika, akkor kioktatás volt. Végülis én csak egy 1.5 éve fórumozó akárki vagyok, ki vagyok én, hogy kritikát fogalmazzak meg.
"Ez kellene, hogy legyen a kérdés részetekről és nem az, hogy milyen volt, milyen ma, vagy milyen lesz az index fórumának politika része."
Kicsit visszavehetsz a kioktató stílusból.
Ugyanis akik eltöltöttek itt 10-11 évet, akik itt voltak a kezdet kezdeténél, akik sok érzelmi és intellektuális energiát és időt beleöltek ebbe az egész fórumba, és persze sokat kaptak is tőle, azoknak bizony nem mindegy, hogy milyen volt, milyen ma és milyen lesz.
Még nekem sem mindegy, pedig csak 4 évet töltöttem itt.
Azért az is megalol ám ami itt folyik nemtom mióta a részetekről (is). Nem értem ezt a visszamutogatást, meg fölösleges habverést. Valami nem tetszett nektek itt, csináltatok egy saját fórumot, hogy ott folytassátok. Akkor most mire fel megy itt a problémázás? El kell menni innen és kész, de ezzel nem azt mondom, hogy menjetek innen, ill. nem akarok én elküldeni senkit, de ha nem jó, akkor nagyon nem jó. Vagy csak kicsit nem jó? Beregeltem hozzátok, már írtam is pár posztot. Akik akarnak azok mehetnek oda is. A nagy okosságok ideje lejárt, mostmár túl kellene ezen lépnetek szvsz. Mert minél inkább húzódik az itteni műsorotok, annál inkább hülyén adja ki magát a kezdeményezésetek. El kellene már döntenetek, hogy végülis mit akartatok. Egy olyan fórumot ami véleményetek szerint demokratikusabb, normálisabb mint a polidili, vagy csak csináltatok egyet sértődöttségből? Ez kellene, hogy legyen a kérdés részetekről és nem az, hogy milyen volt, milyen ma, vagy milyen lesz az index fórumának politika része.
Kancigány - Kifejezetten erős vagy termetes felépítésű, általában jobb anyagi körülmények között élő, tekintéllyel bíró, gyakorta bűnöző életformát folytató, roma nemzetiségű férfi. (http://szleng.blog.hu/2009/11/17/kancigany)