Orulok neki..irjal nekem. Nagyon lenyeges . Itt irom le hogy o 10-11 eve a Mumu klub tagja,nagyon tisztelem mert ugy volt nalunk hogy minden kenyszer nelkul batran es maga igazat ismerve elenk tarta akkori helyzetet. Ma is buszke vagyok Rad
Nagyon sok lányt adnak el olyan országokba is (pl. Belgium), ahol legálisabb ez az ipar. Itt szerintem kicsit más a helyzet, mint más "élvezeti cikkek" legalizálásánál. A lányok dolgozhatnak függetlenül is Magyarországon is, de nagyon sokszor belekerülnek a szervezett bűnözés csapdájába. (Érzelmi zsarolás, fenyegetés stb.) A gond az, hogy a striciknek az éri meg, ha egy teljesen kiszolgáltatott lányt rabszolgaként tartanak. (lásd útlevél elvétel külföldön)
A lány akivel beszélgettem mesélte, hogy a rendszeres verés teljesen normálisnak számít. Mondta, hogy a lányok fele állandóan lövi magát, hogy valahogy elviselje ezt az életet. Azt se felejtsük el, hogy ezeknek a nőknek annyiszor elmondták, "beléjük verték", hogy semmi másra nem jók, hogy iszonyatosan sérülnek lelkileg.
Igazándiból én csak az elmúlt két héten láttam bele ennek az egész iparnak a működésébe egy kicsit. Korábban csak az általános sablonos dolgokat tudtam róla. Volt alkalmam beszélgetni egy szakértővel is, aki tíz éve foglalkozik a 8. kerületi utcán dolgozó lányokkal. Nekem az volt az egészben a legfélelmetesebb, hogy a legtöbb esetben a család futtatja a lányait. Tehát a családi környezet nagyon meghatározó.
Amit írtál a lányokról, mint áldozatokról, azzal teljesen egyetértek. Ez az egész életút egy spirálhoz hasonlít, először valahogy belekerül (család, barátok, erőszak stb), kezdetben majdnem az összes pénzt megtarthatja, de aztán lassan felesbe majd "telibe" ( a lányok által használt szó arra, hogy minden pénzt átad a stricinek)dolgozik. Az a lány akivel beszéltem mondta, hogy a lányok nagyrésze ilyen "pénzügyi feltételek" mellett dolgozik.
Strici ügyben maximálisan egyetértünk. Az interjúalanyom mesélte, hogy még akkor is dolgoznia kellett, amikor negyven fokos láza volt és valami betegség miatt ömlött belőle a vér. Majdnem műtét lett belőle.
Cél, hogy többet tudjanak meg a kliensek prostitúcióhoz kapcsolódó attitűdjéről, hogy rájuk irányulva lehessen megfelelő kommunikációt kialakítani, mely felhívja a prostitúció mögött húzódó bűnszervezetek működésére a figyelmet.
Akkor talán legalizálni kellene a dolgot, hogy kevésbé kötődjön a "bűnszervezetekhez".
Bár most már tárgytalan az ügy mivel nekem összesen két személlyel kellett interjút csinálnom, de azért nem akarok elmenni a kérdéseid mellet.
A szervezet neve IOM International Organization for Migration ( egy EU keretein belül működő szervezet).
A kutatás egy reprezentatív felmérésből áll illetve egy qualitatív fázisból, ahol néhány személlyel kell részletes intejút készíteni. (A történet mindkét oldaláról.) Végül ezekből készül egy országjelentés majd egy regionális jelentés.
Cél, hogy többet tudjanak meg a kliensek prostitúcióhoz kapcsolódó attitűdjéről, hogy rájuk irányulva lehessen megfelelő kommunikációt kialakítani, mely felhívja a prostitúció mögött húzódó bűnszervezetek működésére a figyelmet. Röviden kb. ennyi.
Üdvözletem Mindenkinek! Elnézést, hogy így rátok török, de egy kutatással kapcsolatban lenne szükségem segítségre. Szociológus vagyok, és a Nemzetközi Migrációs Szervezet számára készítünk egy kutatást, mely a prostitúcióval kapcsolatos attitűdöket vizsgálja. Elsősorban olyan személyek véleményére, tapasztalataira vagyunk kíváncsiak, akik viszonylagos rendszerességgel vesznek igénybe / vagy vettek a közelmúltig ilyen jellegű szolgáltatást. Ugyanakkor, ha valaki a másik oldalról is hajlandó mesélni az életútjáról, meglátásairól a szakma pozitív és árnyékos oldalairól, az nagyszerű lenne. Ha valaki úgy érzi, hogy lenne kedve részt venni a kutatásban, írjon az email címemre. Örök hálám fogja kísérteni! :) (Sajnos csak Budapesten tudom megcsinálni az interjút, szóval inkább "helyiek" jelentkezzenek.) Még egyszer nagyon köszi mindenkinek!!!
Jajj miért kell ebböl ekkora ügyet csinálni... ez mindigis volt, van és lesz is akármit csinálnak. Emlitette itt valaki hogy leszbikusok és kislányok... hát inkább a Népligeti román fiucskákrol is lehetne beszélni akik vannak vagy 15 évesek és kint árulják magukat holmi 3000 forintért. Csak rontsák az üzletet enyit tudok rájuk mondani. Mert nekünk fiuknak vagy 1 évvel ezelött 30,000 et is ki lehetett huzni egy emberböl egy orára de most már örülünk ha a frelét megkapjuk.
Kedves konyev ,koszonom osszinte soraidat es orulok hogy felveteseidre valaszolhatok.
Igaz hogy a prostitrucio a legosibb szakma es igy a legtobb tarsadalomba integeralodott a normalitasba,de az is igaz hogy az asszonyok helyzete akkor es most meg is meg ha csak egy kicsit de kiszolgaltatott. A prostitucionak nem lehet gatot szabni mert az eroszakosan prostitualtnak csinalt embereken (beleszamitom a homo prostituciot is ) kivul olyanak ertekelhetjuk azzokat is akiket a tarsadalom nem tart annak ( erdekkozosegben elok,akik testukkel fizetik meg ellatasukat) s ezt javareszt onkentesen ,sot mimelve a sexualis erdeklodest a partner irant,ezeket nem regisztraljuk es meg tisztesegesnek is tartjuk. A prostitucionak,prostitualtnak minosites mindig attol fugg hogy az illeto illetok arra hasznaljak azt a reszet a testuknek amirre az teremtetett..
Szerelemre vagy csak egymasba vagyodasra,kejre, neha gyermekcsinalasra..
A rendeltetesetol elidegenitett funkcio hagyja maga utan az elemberetelenedest..a ressztvevo rokkantsagat..
Az en -de biztosan kisebbsegben levo-hozzaallasom az,hogy ez az onertekeles csokentese mind a ket resztvevot rokkantta teszi szellemileg.
Az egyiket mert anyagi vagy mas erdekbol engedi teste reszeit t egy erzelmileg vagy erzekileg idegentol kihasznalni a masikat pedig azert mert azt a tulajdonsagat hogy valakit meghoditson ,ugy tegye magaeva ,amely egy alapkodifikalt kerelme egy ferfinak,nem tudja tejesiteni.
Kerrdesedre vaszolva:
1. a prostitrucio prohibalasa nem megoldas,eppen a fenti okbol fogva...a sved modszernek lehetnek eredmenyei ,de nem a hozzaallast valtoztatja meg hanem a korulmenyeit.A korulemynekt pedig meg lehet maskep teremteni...ha van egy kinalat es van egy kereslet a piac megszervezi magat
2. A nemi kozosulest lehet ugyan ferfi kenyszernek beallitani es vannak is erre biologiai magyarazatok de letezik az onkielegites is amit senkinek sem ajanlok orommel,de ketsegkivul igen praktizat bortonbe,katonasagnal,maganyba..
A kerdes az marad hogy egy jellegeben majdnem ugyanolyan noi szolgatatas megvasarlasa a kinalkozo test uzemi hsznalata nagyobb oromet es megelegedest ad , emeli az onbizalmat annyira hogy ez megerje a ferfinek.
Jobb lenne olyan technikakat es olyan magatartast kifejleszteni amivel meg is lehet hoditani egy asszonyt..ez termeszetes, a hoditas muveszetetpraktikaljak az alatok is..Nincs olyan emebr aki barmilyen kicsi lenen a penisse vagy ronda az abrazata ene talaja meg azt aza asszonyt akinek valamiert teszeni fog. Nagyon sokan hiszik hogy ez csak egy fiztikai kvalitassal lehetseges dee az aszionyok nem ugy minositenek mint afrefiak es sok nonek mas tulajdonsagok atraktivek.
De gindoilom hogy a szocialdarvinizmus bizonyitasa alapoos csak azt nem hiszem el hoyg hatna az emebri milliardokra. A termeszetet nem lehet emberi gindolatok hatasara megvaltoztatni csak esetleg egyenileg kimaradni a termeszetes folyamatokbol..az epdig...
Nem kerdezted de mondom: a prostituciban a kotelezoen tamadnivalo a koruzlotte felepulo kriminalitas,a futatas, a drog es a terror. Azzokkal szemben ne legyen kegyelem.
Ha azt akarod sugalni hogy ferfi nelkul nincs prostitucio akkor nagyjabol igazad van. Svedoszagban a klienst is vagy csak ot buntetik meg..ebben van racio..
Szia felvetettél bennem pár kérdést.
1. szerinted ez lenne követendő út?
2. kérlek mondj alternatívát az olyan férfiaknak akik nem ütik meg a mai nők mércéjét és így lányokhoz kénytelenek járni. A "dögölj meg", homosexualtitáson , p.dofilián és a nemi erőszakon kívül.
3. nem gondolod úgy hogy a történelem bebizonyította a szociáldarwinizmus veszélyes oldalát?
"En megkerestem 1000-1200 CHF-ot egy honapban, vagy 2 het alatt nemet nyelvtudas nelkul, szoval ez sem lehetetlen."
Ennyit én is megkeresek szopás nélkül és beszélek németül. Ha hajlandó lennék az egyik főnökömet szopni, a másiknak nyalni, akkor manager lennék és az éves juttatási csomagom elérné a 12 millió HUF-ot a mostani 7 millió helyett. Azért Svájctól többet vártam...
Ha azt akarod sugalni hogy ferfi nelkul nincs prostitucio akkor nagyjabol igazad van. Svedoszagban a klienst is vagy csak ot buntetik meg..ebben van racio..
De ne felejtsed el a lesbikus gyermek prostituciot sem..bar sokal kisebb aranyban, sot termeszetenel fogva kevesbbe kovethetoen letezik. Nem szabad a ferfiakat demonizalni, a dologhoz mindenkepen kell meg egy no is..
Ha a not eroszakkal kenyszeritik a prostituciora az mas. De ott is vannak ferfi de ha kisebb szamban is nok akik kitartottak. Ferfi vagyok es idos ,soha eletemben nem vettem prosti szolgaltatast igenybe (bar ha mas erdek kozrejatszik mint a penz es a nyers adom-veszem,akkor nem tudom hanyszor fekudt le velem egy asszony erdekbol..es az is szamomra prostitucio ) .
Azt gondolom hoyg nem igazi ferfi az aki egy termeszetes hetero visszonyba nem kepes maga szamara oylan erzeseket kelteni amely mindkettojuk kedvere es kielegitesere szolgal...
demagógia. főleg cím. nagyongáz. kollektív bűnösséget sugall, hitleri. a picsakomanndó itt leállhatna ilyenkor. persze ez nyilván kényelmesebb és jobban megfelel a feltünési viszketségiingernek 1esek számára mint a bűnüldözés.
Külön üdvözlet ppirosnak, örülök, hogy jól vagytok!
Én sem hallok mást, mint amit ppiros írt, a színvonal csúszik, a lányok a saját zsebük ellen dolgoznak, mindenki csalódottan jön haza, sokan még veszteséggel is. A tavalyi sláger Olaszország volt és Svájc, mára ezek lefutott helyek, mindegyik panaszkodik, holott csakis ők tehetnek erről, eladnák a lelküket is néhány euroért :(
Idén tavasszal pedig London felé vették az irányt a lányok, azt hiszik, hogy ott kolbászból van a kerítés és nem kell dolgozni, csak jön a sok pénz...
Döbbenetes, hogy elhiszik sokan a lányok közül azt, hogy heti 1500 GBP-t keresnek majd, ráadásul nyelvtudás nélkül! De úgy látszik nincsen új a nap alatt, minden új évben találnak maguknak egy új várost, ahol, ha még kereshetnének is, néhány hét alatt tönkrevágják az "üzletet".
Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nem véletlenül nincsen ezeknek az embereknek rendes munkahelyük, képtelenek lennének bármiféle szabályt is betartani, aszociálisak, önfejűek, buták :(
Itthon is csak panaszkodnak, hogy nem keresnek, de a legtöbbjük arra nem képes, hogy elmenjen fodrászhoz, hogy csinos fehérneműben fogadja a klienset, de még arra sem veszik a fáradtságot, hogy időben feladják a hirdetésüket, amiből élnek.
Tavaly is írtam már, rengeteget változott ez a világ, és hónapról hónapra csak rosszabb lesz, szinte minden fiatal lány már prostinak áll, tanulni, dolgozni egyik sem akar.
A kepet megkaptam, orultem is nekie s ..megkoszontem.
Legkozelbb valszinuleg szeptemberbe vagyok ott ,de lehet ha hamarabb akkor irok.Ide is ha nem biztos az e-mailod- De ha igen az amin a kepet kuldted akkor azzon jelentek.
Legkozelebb szolj, ha erre jarsz. Talalkozhatnank. A mail cimem kijavitottam a regi mar evek ota megszunt. A helyzet szomoru, de remelem nem remenytelen.
Orulok sikerednek Mumu, csak igy tovabb, remelem mukodni fog. Regi fonokom elkoltozott egy kisebb hazba.
Ez azert fontos, hogy le tudjam irni, itt sem megy mar ugy mint regen. Sokan allasukat veszitettek a Swissair miatt es meg sok masik tonkrement svajci ceg miatt. az embereknek nincs penzuk, es sok no beallt prostinak. Minel tobben vannak, annal olcsobb lesz es annal rosszab. Vannak akik tenyleg mindent megcsinalnak, csak hogy a vendeg hozzajuk menjen, szoval szornyu, semmi qualiti.
Igy aztan, ahol vigyaznak emberre, meg magukra es igy dragabbak is, mert nyujtanak vmit, tonkremennek. Nem szomoru?
Pedig aztan nem keleten vagyunk, hanem svajcban!!!
Szoval megint gumi nelkul, furdes nelkul egy 20 perces menet 50-70 CHF, az en idomben ez elkepzelhetetlen lett volna, meg engem rugtak volna ki, ha gumi nelkul csinaltam volna. Most meg a tiszta, rendes helyek zarnak be, a mocskosok miatt.
Csak le akartam irni, hogy tudjatok a minoseg lead magabol.
Szomoru!
Mi jol vagyunk, kuldtem egy par mailt, de amilyen lokott vagyok elfelejtettem feladot irni es cimet. Remelem aki megkapta annak tetszett.