Bárdossy azt kapta amit megérdemelt...és tisztában is volt ezzel.
a maiak gondoljanak rá....
Erdélyt itt veszettük el másodszor...:
"""""
A katonák, a vezérkar Werth Henrik minden törekvése ellenére csak annyit tudtak elérni, hogy 1941. június 23-án Magyarország megszakította diplomáciai kapcsolatait Szovjet-Oroszországgal. Június 23-án Molotov külügyi népbiztos magához kérette Kristóffy József moszkvai magyar követet, és kérdést intézett hozzá Magyarország állásfoglalásával, a német–orosz konfliktussal kapcsolatban: „Közölte velem (mármint Molotov) – jelentette a követ Bárdossynak –, hogy a szovjet kormánynak, mint több ízben is kijelentette, nincsen követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben. Nem volt észrevétele, hogy magyar követelések Románia kárára megvalósuljanak, e tekintetben a jövőben sem lesz. Az események gyors menete folytán azonban a szovjet kormánynak mielőbb tudnia kellene, hogy Magyarország szándékozik-e részt venni a háborúban, vagy semleges magatartást kíván-e?”
Molotov üzenetéről Kristóffy József követ már másnap külön távíróvonalon jelentést küldött Bárdossynak, aki azonban sem Horthyt, sem a kormányt nem tájékoztatta e döntő fontosságú üzenetről. Horthy 1945. július 17-én az angol külügyminisztérium munkatársának nyilatkozva elmondta, hogy Kristóffy táviratáról, Molotov üzenetéről csak 18 hónappal azelőtt, 1944 februárjában értesült. Ekkor Bárdossyért küldött, és elébe tárta hamisságát. Bárdossy először tagadta, de később bevallotta az igazat. Ekkor Kristóffy József követ is megerősítette, hogy Molotov segítségével a Moszkva–Ankara–Budapest vonalon hozta Bárdossy tudomására a szovjet külügyi népbiztos üzenetét.
Horthy 1953-ban megjelent emlékiratában írja: „... a moszkvai tiltakozás megfelel a tényeknek – és nem a mi vezérkari főnökünk jelentése!”
""""""""""""2
pvc
2. rész: Magyarország stratégiai, geopolitikai helyzeténél fogva a háborúból nem maradhatott ki
Az Alkotmánybíróság (Ab) a jogbiztonságra figyelemmel nem vonta le a lezárt jogviszonyoknál a jogszabály alkotmányellenességének következményeit. Ez alól az elv alól azonban az Ab kivételt enged a jogerösen lezárt büntetöügyekben az elítélt javára kezdeményezett felülvizsgálati eljárás során, ha az alapeljárás késöbb alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály alapján folyt. „Ezt az alkotmányos büntetöjog követeli meg” – állapítja meg az Ab. Jogpolitikai axióma a törvény vissza nem hatása. A büntetöjogot mint egészet, mint rendszert kell látni, ezért a büntetöügyekben a viszszaható eröt alkalmazni nem lehet. A jelenleg hatályos anyagi jogi szabályok és bírósági gyakorlat is ezt a szabályt követi. A büntetöjog alkotmányos alapelveire tekintettel mentesülnek a büntetöjogi felelösség alól a pártállam idején büncselekményt elkövetö személyek. A Moszkvában 1943. október 30-án kiadott közös nyilatkozat és 1945. augusztus 8-án Londonban megkötött egyezményben foglaltaknak megfelelöen a nürnbergi alapokmány elismerte az egyes államok függetlenségét, nem korlátozta öket a háborús bünösök bíróság elé állításában. Az alapokmány rendezte a nemzetközi és az egyes nemzeti bíróságok egymás közti viszonyát. A fegyverszüneti egyezmény sem korlátozta a magyar bíróságokat ítélethozatalukban. Az Ab tehát helyesen állapította meg, hogy a magyar bíróságok szabadon mérlegelhették egyes személyek büntetöjogi felelösségét, bünösségük fokát. A fentiekböl következik, hogy a bíróság a perújítás során szabadon mérlegelheti a népbírósági rendelet hatályát, van-e helye a visszaható jogalkalmazásának a jogforrások rangsorára is figyelemmel. A magyar igazságügyi jogra vonatkozólag 1945-ben alapvetö kútföi szabály az 1869. IV. tc. 19. paragrafusa volt, és eszerint a büntetö törvénykönyv alapelveivel szemben a népbírósági rendelet jogforrás jellege másodlagos. Történelmi folyamatok A büntetöjogi alkotmányos szabályainak megsértése mellett azt is meg kell állapítani, hogy a népbíróság az általa alkalmazott jogszabályokban meghatározott követelményeknek sem felelt meg, anyagi és eljárási szabályt sértett, és ily módon állapította meg Bárdossy László bünösségét és szabta ki a halálbüntetést. Bárdossy László hivatali müködése alatt nem szegte meg az alkotmány és a hatályos törvény más rendelkezéseit, és bünössége nem állapítható meg a népbírósági rendelet alapján sem. Magyarország támadó háborút nem viselt. A délszláv válság idején a belgrádi katonai puccs következtében a magyar–jugoszláv barátsági szerzödés kikötéseivel ellentétes irányba fejlödtek az események. Ennek következtében választanunk kellett Németország és Jugoszlávia között. A magyarlakta Bácska visszaszerzése helyett nem hagyhattuk eltiporni magunkat Jugoszlávia kedvéért. A magyarlakta területek birtokbavételére végrehajtott katonai akció teljesen független volt a német és olasz katonai akciótól, és nem volt más, mint egy jugoszláv részröl katonailag és közigazgatásilag kiürített terület birtokbavétele. A magyar lépés a tervezett külön német tartomány létrejöttét hiúsította meg. Az ismertetett álláspontot a kormány a hadmüveletek megkezdésekor közölte a német kormánnyal. A magyar kormánynak a hadviselésre vonatkozó álláspontja megfelelt a nemzetközi gyakorlatnak. Anglia 1938-ban ugyanilyen indokkal állt el Csehszlovákia megsegítésétöl, a Szovjetunió erre hivatkozott a lengyelek hátbatámadásakor. A katonai hírszerzés június 16-i jelentése a német csapatszállítások kapcsán szovjet támadás lehetöségére hívta fel a figyelmet. „Megítélésünk szerint – szól a jelentés – Szovjet-Oroszország háború esetén német csapatoknak magyar területen való megjelenésével és átvonulásával számol, és ezért Magyarországot már eleve ellenségének tekinti.” „Nincs kizárva tehát annak lehetösége, hogy a német csapatok elvágása céljából Kárpátalja megrohanását is megkísérli.” (Hadtörténeti levéltár Eln. Vkf. 1. 1941/5563.) A katonai vezetés nem tartotta kizártnak az orosz agresszió lehetöségét. A Szovjetunió elleni hadba lépés közvetlen kiváltó oka Kassa bombázása volt. 1941. június 26-án, a 13.10 órakor végrehajtott légitámadás során mindmáig tisztázatlan felségjel nélküli repülögépek Kassa városát bombázták. Ezt megelözöen 12.10 órakor három szovjet vadászgép Rahó közelében géppuskázta a Körösmezö–Budapest között közlekedö gyorsvonatot. Bár a Kassát bombázó gépek nemzeti hovatartozása máig nem tisztázott, és a kassai katonai jelentés is ismeretlen gépekre utalt, a vezérkarnál a támadó gépeket szovjeteknek tekintették, és azt így jelentették a vezérkar fönökének. A fent említett szerint a hírszerzök jelentései alapján számoltak egy Magyarország elleni szovjet támadással, így nem voltak kétségeik. Az egy órával korábbi gyorsvonat elleni szovjet támadás is ezt a feltevést erösítette meg. A történés idején a közvélemény többsége, a döntéshozók pedig kivétel nélkül ezen a véleményen voltak. A vezérkar fönöke feltehetöen a honvédelmi miniszter kíséretében ilyen értelemben tájékoztatta a kormányzót is. A miniszterelnök elözetes tájékoztatását szükségtelennek tartotta. A kormányzót a Kassát ért szovjet légitámadás mérhetetlenül felháborította, és magáévá tette a vezérkar fönökének javaslatát: a provokálatlan támadást meg kell torolni. Ilyen esetben az 1920. XVII. tc. 2. paragrafusa mérvadó, mely a kormányzót felhatalmazta, hogy „közvetlen fenyegetö veszély esetében – melynek bekövetkeztét a kormányzó jogosult megállapítani – a nemzetgyülés elözetes hozzájárulása nélkül a hadseregnek az ország határán kívüli alkalmazását elrendelje”. A „közvetlen fenyegetö veszély” fennállásának megállapítása a kormányzó kizárólagos hatáskörébe tartozott. A döntéssel lehet egyetérteni vagy helyteleníteni, csupán törvényességét nem lehet vita tárgyává tenni. A döntö szót nem Bárdossy mondta ki. A magyar kormány nem hadiállapotot deklarált, hanem megállapította, hogy provokálatlan ellenséges támadás következtében – tehát a magyar kormány akaratán kívül fekvö okból – a Szovjetunió és Magyarország között háborús állapot állt be. A minisztertanács a kormányzó döntését tudomásul vette. Ezt követöen Bárdossy szerepe arra korlátozódott, hogy a kormányzó határozatát ellenjegyezte. A gyöztes nagyhatalmak Horthyt nem tekintették háborús bünösnek. Az Egyesült Államok és a tengelyhatalmak között kitört háborúban a magyar kormány csupán a diplomáciai viszony megszakításáig akart elmenni. A német, olasz és japán részröl érkezett nagyon komoly figyelmeztetés után közölte Bárdossy az amerikai követtel, hogy a szolidaritási nyilatkozat hadiállapot beálltát jelenti. A munkatársai aggályaira Bárdossy azt válaszolta: „Van-e joga a magyar kormánynak odaajándékozni az egész országot Hitlernek – és semmi kétség, visszautasítás esetén néhány nap múlva Hitler lesz itt az úr – csak azért, hogy elkerüljön egy újabb hadüzenetet, amely önmagában semmit sem változtat a helyzetünkön?” A büntetöjogi felelösség elbírálásánál figyelembe kell venni azt is, hogy nem volt olyan nemzetközi szerzödés, mely akár a támadó háborút nemzetközi büncselekménnyé nyilvánította volna, és nem volt olyan szerzödés sem, amely Magyarországot – szerzödéshez történö hozzájárulás alapján – kötelezte volna, hogy háborús cselekményektöl tartózkodjék. Ettöl függetlenül a fentiekböl kitünöen Magyarország támadó háborút nem viselt, ezért nem lehet Bárdossy Lászlót büncselekménnyel vádolni. A Bárdossy-perben a politikai ügyész is úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Magyarország stratégiai, geopolitikai helyzeténél fogva a háborúból nem maradhatott ki. A német–szovjet-orosz viszony 1940 novemberében vált teljesen feszültté, mert Molotov Berlinben annak elismerését kérte, hogy Magyarország, Finnország és Svédország, valamint a Balkán Görögország kivételével a szovjet-orosz érdekkörbe tartozzék. Az angolok 1940 nyarán közölték Sztálinnal, elismerik, hogy Kelet- és Közép-Európa szovjet-orosz érdekkörbe tartozik. Churchill 1940 tavaszán Barcza György magyar londoni követnek megmondta, ha Németország legyözéséhez szükséges, fél Európa bolsevizálásához is hozzájárul. Sztálin is elkerülhetetlennek tartotta a szovjet– német háborút, s úgy döntött, hogy az eredetileg 1942-re tervezett összecsapást elörehozza 1941-re. Mereckov vezérkari fönök 1940 szeptemberében készítette el a szovjet csapatok felvonulásának tervét. E szerint Kelet-Poroszország és a lengyel fökormányzóság elleni támadást, egy Budapest elfoglalását célzó kiegészítö támadás egészítette ki. Magyarország elfoglalásával Németországot akarták elzárni a Balkántól. Az Oroszországgal határos kárpátaljai határszakaszon a magyar katonai titkosszolgálati jelentés szerint az oroszok 1941 tavaszán két hegyivadászokból álló hadsereget helyeztek el. Magyarország csak Németország és a Szovjetunió között választhatott. Bármennyire keserves döntés volt, a magyarok nem mehettek önként lelkesen a szovjet-orosz óriás karjai közé, vállalva ezzel az elözetes német megszállást is, mert nem vállalhattak fel egy teljesen idegen kultúrát. A keleti óriás idegen tölünk, kultúrája, civilizációja csakúgy, mint írása, gondolkodása, társadalmi felépítése, despotizmusra hajlamos vezetö rétege. Ha a német–magyar viszony reálpolitikai keretek között marad, feltehetöen elkerülhetö lett volna az 1944. márciusi német megszállás. Az ország pedig – nemzeti egységét megörizve – relatív akciószabadság birtokában reálisabb eséllyel tárgyalhatott volna az ösz folyamán a Szovjetunióval. A történettudománynak és a bíróságnak a múltra vonatkozó értékelése nem esik egybe, mert a forrásanyagot eltéröen értékelik. A bíró a felderített tényállás alapján dönti el történt-e büncselekmény. A történeti igazsághoz igazodó ténymegállapítás szerint Bárdossy László hivatali müködése alatt nem szegte meg az alkotmány és a hatályos törvény más rendelkezéseit, ezért bünössége nem állapítható meg. Kérdés, fennáll-e politikai felelössége, döntései, intézkedései mennyire voltak helyesek vagy helytelenek, s az a fennálló körülmények szempontjából igazolhatók-e? Eltérö értékelés lehetöségére Bárdossy László is célzott, amikor tagadta bünösségét, tettéért azonban vállalta a politikai felelösséget. Tévedés azt állítani, hogy az egymással szembenálló, élethalálharcát vívó két nagyhatalom között fekvö Magyarország kimaradhatott volna a háborúból. A német–orosz háború kitörésekor Hitler nem szorgalmazta Magyarország belépését a háborúba. A német katonai vezetés azonban a magyar vezérkarnál szorgalmazta a honvédség közremüködését. A Wehrmacht a keleti fronton számottevö tartalékkal nem rendelkezett. Hitler tudta nélkül a német katonai vezetök ezt nem tették volna. Pár hónappal késöbb, 1942 januárjában Ribbentrop és Keitel marsall az egész honvédség bevetését követelte. A hosszas és nagy hangerövel folytatott alkudozás során Szombathelyi vezérkari fönöknek sikerült elérnie, hogy csak a 2. hadsereget kell kiadnunk. A hadba lépés késleltetése tehát csak néhány hónap lehetett. Júniusban ellenséges légi támadás alapján történt a hadiállapot beálltának megállapítása, vagyis a magyar kormány akaratán kívül fekvö okból; tehát nem viseltünk támadó háborút. Werth Henrik vezérkari fönök nem volt egyedül azon a nézeten, hogy az orosz háború rövid ideig tart. Hasonlóak voltak a brit és az amerikai hírszerzés jelentései is. Laurence Steinhardt amerikai moszkvai nagykövet azt jelentette: kétséges, vajon Sztálin rendszere túlélhetné-e a német támadást. A történelmi folyamatok nem azonosak azzal, ahogyan visszatekintve következményeik miatt látjuk öket. A felelösség megítélésénél azt is számításba kell venni, amit az emberek egy adott idöszakban gondoltak, még akkor is, ha az utóbb tévesnek bizonyul. A lehetségest és a valóságot nem sikerül mindig különválasztani. Hitler háborút vesztett, de 1941-ben közel állt a gyözelemhez. Egy hét alatt olyan kiterjedésü területet foglalt el, amelyet a német haderö három év alatt ért el az elsö világháborúban. Nyilvánvaló, hogy a német katonai sikerek hatással voltak a magyar vezetök döntéseire. A moszkvai csata befejezéséig, 1941 decemberéig számolni lehetett azzal is, hogy a háború úgy ér véget, hogy Németország meghatározó szerepet játszik Közép-Európában. Jóindulatára tehát a környezö ellenséges államok gyürüjében rászorultunk. Teljes vereség esetén ott rémlett Szovjet-Oroszország. A német megszállásig a zsidóság többsége sem kívánt szovjet uralom alá kerülni. Dilemmák A büntetöperben Szalai politikai ügyész is megállapította, hogy a német nyomás következtében késöbb úgyis belementünk volna a háborúba. Bárdossynak nem volt lehetösége arra, hogy a kormányzót a határozata és annak alapján kiadott katonai parancs visszavonására rábírja. Bárdossy László egy módon kerülhette volna el a dilemmát: ha lemond. Erre nézve mondta Ullein-Reviczkynek: „Nekem kell-e vállalnom a felelösséget ezért a háborúért, vagy át kell ruháznom az utódomra? Úgy gondolom, az ország semmit sem nyerne az utóbbi megoldással, hisz ha most visszavonulnék, utódom csakis a németek embere lehetne. Márpedig ö bizonyára messzebb elmenne, mint ameddig én szándékozom elmenni.” Két momentumot az idézetböl maga a történelem bizonyított: 1944. március 19-én a Sztójay-, 1944. október 15-én a Szálasi-kormány beültetése. Bárdossy László mindent megtett annak érdekében, hogy a lehetö legalacsonyabb szinten tartsa a háborús hozzájárulásunkat. Ezt bizonyítja sikeres törekvése 1941 öszén, hogy hazahozza a gyorshadtestet, és 1942 januárjában a követelt egész magyar honvédség helyett a 2. magyar hadsereget kellett kiadnunk. Bárdossy túlzottnak találta a németeknek tett engedményt. Csak a harcias hithüség egyoldalúsága állíthatja azt, hogy Magyarország önként, és nem Németország kényszerítö nyomására vett részt a háborúban. A németeknek voltak barátai, söt csatlósai, akik a kormányra nyomást gyakorolhattak, de ezek az erök német közremüködés nélkül nem ragadhatták volna magukhoz a hatalmat. Aki azt hiszi, hogy a magyar vezetés bármit is tehetett volna büntetlenül Hitler szándékai ellen, az – Magyarország esetében – nem érti meg, hogy milyen volt a hitleri elnyomás, a zsarnokság. A háború kiterjedése a mindenkori magyar miniszterelnököt Teleki Páléhoz hasonló feloldhatatlan dilemma elé állította. A népszerüség órái Amíg közvetett nyomással célt ért Magyarországon Hitler, eröszakot nem alkalmazott. Gosztonyi Péter közlése szerint Magyarországról alkotott véleményét Miklós Béla vezérezredesnek fejtette ki 1944. július 21-én, amikor kézhez vette Horthy levelét, amely felsorolta a Sztójay további kormányzása ellen szóló érveket. Hitler a levelet elolvasta, majd kijelentette, hogy öt világok választják el Horthytól. „A mostani konfliktus – mondta – egyáltalában nem olyan normális háború, mint esetleg Mária Terézia idejében, és nem is lehet olyan elökelö módon megvívni. Egész Közép-Európa sorsa forog kockán. Tekintettel szociális bajaira és az országban élö nagyszámú zsidóra, Magyarország a bolsevizmus elötörése esetén mindenestül elveszne. Ha Magyarország periférián fekvö állam volna, s ezért Németországnak nem füzödne hozzá érdeke, akkor közömbösen hagynák az országban uralkodó állapotok. Hiszen nem avatkozik ö bele az iraki és az afganisztáni helyzetbe sem. Csakhogy Magyarországgal más a helyzet. Ha ott katasztrófa következik be, az egyúttal az egész Balkánon katasztrófát jelent. Akkor Németország el lenne vágva Romániától, amely fontos nyersanyagokat szállít. Tehát nem Magyarországot bosszantani állomásoznak német csapatok Magyarországon, hanem azért, mert ö (a Führer) nem ítéli meg elég szilárdnak ahhoz, hogy meg tudjon állni a maga lábán. Ö (a Führer) mint Európa hajó kormányosa, ameddig a Gondviselés élni engedi, úgy fog cselekedni, ahogy a lelkiismerete szerint szükségesnek érzi.” Mindezt Hitler 1944 júliusában mondta, de ez volt az álláspontja a háború kezdetétöl. Helyzetünkkel tisztában volt Anglia is, amikor 1938. áprilisában a Foreign Office leírta Magyarországot mint „véglegesen német érdekkörben lévö államot”, amelynek irányában minden engedmény hiábavaló lenne. A tárgyaláson a halál árnyékában a becsületét védö Bárdossy László vállalta tetteit, vállalta sorsát, az elmarasztalást, de kerülte a másokra történö hivatkozást, a közös felelösség emlegetését. Nem volt németbarát, de ura volt a szavának, és ezért a németek is elfogadták. Miként a tárgyaláson az utolsó szó jogán mondta: „Mi volt a politika, amit képviseltem? A minimumot adni, gyanút, bizalmatlanságot nem kelteni, nem kiváltani egy irtózatos, elvadult küzdelemben álló nagyhatalom gyanúját, nehogy saját képére alakítson át mindent, úgy, hogy soha többé ne legyen helyreállítható. Az volt a politikám, nem kérdezni, mert ha megkérdezzük, rögtön az a válasz, ennyit és ennyit vagytok kötelesek adni.” A. C. Macartney szerint nem volt népszerü Magyarországon, kivéve életének azt az utolsó pár hetét, amikor a népbíróság elött nézett szembe a halállal. Következetesen méltóságteljes magatartása, amely olyan ellentétben állott vádlóinak viselkedésével, ekkor egy rövid idöre a legnépszerübb emberré tette Magyarországon.
Jaszovszky László
MAGYAR NEMZET: 2001. augusztus 07. 6 . oldal
A szerzö nyugalmazott bíró
Bárdossy-per: az igazság követelménye és a történelem
1. rész: A népbíróságok megalakulása, a szovjet ítélkezési gyakorlat átvétele a jogállamiság megszűnéséhez vezetett
Jaszovszky László
Szerző
Felküldve: 2001. augusztus 06.
6 . oldal, Magyar Nemzet
A magyar háborús és népellenes bűnösök elleni büntetőeljárás lefolytatására az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21. és 22. napján Debrecenben adott felhatalmazása alapján az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelettel bevezette a népbíráskodást. A népbíróságokra vonatkozó rendelkezéseket a Nemzetgyűlés 1945. szeptember 11-én hozott 1945. évi VII. törvénycikk alapján törvényerőre emelte.
A népbíróságok megalakulásával az addigi magyar jogfejlődéssel ellentétes módon elérhető, a Szovjetunióban alkalmazott ítélkezési gyakorlat alakult ki, mely jogon kívüli szempontokat vett figyelembe. Mindez a jogállamiság megszűnéséhez vezetett. A népbíráskodás a kizárólagos hatalomra törő politikai vezető réteg legitimáló és megfélemlítő eszközévé vált. Erre belpolitikai okokból volt szükség.
Lehetővé tette az új politikai garnitúra hatalomátvételét és a kizárólagos hatalom megtartását. Egyes adatok szerint 1948-ig körülbelül 50 ezer ember került háborús és népellenes bűncselekmények miatt a népbíróság elé. Ilyen bűnökért 189 embert végeztek ki, ezreket zártak börtönbe, két törvényes úton kinevezett miniszterelnököt, egy vezérkari főnököt kivégeztek, egy miniszterelnök és egy vezérkari főnök szovjet fogságban halt meg, az államfő és az ország utolsó alkotmányosan működő miniszterelnöke emigrációba kényszerült. A magyar vezető réteget a hitleri Németország vezető rétegével azonos módon büntették. Az első magyar háborús bűnös Bárdossy László miniszterelnök volt. Az újonnan életrehívott népbíróságok elé személyében került először olyan ismert politikus, aki nemrég még meghatározott szerepet játszott az ország életében.
A Bárdossy-per feladata az volt, hogy marasztaló ítéletet hozzon az előző történelmi korszakról és annak vezetőiről. Ennek elsősorban belpolitikai okai voltak. Elítéltetésül elzárta őket a politikai szerepléstől és így szerephez juthatott a Moszkvából érkező új politikai vezető réteg.
Bárdossy László tizenegy hónapig volt a magyar kormány elnöke. Ezalatt szereztük vissza a Délvidéket és Magyarország hadviselő féllé vált Németország oldalán. Mindezekért bűnbaknak kiáltották ki, amit ő maga előre látott. A Budapesti Népbíróság 1945. november 2-án hozott ítéletével háborús és népellenes bűntettben bűnösnek mondta ki, és halálra ítélte.
A Népbíróságok Országos Tanácsa 1945. december 28-án hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben változtatással helyben- hagyta. Az elítélt kivégzését 1946. január 10-én hajtották végre. A büntetőper alkalmas lett volna arra, hogy a magyar társadalom szembenézzen a múltjával, a történteket újragondolja, felismerje, elemezze tévedéseit, tisztázza, mikor és hogyan kellett volna másként cselekedni.
Nem ez történt. A népbíróság nem helyezett súlyt a történeti igazság felderítésére, a politika utasításának megfelelően a háborúba lépés felelősségéről előre kialakított, egyoldalú adatokra támaszkodva állapította meg a tényállást, amely nem felel meg a történeti igazságnak. A XXI. század küszöbén a nemzetre háruló feladatok szükségessé teszik a nemzeti történelem egyes szakaszai, így a két háború közötti Magyarországról kialakított koncepciók, értékítéletek felülvizsgálatát, a II. világháború alatt és után megtörtént események, jelenségek, törvénytelenségek és a törvénytelenségekhez való viszony kérdéseinek újratárgyalását és újraértékelését. A magyar történelem idézése összefügg a jelen kérdéseivel. Miként Szekfű Gyula írja: összefügg, mert a történelem során megoldatlan problémák magát a nemzeti történelmet teszik aktuálisan is gyúanyaggá. A történelmi kérdések feszegetése tehát a jelen problémáinak a feszegetése is.
Nemzedékek nőttek fel hamis és meghamisított történeti ismeretekkel. A helyes értékítélet kialakításához nem mellőzhető a Kelet- és Közép-Európában 1939 és 1945 között lejátszódott helyi és nemzetközi politika – és hadvezetés működése – valós tényeinek feltárása.
Ezért múlhatatlanul szükséges Bárdossy László perének, mint egy egész történelmi korszak elítélésének felülvizsgálata. Ez számunkra nem csupán egy általunk igazságtalanul elítélt magyar politikus rehabilitálását jelenti, hanem egy egész történelmi korszak valós megítélését, történelmi „helyretételét” is.
Bárdossy László büntetőjogi felelősségének elbírálásánál jelentősége van annak, hogy a népbírósági rendelet megalkotásánál a jogalkotót milyen szándékok vezették, a népbíróság mennyiben tért el a jogalkotó akaratától, megfelelt-e a büntetőjog anyagi és eljárási szabályainak. További kérdés, hogy maga a népbírósági rendelet megfelelt-e az alkotmányossági követelményeknek.
Általános szabály, hogy a jogszabály-értelmezésnél a törvény vagy más jogszabály megalkotására alkalmat adó körülményt (casus legis) is vizsgálni kell. A törvény magyarázatában és alkalmazásában nemcsak a szöveg szó szerinti értelmét, hanem a törvénynek a rendelkezés alapgondolatában és céljában megnyilvánult szándékát, valamint a rendelkezésnek egymással összefüggő kapcsolatát is figyelembe kell venni. A kivételt statuáló szabályokat (ius singulare) azonban nem szabad tágan értelmezni.
A népbírósági rendelet magyarázatánál és alkalmazásánál nem lehet elfogadni Ries István jogértelmezését, azt, hogy a rendelet alapgondolata a megtorlás és a bosszú volt, nem az igazságszolgáltatás.
Ries István ekkor nem sejtette, hogy rövid időn belül maga is a bosszú áldozata lesz. A bosszú ragályos betegség, tévedés azt hinni, hogy egyirányú. Az utolsó század történései megmutatták, hogy mi a következménye annak, ha Justitia inkább szólgálólány, mint úrnő, és lefekszik a győztesek táborából érkező első politikai érdekkel.
Ries István miniszter „alapelveiben” és a népbírósági ítéletben megfogalmazott, a két háború közötti magyar politikai vezetést elítélő állításait a történeti kutatás nem támasztja alá.
Nincs törvényes alapja annak, hogy jogrendszerünktől távol álló jogintézmény, a népbírósági eljárás útján és egyéb más eszközök igénybevételével, külső hatalomra támaszkodva, idegen érdekeket szolgálva a magyar társadalom vezető erejének megtörését célozza meg.
Az irányadó időben – 1945-ben – a hatályban lévő törvények, majd a köztársaságról szóló 1946. évi I. törvény szerint a büntethetőség jogalapjának alkotmányosnak kellett lennie, a büntetőhatalom gyakorlásának alapja kizárólag az alkotmányos büntetőjog lehetett. Miként az Alkotmánybíróság (Ab) is megállapította, „a jogállamiság elve nem pusztán deklaráció, hanem önálló alkotmányi norma, aminek sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét”. „Az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat a törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” Az államnak tehát nincs, és nem is lehet korlátlan büntető hatalma.
A büntetőjogi garanciák alóli kivétel a garanciák nyílt félretételét jelentené. A törvényalkotónak nem ez volt a szándéka. A népbírósági eljárás során alkalmazott jogszabályoknak, így a népbírósági rendeletnek nem lehetett az alapgondolata, a célja (casus legis) a bosszú, a megtorlás. Az ennek szellemében lefolytatott büntetőeljárásnak nincs törvényes alapja.
A jogszabály értelmezésének, a jogalkotó akaratának kiderítése nem mellőzhető, mert a népbírósági rendelet a háborús és népellenes bűncselekményeket csak jellegzetesebb ismérvük szerint írta körül.
Tisztázatlan maradt az agresszió fogalma. Homályos fogalmazásuk az ítélkezési gyakorlatot is befolyásolta, amit növelt a tételes joggal ellentétes, külső nyomásra kialakult gyakorlat, amely az említett bűncselekményeknél mellőzte az ilyen bűncselekményt elkövető személy egyéni, alanyi körülményeinek, motívumainak, célzatának értékelését.
Bárdossy Lászlónál is a tárgyi felelősségnél szigorúbb szabályokat alkalmaztak, mentesítő oknak csak a végszükséget tekintették. Ez az ítélkezési gyakorlat szemben állt a hatályos törvénnyel, a nemzetközi elvárásokkal, a jogfejlődéssel. Nem minősíthető a nemzetközi jog szerinti háborús bűncselekmények pontosan meghatározott elkövetési magatartásai alá esőnek.
Ha a jog területén maradunk a casus legis vizsgálatánál, azt kell megállapítani, hogy a jogalkotónak a törvénnyel az volt a célja, hogy a bíróság a magyar társadalom tragikus közelmúltjának legfontosabb sorsfordulóira tekintettel tisztázza a felelős személyek büntetőjogi felelősségét, megsértették-e az alkotmány és a hatályos törvények rendelkezéseit.
Az alapvető jogi szabályok nem érvényesültek az első kirakatperben, Bárdossy László büntetőperében. A Bárdossy-perben a népbíróság a büntetőjog és a perrendtartás szabályainak megsértésével, szabályszerű bizonyítási eljárás mellőzésével hozott ítéletet. A tények és bizonyítékok meghamisításával megállapított tényállás nem felel meg a történeti igazságnak.
A népbíróság a tényállásnak tárgyilagos, eredeti bizonyítékokkal alátámasztott megállapítását akadályozta meg azzal, hogy az eredeti bizonyíték egy részét nem tárta fel.
További kérdés, hogy a népbírósági rendelet megfelel-e a jogállam kritériumainak.
Az Alkotmánybíróság nyomatékkal mutat rá arra, hogy a népbírósági rendelet (Nbr.) nemcsak azért alkotmányellenes, mert sérti a visszaható hatály alkotmányos büntetőjogi tilalmát (Btk. 2. §), és így ellentmond a jogbiztonság elvének, az előreláthatóságnak és kiszámíthatóságnak, hanem azért is, mert nem felel meg a büntetőjogi beavatkozás elkerülhetetlenségére, szükségességére és arányosságára vonatkozó alkotmányos előírásoknak sem. Az alkotmány ugyanis még rendkívüli állapot, szükséghelyzet, vagy veszélyhelyzet idején sem teszi lehetővé a büntetőjog alkotmányos alapelveinek korlátozását vagy felfüggesztését.
A népbírósági rendelet visszaható jogalkalmazásából kiindulva az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte azoknak a paragrafusoknak a többségét, amelyek alapján a népbíróság a Bárdossy-perben ítéletét meghozta. Megállapította az Ab, hogy „egyrészt a visszamenőleges jogalkalmazás nem következett az ország nemzetközi kötelezettségvállalásából, másrészt a felelősségre vonás megtörténhetett volna korábban is hatályos jogszabályok alapján”.
„Az Ab 53/1993. (október 13.) határozatában kifejtett értelmezés szerint az alkotmány 7. § (1) bekezdés első fordulata alapján a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai külön transzformáció nélkül is a magyar jog részei, és az alkotmány 57. § (4), valamint a 7. § (1) bekezdése egymásra tekintettel értelmeződnek. Ennek megfelelően az AB azt vizsgálta, hogy az Nbr. 11. és 13. §-ai mennyiben határoznak meg olyan, a nemzetközi jog szerint is bűncselekménynek minősülő magatartásokat, amelyek esetében a nullum crimen nulla poena sine lege elveinek megsértése nem alkotmányellenes. A Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság Szabályzatában (Alapokmány) meghatározott bűncselekményeknek az Nbr. 11. § 5. és a 13. § 2. pontja feleltethető meg. Az AB megállapította tehát, hogy az Nbr. előbb említett pontjai nem alkotmányellenesek, mivel a nemzetközi büntetőjogban is kriminalizált magatartásokat tartalmaznak. Az Nbr. 11. és 13. paragrafusának többi rendelkezése azonban az elkövetőre hátrányosan visszaható hatályú büntető jogalkotás és jogalkalmazás alkotmányos tilalmát nemzetközi bűncselekménynek nem tekinthető magatartások tekintetében sérti.” (2/1994., január 24-i Ab-határozat.)
Az Nbr. 11. § 5. pontja alapján háborús bűnös az, aki a reá bízott hatalommal visszaélve a megszállt területek lakosságával, vagy a hadifoglyokkal kegyetlenkedett, felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának.
Az Nbr. 13. § 2. pontja alapján pedig az követ el háborús bűncselekményt, aki valamilyen katonai alakulatnak személy vagy vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményhez segítséget nyújtott.
Az Nbr. 11. § 5. és a 13. § 2. pontjában meghatározott cselekmények a nemzetközi jog szerint is bűncselekménynek minősülnek, ezért ezeket a bűncselekményeket az Ab kriminalizált magatartásoknak tekinti. E szabályok alapján vonja felelősségre a nemzetközi bíróság a délszláv háborús bűnösöket.
Az Nbr. 11. és 13. paragrafusának többi rendelkezései, tehát azok is, amelyek alapján Bárdossy László bűnösségét megállapították, az Ab idézett határozata szerint alkotmányellenesek.
Van olyan vélemény, amely szerint Bárdossy ügyében az Ab említett határozatai nem alkalmazhatók, mert az Nbr. 11. és 13. paragrafusában meghatározott bűncselekmények miatt lefolytatott, és 1989. október 23-át megelőzően jogerősen lezárt ügyeket az alkotmánybírósági határozat nem érintette. Ugyanakkor nem vitás, hogy a Bárdossy bűnösségét megállapító ítélet az Nbr. olyan paragrafusaira alapul, amelyek az Ab működését szabályozó 1989. 33. tv. meghozatalakor még hatályosak voltak. Véleményem szerint a perújítási eljárás során az Ab idézett állásfoglalásai irányadók, mert ha a határozatok nem tekintendők constitutív (jogalapító, változtató) határozatnak, a határozatok declaratív jellege megállapítható. Az Ab a népbírósági rendelet törvényellenességét megállapította, anélkül, hogy levonta volna az említett ügyekben a törvénysértés jogkövetkezményeit. Ez a hatáskörrel bíró ügyészség, végső soron a bíróság feladata az ügy felülvizsgálata során. Az igazságügyi szervek aligha foglalhatnak el az Ab-től eltérő álláspontot, mert a Bárdossy-per idején – 1945-ben – a büntető törvénykönyv a jelenleg hatályban lévő törvénnyel azonos módon szabályozta a büntető törvény időbeli hatályát és kimondta, hogy a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje. A büntethetőség jogalapja is a jelenlegivel azonos módon volt szabályozva.
Az ENSZ-közgyűlés 1948. december 10-én elfogadott deklarációja is leszögezi: „Senki sem maraszalható el egy olyan tett vagy mulasztás alapján, amely az elkövetés idején a nemzeti vagy a nemzetközi jog szerint nem minősül bűncselekménynek.”
Györkei Jenő
Szerző
Felküldve: 2001. június 30.
36 . oldal
Halder vezérezredes, a német szárazföldi haderő vezérkari főnöke
1941. június 25-én, három nappal azután, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót, a következőket jegyezte be naplójába: "Magyarország részvétele kívánatos lenne. Magyarország azonban arra vár, hogy hivatalosan felkérjék. Politikai okoknál fogva a Führer ezt nem akarja."
Hitler nem Magyarország részvételét ellenezte, hanem a felkérést. Nem akarta elkötelezni magát újabb magyar igények kielégítésére – Románia kárára. Ezért volt döntő, hogy a katonák hozzák mozgásba a politikusokat, hogy azok aztán önként jelentkezzenek.
Halder június 26-án Werth Henrikhez, a honvéd vezérkar főnökéhez küldött táviratában közli: „A német hadvezetés hálás lenne, ha Magyarország velünk tartana.”
Werth már 1941 májusában elkezdte memorandumaival ostromolni Bárdossyt és a kormányt, hogy felkészítse őket a háborúban való részvételre. Május 6-án írja: „Amennyiben háborúra kerülne sor, úgy abban Finnország, Magyarország, valamint Románia részvétele is elkerülhetetlennek látszik. Egy német–orosz háború kimenetele nem kétséges, mert a német győzelem ez esetben sem vitatható. (...) Biztonsági politikánkat az adottságok miatt most már félreérthetetlenül és ingadozás nélkül a tengelyhatalmakra és elsősorban Németországra kell építenünk. (...) Sorsunk a tengelytől elválaszthatatlan. Biztonságunk érdekében tehát Németországgal garanciális és segélynyújtási politikai és katonai szövetséget kell kötnünk.”
Június 14-én újból sürgetőleg lép fel:
„Felhatalmazást kértem, hogy katonai vonalon vehessem fel az érintkezést az illetékes német katonai vezetőkkel. Ezen felhatalmazást mind ez ideig nem kaptam meg. (...) A katonai előkészületek alapján, megítélésem szerint, a háború Európa keleti felében rövid időn belül kirobbanhat. (...) Szilárd meggyőződésem szerint Magyarország a német–orosz háborúban nem maradhat tétlen. E háborúban részt kell vennünk! (...) A német–orosz háború igen rövid idő – talán 9-10 nap alatt kirobbanhat. (...) Éppen ezért újólag javaslom, hogy a kormány haladéktalanul lépjen érintkezésbe a német kormánnyal, és tegyen formális ajánlatot a német–orosz háborúhoz való önkéntes csatlakozáshoz. (...) A német haderő rövid idő alatt ki fogja vívni a győzelmet, éppúgy, mint eddig tette. (...) Magyarország részvétele is igen rövid ideig fog tartani ... a bevonultatott tartalékosok a leszerelés után még az aratásra is hazatérhetnek.”
A katonák, a vezérkar Werth Henrik minden törekvése ellenére csak annyit tudtak elérni, hogy 1941. június 23-án Magyarország megszakította diplomáciai kapcsolatait Szovjet-Oroszországgal. Június 23-án Molotov külügyi népbiztos magához kérette Kristóffy József moszkvai magyar követet, és kérdést intézett hozzá Magyarország állásfoglalásával, a német–orosz konfliktussal kapcsolatban: „Közölte velem (mármint Molotov) – jelentette a követ Bárdossynak –, hogy a szovjet kormánynak, mint több ízben is kijelentette, nincsen követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben. Nem volt észrevétele, hogy magyar követelések Románia kárára megvalósuljanak, e tekintetben a jövőben sem lesz. Az események gyors menete folytán azonban a szovjet kormánynak mielőbb tudnia kellene, hogy Magyarország szándékozik-e részt venni a háborúban, vagy semleges magatartást kíván-e?”
Molotov üzenetéről Kristóffy József követ már másnap külön távíróvonalon jelentést küldött Bárdossynak, aki azonban sem Horthyt, sem a kormányt nem tájékoztatta e döntő fontosságú üzenetről. Horthy 1945. július 17-én az angol külügyminisztérium munkatársának nyilatkozva elmondta, hogy Kristóffy táviratáról, Molotov üzenetéről csak 18 hónappal azelőtt, 1944 februárjában értesült. Ekkor Bárdossyért küldött, és elébe tárta hamisságát. Bárdossy először tagadta, de később bevallotta az igazat. Ekkor Kristóffy József követ is megerősítette, hogy Molotov segítségével a Moszkva–Ankara–Budapest vonalon hozta Bárdossy tudomására a szovjet külügyi népbiztos üzenetét.
Horthy 1953-ban megjelent emlékiratában írja: „... a moszkvai tiltakozás megfelel a tényeknek – és nem a mi vezérkari főnökünk jelentése!”
Kassa bombázását Richard C. Partridge őrnagy, a Budapesten akkreditált amerikai katonai attasé jelentése alapján rekonstruálhatjuk a leghitelesebben: „Június 26-án oroszoknak vélt gépek bombázták Kassát – szól az 1941. július 5-én kelt jelentés. – (...) Néhány perccel délután egy óra után három repülőgép, amelyek egy ideig a város felett keringtek, 27 bombát (helyesebben 27 bomba robbant – Gy. J.) dobott Kassára. Valamennyi a postahivatal(ba), egy csehszlovák létesítésű, szép, korszerű épületbe csapódott. Húsz személy meghalt, heten azóta belehaltak sérüléseikbe. Kilenc további épületet, részben lakóházakat ért találat. (...) A Kassán okozott anyagi károkat 3 millió pengőre becsülik (félmillió dollár). Az említett bombázás hatásának megszemlélésére a honvédelmi minisztérium meghívására július 1-jén Kassára látogattam. (...) A postahivatalt, egy nagy épületet öt találat ért. Az összes bombát három, kötelékben repülő gép dobta, melyek egy ideig háborítatlanul körözhettek a város felett, mert azokat tévesen magyar gépeknek tartották. A jelentések szerint e három gép sárga sávot viselt a törzsén. (...) (A tengelyhatalmakhoz tartozó repülőgépek viselték e megkülönböztető jelzést.) Kértem, hogy mutassanak szovjet jelzésekkel ellátott bombamaradványokat, de ottlétem alatt erre nem került sor. A magyar kormány hivatalosan közölte, hogy a gépek oroszok voltak, és ezt a nyilatkozatot azzal a jelentéssel támasztották alá, hogy hozzávetőleg ugyanezen időben orosz repülőgépek Rahó közelében géppuskáztak egy vonatot. (...) A Kassa és Rahó elleni támadások voltak az indoklásai annak a június 27-i kormánynyilatkozatnak, amely megállapította a Magyar- és Oroszország közötti hadiállapotot. (...) A jelek szerint nincs határozott bizonyíték arra, hogy a június 26-i támadást orosz gépek hajtották végre, bár ez lenne a természetes és ésszerű következtetés. Az az elmélet is kifejezésre jutott, és némelyeknél hitelre talált, hogy a támadást mások rendezték, hogy ezzel Magyarországot a háborúba kényszerítsék. Ezt az elméletet csak annyiban tudom kommentálni, hogy lehetséges, de én valószínűtlennek tartom.”
Néhány nappal később, július 19-én már ezt jelenti az attasé:
„Most már nem tartom valószínűtlennek, amint azt tettem, hogy a bombázás azért történt, hogy Magyarországot a német–orosz háborúba kényszerítsék.”
1941. július 27-én Ullein-Reviczky Antal, a külügyminisztérium sajtófőnöke írta Partridge őrnagynak: „Csatoltan küldök itt néhány, a kassai bombázás után készült felvételt. Néhány ezek közül világosan mutatja, hogy a városra dobott bombák orosz eredetűek voltak. A repeszek némelyikén az orosz felírást láthatja.”
A hiba csak az, hogy a feliraton „Putyilovszkij Zavod” volt olvasható. Ez a cári Oroszország legrégebbi – 1801-ben alapított – gépgyára és hadfelszerelési üzeme. 1922-ben a „Krasznij putyilovec” nevet kapta, majd 1934-től Kirovszkij Zavodnak hívták. Tehát a bizonyítás sántít. Vajon honnan, melyik múzeumból hozhatták ki a „putyilovi” bombákat?
Ezek után ismét kérdezhetjük: vajon ki bombázhatta Kassát? Ha erre a kérdésre keressük a választ, azt is fel kell tenni: cui prodest? Kinek állt érdekében?
Ami Kassa bombázását illeti, eddig nem került elő olyan dokumentum, amely akár az egyik, akár a másik félnek szolgáltatna igazat. A bombázók lehettek Antonescu román avagy Tiso szlovák gépei, de a legkevésbé sem voltak oroszok. Ezt erősíti meg Molotov június 23-i nyilatkozata is.
Az orosz–magyar hadiállapotot kimondó június 27-i minisztertanácsi ülés után, délután négy óra tíz perckor Bárdossy magához kérette a német követet. Ennek távolléte miatt Werkmeister tanácsos jelent meg. A diplomata a következőket mondta Bárdossynak:
„... őszintén meg kell mondania, hogy örül annak, hogy ez a fordulat bekövetkezett, és hogy a szovjet légitámadás megkönnyítette elhatározásukat. Most, amikor Szlovákia nyomorult 30 ezer főnyi hadseregével részt vesz a bolsevizmus elleni küzdelemben, és ugyanezt teszi Románia, mint Magyarország őszinte barátja, örül annak, hogy az események bekövetkezett fordulata katonai vonalon is teljessé teszi a szolidaritást és az együttműködést Magyarország és a tengelyhatalmak között...”
Kassa bombázásának román változatát erősíti az a felvetés, hogy nem lehetett román érdek a szovjet elleni háborúban elvérezni, amíg Erdély határainál a magyar honvédség lábhoz tett fegyverrel várakozik. E teória mellett szól Zolcsák István Brazíliában, Sao Paulóban élő – vagy élt – hazánkfia, akinek vallomása 1982-ben jelent meg az Erdélyi Magyarság című lap június 15-i számának 7. oldalán. Ebben Zolcsák István szerszámgépgyáros leírja, hogy 1945. március 27-én az általa vezetett Storch (gólya) típusú felderítőgépet a Garam völgyében a szovjet légvédelem lelőtte, orosz fogságba esett, majd egy Kazany melletti hadifogolytáborba került.
1947 telén vesegyulladással a kazanyi városi hadifogolykórházba került, majd felgyógyulása után a kórház főorvosnőjének lett a tolmácsa. Itt ismerkedett meg Ion Cernaianu volt román ezredessel, aki a háború előtt és alatt jó barátságban, közeli kapcsolatban állt Antonescu marsallal. Az ezredes 1944. augusztus 23., a román átállás után került hadifogságba. Mindketten járó betegek voltak, fekvőhelyük egymás mellett állt, s így hosszú vitákat folytattak Erdély sorsáról. Cernaianu lekicsinylőleg nyilatkozott Magyarország háborús erőfeszítéseiről. Azt állította, hogy a magyarok kétszínű politikát folytattak Németországgal szemben. A vita hevében azt mondta:
– „Ti még akkor sem akartatok Németország mellé állni, amikor a németek nektek visszaadták Erdélyt. Antonescunak kellett bombáztatnia Kassát, hogy részt vegyetek a kereszténységért folytatott harcban...”
E beszélgetés után a román ezredes éhségsztrájkba kezdett, és éjszakánként Zolcsák István titokban kenyeret és cukrot adott neki. Emiatt Ion Popescu román hadifogoly főhadnagy mindkettőjüket feljelentette az NKVD-nál, és kihallgatták őket. A felvett jegyzőkönyvben Cernaianu megerősítette, hogy Antonescu utasítására a román légierő Suceaváról felszálló gépei bombázták Kassát.
A kihallgatás után körülbelül egy hónappal, 1947 nyarán a román ezredes „A-vitamin hiányából” eredő betegségben meghalt.
A Cernaianu-féle jegyzőkönyvet és a kassai bombázásra vonatkozó utalást a kazanyi hadifogolykórház iratai közt kellene keresni. Vitalij Fomin orosz hadtörténész ezredes kérésünkre kutatta is az iratokat, de csak annyit tudott megállapítani a hadifogoly-nyilvántartó lapok alapján, hogy Ion Cernaianu román hadifogoly létezett, és a kazanyi kórházban halt meg 1947-ben. Feltehető, hogy a hadifogolykórház iratai közt kellene további kutatásokat folytatni, de ezt nehezíti az a tény, hogy a hadifoglyok iratai a KGB levéltáraiban találhatók.
Szent-Iványi Domokos – akit közeli munkatársai csak szürke eminenciásnak neveztek, s aki 1944 októberében Moszkvában részt vett a fegyverszüneti előkészítő tárgyalásokon – 1942 nyarán Kállay Miklós miniszterelnöktől megbízást kapott a magyar háborús felelősség kivizsgálására. E munka során felhatalmazást kapott a külügyminisztérium és a miniszterelnökség titkos iratainak tanulmányozására. Kutatásának eredménye A trianoni Magyarország külpolitikája, 1918–1944 című, kéziratban fennmaradt munkája. Ebben megállapítja: „Kassa bombázása előzetes német–magyar vezérkari megállapodás alapján történt.” Szent-Iványi a továbbiakban azt mondja: „Tábornokaink és vezérkarunk az államfő és a kormány háta mögött a szó szoros értelmében kierőszakolták a háborúba való lépésünket. Ezen tények és tényezők közül messze kimagaslik az az aknamunka, amit a magyar tábornokok német tábornokokkal egyetértésben készítettek elő: a kassai bombázást tudniillik német gépek hajtották végre, német–magyar katonai megállapodás alapján, nehogy az államfő és a kormány ki tudjon térni a háborúban való részvétel elől.”
Szent-Iványi megállapítását Krudy Ádám repülő századosnak, a kassai repülőtér parancsnokának jelentéseire alapozta. Krudy a repülőtéren tartózkodott, amikor repülőmotorok zúgása ütötte meg a fülét. Távcsöve is vele volt, amelynek segítségével megállapította, hogy német hadigépekről van szó. A gépek nagy kört írtak le a kassai dóm körül, s néhány pillanat múlva több robbanást lehetett hallani. A repülő százados azonnal telefonon jelentette a történteket a hadtestparancsnokságnak. Kisvártatva megjött a válasz, hogy Krudy megállapítása téves, mert nem német, hanem orosz gépekről van szó. Mikor értesült a minisztertanács döntéséről, azonnal levelet írt a miniszterelnöknek, akit még bukaresti követ korából jól ismert. Krudy levelében hivatkozott katonai lelkiismeretére és becsületére, majd mindent részletesen leírt, amit aznap tapasztalt, hangsúlyozva, hogy nem orosz, hanem német gépek bombázták Kassát.
Bárdossy két hét múlva válaszolt. Szent-Iványi szerint a következőket írta: „Leveledet megkaptam. Azt tanácsolom neked, hogy jó lesz hallgatni, s azt a kérdést, hogy a bombázást végrehajtó gépek milyenek voltak, jó lesz nem feszegetni, mert ez számodra súlyos következményekkel járhat.” 1944. október 15. után a nyilasok Krudyt németellenes, angolbarát kijelentései miatt letartóztatták. A vádirathoz képest igen enyhe ítéletet, tíz esztendőt kapott. Így került Sopronkőhidára, majd onnét a mauthauseni koncentrációs táborba.
Arra a kérdésre, hogy ki bombázhatta Kassát, dokumentumok hiányában nem lehet határozott választ adni. Mint történész csak annyit mondhatok, hogy nem az oroszok voltak!
Kétségtelen az is, hogy elsősorban a magyar vezérkar, a felső katonai vezetés felelős a második világháborúba való sodródásunkért. Magyarország, ahogy 1914–1918-ban sem Anglia, illetve Franciaország, hanem Oroszország ellen, éppúgy ebben a háborúban sem a nyugati szövetségesek, hanem csak az orosz bolsevizmus ellen harcolt; a politikai helyzet következtében azonban sajnálatosan mindkét esetben mégiscsak a Nyugattal ellenséges táborba került, s ez lett nemzetünk nagy tragédiája.
HAMVAS BELA, A JOVOBE LATO PROFETA.
VILAGOS ELOREJELZES, MEGIS MENT MINDEN TOVABB A KATASZTROFA FELE.
AZ ALABBI IRAS IS MUTATJA: MIKLYEN NEHEZ INNET, 2001-BOL "BOLCSEN" ELITELNI AKKORI ESEMENYEKET.
Belovai
1940. május 21-én Hamvas Béla levelében ezeket írta Gulyás Pál debreceni költőnek: "Kedves Barátom, - A csillagok állása december óta jelez valamit, hogy mit, pontosan nem tudom, de, ha nem is tudom leolvasni, jelzi a finn háborút, jelzi az északi hatalom, a németség előretörését, jelzi a hideget és azt a valamit, amit mindnyájan érzünk, borzongással és irtózattal. Van ebben az északi Démonban valami szörnyetegszerű, ahogy hömpölyög és gyilkol. Persze ne hidd, hogy németellenes vagyok, éppen úgy ne hidd, hogy németbarát, vagy angolbarát, vagy más. Éppen ez volt az, amiért annyit kínlódtam és az utóbbi hetekben csaknem lázam volt miatta. Talán most tisztábban látok. Látom a Titánok csatáját. Íme: a bestialitás (német), az aljasság (orosz), a kapzsiság (angol), a züllöttség (francia), az árulás (olasz), a félműveltség (amerikai), és az irigység (japán) titánjai küzdenek. Először felfalják a kicsinyeket, aztán egymásnak esnek. Azt hiszem ez a konstelláció. Ezek a démoni titánok azonban nemcsak kívül, a világban küzdenek. A legszörnyűbb e Hatalmak küzdelmét bent, magamban érezni. Több: tapasztalni, tudni, átélni. És a legborzasztóbb ez: nem szabad résztvenni és nem szabad nem-résztvenni. Jaj annak, aki pártot és állást foglal, mert az azonosítja magát az egyikkel és a többi azonnal széttépi, de jaj annak, aki magát a küzdelemből kivonja. Benne lenni éppoly tilos, mint kívül maradni. (...) A Hét Gonosz Titán most úgy küzd itt a földön, mint egyetlen ember lelkében. És ez a dolgok igazi értelme: a harc tulajdonképpen belső küzdelem. Nem hiszem, hogy van öt ember Európában, aki ezt így tudja. És aki tudja, - ez a szörnyű, mert mindig szörnyűbb lesz, minél tovább nézi az ember, - az maga is Démon. Gondolok itt elsősorban Európa hatalmasaira. Neveket nem említek. Nem nemzet-kérdések forognak kockán, nem is emberiség-kérdések, nem is föld-kérdések. Kozmikus kérdések ezek, a titánok kozmikus erők. Néha egészen komolyan azt hiszem, hogy az apokalipszis előjátéka ez. (...)"
Perjés Géza: Bárdossyval kapcsolatban meggyőződésem, hogy az ő esetében egyértelműen koncepciós perről beszélhettünk, hamis vádakkal. Nézetem szerint az ő elítélésével egy magatartásról, egy osztályról, egyáltalán, a két háború közötti Magyarországról mondtak ítéletet. Trianontól kezdve Magyarország kényszerpályán volt, egyszerűen nem lehetett jól választani. Láthattuk Teleki példáját, aki beleroppant abba, hogy nem talált megoldást, de láthattuk Kállayét is, aki hiába próbált közeledni a szövetségesek felé. Szilárd meggyőződésem, hogy Magyarország mindenképpen hadszíntérré vált volna, Bárdossy Lászlótól függetlenül.
– Nem érzi mégis úgy, hogy ezzel akarva-akaratlanul egy aktuális politikai játszmában is állást foglal?
Perjés Géza: Egyáltalán nem, mert én már 1993-ban javasoltam egy újságcikkben Bárdossy rehabilitációját, és most sem politikai okok miatt írtam tanulmányomat. Arról nem is szólva, hogy írásommal pontosan az a célom: lehetőleg elfogultság és részrehajlás nélkül vizsgáljuk meg a korszakot.
Nagyon egyetértek abban, hogy nem kell magunkat sajnálni, mert történelmünk - minden balszerencse dacára - megengedett egy olyan fejlödést, mellyl ma joggal állhatunk az EU kapujában. Erdményeink higgadt tudatában kell beszélnünk, és tudnunk kell, hogy melyek azok a problémák, amik más szemében csak önsajnáltatásnak, siránkozásnak látszanak. Az önbecsülést persze nem kell túlzásba vinni, de alapszabály, hogy nem szabad azt mutatnunk, hogy egy pillanatra is elhittük volna: nem tartannak bennünket partnernak.
Ennek a nyugati "megjelenésnek" a mai szinpadát viszont tényleg a jaltai mitoszok jegyében diszletezték fel, és itt-ott átütnek a pánszláv, pángermán, dáko-román klisék is. Ezeket tudni kell, de nem szabad beszélni róla, csak nagyon meggondoltan, és csak nagyon jó ismerösökkel, mert egyébként jön a siránkozás és önsajnálat - sok esetben jogos - vádja...
Én is szoktam idézni Szűcs Jenő hármas Európáját. Ebben az értelemben természetesen Közép-Európa vagyunk. Amint Bécs és Berlin is jellegzetesen közép-európai város. A hajdani Nyugat-Berlin varázsát többek között az adta, hogy egyszerre volt nyugati és mélységesen közép-európai.
Másféle értelemben (nyugati és keleti szellemi-vallási kultúrkör) viszont Nyugat vagyok. Nem vagyok a mítoszok ellen, sőt. De szerintem most nem a múlt mítoszait kellene felidézni, hanem minden erőnkkel "betörni" Nyugat-Európába. (Nem buzogánnyal.) Ha a topic-címre gondolsz, láthatod, mit értek rossz és anti-nyugatos kezdeményezés alatt. A témát kibővítve is azt hiszem, nem kell nekünk minden gesztusunkkal a huszadik századi nem-nyugati állapotunkra emlékeztetnünk magunkat és másokat. Én elég sokat tárgyalok nyugati képviselőkkel, s úgy látom, elfogadnak partnernek minket, s mindig cikinek érzem, ha egy honfitársam arról győzködi őket, hogy nekünk milyen "különlegesen tragikus" történelmünk volt. Pl. A finn polgárháborúról a finnek sohasem beszélnek, holott a XX. század egyik legvéresebb polgárháborúja volt a lakosság arányához képest.
Semmi sem áll távol tőlem, mint Jaltára újabb mitikus guánot rakjak. Így is nagy a kupac. Nekem azért tetszik, mint mitikus jelkép, mert jól példázza, hogy ha egy történelmi kérdés politikummal terhelt, akkor megnehezíti a róla folyó (értelmes) párbeszédet.
Pesszimistább vagyok a dátumot illetően. A középkor folyamán rengeteg esetben változott Magyarország külföldi képe/besorolása, valamikor beletartozott "Krisztus testé"-be, valamikor nem. Ezt jól leírja Szűcs Jenő: Európa három régiójáról" c. könyvében. Szvsz utoljára a westfáliai békében (1648), igaz csak egy országrész esetén (Erdély) deklarálták az Európához való tartozást. De majd Pernahajder kolléga megcáfol vagy megerősít, ez az ő asztala igazán. Szóval a török korszakban (illetve az azt megelőző időszakban) lett Magyarország a kereszténység védőpajzsa (Rodosz után), s a Habsburg uralom teljessé válásával (török kiűzése) Mo. elvesztette ezt a kitüntetett szerepét és küldetését, ami praktikusan az Európához való tartozás kollektív tudata volt. Nem véletlen, hogy a bukott szabadságharc után II. Rákóczi Ferenc egy címéhez ragaszkodott haláláig, az erdélyi fejedelmi címhez. Monarchia-kori negatív kép pedig talán nem véletlen: komoly és sikeres politikai akciósorozat következménye nagyobbrészt.
Brüsszelben valóban nem elvont ideák mellett eszik a menzán a kompatiblis ételeket, de a mítoszok azért "hasznosak", mert bármikor felhasználhatók politikai célokra. NATO szükséges rossz az oroszok miatt Magyarországon. Ezt tudják Brüsszelben és Budapesten is.
"azért Jalta mítizálásával is óvatosan kell bánni. Már a különösen szigorú 1920-as békére is azért kerülhetett sor, mert a Nyugat nem tartotta Magyarországot nyugat-európai országnak. Holott kultúrája alapján - gondolom, ebben egyetértünk - oda tartozik. "
Nem teljesen lehet ezzel egyet érteni. Releváns történelmi munkának Ormos Mária: Padovától Trianonig" (remélem jól idézem a címet), műve tekinthető. Ebben a következő található (pontokba szedem a lényeget):
1. A francia kinlevőségek 50%-a a cári oroszországban volt a VH végére. Szovjetoroszország létrejötte (amely a francia vállatokat államositotta és a kölcsönöket nem ismerte el), államcsőd közeli helyzetet teremtett Franciaországban.
2. Félő volt, hogy Németországban is kitör a bolsevik forradalom. Ezzel megvalósult volna a francia külpolitika rémálma - Németország és Oroszország egy szövetségi rendszerben Franciaország ellen.
3. Ezért gyorsitották a Vh lezárását. A balkáni partraszállást egy Oroszország elleni intervenció bevezető lépésének szánták. A francia erő ugyanakkor nem volt elégséges ehhez. Azt támogatták, aki hajlandó volt katonát adni Szovjetoroszország ellen. A románok teljes mellszélességgel bedobták magukat. A cseheket elöször nem vették komolyan, mert nem volt hadseregük (később lett és az intervencióban is részt vett). Mi leszereltük a hadseregünk, plusz a románok rendesen bemártottak, hogy nálunk is bolsevik forradalom készül.
Kedves András,
azért Jalta mítizálásával is óvatosan kell bánni. Már a különösen szigorú 1920-as békére is azért kerülhetett sor, mert a Nyugat nem tartotta Magyarországot nyugat-európai országnak. Holott kultúrája alapján - gondolom, ebben egyetértünk - oda tartozik. Sajnos, már a Monarchia korában negatív kép alakult ki a magyar államról, s ez nyugati generációkba itta bele magát.
Amennyire én látom, aki olykor Brüsszelben is járok, az EU-t elsősorban nem az elvont Jalta, hanem a gazdasági és infrastrukturális fejletlenség aggasztja. A NATO-bővítés többek között azért sikerült, mert kevesebb gazdasági vonzata volt.
Igaz. A tényeket gyüjteni kell, de én továbbra is kicsit pesszimista vagyok a klisék leomlásával kapcsolatban. Ezt a folyamatot pedig tovább hátráltatja a Bárdossy körüli politikusi sürgés.
Nos, a politikummal terhelt történelmi magyarázatok mindig mitikusak és topikusak. Ezek a mítoszok nemzedékek felett ívelnek át, s apáról fiúra szálló téveszmék maradnak. Ezt közvetítő nemzetkarakterológia erősebb mindenféle propagandánál vagy a józan gondolkodásnál. És valóban, mihelyt meglesz a konkrét dátum a EU-bővítésre, megjelennek majd a histórikus ellenérvelések is. Amíg EU számára legitimációs forrás Jalta, addig sajnos nem látok elmozdulást.
Apró munkával, köztük a történelem tényeinek szorgos kibányászásával ez a jaltai szemlélet lebontható. Viszont a régi mitoszokat hiba lenne újjal felcserélni. Ezért sajnos ágálni az olyan szerencsétlen akciókkal szemben is, amelyek a történelmileg fel nem menthető Bárdossy-t helyezték a középpontba.
Igazad van. A jaltai szemlélet nyugati verziója alapjában túlél a teljesen analóg EU-centrikus szemléletben (ezért is könnyü ma érvelni a bövités ellen). De a szemlélet túlélésének van egy egyszerü, funkcionális oka. Azok a csoportok, akiknek racionalizációs fegyvertárában ez fontos volt, ma még élnek és hatalmon vannak (ujságoknál, intézményeknél, politikában, stb.) Téánleg generációk kellenek, de a történészeknek tényleg dolgoznia kell azon, hogy magyarország ne csak a pánszláv, pángermán, sztalinista és egyéb klisék tükrében jelenjen meg. Könyvekben, és könyvtárakban egyaránt.
1038.
"A magyar történelemfelfogás egyik problémája ma is, hogy nincsen összhangban ezekkel a történelmi klisékkel, se a nyugatiakkal, sem a keletiekkel. Meg lehet gondolni, hogy mi a jobb: gyorsan csatlakozni -- a szezon végén -- a nyugati klisékhez? Vagy várni, hogy a jaltai rendszer majdcsak kipusztul a fejekből is? Szerintem ez probléma."
Magánvélemény. Ez a jaltai rendszerből eredeztetett történelemértelmezés/magyarázat kipusztulására kevés esély van. Az 1945-ben újraszületett Európa (Occidens) legitimációja éppen Jalta volt. Egy alapvetően hazug cinizmust jelentett: Közép-Európa nem része az Occidens-nek. A keleti klisé pedig a pánszlávizmus és orthodoxia modernizációs elmélete volt, a vele való azonosulás az identitásunk teljes feladását jelenetené. Tehát, alapvetően nincs jó választás ebből a merítésből, csak a tagadás. Néhány nemzedék múlva másképp lesz.
OFF
Az orosz érdekek ideológikus megfogalmazása Közép-Kelet-Európára és a Balkánra 1815-re tehető. Ezt adaptálta a szovjet külpolitika. Az angolok, legfőképpen a meggyengült török és a megerősődött orosz birodalom miatt, egyik fontos törekvése volt a 18. századtól kezdve Gibraltár, Málta, Ciprus és Szuez megszerzése.
ON
OFF Nincs nagy különbség. Konkrét hadicéljaik nem nagyon voltak (ez abból is világos, amit Te írsz). Stratégiai céljaik még lehettek Közép-Keleteurópában (ennek Churchill hangot is adott, de nem a hadszintéren, hanem a tárgyalásokon). Nem volt katonai ero az ambiciózusabb célokhoz. Így aztán maradt ugye az, hogy Churchill komoly háttérerö nélkül tudta csak képviselni az álláspontját a tárgyalásokon. Az meg nem volt. Kvalitatíve elég pontos, hogy nem voltak konkrét hadicéljaik. ON
"Én Habsburg Ottó háborús emlékezéseiben olvastam egy pofonegyszerü gondolatot, miszerint az európai hadszintéren
az angolszászoknak lényegében nem voltak lényeges hadicéljaik - azon kivül, hogy Hitlert jól el akarták páholni és
utána haza akartak menni. Sztálin pedig a nagy korai megdöbbenés után azonnal realizálta, hogy lehetnek hadicéljai,
és HO szerint évekig ö volt az egyetlen, akinek voltak is. Ennek volt része a béketábor államainak "meghódítása".
Sikerült. "
Picit máskép olvastam.
1. Az USA-nak nem volt illetve kapora jött, hogy a VH következtében tradicinális vetélytársai (Nagy-Británia és Franciaország) várhatóan meggyengülnek és a háború után a SZU leköti őket.
2. Nagy Británia kifejezetten küzdött azért, hogy a Balkán és Lengyelország ne legyen szovjet érdekszféra. Csakhát ehhez nem volt meg az USA támogatás.
3. A szovjet hadicélok azonosak voltak a cári oroszország tradicionális hadicéljaival. Északi tengeri melegvizű kikőtő biztositása. Lengyelország visszaszerzése. Kijutni a Balkánra és lehetőleg ellenőrzés alá vonni a Fekete tenger kijáratát.
Lieber Meisterszalonna, tenyleg ne maszatoljunk. Akkor On ezt miert csinalja?
Fel tudom kinalni a vezerkar melle beosztott egyszeri szabolcsi parasztkolyok visszaemlekezeseit, vagy az esztegalyos fonemes aposom emlekeit, ki ugy uszta meg a Don Kanyart, hogy miutan kilottek alola a hiradoskocsit beosztottak orsegnek az egyik zsakmanyvonatra.
Es meg egy masik, Edesapam a mai napig is egyforman gondolkozik. Egy teny, vegig zokogta a nagyon kemeny apam anno, a kopjafa allitasrol kozolt TV musort.
Tény, hogy a vasfüggöny mögött elmaradt a korszak történelmi értékelése. Én ezt nem nevezném titkosításnak, mert szerintem nem dokumentumok zárolásáról van szó [1]. Az egész történelmi gondokodást és az objektiv gondokodást helyezték zár alá. Egy olyan rendszerben, ahol az értékelés eredménye előre adott -- vagyis hogy a szocializmus felsőbbrendű és az oroszok a mi akaratunkból vannak Magyarországon -- nem is lehetett szó komolyabb vizsgálódásokról. Helyette voltak a fekete-fehérre egyszerűsített történelmi klisék, amelyekröl mindenki tudta, hogy nem igazak. Ilyenkor fordul elő, hogy valaki dacból is az ellenkezőjét modnja, mint a -- kétségtelenül sokban hazug -- klisék.
Nagy kérdés, hogy a nyugateurópai országok gondolkodása ment volt-e a kliséktől. Szerintem nem. Kliséik folytonosabbak voltak, mint a mieink, mert már az I. vh. óta változatlanok )ez persze nem áll Németországra, Olaszországra). Én a nyugateurópai történelemfelfogásban (most a laikusok és az iskolai történelemtanítás felfogásáról beszélek) bizonyos fokig látom a jaltai szindrómát – ők is megpróbálták valamilyen fokon iazolni, miért volt a világ megosztása jogos, szükségszerű, azaz hallgatólagosan feltételezték, hogy az orosz rendszer "nem is olyan rossz", mint amilyennek a vasfüggönyön túl mondják. Így aztán sokszor volt olyan, hogy egy külföldre szakadt magyart éppen nyugati beszélgetőpartnerei intettek le, hogy ne szídja annyira az oroszokat...
A magyar történelemfelfogás egyik problémája ma is, hogy nincsen összhangban ezekkel a tírténelmi klisékkel, se a nyugatiakkal, sem a keletiekkel. Meg lehet gondolni, hogy mi a jobb: gyorsan csatlakozni -- a szezon végén -- a nyugati klisékhez? Vagy várni, hogy a jaltai rendszer majdcsak kipusztul a fejekből is? Szerintem ez probléma.
[1] Ha valamit tikosítanak, az talán inkább az 56-tal és a szocialista rendszerrel kapcsolatos iratok. Talán a Stasi mindentudásának köszönhetően Németországban megmaradnak a magyar anyagok is .. :)))
> Bármi is az oka, szerintem nem ismerjük a tényeket kellöen.
Elsôsorban a titkosítások miatt nem ismerjük a tényeket. A topik olvasása során többször
is azon gurultam be, hogy amatör történészek hozakodnak elô allítólagos újabb forrásokkal,
attól még a kor általános megitélésén nem változik semmi. Több, mint félévszázaddal az események után miért vannak még mindig zár alatt fontos dokumentumok?
A gyerekeim német iskolákba jártak: a német általános-iskolai és gimnáziumi történelem-
oktatás során megismerték a tényeket, legalabb is azokat, amelyekért a németek felelôsek.
Gyerekeimnek van véleményük a korszakról - a magyar iskolákat végzett unokatestvéreiknek
NINCS. A magyar oktatás mentségére szóljon, hogy K-Németországban, a volt NDK területén
még kevesebbet tudnak az ottaniak a tényekrôl - szvsz éppen ezért ott gyülekeznek a neonácik.
> Ebböl én személy szerint azt a
> következtetést vonom le, hogy szakemberek foglalkozzanak a kérdéssel, ne pedig laikusok,
Ez igy korrekt, csakhogy mikor kezdik el végre feldolgozni a szakemberk úgy az anyagot,
hogy az iskolákban is oktatható legyen a kutatási eredmény?
> mert ismeretek híján szerintem mindig fennáll a veszély, hogy érzelmi alapú átkozódásba
> fulladnak a viták.
Köszönöm a higgadt választ.
> Te dönthetsz másként
A politikusok is - mint a MIÉP javaslata igazolja. :-(
Már hogyan vitatnám el a Te döntéseidet, kedves Pindiy? A malacokat viszont ne kérdezd, mert még kiadnak Hágának...:)) Megnézem a cikket, kösz... Szalonna
Hát kedves szalonna, tőlem a történészek is dönthetnek az az ő döntésük lesz.
De ne vitasd el azt a jogomat, hogy én meg úgy döntsek e kérdésben ahogyan akarok.
Az meg az én döntésem lesz.
Egyébként ajánlanám figyelmedben Michnik cikkét a szombati népszabiból.
Nekem tecc.
Nam Janyról beszéltem, Lieber Kater. És nem is arról, hogy hogyan gondolkoztam volna, ha akkor én történetesen Édesapád helyében vagyok. De hogy ma ebben mi, laikusok döntsünk, és pláne, hogy nálunk csöppet sem jobban informált politikusok próbálják kihasználni az ügyet pro vagy kontra, azzal továbbra sem értek egyet.
Kedves ZZsombi:
Bármi is az oka, szerintem nem ismerjük a tényeket kellöen. Ebböl én személy szerint azt a következtetést vonom le, hogy szakemberek foglalkozzanak a kérdéssel, ne pedig laikusok, mert ismeretek híján szerintem mindig fennáll a veszély, hogy érzelmi alapú átkozódásba fulladnak a viták. Te dönthetsz másként.
