Keresés

Részletes keresés

trizs77 Creative Commons License 8 órája 0 0 347846

Az 1980-as évek elején (talán 1983-1984-ben?) kétszer is el kellett mennem ERFURT-ba virág világkiállításra.

Meglepett, hogy a város főbb villamos vonalain már akkor hármas csatolt csuklós villamosok (KT4) jártak.

 

 

szintetikusdizelolaj Creative Commons License 14 órája 0 2 347845

Grosszug ahogy az NDK-ban a 3-as Tetrojkàra mondták😄

Előzmény: attus germanicus (347844)
attus germanicus Creative Commons License 15 órája 0 2 347844

Kölnben a kelet-nyugati villamostengely (1, 7, 9 vonalak) erősen túlterhelt. Bár hatvan méter hosszú szerelvények járnak 2 percenként, mindennapos az utaslemaradáás. 2019-ben párhuzamos buszjáratokat is indítottak, hogy enyhítsék a zsúfoltságot, de azóta ezeket elsöpörte a személyzethiány. 

Az önkormányzat határozott arról, hogy ezeken a vonalakon a mostani 60 helyett 90 méteres szerelvények járjanak, vita van arról, hogy a meglévő felszíni vonalon (nyilván itt-ott kiigazításokkal), vagy legalábbis a belvárosi szakaszon alagútban. A felszíni megoldás politikai támogatottsága, főként környezetvédelmi okokból, magasabb. A hétvégén vizsgálták, hogyan közlekedhetnek 90 méteres szerelvények a belvárosi szakaszon. 

 

 

A cikkben videó is van:

https://www.ksta.de/koeln/koeln-so-lief-der-test-mit-90-meter-langen-kvb-bahnen-ab-775748

toto92 Creative Commons License 1 napja 0 3 347843

Az a kérdés hogy milyen szempontból nézzük, mármint ha pl. azt akarjuk tudni hogy hány megállóba kell mondjuk e-papíros menetrendhez infrastruktúra (pl. napelem), akkor nyilván a BVSC előtti megállót felesleges kétszer számolni csak azért mert a 25-ös busz meg a 74-es troli is megáll ott, a példánál maradva nyilván elég egy napelem is.

Előzmény: attus germanicus (347842)
attus germanicus Creative Commons License 1 napja 0 0 347842

Pont ellenkezőleg, az lenne a normális. Egy villamosmegálló az villamosmegálló, akár megáll ott egy busz is, akár nem. 

Előzmény: 18-09 (347840)
trizs77 Creative Commons License 1 napja 0 0 347841

Jön május eleje az országos osztály kirándulások időszaka.

 

A MÁV és a VOLÁN figyelmeztet :

 

https://www.economx.hu/magyar-gazdasag/mav-volan-hev-kirandulas-csoport-regisztracio.788338.html

 

 

 

18-09 Creative Commons License 3 napja 0 0 347840

Ebbe most jól belekérdeztél... :) De lehet valami egyedi módszertan szerint van. Mert elég fura lenne, ha az Astoria mind a három ágazatnak fellenne véve :) Vagy a 80-as végig busz is meg troli is. Az is kétszer lenne számolva? 

Előzmény: toto92 (347836)
trizs77 Creative Commons License 3 napja 0 0 347839

Meg lehet tudni, hogy Casablancában forgalomba állított Mercedes Benz Capacity L autóbuszok mennyibe kerültek db-ként ?

 

hory004 Creative Commons License 4 napja 0 0 347838

A megálló előtt meg van szakítva a szalagkorlát, a földút kiágazása a homokbányánál van, a megállótól északra vannak telkek, néha busz is megszokott állni. 

(Meg keringenek legendák, hogy egyes típusok mennyit tudnak ott menni :))

Előzmény: gabor144 (347822)
LSU 106 Creative Commons License 4 napja 0 1 347837

Ott legalább van hova leszállni:

https://maps.app.goo.gl/s78y2TBHF6tX646h9

Előzmény: rezignált (347823)
toto92 Creative Commons License 4 napja -1 1 347836

Jól tévedek hogy itt a közös busz-troli (és busz-villamos) megállók duplán vannak számolva, mind trolinál, mind busznál? A 17-ről 23-ra megjelenő +32 trolimegállóból következtetek, ennyi "zöldmezős" trolihosszabbítás nem rémlik az érintett időszakból akárhogy töröm a fejem (de lehet csak én vagyok túl fáradt már).

Előzmény: 18-09 (347835)
18-09 Creative Commons License 4 napja 0 2 347835

Nem felejtettem el, csak időm nem volt. 

 

1998 volt a legrégebbi adat, 2005 az éjszakaiak miatt érdekes, míg 2008 a hálózatváltozás végett. 2014 az M4 átadás miatt a 2017 pedig azért, mert ott már nem volt számolva a kék aggló (~300 megálló), 2023 pedig a legfrisebb. Mindegyik IV. negyedévvégi adat. 

 

Előzmény: 18-09 (347803)
IZé Creative Commons License 4 napja 0 2 347834

Lehet jelzőlámpás gyalogátkelőhelyet is csinálni a "semmibe":

(oké, majd ha elkészül a mélygarázs kihajtója, lesz értelme, addigra talán lekövezik a virágágyást is, de addig minek üzemel? hogy szokják a trolik?)

Előzmény: gabor144 (347822)
attus germanicus Creative Commons License 4 napja 0 0 347833

Ha valakit érdekel, a milánói hálózat új térképe

Az olasz S-vonalak jellemzően 30, a svájciak jellemzően 60 percenként járnak, de részletes lista van jobb oldalon, ott a követési idők is fel vannak tüntetve. 

Il Leone Creative Commons License 4 napja 0 5 347832

Manapság már mindenben egyre szigorúbbak, és semmi sem annyira egyszerű.

 

Új megállóhelyet általában forgalmi sávon kívül, autóbusz öbölben kell kialakítani, de ez a kialakítás két esetben kötelező: lakott területen kívül minden főútvonalon és olyan út átépítése esetén, amely átlagos napi forgalma a beavatkozás időpontjában a 3000 egységjárművet meghaladja. Ezt jogszabály írja elő.

 

Arról is jogszabály rendelkezik, hogy hol nem szabad megállóhelyet elhelyezni.

 

Szintén jogszabály, hogy ha új megállóhelyet létesítesz, akkor ha ott nincs gyalogátkelőhely, akkor azt is létesíteni kell, ennek az engedélyeztetése hatósági engedély köteles, és tényleg még az Úristentől is kell hozzájárulást beszerezni. Egy új gyalogos-átkelőhely engedélyeztetése legszerencsésebb esetben is minimum fél év.

 

A gyalogos-átkelőhely megfelelő megvilágításáról is gondoskodni kell.

 

Aztán vannak olyan műszaki előírások, amiket szintén be kell tartani, ilyen pl. a zebraminimum, ami meghatározza, hogy milyen távolságból kell rálátni a gyalogátkelőhellyel párhuzamos járdaszakaszra a szegélytől számított 1 méter szélességben. Vagyis a megálló öblöt úgy kell elhelyezni, hogy a megállóhelyen álló autóbusz nem takarhat bele ebbe a rálátási háromszögbe.

 

Még nem járunk ott, hogy a helyszínrajzi adottságok miatt egyáltalán mekkora beavatkozásra van szükség.

 

Ebből semmi sem lehetetlen, csak idő és pénz kérdése.

Előzmény: timetable (347831)
timetable Creative Commons License 4 napja 0 8 347831

Elég szigorúan állnak a szabványokhoz, ha új megállóhely létesül.

 

Miskolc és a Bánkúti hegytető között létesült pár éve egy turisztikai célú Volán-járat, ami szombat délelőtt felviszi a hegyre a kirándulókat. A járat a Garadna völgye és a hegytető között nem áll meg - nem mintha közben ne lenne egy csomó turistaút-leágazás - viszont ezekhez is öblöt, peront stb. követeltek volna meg, és semmilyen "low budget" kompromisszumra nem volt hajlandóság.

 

Közben meg teljes lelki nyugalommal hagyjuk hogy kóricáljanak a munkába járók az út szélén olyan forgalmas helyeken, mint pl. Budaörs, Gyár utca (1-es főút), vagy a tőle nem messze lévő Tetra Paknál, keresztbe 2x2 sávon, zebra nélkül...

 

 

Előzmény: rezignált (347828)
Grgabácsi Creative Commons License 4 napja -3 7 347830

Ez most komoly? Te tényleg képes vagy ezt számolgatni, hogy neked ettől mennyi többlethasználatod van? Szerintem az utcára se menj ki, mert elkopik a cipőd, elhasználódik a ruhád.

A teló az arra van, hogy HASZNÁLJUK.

Előzmény: 18-09 (347799)
ÁsítóSárkány Creative Commons License 5 napja 0 0 347829

Elővárosinak is csak jóindulattal, az én kedvencem idáig az Onga, csavargyári elágazás megálló a 37-es úton...

(Az első kettő esetében amúgy egy turistatérkép segít, csak az ösvényt benőtte a növényzet...)

Előzmény: 18-09 (347827)
rezignált Creative Commons License 5 napja -1 1 347828

hát ez elég szomin hangzik :((

Előzmény: 18-09 (347826)
18-09 Creative Commons License 5 napja 0 2 347827

Kamaraerdőben a Szép utca mh. pár is hasonló, mint az Ady lépcső :)

Előzmény: rezignált (347823)
18-09 Creative Commons License 5 napja 0 3 347826

A 2019-es felújításnál rákérdeztem. A jelenlegi helyén nem volt többletköltség, míg ha a Naplás úthoz helyezték volna, akkor két új öblöt is megkellett volna terveztetni, illetve annak megépítési költsége is horror pénzekbe került volna. Szóval így maradt, ahogy ma és évtizedek óta van. 

Előzmény: timetable (347812)
gallo Creative Commons License 5 napja 0 0 347825

Nagyon helyes. Valószínűleg kisebb a káosz ezen a téren, mint nálunk, ahol gyakorlatilag büntetlenül megtehetnek (és meg is tesznek) egyesek bármit.

Előzmény: trizs77 (347819)
rezignált Creative Commons License 5 napja 0 0 347824

Biztos, de a Naplás-Cinkotai csomópontot speciel eléggé átépítették, ott biztosan újra kellett tervezni forgalomtechnikát, geometriát stb., furcsa, hogy ebbe nem fért bele egy pár buszmegálló:

 

a különböző időpontok között jól nyomon követhető a változás: https://maps.app.goo.gl/HUDFmp1WrXygeHJm6

Előzmény: toto92 (347821)
rezignált Creative Commons License 5 napja 0 0 347823
Előzmény: gabor144 (347822)
gabor144 Creative Commons License 5 napja 0 2 347822

Nekem kedvenc ilyen megállóhelyem ez: https://maps.app.goo.gl/LeDUfhesVSwuqrzT7

 

Pécs, 6-os út, Tüke-Busz, Ördögárok mh. Hogy lehet idejutni gyalog? Semmi bekötőút, ösvény nem látszik, a közelben sem. 

Előzmény: NAR (347814)
toto92 Creative Commons License 5 napja -1 6 347821

Nem az a helyzet hogy ahol és ahogy most van, ott fel lehet újítani egy az egyben úgy ahogy van, de ha áthelyezed akkor nem szúrhatsz le ugyanúgy két táblát mint az előző helyen hogy kézcsók, ez itt a megálló, hanem az aktuális szabályok szerint kell megépíteni, ami szükségessé tehet öblöt, zebrát, középszigetet, világítást, kutyafülét? Nem azt mondom hogy ez emelte volna az egekbe az út teljes felújításának költségét, de a nullánál azért nagyobb pluszköltséget tippelnék.

Előzmény: rezignált (347820)
rezignált Creative Commons License 5 napja -1 1 347820

Okés, de épp az a fura, hogy az utat 2019-ben felújították, akkor vsz. 0 pluszköltséggel belefért volna áthelyezni egy értelmesebb helyre, pl. a Naplás úthoz.

Előzmény: toto92 (347813)
trizs77 Creative Commons License 5 napja -1 1 347819

Amikor a bringás rendőr, bringást büntet :

 

https://www.autoszektor.hu/hu/content/halomra-buntetik-bicikliseket-becsben

 

 

ÁsítóSárkány Creative Commons License 5 napja 0 1 347818

A Gázgyár utca olykor olyan szépen tud dugulni...

Akkor volna értelme, ha mozgó pollerrel csak a buszokat, hatóságokat/mentőket és a helyi érdekű forgalmat engednék be. Úgy támogatnám, de a mozgó poller se feltétlen olcsó.

Előzmény: NAR (347817)
NAR Creative Commons License 5 napja 0 0 347817

Mióta megépítették a gátat, annyira nem lenne egyszerű az a híd, bár nem megugorhatatlan. Lehetne a Városfal utcán járatni (a buszöblök megvannak, "csak" a Szentendreire kihajtás kellene megoldani). Vagy a Gázgyár utcában, hogy legalább a Graphisoft parkba járóknak jó legyen.

Előzmény: ÁsítóSárkány (347816)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!