Ha beírod a keresőbe itt fentebb, hogy "HŐSÖK VAGY ÁLDOZATOK?", és megnyomod: OK, akkor bejutsz egy régebbi topikba, melyben még sok ilyet találsz.
Üdvözöl:
speaker
Köszönöm, elmentettem! Az idézett részekért érdemes volt bejönni! Kahler Frigyesnek csak az első könyvét vettem meg, olvasás után a könyvtárnak adtam. Jó lenne itt is az egész sorozat!
Akiért a harang szól
Ökumenikus istentisztelet Makón
J. B. T.
Szerző
1999. november 06.
"Az élőket szólítom, a halottakat elsiratom, és megtöröm a villámokat" - idézte a harangszentelés rítusának ősi szövegét a politikai foglyok helyi szervezetének vezetője azon az ökumenikus istentiszteleten, amelyet az 56-os forradalom ünnepének alkalmából tartottak Makón, a volt püspöki kápolnában. "Szólít a harangszó minket most is, hogy emlékezzünk elesett hőseinkre, 1956 őszének halottaira, akik életüket adták zálogba a sorsnak, az eljövendő generáció eljövendő szabad életének kiváltására" - folytatta, majd arról beszélt, hogy a holtakat el kell siratni, de azzal a hittel, hogy nem tékozolhatjuk el ránk hagyományozott erkölcsi tőkéjüket. Ahogy a régi harangok szava megtöri a villámokat, úgy kell ma megküzdeni az erkölcsi érzék tompulásával, amely erényt bűnnek, bűnt erénynek hazudik, amely tolvajt hősnek, hőst tolvajnak kiált ki, és amelynek a nemzeti érzés idejétmúlt vagy nevetséges. A mai villámok létünket akarják elpusztítani, és ha élni akarunk, magyarként és emberként, meg kell tűrni az erejüket. Rövid bevezetőjét egy valaha harangokra vésett latin szólással fejezte be: "Non tacebo! " nem hallgatok!
- Makón, az '56-os mártír hőseiért immár nyolcadik alkalommal megtartott ökumenikus istentisztelet egyházi szónokai, Kotormán István református lelkész és Nagy Ferenc római katolikus plébános sem hallgattak az igazságról: a szent lecke, az imádságok és zsoltárok között valamennyi szóló érintette 1956 erkölcsi tanítását, mának szóló üzenetét. Az ökumenikus megemlékezést Jámbor Zoltán, a POFOSZ városi szervezetének elnöke kezdeményezte 1991-ben, és elgondolása találkozott Katona Pál római katolikus esperes, Kéki Imre református lelkész, Janka György görög katolikus plébános szándékával is, akik szívesen ajánlották fel templomukat és közreműködésüket. Makón ( ha nem is történtek véres események ) sok ember szívében él elevenen 1956 emléke, és ebben a félig református, félig katolikus, kis részben görög katolikus és elenyésző számban evangélikus lakosságú városban régi tradíciói vannak az ökumenikus gondolatnak is. A temesvári forradalom idején tartott megemlékezésen, vagy Tőkés László igehirdetésén zsúfolásig megtelt a református ótemplom, és nem tudni, melyik keresztény felekezet tagjai voltak ott többen. De jönnek sokan az '56-os ökumenikus istentiszteletre is, amely 1996 óta része a városi programnak. Az ünnepélyes keretek között lezajló eseményt az teszi különösen jelentőssé, hogy az emlékező idősek mellett szép számmal vesznek részt benne fiatalok: a katolikus és református cserkészek, diákok is a város több iskolájából. A szertartás végén a cserkészek égő gyertyákat - idén egy szál virágot is - adnak a templomajtón kilépők kezébe, akik így vonulnak a közeli emlékműhöz. A forradalom negyvenedik évfordulóján felavatott 1956-os emlékjel majdnem ugyanott van, ahol azon a nevezetes őszön a makóiak ledöntötték a szovjet emlékmű hivalkodóan magas, márványból és bronzból készült csillagos obeliszkjét. A hatalom nem késlekedett a visszaállítással, és utána több mint három évtizedet kellett várni végleges eltűnésére. A bárddal faragott kopjafák egy füves halom tetején állanak, egyszerűségükben is monumentálisan, méltó emlékeként a nagy időknek. Tövükben miniatűr zászlóerdő jelzi: korábban már jártak itt gyerekek, akik saját készítésű, nemzetiszínű papírlobogókat tűzködtek a zöld gyepszőnyegbe.
Ne kekeckedj, háromdimenziós, - pont most, amikor úri eleganciával kitértem a vita elől szegény , zaklatott sünegér barátommal...
Ne kóstolgass, mer póruljársz!
Egyébként igen.
olyan gondolod, hogy engem meg lehet fizetni?
Hát vagyok én egy speaker,aki itten akkordban vágja a fát? Akiről még azt is lehet érezni, hogy a napi munka előtt ki igazította el?
Már megbocsáss...
:O))
Picibogárcsipetcsillag!
Én megtanultam írni, - javaslom, te tanulj meg olvasni.
Te éltél akkor?
Hol?
Ha Te fiatalka vagy, akkor ne dumálj, ha öregecske, ne hazuggy, - ha lehet, és nem megerőltető...
Hálás híved: a PuPu
Én vagyok a fiatalabb korosztály, akit meg szeretnél kímélni "Speaker féle történelemtől".
Tehát?
Csak ne gyere nekem megint azzal, hogy volt egy kicsi tankosdi, meg repcsik is voltak, de tulajdonképpen ez nem is olyan nagy dolog, mert a párttitkár táplálkozása sokkal jobban érdekelt mindenkit, meg mindenki nagyon jól érezte magát a körülményekhez képest, igaz kicsit féltetek.
Te itt kevered a szerepeket.
Itt most én kérdezek, mert te hencegtél azzal, hogy te majd megmondod a frankót.
Én csak kérdezek.
A részleteket PuPu!
Nem vagyok gyenge idegzetű.
Kormos sötétszürke hajnal volt, ködszitálás, és egyre erősödő ágyúzás. A város felett, mint a tűzijáték repkedtek a nyomjelző lövedékek és három napig éjjel nappal dübörögtak az ágyúk, száguldoztak a tankok az utcákon, a páncélautókból lőttek minden ablakra, amely mögött fényt, vagy mozgást láttak.
A rádióban Nagy Imre üzenetét ismételték tízpercenként. Nagy Imre akkor menekült a Jugoszláv követségre, amikor a tankok már megközelítették a Parlamentet. Mindszethy bíboros hercegprímást átkisérték az közeli Amerikai követségre. A Parlament épületében csak Bibó István maradt, amíg a tankok körül nem vették az épületet és a ruszkik be nem törtek a magyar függetlenséget jelképező épületbe.
A november 3-i bizakodó hangulat (már mindenki a másnapi munkába menetre készült, amitől én eléggé csalódott voltam, mert attól tartottam néhány nap múlva véget ér a „suli szűnet.”) rettenetes letargiába zuhantak az emberek. A kőrutat egy nap alatt a földig rombolták, a házak homlokzata a földre hullott, de ugyanígy az Üllői út is romhalmazzá vált, törmelék, romok mindenütt. Egy lövedék még a Hold utcai csarnok tetejét is átlyukasztotta, de így volt műáutt is, a legtöbb főutvonal házainak emeletein belövések, kiégett lakások.
Düh és gyűlölet. A fél napi hallgatás után megszólaló rádióból tudtuk meg, hogy a „Szabad Kossuth Rádió”, helyett egyszerre megint Kossuth Rádió lett, megszűnt a déli harangszó, reggeltől estig Kádár beszédét sugározták, a statáriummal, halálbüntetéssel való fenyegetést.
Mindenki a külföldi rádiókra tapasztotta a fülét, (ha volt áram egyáltalán, mert akkoriban még nem léteztek elemes rádiók), az adásokat rettenetesen zavarták, dübörgő zavaró rádióadók álltak rá a Szabad Európa hullámhosszaira, így csak órák alatt néhány percig lehetett csak érteni, amit mondanak.
A lakosság nagy része csomagolt, kisiskolás gyerekek tüntek el, hogy néhány hét múlva valahonnan Svédországból üzenjenek, „Jól vagyok, aki hallja, adja át.”
Napok múlva merészkedtünk ki az utcára. Kezdődött a sorbaállás, a sorbaállók sorozatlövésekkel való riogatásával szórakozó ruszkik elől való menekülés, majd újra sorban állás, veszekedés, ki hol állt. Az egész család lement kenyéréért, mert csak egy darabot adtak csak így jutott mindenki hozzá.
Azután jött a rettegés, kire, mi vár, a történetek miatt. A kaméleonok már helyezkedtek, elhatárolódtak, a forradalom napjaiban tapasztalt hihetetlen nyíltságot a lelkek el és bezárkózása követte. Az emberek visszavonultak, megkezdődött a 34 évig és azóta is tartó struccpolitizálás: nem láttam semmit, nem tudok semmit, nem hallottam semmit.
Februárban azután újra iskolába kellett menni, ahol első dolgunk volt hatalmas dobálózás útján darabokra tépni az orosz tankönyveket.
Azt elhiszem, hogy neked a hivatalos pártszövegtől nem szabad eltérned, de hidd el: elmúltam már 10 éves.
Akkor most jöhet az igazság smink nélkül, és a vörös szemellenzőt is levehetnéd ebből az alkalomból.
....Szervezettnek mondható ellenállás a reguláris csapatok részéről csak elvétve , - 2-3 esetben fordult elő, a fegyveres felkelők Budapesten, 3-4 helyen alakítottak ki ellenállási gócpontot.
A támadó szovjet alakulatok elsősorban a Corvin köznél, - a Kilián laktanyánál ütköztek szervezett ellenállásba, melyet repülőgépek és harckocsik bevetésével tudtak megtörni.
A városban a lakosság a pincékben húzta meg magát, - az utcákon a szovjet tankok és páncélozott járművek minden mozgást igyekeztek felszámolni.
A kormány, -rádiószózata ellenére -nem a helyén, hanem a jugoszláv nagykövetségen volt, Mindszenthy az amerikai követségre menekült.
A szovjetek lezárták a nyugati határt, elfoglalták a laktanyákat, és katonai közigazgatást vezettek be.
Senki nem tudta, hogy Kádár hol van, - néhányan hallgatták csak a szolnoki(?) rádiót.
A nép félt,bizonytalan volt a jövőben, és sokan a disszidálást tervezték.
A házunk belövést kapott, - az oroszok eltalálták a házban lakó párttitkár spejzát, - a lakók segítették ki őt ennivalóval.
A gyerekek a pincében színházasdit játszottak, a felnőttek körülülték a rádiót, és felváltva igyekeztek hallgatni a Szabad Európát, Londont, és az Amerika Hangját.
A Szabad Európa ellenállásra buzdított.
Féltünk...
Pongrátz Gergely kérte Malétert,hogy a Honvédség egyes tagjait rendelje
Budapestre,ha már nincs is idô csapattestek mozgatására.Maléter erre
nem volt hajlandó,mondván provokálnánk ôket.
Pongrátz Gergely 3-án figyelmeztette Malétert ne menjen Tökölre,mert
paramcsnok nélkül marad a sereg.Maléter ekkor sem hallgatott rá.
Kicsit bővebben?
Én a te sztoridra vagyok kíváncsi.
Adok végszót:
"A szovjet erők főparancsnokságát 0 órától Kazakov hadseregtábornok vette át, és november 4-én 4 óra 15 perckor megindult a szovjet támadás, amely vérbe fojtotta a magyar szabadság 12 napját."
Miután egy ujszülöttnek minden vicc uj, - kéretik a speaker féle történelmet fenntartásokkal fogadni, és _komoly_ forrásmunkákat is tanulmányozni az érdeklődő fiatalabb korosztálynak!
Speakerkém, - "történészeid" nem bizti, hogy kiállnák az objektivitás próbáját.
Kahler még a történészét sem...