Most 6%-ot fizetek a magánba és 2%-ot a TB-be. Végig 8 %-ot fizettem volna, de 6-2, 7-1 és 8-0 arányban. A nyugdíjjárulékom nyugdíjjárulék maradt. Az a különbség, hogy a tervvel szemben kevesebb marad a számlámon, de több jut a szüleim nemzedékének. Átcsoportosítás (visszacsoportosítás) történt nemzedékek között és jobban jártak az alacsonyabb járulékot fizetők, akiket az mszp és az szdsz rászorultaknak szokott nevezni, amikor például szja-gyerekkedvezményről van szó. A magánnyugíjrendszer kifejezetten hátrányos a kisjövedelműeknek. A jól keresőknek megérte átlépni a magánba, a sok átlépés miatt a TB szegénybiztosítóvá vált, bár azelőtt sem fizetett krőzusi nyugdíjakat. Az átlépési folyamat önmagát gerjesztette. Minél tööben léptek át, annál kevésbé erte meg maradni a felosztó-kirovó rendszerben.
Budapest, 2001. április 9. (MTI) - Az Orbán-Torgyán-kormány által 1998 végén befagyasztott magánnyugdíj-rendszer helyreállítását kezdeményezi az SZDSZ - derült ki a párt két országgyűlési képviselőjének fővárosi sajtótájékoztatóján hétfőn.
Bauer Tamás és Béki Gabriella a témában benyújtott törvényjavaslatuk kapcsán elmondták: a kormány azzal, hogy a magánnyugdíj-pénztári 6 százalékos tagdíjat először egy évre, majd később véglegesen befagyasztotta, kétmillió szerződést rúgott fel.
Bauer Tamás szerint a költségvetés többletbevételei lehetővé teszik, hogy az 1997-ben elhatározott nyugdíjreform szabályai szerint 8 százalékra emelkedjen a magánnyugdíj-pénztári tagdíj.
A kormány szombati, nyugdíjemelésre vonatkozó bejelentése kapcsán leszögezték: az a látszat, mintha a kormány adna, közben az emelt nyugdíj a törvény szerint is jár. +++
Az szdsz megint beleszaladt abba a csapdába, hogy nem tud semmit úgy megfogalmazni, hogy ne lehessen visszakérdezni: mit csináltatok 1994-98 között négy évig pajtikák?
Kérdés: hány szerződést rúgott föl az mszp-szdsz koala, amikor a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerről áttért a vegyesre?
Aki átlépett, az kapásból elvesztette addigi nyugdíjának 25%-át.
Az szdsz most sem érti, hogy minek köszönheti 2-3-5%-os "népszerűség"-ét. Miért nem lehet valamit előterjeszteni úgy, hogy ne rúgjanak mindenkibe bele, akit nem tartanak elég szürkeállományosnak? Őrült nagy különbség van az okos és az okostojás között.
A lapítás és ami mögötte van A Tellér-féle Fehér könyv tanulsága: magyar és polgár csak akkor lehetsz, ha előbb neofideszessé alakulsz
"... Hatalmi viszonyok, fondorlatos pozíciómegőrzési technikák? A politológusnak itt sikerült ráhibáznia a lényegre. Az előző kormány ez ügyben pirulós-szende szűzlánynak látszott a mostani kormányhoz képest. A hatalom: eszköz, hirdetik az újak, és ennek megfelelően is cselekszenek. Nincs lelkiismeret-furdalás, ideologikus sopánkodás, társadalmi párbeszéd, más egyéb terméketlen nyavalygás. Amit meg lehet, meg kell tenni. Visszahívni, újat küldeni; fölállítani, beleülni, elfoglalni; odacsapni, szétzavarni, újat összehívni. Nincs mi, úgy általában: vagy mi vagyunk, vagy ők vannak. Múlt, jelen és jövő: minden a miénk. Nincs nemzet és nincs politikai közösség: egyik oldal, meg másik oldal van. Magyar és polgár csak akkor lehetsz, ha előbb neofideszessé alakulsz. Alkotmányos korlátok, autonóm önkormányzatok, pártatlan közszolgálatok, rivális partnerek, a plurális játéktér más szereplői: nem érdekesek. A hatalom érdekes: az esetleg elvesztve is megtartott, örök hatalom.
Megrendelői, meglehet, nem olvasták Tellér Gyula dolgozatát. Úgy látszik azonban, olvasás nélkül is tudják, mi van benne."
Köszönöm a segítséged!
Sajnálom, hogy 1995 elôtti periódusról nem találtál adatokat csak a kormányzati szektor + a MNB külfölddel kapcsolatos tartozásairól. A csökkenés a 97-98-os idôszakban 95-96-hoz viszonyítva imponáló, ugyanakkor 94-95 tájékán ott csúfolkodik egy komoly emelekedés, amit említesz is.
Nagyon dilettáns vagyok ebben a témában, mindenesetre elég elkeserítônek tűnik az utolsó adatsorod. 1988 és 1998 között az össz adósságállományt nem sikeredett csökkenteni, sôt..
Tesljesn értelmetlen külön meghatározni, hogy a privatizációs bevételekből mennyi ment el törlesztésre. Nem voltak azok megpántlikázva (na jó, egyszer: 1995-ben, de akkor is csak belpolitikai okokból).
Benéztem biza'! Itt is volt már előttem az MNB éves jelentése, amikor a másik topikban is olvastalak. :-)
Tehát:
A kormányzati szektor és az MNB külfölddel kapcsolatos tartozásai (MNB 1996-os évkönyv 272. o. táblázat II. rész)
(millió USD) 1995 dec. 1996 dec.
Rövid lejáratú 511 195
Hosszú 22709 18272
ÖSSZES KÜLF.
ADÓSSÁG 23220 18467
NETTÓ KÜLFÖLDI
ADÓSSÁG 10663 7908
1997-től nem csak lejárat szerinti lebontás van (MNB 1998-as évkönyv 234.o.):
(millió USD) 1997 dec 1998 dec.
Portfolióbefektetések: 10093 11829
Rövid 78 194
Hosszú 3620 2392
ÖSSZES KÜLF.
ADÓSSÁG 13791 14415
NETTÓ 4644 4437
1995 előttről nem találtam CSAK kormányzati szektor és az MNB külfölddel kapcsolatos tartozásai lebontást, hanem csak olyan adatsort, amelyben ezeken kívűl benne van a nem állami szektor is:
(MNB 1996-os évkönyv, 263. o., millió USD)
1988 19603
1989 20390
1990 21270
1991 22658
1992 21438
1993 24560
1994 28521
1995 31655
1996 27552 (1996-1998: MNB 1998-as 242.o)
1997 23747
1998 26747
Jó sok számsor, lehet belőle bogarászni bőven. Ami pont nem vehető ki belőle, hogy a privatizációs bevételekből mennyi is ment el törlesztésre. A törlesztés alatt csak a kormányzati szektor és az MNB külfölddel kapcsolatos tartozásainak törlesztését értem. A legfelső részből azért látható, hogy ez jelentősen csökkent 95-ről 96-ra. Ha pedig a privatizációs bevételeket (durván egyenlő működőtőke beáramlással 96 előtt) nézzük, akkor nem értem Mercurius tasztaltárs fejtegetését.
Az a tény, hogy 1994 és 95 között ennyire megnőtt a bruttó tartozás, az leginkább két tényezőnek tudható be elsősorban: közvetlen tőkebefektetések + portfolió(=értékpapír)befektetések, valamint a privatizált vállalatok tulajdonosi devizahitelei.
Hát nem tudom, olyan két vagy három éve volt egy rövid újsághír, amely szerint közel 40 MSZP képviselőnek rug a magánvagyona 40 milliárd körüli összegre. Akkor ez hihetőnek tünt és most pedig magyarázná, hogy miért küzdenek kézzel lábbal az ellen a törvénycsomag ellen, amelyben az szerepel, hogy a vagyon szerzőnek bizonyítania kéne, hogy honnan származik a vagyon.
"Amikor átvettük a kormányzást, a költségvetés, a külkereskedelmi mérleg és a fizetési mérleg hiánya, valamint a külföldi adósság veszélyesen nagy volt -- fogalmazott a pártelnök, aki hozzátette: négy év alatt ezeket felére- harmadára mérsékeltük.". (Curier: Kovács László Internetezett, 1999. december 8.)
Valóban sikerült volna 1994-1998 között az ország külföldi adósságát a felére/harmadára csökkenteni? Feltételezem, hogy a törlesztés tetemes hányada a privatizációs bevételekbôl származott. Pontosan mekkora összegre rugtak ezek a bevételek 94-98 között? Ennek mekkora hányadát fordították adósságtörlesztésre?
Megköszönöm, ha valaki részletes adatokkal tud szolgálni.
Igaza van FBI elvtárs. Speaker hazudik. Például Máté elvtársnak 4 év alatt csak 10 ezer szeresére nőtt a jövedeleme, ami már egymagában 1%-os országos átlag növekedést jelent. (Jelenlegi magánvagyona 40 milliárd Forint, míg a mi ciklusunk elején csak 2 milliárdról beszélt.) És akkor még nem szóltunk a többi elvtársról. Én az Ön 13,3-%os reáljövedelem romlásának hiszek. Ez sokkal hihetőbb, mint ennek fasiszta speakernek a 20 %-a.
A Bokros csomag már Hornék alatt megbukott, nem véletlenül kezdtek homlok egyenest ellenkező gazdaságpolitikába a választás elött, de már csak az elvtársi lopkodásra futotta erejükből.
A gazdaság fejlődését nem a Bokros csomag alapozta meg, az csak hátráltatta. Ha Hornék időben váltanak, még ma is hatalmon lennének. Ez azonban legyen az ő bajuk. Így azonban csak FBI elvtárs gazdasági hablatya marad maradt nekünk GDP-hez viszonyított fogyasztásról, ami senkit sem érdekel. Nekem ugyanis tök mindegy, hogy mennyi a GDP-hez vizsonyított fogyasztás, ha az egyébként abszolut növekszik. Ha kisebb mértékben, mint a GDP, az csak a stabilabb jövőt alapozza meg.
Hornék alatt a reáljövedelmek és a nyugdíjak reálértéke 20%-al csökkent. Na ez nem folytatódik tovább. Bokros a magyar történelem egyik legnagyobb kártevője volt, képzetlen, ostoba akarnok, pártérdekek szolgai kiszolgálója, akit a többször felvett sok milliós végkielégítésen kívül nem érdekelt semmi.
A Bokros csomag, ahogy lepseny is írta, olyan tartós növekedést hozott létre, amely nem járt együtt az egyensúlyhiány romlásával, azaz az eladósodással. Ezt részben a fogyasztásnak a GDP-hez viszonyított alacsonyabb szintre csökkentésével érte el. Ez jól látszik a LESZ-E SZTRÁJK HULLÁM? című topic-ban található táblázatban. A táblázatból, illetve a jelenlegi költségvetés számaiból az is kiderül, hogy a keresetekből származó, a GDP-hez viszonyított fogyasztást a jelenlegi kormány tovább kívánja csökkenteni.
Mindezt annak ellenére teszi, hogy a keresetekből származó, így mért fogyasztás a Bokros csomag utáni szintet ma sem haladja meg, és ma már nincs olyan kényszer, mint amilyen a Bokros csomagot megelőzően volt.
A Bokros csomag a stabil növekedés biztosításával tette lehetővé az életszínvonal növelését. Kissé naív beállítás az, hogy az egyén jobb munkájával lehet több pénzt keresni. Rossz gazdasági helyzet vagy gazdaságpolitika mellett az egyén megszakadhat, akkor sem fog keresni. Hacsak nem tekintjük például székház-készpénzek zsebrevágását komoly munkánakl. Ebben az esetben a jó munka feltétele az, hogy az állam kiutaljon pl. nekem egy kevés székház-készpénzt.
Valószínűleg jó munkának kellene tekinteni a pártklientúrává vállást is, mert az is jól fizető. Ellenben valószínűleg rosszul dolgozik az, aki lelkiismeretesen ápolja vagy gyógyítja a betegeket, aki szintén lelkiismeretesen tanítja a gyermekeket, de közben se székház-kézpénzt nem kap, se nem hajlandó párt-klientúra tagja lenni.
A Horn-kormány elindította a tartós növekedést, megprobált leszámolni a szocializmus olyan "vivmányaival", mint a gazdagoknak is járó családi pótlék, nem differenciáltan emelte a nyugdíjakat mível tudta, hogy az nem könyöradomány és nem jó az egyenlősdi, az adósságot elkezdte visszafizetni és Bokros Lajos kimondta végre, hogy ez egy szegény ország és dolgozni kell azért, hogy előre jussunk.
Ez volt az igazi rendszer váltás !(legalábbis én erre gondoltam 89-ben)
Az utolsó részt kihagytátok. Nem venném lelkemre, ha...
Huj, hujjjjjjjj
Hatalomgyakorlás az MSZP-SZDSZ koalíció idején (10.)
Horn Gyula korábbi miniszterelnök politikájának jellemzését a '80-as és a '90-es években kialakult apparátusi politikához való viszonyának elemzésével kezdtük (MN: 1999. október 22., 27., 30.), s ezzel az előző kormány és koalíció működését már eleve a vizsgált négyéves periódusnál szélesebb gazdaságtörténeti kontextusba helyeztük. Az alábbiakban ezt a szélesebb összefüggésrendszerbe helyezést további szempontokkal egészítjük ki.
Két pólus vagy három pólus
A XIX. század eleji és közepi nyugat-európai gazdaság- és társadalomfejlődés a végleges polarizálódás tendenciáját mutatta. Ennek a fejlődési folyamatnak a végén - a marxi extrapoláció szerint - a társadalom az egyik oldalon a termelőeszközök és a tőke túlnyomó részével rendelkező, maroknyi nagytulajdonosi kisebbség, a másik oldalon a tulajdonnal nem vagy csak alig rendelkező, az előző csoport munkásaként és alkalmazottjaként dolgozó nagy többség két pólusára hasad szét. Egy meghatározott pillanatban a pattanásig feszülő szociális és politikai ellentétek hatására kitör a szocialista forradalom, melynek során a maroknyi tőkés helyébe a maroknyi hivatásos forradalmár ül, majd a piaci anarchiát felcseréli a tervgazdaság rendjével, s az immár bőséges javakat, melyeket a tőkés termelési mód gúzsából kiszabadított termelőerők állítanak elő, ciklusról ciklusra igazságosan elosztja. A társadalom nagy többségének a helyzete ezáltal javul, következésképp a nagy többség a forradalmat eleve is, utólag is támogatja. Végképp győz a szocializmus. A XIX. század második felének társadalomfejlődése azonban megcáfolta Marx várakozásait, amennyiben a nagytőkések és a munkások pólusai között korábbról megőrizte, illetve újonnan létrehozta a vidéki és városi kis- és középpolgárság mind szélesebb és anyagi meg szellemi javakban mind erősebb retegét, mintegy harmadik pólust (kis- és középbirtokos parasztok, iparosok, vállalkozók, igazgatási és magánhivatalnokok, értelmiségiek, független egzisztenciák stb.), s ezzel a forradalmat a Marx, majd Lenin által elképzelt formájában feleslegessé, sőt a legtöbb országban lehetetlenné tette. Amikor Oroszországban 1917 októberében a forradalom mégis kitört, a győztes forradalmárok a rosszabbodó helyzetű s ezért a győztesekkel szembeforduló parasztpolgárságot ('kulákságot') és városi polgárságot, azaz a harmadik pólust egzisztenciálisan - sőt gyakran fizikailag is - likvidálták, így teremtve meg a 'közboldogság' nevében utólag és visszamenőleg a szocialista gazdaság- és államberendezkedés alá az elengedhetetlen kétpólusú világot.
Amikor a második világháború után a '40-es évek végén a magyar polgári rendszert puccsal megdöntve a kommunista párt hatalomra került, gyakorlatilag ugyanaz játszódott le, mint Oroszországban az októberi forradalom után, azzal a különbséggel, hogy a magyar kispolgári-polgári csoportok - a földosztás következetében meg is gyarapodva - ekkor már a társadalom közel kétharmadát tették ki. A kommunista párt vezérkara, mint számra jelentéktelen, de igen agresszív és korlátlan hatalmú tulajdonosi csoport, emberboldogító céljait követve az egész társadalmat munkássá (szövetkezeti taggá) és alkalmazottá tette, és betagolta a szocializmusnak az egész gazdaságot átfogó munkaszervezetébe. Innentől kezdve a kétpólusú szocialista társadalomforma és a hárompólusú polgári társadalomforma, illetve az ezeket konstituáló erők (a sztálinista szocializmus hatalomgyakorlóinak tudatos hatalomtechnikája és a modern termelőfolyamatok által táplált polgári spontaneitás) birkózása a magyar szocializmus és a rendszerváltozás eddigi teljes történetén végighúzódik. Az egzisztenciájától megfosztott, munkáslétbe kényszerített és nemzeti érzésében megalázott magyar kis- és középpolgárság 1956-ban forradalommal igyekezett polgári létét, a gazdaság és a politika polgári működésmódját helyreállítani, s a szocialista kétpólusú formába beletaposott társadalom számára a hárompólusú forma újrafelvételét lehetővé tenni. Kádár - vagyis a kiegyező és a hanyatló szocializmus - a forradalom leverése után kompromisszumot kötött a magyar polgári társadalommal, s ennek folyományaképpen az egyik oldalon a menedzseri elitek kvázi-tulajdonosi pozíciójának, a másik oldalon az úgynevezett második gazdaságnak a fokozatos létrehozásával a korábban erőszakkal kétpólusúvá tett társadalom számára megnyitotta az újrapolgárosodás s ezzel a hárompólusú nyugat-európai formához való visszatérést.
A rendszerváltozás folyamatában a kétpólusú szerkezetet létrehozó vagy fenntartó, a társadalmat a tulajdonnélküliség, a gazdasági és politikai szervezetlenség állapotában tartani akaró szocializmusbeli erők mellett a közboldogításról lemondó, de a saját egyéni boldogulásukon nagy odaadással munkálkodó volt szocialista hatalomgyakorlók tulajdonszerzése (MN: 1999. október 30.), majd külső nagytulajdonosok benyomulása formájában újabb polarizáló erők is felléptek. Korábban említettük, s most ebben az összefüggésben ismét felidézzük azt a magatartásbeli különbséget, amely az Antall-féle politikában és a Horn-féle politikában a szocializmus alatti és utáni társadalomszerkezet meghatározó erők iránt megnyilvánult. Az adósság-visszafizetési és gazdaságfinanszírozási jövedelemkörök determinációi mellett megmaradt szabad politikai játéktérben Antall - a Kádár-kori polgárosodás eredményeit védelmezve és folytatva - a hárompólusú társadalomszerkezet felé mutató erőket segítette (kárpótlással, a téeszátalakulásba rejtett földosztással, vagyonnevesítéssel, kisprivatizációval, E-hitellel, dolgozói részvényekkel, MRP-vel stb.). A Horn-kormány és a mögötte álló pártkoalíció viszont olyan társadalomalakító erőket engedett szabadjára, melyek a társadalmat a kétpólusú állapot felé feszítették és feszítik. Miközben a kormány az egyensúlyteremtés érdekeire hivatkozva hatalmas jövedelmeket vont ki a gazdaságból és a társadalomból, s ezzel a közép lesüllyedését indította el újra vagy erősítette fel, egyben lehetővé tette, hogy a felső nagytulajdonosi pólust a közpénz ezer-milliárdjával feltáplált MSZP-klientúra foglalhassa el. A társadalom kétpólusú forma felé feszítésében - 1994-es gazdasági programja alapján - az SZDSZ is egyetértett. Azaz: míg a késő Kádár-kor és Antall politikája az európai polgárosodás két-háromszáz éves nagy ívű folyamatához igyekezett csatlakozni, Horn és a mögötte álló klientúra politikája a berendezkedő szocializmus - azaz a Rákosi-rendszer és a későbbi centralizálók (Biszku: 1973-77) - kétpólusú struktúrájához hanyatlott vissza.
Elődök a hatalomtechnikában
Horn politikája azonban nemcsak a társadalomszerkezeti szinten mutatott a kétpólusú forma felé, hanem a kétpólusú formához jól társítható hatalomgyakorlási konstrukció - az 'önműködő hatalomújratermelési gépezet' (MN: 1999. november 13.) - szintjén is. A Horn-féle politika - részben spontán módon, részben tudatosan, részben a kádári szocializmus még megmaradt elemeiből, részben új konstrukciókból - hosszú távú, monopolisztikus uralmi rendszer létrehozását célozta meg. Ennek az uralmi rendszernek - mint láttuk - az a lényege, hogy az uralkodó társadalmi csoport (elit? osztály?) az egyszer kezébe kaparintott politikai hatalommal és vagyonnal ezt a hatalmat és vagyont folyamatosan újratermeli. A társadalom tőke- és jövedelemáramainak valamennyi fontos helyét megcsapolja, az így szerzett jövedelmet részben vállalatokba-vállalkozásokba fekteti, részben a második uzsorakörben (MN: 1999. október 22. és 27.) valorizálja és gyarapítja. Folyamatosan halmozódó vagyonát és vásárlóerejét a központi újraelosztás összezsugorításával, szolgáltatásainak piacosításával is felértékeli, pozícióját tulajdon és tudás formájában beépíti a társadalom szerkezetébe. Mindezzel a kezében lévő hatalmi eszközöket kivonja a demokratikus intézményekben való versengés kényszere, a demokratikus intézmények politikai kontrollja alól. Ugyanakkor - a közvélemény-formálás és a kádernevelés intézményeinek kvázi monopolisztikus birtoklása révén a demokratikus intézményekben a folyamatos túlsúlyt a maga javára biztosítja. A vele versengő csoportokat szétszedi, a vele szemben álló társadalmat a szervezetlen egyének atomjaira bontja szét. A morális és társadalomszervező eszméiktől egy-két generációnyi 'nevelésmentes' iskoláztatás révén megfosztott embereket a szintén monopolizált tömegtájékoztatáson keresztül a saját eszméivel tölti fel. Maga a társadalom - részben ennek a folyamatnak a hatására -- kettészakad, mivel csoportjai a nagy vagyon és a jelentéktelen anyagi erő, a magas szintű hatalomgyakorlási tudás és a tudatlanság, a magas fokú szervezettség, intenzív kapcsolati háló és a szervezetlenség-szervezhetetlenség ellentétei szerint ugyanannak a törésvonalnak a két oldalán foglalnak helyet.
Ideálkép - reálkép
Ez a demokratikus szerkezetek közé beépülő monopolisztikus hatalom a maga ideálképével és működésmódjával megint csak kísértetiesen hasonlít a szocializmusnak - főképp az '50-es és a '60-as évek 'berendezkedő' szocializmusának: a Rákosi-rendszernek és a Kádár-rendszer első évtizedének - hatalomszerkezeti ideálképére és működésmódjára. De - az ideológiai tartalmaktól folytonosan eltekintve - nem alaptalan a dualizmus vagy a Horthy-rendszer hatalomgépezetének analógiába vonása sem. Valamennyiük ugyanúgy a hatalom csoportmonopóliumán alapul, a hatalomgyakorló csoport ugyanúgy a demokratikus intézmények látszataival veszi körül magát, a választójogot megadja, de korlátozza, a választást kiüresíti vagy a köztudat manipulálásával determinálja, kormányoz, de a fontos döntéseket a kormányzatból kivonja, hatalmi, vagyoni és tudásmonopóliumával ugyanúgy újratermeli, megörökíti magát, s a társadalmat ugyanúgy egy szervezett, erős kisebbség és a szervezetlen, gyenge többség csoportjaira bontja szét. A különbség annyi, hogy míg a szocializmusban a hatalom-vagyon-tudás öszszekapcsolódó erőforrásai közül az uralkodó csoport számára kívülről (a Szovjetunió részéről) biztosított hatalom volt a meghatározó és dinamizáló erő, a Horn-féle politikában néhány körforgás után ezt a szerepet a társadalomtól eltulajdonított pénz és vagyon vette volna, venné (?) át. A másik döntő különbség azon a belátáson alapul, hogy - szemben a szocializmus totalitárius alaptörekvésével - a társadalom vezérléséhez nincs szükség az összes erőforrás feletti (abszolút) rendelkezésre, elég a meghatározó hányadot birtokolni, ez pedig a körülményektől függően az összesnek viszonylag kis töredéke is lehet. Ez a maradék erőforrások birtoklóit a szabadság érzetével tölti el, ami a társadalmi-politikai stabilitás fontos összetevője.
A Horn-kormány politikája a magyar társadalom és a magyar gazdaság kérdéseit egy szűk csoportérdek szempontjából kezelte. Gazdaságpolitikájában elfogadta a két évtized óta folyamatosan épülő apparátusi politikát (MN: 1999. október 22., 27., 30.). Annak szemléletét, fogalmi rendszerét semmilyen tekintetben sem haladta meg, a programja által bejelentettekkel ellentétben saját gadaságpolitikai koncepciója, gazdaságpolitikája nem volt. A Bokros-csomag kudarcát is úgyszólván 'magáncélra': a pénzügyi-igazgatási apparátus fölé kerekedésre használta. Az apparátustól való függését azonban - saját koncepció és saját szellemi bázis híján - sohasem küszöbölte ki. Az apparátusi gazdaságpolitika problémáit nem elemezte, a folyamatos működésben és a minél nagyobb méretű jövedelemátcsoportosításban volt érdekelve, nem a fennálló működés bármilyen lényegi átalakításában. Egy új gazdaságpolitika (Nagy Sándor általi) kidolgozására és az azt végrehajtó gazdasági csúcsminisztérium létrehozására vonatkozó megjegyzése vagy sugalmazása a párt belső hatalmi harcának, a 'baloldaliak' megnyugtatásának verbális taktikai tétele maradt. Társadalompolitikájában tudomásul vette a Bokros-csomag miatti gazdasági visszaesés és a külső jogcímesek, illetve a saját klientúrája javára történő masszív jövedelem-újraelosztás társadalmi hatásait, a társadalom két, illetve három részre szakadását, a lényegében kétpólusú társadalom felé való elmozdulást és a társadalmi újratermelés esélyegyenlőtlenségeinek növekedését. A magyar társadalom sorskérdéseit: az elszegényedést, a társadalom romló biológiai és mentális állapotát, a második törésvonal alatti társadalomrész (benne a cigányság) halmozottan hátrányos helyzetét, a nemzettudatnak, a közérdek tudatának elhomályosulását, a közmorál súlyos fogyatékosságait, a lakosság számának folyamatos csökkenését, a trianoni határokon túlra került nemzetrészek állandó fenyegetettségét és fokozatos felmorzsolódását nem emelte be politikai témái közé, ebben a tekintetben beletörődött a sodródásba. Az agrárium problémáit
kifejezetten elhanyagolta (MN: 1999. november 24.). A közbiztonsággal a közvélemény nyomására sokat foglalkozott, de mivel a Kuncze-paradoxonnak (MN: 1999. november 10.) maga is részese volt, igazi eredményt ott sem tudott elérni. A kultúra kérdéseit viszont teljesen átengedte az SZDSZ-nek (U.o. és MN: 1999. november 13.).
Klientúra és globalitás
Az utóbbi évtizedek története a Horn-kormány és elődei politikáját még egy tágabb összefüggésben is meghatározza, s ez a globalizáció kontextusa. Mint megírtuk: a magyar gazdaság '80-as évekbeli eladósodása és gazdasági függésbe kerülése a hitelezőkkel szemben, majd az ezt a problémát 'orvosló' működő tőke bevonása a nemzetközi tőke számára napról napra szélesebb hídfőállást biztosít a magyar gazdaságban és társadalomban. A helyi késő kádárista elitekből verbuválódott első tulajdonszerzők hulláma mind nagyobb mértékben kénytelen a megszerzett tulajdonon megosztozni a külső tőkésekkel, vagy éppen át is kell adnia nekik a helyét. Becslések szerint a magyar közép- és nagyvállalatoknak immár több mint a fele van teljes vagy többségi külföldi tulajdonban. Az adósságkérdés tőkebevonásos 'megoldása', a gazdaság teljes felnyitása, a nemzetközi tőke számára gyors hasznosulási lehetőséget biztosító uzsorakörök (MN: 1999. október 22. és 27.) kiépítése révén új főszereplő jelenik meg a porondon: az immár kereskedelmi és pénzügyi világrendszerré szerveződött tőke. Ez a szereplő és belföldi intézményes támasztéka ugyancsak nem demokratikus úton szerezte a hatalmát, s mégis mind nagyobb részt kap a közös erőforrásokkal előállított jövedelemből. S ami még ennél is fontosabb: egyre nagyobb a hatalma az osztozás arányainak meghatározásában (gáz- és villanyenergiaár-emelés, autópályadíj-meghatározás, újabb kedvezmények kikövetelése, a munkaintézmények kiszorítása a munkahelyekről stb. - MN: 1999. november 20.). A magyar gazdaságba, társadalomba, mindennapi tudatba a globális pénzügyi, gazdasági és kulturális hatások egyre erősebben, olykor kifejezetten brutálisan nyomulnak be. A Horn-politika által a kétpólusú állapot felé feszített társadalomszerkezet különösen hajlamos rá, hogy a globális hatások alá kerülve kétpólusú jellege tovább erősödjön, s ebben a formájában épüljön be a világtársadalom makroszerkezetébe. Ebben az esetben a Horn-politika mögött álló klientúrának csak két lehetősége van (a szocialista klientúrán kívüli magyar tulajdonoscsoportokkal együtt): vagy verseng a külső tulajdonosok benyomuló hatalmával, és megpróbálja visszaszerezni a külső jogcímesektől a nemzeti teljesítmény feletti rendelkezést, vagy eleve beletörődik az első és a második uzsorakör jövedelmei feletti rendelkezés külső jogcímesek kezébe kerülésébe (velük legfeljebb valamelyes osztozásra törekedve), s ezáltal egyfajta helytartó-szerep vállalásába. Ebben a küzdelemben a nagyobb tőkeerő kiegyenlítésére csak két eszköz áll rendelkezésre: a politikai hatalom és a társadalom kohéziós erőinek, emberi és szellemi színvonalának emelése. A Horn-politika ebben a kérdésben a teljes fegyverletétel képét mutatta. A nagymarosi gát ügyétől a földkérdés megkísérelt újraszabályozásáig, a krónikus fizetésimérleg-problémák krónikus külső finanszírozásától a vámszabad területi gazdaság problémájának fel nem ismeréséig, a brüsszeli 'puha' tárgyalási pozíció elfoglalásától a globális kultúrnyomás tudomásul nem vételéig, a keleti és nyugati pénzmosodák beengedésétől a második uzsorakör önérdekű felállításáig, az egyetemi végzettség 'úri passzióvá' nyilvánításától a magyar egyetemek s főképp a műegyetem színvonalának programszerű lerontásáig minden erről tanúskodik. A klientúra tulajdonszerzői és a kormányfő láthatólag nem érezték a veszélyt, vagy a helyzet későbbi alakulása nem érdekelte őket. Csak annyi biztos: ez a külső erő közvetlenül vagy belső támasztékai útján mind nagyobb részt követel magának a magyar társadalomszerkezet és a magyar hatalmi szerkezet meghatározásában.
Még két megjegyzés
Az egyik a teljességről. Cikkeimben kevés szó esett a politikai erőknek az MSZP-SZDSZ koalíció által nem integrált elemeiről, az 1998-as választások győzteseiről, a mögöttük álló társadalmi erőkről, a részükre szabadon maradt cselekvési dimenziókról s az ezekben választott versengő stratégiákról. Ennek a hiánynak a vállalása tudatos volt: nem totális politikai tablót akartam felrajzolni, hanem egy meghatározott kormányzati ciklus és egy meghatározott koalíció hatalompolitikai aspektusait megérteni. Ez a megértés lehetetlennek látszott bizonyos tágabb időbeli és térbeli összefüggések tekintetbevétele nélkül, de nagyon is lehetségesnek tűnt az egész tabló egy alkalmas módon kivágott része alapján. A hiányzó részek működése külön elemzés tárgyát kell hogy képezze. A másik a sajtóról és a nyilvánosságról. Ha a sajtót nem mint a politikai polémia eszközét, hanem mint a társadalmi viszonyok rögzítőjét és elemzőjét tekintjük, megkérdezhetjük, mit látott és mit közvetített a sajtó a Horn-politika mélyebb összefüggéseiről. Nem egzakt sajtómérések, pusztán az újságolvasó ember összbenyomásai alapján érdemben két téma látszott dominálni a Horn-politika bemutatását. A Bokros-csomag 'szükségessége' és 'sikere' és az MSZP-klientúra felszínre bukkant korrupciós- eset-sorozata. A sajtó Horn általi pacifikálása mégsem sikerült tökéletesre.
(A cikksorozat december elején könyvalakban megjelenik a Kairosz Kiadónál)
Minden fejezet végén ott egy kiskapú ahol Jerry megússza.
Példák korábban voltak, de ha vevő vagy rá belemehetünk.
Ha kérhetem elemzően, "ki nem zsido - aki antiszemita -, de mégis annak tartják, különös tekintettel a véleményére és barátaira nem is beszélve az üknagyapja átlósan-szembeszomszédját"- típus eszmecseréhez nincs kedvem.
Kedves VaLaki, nem értem. Szerintem meg éppen az érthető tetten, hogy az SZDSZ-ben csalódott Tellér túl sokat cikizi volt pártját. Ott is őket látja talán, ahol nem voltak meghatározóak.
