Majtényi László :
"Viszont van egy roppant veszélyes gyakorlat is. A rendőrségnek ugyanis joga van lefoglalni az olyan tárgyakat, amelyek a bűncselekmény bizonyítékául szolgálhatnak vagy bűncselekmény következtében keletkeztek. Csakhogy a lefoglalás jogintézményét adatkérés helyett használják, mert az adatkérésnek vannak garanciális követelményei, a lefoglalásnak gyakorlatilag nincsenek. És a rendőrség több esetben is lefoglalt winchestert. Ilyenkor a rendőrség véleményem szerint cinkelt kártyákkal játszik. Nem akar adatot - fájlokat - kérni, mert az adatkérésnek megvannak az alkotmányos nehézségei, ehelyett lefoglal egy olyan tárgyat, amely biztos, hogy nem bűncselekmény következtében keletkezett, hanem valahol gyártották. Ez legalábbis joggal való visszaélés."
Számítástechnika
Namost a leköszönő adatvédelmi biztos szerint ez nek OK, mivel a számitógép NEM BŰNCSELEKMÉNY révén KÉSZÜLT, tehát ... de a rendőrök szivesebben koboznak, mint adatokat gyüjtenek, mert akkor igen szigorú szabályok vonatkoznának rájuk.
Azt nem tudod, hogy mondjuk az OM mennyit tervez éves költségvetésében az egyetemek számára, hogy azok jogtisztává tudják tenni a _legeslegszükségesebb_ szoftvereiket? Mert tapasztalataim szerintem éves szinten ez alig éri el a 0,0 forintot. Még az academic select árak is - véleményem szerint - soxor meghaladják a szoftverek valós értékét.
Nem azt mondtam, hogy ez jo. Csak hasonlo. A monopol helyzetben levo cegek szinte egyforman probaljak meg elnyomni a fogyasztokat - akkor is ha ennyire eltero a profiljuk (legutobb a genmodositott novenyek - szinte teljesen ugyanez, azzal a kulonbseggel, hogy ott csak "jegyet" lehet venni. Hiaba van vetomagod, kesobb mar nem vetheted el). Pl - miert nem adhatom kolcson a berletemet/programomat ? Ha belegondoltok nem érné _jelentos_ veszteseg ezzel a BKV-t, de megsem engedi.
A börtön viszont jo kerdes. Hiszen a BKV-nak is jelentos beruhazasai vannak, es a BKV-nak lenyegesen tobbe kerul egy hibajavitas. Vö: nem eleg kiraknia egy web-lapra, es az utazok sajat koltsegukon(!) toltsek le a hibajavitast(!) kulonben 2000-ben nem szallhatnak fel a buszra, vagy ha megis senki nem garantalja, hogy nem esnek ki belolle menet kozben :(
Igen? Na akkor erre valaszolj, nagyokos:
Ha elkapnak a buszon. hogy blicceltel, akkor mit csinalnak veled? Ugye leszallitanak. Vagy esetleg fizetsz valami nominalis potdijat.
Ezzel szemben a M$ vonalon mehetsz a dutyiba par evre, alapbol. Illetve azzal zsarolnak, hogy vedd meg a komplett mindent. Biztos, hogy annyira hasonlo a dolog?
Na jó, de ha például balesetet szenvedsz a közlekedési vállalat hibájából, akkor lehet szó kártérítésről, míg a szotvergyártók minden garanciát és felelősségvállalást megtagadnak.
Szoval sokat fikazzak a M$-t a licensz feltetelei miatt, de mennyivel rosszabbak azok a feltetelek mint a BKV feltetelei ?
Buszberletbol sincs ingyenes probaverzio. Maganfelhasznaloknak sincs. A free berletrol nem is szolva.
A berletrol sem keszithetsz masolatokat.
Nincs garancia. Ha kesik a busz, vagy kimarad, vagy megvaltozik az utvonal, es elkeruli a lakasodat... szopsz.
A berlet sem a Te tulajdonod. Pl: nem adhatod berbe, vagy kolcson.
Bicikli rulez !
A topik celja: elobanyaszni a fogyasztoellenes licenszeloirasokat. (Zomeben szamitastechnikaiak) Nem tudom mit lehetne tenni ellenuk, de legalabb vegyuk eszre oket.