Nyilván azzal is tisztában vagy, hogy "turnéközi gyorslemeznél" többre szokás tartani a New Adventures-t. :) A Zooropával ellentétben nem melléktermék.
Na, pedig nagyon frappánsnak gondoltam ezt az analógiát. :D
Tovább is fűztem, ameddig lehetett:
New Adventures = Zooropa (turnéközi "gyorslemez")
Up = Pop (modernkedős, dobgépes - igaz, más okból, mint a U2)
Reveal = All That... (visszatérés/megidézése klasszikus korszakukhoz/nak)
Itt elakadtam. :)
Ha viszont a Monster volt a "Zooropa", akkor... hát végülis az Automatic For The People felfogható lenne egy csendes forradalomnak, mondjuk Achtung Sleepy? :) Mert mondjuk a '80-as évek REM-éhez képest volt akkora váltás, mint a JT-AB - csak pont fordítva.
(De mégiscsak úgy gondolom, jobban megáll a lábán az AB-Monster párhuzam, mint amit most írtam. Csak sajnos a Monster volt a "bukott AB" - igazából nem is tudom, mikor volt a közmegegyezéses "nagy visszatérés" vagy "return to form" náluk. Mikorra jöttek ki a monsteres lejtmenetből, talán a Reveal-lel? Vagy inkább az Accelerate-tel?
Nekem nehéz ezt meghallanom úgy, hogy a közmegegyezéses mélypontjuk a nagy kedvencem, illetve, hogy az egy szem Fables...-t kivéve minden lemezükön sok jó dolog van számomra (oké, az Around The Sun-t illetően azért elbizonytalanodtam most...)
Ha U2 albumokban gondolkodunk, szerintem a Monster inkább az R.E.M. Zooropája, mivel nélkülözi az Achtung Baby-t jellemző grandiozitást, a slágereket és az "üzenetet".
Hajaj, az nem kifejezés, hogy nem népszerű: egyenesen "bargain bin classic"-ként van számontartva, szóval az egyik legtöbbet visszavitt (illetve használtlemez-boltokban leadott) lemezként.
Engem ez eléggé sokkol: vagy húsz éve nagy kedvencem az album.
És igaz ugyan, hogy hosszú évek óta nem hallgattam már, de most napok óta és csak még jobban tetszik, mint anno: volt rajta pár dal (Strange Currencies, Tongue, You), amit nem szerettem, de mai füllel azokat is.
Értem, mi Scott Litt baja (viszont ennek ellenére sem tetszik az új keverése) és értem, mi a rajongók baja (hisz tényleg kilóg a többi lemezük közül) - és mégsem értem az album mostoha sorsát.
Persze nyilván számít, hogy nekem nagyon bejön ez a koszosabb, Seattle-hatású hangkép, illetve, hogy az igazán nagy klasszikusaikat az Up és a Monster után ismertem meg csak - képzelhetitek, ha ez a két lemez (az egyik krízis-album, a másik egy kísérlet - tehát nem olyan esszenciális, mint egy Document, Green, Out Of Time vagy Automatic...) így tetszett, mit szóltam mondjuk egy Life's Rich Pageant-hoz.
Padlót fogtam, hogy "úristen, ez a zenekar még ANNÁL is jobb, mint eddig gondoltam? Wow!" A '80-as évek lemezei óriási revelációt jelentettek és akinek ők csak "Shiny, Losing, Hurts", azoknak máris a kezébe nyomnám az egyszerűség kedvéért az And I Feel Fine válogatást (mert nekem is az volt az első nagy rácsodálkozás).
Úgyhogy azt hiszem, a Monster volt az REM Achtung Baby-je (ugyanolyan meglepő húzás az Automatic után, mint az AB volt a Joshua Tree után) - azzal a jelentős különbséggel, hogy ez az album csak a használtlemez-boltok kínálatában nyitott új korszakot, se nem a zenében, se nem Stipe-ék karrierjében.
Ennyit számít, hogy nem 1991-ben, hanem '94-ben jelent meg.
(Más kérdés persze, hogy Out Of Time nélkül a karrierjük is másképp alakult volna.)
Nem akarom túlragozni ezt a Monster-kérdést, lényeg, hogy én valószínűleg azért állok gyökeresen máshogy hozzá, mint a többség, mert szinte az első találkozásom volt velük.
(Persze ez mit sem von le a lemez értékéből.
Arról nem is beszélve, hány és hány zenekar örülne kilencedik (!) lemezként egy ilyen erős hangulatú és színvonalú munkának.)
A Monster amúgy nem túl népszerű lemez, a Rate Your Music-on az addigi életműből ez a lagalacsonyabb pontszámmal bíró album. Szerintem közepes munka, kimódolt és popos - merthogy a grunge '94-ben már bőven popzene volt! Túl sok rajta a súlytalan dal és az a fajta pózolás, ami a U2-ra is annyira jellemző volt ekkoriban (és azóta is). S az a bizonyos gitárhangzás? Inkább kunszt, mint art.
A producer, Scott Litt visszatekintve (avagy visszafülelve) megbánta, hogy grunge-osan maszatosra keverte a dalokat. A jubileumi kiadás harmadik lemezén található remixek ezért tisztábban szólnak, az ének is kiemelkedik, szóval csillogóbb az egész, ami viszont anakronisztikus hatást kelt, hiszen '94-ben nem ez volt a cél. Egy-egy dalnak talán hasznára válik, a többségükről viszont szerintem egyenesen lerántja a leplet. A maszattól megszabadítva felcsillan... a nettó popzene.
Ha nem is a leggyengébb albumuk, de a "milyen sorrendben ismerkedjünk az R.E.M. albumokkal?" típusú listán valószínűleg kevesen sorolnák az elsők közé. Az évtized mélypontjának tartott Up közelebb áll hozzám, mert a maga tompa levertségével együtt húsbavágóbb.
Az az igazság, hogy a Monster pont a hangzása miatt kilóg a többi lemez közül és pláne kilóg egy válogatásról.
Közben hibátlannak tartom hangzásilag is, csupa jó dallal.
Sőt, ahogy neked mindig az Unplugged lesz "a" Nirvana-lemez*, ugyanúgy nekem a Monster lesz "az" REM (azzal a kitétellel, hogy minden lemezükön találok kincseket, általában nem is keveset - egyedül a Fables... fogott ki rajtam egyelőre).
*nagy bravúr volt az a koncert: semmi torzítás, alig üvöltés, de maradtak a jó dalok.
Pont a napokban láttam egy Stipe-Mills interjút, ahol előbbi elmondta, Kurt meghívta a koncertre (mint nézőt), de valami hülye okból nem ment el és mindig bánni is fogja.
Igen, tudtam ezeket a Neil Young-dolgokat. :)
Őt is szeretem, de inkább csak szőrmentén: van egy akusztikus koncertlemeze, egy szál gitáron ill. zongorán kíséri magát (Live at Massey Hall 1971), azt nagyon érdemes meghallgatni.
Illetve a Mirrorball c. lemeze is nagyon jó (a Pearl Jam kíséri).
A Monstert hallottam másodikként a lemezeik közül (az Up után) és máig nagyon tetszik a gitárhangzása.
(A Let Me In miatt vettem meg, mint nagy Nirvana-rajongó. Pár éve olvastam, hogy Steve Albini, mielőtt együtt dolgoztak volna az In Utero-n, annyival intézte el őket, hogy "REM torzítóval"* - lehet, hogy lesajnálásnak szánta, de szerintem inkább elismerő hasonlat.
Viszont akkor az Unplugged koncertjük maga volt az REM? :)
(Hiszen torzítás nélküli, ráadásul Scott Litt volt a producer - az biztos, hogy ott voltak a legremesebbek - sőt sokak szerint a legremekebbek. :)
*viszont akkor a Monster meg Nirvana-lemez? :)
Szerintem mindkét zenekar, pláne mindkét énekes van annyira karakteres, hogy nincs szükség ilyen párhuzamokra - közben pedig mégis találónak gondolom Albini hasonlatát.
De talán inkább "az REM depressziósabb és hangosabb kisöccse" lehetne Cobain zenekara. Mindenesetre sok az (elsősorban nem zenei) összefonódás a két zenekar között:
-Peter Buck Cobainék szomszédja volt '94-ben, Courtney Love neki is adta Kurt egyik gitárját - a Monster egyik klipjében (talán "Kenneth"?) azzal látható, de valahol azt olvastam anno, hogy már a Let Me In-t is azzal vette fel
-Michael Stipe a lányuk keresztapja
-ugyanő közös zenélésre invitálta Kurtöt '94 tavaszán (elsősorban azért, hogy kibillentse depresszív hangulatából - sajnos elkésett próbálkozás volt, Cobain lemondta és nem sokra rá meghalt)
-szintén ő iktatta be a zenekart a RNR Hall O Fame-be húsz évvel később
-ő is elénekelte Bowie Man Who Sold The World-jét (talán ez alapján lehet a legjobban megítélni, voltaképpen mennyire is volt a Nirvana REM-es - egyébként pont ezt a Bowie dalt az ő előadásukban én is annak tartom - és nyilván nem volt véletlen, hogy pont Scott Littet kérték fel producernek)
Szeretem is nagyon, de érdekes, hogy pár éve csináltam egy válogatás CD-t és erről a lemezről egy dalt sem tettem fel, annyi jobb daluk van, mint a Monster dalai (miközben ha az REM-re gondolok, ez a lemez ugrik be elsőként).
Emlékszem, még fogalmam se volt róluk (tízévesen, mondjuk), de már ez volt az egyik kedvenc lemezborítóm (ma is az).
Csak éppen évekig tigrisnek hittem azt a medvét (nyilván a borító színe tévesztett meg, hiszen még a fejformája is macis).
És emlékszem, amikor már kapiskáltam az angolt, milyen murisnak tartottam, hogy az előadó neve magyarul ugyanazt jelenti, mint a lemez címe angolul (de legalábbis szinonimája): a RÉM együttes Szörny című lemeze - nekik meg fogalmuk sincs róla, magyarul ez milyen vicces (egy 11 évesnek 1995-ben, legalábbis :) )
Lényeg, hogy nagyon jó az REM és nagy űr maradt utána - hiányzik.
Életem legjobb koncertjét láttam tőlük '99-ben és úgy, hogy akkor hallottam őket először. Nagy bánatom, hogy mire az életmű ismeretében láthattam volna őket, már nem volt rá alkalmam.
Michael pedig mindig is az egyik kedvenc énekesem lesz - emberileg is.
Nagy kár, hogy gyakorlatilag eltűnt, mióta nincs zenekara...
Bár már lassan két éve ki van halva a topik, REMélem, hogy erre a hozzászólásra reagál majd valaki.
Magamról annyit, hogy éppen most fedezem fel az együttest. A kezdet, mint kb.mindenki másnak, a Losing My Religion klipje volt, igaz, nem az MTV-n (ahhoz túl fiatal vagyok), hanem a Youtube dobta fel Depeche Mode számok után (másik nagy kedvenceim amúgy). Jó számnak találtam, ezért utána meghallgattam az Everybody Hurtsot, a Drive-ot, az It's the End of the World as We Know It-et, az egész Automatic lemezt... Szóval nem volt megállás :D
Kedvenc számaim most éppen a Man on the Moon, a Fall on Me, a Moral Kiosk és az At My Most Beautiful.
"59 éves korában elhunyt BILL RIEFLIN, aki a MINISTRY, a SWANS, a KMFDM, majd 2003-tól az R.E.M., 2013-tól pedig a KING CRIMSON dobosa (és néha billentyűse is) volt - az utolsó teljesen általa feldobolt stúdióalbum a FILTHY FRIENDS szupergrupp első nagylemeze volt 2017-ben"
"az utolsó teljesen BILL RIEFLIN által feldobolt stúdióalbum az R.E.M. zenészei köré épült FILTHY FRIENDS szupergrupp debütáló nagylemeze volt 2017-ben"
Olyan 2 és 3 ezer közti árra gondoltam albumonként, mivel ki lett bontva és meghallgattam párszor. Hibátlan állapotban vannak amúgy, képeket tudok készíteni róluk, ha szükséges. Akit érdekel írjon erre a címre: donthedragonwilson999@gmail.com
Jól vannak a fiúk. Amennyire tudom az FB-n követem őket (ott van naponta akár 2-3 poszt is róluk, gyakorlatilag követhetetlen). Mike és Peter kifejezetten aktívak. Nem rég volt ilyen is:
Amúgy Mills most valami Josep Arthur nevű fazonnal turnézi. Buck meg februárba megy turnézni egy elfelejtettem kivel... Stipe meg "remekül" nézett ki amikor legutóbb egy gördeszkát bocsátott jótékonysági céllal. aukcióra.
