Már a század derekán is létezet drive-in church, vagyis olyan istentisztelet, ahová az emberek autóval hajtottak be. Az ablakra akasztották rá a hangszórókat és onnan lehetett hallani a prédikátor hangját.
A kutyus meg hátul vakkantott kettőt, a picike meg a hamburgert morzsolta a hátsó ülésen apa hátára.
Én is rátaláltam a creditcard-os felhívásra, de a címlapon a tm (trade mark = védjegy) a god live (Isten él) felirat és rajz mellett már sejtetett valamit. Ez Amerika, a korlátlan lehetőségek hazája. Le lehet védjegyeztetni, (nehogy más is használja) hogy Isten él, és mellette két kereszt! Nem tudom, itthon kapnék-e szabadalmi oltalmat rá?
Ameddig hümhüm (lószar) van, veréb is van, mondja a népnyelv, és ez nagy igazság. Gyermekkoromban, amikor kinéztem a Trefort utca sarkán levő ablakunkból, még lehetett látni az elpottyantott lócitromokat a budapesti aszfalton, és a verebeket, galambokat, ahogy kutattak még használható magok után benne.
Meg hát Amerika fogyasztói társadalom. Ahol úgy mennek moziba, meg esznek hamburgert, sőt nősülnek is, hogy ki sem szállnak a kocsiból, nem csoda, ha valaki internetes egyházba lép be havi 9,95-ért. A sumákok! Nem írtak volna 10,15-öt, vagy 11,40-et!
Ha jól emlékszem, egy bizonyos Luther Márton (és mások) valami ilyesmi ellen harcolt...
(Egyébként nem szolgál a dolog minősítésre, lehet tudni például amerikai hit-tvcsatornákról, az is jó üzlet lehet...)
