2009 októbere lett az a dátum, amikorra (talán) kihevertem a 10 éve kapott pofont! Ennyi idő kellett ahhoz, hogy valakinek megengedjem, mellettem aludjon. Meddig fog tartani? Optimista lévén, nem tudok erre válaszolni:)
Üdv Mindenkinek!
Öt foga van már az unokámnak aki ma egy éves.
A vitaindítóra visszatérve: Ex nejem azt hitte én is fehérnemű vagyok amit este ledob reggel felvesz. Csak egy magar nótát tudtam neki idézni: Késő minden kisöreg.......
Nehéz egyedül de bizotosabb!
Mivel egyéb iránt az idén már nem leszek NET közelben ezúton kivánok mindannyiótoknak Békés Karácsonyt & Y2K gond nélküli BUÉK.
csutak
mindenkinek
ajánlom az ELVÁROM, HOGY...-topicot, lényegében ugyanez a téma, más oldalról közelítve. Nagyon-nagyon tanulságos és idevágó.
Pucros Mackó,
nem szeretnélek zavarba hozni, de amiket ott olvastam Tőled!.... hát, odavoltam rendesSen. Tsodálom a ráérzéseidet és azt, ahogy lényegbe tömöríted őket. Szóval... :)))))))))))) ezt neked!
hWindy,
mi tényleg egycipősök vagyunk! (Ezt majd azért IRL is leellenőrzöm! - éppen ideje lenne :))
De necomorkoggy, naaa... Folyton lelkiismeretfurdalásom van, mindig úgy érzem, hogy ezzel a topic-kal baromira le tudlak hangolni, pedig nem ez a cél. Egyáltalán... ki tudja, mi a cél. A vicc az, hogy hiába írok folyton a rideg értelemről, voltaképpen minden gondolatom érzelmi indíttatású. És hát mi a fenét csinálunk itt a neten, ha nem az érzelmeinket csitítgatjuk?!? Csak erre mondtam, hogy ne dőlj be nekem. Igyexem értelmet keríteni mindennek, de azért én sem tudhatok mindent. Sajnos (vagy szerencsére) viszont képes vagyok kívülről is látni magam.
Hogy ki miért és mennyire érzelmi ill. értelmi lény, és hogy kezeli az érzelmeit... Hogy honnan jövünk és hová megyünk, mik voltunk és mik lehetünk - senki nem tudja a választ. Talán nem kéne másnak-lenni-akarni... Vagy talán pont ez az élet lényege, hogy MINDEN legyél? Ki tudja?
Van-e értelme keresni az értelmet... vagy a dolgok csak úgy megtörténnek, és úgysem érjük fel soha ésszel, úgysem irányíthatunk...hm...nem tudom.
Ki tudja, hogy amit én érzéketlenségnek vélek, az nem-e más és csak én vélem annak? Kell-e ráhúzni másokra az én értékrendemet, a saját szótáramból ráaggatni a fogalmakat mások fogalmaira...? (...???)
Rábízni magam másra:
hát igen, szoktam. Úgy gondolom, enélkül nem érdemes. Ha mindig csak magamat hallgatnám, ha mindig csak az én készülékemet nézném... mit tudhatnék meg a világról, a többiekről? Hogy legyen másokkal kapcsolatom, ha képtelen vagyok meghallani őket?
És mégis... mindig ugyanaz a vége. A zuhanás. Törvényszerű. És ahogy írod.. két érzelem dühöng bennem ilyenkor: az egyik a mekkoramarhavoltam!, a másik meg a fejlődés. Mert megtapasztaltam valami olyat, ami egyedül nem lehettem volna. Ki tudja, melyik ér többet. Valószínüleg az, amelyik NEKED többet ér. Ezért fontos a HOZZÁÁLLÁS. Ezért mondom, hogy nem szabad csak az érzelmeknél megragadni. Ezért fontos nekem az értelmi megoldás. A pozitívum.
Van egy jó mondás: "az élet a gondolkodónak komédia, az érzőnek tragédia". Válassz, milyennek akarod megélni az életet.
Egyre jobban átérzem, hogy mindenkiben megvan minden, és csupán választás kérdése, hogy melyik oldalt mutatja belőle. Úgy érzem, csak döntés kérdése, hogy melyik utat választjuk. A rossz választás is csak egy választás, de semmire nem vagyunk rákényszerítve. Én szeretnék JÓL választani.
hWindy, még ha más nem is sült ki, mint káosz, örülök, hogy megismertelek! :))
cija: másikegy
Sajnos moat nics időm elolvasni az egészet, pedig érdekel.
Csutak, a te történeted kapcsán az jut az eszembe: ha valaki szeret kifogásolni, akkor elviselhetetlennek érezheti azt, akin nincs mit.
A topic címéről pedig a következő mély igazság, amivel szívből egyetértek: "igazságtalanságot elszenvedni jobb, mint elkövetni". Érdekes is látni, ki hogy érez ezzel a mondással kapcsolatban.9
hWindy,
ne köszöngess, kérlek, zavarba hozol...
Én is csak a magam levét főzöm. :)
Egyik este forgolódtam, rágódtam ezeken a kemény hozzászólásokon, aztán rájöttem, hogy semmi mást nem csinálok, mint kipróbálom, milyen Ő-nek lenni. Próbálom megérteni, mi is történt. Mindegy.
De általában is ez az ábra: amikor kibillen a mérleg, és az ember érzi, hogy végre tényleg szeret és hogy ez fontos, na akkor lép hátra kettőt a másik. Jó kis tánc ez. :(( És én ezt így fordítottam vissza: ha nem érdekel titeket a pozitív érzelmi reakcióm, hát pergessétek le a negatívakat is, ez már nem az én problémám. Ezt csinálom most. A naaagy bosszú, ha-ha! És még csodálkozom is, mennyire könnyű bunkónak, fölényesnek lenni. Amire a válasz mindig a behódolás a másik részről. Kérdés, hogy mennyire lesznek így valakinek szeretetteljes kapcsolatai. Már nem is tudom, mi a szeretet igazából... valahol elvesztettem a fonalat. Már nem mint érzést látom a szeretetet, hanem mint kiszámítható kontaktust valamely akcióra.
Ettől még nem értem, hogy miért lesz valakinek fontosabb a játszmanyerés?
A személyiséget úgy értem, hogy mindahhoz, ami már vagy, mennyire ragaszkodsz?
Mennyire kell nyitottnak lenni az ismeretlen irányában?
Mennyire akarod rábízni magad másra?
Mennyire adod fel a magad szempontjait azért, hogy másokat megtapasztalhass?
A változásról.
Én pl. mikor valami rossz történik, sosem azt gondolom, hogy "na ez egy hülye volt, jómesszire elkerüljük!", hanem mindig elgondolkodom rajta, hogy _nekem min kéne változtatnom. Gondolom az első megoldás baromi kényelmes, és sokan élnek is vele. Nekem valamiért mégsem megy. De lehet, hogy ez is "csak" érzelmi reakció?
Most totál úgy érzem, hogy erre kell haladnom, az "érzéstelenítés" felé. Nem mintha nem ismerném el az érzéseket értéknek, sőt. Mégis, ebbe az irányba sodródom. Valahogy ezt kell tennem. Mintha kényszerítene a zÉlet, hogy írjam át az értékrendemet. Pedig nem akarom.
Kedves Beja!
Nem az apátia hanem a pofára esés jellemző a jelenlegi (már csak volt?) állapotomra.
Szépen fogalmaztál tisztesség ügyben. Az eltelt időben én is átgondoltam a dolgot és azt hiszem, hogy önmagamnak is tartoztam a tisztességel.
Az bizonyos, hogy bárki lesz mellettem, tisztességes leszek vele DE bizalmatlan. Bár nehéz de mégis szép ez az élet.
Az esetből nem vonok le tanulságot, mert túl közeli, csupán egy nagymamámtól származó mondást tudok mondani: Soha senkira ne haragudj, bocsáss meg nekik. De semmit ne felejts el! Kezdek rájönni mondása értelmére.
Gondolom - nem. De erre csak te tudhatod a választ.
Amin tűnődöm: vajon miért van az, hogy másokról sohasem hisszük, hogy változniuk kell? ... legfeljebb, ha nem jók nekünk úgy, ahogy vannak, elkerüljük őket.
Magamról viszont egyfolytában úgy gondolkodom, hogy merre kell mennem, mit kell még megtanulnom. Mindig is a másság érdekelt, és szeretnék mindent magamba gyűjteni, kipróbálni, ami még nem voltam/nem vagyok.
Ti hogy vagytok ezzel? Mennyire ragaszkodtok a személyiségetekhez?
Szívet-lelket gyönyörködtet ez az internetto, pardon index, legjobb hagyományaihoz méltó topic. Egy ideje már csak olvasok, de eccerűen nem bírom megállni, hogy 1-2 szót/szavat (nem kívánt törlendő) hozzátegyek - saját bokros tapasztalataimból.
Emlékszem valami ilyesmire: summum jus = summa injuria (ha rosszul írtam bocs, nem tudok latinul). A teljes jog = teljes jogtalanság. A bölcs rómaiak már mindent kitaláltak. Asszem a tisztességgel is hasonló a helyzet, különösen egy párkapcsolatban.
Törekedni lehet valamire, elérni soha - legalábbis a lélek világában. Bízni lehet, de hinni dőreség. Amíg tart a szeretet, tart a kapcsolat. Ha kiég a mécses, ellobban. Persze - utántölthető és utána is köll tölteni.
Én nem tagadom, hogy ritka tisztességtelen vagyok, de boldognak látszó emberek vesznek körül és én magam - ugyanakkor - nagyon-nagyon boldog vagyok, még sohasem voltam tán ilyen boldog.
J.A. írta egy Töredékben:
Miért legyek tisztességes?
Kiterítenek úgyis.
Miért ne legyek tisztességes?
Kiterítenek úgyis. (Lehet, hogy rosszul idéztem.)
Szóval tökmindegy, nem ez a kérdés. Sok örömet kell szereznünk magunknak, mint 3 éves korában Mihály fiam mondta vala: "Kejessünk Misinek kakicabogajat!" Kerestünk és találtunk, de ez a katicabogárnak vajmi kevés örömet okozott :-))
Minden emberben belül megvan a boldogság és a szerelem képessége, azokkal értek/érzek egyet, akik lazaságot és természetességet ajánlanak. Végülis ajánlani könnyű, nemde?
nem azt akartam mondani, hogy legyen szerepjáték...
(Az ember ugyan rákényszerül, hogy sztereotípiákat gyártson az életről, csak azért hogy kiigazódjon valamelyest, de ezt azért nem kell túl komolyan venni. Ugyan, mit tudhatunk mi?
Egyik rendszer sem mindenható, de hát nem is a módszerben kell hinni. Mégis... valamihez kötni kell a dolgokat, be kell határolni, hogy miről is beszélünk.)
Csak azt mondom, hogyha szerepekben nézed - kinek milyen szerep jut egy felosztásban -, igenis nyomon követhető, hogy ki milyen utat fog bejárni. Törvényszerűségek vannak (itt is), pólusok, amik kiegészítik egymást - ezt észre kell venni. És ha te azt mondogatod, hogy "de-én-akkor-is-érzelmes-akarok-lenni", hát megint csak ugyanaz fog történni. Miért jó ez neked?
Én nem szeretek kétszer ugyanabba a sz@rba belelépni. És... ez tény, hogy mindig azt szorítják sarokba, aki érzelmileg rángathatóbb.
Na ez az, amiből nekem végképp elegem lett. Csak azért, mert kellőképpen érzékeny vagyok, ne már mindig én húzzam a rövidebbet! Akik csak azért szeretnek, mert megteszem, amit ők akarnak... ugyanmár! nevetséges... ez szeretet?!?
Már nem akarok rendes lenni. Minek? Megtanultam ridegnek lenni, és arra koncentrálni, hogy _én mit akarok. És mindenki gondoljon, amit akar.
Mindent meg lehet tanulni. Ez még nem azt jelenti, hogy olyan is vagyok. Csak megcsinálom, mert erre van szükségem. Ki akarom szűrni a felesleges érzelmi reakciókat, mert azt látom, hogy ez az út nem vezet sehová. Rezzenéstelenek kell lenni. Mert amíg azzal vagy elfoglalva, hogy érzelmi plusszokat gyűjtesz, addig csak egy helyben futkosol, és képtelen vagy azt nézni, hogy merre van az előre. Sajnos, választani kell. A mit és a hogyan között. És valahogy úgy van elrendezve, hogy amíg az egyik a hogyanokat keresi, a másiknak már rég megvan a mit. És mindig az utóbbi nyer. Az erősebb. Akit nem az érzelmek motiválnak. (mondjuk, arra még nem jöttem rá, hogy mit, de az biztos, hogy nem függ senkitől - és ez jó)
Ezt gondolom a tisztességről is.
Fura, de mindig akkor emlegetik a tisztességességet, ha azt akarják, hogy figyelembe vegyük más szempontjait.
Paradoxon: akinek ez a tisztesség, az nekem nem tisztességes! :)
Párkapcsolatban mondjuk ez kicsit másképp működik. Ha szeretsz valakit, fontos neked, hogy neki (is) jó legyen, és nem érzed áldozatnak, hogy a magadéi elé helyezd az ő szempontjait. De meddig?
Muszáj, hogy egy irányba menjetek. Vagy egymás felé.
Lehet az egyik erősebb mindaddig, amíg a másiknak is jó, hogy viszik. De tapasztalataim szerint ez a felállás egy idő után mindig bekrepál.
Teljes életet úgy lehet élni, ha mindketten mindkét "szerepet" átélhetik.
hWindy,
1ébként ha ez megnyugtat, én sem tudom a végszót. Lehet, hogy nem muszáj változnod. Az is lehet megoldás, ha találsz olyan valakit, akinek épp a te érzékenységed klaffol. Addig is... játsszunk, próbálkozzunk, kísérletezzünk. Ahogy naaagy SmartAss törzsfőnökünk is mondotta volt: jobb, ha te szórakozol magaddal, mintha mások veled!
Na sokksikert:) m1l
Hali!
Figyelemmel kísérem a topicot, bár itt a végefelé már rendesen kuszálódnak a szálak...
Ámbár néhány felvetődött kérdés nagyonis alapvetőnek tűnik.
hWindy
aszongya: akiknek van biztonság-érzetük, azok érzéketlenebbek
farkendo
aszongya: az nem érzéketlenség
- no itt van a kutya elásva! hogy ami az egyiknek zsiráf, az a másiknak viziló :)
Magyarán: igen, MINDENKIBEN MEGVAN MINDEN - érzékenység/érzéketlenség egyaránt -, de AMIT KIFEJEZ, az nem biztos, hogy a másiknak is ugyanazt jelenti. Ezért kell egy szinten mozogni. Vagy... nyitottnak lenni a másikra (aki másmilyen) és beszélgetni tudni, egyeztetni.
hWindy,
olyan meg úgysincs, hogy teljesen tökéletes leszel és nem lesz szükséged senkire. Az egész élet tanulás, fejlődés, kiegészülés - mindez egy soha véget nem érő folyamat. Én ezt lépcsőfokokban képzelem el. Mindig lesz újabb szint, újabb lépcsőfok.
Ismered a Sirály meséjét?
A Sirály már nagyon unta azt az utat, amit a többiekkel meg tudott tenni. Szeretett volna magasabbra szállni. Igen ám, de félt, hogy akkor egyedül marad. Egy ideig gyötrődött ezen, aztán úgy döntött: inkább vállalja az egyedüllétet. Nekiindult. És mikor már leküzdötte magában ezt az egyedüllét-fóbiát, észrevette, hogy ott fönt, ott is vannak sirályok. Mások. Olyanok, akikkel tud magasabbra repülni.
(Na, teccett??? :))
Szóval... nem azt mondom, hogy érzéketlenné kell válnod, hanem hogy KIFELÉ kell kevésbé érzékenynek mutatkoznod. Az egész egy naaagy szerepjáték. Nagyon sok függ attól, hogy hogy osztod a szerepeket. Ha felkínálod a másiknak, hogy ő legyen csak bátran kemény, mert te akkor is jó vagy - hát meg is kapod érte a magadét. Ne tedd.
Kedves hWindy!
Másikegylány olyan sok okos dolgot mondott, hogy alig van mit hozzátenni. Elmondom, nekem hogy sikerült kilábalnom az elhagyott, megalázott, becsapott, nem bírom ki helyzetből:
1. fázis: nem hiszem el.
2. fázis: nem érdekel - apátia (Csutakon jól látszik)
3. fázis: Most mi lesz? - kétségbeesés (Rajtad jól látszik)
5. fázis: Valami majd csak lesz - kilábalás.
Én egyszerűen kiléptem a kudarcot okozó helyzetekből. Ez az ismerkedés, párkapcsolat volt. Annyira össze volt kuszálva az értékrendem, hogy nem is tudtam, mit kezdenék egy férfival. Látni se bírtam őket. Sikereim a munkám és a gyereknevelés terén voltak. Hát erre hajtottam rá. Több munkát vállaltam, ezért igyekeztem a gyerekkel is intenzíven foglalkozni (közös programok, kirándulások), s lassan kialakult. Egyre többször ébredtem arra, hogy megy ez nekem.(Perszen baráti, családi segítséggel.) Amikor eljutottunk nyaralni a gyerekkel. Vagy az óvodában megdicsértek egyedülálló anya létemre. Való igaz, a biztonság Benned van. Amit mástól kapsz, azt el is veheti. S amikor már nem akarsz nagyon jobb lenni, mert az is jó, amilyen vagy, mert érzed, hogy megállod a helyen az élet bizonyos területein, akkor jön a siker máshol is. TÜRELEM!
Beja
A topic-kérdésre válaszolva: szerintem nem érdemes tisztességesnek lenni, de csak tisztességesen szabad leélni az életünket. Tisztességes nem másokért, mások miatt vagy, hanem azért, mert nem tehetsz mást.
Mik a Te szempotjaid?
Mert ha az, hogy mindenki menjen oda hozzád beszélgetni, akire csak ránézel - akkor biztos, hogy állandóan csalódott leszel.
Meg kell érni ahhoz, hogy valaki csöndben üldögélhessen és várja a szája elé úszó kishalat :)
egytől egyik nem csak lezserebbek, de lényegesen érzéktelenebbek is mint pl. én. ajaj... ez bizony elöitélet a javából. Mindig csak annak higyj, amiröl megbizonyosodtál a saját szempontjaid szerint. Lehet, hogy nem tökéletesek a szempontjaid, de azért mert valaki csak "nyugodt", azért még nem érzéketlen.
Maximum más. Ha kiváncsi vagy rá, kezdeményezz.
Persze fel kell készülnöd elötte, hogy az átmeneti csalódásokat ki tudd védeni.
Akinek vannak barátai, azt meg is védik, ha kell.
Kedves Másikegylány!
Jelentkezem :-)))
Sajna el kellett adnom pár dolgot, hogy anyagilag egyenesbe (?) jöjjek. Új albérlet stb......
Maradt az optimizmusom és a munkakedvem. Igaz most munkám sincs!
A szegedi Tescóban hozzáférek a nethez ingyen, de ritkábban mint eddig.
Ja és keresek egy bátor (botor?) társat magam mellé :-)))
csutak
Figyuzz, hát akkor most elmondom, hogy nekem az összes kapcs.om mintha arról szólt volna, hogy megláttam valakiben valamit - valamit, amire nagyon szükségem volt -, abba beleszerettem, de aztán törvényszerűen el is veszítettem pont azért, hogy MAGAMBAN megvalósítsam ezeket a tulajdonságokat. Mert csak így tudtam elengedni.
Egy szintre kerülés: csakis őszinteséggel, sok-sok beszélgetéssel, olyan szerelemmel, amiben bárki is a másik, fölvállalod, és kész vagy elengedni a magad szempontjait azért, hogy meglásd az övéit, hogy meglásd _Őt.
A szerelem nem arról szól, hogy van egy hasonmásod, aki kimondja a mondataid végét, aki ugyanazt eszi, ugyanazt csinálja. Hanem aki más, aki kiegészít, és mégis a másságában is meglátod azt a lényeget, ami egy, ami összeköt titeket.
Úgyhogy csak azt tudom mondani a biztonságérzetről is, hogy muszáj MAGADBAN megvalósítanod, mert addig más sem fogja tudni megadni neked! Hogy? Hát gondolj azokra, akik megcsinálják, azok vajon hogy...?
És farkendonak igaza van, ne gondold, hogy Te ilyen vagy meg olyan vagy! Az ember képes változtatni, neked csak az a dolgod, hogy magadba gyűjtsd azokat az ÉRZETEKET, amikre szükséged van! És azt mondom: ha tudod, hogy mire van szükséged, azt is fogod tudni, hogy hogyan érd el.
Nasoxerencsét!
hWindy,
szerintem több gond lehet:
1. elkönyveled magad valamilyennek. lehet, hogy reális amit gondolsz de nem kell saját magaddal szemben mindig reálisnak lenned. azzal csak magadon segíthetsz ha szépíted az állapotodat - az ego egy olyan "lény" ami elhiszi saját magának amit mondasz neki :)
2. amilyen vagy a világgal, olyan a világ veled. ez lehet, hogy elcsépelt de ne marketing célokra használd hanem emberi viselkedésekre. ezért csodálod azokat, akik nyugodtak, mert ök érzik, hogy csodálod a nyudodtságukat.
3. amig nagyon szenvedsz valaminek a megvalósításáért, addig nem fog megtörténni. hagynod kell, hogy minden magától menjen - lehet, hogy furcsán hangzik, de a lemondás után megtörténik magától (az alapja, hogy nem figyelsz rá és nem leszel minden pillanatan depi)
fly high,
farkendo
Mindenki üres lappal indul.
Sziasztok,
hasonló csalódások után idöt hagytam magamnak, hogy végig tudjam gondolni az eseményeket és az idö oldja meg történelmet. Kicsit objektiven kezeltem a kérdést mert egy éves próbálkozás után sem jött vissza.
A távlatokból teljesen más kép bontakozik ki, mint akkor amikor elhagynak valaki. Visszatérnek apró események, amiknek teljesen más jelentöségük lett mint akkor volt - talán most nyomom el az érzéseimet vagy talán akkor képzelödtem, döntse el ki-ki maga. Nem akarom utólag olyan képben beállítani a dolgot, mintha csak megszabadítani akarnám magam a gyötrelemtöl és azért mondom, hogy Á, nem is szerettem igazán! - nem. Igenis nagyon szerelmes voltam, csak nem vettem észre olyan apró jeleket, amiket észre kellett volna vennem és azonnal rákérdezni.
Ezek magatartásjelek, amelyek már a találkozás pillanatában is benne vannak és egyre nehezebb öket észrevenni.
Van, aki egy idöre ilyenkor különköltözik vagy elutazik, van aki romantikus utat szervez maguknak... lényeg a meglepetés és az eredeti elhatározás kimutatása - annak az elhatározásnak, hogy örökké vele akarsz maradni.
Ha elsiklunk e fölött a jelek fölött, egyre mélyülhet ez a vágy a másikban kielégitetlenül.
Hiszek abban, hogy az élet töréspontokkal van tele, és teljes személyiségváltozáson lehet keresztülmenni egy pillanat alatt -ami persze hosszú idö eredménye-. Ezt meg kell érteni és ha fájdalommal is jár, el kell fogadni de csak akkor ha biztosak vagyunk a másik elhatározásában.
Én is csináltam már azt, hogy átpakoltam a ruhámat egy másik szekrénybe és azt mondtam, hogy elköltöztem - persze a ruháim sehol, be is vette.
Ezek csak játékok. De ha valaki elhatározta magát, akkor nincs visszaút. Engedd el.
Az, hogy te becsületes voltál, érdem. Sok becsületes ember van. Tarts ki saját elhatározásod mellett. Vagy változz meg : ))
Sajnálom, ha bárkit is elszomorítottam a kemény hozzáállásommal.
Ma viszont megértettem, hogy a szeretet, az a másikért való felelősség, és bizony abban is van felelősség, ha a másikért már nem vállalsz tovább felelősséget. Mert ha nem tanulja meg, amit meg kell tanulnia, sosem lesz teljes. A kapcsolat nem lehet kapaszkodás. A hiányzó láncszemeket magunknak kell pótolnunk.
Azt hiszem, társ csak az lehet, aki velünk azonos szinten mozog. És ez vagy megvan, vagy nincs. "Ingyen is átvisz ha ki átvisz" Hát igen, vannak utak, amit egyedül kell megtennünk. És ennek semmi, de semmi köze az érzelmekhez. De még a tisztességhez sem.
Igazad van, elnagyoltan fogalmaztam.
Arra akartam rámutatni, hogy a tisztesség mennyire független azoktól a dolgoktól amiket leírtam példaként (érdek, érzelem). Nagyon sokat foglalkozunk itt a párkapcsolaton belüli tisztesség kérdésével, s szerintem, de úgy vettem ki szavaitokból, hogy szerintetek is, a tisztesség nem csak itt jelentkezik. Sőt, megítélésem szerint itt talán a legkevésbé.
Lóg... Hát hogyan mondjam pontosabban: az ember cseperedik, szocializálódik, hozza a géneket otthonról aztán csak kialakul benne, hogy mennyire tisztességes. Szóval ennek a gyökerei olyan megfoghatatlanul szerteágazók. Jó, jó, persze, hogy nem lóg...
És nem a fogalom független, hanem az e fogalommal jelölt motivációja a cselekedeteidnek KELL, hogy független legyen az érdekeidtől és érzelmeidtől. Nem lehetsz tiszteséges valakivel szemben másvalaki ellen, csupán azért, mert az egyik szimpatikusabb. Ezek az íratlan szabályok amik alapján eldől, hogy mi számít tisztességesnek és mi nem. Ez majdhogynem társadalmi konszenzus eredménye. De legalábbis pár évszázad kellett, amíg kiforrott olyanná amilyen. Ezt ha elfogadod, akkor benne vagy Te is. Ha nem, akkor is, mert Benned van az ok amiért nem fogadtad el.
Hm?
Újraolvastam azt, amit írtál korábban, szerintem egyáltalán nem cinikus, kicsit keserű, kicsit realista, csak éppen a tisztesség fogalmát járjuk körül más irányból.
Az, hogy most így gondolkozom, az már az okozat, s nem az ok. Így _kell most gondolkoznom, pont azért, hogy ne keressek egy "szimpi fát". Úgy néz ki, ez most egy feladat: az, hogy kiöljek magamból minden érzékenységet. És én megteszem, ha ez a megoldás.
És pont azért nem keresek Szimpifát, mert hiszek benne, hogy egyszer majd nem így fogom gondolni.
FELADNI CSAK A CSÚCSON SZABAD.
Addig pedig tanulni kell az Élettől, figyelni, hogy mit akar tőlünk.
Nincsenek vesztesek vagy győztesek, MINDENKI POTENCIÁLIS GYŐZTES, és természetes, hogy győzni akar. Mindig küzdeni kell tovább, és hinni benne, hogy legalább a saját életünkben nyertesek lehetünk; legfeljebb a céljaink változnak.
Muszáj megtalálni a módját, hogy az ember ilyen történetekkel a háta mögött is EMBERHEZ MÉLTÓ életet élhessen.
Tetszett a megfogalmazásod: "Nem maradhatnánk annál, hogy a tisztesség az, amit te a saját erkölcsi normáiddal annak tartasz és tudatosan nem sértesz, bántasz vele másokat"
Egyetértünk.
Soha nem akarnék másokat bántani, és SZVSZ ezt mindenki így gondolja. Mégis megesnek ilyen történetek, hogy az embert 10 év után szó nélkül faképnél hagyják. Mégis az egykori szeretőkből halálos ellenségek lesznek, a házaspárok pedig naponta gyilkolásszák egymást a kicsinyes veszekedéseikkel. Miért történik mindez? Mert mindenki mást akar, mindenki a saját köreit védi. Ennyit erről.
A csak magadra számíthatsz: továbbra is így gondolom.
A barátok tényleg jól jönnek: elterelik a figyelmet, nem hagyják, hogy kiugorj az ablakon, ilyesmik, de a problémáidat ők sem fogják tudni megoldani. A FÁJDALMAD CSAK A TIÉD.
Amit a gyereknevelésről írtál, igaz. A tett sokszor többet ér, mint a szó.
Viszont nem véletlen, hogy a felelősségvállalást csupa olyanhoz (gyerek, macska) kötöd, aki nálad gyengébb. Ez rendben van.
De mi történik akkor, ha két magáért felelős felnőtt áll egymással szemben?
Mi történik veled, ha a másik olyat tesz, amit ép ésszel nem tudsz magadnak megmagyarázni?
Ha készakarva okoz fájdalmat, érdektelenségből, önzésből, mindegymiből.
Lehülyézed? Azt mondod, hogy ez egy baromállat volt és az egész egy nagy tévedés? Ez érdemileg lehet megoldás(?), de érzelmileg semmiképp. A fájdalom az ott marad. Mert az ÉRTELMETLENSÉG az, ami fáj.
De mindegy, hagyjuk az érzelmeket, semmi értelmük. Az ember előbb-utóbb úgyis talál magának egy lyó kis magyarázatot, oszt megnyuxik. Mert muszáj nekije.
A helyzet az, hogy csak azon lehet sebet ütni, aki érzelmileg érdekelve van. Most értettem meg, amit egyszer SealArt mondott: hogy a szeretet fáj.
Ami erőt ad, az az, hogy hiszek benne, hogy képes vagyok megoldani a problémáimat.
És köszi, ne aggódj értem. Jól vagyok. Semmi bajom. Figyelek, és teszem, amit tennem kell. Mert _én felelek magamért.
idézlek: "a tisztesség független az érdekektől, a tisztesség független az érzelmektől, mindentől független, csak úgy van benne az emberben"
A Tisztesség, ami csak úgy lóg benne az emberben, mindentől függetlenül...Ha-ha!
Mintha azt mondanád: az érzelmeidnek semmi köze az életedhez. Ne haragudj, de ezt nem hiszem el.
Nincsenek bennünk mindentől függetlenül létező fogalmak. A fogalmuk önmagukban élettelenek, de amint belülre kerülnek, megtöltjük őket tartalommal. Ha nem tudod, mi az, ha NEM ÉLED MEG amiről beszélsz, hogyan tudod használni?
Persze lehetséges mások értékrendszerét magunkra erőltetni - legalább nem kell gondolkodni - de bocs, hol vagy ebben Te?
Motiváció nélkül pedig semmi nem történik.
Mondok egy példát.
Tudom, hogy az lenne a rendes, ha beérnék pontosan a munkahelyemre, de képtelen vagyok. Folyton elkések. Mert fontosabbnak tűnik, hogy akkor induljak el reggelente, amikor én úgy érzem, hogy elkészültem. Képtelen vagyok az időmet értelmetlen dolgokra pazarolni. Számomra nincs értelme annak, hogy csak azért beérjek, mert azt mondják.
Csak addigra tudok beérni, ahonnan számomra is van értelme bent lenni. Nézhetnek rám csúnyán, megfenyíthetnek - semmi sem hat. Nem vagyok motiválva. Amint érdekeltté tennének mondjuk azzal, hogy kirúgnak, biztos összeszedném magam. De így, hogy semmi sem történik? Minek?
Ha látod valakin, hogy a viselkedésed vagy a szavaid negatív irányban hatnak rá, nem teszel-e valamit, hogy feloldd a feszültséget? És ez nem annak a rovására, hogy te feladd a gondolkodásodat. Csupán hogy megmagyarázd neki, mit miért teszel. Mert szvsz onnantól, hogy valaki érti, hogy miért történik vele az, ami történik, nem fájhat. Azt vallom, hogy _emberileg_ muszáj megoldani a dolgokat.
Vagy te el tudod viselni nyugodt szívvel, hogy valakin sebet ütöttél?
hWindy:
"létezhet szándékos és szándéktalan "tisztességtelenség" is, már ha ide értjük mások megbántását. Számomra - bár lehet a végeredmény szempontjából mindegy - de csak az első kategória tisztességtelen, függetlenül attól, hogy a másodikon is lehet lelkizni, csak nem mindig érdemes"
Vagyis ha jól értem: a nem szándékos megbántás nem tisztességtelenség.
Vagyis, ha valakin látom, hogy megbántottam, de nem volt szándékos, magára vessen, mi közöm nekem ahhoz???
Vagyis nem várható el, hogy a másik felelősséget vállaljon a mi érzelmeinkért, azért, ami általa - velünk történik?
