Nekem pont azért tetszett, mert miután megnéztem, át kellett gondolnom, hogy basszus, ez hogy is volt? Jó, az időutazás nem a legújabb ötlet, de hát itt már a kicsit is meg kell becsülni. A 9. részben a szék tényleg sok érdekeset tartogathat még, de ha továbbra is így húzzák az egészet, talán az évad végégre lehet ebből valami érdemleges. Én jobban örülnék annak, ha a hajón történne több minden, nem a Földön. Ez az összes szereplőt egyenként és lassan elérő elfeledett anya, apa, feleség, szerető, gyerek a múltból téma engem álmosít. Az már fix, hogy normális családi háttere egyiknek se lehet. Egyedül talán Rush nem került még elő ilyen értelemben, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan az ő apja/kutyája is fel fog tűnni valami sötét titokkal. De, hogy ne csak a számat húzzam, Telford lerendezése tényleg élvezetes volt. :-)
A 9. rész sztem sokkal jobb volt, mint a 8. Találtak egy irányító széket, aköré még lehet sztorikat építeni. Azután ott volt a leszbikus páros a Földön. Nagyon érdekesnek találom, hogy az otthon maradt páros tagja minden további nélkül szexel egy idegen nővel, még akkor is ha a tudata az ő barátnőjé. Persze igaz ez a Young-Telford cserénél is. Ja, és a tenyérbemászó képű Telfordot végre megruházták, ezt is az epizód pozitívumaként hoznám fel.
Pörgös, de minek? Ezt a "napkitörés megzavarta a csillagkaput és időutazunk" csontot már lerágták az SG-1-ben és az Alantiszban is. Itt ráadásul annyira megcsavarták, hogy sztem a végén az alkotók sem akarták már kibogozni, hanem ránk, nézőkre bízták, elhisszük, hogy rendbe lehetett hozni mindent.
nekem a 8. résszel van bajom (SGU/Time), hogy semmi értelme.. nem tudom, hogy gondolták, és most mi jön, ennyi, elfeljtik vagy megoldják? a köv. előzetesben már egész más megy.
...a 24 sorozat nekem pont azért tetszik, mert Bauer-en kívül senki sincs benne biztonságban. Akármelyik főszereplőt kinyírják, akár már az első részekben, ha a történet sodrása azt kívánja.
Most már én is azt mondom nem sikerült a sorozat. Az első három-négy részig még azt mondtam hagyni kell időt kibontakozni, még alig vannak a hajón, azt sem lehet tudni ki kivel van. Hát mostanra (hetedik rész) már ki kellett volna alakulni egy izgalmas történetnek, még oly szálvezetés mellett is, hogy minden részben más és más kalandba keverednek. De azt veszem észre (és javítsanak ki az olvtársak ha tévedek) hogy nagyon sok az un. művészfilm megoldás. Hosszasan taglalt lelki jelenet, kitartott felvételek. Ennek pörgősnek, akció dúsnak kéne lenni. Mozgalmasnak, gyorsnak, nem pedig oly lassúnak hogy majd egy egész részt foglaljon el ki tud jönni a szakadékból vagy sem a főhős. Hogy kijön időben az tuti (hisz a sorozatokban nem hal meg az elején minden főhős) de 37percig nyúzni bűn, még akkor is ha a vízvételre épült az a bizonyos rész. De említhetnék mást is. Sajnos nem látom a felgyorsulásra a jeleket.
Na ENNYI :(((( Ennyi volt , megnéztem az első hét részt , többet se .Pedig imádtam a sima csillagkaput meg az atlantist is (még a bankkártyámon is egy kapu van:)) ) , de ez a szar , az univerzum ez egy nagy semmi . Nincs egy normális akció ? , a homokszemes lényes részért forgatókönyvírói oscart fognak adni ?? Talán egyel is emelkedett a pulzusom . Valaki írta itt hogy nem lesznek benne humanoid idegenek , hát akkor majd takonyszerű lényekkel fognak birkózni?? Azért az se semmi hogy már három szex jelenet is volt hét rész alatt . Asszem ha ez így megy tovább az amerikai fan-ok megfogják buktatni a sorozatot ( remélem , vagy legalábbis átalakítják )
Ezen gondolatmenet alapján az Atlantis-nak sem kellett volna felváltania az SG-1-et. A nagyobb nézettség szerintem csak annak köszönhető, hogy egy bejáratott franchise egy új sorozatáról van szó, amire a már meglévő rajongók eleve kíváncsiak (voltak). Azt elismerem, hogy a korábbi sorozatokban nagyobb szerepe volt először a misztikumnak, majd a mindenféle idegen civilizációknak és az akcióknak, de a sztorik többsége annyira jól volt megírva, hogy az ember nem is igényelte a karakterközpontúságot. Egy könnyű hangvételű, helyenként akciódús, helyenként humoros sorozatba szerettem(-tünk) bele. Most meg kaptunk egy BSG-szerű valamit, amiben az eddig a hét rész nagyjából arról szólt, hogy az egyik szereplő mennyire sejtelmesen tudja a másikat bámulni, hátha épp ő a gonosz... Ezért írtam, hogy nem értem, kit akartak megcélozni az írók. De az is lehet, hogy én nem vagyok elég nyitott az újra.
Értem én hogy karakterközpontúság, meg sérült hajó, meg érzelmi szálak meg minden, de ahogy már más is mondta előttem, az előző két SG sorozaton 'szocializálódott' nézők azért kicsit több akciót várnának. És valószínű mivel a mostani nézők nagy része is az előző sorozatok nézői közül van, nem túl bölcs dolog sokáig 'csigázni' őket amíg történik is valami látványos/izgalmas a lelki válságokon kívül....
SPOILER! Volt igen, sztem. De még az Ikarus-on, mielőtt elkezdődött volna a sztori. Nyilván nem véletlen, hogy a dokinő áthelyezését kérte. Eddig nem lehetett tudni róla, csak a 7. részben derült ki. Ja és milyen volt már a 7. rész végén, hogy Telford becsönget Young feleségéhez? Gondolom megismételni IRL a dolgokat. A sorozat sztem is jó. Pont azzal, hogy alig férnek hozzá a hajó dolgaihoz, így megvan a lehetőség az apránkénti felfedezéshez. Kérdésem, hogy mikor fogy el a kajájuk? :) Azzal, hogy a 6. részben kitették a szemcseszerű idegen lényeket, a vizüket visszaszerezték valahogy? És az a kis hordónyi mennyiségű lény mit csinált azzal a sok vízzel? Valakinek van ötlete? Párásítottak? Vicces.
sziasztok! Hát nem tudom, de nekem viszont baromira bejön ez az új CSK, alig várom mindig az új részek után Cicmax fordításait. Lehet, mert jobban szeretem a realisztikusabb, karakterközpontúbb, drámaibb sci-fiket, ez pedig az. Az Atlantis lement 5 évadot úgy hogy abszolút semmi karakterfejlődés nem volt benne, egy normális párbeszéd, vagy érzelmi vonal nem alakult ki. Ettől függetlenül azért szerettem. :) Itt persze nem nem minden happy és ez így jó... Nekem. :) Remélem marad ez az irány! Ja, és én sem akarok humanoid idegeneket, azzal lerombolnának mindent.
SPOILER kérdés! A kapitány és a dokinő között volt valami és ha igen mikor beszéltek róla? A legutóbbi részben mintha erre utaltak volna (álom+feleség beszólása).
Szerintem nem rossz, és ha minden igaz, azelmúlt évek legnézetteb SG sorozata.
A hajót azért nem járták még be, mert a nagyrésze a sérülések miatt le van zárva.
Idegen civilizációval az évad közepi duplarészben futnak majd össze, ha minden igaz, méghozzá vélhetően nem emberek lesznek, mivel ugye még az ősök sem jutottak el idáig.
A sajátos helyzetből adódóan ez a sorrozat ne mlesz olyan, mint az SG1 vagy az SGA volt. Ha oylat akartak volna, arra lett volna igény, akkor most az SGA hatodik évadát néznénk.
az egy dolog hogy én bealudtam a részeken, de a párom is aki SG1 fan és szerinte is dög unalmas ;) nem tudom mit és mennyit bonyolitanak még ezzel a hajóval..az Atlantist is hamarabb bebarangolták mikor felfedezték pedig az méreteiben nagyobb volt :)aztán mentek más bolygókra..de itt már 6 rész telt el a nagy semmivel (a 7. még nem láttam)
Én csak azt nem értem, az írók kiket akartak ezzel a sorozattal megcélozni? Mert hogy nem az SG-1-en és az Atlantis-on 'szocializálódottakat', az szinte biztos. Mondjuk az 1x06 - a többi részhez képest - viszonylag már mozgalmas, de a felét így is átásítoztam.