Ezen gondolatmenet alapján az Atlantis-nak sem kellett volna felváltania az SG-1-et. A nagyobb nézettség szerintem csak annak köszönhető, hogy egy bejáratott franchise egy új sorozatáról van szó, amire a már meglévő rajongók eleve kíváncsiak (voltak). Azt elismerem, hogy a korábbi sorozatokban nagyobb szerepe volt először a misztikumnak, majd a mindenféle idegen civilizációknak és az akcióknak, de a sztorik többsége annyira jól volt megírva, hogy az ember nem is igényelte a karakterközpontúságot. Egy könnyű hangvételű, helyenként akciódús, helyenként humoros sorozatba szerettem(-tünk) bele. Most meg kaptunk egy BSG-szerű valamit, amiben az eddig a hét rész nagyjából arról szólt, hogy az egyik szereplő mennyire sejtelmesen tudja a másikat bámulni, hátha épp ő a gonosz... Ezért írtam, hogy nem értem, kit akartak megcélozni az írók. De az is lehet, hogy én nem vagyok elég nyitott az újra.
Értem én hogy karakterközpontúság, meg sérült hajó, meg érzelmi szálak meg minden, de ahogy már más is mondta előttem, az előző két SG sorozaton 'szocializálódott' nézők azért kicsit több akciót várnának. És valószínű mivel a mostani nézők nagy része is az előző sorozatok nézői közül van, nem túl bölcs dolog sokáig 'csigázni' őket amíg történik is valami látványos/izgalmas a lelki válságokon kívül....
SPOILER! Volt igen, sztem. De még az Ikarus-on, mielőtt elkezdődött volna a sztori. Nyilván nem véletlen, hogy a dokinő áthelyezését kérte. Eddig nem lehetett tudni róla, csak a 7. részben derült ki. Ja és milyen volt már a 7. rész végén, hogy Telford becsönget Young feleségéhez? Gondolom megismételni IRL a dolgokat. A sorozat sztem is jó. Pont azzal, hogy alig férnek hozzá a hajó dolgaihoz, így megvan a lehetőség az apránkénti felfedezéshez. Kérdésem, hogy mikor fogy el a kajájuk? :) Azzal, hogy a 6. részben kitették a szemcseszerű idegen lényeket, a vizüket visszaszerezték valahogy? És az a kis hordónyi mennyiségű lény mit csinált azzal a sok vízzel? Valakinek van ötlete? Párásítottak? Vicces.
sziasztok! Hát nem tudom, de nekem viszont baromira bejön ez az új CSK, alig várom mindig az új részek után Cicmax fordításait. Lehet, mert jobban szeretem a realisztikusabb, karakterközpontúbb, drámaibb sci-fiket, ez pedig az. Az Atlantis lement 5 évadot úgy hogy abszolút semmi karakterfejlődés nem volt benne, egy normális párbeszéd, vagy érzelmi vonal nem alakult ki. Ettől függetlenül azért szerettem. :) Itt persze nem nem minden happy és ez így jó... Nekem. :) Remélem marad ez az irány! Ja, és én sem akarok humanoid idegeneket, azzal lerombolnának mindent.
SPOILER kérdés! A kapitány és a dokinő között volt valami és ha igen mikor beszéltek róla? A legutóbbi részben mintha erre utaltak volna (álom+feleség beszólása).
Szerintem nem rossz, és ha minden igaz, azelmúlt évek legnézetteb SG sorozata.
A hajót azért nem járták még be, mert a nagyrésze a sérülések miatt le van zárva.
Idegen civilizációval az évad közepi duplarészben futnak majd össze, ha minden igaz, méghozzá vélhetően nem emberek lesznek, mivel ugye még az ősök sem jutottak el idáig.
A sajátos helyzetből adódóan ez a sorrozat ne mlesz olyan, mint az SG1 vagy az SGA volt. Ha oylat akartak volna, arra lett volna igény, akkor most az SGA hatodik évadát néznénk.
az egy dolog hogy én bealudtam a részeken, de a párom is aki SG1 fan és szerinte is dög unalmas ;) nem tudom mit és mennyit bonyolitanak még ezzel a hajóval..az Atlantist is hamarabb bebarangolták mikor felfedezték pedig az méreteiben nagyobb volt :)aztán mentek más bolygókra..de itt már 6 rész telt el a nagy semmivel (a 7. még nem láttam)
Én csak azt nem értem, az írók kiket akartak ezzel a sorozattal megcélozni? Mert hogy nem az SG-1-en és az Atlantis-on 'szocializálódottakat', az szinte biztos. Mondjuk az 1x06 - a többi részhez képest - viszonylag már mozgalmas, de a felét így is átásítoztam.
A hivatalos website-on találtam egy kisfilmet arról, hogy a 3. rész végén a Destiny-ről leváló kishajó idegen! És persze, hogy lesz jelentősége. Everything is for a reason! :) http://stargate.mgm.com/view/content/1763/index.html
Valóban sok időt fordítottak a a lelkizésre. Nem tom mit gondoljak, mivel csak (még) a negyedik rész, egy kicsit elnéző vagyok. De ha az ötödik esetleg a hatodik is ilyen "lassú" lesz elszomorodok. és nem biztos hogy kapaszkodok a többiért.
SPOILER! A 4. részben valóban nem történik sok; elmegy az összes energia. Az 5. szerencsére már több akcióval van tele. A kb. 100 emberből kiválasztanak 17-et, akik beszállnak a kompba, hogy egy közeli bolygóra mentsék át életüket, ugyanis a Destiny a rendszer napjába tart egyenesen. Persze a végére kiderül, hogy a hajó ilyen módon tölti fel magát, szóval a kompon lévőket gyorsan visszahívják, mert energiával feltöltődve Destiny máris gyorsít kifelé a rendszerből.
Persze, ezt megtehették volna amikor még néhány embert leküldtek az első csapat vezetőjének keresésére. Szal azok ketten maradtak ahova mentek... Bár, nem tudom figyeltétek-e, egy komp levált a 3. rész végén a hajóról. Lehet, hogy tud gondoskodni a hajó az emberekről? :) Kíváncsi vagyok ennek a kompos dolognak mikor lesz jelentősége?
Arról volt szó, hogy majd küldenek nekik egy másik tárcsázót. Bár nagyon is sántít a dolog, mert ha a hajó megint "menetsebességre" ugrik, hogy a francba küldenek.
Szeva mindenki.............. Látom megoszlottak a vélemények az új sorozatról. Az első négy rész lehet nem hozott egetrengető izgalmakat, de azt is vizsgálni kell hogy ha egy sorozatot pl. terveznek negyven részesre akkor az első négy.hat részben tuti nem lőnek le minden poént. Ha már az első részekben az ember szétrágja a körmét akkor azt nagyon nehéz a későbbiekben felülmúlni, vagy csak egyszerűen szinten tartani. Várjuk ki, a továbbiakat.
Persze az is igaz hogy ha valami-valaminek a (lehetséges) folytatása akkor már az első részben legyen izgalom. De ez sem törvényszerű. Én azt mondanám hogy egy szokványos sorozat kezdés. Valahogy fel kell építeni a sztorit. Természetesen ha a tizenvalahány résznél is gyengusz akkor már lehet "betegségről" beszélni. De ez csak az én véleményem..........
Sajnos egyelőre ez az SGU nem tűnik annyira pörgősnek mint az előző 2 sorozat. Reméljük azért pár rész után beindul a történet, és lesz valami izgalom is, mert ha ilyen lesz végig, félő hogy nem lesz hosszú életű.
Én egyelőre csak az 1-2 részig jutottam. Egy nagyobb adagot inkább nézek, mert az valahogy tartalmasabb...nem kell várni a következő részig 1 hetet.....bár ahogy a szavaidból kiveszem, inkább a tömény szenvedés vár rám a tömény élvezet helyett? :D
Ma megnéztem az SGU 1x04-et, hááát... Ebben még annyi értelmes sem történt (még mögöttes sztori szinten se), mint a korábbiakban. Pedig már azokat is elég kétségbeejtőnek találtam. Jó, mondjuk anno az Atlantis karaktereivel is eltartott, mire megbékéltem, de ott legalább haladt a történet valamerre.
Letöltve és fejhallgatóval hallgatva már ki tudtam venni én is a Lucian szövetséget (a lövések háttérzaja elég erős). Carter legalábbis azt mondja, hogy "that would be my guess". OK, tehát feltéve, hogy ők a támadók, akkor az idősíkon az Ori konfliktusban lehetnek? Viszont Carter parancsnoklata alatti Hammond csillaghajó már az Ori idők utánra utal. Mivel nekem ez a Lucian-dolog nem volt tiszta, ezért csak a hajók formájából gondoltam goauld vezénylete alatti támadó jaffa csapatra. Szóval nem volt kerek. Most már kezd ellipszoid lenni :)
SPOILER
Mit szóltok a 3. részhez? Simán ott maradt két ember egy másik bolygón. Igaz, hogy ők léptek le tehát lelkük rajta :) De legalább a hajó levegője megtisztult.
Nem érted. A Lucian szövetséggel kapcsolatban; nem egy részről van szó, hanem gyakorlatilag két évadról. Ahogy despota2000 is írta, jelentős mellékszál az Ori konfliktus kapcsán.
Egy korábbi mondatodat sem értem: „Jaffák pedig ugye "már" nincsenek.” Miért ne lennének?
Azt én is fogtam, hogy mit mondtak az instabil maggal kapcsolatban, csupán a sztori gyengesége az ami szemet szúr. Mert valami vagy ad energiát vagy nem. Mit jelent az instabilitás? Nem tudja stabilan leadni az energiát, hanem hullámzik, de ha a kaput , mint fogyasztót beiktatják és mellé van egy űrből jövő támadás, ez sztem nem kellene, hogy bolygórobbanást okozzon. Persze ez itt inkább Fy, mint Sy :)
A Lucian-es beköpésen átsiklottam, azt a részt majd megnézem újra. Kösz az infókat!
Lehet, hogy épp ezért mondta, hogy mindent rosszul tudsz? ;)
SPOILER!
1. Miután Young kiengedi Greert a börtönből, először látjuk meg a támadókat. Ekkor Young rádión kérdezi a Hammondon tartózkodó Cartert, hogy a Lucian Szövetség-e a támadó. Tény, hogy biztosra nem tudjuk, de Carter is azt mondja, hogy bár nem mutatkoztak be, de rájuk gyanakszik, szóval nem igaz, hogy csak "unknown enemy"-ként említenék őket.
2. Előző kérdésedre a válasz: a Lucian Szövetség az SG-1 9-10. évadban szerepelt, elég jelentős ellenfél volt, ahogy a sorozatban megfogalmazták az első felbukkanásuk idején, rablók és csempészek laza szövetsége, akik a goa'uldok eltűnése után támadt hatalmi vákuumot igyekeznek betölteni. Elég sok részben az ellenük való harc volt a középpontban, különösen miután lelőtték Emerson ezredest.
3. Nincs magyarázva, hogy miért robban fel a bolygó a támadástól? Az egész első rész arról szólt. :) Eleve az Icarus-bázist épp azért hozták létre azon a bolygón, mert a 9. ékzár kódolásához hatalmas energiára van szükség. Mivel pedig ez az eddig ismert egyetlen olyan csillagkapu, ami közvetlenül a bolygó magjából nyeri az energiáját, csak ez képes a féregjárat fenntartására. Más kérdés, hogy ez a folyamat meglehetősen instabillá tette a bolygó magját. Eli kérdezte is, hogy miért jöttek űrhajóval, ha a kapun egyből átjöhettek volna, mire a válasz, hogy a bolygó magja túl instabil ahhoz, hogy elbírjon egy bejövő féregjáratot, ezért csak kifele lehet onnan tárcsázni. De el is hangzott, hogy a támadás elindította a láncreakciót a bolygó magjában, jókora energiafelhalmozódás következett be, éppen ezért, nehogy a robbanás átterjedjen, nem a Földre nyitották meg a csillagkaput.
Úgy érted rosszul kérdezek? A Lucian szövetséget nem én dobtam be. A filmben "unknown enemy"-ként említik csak őket. Nekem az tűnt fel, hogy arany piramisos hajók voltak. Az pedig nincs magyarázva, hogy a támadástól minek robban fel a bolygó?