Na pont ezért mondom, hogy pszichoszomatikusan idézed elő ezeket. Meg én úgy tudom - bár pont jónak mondom, te ezt ezerszer jobban tudod nálam - hogy a pánikrohamok is okozhatnak szívritmus zavart. Nekem egyébként stresszhelyzetekben van kisebb pánikrohamom, olyankor nagyon gyorsan és nagyon össze-vissza ver a szívem. Bár nekem van születési rendellenesség is a szívemben, ami alapból nem okoz gondot. Én vizsgák előtt tudok nagyon durván bepánikolni. És ez nálam is pszichoszomatikus izé. Egyébként ezt nálam sokkal sokkal jobban tudja a legjobb barátom, akinek sikerült másfél hete belehalni a pszichoszomatikus fulladásos rohamaiba. :O(
Nincs ilyen problémám, de azt hiszem valahol ez nálad pszichés lehet, és az nagyon nem jó. Kéne keresned egy pszi-t, amíg nem lesz gáz. Ezekről a pszichoszomatikus szarokról tudnék mesélni...
Én pánikbeteg (remélem voltam), és ha felhúzom magam, vagy egyéb komolyabb lelki behatás ér, vagy beleélem magamat a saját beszédembe, ritmuszavarom lesz.
Félek, hogy egyszer majd ez visz el.Éste alig merek lefeküdni. :(
Nem írtam egy ideig, mert irgalmatlanul frusztrált vagyok, ilyenkor inkább magamra figyelek. te fáradtnak érzed magad, én viszont felrobbanok az energiától, amit semmire se tudok fordítani, bah!
Miért gondolod, hogy bárki is szánakozva nézne Rád, pláne én?? Micsoda butaság!
Némiképp megnyugtató? :) Miért, lenne jelentősége, ha véletlenül, akár látásból, ismernénk egymást? Szerintem nem. Leírtad a problémáidat, én sem lepleztem, hogy kb. hasonló módon szívat az élet.
Figyelj, sorstárs, ha bármikor úgy éreznéd, hogy jól esne baráti szó, netán támogatás, leírom a mélcímemet: elcius kukac index pont hu
Ok. Akkor nagy valoszinuseggel nem ismerjuk egymast. Ez nemikepp megnyugtato. :O) Nem mintha ez barmin is valtoztatna, mert a problemaim sajna igazak mind egytol egyig.
Egyáltalán nem csoda, ha valaki, akinek nap mint nap olyan helyzetet nyom le a torkán az élet, amiben nem érzi jól magát, és menekvési lehetőségeket sem kínál, az idővel elveszti a motivációit. Velem is megesik, hajjaj, de aztán egyszercsak azon kapom magam, hogy ismét gyűlik az erőm. Kérdés, hogy tudod-e valamire fordítani ezt az erőt. :(
Nem tanítok, bár résztveszek az oktatásban alkalmazottként. Ha nem bánod, nem hoznám nyilvánosságra egészen pontosan, hogy ki vagyok és mit csinálok...
Hat en mar nem is tudom. Most pillanatnyilag igazabol semmihez nincs... nem is kedvem, inkabb csak energiam, erdeklodesem... Annyira idiotan hangzik ez 24 evesen, hogy elegem van, belefaradtam...
Egyebkent Te tanitasz az nalunk, vagy mit csinalsz?
Járok, ja... dolgozni. :) Én sem azt csinálom egyébként, amit szeretnék, amihez affinitásom van, sőt ez az egész nagyvárosi élet, az ostoba versengésével és tülekedésével, sem az a közeg, amit szeretnék, vagy élveznék. Szóval nagyjából nekem is így megy a dolog: csak túl lenni a mai napon.
A helyedben végigcsinálnám az info szakot, ha már annyi energiát fektettél bele. Legalább az ne vesszen kárba, ami már megvan, nem?
Szoval Te is az ELTE-re jarsz? Hat ez erdekes. Tenyleg kicsi a vilag. A mat. tanari szakkal az a baj, hogy az meg az infonal is durvabb szvsz. En nem vagyok olyan kockafeju mindent bemagolos tipus. En ha vmit nem ertek, akkor nem tudom megtanulni. A matek meg amugysem seggelos targy.
Ujrakezdesnek meg uj sulit vagy szakot ertettem. Egyszeruen annyi idot es energiat elpazaroltam erre a szarra, hogy mar nincs tobb energiam meg meg meg tanulni, meg ujra elvesztegetni egy csomo idot. Egyszeruen az elmult 24 ev alatt annyi erofeszitesbe es energiaba tellet, hogy elejek, illetve nem az elet, mert nem eltem, csak tuleltem. Szoval elegem van abbol, hogy csak a mai napot eljem tul vhogy, aztan hatha holnap jobb lesz. De persze sosem lett jobb, mindig csak rosszabb egyre rosszabb. Es nem egyaltalan nem erzem, hogy lennenek lehetosegeim.
Minek az újrakezdésére gondolsz? Még el se kezdted igazán az életedet, szvsz. Az önálló életedet, I mean. A lehetőségét azért sose zárd ki, bármennyire is a padlón vagy. Én öt évvel idősebb vagyok Nálad, de semmivel sem érzem, hogy előrébb tartanék.
Különben meg milyen kicsi a világ: a tanév alatt nagy valószínűséggel gyakran vagyunk egy épületben. :) A matektanári szakra átszerelés teljesen kilátástalannak tűnik?
"Mindent összevetve, szerintem még nem késtél le semmiről."
Hat en ezt nem igy erzem. Foleg az elmult 6 ev miatt. Tudod ez hulye dolog, de en oregnek erzem magam. Pedig "csak" 24 eves vagyok. En mar nem akarom ujrakezdeni. Nincs mit, nincs hogyan, nincs mibol es legfokepp nincs erom hozza.
Hát nem irigyellek. Nagyon ismerős a szitu. Az egyémnek e mellé még van mindenféle képzelt és valós baja, és kb. 20 féle gyógyszert is szed, és állandóan a panasz "Azt hittem nem érem meg a reggelt, annyira fájt a lábam", stb. (Nekem a nagyanyám is ilyen volt, de egyhébb kiadásban.) Ezenkívül mindennek más az oka, és neki a legrosszabb a világon.
De, bocs ezt tenyleg kihagytam, mindenkivel baja van, ez hulye, az hulye. Szidja a kollegait, a szomszedokat. Es a legdurvabb, hogy ezt csak otthon teszi. Nekik nem meri a szemukbe mondani. Pl. a legfrissebb sztory. Tanar a lelkem. Evkezdes uj gyerek az osztalyba. Mar augusztus kozepe ota az hallgattuk otthon, hogy nema, hogy az o osztalyaba keruljon, mert ilyen meg olyan az a gyerek, megjegyzem nem is ismerte. Megmondja az igazgatonak, hogy tegyek a masik osztalyba, ott ugyis kevesebben vannak, stb. Lenyeg felhivja az igazgato anyut, mire o, ah ok, jo persze rakd az en osztalyomba... Utana meg az igazgatot szidta fel napig. De nem mert nemet mondani. Amugy az egeszsegere csak nagyon ritkan panaszkodik, nincs is semmi baja, siman elni fog meg 100 evesen is, amilyen szerencsem van...
Nézd, te egy értelmes csajnak tűnsz: pontosan tudod, mi a problémád. A nem túl jó otthoni körülmények kontra a nem megfelelő iskola/munkahely pont olyan dolgok, amik el tudják hitetni az emberrel, hogy "nem ér semmit". Hiszen nincs sikerélmény semmilyen területen, ebből aztán az elme erre a következtetésre jut.
De megfordíthatjuk a dolgot, és nézhetjük úgy, hogy nem te vagy a nem megfelelő, hanem ezek a körülmények neked. Így mindjárt más... :))
Bár saját bőrödön, de megtanultad, hogy mit jelent mások tudatos vagy tudatlan hatalma, és ezzel kaptál egy lehetőséget, hogy te okosan viselkedj az ilyen helyzetekben. Másrészt, minek tanulnál évekig egy olyan dolgot, amiről már most megmondod, hogy az összes érdeklődésedet és motivációdat elveszítetted iránta? Talán nem a legmegfelelőbbet választottad. Vagy még nem találtad meg benne azt, ami örömet okoz neked és kreatívvá tesz. Mindent összevetve, szerintem még nem késtél le semmiről. :))
Igen, en is sokat ragodtam ezen, hogy ha apu egyszer ugy kepen vagta volna anyut, hogy a foga kiesik, akkor nem viselkedne igy. De ettol fuggetlenul en apura nem haragszom, meg nem tudok rosszat mondani, mert velunk tok normalis.
Az egyetem... :O) Hat nem azt mondom, hogy nem szeretem, amit tanulok. Inkabb azt mondom, hogy lehet, hogy szeretnem, ha ertenem, amit tanulok. Az ELTE-n vagyok informatika szakos (lehet, hogy ezt is irtam mar). Namost mikor oda kerultem csak matek kozponti kellett a bejutashoz. Az siman megvolt. De arrol elfelejtettek tajekoztatni a nagyerdemut, hogy igen am, de mi az informatika oktatast nem a 0-rol kezdjuk. Itt csak annak van realis eselye, aki ilyen Neumann fele szkki-bol jon. Na meg persze annak akinek, hosszu a nyelve, es gatlastalanul keresztul tud taposni masokon a sajat erdekeben. En viszont csk egy mezei 6 osztalyos gimiben jartam, es nem vagyok erdekember. Annyira bena vagyok a sajat ugyeim intezeseben, hogy csak na. Pl. mikor a mama miatt kellet kb. 10 vadidegen embert vegigtelefonalnom, hogy hatha vki tud vmi okosat, akkor gondolkodas nelkul. Most magam miatt fel kellett hivnom egy pszichologus not, es 3 napig ragodtam, mire raszantam magam, hogy hat ok legyen, felhivom.
Na de az egyetemre visszaterve. En szivesen tanitanek informatikat is akar, de... a mai magyar oktatasi rendszer meg nem tart ott, hogy a gyerekek erdekeltek legyenek az informatika orakon valo aktiv reszvetelre. Ad egy, a gepallomany nem megfelelo, ad ketto a tananyag nem megfelelo (szvsz). Sokkal szivesebben tanitanek matekot, de annak a szaknak az elvegzesehez meg nincs eleg nagy seggem. Ugyanis tudom, - mert vannak ismeroseim, akik mat. szakra jarnak - hogy egy csomo FELESLEGES (de tenyleg felesleges) dolgot kell bemagolniuk. Nekem ez nem megy. Szal most kuzdok azzal, hogy a gimi es az egyetem kozotti urt vhogy athidaljam. A gaz csak az, hogy ez az ur evrol evre csak nagyobb, es ezert mar teljesen elvesztettem az ossze erdeklodesemet es motivaciomat a dolog irant. Tehat utalom. A jovoheten kell bemenni beiratkozni, meg meg sem neztem mikor, meg milyen oraim lesznek, meg ilyenek, nem is izgat..
Hm, hm. Ugyebár én nem vagyok pszichológus, de egyáltalán nem csodálkoznék rajta, ha az apádnak is szerepe lenne a helyzetedben azzal, hogy csendestárs.
De most tovább kérdezgetlek, mert szerintem jót tesz Neked, ha jó sokat írsz. :)
Szóval, mi a helyzet az egyetemmel? Egyáltalán nem érdekel, amit tanulsz?
Mert apammal nincs bajom. Legfeljebb annyi, hogy nem meri megmondani anyunak, mit is gondol valojaban. Bar igaz ezt en sem tudom. Nem tudom, hogy valoban nem meri kinyitni a szajat vagy tenyleg szereti anyamat. O igazi csendestars a szo szoros ertelmeben veve. Azt teszi, amit anyu mond. Nagyon nehezen lehet kihozni a sodrabol...
Hogy miert jo ez anymank? Nem tudom. Talan, mert neki sem volt fenyes gyerekkora, tudod a papam alkoholoista volt fiatal koraban (en erre nem emlexem, en nagyon nagyon szerettem a papamat), meg ott volt a dednagymamam, aki allitolag olyan sulyosan agyerelmeszesedeben szenvedett, hogy sokszor meg sem ismerte oket. (ra egyaltalan nem emlexem, a szuletesem elott 1 honappal halt meg). A nagymamam, aki meg most halt meg nem reg, hat... nem is tudom. En nem tudok rola rosszat mondani, imadtam, o volt a mindenem. Nem tudom elkepzelni, hogy rosszul bant volna anyuekkal. De az igaz anyu soha nem tudott rola leszakadni, ami biztos bantotta, mert szvsz o azert haragszik a hugara, mert o kepes volt teljesen fuggetlen onallo eletet kezdeni. Mi egy hazban laktunk a mamaekkal, es akarhanyszor elmentunk vhova szolt neki, hogy hova megyunk, mikor jovunk, mama mindig tudta mikor jon a munkabol, mikor megy meg ilyenek. Fuggott tole, ha beismeri ha nem. De tudod en a magam fejevel, amikor tudok higgadtan es emberi modon gondolklodni, nem ertem miert iyen. Tudod nekem szar ez a helyzet, erzem, ahogy anyam teljes emberi roncsot csinal belolem, es ha egyszer nekem is lennenek gyerekeim, nem azon dolgoznek, hogy nekem szr volt, akkor en is halalra gyotorlek titeket. Sot, minnel kevesebb rosszat akarnek neki.
Es a legrosszabb, - de sztem ezt mar leirtam - hogy mindezt 'az en csak jot akarok neked' duma moge rejti. Es ha vki ellenkezik vele, akkor mi vagyunk a gonoszak, megsertodik, felveszi a terezanyavilagfajdalma arckifejezest, es kozli, hogy gondolkodjunk el, hogy milyenek vagyunk, es miert mindig csak ot bantjuk. De azt nem veszi, hogy a csaladban senki masnak nincs baja egymassal, csak vele, es neki van mindenkivel baja. Es ha osszeveszik apuval, akkor nekunk nyal ezerrel, ha epp engem utal, akkor a tesomekat ajnarozza... Igazabol en mar csak sajnalom ot, nem tudom gyulolni, de meg utalni sem. Csak neha azon gondolkodom, hogy miert nekem kell miatta pszichiaterhez jarnom, miert nem o jar? Lenne mit kezelni rajta... Ja, es hiaba mondom azt, hogy ha netan lenne eselyem egy onallo eletre soha de soha nem neznek vissza, es meg azt is lefelejtenem, hogy letezezz, nem, en nem vagyok ilyen nem tudnam megtenni, hogy oreg korara betegyem egy szeretetotthonba (bar onnan is mindenki kikoltozne egy het utan mellole). Megis csak az anyam, sajnos, akarmilyen is.
Pontosan erre gondoltam. Nem nagyon értem, hogy egyes szülőknek miért jó kicsinálni az ivadékukat, ez valami bosszú azért, mert őket is elcseszték? Szerinted miért élvezi anyád azt, hogy sakkban tarthat? Tényleg, apádról sosem írsz.
Azt hiszem a gondolkodason sokkal nehezebb valtoztatni. Mert ha az ember gyerek kora ota hall vmit nap mint nap, es raadasul olyan(ok)tol, akinek a velemenye, szava donto es meghatarozo szamara, vagyis a szuleitol, akkor az sokkal melyebben beleivodik, mint barki mas velemenye. Tudod volt az a hosszu kapocsolatom, aminek nem reg lett vege, az elejen nagyon nehez volt azt hallani, hogy szeretlek, mert hiaba ereztem is, hogy valoban szeret, megis csak ures szavaknak tuntek. Ugyanigy pl. mikor azt monta, hogy jol nezek ki, szep vagyok, volt hogy elkuldtem a p*-ba, hogy most mi a fenet szemetkedik, ugyis tudom, hogy csunya vagyok, latom magam a tukorben, es semmivel sem vagyok masabb, mint amire anyam mindig azt mondta, hogy ronda vagyok. Es tudod az a gaz, hogy anyam pontosan tudja, hogy kevesbe fajna egy igazsagos pofon (fizikai ertelemben vett pofon), mint az a modszeresen tonkreteszlek lelkileg hozzaallasa. Tudod milyen nehez ezt kimondani, de anyam pontosan tudja, hogy hogyan tud sakkban tartani, es megnyomoritani a lelkiterrorjaval. Tudja, mert bejon neki. Mara mar ott tartok, ahol, nem irom le meg egyszer, ugyis tudod...
Persze, hogy nem kíváncsiak Rád. Arra kíváncsiak, ami hasznosítható belőled. Nem tudom, ez mennyire a korszak sajátossága, és mennyire tartozik hozzá az emberhez általában. Értem én, ha gyengeséget mutatsz vagy panaszkodsz, azonnal ujjal mutogatnak rád, mert minek rontod a levegőt, különben is, aki valamiért nem tud változtatni a rossz helyzetén, az hibás, rest, aki nem állja a versenyt, az pusztuljon...
Tegyük fel, hogy tudnál változtatni az életeden. Mit éreznél nehezebbnek: a külső körülmények megváltoztatását, vagy a gondolkodásodét (például azokat a helytelen dolgokat, amiker belédneveltek) ?