A távolban egy tábortűz fényét szórja szívemben érzem az érzések új lángra kapnak, egy oka van ennek, mit úgy hívnak szerelem.
***************************************
Mint mindig, kívánlak, arcomra szolíd mosoly szenderül ha rádgondolok, hogy milyen hajad illata, s bőrőd puhasága, mit érinteni szent dolog, és átélni egy örök szenvedély .
*********************************************
A szívedbe zárva ott rejtőzőm, De nálam van a kulcs, mellyel egymáshoz kerülhetünk. Ha talalkozunk szívunk kitárulkozik, s együtt kéz a kézben a holdfény lágy sugarában távol a zavaró tányezőktől lelkünk egymásban nyugalomra talál.
*****************************
Bújj ide mellám, hagyj érezzem illatod, ölelj szorosan,hagyj érezzem szereteted. Én viszontölellek, s e percben szemedben egy könnycsepp megszületni készül, mely arcod domborulatán az ajkadig hajózik, nem fájdalom az oka, csak a nyugalom s a szerető szív érzése.
********************************
Pihe puha ágyikódban karjaimmal átkarollak, ajkaimmal csókolgatlak. Bársony bőrőd s illatos hajad, ajkaidon szám megpihen s megnyugvásra lel, tested testemhez simul szívünk együtt dobog, szemeid ragyogása a napfánynél is szebb, tudom mit jelent és viszonzom ezt neked.
**************************************
Oly nehéz most nekem, hiányod tüze éget. Ágyam nélküled nem dalol az éjjel, nem repít álmokkal tova a szélben. Nyugalmat csak lelked nyújt s ha láthatom arcod a párnámon.
*****************************
Ha te nem lennél, én nem léteznék, szívemet senki sem őrizne, a régi hegeket bánatom érlelné, a múlt mulandó, a jelen a jövő, s szívünk immár egymásért dobban.
Soha többé nem fog felkelni a Napom Fáj a szemem, s fülem nem akarja tudni Van-e még a világ csak akar aludni
Nem érdekel, tavasz kicsattanó zöldje Nem számít, hogy mező mily csokrát küldi be Nem látok már semmit elűzte a képet Nem akarok látni, s hallani sem szépet Ó, bár elmesélném, ó bár elmondhatnám Ó, mily csodás rímekkel tagolnám Ó, bár meghallgatnád, Ó bár mosolyognál Ó, de messze vagy, ki gondomra mozdulnál
Jajj, de mit mesélnék, ha egyszer nem nézek Mit írnék le, ha egyet sem lépek Hová vetném szemem, hová lép a lábam Elmémben a tó kiszárad utánam.
Lassan nyílik fülem, lassan tárom szemem Lassan és fájdalommal nyitom meg a lelkem Gyógyírt hoz-e a lét, balzsam e a szellő Gyógyít-e a tavasz mely száz virággal most jó
"Nem segít szivárvány, ha szemedet nem nyitod Nincs hatalma csengőszónak, ha füled is halott De nyissad ki a lelked, s hangod helyett ma még Beszél majd a szemed, új világ nyílt már rég! "vadvirág"
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú őszt, lehet-e némán téát inni véled rubin téát és sárga páragőzt? Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy a körúton járkál a november, ez utcaseprő, szegény, beteg ember, ki fütyürész az ablakunk alatt? Akarsz játszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót? Akarsz-e játszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt? Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? Virágok közt feküdni lenn a földön s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Átölelnek szavaid s lágyan ringatnak mint a szellő rózsák nyílnak ősszel is a szívembe, ha eljön a fagyos eső. Rád gondolok és bús magányom tovaszáll kék égen, napsütésben felhők között jár. Azt álmodom, hogy Veled vagyok átölelsz és mosolyogsz szerelemmel gondolsz rám, pedig csak álom vagyok. 'Blue:a te szavaid"
A szemem héja mögött már megint megszűnik az álom Lassan reggel lesz, ébredek, és újra kitalálom Megint csak álom volt hogy fogtál, és éreztem a kezed Nem vagy, nem voltál itt, megint csak álmodtam Teveled
Szerettem volna azt, hogy megint velem ébredj reggel Leheld az illatod a fülembe, mosolyogva kelj fel Most üres az ágy üres az asztal üres lesz az álom Ma éjjel megint egyedül alszom, és csak várom a párom
Tedd, amit tenned kell, Ha menni akar, engedd el! Ez a szerelem már rég nem tiszta, Ahogy a folyó sem fordulhat vissza, Engedd őt is előre menni, S ne akard többé már szeretni. Az ő szíve már rég nem Tiéd, Hát engedd ki szívedből szívét, Mert ha végleg ott marad, A Tiéd csendben megszakad."
Tudom, én még új vagyok itt, de ha nem haragszotok, bekapcsolódnék. Egy ideje olvaslak Titeket, és gyönyörű verseitek vannak. Álmok, Te pedig egyszerűen elvarázsolsz! Én is kezdek rajongani...
Sziklás tengerpartra alkonyat hull csendben. Jeges szél kel, sikolt s tombol önfeledten. Szürke messzeségből karcsú lány tűnik fel. Nyirkos tengerparton a sziklák felé lépdel. Hosszú idő óta itt jár minden éjjel. Halvány, ifjú arca dacol fagyos széllel, szürke szikla hátán magányosan várja, hátha a szerelmét végre újra látja. A távolba réved boldogtalan szeme, és lehull ölébe két erőtlen keze. Ekkor egy esőcsepp tenyerébe csöppen. S aztán csak hullnak-hullnak egyre többen. A reménytelenség úrrá lesz a lányon. Régóta először nyomja el az álom. Párnája: a rideg, kemény, szürke szikla. Egy csepp sósvíz csordul rajta.....mintha sírna. Zokog, mintha tudná; álom száll a lányra, s ez lesz az utolsó parti éjszakája. Síró bölcső-szikla búcsút vesz a lánytól. Most már az ő lelke terhes a magánytól. A lány szeme csukva, édes álmot kerget, elrepíti hozzá kedves álom-felleg. Melegséget érez, s meglepetten hallja; feldereng az égen kedvesének hangja. Őt szólítja halkan, hívja, becézgeti. Távoli vizekről így vall, üzen neki: "Úton vagyok hozzád Kedves, úgy hiányzol! Csokrot viszek Neked ezer rózsaszálból: Vörös rózsa száll majd fel a horizontról- Akkor érezd, Kedves, arád csak Rád gondol. Sárga rózsaszirmok arcod hogyha érik- Akkor érezd, Kedves, szerelmem mesélik. S ha partra vett a tajték fehér rózsaszálat- Akkor tud majd, Kedves, tárt karokkal várlak!" Felébred a lány és kél a nap is vele. Vörös fényét látva könnybe lábad szeme. S arany napsugarak érintik az arcát. A Kedves hű szerelmét ők mesélik, vallják. A lány szalad a parton, fürkészi a vizet, s valamit a hullám lába elé kivet. Lenéz rá a lány és arcán mosolyt csillant, mégis a habokba könnyes szemmel pillant. Fehér rózsaszálat emel ki a vízből.... Régóta először kacag tiszta szívből. Búcsút mond a partnak, lehunyt szemmel még áll...... Majd ölelve a rózsát a habokba sétál.
Sziklás tengerpartra alkonyat hull csendben. Jeges szél kel,sikolt s tombol önfeledten. Szürke messzeségből karcsú lány tűnik fel. Nyirkos tengerparton a sziklák felé lépdel. Hosszú idő óta itt jár minden éjjel. Halvány,ifjú arca dacol fagyos széllel, szürke szikla hátán magányosan várja, hátha a szerelmét végre újra látja. A távolba réved boldogtalan szeme, és lehull ölébe két erőtlen keze. Ekkor egy esőcsepp tenyerébe csöppen. S aztán csak hullnak-hullnak egyre többen. A reménytelenség úrrá lesz a lányon. Régóta először nyomja el az álom. Párnája:a rideg,kemény,szürke szikla. Egy csepp sósviz csordul rajta.....mintha sírna. Zokog,mintha tudná;álom száll a lányra, s ez lesz az utolsó parti éjszakája. Síró bölcső-szikla búcsút vesz a lánytól. Most már az ő lelke terhes a magánytól. A lány szeme csukva,édes álmot kerget, elrepíti hozzá kedve álom-felleg. Melegséget érez,s meglepetten hallja; feldereng az égen kedvesének hangja. Őt szólítja halkan,hívja,becézgeti. Távoli vizekről igy vall,üzen neki: "Úton vagyok hozzád Kedves,úgy hiányzol! Csokrot viszek Neked ezer rózsaszálból: Vörös rózsa száll majd fel a horizontról- Akkor érezd,Kedves,arád csak Rád gondol. Sárga rózsaszirmok arcod hogyha érik- Akkor érezd,Kedves,szerelmem mesélik. S ha partra vett a tajték fehér rózsaszálat- Akkor tud majd,Kedves,tárt karokkal várlak!" Felébred a lány és kél a nap is vele. Vörös fényét látva könnybe lábad szeme. S arany napsugarak érintik az arcát. A Kedves hű szerelmét ők mesélik,vallják. A lány szalad a parton,fürkészi a vizet, s valamit a hullám lába elé kivet. Lenéz rá a lány és arcán mosolyt csillant, mégis a habokba könnyes szemmel pillant. Fehér rózsaszálat emel ki a vizből.... Régóta először kacag tiszta szivből. Búcsút mond a partnak,lehunyt szemmel még áll...... Majd ölelve a rózsát a habokba sétál
Mint kínzó kényszer Egy el nem szívott cigaretta után Úgy kúszik bőröm alá a vágy; Állok sután. Perzsel, hevít s közben jéggé dermeszt Őrjít a késztetés Hogy megizzadt karodban találjon A hajnali ébredés.
De érzed-e, tudod és látod-e? Mély hangod kábítószer a fülemnek A képzelet festette arcodtól Pajzán gondolatok születnek Bennem. Az álmomban, zárt Pórusaim rejtekében S én boldogan merülek el A magam alkotta, titkos Buja szenvedélyben.
Várom. Akarom. Hívom. A bizsergést, zsibbadást idéző Vad vágyak játékát Lehunyt szemem mögött bűvölöm Valótlan tested igéző árnyékát. Ha tehetném, életet lehelnék Szellemként kísértő, vibráló Alakod mágneses völgyébe Hogy magával ragadjon E mesés káprázat Mámoros örvénye.'Mano'
