Na ez aztán szép! Amíg itt vagyok, csak döglodik a topic, amint kihúzom a lábam az országból, egyszerre nekilendültök… :)
De rajtam ugyan nem fogtok ki :)
Egyébként nagyon örülök, hogy tetszik, csak úgy kísérletképpen másoltam ide, mert éppen nekem is tetszett.
KÁGÉ, képzeld én is pont a barátnomtol kaptam (egyébként az o családjában nagyon divatos Lázár Ervin, de én is nagyon szeretem). Ráadásul M. Endét is szeretem, foleg mondjuk a Momot olvastam. Ez, amit idehoztál, eszembe juttat egy másik rövid történetet, valószínuleg ismered, de azért ideírom:
… Sajnos elfelejtettem. :( De azért valamit megpróbálok kitalálni helyette :)
Volt egyszer egy szerzetes, aki egy kis cellában élt. Egyszer valamiért elhatározta, hogy megkeresi azt a helyet, ahol az ég és a föld összeér (ezt sajnos teljesen elfelejtettem, hogy miért indult el). Ment mendegélt, bejárta az egész világot, eljutott az óceánig, de ezt a helyet nem találta. Telt az ido és o csak keresett, keresett, már egészen megöregedett, míg végre egyszer csak elérkezett ahhoz az ajtóhoz, ami mögött az a hely volt, ahol az ég és a föld összeér. Nagy boldogan kinyitotta az ajtót, belépett, és a saját kis cellájában találta magát.
Kedves Aranyviktor! Akkor tök jó dolog lehetett a te gyerekeidnek lenni!
Kedves KÁGÉ! Mi is szoktunk mesét olvasni barátnommel, sokszor épp akkor, mikor már minden máshoz zoknik vagyunk.
Még a virághoz eszembejutott, amit most olvastam a repülon Narvába jövet (Süto András: Az utolsó köntös c. válogatásában): egy idézet a Bibliából, amit eddig is ismertem, de most nagyon megragadott (sajnos Ószöv.-et nem hoztam, így nem tudom pontosan így van-e benne, de nekem most így tetszik, ahogy ott idézve volt):
„Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak
És visszatérjek toled.
Mert ahová te mégy, oda megyek,
Ahol te megszállsz, ott szállok meg.
Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is,
Ott temessenek el engem.” (valószínuleg Ruth könyvébol)
Ez számomra nagyon hasonlít a virág válaszához, és nagyon benne van az igazi szerelem-szeretetnek ez a végleges „csak”-ja.
KÁGÉ! Most támadt egy remek ötletem: feleséged a virág, de ezt a csorbát ki tudod köszörülni, ha ugyanezt a szereposztást a Kis Hercegben is megtartjátok.
Nem csak gyerekeknek való ám a mese! Én ma (30 évesen) is rendszeresen olvasok meséket (meg sok minden mást is). Kedvenc meséimet pedig imádom felolvasni a feleségemnek! Sajnos általában két-három oldal után mély álomba merül... Viszont ha feszült és ideges, pont ezért O szokta kérni, hogy meséljek neki. Lehet hogy infantilisek vagyunk, de szerintem az életünk nem lenne teljes mesék nélkül.
Nagyon szerettem gyermek koromban mesét hallgatni. A mese végülis száraz igazságok vonzó, emészthető formába csomagolása. Thorwald Detlefsen Die esoterische Bedeutung der Maerchen, A mesék ezoterikus jelentése c. könyve (sajnos még nem jeent meg magyarul) ezzel foglalkozik. Tanulságos még a Pancsatantra hindu mesekönyv is(talán gépbeviszem, és sorozatokban hozom majd egy topicban).
Amarasakti király, akinek lusta, gézengúz hercegek voltak fiai, hatalmas vagyont tűzött ki annak, aki rövid idő alatt megtanítja az élet összes bölcsességére pernahajder fiait. Visnusármán brahman írta ezt a mesekönyv formájú csodás bölcsességgyüjteményt, mely számtalan élethelyzetet ölel fel. Sajnálom, hogy már nincsenek akkora gyermekeim, akiknek mesélhetnék. Talán nemsokára jönnek az unokák, ha nagyobbik fiam ráhajt.
Van bennünk valami nagyon-nagyon hasonló dolog! Imádom Lázár Ervin meséit, de ez a kedvencem. Egyébként a feleségem szerint én Vacskamati vagyok (a Négyszögletu kerek erdo összes meséjében pont úgy viselkedik, ahogy én tenném). Találd ki, hogy ki a virág :) Bár néha azt mondja, azért heti egy öntözés nem árt ám...
Cserébe egy részlet egy másik mesébol. M. Ende Végtelen történetében szerepel egy hely, amit úgy hiívnak Ezerajtajú Templom (vagy valami hasonló). A lényeg az, hogy ez egy varázslatos hely, ahová bármelyik ajtó elvezethet. Ha egyszer bejutottál egy teremben találod magad, ahol sok ajtót látsz. Bérmelyik ajtón mégy át, egy másik teremen találod magad, ahol szintén rengeteg ajtó van. És így tovbább, örökkön-örökké ott bolyonghatsz a termekben. Egészen addig megy ez így, amig rá nem jösz, hogy mi az az egyetlen hely a világon, ahol lenni szeretnél. Akkor aztán bármelyik ajtót választod is, az pont oda vezet.
Ott állt Vacskanati Mikkamakka elott. Kicsit sírósan, kicsit nevetosen - egyszóval úgy, ahogy szokott.
- Mikkamakka, ugye, te mindent tudsz? - kérdezte reménykedve.
Mikkamakka elég komor képet vágott.
- Egyszer beszéltünk már errol - mondta mogorván.
- Na ugye! - mondta boldogan Vacskamati.
- Mit na ugye! - mérgelodött Mikkamakka. - Akkor megállapodtunk abban, hogy majdnem mindent tudok, avagy majdnem tudok mindent, vagyis hogy mindent majdnem tudok.
- Ez az, ez az, emlékszem! - kiáltott Vacskamati.
- Emlékezni azt tudtok - morogta Mikkamakka. - Azazhogy csak emlékezni tudtok.
Vacskamati izgett-mozgott.
- Nem értem pontosan, mit mondtál - mondta.
- Nem baj - legyintett Mikkamakka -, nem azért mondtam.
Vacskamati kicsit félénken azt kérdezte:
- Ugye meghallgatsz?
Mikkamakka ábrázata azt mondta: meg hát.
- Egy kérdésem lenne - folytatta Vacskamati.
Mikkamakka ábrázata azt mondta: elo vele.
- Ugye nekem van születésnapom? - rukkolt elo a nagy kérdéssel Vacskamati.
Mikkamakka ábrázata azt mondta: de még mennyire.
- Tudtam, tudtam! - örült Vacskamati. - Hát mégis igaz.
- Születésnapja mindenkinek van - jelentette ki Mikkamakka.
- Jó, jó, ezt tisztáztuk - komorodott el Vacskamati-, de mikor?
- Hogyhogy mikor? - tárta szét a kezét Mikkamakka. - Nekem például december elsején.
- Neked - mondta fitymálva Vacskamati -, neked! De nekem mikor van?
- Honnan tudnám azt én? Neked kéne tudni.
- De nem tudom - mondta szomorúan Vacskamati.
Mikkamakka vakarta a feje búbját.
- Ajaj! - mondta.
- Azazhogy még sincs születésnapom - keseredett el Vacskamati.
- De ha egyszer van! - mérgelodött Mikkamakka.
Vacskamati nem tágított.
- Mikor?
- Például ma - mondta sarokba szorítva Mikkamakka.
Vacskamati felvidult.
- Kedden?
Mikkamakka bólintott. Nagy ko esett le a szívérol.
- Tehát minden kedden - virult Vacskamati.
- Azt már nem. Milyen kedd van ma?
- Április tizenötödike, kedd.
- Na, akkor ez az - emelte fel az ujját Mikkamakka -, április tizenötödikén születtél.
- Nem lehetne inkább kedd?
- Hogyhogy kedd? Hiszen kedd van.
- Hogy minden kedden születésnapom legyen.
- Még mit nem! Csak minden április tizenötödikén. Egy évben mindenkinek csak egyszer lehet születésnapja.
- Kár - mondta Vacskamati.
Mikkamakka mélyen elgondolkozott.
- Tényleg kár - mondta aztán, és újra gondolataiba mélyedt.
- De hiszen akkor! - kiáltott Vacskamati.
- Mit akkor?
- Ma április tizenötödike van!
- És akkor mi van?
- Hát a születésnapom!
- Jé, majd elfelejtettem! - ugrott fel Mikkamakka, és felragyogott az arca. ? Isten éltessen!
Kiszaladt a tisztás közepére.
- Fiúk - kiabálta -, Vacskamatinak születésnapja van!
Elo is sereglettek mind. Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Bruckner Szigfrid, Aromo, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm. Ott sürögtek-forogtak Vacskamati körül.
- Isten éltessen, Isten éltessen! - kiabálták.
Bruckner Szigfrid hirtelen elhallgatott. De olyan feltunoen, hogy a többiekbe is belefulladt a szusz.
- Mi történt? - kérdezte Nagy Zoárd.
- Csak... csak... elég furcsa - mondta Bruckner Szigfrid, és Vacskamatihoz fordult. - Már tizenöt éve ismerlek, és eddig egyszer sem volt születésnapod.
- De ma kedd van - mondta Vacskamati.
- Az mindjárt más! - kiáltott Bruckner Szigfrid. A többiek meg suspitoltak. Összedugták a fejüket, sutyuru-mutyuru. Vacskamati meg úgy tett, mintha nem tudná, mirol van szó. Pedig hozzá is elhallatszott, ahogy Dömdödöm azt mondja: "Dömdödöm." Ezt pedig csak az nem érti, aki mind a két fülére süket. Vagy még annál is jobban. MerthogyDömdödöm azt mondta, adjunk ajándékot az ünnepeltnek, akinek tizenöt év óta ez az elso születésnapja.
El is futottak mindjárt. Vissza is jöttek mindjárt. Na és a kezükben, na lám, a kezükben, oda nézz, a kezükben egy cserép virág! Lila is volt, zöld is volt, sárga is volt, kék is volt, csuda egy virág volt.
Úgy hívták: Vacskamati virágja.
Láttátok volna Vacskamatit! Irult-pirult, sápadozott, táncolt, ugrált, sikongatott, simogatta, dédelgette, becézgette, lehelgette a virágját. Igen boldog volt.
Hát így zajlott le az a születésnap.
Aztám elmúlt. Sok kedd elmúlt. De egyik sem volt Vacskamati születésnapja.
A virág meg! Uramfia! Szegény, szegény Vacskamati virágja! Azt hiszitek, törodött vele? Nem törodött. Azt hiszitek, öntözte? Nem öntözte. Azt hiszitek, kapálgatta? Nem kapálgatta. Azt hiszitek, rá is nézett? Nem nézett rá.
A virágnak odalett a zöldje, sárgája, lilája, kékje, kornyadozott, fonnyadozott.
Egészen addig, amíg egyszer csak nagy mérgesen azt nem mondta Dömdödöm, hogy "dömdödöm".
- Hallottátok? - mondta Ló Szerafin. - Dömdödöm azt mondta, hogy dömdödöm.
Hogyne hallották volna!
- Bizony nem gondozza a virágját.
- Bizony nem öntözi.
- Bizony rá se néz.
- Bizony hervadozik szegény virág.
- Bizony kornyadozik.
Így beszélt Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Dömdödöm és Szörnyeteg Lajos.
- Jaj, elfelejtettem! - sápítozott Vacskamati. - Pedig az én virágom, Vacskamati virágja. Mindig tudtam. Ne haragudjatok!
- Hát akkor gondozd!
- Hát akkor öntözd!
- Hát akkor törodj vele!
A virág hervadt volt, fonnyadt volt, de biztosan nagyon dörömbölt akkor a szíve. Dörömbölt boldogan. Vacskamati meg nekiesett, öntözte reggeltol estig, estétol reggelig, kapálta naphosszat, csak úgy sercegett szegény virág gyökere.
És két nap múlva azt mondta: - Öntöztelek, kapáltalak, két napja csak veled foglalkozom, mégis kornyadsz, mégis hervadsz! Mi lesz már! Tessék sárgállani, tessék zöldelleni, tessék lilállani, tessék kékelleni!
Na, erre megint összesereglett Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm.
- Mit képzelsz? - mondta ló Szerafin -, hónapokig nem törodtél vele, és most azt hiszed, két nap alatt virulni fog?!
- Zöldelleni!
- Sárgállani!
- Lilállani!
- Kékelleni!
- Dömdödöm!
- Úgy határoztunk - mondta Bruckner Szigfrid -, hogy elvesszük toled a virágot.
- Jaj, ne! - esett kétségbe Vacskamati.
- De igenis elvesszük!
- Dömdödöm! - mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
- Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
- Döm.
Megkérdezték hát a virágot.
- Akarsz vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
- Igen - mondta.
- De hiszen nem öntözött!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen nem kapálgatott!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen rád se nézett!
- Tudom - mondta a virág.
- Aztán meg agyonöntözött.
- Tudom - mondta a virág.
- Agyonkapált.
- Tudom - mondta a virág.
- Sápadt lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Csenevész lettél.
- Tudom - mondta a virág.
- Akkor meg miért maradnál nála?! - mordult rá Bruckner Szigfrid.
- Azért, mert szeretem - mondta a virág.
- Miért szereted? - háborgott Aromo.
- Csak - mondta a virág.
vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtol.
- Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törodöm veled ezután - mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
- Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha.
