Eddig ugyan nem írtam ebbe a topikba, de mindenkit biztosíthatok, végig figyelemmel kísértem írásaitokat, hozzászólásaitokat. Hogy most mégis "tollat ragadok" annak az az egyértelmű oka nálam is, ami többeteknél ugyanaz volt: szerény véleményem szerint is az 576 lehúzhatja a redőnyt, CoVboy nélkül nem lesz az, ami az utóbbi pár évben volt. Mert bármennyit késett is, bármilyen minőségű papíron is jelent meg (amivel nekem soha nem volt bajom, másokkal ellentétben), és bármennyi CD is volt hozzá, ez volt A pc-s GAMER LAP Magyarországon. Én ugyan nem voltam előfizető, de mégis minden szám megvan, de sajnos CoVboy távozásával én is abbahagyom az újság vásárlását. Ha azt akarta elérni a "kedves laptulajdonos úr", hogy (szerintem) velem együtt még sokezer hűséges olvasó ezt tegye, akkor gratulálhatunk neki, elérte célját (mellesleg küldjük a mentőt is, nagy drabális bácsikkal, akik majd fordítva akarják ráadni a zubbonyát, mert épelméjű ember ugye ilyet nem tesz, hacsak nem a saját pénzének is ellensége...). Nos, miután több-kevesebb sikerrel kikeveredtem előző mondatomból (melynek mellesleg elmebeteges részét szintén CoVboytól olvastam először), javaslom hagyjuk el e topikot, és alapítsunk egy másikat, mondjuk Requiem A gamer lapért, vagy valami hasonló címmel....
Részemről vígasztalhatatlan vagyok...
Csevegő márpedg nem lesz... Most abból álljon hogy: "Miért kelett kirúgni a Covboyt, ti f***ok???" ? Amugy kiváncsi vagyok, hogy Hancu kiszáll-e... Én legalábbis nem dolgoznék szívesen ilyen bunkók között... Bár az az igazság, hogy enni is kell valamit...
Hát ez hihetetlen! A ZED után az 576-ot is a saját vezetősége teszi tönkre. Gratulálok! Csak tudnám, hogy mi értelme van... Mondja már meg nekem valaki, miért kell az élet legjobb dolgait szétbarmolni, ha már amúgy is olyan kevés van?! Miért, miért, és ezerszer is MIÉÉÉÉRT????
Csak mert 2 hetet késett a lap? Ki a francot érdekel? A MINŐSÉG a fontos, és azt bizony meg kell mondani, hogy az 576 Kbyte ebben elsőosztályú volt. CoVboy és a többi szerkesztő Magyarország számítógépes játékkultúráját olyan szintre emelte, amelyről mások csak orgazmus közben álmodnak és sajnos úgy néz ki, hogy ennek most itt, ezennel vége. Kár volt érte.
(Úgy látszik az 576 KByte-ot is elérte a híres Hancu-átok... :))
Miiiiiiiii?????? Kirúgták a Covboyt? Ezeknek elment a józan eszük... Az 576 egy nagy rakás szar volt, amíg a Covboy oda nem került, reklámujság, reklámcikekkel. Covboy bátyó pedig három év alatt felhozta a béka segge alól kicsiny hazánk legszínvonalasabb pc gamer magjává. Komolyan mondom, az utóbbi időben ütötte a nagynevű angol/amerikai lapok színvonalát : jó cikkek/írók, sok info, hangulatos tálalás.
Erre most ez... áhhh, hiába, ha valami jó, akkor valami marha biztos elrontja.
Covboy: remélem folytatod valahol, mert rászoktattál minket a jóra, és most qrva nehéz lesz leszokni róla(és nem utolsó sorban költséges: most fizethetek elő a Pc Gamerre :))
Generációk váltása? Vagy egy újabb mítosz felbomlása?
Amikor 1999 szept. nemtomhanyadikán olvastam az utsó ZEDet azt hittem ilyen nem fordul elő többé egy ideig. Mégis. Azzal, hogy CovBoy távozik az 576kbyte-tól, az egész újság mexűnik létezni. és ez nem jó. Érdekes, hogy ezen hülye belső konfliktusok miatt végülis csak bekövetkezett az, amit már mindeki tudott: a PcGuru egyeduralkodóvá vált. Hogy ez jó-e döntse el mindeki maga, viszont az, hogy egy tízéves, nagymúltú magazint forgatnak fel, asszem, mindeki számára felháborító...
kurva életbe má hogy minden jó dolog tönkremegy aztán midnen szar lesz .. ÁÁÁÁÁÁÁ!! CoV.... áá, talán elő sem fizetek, még megjön a májuisi szám aztán nem tom milesz. hogy az a..!!! :(((((((
Ezen a fórumon szeretném bejelenteni, hogy én sem írok többet az 576 kbyte-ba. Ugyan a laptulajdonos úrral legutóbb abban maradtunk, hogy továbbra is külsősként fogok tevékenykedni az újságnál, azonban a lent idézett "hír" mélységesen felháborított. Távozásommal szeretnék szolidaritást vállalni CoVboyjal, aki utolsó belerúgások helyett inkább alázatos hálát érdemelne az illetékesektől, amiért 3.5 év alatt színvonalas, vidám és prosperáló lappá varázsolta az 576-ot (az utóbbi hónapokban Hancu mester asszisztálásával), egyszersmind ily módon szeretnék tiltakozni az "üzenet" tartalma és stílusa miatt.
Egyúttal szívből kívánok sok szerencsét, a miénknél zökkenőmentesebb munkamenetet és jó munkát SzJvC-nek és a leendő új cikkíróknak az 576 kbyte további szerkesztéséhez.
"Sajnálattal közöljük minden kedves olvasónkkal, hogy az 576Kbyte Covboy hibájából csak június 14-én, szerdán jelenik meg. Nyomdaváltás után az 576 vezetősége úgy döntött, hogy főszerkesztőt is vált. Az újságért felelős új főszerkesztőnk ezentúl, a már jól ismert Sz.JVC."
Amit én hozzá tudok tenni: NEM a vezetőség mondott fel CoVboynak, hanem CoVboynak lett elege abból a kib@szott nagy kuplerájból, amit a laptulaj, Balogh Zsolt nem átallt "szerkesztőség"-nek nevezni, és azokból a körülményekből, amelyek végül azt eredményezték, hogy az újság nem tudott a CoVboy elképzeléseinek megfelelő színvonalon megjelenni. IMHO igen nagy patkányság most minden szart a távozó ex-főszerk fejére kenni, már csak azért is, mert ő aztán a végsőkig állta a sarat. Talán emberibb körülményeket kellett volna teremteni, Balogh úr...
Egy kicsit visszatérve.
Egér már most is van konzolhoz és a PSX2-n állítólag lessz net. és net.-hez mindenképp alap a billentyűzet. Ennyit a játszhatóságról.
Új infó: A Geforce 2 most lett kiadva a USA-ban és 399 dolcsiért szalasztják.
A letöltés pedig arra lesz jó, hogy a játékgyártók ugyanolyan selejtes bétákkal árasszák el a piacot, mint most a PC-knél, hogy aztán agyonpatchelve jó legyen...
A PSX-nek, akármilyen szép a grafikája, meg se közeliti játszhatóságban a PC-t... A konzolon nem lehet stratégiákkal, FPS-ekkel, rep.szimekkel játszani, és még sokféle játéktípus irányítása körülményes. Nekem is volt (kölcsönbe) PSX-em egy darabig, de nem vágtam magam hanyatt... A PSX2 netjéről meg annyit, hogy nem nagyon fogsz te a PSX2-vel netet böngészni, csak neten játszani.