Keresés

Részletes keresés

Valérió Creative Commons License 1999.10.09 0 0 27
Ne haragudjatok meg, de szerintem orvosi segítség nélkül aggályos mindenféle gyógymód. Nézzétek meg a szakirodalmat, elég sok kizáró tényezője van az AT gyakorlásának: processzus skizofrénia, endogén depresszió, súlyos kényszer-neurózis, hipochondriás kórképek, hisztériás személyiségstruktúra, szociopátia és különféle súlyos szomatikus megbetegedések. Elvileg ebben a "nemkívánatos vendég" státuszban a pánikosok is kispadon lennének, ha ez nem így van, akkor feltételezhető a gyógyszeres "előkészítés".
A kükönböző enyhébb nyugtatók (Xanax, Elenium, Andaxin és tettestársai) csak a nyitánya egy gyógyszerspirálnak, amely a gyógyszergyárak bevételeit növeli, de gyógyulást nem hoz. A fizikai testet gyötörhetik bármivel, kuruzsolhatják a diplomás orvosok, a lélek békéjét nem adják vissza. Még akkor is, ha a boldogságért felelős szterotonin pótolható mesterségesen, amíg a legkisebb esély megvan rá, mégis "természetes úton" kell ehhez a szervezetünknek hozzájutni. Van már 20-30 éves tapasztalat a mellékhatásokról? Avagy a gyógyulni vágyók a kísérleti nyulak?
Persze most nehogy azt higgyjék a gyógyult betegek, hogy nem gyógyultak meg! Csak azt firtatom, hogy gyógyulásukban - szerintem - ők voltak a főszereplők, nem pedig a medicina.
Én, tudálékos laikusként a hipnoterápiában látom a kivezető utat (hiszen ez az AT nagybátyja!), vélt igazamat az is alátámasztja, hogy TB alapon lehetetlennek tűnő feladat megtalálni egy hipnoterapeutát. Pedig... mind az autoszuggeszciónak, mind az AT-nek egy végigvitt hipnoterápia utáni életmód része kell, hogy legyen! Zárszóként egy kis szakirodalom, amelyet nemcsak a betegeknek illene elolvasni:
Dr. Mészáros István: Hipnózis (2.kiadás, Medicina, 1984)
Máig alapműnek tartom, széles látóköre miatt még mindig korszerű! Ha nem tévedek, akkor szerzője az ELTE Neveléselméleti Tanszékének volt(?) a vezetője
dr. Bagdy Emőke, dr. Koronkay Bertalan: Relaxációs módszerek (2.kiadás, Medicina, 1988)
Szintén alapmű, Bagdy Emőke nevéhez fűződik egy 11 év távlatában is igen kiváló relaxációs magnókazetta.
Döme László: Személyiségzavarok (Cserépfalvi, 1996) Hipochondereknek nem ajánlom, mert az elmebetegségeket kivéve az összes személyiségzavar a lehető legrészletesebben ki lett tárgyalva, de hát ha magunk akarunk gyógyulni, akkor művelődjünk! Egyébként nagyon olvasmányos, nem lehet letenni...
Bánki M. Csaba: Pánik és fóbiák (Cserépfalvi, ~1996) Ez aztán tényleg a témához vág, sajna nincs még meg, de megszerzem, és írok róla, nem ilyen hosszan, mint most.
Nagyon szeretném, ha orvosok is írnának ide, legfőképpen arra lennék kiváncsi, ha van képük elfogadni a borítékot, akkor miért tojnak a betegek fejére, anonimitásukat kihasználva könnyíthetnének lelkiismetükön.
Na, gyógyulást, egészséget és békét mindenkinek.
Valérió
sirli Creative Commons License 1999.10.08 0 0 26
Kedves Libidó
25 év utan sikerrel keveredek ki a panik betegsegből. Tanácsot szívesen adok e-mailen vagy akar személyesen is, de nem itt a topicon, mivel ez a dolog csak empátiával kezelhető, kukkolókra nincs szükség.
Előzmény: Törölt nick (-)
MsOutsider Creative Commons License 1999.10.08 0 0 25
Saját defínicióm:
Számomra a cinikus, kioktató, tudálékos, fensőbbséget sugalló válasz sárdobálást jelent.

(És részemről is ennyi. Köszönöm, vége.)
Előzmény: mcnab (24)
mcnab Creative Commons License 1999.10.08 0 0 24
Nem dobálózom sárral, és olvastam az AT-ről.
Ennyi.
MsOutsider Creative Commons License 1999.10.08 0 0 23
Kedvesem, ha lehet sárral dobálózni, akkor viccelődni mért ne lehetne?
Előzmény: mcnab (11)
MsOutsider Creative Commons License 1999.10.08 0 0 22
Igen, pontosan erről (is) van szó. Az AT-nek is része a légzés-kontroll, mint pl. a jógának is, aki pl rendszeresen jógázik, arról is nehéz elképzelni, hogy ilyen betegségbe esik, vagy hogy nem tudja magát meggyógyítani, ha mégis...
Kár, hogy itt elveszik a kedvem a segítőszándéktól, és sárral dobálóznak...
nem értem... ha valaki nem bírja meghallgatni / elfogadni a más véleményeket (ettől még fenntarthatja a magáét), mért nem nyit egy saját topicot, ahol csak mondja a saját véleményét, és átlapozza a másét.. vagy épp ez a jó benne, hogy hergeli a másikat? Hmm.. hát akár ez is lehet egyfajta betegség...
Bár szerintem, legjobb, ha honlapot csinál, és a véleményét a világ elé tárja, anélkül, hogy ki lenne téve az ellenvéleményeknek.
Szóval, azt hittem, hogy itt tényleg komoly problémákról lesz szó, de főleg, hogy segíség lehet másoknak.
Na, mindegy, ez van.... kár, hogy itt is vannak sárdobálók...
Előzmény: mezga geza (19)
MsOutsider Creative Commons License 1999.10.08 0 0 21
Hát kedves mcnab. Én itt a segítségemet ajánlottam fel, és a saját esetem alapján mondtam, amit mondtam. Mondd:
mért kell azonnal sárral dobálózni, ha valakinek a véleménye nem azonos a tiéddel??????

Én átéltem a betegséget!!! Tehát jogom van azt mondani, hogy ismerem!!!!!
És az én élményeim nem a depresszióval rokonítják. Engem nem érdekel, hogy az elvi síkon munkálkodó orvostudósok milyen skatulyákat gyártanak! Mint ahogy az a két orvos sem adott kiselőadást nekem, mint a többi tudálékos, akik ahelyett, hogy meggyógyítottak volna, kirugdostak. Hanem azonnal elkezdtek gyógyítani. Elhitték, hogy hogyan alakult ki a betegségem, hogyan élem át, miket tapasztalok. Nem akartak belém beszélni semmit!
És miből gondolod, hogy nem olvastam a lehető legtöbb könyvet róla? Csak tudod, ez a pánikbetegség egy mai divatos elnevezés. 10-20-30 éve is létezett, csak másképp hívták: vegetatív neurózisnak. Ill. annak a különböző változatainak. Csak lehet, hogy az nem hangzik olyan jól.
És Te pontosan azt mondtad, amit én: hogy a gyógyszert függővé tesz. Mert amint abbahagyod a szedését, akkor mi van? Visszajönnek szépen a tünetek. Ha eccercsak nem lehet kapni, vagy nem tudod megfizetni, akkor mi van? Szenvedsz mint a kutya. Míg ha olyan gyógymódra teszel szert, aminek az eszköze (saját tudatod) mindíg nálad van, nem vagy kiszolgáltatott külső tényezőknek.

Azt sem mondtam, hogy az AT a kizárólagos, mindenkire ható gyógymód. Csakis a saját esetem alapján mondtam, hogy ha esetleg nincs más reménye valakinek, akkor ez nem kerül semmibe kipróbálni. Én segíteni akarok / akartam, nem kiselőadást tartani!!!

Különben ez mind igen szépen és tudományosan hangzik amit mondasz, nem mond ellent annak, amit én mondtam. Ugyanis a (stressz-sorozat) persze, hogy megváltoztatja a szervezet működését: így mint tudjuk, az adrenalin mennyisége is nő, így akármi más hormon műküdése is megváltozik. Épp ez az AT lényege, hogy tudatosan próbálod visszaállítani a helyes működéseket, mint akár a szerotonin termelését..
Tudod, épp az egyik könyven olvastam arról a kísérletről, ami szinte az én esetem (de másoké is valószínűleg) modellje: 1 ketrecbe zárt macska elé mindennap rendszeresen, hosszabb időn keresztül odavittek egy vicsorgó, támadásra kész kutyát. Egy idő múlva már nem vitték. És mi történt? Hogy a macska "úgy" maradt: állandó alarm-készültségben, tehát rögzültek a félelem, a védekezés reflexei: felborzolódott szőrrel, reszketve, görcsben volt a szegény cica akkor is, amikor a kutya már meg sem jelent. Az én-típusú neurózisom (divatos szóval: pánikom) pontosan így jött létre, a védekező reflexek állandósultak, a megfelelő vegyi anyagok egyensúlya felbomlott. Csakhogy mivel a létrejöttét sem valami vegyi anyag fizikai hatása (szedése) okozta, emiatt a helyreállítása sem feltétlen és kizárólag vegyi anyagok fizikai hatásával (gyógyszerszedésével) hozható létre.
Sajnálom, hogy a segítő szándékomért sárdobálást kapok, és sajnállak, hogy nem tudod tolerálni a másik véleményét, különösen, hogy azok nem elsősorban elméleteken, skatulyákon alapulnak. Kár.
És mondd csak: te olvastál valamit már az Autogén Tréningről? Hogy eleve elutasítod?

Előzmény: mcnab (9)
mcnab Creative Commons License 1999.10.08 0 0 20
emberek a xamax-al csak óvatosan. Ahhoz tényleg hozzá lehet szokni!!!!!!!!!!
mezga geza Creative Commons License 1999.10.08 0 0 19
Sziasztok

Nekem a iden nyaron jott elo es csak most erzem, hogy ok, de meg konnyen ramjon de mar csak nagyon enyhe formaban. Nekem is xanaxot irtak fel, amikor bevettem utana jobb volt csak alig tudtam leszokni rola, foleg, hogy 1mg-ost irtak fel ami egesz nap hatot.

Most olvastam a neten, hogyha valakire kezd rajonni a roham akkor tudatosan kell lassan venni a levegot es a levego vetelek kozott varni kb.5s-t es ez lelassitja a szivmukodest.

Szerencsere meg nem kellet kiprobalnom...

Ez valami Autogén tréning szeru?

En is azt hittem nem fog elmulni soha de ahogy olvasom a tobbieket nekem eleg hamar (3 honap alatt).

Jobbulast mindenkinek.

vadi Creative Commons License 1999.10.08 0 0 18
Hát ez az Solya! Én például azt vettem észre, hogy különböző környezeti hatások képesek kiváltani a pszichés rohamokat. Ilyen volt, ha fülledt, levegőtlen helyen voltam - mint amit te is írsz. A melegtől el kezdtem izzadni, fel ment a vérnyomásom, hevesebben vert a szivem. Az agyam rögtön úgy reagálta le ezeket a fizikai tüneteket, mintha a pánik roham közeledne (mert ugye annak is ezek voltak a tünetei), én meg jó kislány módjára azonnal úgy is kezdtem viselkedni, hogy produkáljam is ezt a rohamot. És már benne is voltam nyakig. Azt kellett tudatosítanom, hogy ez nem roham. Én nem vagyok rosszul, csak pl. melegem van.
És volt egy állandóan visszatérő gondolatom, ami szintén mindig megelőzte a rohamokat. "Mit keresek én itt?" Mindegy hogy hol voltam éppen, mit csináltam, jól éreztem e ott magam vagy sem, ha ez a gondolat bevillant, tudtam, hogy kész, vége. Jön a roham. És ez is elmúlt, szerencsére. :-)))
Én mindenkinek azt kivánom, aki ebben a betegségben szenved, hogy gyógyuljon meg!!! És ha bárkinek kérdése van erről, nyugodtan tegye meg, válaszolok szívesen.
Solya Creative Commons License 1999.10.08 0 0 17
Húúú, vadi, ez bizony félelmetesen ugyanaz a szitu, mint nálam!

Legutoljára múlt hétvégén voltam ilyen helyzetben. Kimentünk az autókiállításra, egy darabig bírtam, nem is jutott eszembe. Nézelődtünk (négyen voltunk kedvesemmel és velem együtt), nagyon jó volt minden, mikor egyszercsak... Azt hittem elájulok. Szerencsére a párom fogta a kezemet, így érezte, hogy jéghideg lett és meglehetősen nyirkos, rámnézett, gondolom látta a szememben a rettegést és már vonszolt is, hogy odass, azt az autót, na az nem semmi, nézd, milyen bőrülések, és ez a műszerfal, na hogy tetszik? Folyamatosan beszélt és beszéltetett, így gyorsan elmúlt, hála Istennek és Neki. Borzasztó érzés volt, hogy nem tudtam volna menekülni sem, mert a terem közepén jártunk, ember ember hátán, ráadásul a barátaim előtt nem akartam nevetségessé válni, és még az sem biztos, hogy abban a tömegben valaha megtaláltuk volna még egymást, úgyhogy a helyzet nem volt egyszerű. De a tanulságot levontam: óriási segítségeink lehetnek kedveltjeink/szeretteink! Ha egyedül vagyok, tuti mentő visz el, nem tudtam volna legyőzni egyedül, mert ráadásul valóban nagyon meleg és fülledt is volt a levegő... Bár egyedül sosem mentem volna el ilyen kiállításra.

vadi Creative Commons License 1999.10.08 0 0 16
Sziasztok! Én a szerencsés gyógyultak közé tartozom, de még élénken él az emlékezetemben, amit a betegség idején át kellett élnem. Nálam fizikai és pszichés okok egyaránt közrejátszottak a betegség kialakulásában, így szinte az első rosszullétem után a megfelelő orvos kezébe kerültem. A tünetek nálam is hasonlóak voltak, mint nálatok: a legborzasztóbb: a halálfélelem, majd vele együtt a fulladás, heves szívdobogás, reszketés. Kaptam gyógyszereket is. Egy Xanax nevű gyógyszert, ill. szívgyógyszert és altatót. Kb. 3-4 hónap alatt még produkáltam jó néhány rosszullétet - és hát a fóbiáim is folyamatosan velem voltak - de végül is el kezdtem javulgatni. Hozzátartozik, hogy az orvosommal hetente találkoztam, és beszélhettem vele a bajomról. Ő tanított meg arra is, hogy amikor érzem, hogy jön az hülye érzés, ahogy a pánik roham kezdődött, próbáljam elterelni a figyelmemet róla - bármivel, de ne engedjem át magamat a rettegésnek. Aztán egyszer, mikor már hosszú idő eltelt az utolsó rosszullét óta és elfogyott a gyógyszerem úgy gondoltam, én már bizony meggyógyultam, nem váltom ki a többi tablettát. Már aznap este rosszul lettem, kezdődött minden elölről. Aztán az orvosom elmagyarázta, hogy igenis a szervezetünk nagyon hamar hozzászokik ezekhez a gyógyszerekhez és nem szabad hipp-hopp abbahagyni a szedésüket. Csak fokozatosan. Röviden: még eltelt 5 hónap és meggyógyultam. Persze ez igy baromi egyszerűen hangzik, de.... Még sokáig (1-2 év) mindig magamnál tartottam a gyógyszereimet, nem mertem kimozdulni nélkülük. Volt olyan, hogy ha tornáztam, vagy más sportot végeztem, amitől gyorsabban vert a szivem éreztem, hogy jön a roham és jön mindjárt a halálfélelem is, és kicsúszik megint a talaj a lábam alól, de megpróbáltam amit a doki mondott: kényszerítettem magam, hogy másra gondoljak, hogy ne adjam meg magam. És vissza tudtam fordítani a folyamatot. Utána mindig végig tudtam gondolni, hogy már megint milyen közel voltam hozzá. Aztán ez is elmúlt. Kb. 4 éve semmi bajom.
Hogy milyen pszichés tüneteim voltak?
1. Nem mertem olyan utcán végig menni, ahol magas házak voltak, mert féltem hogy rám dölnek.Babakocsit tolva ez még rémisztőbb volt, mert rettegtem attól, hogy mi lesz a gyerekemmel, ha én ott meghalok.
2. Nem mertem moziba menni, mert rámtört a halálfélelem a sötétben (ez csak moziban fordult elő)
3. Féltem a metrón, ha megállt az alagútban - a számat kellett harapdálnom, nehogy el kezdjek ordítani a bezárt vagonban.
4. Tömegiszonyom volt, nem tudtam villamosra, buszra szállni, a Piramis koncertről ki kellett jönnöm - ez nagyon meg maradt bennem.
5. Telefonfülkében azonnal rosszul lettem, a végén, ha már tudtam, hogy ki kell mennem telefonálni, (nem volt még telefonunk) több órát töltöttem előtte a W.C-én.
6. Bevásárláskor-sorbanálláskor többször lettem úgy rosszul, hogy a teli bevásárló kocsit ott kellett hagynom, de úgy, hogy szólni sem tudtam senkinek, hogy miért rohanok ki.
7. A leghossabb távú tervezésem mindig másnapra szólt, mondván, hogy tovább úgy sem élek.(Halálra idegelt, ha valaki megkérdezte, mit csinálok a jövőhétet, vagy hová megyünk nyáron.)
És még volt egy csomó, amiket szép lassan le kellett "dolgoznom".
Hihetetlen milyen nehéz írni erről, nem tudom úgy elmesélni, hogy az a PÁNIK érzés "kijöjjön" belőle. Ha azt mondom, hogy borzalmas volt, azt úgyis csak az érti meg, aki valaha átélt ilyet. Bocs', ha kicsit hosszan írtam és kapkodva. Nagyon rég nem beszéltem erről senkinek, de most jó volt elmondani.
gyógyult vadi
mcnab Creative Commons License 1999.10.08 0 0 15
kedves juci
off:

légyszives magyarázd meg nekem, hogy mi a jó a nullázásban? Az esetek nagy részében a nullázok mindig ugyanabból az 50 jópofa arcból állnak, akik jellemzően gyenge, bárgyú és idétlen benyögésekkel teszik MAGUKAT nevetségessé.

Elég szomorú, hogy vannak akik arra várnak, hogy egy topichoz csak azért szóljanak hozzá, hogy elsőként mondjanak valami bődületes faszságot.

Légyszives magyarázd meg, hogy miéert baj az, ha valaki CSAK NAGY BETŰKKEL ír. Tudom....a netikettben ez kiabálásnak minősül. Ha valakinek tényleg hangosak a nagybetűim, akkor ott súlyos baj van.

Még valami:
Ha már csak beleolvasol egy topicbam akkor próbálj meg ON hozzászólásaiddal hozzájárulni annak tartalmához. Mondjuk ennyi belefért volna: "és jobbulástr mindenkinek...."

HÁT IGEN...A SZEMÉLYISÉGJEGYEK AZOK FONTOS DOLGOK.

válom válaszod, de ne emilen.

Előzmény: juci (12)
mcnab Creative Commons License 1999.10.08 0 0 14
kedves juci
off:

légyszives magyarázd meg nekem, hogy mi a jó a nullázásban? Az esetek nagy részében a nullázok mindig ugyanabból az 50 jópofa arcból állnak, akik jellemzően gyenge, bárgyú és idétlen benyögésekkel teszik MAGUKAT nevetségessé.

Elég szomorú, hogy vannak akik arra várnak, hogy egy topichoz csak azért szóljanak hozzá, hogy elsőként mondjanak valami bődületes faszságot.

Légyszives magyarázd meg, hogy miéert baj az, ha valaki CSAK NAGY BETŰKKEL ír. Tudom....a netikettben ez kiabálásnak minősül. Ha valakinek tényleg hangosak a nagybetűim, akkor ott súlyos baj van.

Még valami:
Ha már csak beleolvasol egy topicbam akkor próbálj meg ON hozzászólásaiddal hozzájárulni annak tartalmához. Mondjuk ennyi belefért volna: "és jobbulástr mindenkinek...."

HÁT IGEN...A SZEMÉLYISÉGJEGYEK AZOK FONTOS DOLGOK.

válom válaszod, de ne emilen.

Előzmény: juci (12)
bogyó Creative Commons License 1999.10.08 0 0 13
Nekem is vannak egy ideje masszív halálfélelmeim, de ehhez semmiféle fiziológiai vagy milyen tünet nem társul. Régebb is gondolkodtam a halálról, de most rendkívül tudatosan jelentkezik.

Ez akkor mi?

juci Creative Commons License 1999.10.08 0 0 12

ui: OFF: Az összes nullázós barom bekaphatja.....

És arra még nem gondoltál, hogy bizonyos személyiségjegyeid is elősegíthették a betegség kialakulását?

Ez komoly.

Előzmény: mcnab (0)
mcnab Creative Commons License 1999.10.08 0 0 11
dexter:

kérlek ne viccelődj. Ez azért komolyabb dolog annál.

kösz

Előzmény: dexter (10)
dexter Creative Commons License 1999.10.07 0 0 10
A régi körzeti orvosom, dr. Hipó Krátész, már felismerte a problémát. El is nevezte a sok randa zöldséges miatt piactérfélelemnek (agórafóbia). Sőt mi több, gyógymódot is javasolt. Keverj össze egy rész vizet egy rész borral, majd orálisan alkalmazd.

Egyébként pár éve még a Lyme-kórban sem "hittek" az orvosok. Ez egy kicsit olyan, mint amikor gyerek voltam, én sem hittem el a legjobb barátomnak, hogy fáj a feje, mert nekem csak a hasam csikart, a fejem soha.

Jó fröccsözést,

Dexter

mcnab Creative Commons License 1999.10.07 0 0 9
háát. lehet hogy a névválasztásod szerencsés volt...

A pánikbetegség az orvostudomány és a pszichiátria jelenlegi állása szerint a depresszió egyik al-al faja.

Mint utaltam rá, a pánikbetegség a legtöbb esetben egy egyszerű vegyi anyag: a "boldogságért" felelős szerotonin szintjének kórósan alacsony szintjére vezethető vissza.

A gyógyszer ezt a szintet állítja vissza normális állapotára. Nem lehet hozzászokni (tudod, ez ma már kimutatható...), a pénzről meg annyit, hogy a köcsög kormányunk -tudomásom szerint- valamennyi antidepresszáns támogatását megvonta. (ergo: hay hulljon a férgese...)

A pánikbetegségnek is rengeteg formája ismeretes: (agora fóbia, kényszerbetegséggel kevert forma, szociális fóbiával kevert forma....) ebből következik, hogy egységes gyógymód (gyógyszer, tréning...) NINCS. Mint minden betegség ez is egyedi, tehát egyedi megoldást igényel.

A tüneteket pedig azért nem ismerik fel, mert számos egyéb betegség (főként szívbetegségek) tüneteivel azonosak, ahhoz hasonlók. Drága orvosaink pedig a legfrissebb folyóiratok helyett, az orgvoslátogatóktól kapott gyógyszereket (és az utána járó lóvét) tanulmányozzák, így nem is ismerheik betegségünk alapjait sem. (10telet a kivételnek.)

Nekem a legnagyobb segítséget egyébként a családom, a barátaim, az orvosom és a (nagy nehezen visszatérő) akaratom jelentette.

Outsider szerintem olvass a betegségről.

Előzmény: MsOutsider (7)
Valérió Creative Commons License 1999.10.07 0 0 8
Barátaim! Hadd hívjam fel a figyelmeteket arra, hogy az "orvosok" munkáját megkönnyítő jól diagnosztizálható tünetegyüttes csak szerencsés(?) esetben definiálható! Rengeteg átfedés, és kombinált tünetegyüttes várna gyógyításra, csakhogy... A Nagy Fehérköpegyes Varázslók (tisztelet az ismeretlen kétszámjegyű kivételnek!) nem törik kezüket-lábukat a gyógyítás érdekében. Nem hiszem, hogy a beteg emberek aszalása a több paraszolvencián kívül produkál-e más eredményt.
Az, hogy mik a tünetek, lehet más és más, talán a gyökerek azonosabbak: identitászavar, beilleszkedési problémák, állandó frusztráció, pl. elviselhetetlen családtag, vagy főnök, stressz, a túl magasra állított mérce, az állandó megfelelni akarás, stb.
Torokszorító érzés belegondolni, hogy hány beteg szeretne meggyógyulni és egészségesen élni:-(((
MsOutsider Creative Commons License 1999.10.07 0 0 7
Te figyusz! Szerintem a depresszió tök más. Lehet, hogy van némi hasonló vonása, hiszen tök logikus, hogyha valaki szinte életképtelenné válik a saját testének a fellázadása miatt, akkor bizony nem sok kedve van kacarászni, visitoznia a boldogságtól! De ennek az elkeseredésnek konkrét oka van. Míg a Depresszió szerintem ok nélkülinek definiált. Bár én személyszerint nem hiszek ebben sem, az ilyesminek is okának kell lennie valahol mélyen esetleg, ami nincs (már?) tudatos szinten.

A gyógyszer persze hogy gyorsabban hat, de a hatása nem maradandó. Mindíg szedned kell. Függővé, kiszolgáltatottá tesz testileg, lelkileg, pénzileg. Ezt ragozom itt folyton. Kevés dologban vagyok biztos, de ebben, pláne hogy saját bőrömön tapasztaltam meg, holtbiztos vagyok.
Ah, mily eccerű lenne az élet, ha ilyen boldogsághormon szedésével letudnánk a boldogság utáni vágyunkat. Csak bekapjuk a reggeli boldogságpirula-adagot, és már minden ok. Hát kéremszépen, én ebben nem hiszek. Egyébként sem vagyok gyógyszer-hívő. Ha épp meghal az általam legjobban szerett ember; ha elhagy a szerelmem, aki az életet jelenti; ha elvesztem a munkám, ami a megélhetést, a sikert, a legfőbb örömforrást jelenti.... ha gyógyíthatatlan beteggé válok; ha baleset ér és lerokkanok.. ha megvakulok... ha a gyerekem elfordul tőlem... ha becsapnak, kifosztanak.... szóval ezeket nálam nem tudná ellensúlyozni semmiféle boldogságpirula. Nem létezik. Nem, és nem hiszem el!!!!

A pánikbetegségnél épphogy ártana a serkentőszer is!!!. Hiszen itt a szervezet egyfajta tartós alarm-készültésgben van: felfokozott pulzus, anyagcsere, kapkodó légzés, remegés, alvásra való képtelenség... nem létezik, hogy a serkentőszer ezt nem továbbfokozná!!!
A nyugtató nekem azért nem használt, mert: 1)nem is hittem benne 2) a vegetatív szervezet eccerűjen megmakacsolja magát (1 darabig), hogy ne avatkozzon senki és semmi a működésébe. Tökéletesen önállósítja magát, ami nem is lenne baj rendes esetben, de itt rosszul működik speciel, de a test ezt nem akarja elhinni.

No további jobbulásokat :-))))

Előzmény: mcnab (5)
MsOutsider Creative Commons License 1999.10.07 0 0 6
Hát pontosan tudom, min mentél keresztül, bizony én is sok "orvossal" jártam így.
Abban viszont nem hiszek, hogy nem lehet teljesen elmulasztani. Az autogén tréning szerepe ugyanis tünetmentes állapotban is jelentős: rendszeresen kell gyakorolni, amikoris tudatosan odafigyelsz a vegetetív működésre, és mindíg megerősíted tested / lelked abban, hogy mi is a helyes működése. Tehát: ha ezt elhanyagolja valaki, valóban kiújulhat a rossz működés, mert a szervezet emlékezni fog rá... de a rendszeres tréninggel mindíg megerősíted a helyes reflexet, és így ezek fognak dominálni. Különben, már "gyógyult" fázisban elég naponta egyszer (de legalább heti 1-2 alkalommal), és 10-30 percnél nem kell, hogy tovább tartson. Elalvás előtt vagy ébredéskor talán a legkézenfekvőbb a dolog. Persze megfelelően nyugodt, elszeparált körülmény kell hozzá, hogy minél jobban magadra tudj figyelni. Végülis a jóga hullapózával rokonságban van a gyakorlatsorozat. És eleinte mindeképpen nehezebb és fárasztóbbnak tűnik, de ez minden tanulásra igaz.
Előzmény: Solya (3)
mcnab Creative Commons License 1999.10.07 0 0 5
Sajnos sokan (főleg az orvosok) azt hiszik, hogy ebben az állapotban nyugtatót kell szedni.

Hát egy nagy .....t. Éppen ellenkezőleg. A depresszió ezen fokán éppen, hogy nem nyugtató, hanem élénkítő szert kell szedni (ha a gyógszeres kezelésben hiszel). A pánikbetegség fő oka az agyba a szerotonin (boldogsághormon) szint alacsony volta. Ez pillnatnyilag gyógyszerrel gyorsabban helyrebillenthető, mint egyéb úton. Az autogén tréningben én is hiszek gyakorlom is, autodidakta módon.

Írjatok, beszéljünk.

Jobbulást, erőt és kitartást.

mcnab

MsOutsider Creative Commons License 1999.10.07 0 0 4
Na látod, ez az, amit mondtam: a gyógyszer függővé tesz. Csak akkor és addig van hatása, ha szeded. Ki vagy szolgáltatva a gyógyszernek, gyógyszertárnak, orvosnak, a pénzednek. Mert mi van, ha eccercsak pl. hiánycikk lesz? Vagy megszüntetik a gyártását, vagy ilyen-olyan okok miatt nem lehet hozzájutni?
Az autogén tréning (a kezdeti segítséget leszámítva) mindíg kéznél van, csakis tőled függ, hogy mikor, hol alkalmazod, olcsó, függetlenséget, biztonságérzetet ad.
A pszichiátereknek és egyéb orvosoknak szerintem halvány fogalmuk sincs, milyen ezt átélni. Hacsak nem estek ők is bele. Vagy kivételesen érzékeny empátiás képességük van. De az ilyen kevés. Nagyon nehéz olyan orvost találni, aki valóban akar is, tud is segíteni. Engem is sok helyről kidobtak így vagy úgy. Manapság meg megint divat a gyógyszer kultusz. És gondold csak meg: Sokkal egyszerűbb és könnyebb az orvosnak 2 perc alatt lefirkantani 1 receptet, és mielőbb túladni rajtad, mintsem 1 teljes órán át veled kettesben, csakis rád figyelve, mintegy a Te tudatodba férkőzve, szinte belédköltözve minden figyelmével, erejével rádkoncentrálni, csakhogy segíthessen. És azt is beláthatod, hogy ha a gyógyszertől Téged függővé tesz, akkor a saját rendszeres bevételét is biztosította egyúttal , hiszen rendszeresen vissza kell hozzá menned, és az ugye, általában sosem ingyenes. Tehát nem érdeke, hogy hosszútávú, tőle független módszert adjon a kezedbe. Ezért aztán nagyon kevés orvos ismeri, vagy propagálja ezt a módszert. Nekem olyan szerencsém volt (2x is), hogy végül valami csoda folytán véletlenül eljutottam olyan orvoshoz, aki tényleg meg akart gyógyítani.
Egyébként vannak ebben a témában könyvek is, pont most jelent meg egy újabb, szerintem érdemes esetleg legalább belelapoznod, valószínűleg több árusnál is ott van még:
Dr. Kai Kermani: Autogén tréning, Maecenas Könyvek, 650 Ft.

Bár én kicsit a magam képére és hasonlatosságára formáltam a gyakorlatokat, ahogy figyeltem a hatásukat, tehát nem minden mozzanatában azonos a könyvben leírtakkal. Pláne, hogy az egyes könyvek sem teljesen egyeznek meg minden részletben. Ezt szerintem mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Súlyos esetben persze eleinte kell a külső (hozzáértő!) orvosi segítség, hogy a saját önszuggeszciódat a külső megtámogassa, erősítse, esetleg korrigálja. De elég hamar függetlenné lehet válni. És az igazi orvos igyekszik is minél előbb a saját kezedbe adni magadat. :-) Hiszen egy jó orvosnak nem kell félni, hogy kevés lesz a betege, mivelhogy az ilyen orvosokat kézről kézre is adják a betegek, szóval híre megy a dolognak....
Az azért érdekelne, hogy Te vajon tudod-e, hogy mitől van / lett ez Neked? Mert biztos vagyok benne, hogy valami olyan hatás(sorozat) érhetett, ami ezt kiváltottta. Nem is feltétlen közvetlenül előtt, hanem esetleg korábban... érdekes módon, a stressznek van késleltett hatása is.
Te tévedsz 1 nagyot!!! Épphogy nem kell a tudatodat kikapcsolni, hiszen csakis a tudatod segíthet abban, hogy rávedd a tested a helyes működésre. Én is eleinte a homokba dugtam a fejem, hogy eh, nem gondolok rá és kész. De ez nem müxik. Csak romlik, és romlik. És ami a legrosszabb: rögzül. Szembe kell nézned EGYEDÜL a szituval, ami elente inkább ront a helyzeten, tudom. Marhára ellen tud szegülni a test. Olyan, mint a dacos kisgyerek: csak azért se teszi meg, ha kéred / parancsolod. Bizony. Szerintem ez másoknál is így müxik.
Bocsi, hogy megint szómenésem lett, de olyan kevesen ismerik szerintem ezeket a dolgokat, pedig rengeteg embernek lehetne segíteni ezzel.
Továbbra is mindenben számíthattok rám, ha kell / tudok, segítek.
(Nekem jelenleg a vérnyomásomat igyexik a stressz piszkálni, úgyhogy igencsak aktuálisak a számomra is az általam propagált gyakorlatok. És segíteni fog, tudom.)
Sziasztok, és jobbulást :-)))))
(10 év nagyon sok! Nem szabad ezt tovább így hagyni! Jogod van a gyógyuláshoz, és hidd el: nagyrészt Rajtad múlik!!!!!)
Előzmény: Törölt nick (2)
Solya Creative Commons License 1999.10.07 0 0 3
Sziasztok!

Én eléggé gyerek voltam, mikor elkezdődött nálam ez az egész borzalom. Mivel nálam konkrét okokra vissza lehetett vezetni, könnyebb volt a gyógymódot is megtalálni. De mire idáig elértem, hogy egyáltalán elhiggyék nekem/nekünk, hogy tényleg beteg vagyok, a poklok poklát jártam meg. Orvostól orvosig jártunk, mindegyik hülyének nézett. Akadt olyan, aki egyenesen az arcomba nevetett, hogy ilyen betegség nincs, ne akarjak lógni(!) az iskolából ezzel a tünetegyüttessel, mert nem létezik ilyen, volt, aki közölte anyuval a fülem hallatára, hogy a gyereknek túl sok ideje van és hála istennek élénk fantáziája, úgyhogy küldjenek különórákra, sportolni stb. Én pedig szenvedtem, már ott tartottam, hogy az utcára nem akartam kimenni, annyira féltem, és ez persze csak még rosszabbá tett mindent. Aztán új háziorvosunk akadt, akinek feltűnt, hogy bár szervileg egészséges vagyok, mégsem vagyok "normális". Anyu már senkinek nem merte említeni, nehgoy még jobban megalázzanak, de ez a doki kihúzta belőle, hogy mégis mi van. És miután elmeséltük, közölte, hogy ez egy elég komoly betegség és bizony sokan nem ismerik el, hisztinek tartják, holott. Ő ajánlott egy pszichodokit, aki először csak beszélgetett velem, visszavitt a múltba, úgy, hogy észre sem vettem, és olyan dolgokra világított rá, amit én simán száműztem az agyam legporosabb zugába. Onnantól kezdve, hogy tudatosodott bennem, hogy ez okozza nálam a bajokat, rohamosan javulni kezdett az állapotom. Kaptam mellé alibigyógyszert - azért, hogy átvágjuk az agyamat és a testemet, hogy nem lehet rosszul, mert gyógyszert szedek rá. Persze évek múltán derült ki, hogy ez bizony az égvilágon semmi panaszt nem enyhíthetett, mert valami műgyögyszer volt:-) És mégis elég volt a tudat, hogy biztonságban vagyok a dilibogyóm szedésével. Közben persze tartottak a kezelések is, sokat beszélgettünk, és megtanította nekem a doktornő, hogyan kell a rohamot leküzdeni. Sokféle módszer van rá, mi kiválasztottuk a nekem legmegfelelőbbet, leghatásosabbat. Kb. két- két és fél év kellett, hogy eljussunk arra a pontra, hogy gyógyszer nélkül. Akkor kicsit hanyatlottam, hiszen nem volt meg a biztos támasz, de nálam például bevált, ha éreztem, hogy mindjárt jön, akkor akárhol voltam, elmosolyodtam, és azt gondoltam, egy frászt! Én vagyok már az erőssebb, és különben is, ne légy már nevetséges. És így lassan, de biztosan eljutottam odáig, hogy már csírájában el tudom fojtani, ha pedig nem kapok észbe időben és jön, pár pillanat az egész, mert magát a rohamot is fékezni tudom. De ez tényleg éveken át tartó, nagyon kemény munkának az eredménye volt, és sajnos tényleg nem lehet végleg elmulasztani...

Mindenesetre megnyugtató érzés, hogy mások is szenvednek ilyen betegségben, nem vagyok bolond, viszont nagyon sajnálom is, mert tudom, hogy borzasztó érzés:-(

Törölt nick Creative Commons License 1999.10.07 0 0 2
Őszintén örülök, hogy találkoztam sorstársakkal, máris jobban érzem magam. Az én betegségem sajnos már több, mint egy évtizede kínoz hol erősebben, hol gyengébben. Eleinte én is nyugtatókat és bátorító szavakat kaptam, nulla eredménnyel, sőt hetekig voltam pszichiátriai osztályon is. Ezt követte az évekig tartó pszichoterápia ismét csak kevés eredménnyel. Végül sikerült egy olyan orvosra találnom, aki a "biológiai pszichiátriát" művelete, és adott két olyan gyógyszert, amitől az állapotomban 90%-os javulás állt be. Sajnos a gyógyszer abbahagyása után kb. fél évvel kezdődött minden elölről. Most ott tartok, hogy közösségben, orvosi segítség elérhető közelségében semmi panaszom, nem is tud senki a bajomról. Ellenben ha egyedül vagyok, rögtön az az érzésem támad, hogy a szervezetem el akar pusztítani, a szívem meg akar állni (apám és nagyapám szívinfarktusban halt meg). Az egészben a röhej, hogy ők tudtak a bajukról, le is voltak emiatt százalékolva, mégsem féltek attól, hogy bármikor meghalhatnak. Erre itt vagyok én,akinek sem EKG eltérése, normális koleszterinszintje,stb., stb. és mégis állandóan rettegek. Nem merek pl. erdőben túrázni még társasággal sem, attól félve, hogy ott pusztulok el, segítség meg sehol. Régen pedig egyedül tettem hatalmas túrákat. Ha ésszel fel is fogom, hogy irracionális ami velem történik, mégsem tudom legyőzni ezeket a őrjítő gondolatokat. Tudom, hogy az egész gond a cortex-ben van, és nem a szívnél, ezért sokszor arra gondolok, olyankor ki kéne kapcsolni a tudatomat, hogy az életműködéseim "zavartalanul" működhessenek. Az autogén tréninget érdekes módon még senki sem ajánlotta, pedig van egy olyan érzésem, hogy igazán ez lenne a jó megoldás. Másnak is segített már?
MsOutsider Creative Commons License 1999.10.07 0 0 1
Sziasztok. Én szerintem igazán tudom mi az.... egy másik, rokon-"disorder"-hez (torticollishoz) kapcsolódott, majdnem 1 évig szenvedtem tőle, kb félévig intenzíven. Ez azt jelentett, hogy folyamatosan szinte megszakítás nélkül tartott a rohamszerű állapot. Bár a tipikus állítólag az, hogy hosszabb időn keresztűl, és időnként jön a roham. Hát én ebben (is) outsider vagyok / voltam.
Én pontosan tudtam, mi az oka, teljesen tudatában voltam, ahogyan fokozatosan, de gyorsan rögzültek a tünetek, a feltételes reflexek. Vagyis: állandó halálfélelmem volt, mivelhogy ténylegesen alig kaptam levegőt, ui. egyszerűen a légzési reflexem nem tudott működni rendesen, továbbá (ebből is adódóan) szédültem, egész testemben reszkettem, mint a nyárfalevél, enni nem tudtam szinte semmit, mert a gyomrom és a torkom görcsben volt;
egész nap épp hogy csak fél szelet kenyeret tudtam szinte morzsánként elszopogatni, meg egy kis csokoládét, hogy mégis valami energiát vegyek magamba. Ezenkívül olyan szapora, de leginkább erős szívdobogásom volt, hogy úgy éreztem, az egész testemet kitölti a szivem, szinte én magam váltam egyetlen lüktető szívvé. Na. Én, aki pedig egyébként jó alvó vagyok, hát bizony alig tudtam aludni, féltem és rettegtem, hogy mikor robban szét vagy áll meg a szivem, mikor fulladok meg... pedig amúgy nem nagyon rajongok az életért. De ilyen beteg állapotban az Mber más dimenzióban, más perspektívában látja a dolgokat. És én, aki szeretek egyedül lenni különben, és nem szeretem, ha segítségre szorulok, hát bizony akkor baromira átéltem, milyen a magárahagyatottság, és ugyanakkor a kiszolgáltatottság. Mivelhogy senki sem volt mellettem valójában, bár valaki, egy idegen mégiscsak segítségemre jött valamelyest. És támolyogtam egyedül, éjszaka az üres lakásban, kínomban a falat kapartam volna, hogy most mi van, mi lesz? Melyik percben jön értem a halál. Iszonyú volt. Vagy leültem a telefon előtt, és tipródtam: hívjam-e az ügyeletet, vagy ne? De ugyan, mit mondjak nekik? Hogy az idegtől nem kapok levegőt? El sem hinnék, nem is értenék, mi ez... na és ugyan mit tudnának velem csinálni? Erre nincs gyógyszer, bármit is mondanak. És ez így ment heteken, hónapokon keresztül. Nem hittem, hogy túlélem. Az ellenségemnek sem kívánom. És aki ilyet még nem élt át, fogalma sincs, milyen ez. És mivel nappal mennem kellett ilyen állapotban dolgoznom, vagy egyéb dolgokat intézni, vásárolni, stb., hát bizony, az emberek csak néztek rám furcsán... és akinek próbáltam mondani, hogy mi van, láttam, el sem hiszi. Hogyhogy nem tud valaki levegőt venni pl, ha semmi fizikális baja nincs? Hát rosszul esett, de végülis megértem: én sem hinném el, ha nem éltem volna át. Viszont tökéletesen átéltem azt is, hogy milyen érzés a másság. Úgyhogy mostmár így utólag visszatekintve végülis gazdagabb lettem lelkiekben.
No, és hogy mi a gyógyszere? Nincs gyógyszere. Nem hiszek benne. Próbáltam ugyan nyugtatót szedni, de csak még fokozódott tőle a rosszullétem. Viszont van gyógymódja. Ami sokkal tartósabb, nem tesz függővé, nem csak tüneti hatású. Persze nem mindeki lehet rá alkalmas talán.... De érdemes kipróbálni. Számomra az autogén tréning jelenette a gyógyulást. Eleinte orvossal (pszichiáterrel) gyakoroltam, majd otthon már egyedül. Nem könnyű gyógyulást ígér, meg kell dolgozni érte keményen. A saját testeddel kell felvenni a harcot, ami persze eleinte ellenáll. Sőt: még tiltakozik is, visszabeszél, visszautasít. Merthogy ő jobban tudja, hogy kell működnie. De folytatni kell: rábeszélni, hogy igenis, emlékezzen csak újra a helyes, eredeti reflexekre, működésre. És újra meg kell tanulni lélegezni, ellazulni, a szivdobogást szelíddé tenni, tudatosan összhangba hozni a vegetatív funkciókat. Ez a módszer megelőzésnek, karbantartásnak is jó. Amikor érzed, hogy gyűlik a feszültség, és esetleg közeledhet a kritikus határhoz, újra csinálni kell. Mert a szervezet nem felejt könnyen. Ha már volt ilyen pánikos állapotban, bizony, a kellő feltételek esetén emlékezik a korábbi reakcióiára, és szépen felidézi, és újra kezdődhet minden.
Bocsika, hogy hosszú lettem, de segíteni szeretnék. Ha van valami, kérdezzetek itt, vagy emilben, és segítek, amennyiben módom van rá. Csakis a saját tapasztalatom alapján tudom ezt megtenni. Lehet, hogy másoknál másképpen van.
Hát akkor most sziasztok, és van megoldás.
mcnab Creative Commons License 1999.10.07 0 0 0
Kedves libidó,

én is pánikos voltam (vagyok?). Ha Te is szenvedsz(tél) benne, akkor nem fogom ecsetelni, hogy miről szól...Soha senkinek nem kívánom.

Én több, mint egy év betegség után kerültem egy olyan orvoshoz, aki 2 hét alatt segített. (mármint a gyógyszer, amit azóta is szedek.

Azóta jól vagyok, semmi különös problémám.

Ha tudok segíteni valamiben emilezz.

Ja, és NE SIRÁNKOZZ, MERT ANNAK SEMMI ÉRTELME.
(Én csak tudom...)

ui: OFF: Az összes nullázós barom bekaphatja.....

Törölt nick Creative Commons License 1999.10.06 0 0 topiknyitó
Azért nyitottam ezt a topikot, hogy olyanokkal kerülhessek kapcsolatba, akik ebben a betegségben szenvednek. Én régóta szenvedek tőle, és nem akarom elhinni, hogy nincs kiút ebből betegségből.
Sorstársak hozzászólását várom, akiket régebben "szívneurózis", "vegetatív disztónia" diagnózissal kezeltek. Mára a "panic disorder" nevet adták ennek a szörnyen kellemetlen betegségnek. Kíváncsi vagyok a gyógymódra, a tünetekre és hogy hogyan élitek meg ezt az egészet.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!