Sajna pont rosszkor léptél be ide, mert az ide írogató törzstagok közül néhányan épp most kaptak össze, ők jobban tudnának tanácsokat adni, több gyakorlati tapasztalatuk révén. Én nem vagyok sem szakértő, sem orvos, de ha akár csak az alábbi leírást a húgodról megmutatnád egy lelkiismeretes orvosnak, szerintem ő is valami hasonló véleményre jutna, mint én. Az mindenképp kellene, hogy szakember elé kerüljön, aki pontos diagnózist tud adni, és ennek megfelelő kezelést tud találni, javasolni. Hogy hogyan jutsz "jó" orvoshoz, na abban sajnos nem tudok tanácsot adni. A gugli neked is a barátod, a lakókörnyezetben kell keresni olyan orvost, akiről akár véleményeket lehet olvasni, kideríteni, közösségi oldalakon kérdezősködni, ki az akiben meg lehet bízni. Nem hiszem hogy kivétel nélkül az összes orvos kontár lenne arrafelé.
A pszichológust sem gondolnám amúgy egyáltalán hülyeségnek, ha kibeszélheti az ember a problémáját, és kiderül, hogy milyen gyerekkori, házastársi, munkahelyi, akármilyen traumája van, az nagyon sokat segíthet. Ahhoz is kell amúgy nagyfokú őszinteség és bátorság, hogy az ember mélyen önmagába nézzen. De amíg ilyen mély gödörben van, mint ő, nem ez az első lépés, először onnan kell egy kicsit feljebb kapaszkodni és a mentőöv kézzelfoghatóbb formában kell hogy legyen.
Nekem a szertralin hatóanyagú antidepresszáns segített, van itt más is, akinek ez jön be jobban, másnak meg másféle. Ezt az orvosnak kell tudnia a legjobban, milyen panaszokra mi a legjobb.
Nagyon hálás vagyok a segítségért, én is éreztem, hogy valami nincs rendben, azért írtam.
Lehet, hogy azért volt a sok kudarc, mert mindig pszichológushoz ment, holott pszichiáterhez kellett volna?
De honnan tudja azt egy laikus, hogy pszichológushoz, vagy pszichiáterhez forduljon? Főleg akkor, ha az összes ismerősnek, meg családnak az a véleménye, hogy csak össze kell szednie magát. A faluban, ahol él, csak nyavalygásnak tartják a depressziót, és megoldja mindenki pálinkával.
Egyik pszichológus sem volt olyan korrekt, hogy amikor megismerte a húgom problémáit, ne vállalta volna el, hanem maga akarta kikezelni, de szerintem csak rontott rajta, mert egyre rosszabb állapotba került a húgom. És még a húgomat hibáztatták!
Persze, tudom, a pénz nagyon vonzó tud lenni, amit a betegtől kap, dehogy irányítja át egy nagyobb tudású szakemberhez.
Nagyon szeretnék a húgomon segíteni, hajlandó lennék elvinni egy másik városba is pszichiáterhez, de hogyan lehet azt tudni, hogy kiben nem fogunk újra csalódni?Én még egy harmadik városba is elviszem, ha biztosan tudom, hogy megint nem egy pénzéhes sarlatán karmai közé kerül.
Csak vidéki városokban tudok gondolkodni, attól tartok, Budapesten most a koronavírushelyzet miatt még nehezebb pszichiáterhez menni. Hogyan lehet jó pszichiátert találni?
De ér valamit egy szuper pszichiáter, ha a károsító környezet továbbra is fennáll?
(bocsánat, ha túl sokat kérdeztem, csak olyan jó egy kicsit kinézni a fénybe.)
Ez eléggé egy súlyos depressziónak tűnik, ami pedig betegség. Pont mint a koronavírus betegség. Sürgős kezelésre szorul, mert a szervezetben valami nem úgy működik, ahogy kellene neki, ezek helyrebillentésére találták fel a gyógyszereket. Ilyenből marha nehéz, vagy egyenesen lehetetlen a hülye "szedd össze magad" mantrával kitörni. Hiszti meg nyavalygás, persze, aki nem próbálta még... Tessék szépen orvoshoz fordulni, vagy ha magától nem akar menni, nincs mese, vinni kell. Irány nem a pszichológus, hanem a pszichiáter, aki majd felírja a megfelelő gyógyszert, valószínűleg egy antidepresszánst. Ha a helyi orvosok ennyire hülyék, el kell menni másikhoz. Az ostoba maradi falusi gondolkodásmód meg környezet iszonyat gátló tényező, az biztos, de akkor is lehet és kell is tenni valamit, hogy ez az állapot elmúljon.
A 45 éves húgom miatt aggódom. Amióta otthonra kényszerült, március közepe óta, a koronavírus miatt, teljesen kicsúszott a lába alól a talaj. Rengeteget van egyedül otthon. Azt mondja, véglegesen összetört.Nem ad magára, nem takarít, nem rak rendet, és minden nap sír. Nem érdeklik a régi hobbijai, szóval nem köt már, nem varr gobeleint, pedig már vagy 40-et kivarrt azelőtt, és már a virágjai sem érdeklik. Azt mondja, hogy azt se bánja, ha kiszárad az összes . És a kutyájától is elfordult, azt mondja, az sem érdekli már.Azt is mondogatja, hogy meg szeretne halni, mert neki már semmit sem hoz az élet.Elkezdett ehetetlen ételeket főzni.
Igaz, mióta férjhez ment, azóta kezdődtek a lelki problémái. A férje 16 éve kamionos, és ha hétvégén otthon van, akkor sincs otthon, mert a másodállásában dolgozik, a gyerekek kirepülőfélben vannak. Igaz, ahol élnek, egy 1000 fős faluban, én sem bírnám ki. Arra panaszkodik, hogy semmi nem történik. De hát eddig jól elvolt a kézimunkáival, meg a kutyával, macskával, kerttel.Csodaszép virágai vannak, de már nem érdeklik. A tévéműsor sem érdekli, az olvasás sem, pedig régebben olvasni is szeretett.Sajnos én nem tudok fizikailag mellette lenni, mert 100 km választ el minket, de másnaponta telefonálunk. Legtöbbször zokog a telefonba.Azt mondja, hogy a legközelebbi városba sem akar már elutazni, mert nagyon nyomasztó neki a maszkviselés.Hogy gúzsba köti, meg elvesz minden élvezetet tőle.A maszk.Inkább nem megy sehova.Ül otthon egy fotelben, és néz maga elé, a semmibe. Az egész napi munkája egy ehetetlen étel megfőzése, meg egy mosás.
A férjét nem érdekli, hogy ennyire rosszul van, csak annyit mond neki, hogy találja föl magát, ő is föltalálja magát. Szüleink is élnek még, nekik is az a véleményük, hogy szedje össze magát, és találja föl magát valamivel, de ők is öregek már , és nyugalomra van szükségük. A húgom azért nem szeretne pszichológushoz menni, mert rossz a tapasztalata, ők is csak azt mantrázták,mikor oda járt, hogy össze kell szednie magát, és fel kell találnia magát. Azt mondja a húgom, hogy végig azt éreztették vele a pszichológusok, hogy szégyellje magát, hogy csak nyavalyog, és hisztizik, mikor semmi baja sincsen, csak a semmiből csinál nagy cécót. Ezért inkább már meg sem próbálja a pszichológusokat, mert úgyis tudja, hogy mit fognak mondani. A szomszédasszonya is ezt javasolta neki.És mindenki az önsajnálattal vádolja, hogy az valami szégyenletes dolog.
Voltam én is már gödörben, és tudom, hogy attól én sem lettem jobban, ha olyanokat mondanak, hogy ez csak hiszti, meg nyavalygás, és szedjem össze magam.Rajtam egy munkahelyváltás segített akkor,de a húgom nem mehet dolgozni, mert az anyósa is pont idén tavasszal kényszerült gondozásra,amikor a húgomat elbocsátották a vírus miatt és pont jól jött ki, hogy a húgom úgyis otthon van...Ha munkahelyre járna, akkor nem lenne, aki ránéz az anyósára.. Szerencsére nem olyan súlyos beteg az anyósa, csak egy embernek egész nap felügyelnie kell rá, hogy hova megy, mit csinál.
Mit javasoljak a húgomnak, nekem valahogy nem megy ez a szedd össze magad hozzáállás.Még nem temetheti el magát 45 évesen egy istenhátamögötti faluban.A húgom helyzete tényleg önsajnáltatás és hiszti lenne?Ha már mindenki ezt mondja?
Pedig semmiféle beszólós szándékom nem volt, egyszerűen csak feltettem egy kérdést, amire érzésem szerint kicsit flegma választ kaptam. De nyilván csak beszólok és okoskodok, azért mondom. :)
Nem hiszem, hogy az én mentalitásom rossz, és rontja itt az állítólagos "színvonalat", srácok!
Na de én se írok többet, mert megsértődtem és bevágtam a durcát.
Mindenkinek a saját baja a legnagyobb, mindannyian küzdünk én ùgy gondolom.Ki îgy ki ùgy..Mindenkinek más válik be, mindenki másban hisz vagy nem hisz..
???Pont az ilyen beírások rontják a színvonalat.Caran arra célzott,régen ez egy közösség volt,nem egy beszólogatós okoskodós lófax. De én se írok többet,hajrá.
Nyilván egy jó kis vitatkozásnál semmi se dobja fel jobban a depressziós emberkét, de
(Sajnos mindig ott van egy de)
Meglátásom szerint nem pszichiátriai szakfórumra jöttünk, hogy "színvonalat" keressünk. Arra ott van az orvosunk.
Azért vagyunk itt, hogy meghallgassuk egymást, merítsünk némi erőt és vigaszt abból, hogy nem vagyunk a bajunkban teljesen magunkra hagyva.
Ha majd "színvonalra" vágyom, elmegyek egy komolyzenei vagy operaelőadásra, esetleg tárlatvezetésre a múzeumba, de - kövess meg, kedves Caran - szerintem ez akkor se az a hely és nem az az alkalom.
Tudom, persze, nyilván én gondolom rosszul, holnap ígérem, elkezdem a "színvonalat" keresni.
Azt remélem tudod, hogy a csodálatos Németországban a 100ezer főre eső pszichiátriai esetek száma majdnem a háromszorosa a a magyarnak? Biztosan azért, mert olyan faszán csinálják, bezzeg nekünk csak ez jutott...
Mindenkinek a legjobbakat, aki nem érti, hogy mi a színvonal, az legyen kedves görgessen vissza pár évet. De úgysem fog.
50 éves múltam megettem a kenyerem javát az élet szép része már magam mögött. Rájöttem 4 év után és a doktorok is azt mondták valószinűleg életem végéig fog fájni mert fogalmuk sincs mitől fáj. 50 évesen mit kezdjek újra? Minek ? Most eladtam az egyetlen vagyonom ami egy ingatlan örökség és abból vettem egy szép kis házat Halásztelken ,de tudom bármit is fogok csinálni már csak "vegetálni fogok" életem hátralévő részében. Próbálom ezt elfogadni és feldolgozni de előtte 20 évig jó életem volt a fiam és a család csodás éveket adott ez ami most jön csak vegzálás lesz
Mindenkinek a maga betegsége problémája a legrosszabb. Csak van olyan betegség amit nem lehet szerintem szimplán szép szóval és gyógyszer nélküli terápiával gyógyítani. Pl teszem azt nekem mikor az utcára kerültem 180/110 volt napokig a vérnyomásom aludni semmit nem tudtam, idegileg is kikészültem. Ha ott nem gyógyszereznek be szívroham ,stroke lehet simán elvitt volna. Én csak azt mondom persze igazad van nem elöször a gyógyszer kell és van jó terápiás megoldás is csoportos akár egyéni de van ahol tényleg semmit nem segít .
Nem sèrtődtem meg,de hadd legyen mar mas véleményem. Márciusban olyan szarulvoltam,hogy felkelni alig tudtam. Olyan szédülés, hogy bútortól bútorig mentem. Olyan rohamok,hogy az orvos mondta, felir vmit ,mert ez borzasztó. Es akkor jon itt nekem,hogy te nem is vagy beteg. Akkor ott a melyben,azt mondtam, igy nem mehet tovabb. Minden nap csinaltam vmit. Kaptam gyógyszert, de hogy azzal csak fekszem v csinalok vmit,az az en döntésem..en ugy döntöttem, nem fogom ugy élni az életem, ahogy a betegség akarja.
Tudod szerintem az alapvető hiba a rendszerben van. Látom a kulömbsèget Magyarorszag ès Németország között.
Otthon felírják a gyógyszert és ennyi. Itt azzal kezdi, nem bírod gyógyszer nélkül? Ha nem ír vmit, de a legfőbb irány a terápia. Dolgoztam ilyen helyen. A kórház után kikerül otthonokba a páciens és indul a rehab. Beállítják a gyógyszert és onnantól kezdve indul az élet,. Nincs kedvem szerint gyógyszer szedés. Volt olyan páciens, aki nem csak pszichiátriai betegségékkel , hanem rákkal élt együtt. Reggel kelés van, még kell jelenni etkezèseknèl, gyogyszeradàsnàl. Délelőtt munka v terápia. Házhoz jön minden orvos, terapeuta. Délután pihenő 2ig, aztán 6 ig újra munka v terápia.
A kórház ugyanez. Elsö perctől terápia. Ez egy ilyen világ...
Sajnálom, ami veled történt, de az idő gyógyít. Fog még a te életedbe is változás jönni. Talán az higy elvesztettél mindent, ez újra kezdés lehetőségèt mutatja neked. Tudod en hányszor kezdtem nulláról 2 válás után?
Igen nekem Dulseviát adtak hasi panaszra. Az antidepi. Nekem nem használ, de ismerek olyan lányt akit állandó hasmenés és bélgörcsre szintén ezt irták fel és elmulasztotta neki. Ha elhagyja visszajön nála.
Nem szabad megsértődni. Részben igazad van de csak részben. Altigernek is igaza van hiszen aki komoly pszhiés betegségben szenved esetleg olyan mély vagy tragikus dolog történt vele amit nem tud feldolgozni és megemészteni vagy olyan betegségben szenved amire mondjuk nincs gyógymód vagy olyan komoly depresszióban hogy ahogy mondta nem tud felkelni sem nemhogy enni vagy dolgozni annak egy ilyen tréning mint halottnak a csók. Mondok egy példát. Mondjuk itt az én esetem. 4 éve szenvedek a hasammal. Elment kb. 2 millió forintom ez idő alatt vizsgálatokra és nem találtak semmit. Elfogytam mint a ceruza 62 kilóra. Se erő se étvágy se semmi. Tavaly a feleségem 18 év után elhagyott a fiamat is elvesztettem aki miatt legalább nap mint nap felkeltem és bementem dolgozni mert volt értelme. Kirakott az utcára, mert nem voltam elég "aktiv". Most az anyámmal élek 49 évesen és mindenemet elvesztettem amit felépítettem 20 év alatt. Most öszintén mit tud nekem mondani egy tréning? semmit. A fájdalmam ami valós és minden napos szinte nem mulasztja el, a fiamat nem pótolja semmi, ahogy a családomat sem ,nincs az a tréning ami megszünteti a mindennapos ürt és fájdalmat amit érzek legbelül. Lehet abban az 5-10 percben jól vagy vagy nem de ha hazamész a 4 fal közé.....kezdődik elölről....Hidd el a te betegséged hála istennek orvosolható és nem komoly, vannak olyan dolgok amiket nem lehet gyógyitani maximum az idő vagy az sem.
A gyomor és a pszhié összefügg. Valakinek vagy azért ég a nyelőcsöve és a szegycsont mögött mert sokat stresszel és a gyomor ilyenkor "ideges" és az étel benne illetve a sok sav tulajdonképpen le fel jön megy. Valakinek meg azért ég mert olyankot eszik és sok lesz tőle a gyomorsava ezeknek jó a savlekötő. Nálad valószinűleg idegi alapon van de az is reflux hiszen a gyomorsav ami marja és égeti a nyelőcsövet nem a stressz. Ha rendesen zárna a gyomorszád akkor nem menne fel a sav illetve savgőz. De egy gyomortükrözés megmutatja van e reflux vagy sok sav vagy nincs. Szerintem.
Minden évben szűrik a pajzsmirigyemet. Most jó . Igaz ebben az évben még nem voltam de a pajzsmirigytúltengés magas pulzus , (nekem normális) jó étvágy( nekem semmi), és magasabb vérnyomással is jár( az enyém 100/60 átlagban szóval biztos nem vagyok az. Kardilógián voltam negatív volt Ultrahang és Ekg is. Az én nagy bajom nem is a mellkasi panasz, inkább a gyengeségem és a vékonyságom a hasi panaszaim.