Keresés

Részletes keresés

igazi hős Creative Commons License 1999.12.06 0 0 37
Finrod: nem írtam, hogy a Dragonlance-ről kevés könyv jelent volna meg, azt írtam, hogy nagyon kevéssé kidolgozott. Egyébként talán nézdd meg, hogy hány Greyhawk box jelent eddig meg, azok 'ismeretanyaga' (értsd hősök, helyek háttere, kapcsolata más világokkal) többszörösen felülmúlja az egész DL irodalmat. Persze ez csak akkor számít ha játszol az adott világban (különben kit érdekelne, hogy Mordenkainen járt-e Torilon, vagy hogy mi a francot keres Vecna keze a demiplane of shadow-n). Egyébként attól még nem részletes egy világ, hogy egy tízkötetes sorozat 10 'hőst' leír, majd egy másik sorozat ettől teljesen függetlenül más 'hősöket' és helyeket ismertet vagy nem ismeretet mert kimerül a 'hősök' kalandjaiban. A DL-ben a különböző regényekben sem a kalandozók, sem a helyszínek, sőt még az istenek sem kapcsolódnak össze, nem úgy mint a FR-ben. (Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy regényként/regénysorozatként nem jók, csak azt hogy játékosként/DMként ezek a könyvek nem alkotják meg a világot.)
Előzmény: Finrod (36)
Finrod Creative Commons License 1999.12.06 0 0 36
Nem akarlak elkeseriteni, de a Dragonlance-rol jelent meg szinte a legtobb konyv az AD&D vilagok kozul. Csak a Forgotten Realms vilagrol van tobb.

Pl. Greyhawk-rol szinte semmi nem jelent meg, pedig az az elso AD&D vilag.

Finrod

Előzmény: igazi hős (35)
igazi hős Creative Commons License 1999.10.27 0 0 35
Nem akarlak megdöbbenteni, de szerintem DragonLance az egyik legkevésbé kidolgozott AD&D világ, csak a sárkányokról szól. A Forgotten Realms sokkal alaposabb/részletesebb, de a Tolkien féle mese is rendkívül kidolgozott.
Előzmény: greg5 (10)
parfis Creative Commons License 1999.10.15 0 0 34
Hali!
Nem tudom, olvastátok-e a nem olyan rég megjelent (sajnos az eredeti már '94 ben megjelent angolul ) Terry Goodkind:Első Törvény sorozatának két kötetét. Szerinten kivállóan eltalált, bár néha nagyon zavaró a "melléfordítás". Nem hiába emlegetim második Tolkienként külföldön.
Főleg igaz, hogy maga a "mágusok első törvénye" örökérvényű igazság, mióta olvastam az első 2 részt, IRL is gyakran észreveszem ezt...
Aki nem olvasta, őszintén ajánlom, érdemes elolvasni.

Salvatore saját világát, a "koronavilágot" szintén érdemes olvasni, bár így, hogy a kiadő a 3 kötetet 6 részre szedte (persze, ohgy aanyagi okokból) kissé vontatotnak tűnik, sokat kell várni a megjelenésre...

Ha tovább sorolnám, egyegész oldalt megtöltenék, ezért csak csatlakozni szeretnék az elöttem szólokhoz.

dr_strange Creative Commons License 1999.10.15 0 0 33
A Silmarilliont szerintem közvetlenül a Gyűrűk Ura után kell elolvasni, akkor van meg az igazi hagulata... teljesen magával tudja ragadni az embert...
És a vesszőparipám: S.Donaldson Covenant krónikái (első kötete magyarul is megjelent Tandori Dezső forditásában A Kárhozat Urának átka cimmel), mindenkinek ajánlom, aki szereti a kissé elvontabb, sötétebb, de igen jól megirt, egzéni hangvételű fantasyt.

üdv,

dr_strange

Előzmény: Fearconn (32)
Fearconn Creative Commons License 1999.10.15 0 0 32
Jól látom, hogy még senki nem emelt szót R. E. Fiest Mesterért? Pedig művei már magyarul is szép számban jelentek meg. Az általa kidolgozott világ (Midkemia) Tolkienével vetekszik részletességében, és írni sem akárhogy tud. Szerencsére csak visszafogottan alkalmazza 'a jó nagyon jó, a gonosz meg nagyon gonosz' blőd sztereotípiáit.
A magyar piacon valóban kellemes színfoltot jelent Kornya (R. Renier), bár az utóbbi időben mintha elkezdett volna pénz centrikusan írni. No sebaj, amíg könyveinek megmarad a kellemesen borzongató hangulata, addig nincs nagy gond.
Ja, és még valami. Tolkiennél mindenki csak A Gyűrűk Uráról meg A babóról tesz említést. Amellett, hogy utóbbi szerintem csak eredetiben élvezhető (szerintem a fordítás elég tré), én kiemelném a Szilmarilokat is. Na ez kőkemény mitológia és legendárium. Akik csak a könnyed sztorikat kedvelik, nem javallott.
No most ennyit. Üdv.
Saláta Creative Commons License 1999.10.15 0 0 31
Kedves R.A. Branesh!

Végre egy sorstárs, én cirka két éve felhagytam az értelmetlen vásárlással, de eladni persze még nem adom el. Még nagyobb baj, hogy el is olvastam a millió szar könyvet is, bár a kellemes élményt okozó szerzők felsorolására azért így is kevés a hely. Manapság már csak egy-egy Pratchett olvasására vállalkozom, azok biztos, hogy nem okoznak csalódást.

Azért az említettek között van egy-két név, akinek újabb könyveit is megvenném, ha könyvesboltba jutnék...

Előzmény: Sam R.A. Banesh (30)
Sam R.A. Banesh Creative Commons License 1999.10.11 0 0 30
Szasztok srácok.
Én imádom a fantasyt minden formájában, az ólomfigurától a képregényeken át a könyvekig, és ezen okból a magyarul megjelent összes fantasy könyv megvan. (Azt az egy-kettőt kivéve, amiket kölcsönadtam és még nem tértek vissza.) A megjenőket is mind megveszem, de csak azért, mert gyűjtöm, hiszen szvsz a kilencven százalékuk olvashatatlan. Sajna ma már ha valaki szövegszerkesztő-közelbe kerül, azonnal ír egy fantasyt. :(
gabcus Creative Commons License 1999.10.11 0 0 29
Kedves Hozzászóló!

Nem akarok senkit se megbántani, de szerintem a fantasy irodalom alapművei és legjobb alkotásai Tolkien meséi, és szándékosan használtam többes számot és a mese szót. Itt ugyanis többről kell beszélnünk mint egy regényről vagy regényekről. Tolkien egy egész világot alkotott meg a teremtésen át a népek nyelvéig, mítoszaiig, történelméig. Tény, hogy nem egyszerű olvasmány, de a maga komlexitása teszi egyedivé és kiemelkedővé.

Luftwaffe Creative Commons License 1999.10.11 0 0 28
Hello!

Egyetertek.
De szvsz Salvatore nem fercmu gyaros. (nincs is olyan sok könyve)

Olvastad a Sötet Elf- trilogiat?

Udv: Luftwaffe

Előzmény: Stöki (23)
Luftwaffe Creative Commons License 1999.10.11 0 0 27
Hali Kw. Had.! (mar bocsi' ,hogy csak igy irom, de olyan kacifantosan szep nick-et talaltal magadnak, hogy elfaradok, mig leirom :))) )

Szoval a Baldur's Gate könyv tenyleg egy nagy szar...Azt a gyereket, aki irta, jol tökön kene rugni... ( meg mindig megvan a rossz szajizem, mert en elkövettem azt a hibat es megvettem, söt azt a meg nagyobb hibat, hogy el is olvastam) a jatek nagyszeru, de a könyv minden kritikan aluli... ide jutottak mar a penzsovarak ... szomoru :(((

Udv : Luftwaffe

Előzmény: Kwisatz Haderach (24)
42 Creative Commons License 1999.10.11 0 0 26
Én is szeretem a fantasyt.
Amit eddig nem említettetek, az Gianluigi Zuddas: Az utolsó istenek.
Annakidején GBK kiadás volt, és ez is remek.

Egyébként a magyarok közül én is elég jónak tartom a Chapman regényeket és a Renegátot (MAGUS), illetve a CODEX-es novellásköteteket (három van belőlük).
(A Farkasének és az Árnyjáték Ryan Hawkwood, azaz Szalkai László érdeme.)

Sorsha Creative Commons License 1999.10.10 0 0 25
Jajj majdnem elfelejtettem, hogy jelenleg igazan Terry Pratchett es felulmulhatatlan angol humora a nagy kedvenc.
Kwisatz Haderach Creative Commons License 1999.10.07 0 0 24
A Vérháború nekem is tetszett. Csak az a baj ezekkel sorozatokkal, hogy mire megjelenik a következő rész,lehet újraolvasni az addigiakat, mert négy hónap múlva ki emléxik az összes szereplő nevére, kapcsolataira stb. stb.

A Baldur's Gate könyvről csak annyit, hogy a legalantasabb dolognak tartom a megjelentetését (hogyan húzzunk le még1 bőrt a sikereinkről), a játék szuper...játszani, de az hogy van egy olyan elferdült kretén, aki leírja a játékot, meg lefordítja a benne szereplő helyek (Baráti Karok fogadó stb. stb.) neveit soha nem gondoltam volna

én csak beleolvastam a könyvesboltban, hogy megnézzem mi az, de nem tértem magamhoz a döbbenetből, aztán később a röhögéstől

én meglehetősen mindenevő vagyok sci-fi/fantasy téren, mindenkinek megadom az esélyt, de ezt szépen visszatettem a polcra

minden elismerésem Artifact, hogy el tudtad olvasni :))

Nem tudom mondta-e már valaki a Shadowrun regényeket? A világkép nagyon nagy ötlet, egyesíti Gibsont a klasszikus fantasy-vel, mágia és technika...bár nem tekinteném "igazi" fantasy-nek

Előzmény: Artifact (22)
Stöki Creative Commons License 1999.10.07 0 0 23
Csak ennyit mondok:

Robin Hobb: Látnok-trilógia

IMHO ez "A" fantasy mesterremeke, csak tanulhatna tőle a Salvatore és a többi fércmű-gyáros.

(Az első 2 kötet magyarul is megjelent)

Artifact Creative Commons License 1999.10.07 0 0 22
Elég régen olvasok már ilyen jellegű sztorikat. Nem tudom pontosan milyen fajtájú fantasy a kedvenced, de ha valamennyire is megegyezik az ízléünk akkor mindenképpen olvasd el a következőket:
- Mindent amit Dale Avery(Nyulászi Zsolt)valaha írt.
- Gáspár András könyveit.
- A Codex-hez kiadott novelláskötetek _nagyon_jók!

Sajnos azt is el kell mondjam, hogy én a káosz ciklust elolvastam, de azt kell mondjam (minden sértő szándék nélkül), hogy ígénytelennek tartom. Ugyanez igaz a legújabb keletű M.A.G.U.S. sztorikra is. Egyébként A M.A.G.U.S.-hoz kiadott novelláskötetek is megjárják, a külföldi írók némelyike igen lehangoló. (Gondolok itt a dragonlance sorozat nem weiss-hickmann által írt részeire). Nem véletlen, hogy csak úgy hullanak a kreált fiúk-lányok; ennek a gyereke meg annak a gyereke. A Baldur's Gate borzasztó, amolyan tömegoszlató típus. Ilyen irreális karakterekkel már rég találkoztam.
Ami nagyon tetszett a fentieken kívül az a Vampire the Masquarade-ból a Vérháború trilógia első két része.

Jó olvasást!

Előzmény: ASIN (20)
Sorsha Creative Commons License 1999.10.07 0 0 21
ALig 1-2 éve kezdtem el fantasyt olvasni, biztos későn. Átrágtam magam a Gyűrűk urán is, mert az kotelező, de tudom mar, hogy fiatalabb fejjel (altalános v. középiskolásként) nagyobb hatással lett volna rám.

Olvastam magyar fantasy-t is, a Tier Nan Gorduin ciklus tényleg lenyűgöző, mint ahogy Chapman Ket holdja is. Legutóbb a Renegátot olvastam el a MAGUS-ból.

Nem tudok sokat a szerepjátékról, én csak olvasom, egyes könyvek tetszettek ebből a ciklussól, mások nem, mert úgy éreztem, hülye vagyok, ha nem ismerem a szabályokat, szokásokat.

Aztán meg persze ott volt a Sárkánydárda trilógia, majd megszerzem a folytatásokat is...

És jó lenne, ha az Orgyilkos is tovább folytatódna, mármint ékes magyar nyelven, különben kénytelen leszek angolul megtudni mi is lett Fitzlovag sorsa.

Alig tettem le a Lyonesse-t ami igazán elbűvölt most éppen a Világ szemét olvasom Robert Jordantól. Ne rettentsen el senkit a szörnyű rajz a borětón, a sztori nagyon jo.

Hümmm... talán még eszembe fog jutni valami.

ASIN Creative Commons License 1999.10.05 0 0 20
Üdv!

Mai magyar Fantasy irodalom? Nézegetem, nézegetem, de mintha lassan elvesztek volna azok a nevek, amik két éve még megvoltak. Ajánlhatnátok valami jót...

Üdv

Asin

Előzmény: Cormac (16)
Wolverine Creative Commons License 1999.10.04 0 0 19
Üdv a díszes társaságnak!

Most jövök rá, mennyi jó könyvet olvastam régen... Cugel, Cherubion-saga, Conan a jó öreg Howardtól... Ismételni kéne már.
Magyar fantasy? A M.A.G.U.S nem egészen az én világom, de a Pokol (by Renier) teccett. SG rulez forever, Leon Silver már kezd hiányozni - újra el kéne azt is olvasnom. Valhallás könyveket nem olvastam még, nem nyilatkozhatom.

Bye

Luftwaffe Creative Commons License 1999.10.04 0 0 18
Hali,
A Káosz-sorozat nagyon jóóó...
Ivorl retkes farkára, szimpi az a Skandar Graun gyerek az ezüst áldozósarlójával... :)))
Előzmény: Rust (17)
Rust Creative Commons License 1999.10.03 0 0 17
Es mit szoltok a magyar fantasy irodalomhoz napjainkban? Ki kit es mit olvas?
Előzmény: Cormac (16)
Cormac Creative Commons License 1999.10.02 0 0 16
Az orgyilkos-tri. tényleg nagyon jo, csak az a baj, hogy pentalogia, csak a magyar kiado csodbe ment.:((
Előzmény: Gently (14)
Sorsha Creative Commons License 1999.10.02 0 0 15
Eppen keszultem, hogy hosszabban irjak a szamomra sokat jelento fantasykrol es abban ROBIN Hobb mindenkepp szerepelt volna

Szoval majd meg jelentkezem:)

Előzmény: Gently (14)
Gently Creative Commons License 1999.10.02 0 0 14
Ja és KI NE HAGGYÁTOK AZ ORGYILKOS-TRILÓGIÁT!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szerző: Xxx Hobb
Gently Creative Commons License 1999.10.02 0 0 13
Greg, hajrá, de ne ijedj meg, ha a trilógia első-második rövid folztatása nem igazán tuti, a Nyári tűz behozza a lemaradást!
+ érdemes még a csak angolul megjelent novellákat is megnézni (ahol a Majere-fiúk Reorx-szal kalandoznak...!)
Előzmény: greg5 (11)
Rust Creative Commons License 1999.10.02 0 0 12
A Szigetvilag-tetralogia Ursula K. Le Guintol mindenkepp a mufaj egyik csucsanak tekintheto (es, ellenben Noway-el, nekem mindegyik resz NAGYON tetszik :-)).

Ha tudjatok, olvassatok el Neil Gaiman Sandman c. kep-regenyet (angliusul graphic novel) is. Megeri. (Sajnos nincs meg magyarul.)

Előzmény: greg5 (11)
greg5 Creative Commons License 1999.10.01 0 0 11
Most olvasom a DragonLance sorozat konyveit. Ezek az elso fantasy konyveim, de hihetetlenul tetszik mindegyik, iszonyu jo. Milyen hihetetlenul kidolgozott vilag, illetve szereplok vannak benne, fantasztikus. Nagyon tetszik. Kedvence, Lord Soth, a halallovag :) Iszonyu jofej. Gyonyoru ez a vilag, es amikor fel kell fuggesztenem az olvasast, mindig egy kerdes otlik fel bennem. Mert nem abban a vilagban elek? Lehet hogy hulyeseg, de vonzodom hozza... a mostani huszadik szazad egyszeruen unalmas es egyhangu...
DragonLance rulez. Egyebkent nem kis erofeszitesek aran beszereztem a teljes tiz reszt!!! Van elfoglaltsagom. Ha a tobbi fantasy sorozat is ilyen ilyen igenyes, akkor van egy erzesem hogy sokat fogok konyvre kolteni :)

Udv:

Greg5

greg5 Creative Commons License 1999.10.01 0 0 10
Most olvasom a DraonLance sorozat konyveit. Ezek az elso fantasy konyveim, de hihetetlenul tetszik mindegyik, iszonyu jo. Milyen hihetetlenul kidolgozott vilag, illetve szereplok vannak benne, fantasztikus. Nayon tetszik. Kedvence, Lord Soth, a halallovag :) Iszonyu jofej. Gyonyoru ez a vilag, es amikor fel kell fuggesztenem az olvasast, mindig egy kerdes otlik fel bennem. Mert nem abban a vilagban elek? Lehet hogy hulyeseg, de vonzodom hozza... a mostani huszadik szazad egyszeruen unalmas es egyhangu...
DragonLance rulez. Egyebkent nem kis erofeszitesek aran beszereztem a teljes tiz reszt!!! Van elfoglaltsagom. Ha a tobbi fantasy sorozat is ilyen ilyen igenyes, akkor van egy erzesem hogy sokat fogok konyvre kolteni :)

Udv:

Greg5

Kwisatz Haderach Creative Commons License 1999.10.01 0 0 9
Ez a Hickmann-Weiss írja a most indult Halálkapu regényciklust

A M.A.G.U.S. uralkodó regénye tényleg a Renegát (ekkor még azt gondoltam, hogy tényleg külföldiek írják ezeket a regényeket, nem tudtam hogy álnév a név), meg a Gorduin ciklus könyvei (szintén igaz rá: olyan minőség volt, hogy elhittem a külföldi szerzőt)

Előzmény: PingFloyd (5)
ASIN Creative Commons License 1999.10.01 0 0 8
Sziasztok.

Salvatore: hümm, hümm, tényleg nagyon jók, az első trilógia lebilincselő, a második hasonlóképp, aztán jött a harmadik... Nem tudom, lehet hogy eltévedtem, de ugye a "Csend Pengéi" is ide tarozik? Egy kicsit megzakkantam tőle, és az igazat megvallva csalódtam. Jobb lett volna, ha az előző részben Wulfgar helyett a drow apja kerül elő. :)))) De igaz, a tag tud valamit.

Más:

Renegát: Alapmű... Talán senki nem tudta megfogalmazni a fantasy-irodalomban a fejvadészok belsőjét. Talán a Kráni Krónikákban... De ha jól emlékszem, ott is ő követte ezt el. :)

Halál Havában: Akármennyire szídják "divatból" a Vén Cseppment, nagyon szépen ír. Igazi remek ez a ciklus. A karnevál eleje egy kicsit furcsa volt, ettől még bejött.

Gyűrűk ura: Kétszer olvastam el. Másodszorra a harmadik kötet felénél letettem, mert nem tudtam miért csinálom. Ettől függetlenül alapmű, tetszett is, nem is. De inkább tetszett. Nekem már egy kicsit idegen volt. A hiba nem ott van, hogy régi. A szigetvilág varázslója is régi. És ez különben sem régi... Egyszerűen más. De azért nagyon szép.

Más megint:

Farkasének - Árnyjáték: A szerzőt elfelejtettem... Azt tudom, hogy én olyan katarzist még életemben nem éreztem, mint az Árnyjáték végén.

Angyal, ha lángol: Véletlenül akadtam rá. Az armageddon 2092-es rendszer bevezető kötete. Novellák voltak benne, és tetszett. Okát máig nem tudom.

Ami nem tetszett: Elf Mágia. Én azon a könyvön sírvafakadtam... Nagyon "eltalált" az elf nekromantanőt körüludvarló elf kölyök. :))) Nagyon durva...

Ugyanakkor azt mondják, hogy a belső világ leírását (valamennyire szerepjáték-szerűen) a világirodalomban Bronte jelenítette meg elsőként. Én nem tudtam elolvasni egyetlen könyvét sem... Ha kötelező volt, inkább megnéztem, és akkor aludtam rajta. Dehát ahány ember, annyi féle. Ismerek olyat, aki odáig van érte, és valahol meg is értem.

Búcsúzom mostanra

Asin

Előzmény: Luftwaffe (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!