Egy "technikai " kérdés:30-40km után kezd zsibbadni az ujjaim hegye. Gondolom valami rosszul van beállítva és elnyomok ideget vagy valami hasonló? Magellan Cygnus treeking 22 váz,194cm magassághoz.Testtartáson kellen változtatni vagy a kormány dőlésén? Kényelmes minden ,de néha zavaró az újjbegy zsibbadása. Másik: ált. "talp középpel" tekerek valamiért ezt szoktam meg.Gondolkodtam SPD-n,clips-en a nagyobb teljesítmény érdekében, de azok láb első részével való tekerést kérnek.Ekor nem tudom át tudnék -e szokni vagy mindenképpen próbáljam meg mert helytelen-egészségtelen a talp-középpel való tekerés?
Kicsivel több, mint hét éve írtam először a topikba. Ti segítettetek kerékpárt vásárolni, így jutottam hozzá Kék Rigóhoz. Aztán a topiktúrákon kezdtem ismerkedni a hosszabb távokkal. Addig a legtöbb az volt, hogy Szergejjel kigurultam Visegrádra meg vissza, vagy éppen Rákosborzasztóra. A topikban tombolt a Pap-rét-mánia, és én is felgurultam, nem könnyen. Egy napon csatlakoztam Fishtax börzsönyi topiktúrájához (tagok valának még Janimaci, Ember a Holdon, Krilin, valamint a táv egy részén Wisdom és Thulya), ahol le-lemaradoztam a társaságtól, és végül Diósjenőnél elszakadva a többiektől, akik még északnak indultak, a 2-es úton hullámozva jutottam haza. Másnap betelefonáltam a munkahelyemre, hogy ma nem mennék, mert nincs lábam… A 145,5 kilométeres táv több, mint duplája volt az addigi rekordomnak. De rákaptam a hosszú távok ízére. Egy velencei topiktúrán böcsülettel ronggyá áztunk hazafelé a hetesen. Itt is én voltam a leglassabb, de a csapat mindig megvárt, és éreztem, hogy egy összetartó közösség tagja vagyok.
Elkezdtem járni a kerékpáros teljesítménytúrákra, először terepen, ami egy zsákutca volt az életemben, csakúgy, mint a két Duna Maraton, melyek akkoriban valahogy a topikos közélet központjában voltak, és sokan elmentünk csak azért, mert láttuk, hogy mindenki megy. Az első Duna Maratonom előtt egy héttel Fishtax meghirdette a Teleholdas HHH-t. Az volt az első. Itt is nehezen vettem az akadályt, de Gombfoci mindig megvárt, és láttam, hogy ha lassan és nehezen is, de kis szlalomozással fel tudok jutni ülve a HHH-ra. A következő héten, amikor a DM eleje ugyanott vezetett fel, ezen tapasztalat birtokában tekertem el a toló emberek között, és mindvégig betartottam azt a szabályt, hogy aszfalton nem tolok. Közben azért már erősödtem. Magam is szerveztem két topiktúrát Mária Valéria néven, és eközben megismerkedtem a Burda hágójával, amelyet azóta mindig könnyebben teljesítettem. Lassan-lassan az átlagsebességemet is tudtam növelni. Emlékszem, milyen sikerélmény volt az egyik Mária Valéria túrán többedmagammal tartósan húsz felett repeszteni. :-)
Offtopik ismerőseim megismertettek a vadkempinges vándortúrázás gyönyöreivel – ettől azóta sem bírok elszakadni. Első egy napnál hosszabb kerékpártúrám Erdély hegyei közt kéthetes lett, és 1100 kilométer felett végződött. Már rendszeresen voltak 100 kilométer feletti túranapjaim. Egyre hosszabb távokat teljesítettem, egyre könnyebben, és hajszoltam a kilométereket. Belefogtam Magyarország megkerülésébe, több részletben – még most is csinálom, ezen a nyáron értem a feléhez. Egy alkalommal azért vágtam neki az útnak, mert elolvastam Nemo egyik beszámolóját. :-) Elmentem a Szlovákiában rendezett Párizs menti 100 (aszfaltos) teljesítménytúrára, és megdöbbentem, hogy nagyobb pihenés nélkül, folyamatosan pörögve képes voltam száz kilométer fölötti távot tekerni. Azt hiszem, ez egy fordulópont volt a kerékpározáshoz fűződő viszonyomban.
Két évvel ezelőtt Nagyatádon szurkoltam az ironman versenyen, és hazatérve hosszú edzőtúrákba kezdtem. Gyakoroltam a menet közbeni étkezést. Először sikerült egy nap 200 kilométert tekernem. Tavaly erősen visszaesett a kilométerszámom, de idén megint hajtani kezdtem. Májusban a Gödöllő K100 túrát bővítettem az oda- és visszaúttal meg egy előre megfontolt betétkörrel 202,5 kilométerre, ami az eddigi egynapos rekordom. A táv már megvolt, de a sebesség hiányzott. Látnom kellett, hogy montival ennél előrébb nem nagyon fogok jutni. 180 kilométer 8 órán belül? Lehetetlen. Júniusban egy régi álmomat váltottam valóra: végre elmerészkedtem a Velence tízszer túrára, melyről oly sok éve olvastam itt a topikban. Nagy nehézséggel sikerült öt kört teljesítenem a megadott szintidőn belül (montival!), majd mindenki meglepetésére nekifogtam a mezőnnyel szemben körbefutni a tavat (én már tudtam, mire edzek), de nem jutottam végig. Alighanem a táplálkozást rontottam el.
Időközben beszereztem egy országúti kerékpárt, de át kellett építtetnem, mert a koskormányt a vázváltóval nem nekem találták fel: harmincévi kerékpározás után sem bírtam megülni a gépet. Egyenes kormány és könyöklő került rá. Nem szerettem meg, de más utam nem volt, hogy nagyobb távokon növelni tudjam a sebességemet. Márpedig a nagy álomhoz erre volt szükség. Gyakorolni már csak keveset tudtam rajta.
* * *
Szombat reggel a Gyékényesi-tó partján felültem életem hetedik kerékpárjára, aki segítőmről, futótársamról, barátomról, masszőrömről, lelki támogatómról a Nyúl nevet kapta, hogy gyors legyen. Aztán tekertem, hosszan és keményen. A majdnem nyolc órai versenyzés során csak keveset használtam a szabadonfutót, majdnem végig nyomtam a pedált (sőt húztam is, amíg bírtam az SPD-t). Fájt a fenekem a szokatlan nyeregtől és a nyakam a könyöklőtől. Ezen a napon mindent beletettem, amit a kerékpározásról tudok, és ebből nagyon sokat a topikban vagy a topiktúrákon tanultam meg. Először mentem igazán hosszút Nyúllal, és 180 kilométerig szinte minden résztávon egyéni rekordot állítottam fel, de nem nagyon tudom, melyik mennyi, még a százast sem írtam fel. Enni, inni, tekerni, erre kellett figyelnem, és az oda nem illő gondolatokat mind kizártam. Aztán futottam, hosszan és már nem mindig olyan keményen, de a jól sikerült kerékpározás lehetővé tette, hogy a futásból engedjek. Kellett is, mert az energiám fogytán volt. Végül a nagyatádi éjszaka mélyén tűzijáték gyúlt, és amint az utolsó rakéták lehullottak, egy varázslatos és feledhetetlen pillanatban végre megállíthattam az órát, mert ironmanné avattak. Életem egyik nagy álma valóra vált.
Nagy utat tettem meg hét év alatt, amióta a topik segítségével megvettem az első váltós biciklimet. Nélkületek nem sikerült volna, nem lennék az, aki vagyok. Most itt az idő és az alkalom, hogy ezt elmondjam. Köszönöm mindenkinek, aki ezen az úton támogatott!
Nem kaptam még meg. Hacsak nem te írtál egy olyan címről, amiben benne van a 69-es szám. Azt a levelet ugyanis nem tudom kihez kötni, akár te is lehettél. :-)))
Nevezés: Előnevezés nem kötelező - de nagyban segíti a Rendezőség munkáját, és tiszta térképet biztosít.
Nevezési díj: Nincs - köszönet a BTFSz támogatásának és az önkéntes rendezők lelkesedésének!
Egyéb szolgáltatások: - Biciklis térképtartót korlátozott számban lehet kölcsönözni. - A Célban csomagmegörzést biztosítunk.
Biztonsági előírások: - Bukósisak használata kötelező. Akinek nincs sisakja, az nem kap térképet! - A pályák javarészt közúton haladnak, ahol a KRESz előírásai kötelezőek.
További információk fuz_anKUKACemail.com (30) 485 6850
Kíváncsi lennék, ezeket a "Lofty" márkanevű bicikliket ki gyártja. A sógorom is vett kettő egyszerű bótbajárósat, de már újkorában majd' félcentis kotyogása volt a hajtóműnek, és lecsupaszítva is 20 kiló. SZombaton kimentem a Haraszti piacra turkálni óccsó mezekért és ott az egyik bicikliárusnál csak ilyen Lofty csodabogarak voltak. Volt egy "csúcsmodell" is, sajnálom, hogy nem fotóztam le. Downhill bicajnak készült, úgy is nézett ki, irdatlan duplaválas telóval, és szerintem téglalap keresztmetszetű acél zártszelvényből hegesztett rettentő vázzal. Még a látványa is rémísztő volt!:))))) Bocs, amúgy nem akarom leszólni a bringádat, ha te örömödet lelted benne, akkor már megérte.
eBalázs ajánlata jó, nekem is valami olyasmi van hátl a hányós bringán. Ha már átalakítasz: tegyél fel távtartót is (a Luongóban mondta nekem az ember a korrekt nevét), ami két gyűrű, hogy ne hajoljon be a hátsó villa (mivel nincs ott a fogassor).
Osszeszedtem magam, es megvizsgaltam a nemreg irt patentszem problemamat. Kissamlival szepen leultem, es kulturember modjara fogtam neki, mint elso probalkozas, de legnagyobb meglepetsemre egy kicsi feszegetes utan siman szetszedtem. Aztan, hogy ne legyen jo napom, utana meg osszerakni nem tudtam... :o) De aztan jol megtisztitottam, es ket-haromszor szedszedtem/osszeraktam, es mukodik. Nem olyan finoman mint a pyxisen, de lehet bontani.
Koszi az otleteket, anelkul ma flex-szel keztem volna... :o))
Most látom csak a kulacsnak az ideálist messze meghaladó elhelyezését, valamint a hátsó kerék ABS vezérléshez szükséges kábelezés zseniális megoldását.
Ha jobban meggondolom, ez egy karácsonyfa. Bár a felét nem értem (index, féklámpa???), de a kék neon nálam mindent visz.
Épp most jövök faluról, távol álljon tőlem, hogy leszóljam ezt a településtípust, de biciklik terén olyanokat látni, mint nagyvárosban soha, kész kincsesbánya. Itt volt szerencsém az említett kék neonhoz is, az a hátsó sárvédő alá volt beszerelve, sőt, ott volt a kapcsolója is. Amikor elment mellettünk a helyi ifjú, egyszer csak hátranyúlt és felvillantotta, hogy lássuk, ki az úr a vidéken. A szentjánosbogarak jutottak eszembe... :))