Szeretek egy kis segitseget. Itt van egy idezet a Wikipediabol, meg tudna adni valaki a forrasanyagokat? Koszonom szepen.
"Jusztinosz a mártír eretnekségnek nevezte azt a hitet, mely szerint a gonoszok a föld alá, a jók az égbe jutnak. Szerinte mindkét kategória helye valahol a föld alatt van.Tertulliánusz is osztozik ebben a véleményben. Szerinte mindenkinek a lelke a hadeszben nyugszik, egészen a féltámadásig."
A Törvény a szívünkbe van írva, onnan vezérel Krisztusra elsősorban, de motiválja az igazság cselekedeteit, ha hajlandók vagyunk az okoskodásokat feladni.
Ha Te a félelmet érzelemként látod ebben a bibliai részben, az a Te dolgod.
Én viszont abban az értelemben vagyok hajlandó vizsgálni, ahogyan az istenfélelem sem érzelem, hanem egy respectus a Teremtő iránt. Jézus nem akarta, hogy féljünk Attól, akit Abba Atyánknak hívhatunk - éppen Őáltala. a Krisztus által -, hanem azt, hogy mindenkor munkáljon bennünk az istenfélelem. Ez és csakis ez írhatja felül az én -bizonyára- szegényes kis emberi szeretet-kiáradásom jelentőségét a Mindenható Úr felé. De még ennek a tökéletlen szeretetnek a jelenlétében is a félelemnek, mint emberi érzelemnek össze kell roppannia a megsemmisülésig. Én legalábbis erre törekszem.
Gonosz vádaskodás alap nélkül: vajon hogyan jutottál erre abból a szólásomból, amiben azt fejtegettem, hogy az én Megváltóm iránti szeretetem nagyobb a félelemnél?
Jézus mondta: attól féljetek, akinek hatalma van... ügye ismered? Persze, a szeretet ezen túl van, csakhogy akkor miért mondta Jézus? Bizonyára oka volt rá. Ahogy te írsz az engem bizonyos gyülekezetek tanításaira emlékeztet, ahol a tanítók már szinte Jézusnál is többet tudnak mindenről.
Az iránt érdeklődöm, hogy van-e itt valaki, aki (már) járt a pokolban - szigorúan kisbetűvel! - és e tekintetben kompetenst, mint az ördög - az vagy ő(?) is szigorúan kisbetűvel! -, akiről vagy amiről az hírlik, hogy jártas az ügyben, melyben egyébként és nem kizárólag a földi halandók általam(!) feltételezett módon kevésbé.
"igyekeznünk kell, hogy a bűnt Isten iránti szeretetünkből kerüljük és nem csak a pokoltól való félelmünkből, de heves kísértések közepette a pokolra való gondolás hatásosabb eszköz lehet a kitartáshoz, mint az Isten szeretetére való gondolás, mely ilyen kísértések alatt csak nagyon halványnak és valószerűtlennek tűnhet."
Aki ilyesmit ír, annak fogalma sincsen az istenszeretetről. Isten szeretetére gondolás??? Ha én szeretek valakit, akkor nem kell külön rágondolnom erre az érzésre, az van, az áthat, beborít és meghatároz!!!
Ha én keresztényként "heves kísértés közepette" bűnben elesek, akkor két dologgal kell szembenéznem: (a sorrend nem mellékes!)
1. Megbántom az, akit mindenkinél jobban szeretek. 2.Mivel ismert, érvényben levő=ható törvényt hágok át, szembe kell néznem a retorzióval.
Ha a kettőt felcserélem, nemde a félelem lesz cselekedetem motivuma? Hol van akkor bennem a szeretet, aminek ki kell(lene) űznie a félelmet? (1.Ján.4;18.)
(Példa:Ha férjemet nem csalom meg, az azért van, mert félek attól, hogy mi lesz a következménye, vagy mert szeretem őt?)
Azt a fajta szeretetet, amit Isten elvár tőlünk, ami mindenek felett valóvá teszi Megváltónk iránt való odaadásunkat, erőltetni nem lehet, ezt az ember saját maga képtelen megteremni. (Ennél sokkal kisebb érzelmi irányultságra sincs jogosítványunk önerőből.) Ámde ezért kaptuk a Szentlelket: Ő mindig Jézushoz visz közelebb, túl minden félelmen. Ezért jött. És ha azt tapasztaljuk önmagunkon, hogy jobban félünk a pokoltól, mint amekkora bennünk az Istenre hagyatkozó szeretet, akkor sürgős tennivalónk akadt az Úr Jézussal való kapcsolatunkban.
A pokol létezése a kinyilatkoztatásban egyértelműen szerepel. Üdvözítőnk gyakran beszél a pokolról, hogy óvjon bennünket tőle: „Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gyehennára vettessék.” (Mt 5,29) „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani.” (Mt 10,28) És a farizeusoknak ezt kiáltja oda: „Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?” (Mt 23,33) Ezen túlmenően Isten látomásban számos személynek megmutatta a poklot, mint például a Fatima-i gyermekeknek: „A Szent Szűz kitárta karjait… Mintha valami fénysáv hatolt volna belőlük a földre. Egyszerre hatalmas lángtengert pillantottunk meg. Tele volt ördögökkel és kárhozott lelkekkel. Mintha átlátszó, izzó fekete és bronzszínű emberi alakok lettek volna. A tűzben ide-oda úszkáltak. Belsejükből füst és láng tört ki… Közben fájdalmukban és reménytelenségükben sikoltoztak és nyögtek…. Az ördögök úgy néztek ki, mint utálatos, ismeretlen állatok, ijesztő és szörnyű formájuk volt, de azok is átlátszók és feketék voltak. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. Hála legyen Égi Anyánknak, aki korábban megígérte nekünk, hogy a mennybe vezet bennünket. Ha ez nem lett volna így, akkor azt hiszem, az ijedtségtől és döbbenettől meghaltunk volna.” (Lucia nővér Fatimáról beszél, 100. o.)
A pokol az isteni igazságosság egyik követelménye, mert ezen a földön az igazságosság nem mindig érvényesül. Naponta olvasunk például borzalmas gonosztettekről, gyilkosságokról, gyermekek szörnyűséges bántalmazásáról, megerőszakolásokról stb. A tettesek gyakorta nem kapják meg méltó büntetésüket. Nem igazságos dolog akkor, hogy van pokol? Milyen elképzelésük van azoknak az igazságról, akik úgy vélik, hogy nincs pokol, hanem mindenki a mennybe jut? De ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: a pokolba nem csak a gyilkosok és veszélyes bűnözők kerülnek, hanem olyanok is, akik más súlyos bűn által elfordultak Istentől, és ezt őszintén nem bánták és nem gyónták meg (ahogy lehetőségük nyílt erre). A pokol büntetései szörnyűségesek és semmilyen földi kínhoz nem hasonlíthatóak. A legsúlyosabb büntetés az Istentől való elvetettség, az Isten boldogságos látásából való kirekesztettség. Ha az ember evilágon nem is szenved az Istentől való elválástól, a pokol kárhozottjai már világosan tudják, hogy Isten számára teremtettek, hogy minden, amiben részük volt Istentől származott, és hogy egyedül Isten az, aki létüknek értelmet adhat. De mivel ők elfordultak Tőle, rettenetes meghasonlottságban, belső ellentmondásban élnek. A kárhozottak másik fenyítése a démonoknak való teljes kiszolgáltatottságukból áll. Mivel földi életükben a démonokat követték, most megérdemlik, hogy ezek kínzásától szenvedjenek. Hogy mit jelent ezeknek a gonosz szellemeknek védtelenül kiszolgáltatva lenni, arról talán valamelyes fogalmat kaphatunk a megszállottakról szóló leírásokból. Végezetül a kárhozottakat a pokolbeli tűz is kínozni fogja. Az Üdvözítő az Utolsó Ítéletkor így fog hozzájuk szólni: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak.” (Mt 25,41) És Jézus más alkalommal ezt mondta: „Jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, a kiolthatatlan tűzre.” (Mk 9,43) Az az ellenvetés, mely szerint tisztán szellemi lények, mint amilyenek a démonok vagy a lelkek, nem szenvedhetnek anyagi tűztől, nem tartható fenn. Ha a lélek ebben az életben annyira össze van kötve a testtel, hogy a test szenvedései az ő szenvedései is, akkor az is lehetséges, hogy ő is szenvedjen a tűztől. Az igaz, hogy a tűznek nincs természetes ereje, amivel a léleknek árthat. De a pokolbéli tűz Isten büntető eszköze, így Isten természetfeletti erőt adott neki. Ezenkívül a test feltámadása után a kárhozottak testükön is elszenvedik a tűz kínjait.
A pokol büntetésében az a legszörnyűbb, hogy az egész örökkévalóságra szól. Az Üdvözítő nem csak „örök tűzről” (Mt 25,41) beszél, hanem „örök büntetésről” is, mely ellentétben áll az igazak örök életével (Mt 25,46). Ha a pokol büntetése nem lenne örökké tartó, akkor a pokolban remény is lenne, legalábbis remény a kínok befejeződésére. Viszont a pokolban nincs remény; az elátkozottaknak csak a kétségbeesés marad. „Általam juttok a kínok birodalmába, általam juttok az örök szenvedésbe. … Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”, áll ezért Dante-nál a pokol bejárata fölött kiírva. Az örök büntetésre az okot végülis az elátkozottaknak a rosszban való megátalkodottsága adja. Ezek Isten elleni örök gyűlöletben élnek, képtelenek a bűnbánatra és a szeretetre. Ezért mondják, ha a pokolban lenne gyóntatószék, melyben az elátkozottak bűnbocsánatot nyerhetnének, e szék üresen állna!
Sokan jutnak a pokolba? Sajnos, igen. Sőt, a teológusok többsége a II. Vatikánumig azon a véleményen volt, hogy az emberek többsége a pokolba jut, mivel az Üdvözítő ezt mondta: „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7,13-14) A Fatima-i gyermekek kijelentései sem nyújtanak optimizmusra okot. Jácinta olykor felkiáltott: „Sokat kell imádkozni, hogy a lelkeket megmentsük a pokoltól. Olyan sokan vannak, akik oda jutnak, olyan sokan!” És Lucia nővér nyomatékosan azt mondta egy papnak, aki bizakodóan nyilatkozott előtte a legtöbb ember üdvösségével kapcsolatban: „Nem, páter, sokan vannak, akik elkárhoznak.”
Gondoljunk gyakrabban a pokolra. „A pokol létezik és én beleeshetek”, ennek a gondolatnak el kell riasztania bennünket attól, hogy bűnt kövessünk el vagy bűnben maradjunk. Természetesen igyekeznünk kell, hogy a bűnt Isten iránti szeretetünkből kerüljük és nem csak a pokoltól való félelmünkből, de heves kísértések közepette a pokolra való gondolás hatásosabb eszköz lehet a kitartáshoz, mint az Isten szeretetére való gondolás, mely ilyen kísértések alatt csak nagyon halványnak és valószerűtlennek tűnhet.
Tetszik ahogyan viaskodtok az Úr dolgában, a jelenlegi meggyőződésetek szerint. Pontosan így tettem és gondolkoztam régebben!
A mennybe vivő létra egy-egy külőnböző fokán állunk mindannyian, akik ezt tesszük. A dolog mégis összetett, mert egyrészt feljebb kell lépnünk a saját érdekünkben, másrészt a többi felfelé igyekvő miatt le is kell jönni, hogy segíteni tudjuk őket, ha már látjuk, hogy van feljebb.
Jó példa erre Pál apostol élete: "Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket."(1Kor 9,22)... Akik halgattak rá, isten angyalának látták benne:
"És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust."(Gal 4,14) Hogy ekkor még nem volt a lajtorja tetején látható ebből a szavaiból:
"Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, a miért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna. De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára. "(Fil 3,12.13.14.) Akik pedig nem halgattak rá, így vélekedtek róla (vagyis a felettük lévő szintről, amit ő képviselt):
"...a maga jelenvolta erőtelen, és beszéde silány."(2Kor 10,10) (csak jelentéktelen távoli villanásnak, és elhaló erőtlen morajlásnak tünt.)
Vannak az Úrtól való álmok is, ilyen volt a Jákób álma ami a fentiekről szól (Isten angyalai, az ő kűldöttei, és azok mi vagyunk!):
"És juta egy helyre, (a létra egy fokára) holott meghála, mivelhogy a nap lement vala (eljött a szellemi feljebblépésének az ideje, mert kezdte látni a szellemi sötétségét, amit addig világoságnak hitt):
és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; (egy érte lejjebb lépő angyal szavaira hajtotta a fülét, aki Krisztust/kösziklát képviselve, felsegíthette a következő fokra = Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel./2Kor 5,20/) és lefeküvékazon a helyen.(elgondolkozott az angyaltól hallott magasabbrendű igazságokon.) 12. És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon. 13. És ímé az Úr áll vala azon... (Felfogta, és megértette miről van szó a következő szinten!)... 16. Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam. (Felébredése az új napra, jelenti, hogy nem csak megértette az újabb magasabbrendű igazságot, hanem magáévá tette, azaz fellépett a következő lajtorjafokra az álltal, hogy eszerint élt a továbbiakban. Megerősődött abban, hogy az Úr segítette fel ide magához, pedig ő nem is tudott ezekről a lelki igazságokról. 17. Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. (Megrémült, attól a rettenetes dologtól, hogy ezért el kellett hagynia mindent, amit az előző szinten szeretett, és jónak tartott. Akik ezen a felsőbb szinten vannak, azok számára a továbbiakban az az Isten háza. Az itt található magasabbrendű tanítások következtében nyílhat csak tovább ki, a menny kapuja, azaz léphet fel a következő lajtorjafokra, amelyből hét van!
Mert ezek a lajtorjafokok jelképezik az Újjászületés hét állomását, amely a teremtés hét napjával van ábrázolva. Melynek végén az ember mennyei polgárrá lesz, vagyis lelki képévé, és hasonlatosságává, a teremtőjének!
Hétfejű fenevadként is ábrázolja az embert az Ige, amelynek hamisságát, csak fokozatosan lehet eltávolítani, mert, ha egyszerre elvennék, megsemmisülne, ugyanis kezdetbe (a megtérésekor) csupán hamisságból, és gonoszságból áll. Ha mind a hét fejét levágják, az Ige kardjával, hogy csak Krisztus legyen a feje, vagy más szóval felmegy a hét lajtorjafokon, vagy grádicson, melyet a mennyei templomhoz felvezető keleti hét grádics szimbolizál: "...a kapunak..., mely néz napkeletre, és hét grádicson mennek vala fel hozzá;"(Ez 40,22)Csak akkor mondható rá, hogy újjászületett!
Azért kapta ezt az álmot Jákób, mert a neve csalót jelent, és csalók vagy fenevadak vagyunk mindnyájan, egészen addig, míg a hamisságainkból, és az ebből adódó gonozságainkból, Isten meg nem szabadít, az újjászületés fürdőjén keresztül.
Ha valaki megmaradegy lajtorjafokon, és nem hajlandó feljebb lépni, amikor látja a helyzetét megvilágító, váratlanul felvillanó (villámot) Igazságot, (Krisztus Jézus eljövetelét, mert ő az Igazság), fenevad marad!
Mert az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el, hanem bennünk van, és számunkra ott alakul ki.
Visszatérve Pál apostolra, látható, a párhuzam, hogy hogyan történt az ő egyik feljebblépése a "Jákób lajtorjáján", és mik voltak a következményei:
"1. Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén...(ezt is az Úr iránti buzgalmából tette.) 3. ... és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből (eljött a feljebblépésének azaz felvilágosításának ideje): 4. És ő leesvén a földre, (Ebből tudatára kellett ébrednie életképtelen jelen lelki helyzetének.) halla szózatot...(mely ráébresztette tévedéseire.)... 7. A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva. (Ez azokat az addigi hívő társait mutatja, akik számára még nem jött el a továbblépés (vagy mennyegző) ideje, csak a dörgés hallatszik, de az átalakító, megsemmisítő villámcsapásban nincs részük.) 8. Felkele azonban Saulus a földről= elindult az új igazság megismerésében. Először egy küldött/angyal (Anániás) segített neki lelki szemei megnyílásában, majd miután már több tanítvány/angyal segítségével bevezetetett az új felismerés dolgaiba, rögtön hajlandó volt lehajolni segítő céllal azokért akik közül jött!
Darázsfészekbe nyúlt:...:
"23.Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartának, hogy őt megöljék."
Ugyan ilyen darázsfészek vár mindenkit, aki visszafordul segítséget nyújtani. Az Ige betűszerinti, vagy külső értelmét (a betű öl), mint mérges fullánkot használva fordítják ellene! De aki ismeri az Ige belső értelmét, az tovább lát!
Ha valaki elolvassa írásait, és igazat adva neki, vele tart a következő szellemi szintre, vagy lajtorjafokra, elragadtatásban részesül:
"Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik."(Lk 17,34) Persze ez az elragatatás nem szemmel láthatóan történik, mint ahogyan az éjszaka is szellemi sötétséget jelent, és az ágy a biztonságosnak vélt közös hamis tant, amiben alszanak, mint a tíz szűz amikor még együtt voltak.
Aki nemlátja meg a küldött igazságát, mert szellemileg erre még vak, az dühösen keresi azokat dolgokat, amibe kapaszkodva megmaradhat, biztonságosnak vélt, fekhelyén: Ezek a kapaszkodók olyanok mint a fejetlen (eszetlen) kígyók: Vagyis vádak, amely mögött nincs meggondolás, csak gyűlöletes sziszegés, amivel az írástudók is körülvették Jézust.
Ez abból ered, hogy nem gondolják meg, hogy Isten mindent megtehet, és meg is tesz üdvösségünk érdekébe. (Isten kezét a saját Ígéjével próbálják bilincsbeverni)
Pedig Ő: -Megváltoztathatja a szavát, a különbözö szellemi szinteken: "Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket...(Mt.5,43.44.) -Megengedheti a küldöttnek, aki az ő nevében jár, hogy a cél érdekében kivételesen beszéljen a halottakkal, mint ahogyan Ő is megtette: "És ímé két férfiú beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés. Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni."(Luk.9,30.31.) Mi ez, ha nem halottaktól való tudakozás? -Azt a titulust megkapja a küldött is, amit a küldöje: "És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne és bolondozik, mit hallgattok reá?" (Jn 10,20)
Aki megtérése után az újjászületés kínos lépcsőinek kihagyásával akar a hitére hivatkozva, pihenve-csücsülve mennybe jutni, bűzös hétfejű fenevad marad: "Nyugodtan élt Moáb gyermekségétől fogva, és pihent az ő seprejében, és edényből-edénybe nem öntötték és fogságra sem ment, azért maradt meg az íze rajta, és nem változott el az ő szaga."(Jer 48,11)
Az egyes lajtorjafokokra pedig az Úrtól kirendelt segítők közreműködésével lehet csak feljutni, mint ahogy a fentiekben is látható. A Küldöttek segítő kezét azért meg kell fogni, és megbecsűlni.
Én azt állítottam rólad, hogy nem kompetens megítélned bárki szavairól, hogy mi az, ami isteni bölcsességből származik és mi nem, hiszen okkultista, pokollátogató, szellemekkel társalgó emberek történeteit igaznak fogadod el. Micsoda álságos, manipulatív reakció ez részedről:: azt idézed szólásomból, ami a bölcsességedet kérdőjelezi meg, de lehagytad indoklásomat az okkultizmussal való szimpátiádról.
Hsz-eim érdembeli cáfolata helyett átmentél személyeskedésbe. Ó milyen gyatra állapot: ide én nem követlek, mit képzeltél? Kit érdekel, hogy egy a Bibliát lepapírpápázó, okkultizmus felé kacsingató nick engem bölcstelennek ítél?
"És te már elárultad magad ami a bölcsességet illeti, amikor lepaktáltál az Úr ellenségével itt a fórumon.(és egy másik fórumon)."
Alaptalan vádaskodásodról könnyen kimutatom annak hamisságát. Se füle se farka megközelítése a bölcsesség megítélésének egy általános alannyal idelökött mondat: nem árultad el, kit is vélsz az Úr ellenségének? Az állítmányod meg éppenséggel széllelbélelt. Ugyanis a "paktum" jelentése szerződést, szövetséget jelent, a lepaktál pedig ennek gyakorlati változata, azaz szerződést, szövetséget kötött. Hol kötöttem én bárkivel is az Úr ellenségei közül szerződést, szövetséget? Vagy akárcsak egyezséget?
Ezt be kellene bizonyítanod, ha nem akarod hazug rágalmazónak kikiáltani saját szavaid által magadat.
Aha. Szemlátomást te vagy az, aki megítéled, hogy mi az, ami isteni bölcsességből származik és mi nem
Szemlátomást? Valószínű, hogy akinek van szeme, az látja. De te nem tartozol azok közé. És különben is: "Az ember semmit nem vehet magának, hanemha felülről adatott neki."
És te már elárultad magad ami a bölcsességet illeti, amikor lepaktáltál az Úr ellenségével itt a fórumon.(és egy másik fórumon).
" De "akinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől:"
Aha. Szemlátomást te vagy az, aki megítéled, hogy mi az, ami isteni bölcsességből származik és mi nem. Lásd okkultista pokollátogató, szellemekkel társalgó emberek igaznak elfogadott történetei.
Ámde ha továbbra is szólogatsz, megfelelek, de érdemben nem fogok válaszolni.
"Valamely ...igazság nem úgy szokott győzelemre jutni, hogy az ellenfelek meggyőzetnek, és kijelentik, hogy megtértek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassanként kihalnak, és a felnövekvő nemzedék már eleve hozzászokik az igazsághoz." (Max Planck)
Nem várom el, hogy velem beszélgess, avagy vitatkozz. De én nem fogadtam némasági fogadalmat veled kapcsolatban. Úgyhogy amikor jónak látom, reagálok a hozzászólásodra, nem feltétlenül neked, hanem azoknak akik még olvassák.
Az Úr Lelke nem is. De "akinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől:" Nem győzöm hangsúlyozni.
