A HHH-en reggel a madarak csicsergése, enyhén csípős hűs szellő, harapnivalóan ízes levegő, s tiszta kék ég kísérte 40 perc körüli döccenésemet. Szuper volt. Úgy érzem kezdek "összerakódni"... max pulzus 147 (73%) Enjoy!!! :-)))
Talán egy kis segítség a TEREP 100-RA készülőknek :
- Tegnap a Tokodi pincék - Tata ifjúsági tábor szakaszt futottam .
Rajt 6:45-kor , kicsit hideg és nagyon felhős időben . A hideg érzés csupán a Kőszikla aljáig kisért , itt már kezdtem felmelegedni . Fent sátras túristák pihengettek , halkan elkocogtam mellettük . Leereszkedtem Mogyorósbányára , a Kakukk vendéglő ajtajáig , ott egy hátraarccal tovább . Kicsit csodálkozva néztek az ajtóban ácsorgó korai vendégek .
Felmásztam a köves dózerúton , és a kék+ tovább a kerités mentén Péliföldszentkersztre . Mint utólag kiderült , ez már nem a hivatalos út , ugyanezt a kék jelzésen kell megtenni az Öreg-kö felé . Tehát itt összeszedtem kb.3 km minuszt és elvesztettem némi szintet . Innen tovább a Bika-völgy és Pusztamarót felé . Ezen a részen kezdtem élvezni a futást és kezdtem elmerülni az erdő illataiban -színeiben és hangjaiban ! Úgy terveztem , hogy a T100 tervezett iramában megyek , ennek megfelelően 1 ó 05 perces 10 km átlagot számoltam ki . De , hosszú idő után ( és ez szó szerint elég hosszú , legalább 10 éves )végre kezdtem azt érezni , hogy újra FUTOK ! ( Persze , már ha ezt a 6 perces kilómétereket lehet egyáltalán ennek hívni ). Nagyon élveztem . és azt is , hogy úgy látszik az eddigi edzéseim végre kezdenek hatni !
Csak a púlzusomra és az érzéseimre figyeltem , arra , hogy 145-150 fölé ne nagyon menjek , és persze az alá sem . Az első 10 km 1:02 lett , a második 10 szinte másodpercre ennyi . Közben át"futottam" a Gerecsén , szagolva -csodálva a medvehagymás virágzást ( ez az egyik kedvenc részem!)és Bánya-hegyen ( milyen kihalt !)át a Vértestolnai-műutat kersztezve újra be az erdőbe . Pont itt kaptam egy telefont az éppen ekkor induló barátaimtól és így áttelefonáltam az elágazást ( már megint egy példa a mobil káros hatására ) és sikeresen tettem meg egy röpke 3 km túlórát . Gondoltam , sebaj ,legalább hosszabb edzés lesz . ( és mint utólag kiderült , nem lett , tekintve az Öreg-kő kihagyását ).
Koldusszállás előtt már erősen figyeltem , mert ugye itt kell áttérni az új , Tatai útvonalra , a sárga jelzésre . Itt hagytam el a 30. km is , egy kicsivel 1 órás 10km idővel . ettől meglepődtem egy kicsit , hiszen Teljesítménytúrán még sosem volt ilyen részidőm . ( azért írtam Teljesítménytúrát , mert teljes verseny szerkóban és előkészítéssel-frissítővel futottam , minden az volt rajtam amit pl. aT100-on viselni és vinni fogok). A KOLDUSSZÁLLÁSI Y-elágazást követve a sárgán , egy jó széles-kövecses dózerúton , elöször enyhe , mejd egyre jellemzőbb emelkedőn haladtam .
Itt kezdtem érezni az elmúlt 10-20 km , a tervezettnél gyorsabb iramát és ezen az emelkedős , kb. 4-4.5 km részen nem voltam túl boldog , de azért próbáltam kitartani . Itt már ki-ki sütött a nap és kezdett melegem lenni . Végre felértem a tetejére és itt be kellett térni balra egy kicsit lejtős és kevésbé köves útra . Ez elég jól rendbe tett és ezen segített az egyre árnyasabb és egyre szebb arcát mutató tölgyes-bükkös erdő is . Mivel számomra nem voltak itt még felismerhető viszonyítási pontok csupán a benyomásaimat tudom elmondani . Nagyon szép és elég jól futaható rész ez a sárga . A Baji üdülők elött van egy csodaszép rész , két oldalt kiszáradt patakmederrrel lent , nagy sziklákkal szegélyezve .( Mondjuk ha valaki éjjel fog itt járni , eléggé technikás szakasz ). Viszont végig jók a jelzések , könnyen követhető egészen a Balyi templomig . Onnan már nem láttam több sárgát , de egyértelmű az út , Tatáig a főúton ,illetve a vele párhuzamos járdán kell menni . Tatán , keresztezve az 1.sz . Főutat , lementem a Tó partra és a Minimaraton vonalán , persze visszafelé értem el az ifjúsági és gyerektábort , ami egy egyedűl álló és nem túl száp beton épület együttes.
Az utolsó 20 km-em megint jó volt , legalábbis érzésre . 1ó02 és 56 perc lett . A teljes táv : 51.5 km , 5 óra 10 perc , 135 pulzus átlag .
Remélem szolgáltam egy-két új információval .
Mindenkinek további jó felkészülést és jó versenyzést kívánok!
Szilvivel én is mentem kb. egy kilométert még nagyon az elején, valamivel a sérülésem után egy jól futható laza emelkedőn. Ott is bizonytalankodott, hogy jófele megyünk-e, de amúgy félelmetesen tolta...
Ez érdekes. A talpról felefele mindkét oldalon, körbe? Ez még arra is jó lehet, hogy könnyebb legyen átállni stabilról neutrális cipőre (javul a lépésem, régen atomstabil cipő kellett, most már csak közepesen stabil, rövidebb aszfaltra neutrális).
Ja, tény, hogy nincs rutinom sötétben futásban, illetve szoktam sötétben futni, de csak ismert és könnyű terepen, és itt most kicsit sok volt egyszerre a jóból. Az biztos, hogy ez nem egy ideális tanulópálya, már abban az első háromnegyed órában is volt olyan rész, ahol nem futottam, mert olyan út volt, gyalog alig tudtam elmenni, hiába is láttam, hogy hova lépek. Ahol végül lesérültem, ott egyáltalán nem látszott rossznak az út (füves földút egy mező szélén).
Visszagondolva az is hiba volt, hogy a gyengébbik lámpával kezdtem, a Tikka XP-vel talán láttam volna, hogy óóvatosan...
Mindegy, a tanulópénzt meg kell fizetni, és annyira nem is került sokba: ráment a hosszú hétvége 2 tervezett túrával + sok-sok kilométerrel, legrosszabb esetben a Montrail, és ha az, akkor a T100 is. A T100 úgyse volt terv az idén még, sőt még mindig inkább csak vágy, mint terv. Jövő hét végén várhatóan mindenképp futok valamit (nem biztos, hogy terepet).
Egész kétheti bénaláúság után (MB eredményeként...) elég kilátástalannak tűnt ez a túra. A tavalyi kényszerű feladás után idén nem szerettem volna hasonlót eljátszani...
László Szilvi-Péter-Fridman és jómagam indultunk neki zárás előtt öt perccel, nehogy a korai rajt miatt elkerüljük a pontőrőket (minő önbizalom). Az első pontig sikerült is együtt kocognunk. Furcsamód 'birodalmi lépegetőim' egész jól vették a kezdeti akadályokat, egész meglepődtem, pár napja még nagyon nyűgös volt a kocorászás. Az első ponthoz még együtt érkeztünk aztán Fridi átöltözése miatt kis csapatunk szétszakadt. Szilviék nagy lendülettel indultak tovább. Pár perc múlva mi is követtük őket. A terep ismerős volt tavalyról, de feltűnt, hogy egy-két forduló után már csak a lefestett sárga jeleket látjuk/nemlátjuk. Hátra arc! Felrémlett az útvonalváltoztatásról szóló beszámoló. Pár száz méter után meg is lett a helyes irány. Szalagozás is segített, de így is kellett egy adag önbizalom (ezzel nem szűkölködtünk) és intuíció az útvonal követéséhez. Mindenhol virágzó sövények mellett loholtunk, nagyon kellemes melegben, szinte bódító virágillat felhőket 'kerülgetve'. Végre beértünk vmi erdős részre és volt jelzés. Én beállítottam max. 165-re a pulzusmérőm, hogy ha már van... Nem sokat csipogott, ha mégis, másodpercek alatt rendeződött a freki. Szegény Fridi 155-je nem volt sokáig tartható (Olipapa majd jól megdícséri :)) ), ki is kapcsolta a csipogóját. Szóval itt benyulazódtam. Három fősre duzzadt különítményünk élén toltam neki ami 165-be belefért. Közbe folyamatosan arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy eljöttünk, ez az éjszakai futás nagyon kell néha. Tavalyról nagyon jól emlékeztem az útvonalra is, ez sokat segített. Pilisszentlélekhez (12,36km) nagyon gyorsan leértünk. Innen kicsit bénáztunk a P+ bekötésénél, de a helyes irány meglelése után nem cammogtunk a Pilis-nyereg felé sem. Innen aztán megint lefelé. Amint szóltam a többieknek, hogy vigyázzanak a kövekkel rögtön rá is léptem egy termetesre... Tavaly is így kezdődött gondoltam, ezt nem kellene újra eljátszani. Klastrompusztához 2:14 alatt elértünk (16,62 km). Innen hazai pályán iránytovább a sárgán. Pilisszántó környékén aztán az eddig a gyors tempóért aggódó Fridman állt az élre és banyek, alig bírtam lépést tartani vele. A Piliscsaba előtti alattomos emelkedőt aztán megint nyúlként abszolváltam. Ez kedvenc futóterepen, sajnáltam, hogy nem látszott semmi a gyönyörő erdőből. A Vörös-hegy emelekdője is gyorsan megvolt, bár ez a P85-ön sem volt kedvencem. Az ellenörzőpontnál aztán konstatáltuk, hogy csak ketten maradtunk Fridivel. Innen lefelé nem egy kellemes az út, tele kövekkel, ágakkal. De nem most. A MOL-os gázcsőfektetés miatt holdbéli tájon kocorásztunk bokáig homokban. Szerencse, hogy nem láttuk az erőt, vagy annak maradékát, nem lehet egy szívderítő látvány. A kálváriát rutinosan megtaláltuk és a tavaly csak beígért pont helyett most ült is ott két átfagyott pontőrlány. Szegények. Nem voltak túlöltözve... Az első etetőpontot a Mónika italboltnál értük el. Itt a tavaly általam kihagyott zsíroskenyér helyett finom nápolyi várt. Be is rámoltam belőle rendesen. Az általam előszeretettel kihagyott frissítésekre külön figyeltem. Fogyott is mindenből... A pont után Fridi rádöbbent, hogy a kóla gyorsan átfutott rajta így technikai szünetett tartott... Közben gyalogoltam, de az átizzadt cucc kezdett rámhűlni, így lassú kocogásba fogtam. Az Antónia-árok aljától aztán újra együtt mentünk. Egész gyorsan fenn is voltunk. A Kerek-hegyi ponttól aztán Fridi egy kicsit lemaradt mert ez a kóla projekt még nem forrta ki magát teljesen... A kora reggeli, egyedüli kocorászás nagyon jót tett. Gyönyörű orgonasövények mellett, eső utáni friss levegőben, pont ideális futóhőméréskleten, nem volt rossz. Rózsika-forrásnál a még épp készülődő pontőrőknél pecsételtem, majd kis mosakodás után a Virágos-nyereg felé vettem az irányt. Nem emlékeztem rá, hogy itt ennyi futható szakasz lenne. De volt. És jó volt. A Kötők-padja pontőreit még útközben értem el, így gyaloglás közben pecsételtek (mozgópont). Innen aztán kidőlt fa oldalról, alulról, felülről... Az Újlaki-hegy felé tavaly alaposan elkavartam, de most a szalagozás segített, csonk nélkül megtaláltam. Lefelé aztán óvatosan haladtam, bár jólesett a hosszú kaptatók utáni ledöcögés. Tavaly Hűvösvölgytől nem bírtam tovább menni a lábam miatt, most egész jó állapotban, 3 órát hoztam a múlt évi időmön. Ezen felbuzdulva ruhát cseréltem, innivalót töltöttem, sós kekszet tömtem magamba... Fridi és Szilvi értek be. Innen Szilvivel mentünk. Egész pontosan próbáltam Szilvit kergetni. Ment mint a NYÚL... A Nagy-Hárs-hegyi kilátó előtt is mozgópontot abszolváltunk. A tető gyorsan elérkezett, csak Szilvi tűnt el valahogy... Lefelé aztán tettem róla, hogy mielőbb látótávolságba kerüljön. Szépjuhásznétól beszélgetve kocorásztunk (alig bírtam szusszal ezt a 'laza' kocogást...). Aztán a semmiből Fridi is előkerült. Innen azt játszottuk, hogy Szilvi előrefut, mi saját kis tempónkban utána - Szilvi visszafordul, mert bizonytalan az irányban - mi beérjük, majd Szilvi előrefut... ez ment gyakorlatilag a célig. Sztem ő pár km-el többet ment e miatt. Fridivel megbeszéltük, hogy a lejtőket futjuk. Meg a vízszinteseket. Meg a kis emelkedőket. Vagy azt azért mégsem... Az épp elöl futó döntötte el, hogy milyen terepalakulatnál vagyunk. A vízszintes-emelkedő megítélésében néha nem egyezett a véleményünk... A lejtők meg könyörtelenül jöttek. A szemetek. Ezeket nem lehett kihagyni. Pfuj, mennyi volt. Csak azt nem értettük, hogy mikor megyünk már fel. Elvégre Budaörs a cél, a hegyek másik oldalán. Azán Sorrento előtt meg is kaptuk, bár nem volt vészes. Innen a Huszonnégyökrös-hegy felé indultunk, de miután újra mozgómpotot találtunk, sajna a helyes irány már nagyon nem volt egyértelmű. A pontőrök is térképről próbálták beazonosítani e helyet, de nem sok sikerrel. Az itiner sem segített. Egy helyi lakos segítségével sikerült vagy fél km-el távolabb kilyukadni az 1-es fűúthoz. Jajj de jó volt az a kis aszfalt a végén!! Aztán az időt látva azt mondtuk, hogy nehogy má' ne 8-assal kezdődjön a teljesítés ideje... Végül 8:50-lett. Szilvi azért a végére ránkvert vagy 5p-et. (mert nem tévedt el az 1-es úton :))) ).
Összességében bazi jó volt.
Szerencsénk volt az idővel, egymással, a gyomrunkkal, a pontőrökkel...
Jó, hogy nem hagytam ki.
Külön köszönöm Szilvinek és Fridinek a társaságot, az oda-vissza nyulazást.
sajnálom, h nem jött össze a 70km és még ráadásul a bokád is kiment. Legközelebb otthon ragaszt fel/körbe a bokád 5 vagy 10cm Leukoplast-tal és nem megy leeht meguszod egy kis rándulással. Sőt bokád is fogja és kicsit tehermenetesíti a szalagokat. Mióta kiment a bokám hosszú futások előtt mindig ragasztok.
Ja és ahogy talpam közepétől keresztbe flehúzok egy csíkot a lábfejemre kicsit feszülősen a boka elé. Vagy lábfejtől indulsz boka felé le, talp alatt át és fel a másik oldalon a lábfejig(remélem érthető voltam:)
jelentem kicsit túlparáztam a szituációt. Sima ügy volt, 4p50, ha jól emlékszem és szépen 5el LT küszöb alatt feltotyogtam. Nem volt egyáltalán vészes. Na mos kell keresni valahol egy keményebbet.
Nem tudom futottál-e már sötétben, vagy ez volt az első, de szerintem erre is kell edzeni. Én amikor elkezdtem, bár nem sérültem meg, de furcsa volt, hogy elég nehezem lehet megsaccolni a mélységeket, sokszor volt, hogy pár centivel mélyebben fogtam talajt, mint ahogy számítottam rá. Arra gondoltam, hogy ez azért lehet, mert a fény túl magasról, meredek szögből világít, így nincsenek a megszokott árnyékok. Arra gondoltam, hogy talán a lámpa alacsonyabbra, derékra helyzésével, vagy két lámpa egyszerre használatával ezen lehetne segíteni. Nem próbáltam ki, mert mire elérkeztem volna odáig, már megszoktam a dolgot, jelenleg nincsenek az éjszakai tereppel gondjaim.
Páran tudták, hogy mire készülök, illik mesélni...
Sárga 70 30 túrafutás sántikálás
Nem tudom, hogy sikerült nekem ezt kitalálnom, hogy el kéne futnom Esztergomból Budaörsre, ráadásul az első 4 órát éjszaka, de egyszercsak azon kaptam magam, hogy szerveződöm. Ez az évem alapvetően kilométer- és tapasztalatgyűjtős, ezt a túrát fejlámpa-, sópótlólötyi-, zoknibólkészültegyszerhasználatoskamásli-, valamint állóképességi tesztnek szántam.
Csanya volt olyan kedves, és amikor véleményeket, tapasztalatokat kértem, lámpát adott fejemre, konkrétan egy Petzl Tikka XP típusút. A lámpákkal kapcsolatos szakvéleményében megjegyezte egy modellre, hogy az csak tartaléknak jó, úgyhogy átmentem a nagy és szomszédos sportkiskerbe, ahol egy kedves eladólánykával játszottunk egy félórácskát lámpákkal. Volt többféle Petzl modeljük, kiállított példányok is, de nem működtek - beléjük folyt az elem. Egy noname példány ígéretesnek tűnt, csak a díszkivilágításban nem tudtuk eldönteni, hogy mennyire világít. Ezért a lány bevitt a sötét raktárba, és ott játszottunk tovább. Mikor már nem jutott eszünkbe több játék, megígértem, hogy máskor is átmegyek hozzá játszani, és vettem egy 1500 forintos kínai fejlámpát tartaléknak.
A lötyi 1,5 l hárstea volt 4-5 kanál mézzel, 1 Normolyttal, 310 mg kalciummal, 400mg Nagnéziumal.
A túra jól indult:
Kaptam Csanyától egy buzdító SMS-t, ez nagyon feldobott és elűzte az addigi szorongást. Az eső nem esett, az út járható volt.
Aztán háromnegyed óra vidám rohangászás után kifordult a bokám. Ez nem szokott gondot okozni, röptében átteszem a súlyom a másik lábra, azt jól van. De most nem volt jól. Az elég gyorsan nyilvánvalóvá vát, hogy fel kell adni. De hol? Visszamenni a legeggyszerűbb lett volna a közeli rajthoz, csak éppen én voltam az utolsó induló, utánam elpakoltak. Végül Pilisvörösváron lehetett csak, az onnét még 25 kiló... Volt benne pár km könnyű terep/sima aszfalt, ezeket futottam (jobban esett, mint menni), de a többi bakhátas, keresztbelejtős, széttaposott, szar út volt. Ez elég rendesen betett, a végére mindenem fájt, de addig is hagyogattam le a gyalogosokat a Hülye Járások Minisztériumának túlbuzgó ügyintézőjeként.
Most itthon ülök, a bal bokám elég nagy, kenem Fastummal, és remélem, hogy a Montrail Bükk 60-ra jönni tudok.
Tesztek:
A lötyi iható volt, de hogy mennyire jó, nem tudom (nem jutottam el a számottevő sóveszteségig).
A kamásli OK.
Állóképesség: nem derült ki.
Lámpa: volt 4 sötét órám, úgy gondoltam, megfelezem a 2 lámpa között. A noname kb. annyit világított, mint a Petzl közepes fokozaton prizmával. A petzl-nél viszont rájöttem, hogy max. fényerőn és prizma nélkül szeretem. Futni mindkét lámpával lehet, a Petzl jobb, de nem annyival, mint amennyivel drágább, más tészta, hogy rossz talaj esetén kis plusz látás is kincset érhet (lesérülni soha nem gazdaságos).
Úgy döntöttem, nem szeretek éjszaka terepfutni.
Ami még feltétlen említésre méltó a túrával kapcsolatban:
A jelzés/szalag nagyon sokáig könnyen követhető volt, aztán egy olyan helyen, ahol tíz kilométer óta senki nem nézett se térképbe, se itinerbe, egy hármas útelágnál spontán abbahagyták a szalagozást. Azzal a három sráccal, akikkel ugyanazt az irányt tartottuk valószínűnek, másfél óra bolyongás után kilyukadtunk Szabadságtelep vasúti megállóhelyen, nekik ez jó volt, én még vissza akartam szerezni a Budaörsre feladott csomagom. A megállóban egyetlen emberke várt valamit (asszem, vonatot), konkrétan RitaB :) Jól elmondta, kétszer egymás után, hogy hogy találok oda a megfelelő kocsmába. Köszönet érte!
Az utolsó kilométereken pedig összebarátkoztam egy 65 kilós, friss Sárga 30-teljesítő dán doggal meg a gazdasszonyával.
Ezt nem értem valahogy. Én bármilyen meredek emelkedőt meg tudok futni, amiről még nem csúszok le, hiszen majdnem helyben, tízcentis lépésekkel tudok rajta tipegni. Vagy hogyan tesztek különbséget futás és nem futás között?
"I limited my long runs to about 3 hours so I could run hard the whole way. Only when my time on a 16-mile run with 14,000-feet of elevation change got down to 2:42 did I switch to a 20-mile route with 16,000 feet of elevation change."
magyarul 26Km-berakott 4250 szintet, majd mikor lefutotta 2.42 alatt áttért a 32Km/majd 5000szintes edzésre. Ezt szentem nem lehet végig futva teljesíteni, nekem legalábbis képtelenségnek tűnik, hacsak az "elevation change"-t ő úgy érti, hogy a pozitív és nagatív szint együtt adja az értéket.
