Ugyan most nem voltam, és öreg sem vagyok, de Nagy igen:) Feminához és Lúdtalphoz csatlakozva én is azt mondanám, hogy a 2004-es mindent vitt (első és eddig egyetlen Mátrabércem, ráadásul gyalog, de mindenki megerősítette eddig, hogy az volt a legviccesebb, úgyhogy a legjobbkor voltam ott). Azt hiszem Ágasvár után volt egy szakasz, ahol egy aránylag meredek lefelé vezető ösvényt csak tüskés bokrok szegélyeztek, a sár pedig olyan híg és mély volt, hogy elég volt beleállni, és levitt a lejtő aljába... (még szerencse, hogy akkor alapból lyukas cipőben indultam, 150m kellett csak az akklimatizálódáshoz. Régi szép idők...)
Bizony tudnék! Abban az évben készültem a női pályacsúcs megdöntésére. Reggel szakadó esőre ébredtem, egész éjjel esett. Így még a rajthoz állás is kétséges volt. Ráadásul Lacival is összevesztem, így barátnőm vállalta el a depózást az utolsó pillanatban. Kékestetőig könnyeimmel na és a sárral küzdöttem. Ráadásul a cudar idő miatt már fél 6-kor elindult a mezőny, így hosszasan előzgetnem kellett. A Kékesen még a barátnőm is kétségbe vonta a sikert, totálisan ki voltam készülve.
Csór hegy után jött szembe Laci, mindenképpen segíteni akart, hogy meg tudjam csinálni. Innen együtt mentünk tovább, így sikerült 7,17-re befutni. Ha Laci nem fut mellettem nem tudtam volna megcsinálni. Abban az évben volt a legkisebb a teljesítők aránya.
Németh Zoli nevében is köszönöm a gratulációt,de sajnos az utóbbi 5 hétben egy métert sem futottam,úgyhogy nem is indultam el. Viszont Zoli barátom nálunkhagyta a chip-ét az enyém meg ott volt feleslegben,így azzal ment végig. Holnap kezdem a felkészülést a T100-ra, remélem még nem késtem el nagyon. :-D
Egy kis logisztikai bénázás után a meccs előtti erdőben alvás egész jó választásnak bizonyult. Nem kellett túl korán kelni (5:00-kor) és nem kellett rohanással tölteni a reggelt. Mivel a CCC-re felkészülés egyik állomásaként tekintettem a túrára a hátizsák mellett döntöttem (és bot mellett!!!!!) - és persze rövidnadrágban, mert általában túlöltözöm...
Elolvasva egy sor beszámolót próbáltam vmilyen időtervet is készíteni, így 7 km/h-ás átlagot számolva felírtam a teljesítendő részidőket. Minden kötelezettség nélkül, sorvezetőnek.
Rögtön az elején beálltam egy 15x-ös teljesítésért járó deréktáskában futó hölgy mögé (edzői utasítás volt, hogy észnél legyek Kékesig...). Biztos ami biztos, ő nem futja el az elejét, gondoltam. A max. 172-s freki pont elegendőnek bizonyult a megfontolt emelkedőkre kapaszkodáshoz. Aztán a lejtők egy idő után lassúnak tűntek, így első 'nyulamat' megelőzve Cseresnyés-tető környékétől Futóbolondos és Bringabandás mezeket kergettem. Szederjes-tető környékétől aztán feltűnt egy távoli kék esőkabát, így ráálltam a következő 'nyúlra'. Megközelítettem, de az emelkedők végére érve eltűnt - mint egy igazi nyúl. Emelkedő, megközelítem, tető, eltűnik. A köd és eső még inkább sejtelmes kergetőzéssé tette a dolgot. Oroszlánvárnál a frissítőpontnál én nem álltam meg (meg általában sehol sem), de így is eltűnt. Mraznyica-tető környékén takarós zakót abszolváltam 9.8-9.9 erősség környékén. Kis-Sas-kő oldalában befogtam 'nyulamat'. Vmi hátizsákon való molyolás ürügyén engedett előre. És jé! SC az. Mivel nem igazán láttam rajta, hogy felismert volna inkább mentem tovább, a bővebb beszélgetést majd később megejtjük, gondoltam... A Téli Mátráról ismert, Kékes előtti utolsó emelkedőtől féltem egy kicsit, mert nem túl jó emlékeket idéz, de simán ment. Végig az első 20 km mumusától féltem és nem mertem nyomni igazán. Igazam is volt, teljesen frissen voltam fenn. Szintidő. Percre pontos (2,51)! Hm, gondoltam, ha felfelé tartottam lefelé 'sima ügy'. Hát nem. Sár, lejtő, tömeg, sár, sár, eső, lejtő, lejtő, sár, tömeg... sehol egy nyúl... A Mátra-nyereg előtt csak én futottam a jelzésen mindenki az aszfaltot 'szaggatta'... Csór-hegyre fel, vánszorgás. Ellenőrzőpont. Percre megint a szintidő... Bakker, pedig sokat futottam. Ezek a felfelé alibizett vánszorgások nem repítették magasságokba a szintidőmet. Mintha felderengett volna Lúdtalp egykori beszámolójából, hogy ez egy kellemes szakasz. Hááát, ízlések és pofonok. Jó időben lehet... A Rudolf tanyai elágazónál elkövettem azt a hibát, hogy a mozgó ellenőrzőpontnál leálltam egy percre, hogy megegyem első banánomat. Csonttá fagytam. A rövidgatyó sem tűnt már olyan jó választásnak... A hátizsákomat alig bírtam visszapakolni, az ujjaim nem mozogtak... Mogyorós-oromra felfelé menet próbáltam mentálisan melegíteni magam, több-kevesebb sikerrel. A Galyatetői pecsét után lépcsőztem. Ezt többen 'eltévesztették'... A KPS közös szakaszánál két futót pillantottam meg, akik éppen ruhacseréből, frissítésből indultak újra. Hajrá! Úgy látszott, hogy ismerik is az utat és a frissítőpontoknál ők sem állnak meg, tehát ideális partnerek. Lefelé suhantunk és a gyalogosokat is jól tolták előttem. Egész Ágasvárig csak egy nagyon saras ('nyúl')cipőt bámultam 1,5-2 m-ről és néha küzdve próbáltam tartani az iramot. Itt egy kicsit szétszakadt a hármas parti, de a P+ szánkázásán összeálltunk újra. A piroson nem esett túl jól a futás, de Mátrakeresztes hamar megvolt. Szintidő? Megint perce pontos. Ez nem igaz! Nincs az a lejtő és az a nyomorult futás, hogy egy percet is hozzak! Pecsét után kicsit bénáztunk a P+ és P+ kereszteződésében, de végül győzött a tapasztalat. Kiderült, hogy egyik alkalmi futótársamnak ez a 9. Mátrabérce. Vörös-kő-bérc oldalában még beszélgetésre is futotta, bár a tempó ehhez mért volt. Baromira idegesített már a sár és a csiga lassú tempó. Nyikom-nyeregtől próbáltam kocogni, de nem nagy meggyőződéssel. Aztán lassan megint egyedül maradtam. Aztán 1. hupli, 2. hupli, és Muzsla. -16 perc... Innen meg azt hittem, hogy irány lefelé. Be fogom hozni és 8,0 óra lesz. De nem. Még huplizott egyet, kettőt, hármat... ez nem lehet igaz. Emlékeztem, hogy az itiner szerint, ha már látom Szurdokpüspökit, akkor kell majd balra letérni a patak felé. Én már mindenhonnan láttam, de még midig nem jött az elágazás. De végre lejtett korrektül. Nyomtam, mint süket a csengőt. Balra el. Nem vétettem el, jaj de jó... Aztán egy leírhatatlan agyagos sárcsúszda a patakig. Meglesz!!! Lenn a pataknál szembesültem, hogy fel is kell menni. Nem. Ezt nem. Ezt, most, én nem... Kevés hiányzott, hogy nem kezdtem el hisztizni. Magamnak. Ha nincs nálam bot, még most is ott lennék. Mondjuk amikor felküzdöttem magam az sem volt jobb. Innen kicsit hitehagyottan, de végig kocogva értem célba. Hoztam a -16 percből 10-et = 8:06. végül is a tőlem telhetőt megettem, most ennyire volt elég. Remélem majd lesz jobb is.
Tavaly sajnos nem tudtam elmenni, ezért idén semmiképpen nem akartam kihagyni...
A héten erősen betegeskedtem, hah is mentem a melóból. Kúráltam magam, majdmeglátjuk címszóval.
Csütörtököm este eldöntöttem. Elindulok, és megyek amíg jól érzem magam, ha nem kiállok. A szívem vitt, az eszem nem.
Elindultunk, kb 2 km múlva döntöttem, hogy ez így nem megy. Pulzus mérőt direkt nem vittem, nem akartam ijesztegetni magam. Vissza nem akartam fordulni, na mert jött a tömeg. Ákiék eltüntek a szemem előtt lassan. És folyamatosan ziháltam. Megvártam Misit és vele együtt felértem a Kékesre.
Ez a kiállási dolog csak erősödött bennem, részben az alulöltözés, részben környezeti viszonyok. Utóbbira egyáltalán nem készültem...voltak részek, ahol szinte csontá fagytam...
Bár sűrű a program, de lesz egy nap 2-3 hónapon belül, amikor ide visszatérek.
Akik ezt most végignyomták, emelem kalapom. Akik kiszálltak, azokkal meg együttérzek..azért van hiányérzet.
En azert kimentem. "Eso utan nem megyunk terepre" jeligevel felfutottam Fenyogyongyeig, aztan tovabb egyenesen az aszfalton - de ahol elfogyott az aszfalt, csak becsalt a tavasz (harsogo zoldek, viragillat es madarcsicserges, lehet ennek ellenallni?) az erdobe egy kicsit. Rajottem, hogy a rengeteg lefutott Panorama-kor ellenere mennyire nem ismerem a HHH-t, de ezen hamarosan valtoztatok :o) Befutottam meg a hazak koze (micsoda lakoparkok epulnek ott, te jo eg!), meg a jobbos aszfaltcsikon is vegig az etteremig, tettem egy tiszteletkort a Rekettyesben, aztan hazakocogtam. Jol elfaradtam...
A reggellel kapcsolatban: még tavaly nyáron gondoltam rá, amikor egyszer nagyon későn (éjfél közelében) értem oda a Margitszigetre, és először tapasztaltam, hogy helyenként nincs közvilágítás, hogy ezt a szigetet akár holdfényben is körbe lehet futni. Akár töbször is. Főleg teliholdfényben.
Arra gondoltam, hogy derült időben, teliholdnál le kéne menni este, teliholdkeltekor elkezdeni futni, aztán ha a Hold lemegy, akkor jól abba lehet hagyni és lehet menni haza aludni :)
Az idén júliusban péntekre, augusztusban szombatra esik a telihold. Az éjszaka rövid szokott lenni olyankor, talán valami 7-8 óra. Persze a derült idő nem biztos, hogy kitart egy éjszakán át, és a spontán tornyosuló viharfelhőkre csak az éjszaka közepén derülhet fény borulhat sötétség, dehát mi az bárkinek is a tegnapi időjárás után :) Gond lehet még a frissítés: ha kinyitják a kutakat, akkor ugyan egy száraztakarmánnyal teletömött hasitasival vagy abrakos tarisznyával is lehet teljesíteni a dolgot, de ha továbbra sem nyitják ki a kutakat az idén, az szopás, akkor valami háti szopót kell hurcolászni vagy kiültetni valamilyen futni képtelen éjszakai lényt a pálya szélére egy vödör valamivel.
Királyak a beszámolók, gratula mindenkinek Mátrabérceseknek külön a zord időjárs miatt is.
Karcoltam egy rövid Gerecse50 beszámolót
Mátrabérc vagy Gerecse50, Gerecse50 vagy Mártabérc ez ment még péntek délután is Oli szerint Mártabérc az igazi, T100 miatt viszont a Gerecse50 volt szimpatikus.Gerecse50 lett 8h indulással tervezve ami 8:25 módosult Diemmel és Papamacival vágtunk neki a távnak, szemerkélő esőben. Eső hamar elállt és gyors átöltözés után ismét robogtunk. Ismerve magam próbáltam nem elfutni az elejét, de Papamaci nagyon nyomtam időnként 50méterre meglógott, de rendes volt és mindig megvárt minket. Tardosra együtt értünk be, működö kútat is találtam,bár lehet kár volt innom mert az eső ismét rákezdett nem kicsit esni. Itt értük utol Altot nagyon nem sétálhattunk mert az eső gyors tovább állásra késztetett minket. Jött egy szép hosszú emelkedő amit szép nyugodt tempóban megfutottam itt hagytam hátra Diem-Papamaci párost. Héreg előtt találkoztam egy régi cimborámmal és vele gyalogoltam Héregig. Itt gyors ivóvíz töltés és irány a hegy amit már rég beharangozott Diem. Első emelkedőbe még kis séta belefért, de a másodiknál egy hosszú sort már nem volt türelmem végig várni így futásra váltottam. Gyors botozással megelőztem a sort és ha már futok akkor nyomjuk amíg bírjuk techikával 3/4 le is tudtam a hegynek. Órámra nézve konstatáltam max pulzust nem is, de egy emberes értéket sikerült produkálnom 200-as értékkel. Kis séta és próbáltam magamhoz térni ami a pecsételő hely elött sikerült is és lefelé már ismét ment a futás. Innen kezdődtek gondjaim mert egyre kevesebb ember volt előttem és nem voltam benne mindig biztos lyoo felé megyek. Sárgát elérve konstatáltam ha tartom a tempót 6órán belül célban leszek. Egyedül hajlamos vagyok lassulni, de most nem adtam meg magamnak ezt a luxust és toltam ahogy erőm engedte. Gyors egymás után értem el a pontokat, Turul előtti emelkedőt se volt szívem gyalogolni és szép nyugodt tempóban felfutottam rá. Turultól lefelé lépcső aljáig nem volt gond, de utána lövésem nem volt merre kell menni és sajna akik ott voltak azoknak sem. Kis kerülő után, egy futó alak után iramodtam aki tatabányai révén tudta az utat és az utolsó 500méteren nem volt gond a navigálással.Vége 5:42 lett ami a saras részeket és féltávig előzéseket tekintve kis lyoo indulattal elfoghatónak tekinthető, jövőre Mátrabérc ez nem kérdéses:)
Gratulálok mindenkinek, köszi a beszámolókat, jók vagytok!!
Én egy kicsit szomorú vagyok, fel kellett adnom a 9. Mátrabércemet. A felkészülés úgy érzem, hogy jól halad, a rövidebb távokon - ha jól jön ki a lépés - nagyjából tudom tartani lúdtalppal a tempót és ez nekem bőven elég. Sokat futottunk együtt az utóbbi időben és egy-két alkalommal már látszott ennek a gyümölcse. A mátrabérc és a T100 az a két túra, amit az UTMB előtt felmérőnek szántam. Beteg eddig nem voltam a felkészülés alatt, erre pont egy hete megbetegedett a kisfiam, és csak reménykedni tudtam, hogy nem kapom el. Rá két napra Vica lett beteg, csütörtökön pedig már én is torokfájós, fejfájós, orrfolyós tünetekkel ébredtem. Hát nem voltam vidám kicsit sem. Gyors neocitran, aszpirinC kúrába kezdtem, hátha még menthető a dolog. Péntek estére már egészen tünetmentes voltam.
A túra eleje jól ment. Éreztem a tempón, hogy lúdtalp pulzusa is magasabb kicsit, mint szokott, az enyém is feljebb volt pár ütéssel az ideálisnál. De jól haladtunk, és Oroszlánvárnál, az első pontnál ahol ellenőrizni tudtuk magunkat a tavalyi időhöz, percre azonos idővel érkeztünk. Szóval nincs itt gond. A második etap is jól ment, bár az egy szál hosszúujjú FB pólóban történő ázás, majd a Kékes alatti metsző szél a csontjaimig hatolt. A Sas kő környékén aztán történt valami furcsa velem, hirtelen elszállt az erőm, a pulzusom leesett az addigi 170-ről 150 környékére, és nem is tudtam visszatornászni. Lúdtalp szépen távolodott, én meg próbáltam helyrerázni magam, hiszen úgyis itt a pont, lesz idő kicsit pihenni. 2 percet hoztunk Kékesig, a tempó továbbra is megfelelő, bár az erőnlét nem az igazi, szerencsére innen lefelé megyünk. Depózáskor táskatöltés, egy gyors leves, együtt léptünk ki a házból, de én még zsotyek autójánál felvettem egy pólót, így jobb lett kicsit a hőhelyzet. Tavaly Lúdtalp a Kékesről lefelé lépett meg, túl bátortalanul jöttem lefelé akkor a Sombokornál. Most a lankásabb részen bevárt, a meredek ereszkedést már együtt kezdtük meg, és együtt is értünk le, na legalább ez megvan. Csór helyre is együtt mentünk még, ez már annyira csúszott, hogy kicsit hiányoltam a botokat. Zúzás tovább, jött a hullámos rész Rudolf tanya előtt, ahol tavaly is megdőltem. Most is egyre jobban fáradtam, be voltak állva a lábaim és nem bírtam a felfeléket megfutni, lúdtalp persze itt is nyomult. A szörposztó pontra épp akkor érkezdtem, amikor ő már ment tovább, és tudtam, hogy most látom utoljára magam előtt a pályán. Tovább indultam Galyatető felé, eleinte kocogva, majd végül gyalogolva, de ez sem ment. Pulzus megint 30-at esett, gyalogolni is nehéz volt, rettentően ziháltam. A Galyai pontra még valahogy betámolyogtam, és mivel zsotyek autóját nem láttam, így nekiindultam a kilátó felé a lépcsőn, elég bizonytalan léptekkel. Visszafordultam, hogy ez így nem fog menni, épp jöttek Ispiék, akik mondták, hogy Zsotyek nem itt, hanem egy kicsit később várja őket. Ó, te jó ég... Próbáltam futni velük, de pikk-pakk eltávolodtak. Szerencsére a sípálya teteje után az aszfalton megpillantottam az autót és azonnal a kiszállás mellett döntöttem.
A célban megkaptam Anditól és Ispitől, hogy majd elbeszélgetnek velem, meg hogy fejben kicsit erősödnöm kéne. Hááát, lehet, de talán nem azon múlt. Fáj a torkom és a hátam (Bár lehet hogy ez utóbbi csak a hátizsáktól) és köhögök. Próbálom elhitetni magammal, hogy ez az állapot elég indok volt a kiszállásra.
Most megint várhatok egy évet, hogy nekiindulhassak, hogy ugyanilyen tempóban felérjünk Kékesre, hogy ugyanígy le tudjak ereszkedni a Sombokornál és hogy harmadszorra már ne a Rudolf tanyai pont legyen a vízválasztó ahol Lúdtalp meglép, hanem valahol sokkal messzebb, vagy esetleg együtt érjünk be valami 6-tal kezdődő idővel...
beteg sem voltam már több hónapja (nem úgy mint Lúdtalp ugye..)
Hát igen, ez már a Nyirmogás kategória lett volna, úgyhogy csendben hallgattam a jaunuár óta pörgetett betegkarrieremről. Három hét Tüdőgyuszi, 2x1 hét nátha + hörghurut. A hasmenéseket nem számolom. :-).
Csütörtök reggel még úgy köhögtem, hogy többen pulmonológust ajánlottak. Este kocogtam egy 40 perces igen lazát a HHH-n. Egyet sem köhhintettem - mondjuk úgy futottam, mintha hímes tojásokon lépkednék - úgy éreztem nem lesz nagyobb gond, menni fog ez. Kicsit fennebb lesz a pulzusom, de talán bírni fogom. Pénteken teljesen ok. minden. (Ha megint visszaesek, akkor már nagyon mérges leszek, és nem árulom el senkinek, főleg feminának nem, mert agyoncsap :)
Az igazság az, hogy nagyon-nagyon elégedett vagyok. Egyrészt a 6:52 olyan idő nekem, ami másodszorra is óriási örömet okoz. Ráadásul mindezt úgy, hogy papíron összeadva ugyan rendben volt a felkészülésem, de a fentiek miatt valójában az egyik legfontosabb elem, a törés nélküli, hónapokon átnyúló ív hiányzott belőle, helyette egy megtépázott struktúrát tudtunk csak hozni. Ennek ellenére, nehezebb viszonyok között, nem szerencsés állapotban tudtam hozni az eredményt. Idén 3-mal magasabb átlaggal (81,5 %), 4-gyel magasabb max.szal (91,5 %) mentem mint tavaly. Akkor az volt a felső határ. Jó lesz ez.
