Nyár volt július dereka. A tanya felé vezető út két oldalát az ősziek érlelődő, maggal terhes sárga táblái szegélyezték. A verőfényben csodálatos látvány tárult a szeme elé, mintha egy csöppnyi földi paradicsom felé tartana. A gyenge szellő a lekaszált rét finom illatát hozta felé. Lassan araszolt a földes bekötő úton. Az autó lehúzott ablakán keresztül élvezte, ezt a már már giccsesen gyönyörű nyugalmat. Végül alig észrevehetően kirajzolódott a fák közül az út ami a házhoz vezetett, avatatlan szemek talán észre sem veszik. A tanya sötétzöld épülete úgy simult bele a környezetébe, mintha ott sem lett volna. Kéklően, üdén csillogott a tó tükre, melynek partján a ház állt. A ford lassan, ringatózva könnyedén gördült vele a hepehupás úton. Ismerős hangok ütötték meg fülét. Lovak, tehenek kecskék legelésztek az út mentén, csodálatos kis éden ez itt. A bejárathoz kanyarodva fölriasztotta az út forró porában fürdő tyúkokat, úgy hogy azok hangos kotkodácsolással és szárny csapkodással rebbentek széjjel.Borzasztóan, pokolian kellemes volt az a tudat számára, hogy amerre csak ellát,ez a tengernyi szépség mind az övé. Nem háborgathatja itt senki a nyugalmát.
A bőven termő gyümölcsösben, szüretelő emberek intettek felé. Egy kis fekete puli, ismerve az autó hangját csaholva, boldogan rohant elé.
-Ejnye Süti de bohó vagy. Még elgázollak a végén- fedte meg a pajkos kis ebet. Aki mit sem vetve gazdája dorgálására a kerekeket támadta, és egészen a tanya épületig játszotta ezt a különös veszélyes játékát. A kocsifelhajtóra kanyarodva megállt. Alíz kiszállt az autóból, és próbálta összeszedni a csomagokat amit hozott. Ekkor azonban vidáman kacagó, szőke kisfiú rohant ki a házból. Alíz kitárta karját, s szinte repült felé fiacskája. -Szia anya!-ugrott a nyakába.- Nézd mekkora halat fogtam. - és már vonszolta is volna anyját a tó partjára. -No hát! Vár egy percet te kis haramia! - Hadd pakoljak le előbb, és köszönjek apádnak is. -Most nem érünk rá, sietnünk kell, képzeld kikötöttük. Meg kellene főznöd, úgy gondolom, mert nem szeretném ha megdöglene. De ugye adunk belőle Sütinek is. És kipirult arccal számolt be horgász kalandjáról,miközben kézen fogva lesétáltak a partra.
...valaki lágyan végigsimított a fejemen.
- Alszol, Kedves ? - suttogta.
Felemeltem a fejem az asztalról. A monitoron kitartóan villogott a kurzor.
- Elbóbiskoltam. Egyszeruen nem tudom, hogy folytassam a regényemet...
A falon volt egy kapcsoló. Rácsapott a mancsával. Hát macskából egérré változott. Ismét, ekkor egy örvös bagollyá vált. - Mi a fene - gondolta magában -ennek fele sem tréfa. Azzal kiröppent az ablakon. A szomszéd ház erkélyéről kiszúrta őt Géza, a koca-légpuska-vitéz és jól pelyhen lötte. - Na landoljuk valahol le - és egy Mc-i teraszára zuhant, rögtön elájult. - Anyu etessuk meg - rimánkodott Palika. Jól beletömte az ájult madárba a hamburgerét.
- Jézusom! De hiszen itt lőnek!!! - futott át e rémisztő gondolat a macska agyán.
Szerette volna biztonságban tudni a többieket is, de önző módon csak magával tudott törődni. Pedig a vörös szépség vérfagyasztó sikolyáról nem tudta eldönteni, hogy csak az ijedtség szülte-e, vagy pedig meg is sérült imádott gazdája.
Megpedig igen jol tette amit tett, hiszen a szilankokra robbano ablakuveg, es a szemkozti falba furodo golyo nagyon is valosagosak voltak. A voroshaju sikitott, a macska visitva menekult, a ferfi meg mindig felalomban gunnyasztott: egyedul a hangya volt kepes megorizni hidegveret.
A vörös hajú tünemény hirtelen odakapott a hajához. Pontosan azon a ponton kezdte el hevesen vakargatni a fejét, amit a hangya oly hosszasan fixírozott.
Miközben a vörös hajú tünemény a kísérletén morfondírozott, s sorra vette a minél kisebb, apróbb élőlényeket, mint kísérleti alanyt, azalatt a hangya a csillogó vörös sörényben gyönyörködött:
- Mekkora nő! - sóhajtotta magában. - S milyen csodálatos vörös hajzuhatag. Te! Én úgy összekócolnálak, de úúúgy! Megmásznám, bebarangolnám minden hajszáladat - mormolta szenvedélyes hangon, s valósággal beleborzongott a gyönyörűségbe, amint elképzelte magát ott fent, az áhított gyönyörűség izgalmas színhelyén.
Vörös haját egy laza mozdulattal hátravetette, miközben elfordult az ablaktól, és leült a kristálygömb elé. Ezúttal nem volt kíváncsi semmire, csak meredt a gömb belsejében gomolygó ködre. A következő kísérleten gondolkodott. Pontosabban a kísérlet alanyát latolgatta. Nem, Kleo, a macska nem lesz jó; ő túl nagy. Valami apróbb élőlény kellene; olyan, aki minden lyukon befér, minden résen átbújik...
Halk jajkiáltás hagyta el a száját, aztán felnyitotta a szemét. Nem először fordult elő vele, az elmúlt két hétben, hogy a halálról álmodott. Ennyire törékenynek még sosem érezte magát. Elvégre ő egy erős, egészséges férfi - gondolta. Nem, hagyhatja hogy egy vacak kis álom ennyire befolyásolja az érzékeit. Felkönyökölt... és meglátta a vöröshajú nőt az ablakban. Az az ablakban ált, és igéző szemeiben gonosz csillogás látszott.
Kissé már neheztelt a figyelem hiánya miatt, de aggodalma rögtön elmúlt, amint megérezte a konyhából beszivárgó, frissen elkészült libasült mámorító illatát. Sarkon fordult tehát, és sietősre fogta lépteit a régi, nyikorgó hajópadlón. A szapora tappancsszedés lágy ügetésbe csapott át. A sors iróniája, hogy egy kecses szökelléssel pont azon a hajópadlón kötött ki, mely alatt a hangya rejtőzködött.
- Nyau! - ismételte valamivel erőteljesebben, hogy felhívja magára a vörös hajú tünemény figyelmét.
Majd, mivel a dörgölőzős hízelkedést eredménytelennek tartotta, megelégelte a várakozást. Leült, és mancsát megnyaldosva mosakodni kezdett.
Ezután várakozásteljesen és kissé szemrehányóan nézett a vörös hajú tüneményre, miközben halkan fohászkodott magában minden macskák nagyistenéhez:
- Jaj, csak nehogy megint Whiskast kapjak reggelire!
Ama bizonyos fadarabi behajlás okozója pedig szép lassan végigsétált a szobán, egészen az ablakig, ahol a vörös hajú tünemény állt. Kissé felborzolta a szőrét, felpúpozta a hátát, nyújtózkodott, majd kéjesen hozzádörgölte fényes fekete bundáját a meztelen lábszárhoz, miközben halk "nyau"-t hallatott.
- Jó...
Szegény hősünk többet nem mondhatott, mert ama bizonyos fadarab, mely alatt leskelődött kicsit túlzottan is behajolt fölötte. Utolsó pillanatban eszmélt rá, hogy jobb lenne pucolni innen.
- Jó, hogy nem má agyonnyomtok.
S azzal visszavonult otthonába.
Mit szólnátok, ha mindenki max egy bekezdésben továbbfűzné a sztorit?... Amit írtok, az lehet tisztán fantázia, kerülhet bele a mindennapjaitokból, egy a lényeg: vhogy kötödjön az előző bekezdéshez.
1ső bek:
Zöld szem, vörös haj, ez igen, ez kell nekem - gondolta a hangyaa küszöb alatti résben - igen, hmmm, az élet kényeztet, namivanmár, már kukkolni sem hagyják a hangya fiát...
