Ady országában ma már pehelysúlyú a szó,
védjegy nélküli árucikk a szép a jó.
Az alak, forma, külcsín az első,
csendes a lélek, kussol a szellem, hallgat a belső.
Hamis eszmék, kifordított bevonatok,
rossz irányba futó zsúfolt koldusvonatok.
Birtokolni; üres bevetetlen területeket vétek,
éhség nélkül értéktelen, bár finom az étek.
Család nélkül csak üres pillanat a vasárnapi dél,
tovább nélkül magában értelmetlen a cél.
országában gyűröm majd magam alá
dél lesz már, mire elalélunk
iszamós bevonatoktól csillámlik a testünk
pokolirányba fordul a szembogár
utolsó szavunk első vért fakaszt
utána csak az ólomsúlyú csend
tölti meg a meghódított területeket
s meg sem tudunk lenni már bunkósbot nélkül
Nagyon eredeti tipográfiai stílusban jelennek meg így a versek, elképzelem, mit törpölhet az eltérő betűnagyságok okán az, ki nem tudja, hogy mindez csupán a véletlen, no és valószínöüleg a hányaveti programozás műve lehet.
-o-
Az örökmozgó – örökké-ugyanaz.
Csupán szenvedsz a változástól,
Erőszakolt jelenben maradástól,
A kézikönyvek szabályozta élettől,
Hogy ecsetelni kár e méreg miért öl…
A kongregáció tengerén
Egy kis sziget vagy, tengerész,
Hajótörött, akárcsak más.
Akárcsak én.
Mire vársz?
Hogy megírják a kézikönyvek?
Hogy más mondja meg neked,
Mi igaz a kierőszakolt válaszokból?
Netán kongregáció döntsön helyetted?
Mire vársz?
Kinek kell ecsetelni helyzeted a jelenben?
Változást nem csupán magadtól remélsz?
Szenvedsz, de tenni képtelen vagy,
Sírsz, dühöngsz, átkozódsz, hiába.
Harag hatalom nélkül – nagyapánk bölcsessége –
Semmit sem ér. De mikor veszed már észre,
Hogy neked hatalmad van!
Élj vele, használd hát,
Mire vársz?
Szenvedsz a jelenbencsupán - magad elé nézel bután;
változást vársz? Élni kár?
szólt a holló: SOHAMÁR
Erõszakolt magaslatok - kézikönyvek, javaslatok,
jellemedre hatna már,
szólt a holló: SOHAMÁR
Megpihenni, felüdülni - faragni és ecsetelni!
Alkotásnak napja vár!
szólt a holló: SOHAMÁR
Elmúlt minden vakáció - marad a kongregáció,
az utolsó fénysugár?
szólt a holló: SOHAMÁR
Lélektelenül
Elkárhozott pap ír romjain
értelmetlen élete vége táján,
tragikus bohóc a költői pályán,
vigyorog hamis babérromjain.
Összecsuklott amolyan egy szettes győztes.
Nyombansüllyed szigete,
miközben fellelte csalfa képzelete.
Elfásult a légvárépítő, örökös vesztes.
A huszonnyolcasra többet nem váltok retúrtonnan nincs vissza út, nem hagyom el Rákoskeresztúrt.
Nincs már jelentősége a temetőfalnak,
holnap már engem is a kukacok falnak.
